Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Én is én is! (Dombóvári utca)
:-)))
Megköszönöm, ha tudtok valamit, és szóltok!:)
Csak a gond megint!
Kiadó, butorozott szobát keresek itt a XI. kerületben, egyedülállónál, saját részemre!
Értesítést, priviben várok!
Köszönöm!
Alvás előtt még benéztem. Kevesen járunk errefele. Remélem, hamarosan lesz időm elmenni a piacra.
Jó éjt !
:o)
Csak bekukkantottam.
Leshegy: feltétlen megfogom nézni az új piacunkat !!! :o))
Ráadásul nagyon jól esett, hogy van két üzlet, az egyiknek a neve az én keresztnevem, a másik üzleté, pedig a lányom keresztneve. Most elsős, most tanul olvasni, és mondtam neki, olvassa el az üzletek feliratát. Kikerekedett a szeme, hogy pont "rólunk" vannak elnevezve a boltok.
Természetesen így most még szívesebben megyünk majd arra fele. . . . :o))
Jó reggelt Mindenkinek!:)
látom ujra senki:-(((
Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok!