Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok lányok, néha azért adunk hírt magunkról, ez jó.
Nálunk is zajlik az élet, dolgozunk, tanulnak a gyerekek. A terveket mi is most csináljuk, nekem 5 emberre kell. Éjszakásban lenne rá jobban idő, de akkor meg nincs kedvem csinálni, örülök, ha készvagyok a munkával, és nyugi van.
Nálunk nagyon hideg, havas idő van napok óta, azért nagyon várom már a tavaszt.
Időközben lánykám 18 éves lett, volt ám nagy buli, itt voltak a barátai, és most jönnek majd a rokonok, tesóink.
Remélem Erika, lassan-lassan rendbejönnek a dolgok, tudom nagyon nehéz ez, és idő kell.
Zsóka, gratulálok a gyerekekhez, nagyon ügyesek. A sulihoz kitartást és sok sikert kívánok.
Manó, neked sem lehet könnyű, még pluszban beteget áploni, dehát ez vár mindegyikünkre, az én szüleim sem fiatalok már. Eddig ők segítettek nekünk, most pedig mi tesszük ezt.
Nagyon helyesek az unokáid, Kitti olyan kis bájos, kis csinoska. Viktornak meg olyan csibészes a mosolya, mint az apjának. Szoktam az iwiwen nézni a képeket.
Én is éjszakás vagyok, legyetek jók. Puszi mindenkinek.
Sziasztok Lányok!
Nagyon ritkán sikerül géphez ülnöm,sokat vagyunk apósomnál, teljesen ki kell szolgálni.
Hozzánk nem akar jönni,pedig az lenne a legjobb.Nem kellene szegény páromnak naponta 2*3* menni hozzá.
Erika! Mizujs?Milyenek lettek az eredményeid?
Jó volt, hogy beszélgettünk.
Vigyázzál magadra nagyon.
Zsóka!Gratulálok a fiúkhoz,nagyon ügyesek!
Gondolom neked sincs semmi időd,
munkahely,suli,háztartás stb...
Nagyon ügyes vagy ám,biztosan jól sikerül
a többi vizsgád is.
Évi! Ez igen,ügyes gyerekeid vannak.
Nagyon büszke lehetsz a gyerekeidre!
Tanuljanak is ameddig csak lehet,igen ez a jövő.
Nálunk a melóban semmi nem változott.Készen vagyunk az éves gondozási-ápolási tervekkel,az előző év értékelésével.Dolgozunk ezerrel, de addig jó míg van hol dolgozni.
Én jobban vagyok, de mostanában sokat kínoz a változókor,de egyszer már csak túl leszek rajta.
Unokák jól vannak,most hétvégére jönnek haza az apjukkal.Nagyon várom ,nem láttam már 3 hete csak gépen keresztül őket.
Jó hír,Kitti mehet iskolába szeptembertől.A fejlesztőben azt mondták,hogy csak enyhén sérült.Nagyon boldog,várja már nagyon.Imádom őket,kár,hogy olyan messze vannak.
Ma , holnap éjszakára megyek,remélem csend lesz.
Megyek iszom egy taát és szundizok egy kicsit!
Puszi mindenkinek.
Kívánok nektek nagyon szép délutánt!
"Fáradt a tested, nyomja a sirhalom.
Tied a csend, a nyugalom.
Mienk a könny, a fájdalom.
Akartunk mi annyi jót és szépet,
De a sors életünkben mindent összetépett."
Már 1 hónapja, hogy nincs közöttünk drága férjem......
Sziasztok!
Evybaby , Zsóka! gratulálok a gyerekeitek teljesitményéhez!
Manó! remélem jobban vagy !
Ma egy kicsit hamar eltelt a nap sok baráttal találkoztam, sokat beszélgettem, de mindjárt itt van 14.-e az 1 hónapos évforduló, ez szörnyű lesz... A siron a koszorúk még mindig gyönyörűek, szinte alig tudunk odamenni, annyi koszorú van rajta.
Dolgozni még nem tudom, hogy mikor megyek, de nagy változások vannak- 30 beteget áthelyeznek Komádiba egy új otthonba, az elfekvő részünk megszűnik, ill. át lesz alakitva szenvedélybetegek Átmeneti Otthonává. most nem tudnám végignézni mikor elmennek a betegek. De ez ebben a hónapban lezajlik.
Kellemes hétvégét kivánok mindenkinek! Erika
Sziasztok!
Na tessék,nem vagyok pár napot és megint újítottak!Ezeket még meg kell szoknom.
Nagyon ügyesek a gyerekeid,gratulálok a jó bizihez.
Akkor én is kicsit dicsekedek,mindkét fiam bejutott sakkban a megyei diákolimpiára!
Sziasztok lányok, szép napot mindenkinek.
Erika, nagyon örülök, hogy sikerült beszélnünk egy kicsit.Lassan talpraállsz majd, és jó hogy a gyerekeid is melletted állnak, és ilyen erősek, ahogy írod.Remélem, az egészséged is rendben lesz, és ez most csak átmeneti állapot.
Manó, remélem te is rendben vagy már, én most fáztam meg egy kicsit, de nem influenza, és már lábalok ki belőle. Nálunk valószínűleg calici volt az otthonban, de azt megúsztam szerencsére, pedig nagyon féltem, hogy elkapom. Kisunokáid hogy vannak, fiaddal minden ok?
Zsóka, neked gratulálok a jó eredményedhez, nem könnyű ez, gyerekek, háztartás mellett így helytállni. Nagyon ügyes vagy. Gyerekeimnek a bizi nagyon jó lett, nagylányom 4,8 lett, a fiam 4,2, nagyon örültem neki. Most meg mindjárt itt a határidő, le kell adni a jelentkezéseket. Megvannak már a sulik és a szakok is, 18 ezer lesz csak a jelentkezés.De ez van, tanulni kell a gyerekeknek, ez a jövő.
Remélem benéztek, ha időtök engedi, mostmár msn-en is leszek, mert van megint még egy gépünk.
"Egy jaj nem sok, annyit sem mondtál,
Csak elmentél a halál hosszú útján.
Elmentél hirtelen, egyetlen perc alatt,
Számunkra döbbenet és fájdalom maradt.
Emléked örökké itt van velünk
Ameddig élünk el nem feledünk."
Ma két hete...... a hiánya rettenettes.. de túl kell élnem...
Még nem dolgozom, nem vagyok elég erős hozzá. Szabadságon vagyok, de hétfőtől táppénzen leszek. Megyek kivizsgálásra labor stb.
Nem tudok enni, állandóan fáj a gyomrom, aludni is keveset tudok.
Csak akkor nyugszok meg, ha nincs semmi komoly bajom és csak az ideg miatt van. Hiszen a gyerekeimnek csak én maradtam...
Böbe! Jobbulást neked !! Vigyázz magadra!!
Zsóka! Sok sikeret a vizsgáidhoz!
Köszönök nektek mindent!!!!
Puszi:Erika
Szia!
Megyeget,az első modulzáróm négyes lett,most írtuk meg a másodikat,úgy érzem az sem lett rossz.Márciusig járok még,valószínüleg májusban lesz a nagyvizsga.
Hajsd le párnádra kócos kis fejed,
Enged, hogy az álom játszhasson veled.
Rajzoljon a képzelet szívnek tetsző képet,
Aludjál nyugodtan s álmodjál szépet.
Holdsugár fonja álmodat majd körbe,
S vágyadat mutatja, mint egy tükörbe.
Elsuhan az éj, szinte észresem veszed,
Álmodat vigyázva fogják a kezed.
Megnyugszik a szív, de az álomnak nincs vége,
Létünknek ez, ez a legszebb szenvedése.
Mert az álom sokszor oly szép is lehet,
De tudjuk, csak játszik velünk a képzelet.
És így nehéz szívvel ébredünk,
Hogy tovább éljük rohanó életünk.
S ha nyújtanak feléd egy segítő kezet,
Estére nyugodtan hajtod álomra fejed!
SZÉP JÓ ÉJSZAKÁT KIVÁNOK!
Egy múló pillanat az életünk,
Ezért nem mindegy mit és hogyan teszünk!
Talán a jó holnap már rossz,
És lelkünkkel harcol a gonosz!
Múló érzés az öröm, és a fájdalom,
Talán holnap nem lesz, kivel megosszam bánatom!
Mi lesz, ha egyedül hagynak,
Szembe kell néznem mindennel egymagamnak?
Meg kell tanulnunk értékelni,
Tudnunk kell szeretni!
Meg kell tanulnunk bűneinkért égni,
És emberként élni !
Sziasztok lányok!
Végre van erőm a gép elé ülni.
Beteg voltam,nagyon elkapott az influenza,ágynak dőltem rendesen.A héten még biztosan itthon leszek.Ma már egy kicsit fent voltam,főztem,pakolásztam.
Hétvégére meg kell gyógyulnom,mert jönnek az unokák.
Jól van a csapat?
Remélem senki nem beteg.
Erika!
Nagyon sok erőt kívánok átvészelni a nehéz időszakot.Jó volt,hogy beszélhettünk.Mikortól dolgozol?
Móninak sikerült a munkahely?
Zsóka,Évi!
Gyerekeknek jó lett a bizonyítvány?
Zsóka!Hogy haladsz a vizsgáiddal?
Ma még jövök.
Nagyon szép estét kívánok mindenkinek!
Szia!
Szorítunk neki!
Sziasztok!
Köszönöm nektek az együttérző szavaitokat! Ebben a nehéz helyzetben nagyon- nagyon jól esik.
De muszály talpra állnom, hiszen az élet megy tovább, sajnos nélküle.......
Itt a két gyerekem mellettem, együtt átvészeljük ezeket a nehéz napokat.
Erika
Szia,Erika!
Nem találok szavakat...Ha barátokra van szükséged,mi itt vagyunk!
Zsóka
"Mindent adhat az ég kétszer,
Márványt, kincset, palotát,
Egyet nem adhat kétszer,
Segitő férjet és
drága jó édesapát."
T egnap 11 órakor örök nyugalomra helyeztük drgága férjemet.
Nyugodjon békében!
Szia Erika!
Fogadd őszinte részvétemet!
Zsóka
Szia Erika!
Mély fájdalmatokban fogadjátok őszinte részvétem.
De reméljük, hogy így emlékezni tudunk a különleges dolgokra, a boldog dolgokra, és a fontos dolgokra erről az emberről, aki olyan sokat jelentett."
Búcsúzok Férjemtől, aki 2009. január 14 - én tragikus hirtelenségben elhunyt!
Szia!
Nálunk kicsit gyenge lesz a félévi,de majd belehúz,mármint a lány a gimiben.A fiúknak jó lesz,de hát azért az általános könnyebb.
Lehet nem lesz vizsga,mert ha ilyen marad az idő nem tudok elmenni,akkor halasztok.
Ez a korral jár,nem?Mármint a barátnőzés!
Sziasztok, én is benéztem.
Remélem jól vagytok. Zsóka, sok sikert a vizsgához, gondolok rád. Mi itthon elvagyunk, a munka már megkezdődött. Mindjárt itt a félév, a bizonyítvány meg a pontok számolgatása.Nagyon jól tanulnak a gyerekek. Kisfiam is már barátnőzik lassan, hát így állunk.
Nézzetek be, ha van egy pár percetek. Puszi. Évi