Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egy finom vacsi is hozzátartozik még előtte, illetve egy közös pancsi a hapsival... :)))
:o))))
mondj még ilyen jókat és nem adok tippeket hogy minek leszünk kik által kikiáltva
:o))))
Hai!
Ez épp elég.....
Szióka!
Jó újra itt látni Téged!!!!!!!!!
Az is romantikus, de a jó pasit kifelejtetted a dologból...kandalló előtt fehér szőrme, pezsgő behűtve az asztalon, melegen lobogó tűz a kandallóban, hangulatos halk zene a háttérben....hmmm
Én mindkét verzióban szeretem a havat, órákig sétálni benne, jókat hgolyózni, szánkózni, korizni, akár sielni ism csak azt már újra kell tanulnom...DDD
Kandalló előtt ablakon kikukucskálva is tutiiiii DDD
A nagy perzsa támadás kr.e. 490 nyarán indult meg. Sok száz hajó Kis-Ázsiából az Attikai félszigetnek vette az irányt. Egy kicsiny falvacska (Marathón) mellett kötöttek ki a félsziget keleti részén, Athéntől 42 kilométerre. A perzsák érkezésének hírére Athénban népgyűlést hívtak össze. Úgy döntöttek, hogy megvédik hazájukat, és kivezényelték a hadsereget Marathónhoz. Időközben küldtek egy gyorsfutárt Spártába.
A marathóni futó legendája
A legenda szerint a hírnök, aki Athénba elvitte a győzelem hírét, úgy kimerült a futástól, hogy odaérve csak annyit bírt mondani, hogy „Győztünk!”, és holtan esett össze. Futása inspirálta a maratoni futást, melyet először az 1896. évi nyári olimpiai játékok során rendeztek meg, hossza ma 42,195 km.
A térképen a zöld vonal mutatja a perzsák 490. évi útvonalát. A barna vonal a két évvel korábbi kudarcos hadjárat, a sárga pedig az i. e. 480. évi támadás útvonala. A piros részek a perzsákkal szemben álló görög államokat, a zöldek a perzsa vazallusokat, a kékek pedig a semleges területeket jelölik.
A perzsák okultak az. i. e. 492. évi hadjárat kudarcából, amikor is a part mentén hajózva a viharon kívül a szárazföldi seregük elleni thrák támadást is el kellett szenvedniük.[5] Ezúttal más úton, a Küklaszok szigeteit érintve közeledtek. Útközben leigázták az ión felkelés kirobbanásában szerepet játszó Naxoszt és több más szigetet is. Déloszt, a görögök szent helyét azonban megkímélték.[7]
Euboia szigetére érve a perzsák lerombolták Eretriát is, hogy bosszút álljanak rajta az ión felkelés támogatásáért, lakóit pedig Dareiosz parancsára magukkal hurcolták rabszolgának. Hazatérve a nagykirály elé vezették őket, aki megkímélte az életüket, s birodalma belsejében telepítette le őket.[8]
Eretria elpusztítása után visszafordultak Attika felé, s a marathóni síkon kötöttek ki. Ez a hely – az erősen hegyes Attika part menti síkságainak egyike – volt ugyanis a legalkalmasabb Athén környékén a lovas csatára. Másrészt ez a terület a Peiszisztratidák, azaz Peiszisztratosz családjának befolyási övezetéhez tartozott, s ezért Hippiasz bízhatott a család egykori szövetségeseinek támogatásában.[9] Vesztükre azonban a perzsák az öböl védett sarkában, távolabb az ütközet tényleges helyszínétől s egy mocsár mellett horgonyozták le hajóikat.
Hagyományosan óriási perzsa túlerőről szokás beszélni a marathóni csata kapcsán, ez azonban vélhetően nem felel meg a valóságnak. Az ókori források több százezres seregről is beszélnek. Egy modern becslés szerint, mely a tengeri szállítás lehetőségein alapul, valószínűleg 25 000 fő körül lehetett a perzsa sereg, amely útközben még apadt is, mert a szigetvilág sok megszállt területén kellett helyőrséget hagyniuk. Ezt figyelembe véve reális becslésnek tűnik, hogy Marathón mezejére már csak húszezer perzsa (illetve a perzsák szolgálatára kényszerített más nemzetiségű) katona érkezett.
Az athéniak tízezer harcost állítottak ki, akikhez csatlakozott az ezer plataiai katona. Mivel a csatában végül nem vett részt a perzsa lovasság, még az is elképzelhető, hogy az ütközet kiegyenlített erőviszonyok vagy akár görög létszámfölény mellett zajlott. Pontos források nem állnak rendelkezésre, csak becslések, az azonban nagyon valószínűtlen, hogy többszörös túlerőben lettek volna a perzsák.
A perzsa haderő
A perzsák fő ereje a lovas és gyalogos íjászokban rejlett, akik gyors mozgással váratlan csapást mértek az ellenségre, majd visszahúzódtak, hogy más irányból támadjanak. Ezért a perzsák kerülték a közelharcot, mert az íjak nagyobb távolságból hatékonyak, s mert könnyű vértjeik és pajzsaik nem nyújtottak elegendő védelmet.
A sereg két vezére Datisz és Artaphrenész vagy Artaphernész, Dareiosz ugyanilyen nevű testvérének fia volt. Katonai tanácsadóként magukkal vitték Peiszisztratosz fiát, Hippiaszt, Athén elűzött türannoszát is, aki eddig a perzsa udvarban élt, s akit Dareiosz most Athén élére akart állítani, hogy az ő érdekeit képviselje Görögországban.[5]
A perzsa seregben a leigázott területek lakói, így görögök (aiolok és iónok) is nagy számban szolgáltak.
Az athéni haderő
Az athéniak csak nehéz gyalogsággal, hoplitákkal készültek az ütközetre. Ezek a harcosok rövid vaskarddal és hosszú, háromméteres vashegyű lándzsával voltak felszerelve. Bronzból való sisakjuk az orrot és az arcot is védte. Mellvértet, lábszárpáncélzatot, kezükön bőrkötést viseltek, és nehéz bronzpajzzsal védték a testüket. Ez a felszerelés elsősorban a közelharcra tette alkalmassá őket. Harci alakzatuk a phalanx volt, amelyben zárt hadrendben, egymást erősítve és a nehéz felszerelésük nyújtotta lendületet is kihasználva harcoltak. A phalanx valóságos lándzsaerdő volt.
A perzsa támadás idején Spárta segíteni akart Athénnek,de egy vallási törvény miatt nem tehették.A törvény így szólott:A spártaiaknak holdtölte idején tilos volt fegyvert fogniuk.Holdtölte után azonnal elindult a kb.2000 fős spártai sereg,s három nap alatt Athénba értek.De a csatát mégis lekésték,s így a plataiaiak csapata támogatta az athéniakat. Ők már korábban Athén védelme alá helyezték magukat, s egy ezerfős erővel jelentek meg a csata színhelyén.Megnézték a marathóni csatateret,megdicsérték a győztes athénieket,és hazatértek.
I. e. 500/499-ben[2] a kis-ázsiai iónok Arisztagorasz milétoszi türannosz vezetésével fellázadtak a perzsa uralom ellen. Az ión felkelést két görög polisz, Athén és Eretria is támogatta, inkább csak jelképes haderővel. I. Dareiosz perzsa uralkodót – bár a felkelést sikeresen leverte – az események arról győzték meg, hogy az Égei-tenger feletti uralma csak akkor lesz szilárd, ha nyugat felől, a szárazföldi Görögországban is biztosítja azt. A háborúra az szolgáltatott ürügyet, hogy az athéniak a felkelés támogatásával megszegték az i. e. 508-ban a perzsákkal kötött szerződést.
Az első támadás i. e. 492-ben indult, azonban érdemi ütközet nélkül kudarcba fulladt. Ezt követően Dareiosz diplomáciai úton próbálkozott: követeket küldött a görög városokba, hogy földet és vizet kérjenek. Több terület eleget tett a követelésnek, ezzel elismerve a perzsák fennhatóságát. (A föld és víz kérésének szimbolikus ereje a magyar történeti mondakörben is tovább él, lásd a fehér ló mondáját.) Az athéniak és a spártaiak azonban Hérodotosz tudósítása szerint nemcsak visszautasították Dareiosz követelését, hanem a követeket is megölték, ami a korabeli joggal éppúgy ellentétes volt, mint manapság. Athénban szakadékba, Spártában pedig kútba lökték a követeket, mondván, hogy vigyenek onnan földet és vizet a királynak.[3] Ezt követően indult a második támadás, melynek fő célpontja Athén volt. A hadjárat fő ütközetére Marathónnál került sor.
A csatát követően tízéves szünet állt be a görög–perzsa háborúban, részben Dareiosz i. e. 486-ban bekövetkezett halála, illetve más népek Perzsia elleni lázadásai miatt. Semmiképpen sem értelmezhetjük azonban úgy ezt a szünetet, hogy a marathóni csata megrendítette volna a perzsa birodalmat.[4]
Hai!
Pedig van romatikája,....
Beszorultál két a Thermopülai csatáról szóló hsz közé... akkor Te most a szorosban vagy... DDD
Igen, éppen Te jutottál eszembe, amikor beírtam, hogy szeretem a havat, hogy szegény Móncs valószínüleg nem örül ennyire...
Állítólag hétvégére megint meleg lesz... 10 fok körül... azaz várható egy durva melegfront...
Hai!
A CSATA...
Miután a görög hadsereg megérkezett a szoroshoz, megerősítették az ott álló régi falat, és várták a perzsa hadsereget. Xerxész nyár végére, egyes vélemények szerint augusztus 14-ére érkezett meg a szoroshoz. Felderítőket küldött a görögökhöz, majd négy napig várakozott, esélyt adva ellenségeinek az elvonulásra. A felderítők a görög sereget kisebbnek gondolhatták a valóságosnál, mert sem a megerősített falak mögé bújt katonákat, sem a phókisziakat nem láthatták. Ez utóbbiakat rendelte Leonidász az Anopaia-ösvény védelmére.
A hatalmas hadsereget látva a görögök megfontolták a visszavonulást, de Leonidasz végül is úgy döntött, a csatát megvívják, ugyanakkor igyekezett megsürgetni a többi városállam segítségét. A csata előtt a görög harcosok testedzéssel és hajuk ápolásával voltak elfoglalva. Ez utóbbi művelet megdöbbentette a perzsákat, mivel nem tudták, hogy a spártaik akkor fordítanak fokozott figyelmet hajuk ápolására, ha halálos csatára készülődnek.
Az ötödik napon elkezdődött a csata. Perzsa oldalról először kissziai és méd katonák támadtak, de egész napos harc után nem tudtak áttörni a görög vonalakon. Ezek a csapatok remek íjászo voltak, így lehet, hogy az ő támadásuk alatt hangzott el a görög harcos, Diénekész híres mondása. Amikor meghallotta, hogy az ellenség nyilai eltakarják a napot, így felelt: "Ha a perzsák elsötétítik a napot, legalább árnyékban harcolhatunk." Ezután a már említett elitalakulat, a halhatatlanok ütköztek meg a görögökkel, csakhogy mivel szűk helyen kellett harcolniuk, a hoplitákénál rövidebb lándzsákkal, ők sem jártak sikerrel.
Xerxész Hellász elleni háborúja veszélybe került. Félő volt, hogy hadereje teljesen felmorzsolódik a szorosban, de legalább is olyannyira megfogyatkozik, hogy nem lesz képes Athén ellen támadni. Ekkor azonban egy helyi görög, bizonyos Ephialtész elárulta, hogy létezik egy hegyi ösvény, az Anopaia, ami egyenesen a görögök táborába visz. Xerxész azonnal el is indította az ösvényen Hüdarnészt és csapatát, hogy a Kallidromoszon fekvő ösvényen átmenve a görögök hátába kerülhessenek. Egész éjszaka vonultak, és rábukkantak a Leonidász által őrségbe állított phókisziakra, de nem bocsátkoztak harcba velük. Reggel 9-10 óra tájban érték el az ösvény végét.
Leonidasz felajánlotta a csapatokat küldő görög városállamoknak, hogy távozhatnak. Csupán a spártaiak, helybeli ellenállók és a thébaiak maradtak ott, utóbbiak azért, mert Leonidasz félt, hogy átállnak a perzsák oldalára, így inkább maga mellett tartotta őket. Így nagyjából 800-an maradtak hátra.
A CSATA UTÓÉLETE..
A Thermopülai csata – bár vesztes csatának bizonyult – mégis időt adott a többi városállamnak, hogy megfelelően felfegyverkezzenek, és végül a Szalamiszi csatában legyőzzék a perzsákat.
A csata emellett kiváló katonai teljesítmény is – ne feledjük, hogy a perzsák több mint negyvenszeres túlerőben voltak –, továbbá a bátorság és kötelességtudat mintaképe is az ókori és mai világban egyaránt.
Az ókori Szimónidész epigrammát írt róla: "Itt fekszünk vándor, vidd hírül a spártaiaknak: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza."
Napjainkban több film, és könyv is emléket állít a thermopülai-szorosban lezajlott csatának, például a 300 (film)
WIKIPÉDIA.HU
Szisztok Rosszcsontok!
Nekem is elkezdődtek a munkás napok....van is mit csinálni de azért igyekszem most már többet lenni és aktíválni magam
Remélem mindenki jól van?????
Ki kell majd mennem pedig most nagyon nem vágyodom rá
Sajnálom de én nem szeretni ezt az időt
Hai!
A görög hadsereg
A görög hadsereg élén I. Leonidasz spártai király állt, akinek 4000 hoplita – ezek közül 300 spártai –, és további 3000, a környező városokból származó nehéz fegyverzetű katona állt a rendelkezésére. Ezek viszont csupán az egyes városállamok előőrsei voltak. Éppen ekkor zajlottak ugyanis a Karneia ünnepek, és az Olümpiai játékok, amit a görögök semmi esetre sem akartak megszakítani. Leonidasz feladata volt tehát, hogy a szűk szorosban egy-két hétig feltartsa a nagyszámú perzsa erőket, amíg az ünnepségek véget érnek, és a görögök teljes erővel harcba tudnak szállni.
A csatába vonulás Az ephoroszok, azaz a rend őrei kihirdették, kik kötelesek hadba vonulni. Leonidász azok közül válogatott, akiknek már volt gyerekük. Ennek az az oka, hogy az ókori Spártában mindennél fontosabb volt az utánpótlás biztosítása, ezért a spártai polgároknak megszégyenítés terhe mellett kötelességük volt a házasság és a gyermeknemzés. Leonidász nem akarta, hogy olyanok essenek el a csatában, akik fontos állampolgári kötelességüket még nem teljesítették. A had összegyűjtése után áldozatot mutattak be Zeusznak, majd az államhatárig kísérte őket fáklyás férfi, aki az áldozati tűzben gyújtotta meg a fáklyáját. A határon újabb áldozati máglyát gyújtottak és újabb áldozatot mutattak be.Hai!
A TERMOPÜLAI CSATA....
A Thermopülai csata a görög és perzsa hadseregek közt Kr. e. 480-ban lezajlott ütközet, melyre a Thermopülai-szorosban került sor.
A Kr. e. 490-es évek elején lázadás tört ki a Kis-Ázsiai ión gyarmatokon a perzsa-birodalom ellen, amely akkor a világ legnagyobb birodalma volt. A lázadást végül Kr. e. 493-ban leverték. Ennek következménye volt, hogy Kr. e. 492-ben I. Dareiosz perzsa király szárazföldi, és hajóhadat indított, hogy megtámadja a lázadókat támogató Athént és Eretiát. A hadsereg azonban nem ért célba (részletesebben lásd: görög-perzsa háborúk). Másodszorra a perzsa seregnek sikerült partra szállnia és megütköznie a görögökkel Marathón mellett. A csata azonban a perzsák vereségével járt.
A görög városállamok legyőzése és meghódítása kulcsfontosságúvá vált a perzsák számára. Dareiosz Kr. e. 486-ban bekövetkezett halála után fia, Xerxész követte a trónon, aki szintén nem hanyagolta el a görögökkel folytatandó háború kérdését. Xerxész ezúttal szárazföldön és tengeren is támadni készült. Hidat épített a Hellészpontoszon, és Kr.e. 481 őszére mintegy 300 000 fős hadsereget gyűjtött össze. Xerxész a támadás előtt követeket küldött a görögök két legfontosabb államába: Athénba és Spártába, hogy felajánlja nekik a megadást. Mind a két helyen hasonlóan reagáltak, a követet nyilvánosan kivégezték.
Természetesen a görögök is igyekeztek felkészülni a háborúra. A városállamok többsége segített egy spártai vezetésű egyesített hadsereg létrehozásában. A görögök először úgy döntöttek, hogy elsősorban a Tempe völgyet, és általa Thesszáliát védik, azonban a terület nehéz védhetősége miatt átengedték azt a perzsáknak. Új védelmi állásként a thermopülai-szorost jelölték ki.
A perzsa hadseregGörögország a csata idején
A Perzsa Birodalom az akkori világ legnagyobb birodalma volt, és igen sok népet foglalt magában. Ebből adódott, hogy hadserege is sok különféle katonából tevődött össze.
A különböző népekből alkotott egységek élén mindig perzsa vezér állt, de az egyes törzsek és városok katonái saját vezérük alatt harcoltak. Az egész gyalogságot hat fővezér irányította, a lovasságot kettő. A perzsa hadsereg elit katonái voltak az ún. tízezrek, vagy halhatatlanok.
Hérodotosz a sereg létszámát több millió főre teszi. Noha számos történész szerint nagy sereg támadt a görögökre, s ezért 200 ezer főre teszik a perzsa sereg számát, ám más történészek szerint nagyon valószínűtlen, hogy akár a százezer főt is elérhette volna ez a szám.