Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Pont erre gondoltam, milyen jó így kiülni. Mi a strandra is szoktunk vinni kártyát, újságot, rejtvényt, szoktunk játszani. Nagyoyn jól elvagyunk együtt, még a gyerekek is, pedig már nagyok. Lányom barátja is szokott velünk jönni.
Ezeket a tortákat csináltam a páromnak szülinapra. A katonásat a gyerekek díszítették, nagyon örült neki.
Szia!
Én is szeretek kimenni velük,de nem a horgászat miatt.Ilyenkor együtt a család,nincs tévé,nincs számítógép.Igazi kikapcsolódás.
Szia Kriszti.
Jó kérdést tettél fel. Én több mint 20 éve vagyok a pályán, és nem csinálnék mást. Ha kórházi állást szeretnél, szerintem fogsz találni. Diplomát mindenképpen szerezzél, jobbak lennének így az esélyeid. Okj-s végzéssel csak ápoló otthonban, krónikus osztályon dolgozhatsz inkább, ezek a helyek eléggé telítettek. Kórházi osztályra szükséges a diploma, és mégplusz esetleg szakosító is, ha pl. intenzíven szeretnél dolgozni.
Írod, hogy nem a pénz motivál,akkor tudod, hogy a pénz nagyon kevés, és nincs ünneped, karácsonyod, hétvégéd otthon. Ezeket vedd számításba, ha baba mellett szeretnél majd dolgozni, legyen akire számíthatsz,aki vigyáz rá. Én baba mellett nem dolgoztam, és ma sem vállalnám, ha egy mód van rá, az első éveket nem lehet pótolni. De később ha ovis lesz, és lesz egy biztos háttered, bátran vágj bele,ha van kedved hozzá.
Jó döntést és sok sikert. Ha van még kérdésed, írj nyugodtan.
Sziasztok csajok.
Köszi mindenkinek a jókívánságot, mi is nagyon örülünk, nemzetközi igazgatást fog tanulni.
Zsóka, nagyon szép helyre jártok pecázni, itt aztán lehet pihenni. Te is kijársz a gyerekekkel a férjeddel, és pecázol is? Vagy viszel egy jó könyvet, és csendben kikapcsolódsz? Mert ez is jó.Az állatkák is aranyosak, gondolom sok munka van velük. Maszat kutya tekintete olyan jóságos.
Erika, örülök hogy te is jelentkeztél, vigyázz magadra, és használd ki még ezt a pár napot. Pihenjél.
Böbe, várunk téged is.
Szia,Erika!
Ilyenkor van a legtöbb,mert a télit most kell begyűjteni,ez az utolsó hajrá.Sajnos a párom kezét műteni kellett,rosszkor jött,mert itt kell a kéz.Már jól van,csak persze kímélnie kell.
Szia,Évi!
Gratulálok a lányodnak(meg persze nektek is)
Mi most csak egy napos kirándulásokra megyünk,mert nem tudjuk itthagyni sok időre az állatokat.Meg néha a fiúk elmennek pecázni.
Csináltam pár képet.
Sziasztok!
Pályamódosításon gondolkozom, de nem merek addig változtatni, míg nem vagyok biztos a dolgomban. Látom itt a topikban ápolónők gyűltek össze, az érdekelne, hogy mennyire "zárt" az egészsgügy, mennyire nehéz elhelyezkedni, én elsősorban kórházi állásban gondolkodom... Nem a pénz motivál, hanem egy olyan gyakorlati munka, ahol emberekkel tudok foglalkozni. Most kezdeném el tanulni, de nem tudom eldönteni, hogy van-e értelme, lesz-e esélyem elhelyezkedni egy babával - most született a lányom. Mit kell elvégezni ahhoz, hogy biztosan legye állásom: okj-s képzést vagy diploma is szükséges?
Köszönöm előre is!
Kriszti
Sziasztok lányok!
Látom nagyon kihalt a topik De gondolom mindenki kint tölti a nap legnagyobb részét. A héten még szabadságon vagyok, igaz pénteken már megyek nappalra. Nagyon rámfért ez a szabadság, első héten csak pihentem, olvastam, himeztem. Amúlt héten Móni is szabadságon volt, de csütörtökön behivták dolgozni. Igazgatóváltás volt a gimnáziumban, igy rengeteg a munka. A fiam nyári gyakorlatát kezdte el ma, igy egyedül vagyok, de lefoglalom magam egy kis takaritás stb.
Évi! Gyönyörű helyeken jártatok! Lányodnak gratulálok és sok sikert az egyetemi évekre! Milyen szakra vették fel? Az biztos, hogy nagyon fog hiányozni, én már túl vagyok ezeken az éveken., de ez első hetek nagyon kemények.
Böbe! Merre vagy?Mi ujság felétek? Unokáid jól vannak? Irjál!!!
Zsóka! Nagyon aranyos az jövevény! Gondolom nagyon sok most a munka nálatok .
Ha néha betévedtek, irjatok!!
Puszi:Erika
Sziasztok lányok, szép vasárnapot!
Remélem, jól vagytok.
Erika, te még a szabidat töltöd, többiek, mit csináltok?
Zsóka, gratulálok az új jövevényhez!
Böbe, családdal minden rendben, alakul valami? Régen láttam új képet az unokákról.
Nálunk minden ok.A legjobb hír, hogy a csajszikámat felvették az egyetemre Győrbe, nagyon örülünk neki, hogy sikerült, nagyon sok pont kellett. Most intézzük a papírokat, koleszt, mindent. Már előre látom, mennyire fog hiányozni, nagyon közel állunk egymáshoz. Sírok és örülök is egyszerre.
Most voltam én is szabin megint három hétig, nagyon jó volt, sokat csavarogtunk, felderítettük az összes strandot 100 km-es korzetben.
Tegnapelőtt kezdtem dolgozni, benn minden ugyanúgy, mint régen. Azért a hozzátartozók némelyike rémes, több baj van velük, mint a lakókkal. Ti is tapasztaltok ilyesmit, gondolom. Csak egy példa, visszahozatja a kórházból az agyi infarktusos papát, az ő felelőségére, akinek sürgős infúziós kezelésre lenne szüksége egyértelműen. A kórházból persze kiadják, anélkül, hogy felvilágosítanák, hosszú távon mit jelent ez, nekik mindegy, eggyel kevesebb.
Egyszer összejöttünk a csajokkal egy kis nyári bulira, sütögettünk, kerti parti volt, jó volt. Ma a család jön össze nálunk, megyek készülök is.
Írjatok mindenről, ha ráértek egy kicsit, puszi mindenkienk.
Még pár kép Törökországról.
Szia!
Gyönyörű helyen jártatok!Az idén sajnos nem nagyon tudunk kimozdulni itthonról,talán majd jövőre.
Sok a munka,három napja megszületett Hófehérke is!Küldöm a képet!
Szia Erika. Nagyon jól nézel ki a szülinapos képen, szép az arcod.Biztos, hogy a fájdalom, a hiánya soha nem múlik el, de te jó úton jársz.
Lányo hogy van, munkahely megvan? Írjál róluk is, ha van egy kis időd. Vigyázz magadra, használd ki a szabit, és pihenjél is. Én is szabin vagyok, már egy hete, és csak 6-án megyek, addig strandolunk, és itthon is úgy teszünk, mintha nyaralnánk. Reggel alszunk, ameddig akarunk, kiülünk a kertbe, és volt, hogy rendeltünk kaját, nem főztem.Azért páromnak besegítek, megyek az üzletbe ha kell.
Nálunk is szabadságolás van, de ilyenkor hívnak külső segítséget, mert egyedül nem bírnánk.
Hoztam pár képet Törökországról.
Sziasztok!
Szivből köszönöm nektek a születésnapi köszöntéseket! Kicsit nehéz volt ez a nap, hiszen az egyik legfontosabb ember már nem tudott megköszönteni....
Már csak holnap megyek éjszakára utána augusztus 14.ig itthol leszek szabadságon, szabadnapon. Már nagyon rám fér, hiszen nagyon sűrű volt a beosztásom. Ráadásul a szabadságolások miatt 3 ember dolgozik egy-egy nappolos műszakban. Nagyon elfrádunk estére, ráadásul ezt a nagy meleget is nehezen viselem.
Puszilok mindenkit!
Szia,Erika!
Megint késtem.....de NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNOK!!
Drága Erika!
Én is boldog szülinapot kívánok szeretettel!
Drága Erika!
Születésnapodon szívből köszöntelek!
http://www.youtube.com/watch?v =27u75ZfPsAQ
Puszilok mindenkit!
Sziasztok lányok!
Nagyon szépen köszönöm a szülinapi köszöntést!
Jelenleg még szabin vagyok,itt voltak az unokák,ma reggel mentek vissza.Most takarítok,mosok.Rengeteg ruha jött össze,mert voltunk egy kicsit nyaralni is velük.Szilvásváradon töltöttünk el 3 napot,majd Mezőkövesden 1 napot.Nagyon jól érezte magát mindenki,jó volt velük lenni.Így legalább a fiunk is kimozdult egy kicsit a mindennapi nyüzsgésből.Nagyokat sétáltunk,jól bírták a kicsik is, utána jókat aludtak,ja és az étvágyuk is megnőtt.Nem mintha gond lett volna eddig velük,de itt minden jobban esett.
Kedden kezdek el melózni, elég kemény műszakjaim lesznek,de ki kell bírni.Nálunk is mennek a szabadságolások, így az éjszakai műszak után 1 alvó és kezdődik a többi.Még aug.elején szeretnék szabira menni,akkor megyünk el 2-ben apával valamerre.Még nincs kitűzött cél,de majd keresek a neten valami jó helyet.A mostani nyaralásunk is így volt,előtte 3 nappal ültem le a gép elé, és sikerült egy nagyon jót kifognunk.
Tegnap erre nagy eső volt,szerencsére a vihar minket elkerült,csak dörgött, villámlott, esett.A kert már megint fűnyírásra vár.
Jó volt hallani rólatok!
Mindenkinek szép napot kívánok!
Drága,Böbe!Nagyon boldog születésnapot,így kicsit megkésve!
Rengeteg a munka,be kell hordani a takarmányt,közben csináltunk egy harmadik gyerekszobát,meszelünk, szóval nem unatkozom.
Éva,majd megnézem a képeket!
Erika,örülök,hogy hallok rólad!
Puszi mindenkinek!
Böbének boldog szülinapot kívánok sok szeretettel!!!
Sziasztok lányok. Örülök, hogy írtatok.Erika, örülök, hogy picit már jobban vagy, és az is jó, hogy megmaradt a munkahelyed. Nagy dolog ez a mai helyzetben. Nálunk is sok a munka, de jól megvagyunk a lányokkal, és főnökséggel is megtaláltuk a hangot. Tavasszal mindannyian végeztünk plusz társadalmi munkát, és kaptunk érte három nap szabit, nem is számítottunk rá.
Most még én is szabin vagyok, nemrég jöttünk meg a nyaralásból. Képeket tettem a Falun élőkbe. Törökországban voltunk, nagyon jó volt. Még van elég sok ücs.-em, majd valahová még elmegyünk itthon. Szeretnénk sokat strandolni, kirándulni, és gyerekkori barátnőmet is várom egy hétvégére hozzánk, ilyenkor nyáron szoktunk találkozni. Közben azért itthon is tevékenykedek, kertészkedek.
Mindenkinek minden jót kívánok, pihenjetek is a sok munka mellett.
Sziasztok lányok!
Elég régen jelentkeztem, de nagyon keveset ülök a gép előtt.
Mi jól vagyunk a bajokat leszámitva, hiszen a férjem hiányát még mindig nem szoktuk meg, sőt talán még mostanság jobban hiányzik, de muszály eléfogadni... A munkahelyen sem rózsásak a dolgok. Junius 18.ától 9 embernek mondtak fel, köztük 5 nővérnek. ok: az uj épületet csak január 1-től tudják megnyitni, mert akkortól kapják meg a támogatást. Az épület felujitása már kész, gyönyörü lett, 24 főt tud fogadni, pszichiáriai betegek átmeneti otthona lett. Igy nagyon megfogyatkoztunk, hiszen tart a szabadságolás is. Nappalos müszakban 3 ember van, ami nagyon kevés 55 fő ellátására. Nagyon elfáradunk egy-egy műszak után. De ez van örüljünk, hogy dolgozhatunk. Én majd julius végén jövök szabadságra. meg majd augusztus elején.
Remélem mindenki jól van és elveti a nyarat .
Puszilok mindenkit. Erika
Szia Zsóka és a többiek !
Itt is iszonyú a meleg.Délelőtt rendet raktunk a lakásban,most én is pihizek egy kicsit.
Vannak jó képek az unokákról,majd küldöm emailben.
A kert nálunk is fűnyírásra vár,olyan gyorsan nő a fű az eső miatt,hogy szinte 1 hetet sem bír ki.
Nagyon szép délutánt mindenkinek.
Egy kicsi vidámság!
Rendőrök oktatáson vesznek részt:
- Mit jelent az a szó, hogy tragédia?
Csend, majd egy alacsony, kopasz rendőr jelentkezik:
- Mondja!
- Tragédia az, ha a nyulaim megdöglenek.....
- Ember, az nem tragédia, az csak baj! Mondok egy példát, hogy megértsék! A repülőgép lezuhan, a rajta lévők mind meghalnak, no ez a tragédia, értik már?
Jön a vizsga, senki nem tud semmit....
Következik az alacsony, kopasz rendőr, a vizsgáztatónak felcsillan a szeme.
- No ember, mondja meg mit jelent az a szó, hogy tragédia!
- Tragédia az, ha a repülőgép lezuhan, a rajta lévők mind meghalnak... de az nem baj, a baj akkor van, ha a nyulaim megdöglenek!
A rendőrkapitányt behívatja a tanító néni, mert Dezsőkével komoly problémák vannak.
A gyermek képességei nem túl jók.
A tanárnő azon töri a fejét, hogy a komoly papának hogyan mondja meg finoman a rossz híreket.
- Na, milyen a fiam?! - kérdi a büszke papa.
A tanárnő kissé habozik, de azért kész a válasszal:
- Hát apuka!
Meg kell mondanom őszintén, Dezsőke nem nagyon okos, de nem kicsit buta!
Szia,Böbe!
Most alig jutok a gép elé,de igyekszem.Unokákról képek?
Rettenetes meleg van,kicsit hűsölök,aztán irány a kert,mert felveri a gaz.
Magunk festünk,mert így olcsóbb.
Puszi,Zsóka
Szia, Éva!
Nagyon örülök,hogy hallok rólad és ,hogy jól vagytok.Gratulálok az ügyes gyerekekhez!
A két fiam bizije nagyon jó lett a lányé gyengécske,de megígérte ,jövőre jobb lesz.
Mi magunk festünk,mert így olcsóbb,meg szeretjük is csinálni.Nyaralás nem tudom sikerül-e,az még a jövő titka!
Sok puszi,Zsóka
Kaptam egy aranyos viccet emailben, talán valaki nem ismeri:
Kedves Péter!
***Örömmel értesítelek, hogy szerelmünk gyümölcse, a kis Péter, megszületett.
Sajnos anyatejem nem lévén szoptató-dajkát kellett alkalmaznom.
Ő kubai származású, így a tejétől gyermekünk bőre szinte teljesen fekete lett.
Erről ugyebár én abszolúte nem tehetek...
A te szerető Anitád
******************************
Drága édesanyám!
Az imént vettem kézhez Anita levelét, melyben értesít, hogy kisfiúnk született.
Mivel nincs elég anyateje dajka segítségére szorul, aki színesbőrű, és a tejétől
kisunokád bőre is csaknem fekete lett, amiről persze az én drágám egyáltalán nem tehet.
Remélem te is együtt örülsz velünk
Ölel fiad, Péter
**************************************
Édes fiam!
A te születésedkor én pontosan ugyanúgy jártam, mint most a te Anitád.
Elapadt a tejem, ezért téged tehéntejjel kellett tápláljalak.
Valószínűleg ettől lettél te ekkora marha...
Amiről persze én egyáltalán nem tehetek.
Csókol Anyád
Sziasztok Lányok!
Jó régen jártam erre.
Kicsit ,nagyon összejöttek a dolgok,de remélem hamarosan rendeződik minden.
Zsóka! Gratulálok a vizsgádhoz, és a gyerekekhez .
A festést magatok csináljátok?
Nyaralni mentek ?
Évi! A te gyerekeid is nagyon ügyesek,büszke is lehetsz rájuk.
Hol töltitek szabit?Nyaralás merre lesz?
Erika! Mizujs veled?Remélem nem vagy beteg!
Én 1-től megyek dolgozni,szabin voltam,itt voltak az unokák.Nagyon jó volt velük.A héten és a jövő héten dolgozom,utána szintén szabi,újra itt lesznek a kicsik.
Imádnak itt lenni,van minden a kedvükre,ja és a panel után ez
felüdülés nekik.
Most röviden ennyi.
Nagyon szép álmokat kívánok mindenkinek!