Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Csalános kert
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2003. Április 10. 11:51
Mikor társaimat málnásban nem lelem
bánatomat sírom el ezen a helyen
ezentúl magányom ide vezényeljen
magányos medvéket ide vezéreljen
sors, ha csalán csípte vörösre,
s vele senki nem törődne
csalitosba visszavágyna
barátokat odavárna.
Az ötlet lopott bevallom,
de nevéből kihallom
mélabút, romantikát,
s fogadom intrikát
melyek majd érnek érte,
kinek nem lesz kedvére.
bánatomat sírom el ezen a helyen
ezentúl magányom ide vezényeljen
magányos medvéket ide vezéreljen
sors, ha csalán csípte vörösre,
s vele senki nem törődne
csalitosba visszavágyna
barátokat odavárna.
Az ötlet lopott bevallom,
de nevéből kihallom
mélabút, romantikát,
s fogadom intrikát
melyek majd érnek érte,
kinek nem lesz kedvére.
A mások egy éppen ugró nyúl.
A harmadikat nem tudom,
de az előző kettő is szamárság,
úgy gondolom.
majd kivesézzük
ám a képet rendesen,
csak türelmesen
kell nézni, s látni
fogjuk!!!!
;-))
ha szemem nem állna
rá egy darabig s képre
azért a rejtvényre
segítesz majd rájönnöm?
;-)))***
Neked nem csak a pandáid szöktek el. . . egy kerék is elgurult. Bocs! ;-)********
Bocs bocs bocs bocs********
Pandabocs! ;-)
. . . :``. . ’:
: ````. ’ :’’::’
. . :. . : . ’’ :
``. `: . ’ :
: : : :
: : : :
: : : :
: : :. . ’’’’``::.
: . . . :. . ’ . ’’
. ’ . ’ . ::::’
:. . ’’’``:::::::
’ `::::
`::.
`::
:::.
. . :. :. ::’`. ::’`. . : : .
. . ’ `:. : :: :’ . :
. : . :``::: : . : ::
. : . . ’’ :::. ’ :’: :
: . ’’ . :: : : ’
: . ’`::
::
::
::
::
::
::
.
pandáim elszöktek:)))))
Körültekinte. Éppen oly sok hegyes vasat látott, mellének szegezve. „Emlékezzél esküdre” – suttogák fülébe. A kárhozat fogadott kínjai tűntek fel lelke előtt e szavakra: a kíntól vigyorgó arcok, a pokol lángjai, a kétségbeejtő örökkévalóság.
Már a vezér sátorához értek. Nesztelenül, észre nem vétetve.
Még egyszer végigfutnak lelke előtt a kísértő képek: a családi tűzhely, az onnan elvert nő, gyermekek a hideg éjszakában, kezében a csörrenő aranypénz, mellén a villogó kardhegyek; s túl a síron a kétségbeesés…
– Ébredjetek! – ordít fel hangosan, az aranyakat felhajítva a levegőbe. Azon pillanatban halva rogyik össze, éles, hideg vasak találkoznak szívében hegyeikkel.
De fölébred a tábor, – a vezér mentve van, – veszve, ki orozva jött oda, az ellenfél csapatja.
…
Csonka, béna koldus mondá nekem ezen regét.
…
A zivatar korbácsolja szilaj paripáit, a felhőket, a zápor szakad, a szél zúg, a fák csikorognak.
Néha egy-egy roppanás haladja túl az orkán üvöltését, amint a vastag iharfát derékon kéttétöri a szél, s üvöltve fut ismét odább hegyen-bokron keresztül, hajtva, kergetve a rohanó felhőket.
Az éj sötét, a fák között alig látszik valami fehérleni. – Az előőrs az, fehér lobogó köpenyében, kezében fegyverét tartja s az alaktalan éjszakába néz.
Az őrtüzet kioltotta a sebes zápor, messze és közel minden tárgyat elfogott a láthatatlan éj, a vihar túlordít minden zörejt.
Lassú, bujkáló lépéssel egy csapat fegyveres közelg az előőrs felé. A katona nem látja, nem hallja, csak sejti a veszélyt, szorosabban markolja meg fegyverét, s ujját le nem veszi ravaszáról.
A vihar ordít. A katona hazaképzeli magát. Látja gondolatjában meleg tűzhelyét, a tűzhely mellett a szerelmetes nőt, …kisgyermekei ott ülnek a padon, …a legkisebbik apja kardján lovagol, – látja kedves arcaikat, hallja ismert szavaik beszédét, …s míg lelke messze jár az ábrándok képzeletvilágában, – hátulról hirtelen ellenséges kezek ragadják meg, s mielőtt védhetné magát, lefegyverzik.
Az ellenség cirkáló csapatja észrevétlenül körülvevé.
– Csöndesen légy! térdepelj le! – szól hozzá a csapat vezére. – Esküdjél meg: hogy bennünket el nem árulsz, hogy tenni fogod, amit parancsolok. Ha nem esküszöl, halva vagy.
Az elfogott őr letérdepelt és esküdött.
– Kárhozott légy, ha esküt szegsz… – suttogá halkan a vezető.
– Az legyek.
– Van-e nőd, gyermeked? szálljon fejökre esküd átka, ha megszeged…
– Szálljon rájok.
– Legyenek földönfutók, legyenek koldusok, haljanak meg nyomorúan…
– Éljenek-haljanak nyomorúan.
– Amen…
– Isten úgy segéljen. Amen!
– Most fogd ez erszényt. Vezess bennünket vezéred sátoráig. Számláld meg, mennyi pénz van benne. Annyi döfést kapsz, ha egy áruló szót kiáltasz.
Az őr elvette a pénzt, az ellenség fegyveresei körülvették, fegyvereik hegyét testének szegezve s parancsolák: hogy vezesse őket.
A vihar ordít. Az éj fekete. Emberek alakját, lépteit nem lehet észrevenni miattok. Az ellenséges csapat ellenfele táborának közepébe jut észrevétlenül. A vihar, a sötétség és az árulás segítének neki.
A katonák ott feküsznek körül. A fáradtság megtanítá őket aludni a kemény földön s a zivataros ég alatt. Egy lélek sincsen ébren.
Egyetlen kiáltás felébresztené valamennyit, s akkor az orozva jött csapat veszve van. A vezető mellét a hegyes vasak érik. Hallgat.
Szeme előtt lebeg gyermekeinek arca, hallja édes szavaikat, látja őket a tűzhely körül üldögélni, a szelíd nő apjukról beszél nekik. Figyelve hallgatják. S látja újra: amint bujdosnak a hideg éjszakában, éhezve, dideregve. Egyiket hátára vette a nő, másikat kezénél fogva vonszolja. Senki sem ad nekik egy fillért, egy falat kenyeret. Kezében megcsörrent az arannyal tölt erszény. Kitölté markába, megszámlálta a pénzt. Sok volt. Kör
Ekkor odalépett a mágus hozzám.
? Ím e köveket egykor fejedelmek viselték, világhódítók, országreszkettetők, dicsőségen, embervéren, fáradsággal szerezték maguknak, ezeket cserélték koronáikért, és én összegyűjtém e földi istenek oltárait, az egy élő istennek oltáraul. La illah, il Allah. ? Válassz közülök magadnak.
A borzalom elvette szavaimat, ? hallgaték.
? Még e kő nem leend elég, az egy isten gondoskodik oltáráról. Nagy emberek jöttek ismét e hazába, kik fejeikkel a csillagok között, s lábaikkal koronákon jártak, kik szereztek dicsőséget, neveiknek örök életet. Ők is idejöttek, itt fognak meghalni, mint a többiek mind, sírköveikből megépül az egy istennek oltára? Eredj te is, küzdj, nagy leendsz, nevedet bámulandja a világ, aztán idejössz majd te is. La illah, il Allah! Az isten hatalmas. Mások aranyból készítik oltárát, én legnagyobb emberek sírköveiből építek neki azt. Légy nagy ember?
*
A hír- és gazdagságkereső ifjú visszajött elhagyott honába, s most egy félreeső egyszerű faluban mint közönséges földművelő éli egyhangú napjait.
Három hegy lába ért itten össze, csak e hegyeken keresztül lehetett idejutni.
Egy óriás cédrusfenyő tövében valami omladék látszott, fehér, fekete és vörös kövekből, nagy gránit-, bazalt- és márványdarabok, összevissza töredezve s benőve sárga és zöld kőmohoktól: a vadrepkény összevissza kúszott a rendetlenül heverő köveken.
Itt megállt a mágus, e kövekre mutatott és szólt:
? Jőjj ide és láss.
Nyugtalanul siettem oda, szerettem volna már a célnál lenni, képzetem vágyott látni a legnagyobb kincseket, miket egykor királyok, világhódító hadvezérek szereztek maguknak, s miket ezentúl enyimeknek fogok nevezhetni, s untattak e feltartóztató kitérések.
Odaléptem, látszott az összehordott kövek aljáról, hogy azok sírkövek voltak.
? Olvass! ? szólt a mágus, ismét a kövekre mutatva.
Lehajoltam a legelsőhöz; fekete nyolcszögű bazalt volt az, minden szögletén összetöredezve. A kő egyik oldalán e név volt olvasható:
?ANNIBAL?.
Összeborzadék.
A világhódító, az országreszkettető sírköve ez, ki annyi dicsőség után ide jött ez idegen földre, meghalni önkezei által, minden jutalma e meztelen kő, mely már nem is őrzi sírját?
? Olvass tovább! ? mondá a mágus.
Túl e kövön egy kék márványobeliszk eltört darabja hevert, meglátszottak rajta a ráfaragott római sasok, a bevésett trophaeumok, eltördelve, megcsorbítva. A diadaljelek alá e név volt bevésve:
?SCIPIO ASIATICVS?
Azután törések és csorbák, ? alább ismét néhány szó:
?INGENTI GLORIA?
A többit elfedte a kövi rozsda és a mohok?
Szívem szorult, ? sejtém: hogy e kövek azok, amikkel jutalmazza azokat a sors, kik nem nevelnek szívükben más érzést, mint a nagyravágyást.
? Olvass tovább!
Egy egyszerű szürke gránitsírkő, annak is csak egy darabja hevert lábam előtt, lehajoltam: hogy meglássam? Ó! a névnek is csak egy betűje volt már rajta!
?I. QVONDAM. REGIS. H?
A többi lekopva, letörve; alább ismét:
?SVIS. ET. OMNIBVS?
Egyéb semmi? Semmi?
Elfedtem arcomat: hogy a megeredő könny ne lássék rajta; de újra hangzék a mágus kérlelhetetlen szava: Olvass tovább.
Könnyeimen keresztül egy fehér alabástrom lapot láték előttem, összetörve az is, csak e néhány szó volt olvasható rajta:
HELE?
?
VTROVE. DIGNA. CONJVGE.
?
FORTEM. DEO. REDDIDIT. ANIMAM.
Ez is! Ez is itt van?
Még egy volt hátra, egy nagy fekete márványoszlop, hanyatt döntve a folyó füvek közé. ? ?Olvasd azt is? ? szólt a mágus. ? Odatekinték. Megsemmisülve rogytam össze a kő előtt, könnyeimmel a mohot nedvesítve, mely annak betűit benőtte.
?Mind itt vannak? Mind idejöttek meghalni?
Szívem sebesen vert, amint e rendkívüli lényt magam előtt látám járulni; ki nemzedékeket látott születni és meghalni, új csillagokat tűnni fel az égen, régieket elenyészni, ki tán látta a cédrust sarjazni a Sion tetején, mely most terebélyes fává növekedett, s emlékezik oly népek történeteire, kiknek neve is el van már feledve, ki tán egyenlően látja a jövendőt, amit senki sem sejt, és a múltat, mire senki sem emlékszik, ki olvas a csillagokból s az emberek szívéből, ki ismeri az istent, nem féli a halált, s aki sorsomat képes leend egy éj alatt megfordítani, oly hatalmas, oly bölcs és olyan vén!
Csendes hallgatással haladtunk egymás nyomában az erdők sötétében, nagy fekete bogarak dongtak bennünket olykor körül láthatatlan keringéssel, a sűrű berekből az aranyfarkas szemei ragyogtak elő zölden, veresen, mint páros foszforcsillagok. Én már a mágus smaragdjait és rubinjait véltem ott ragyogni.
Éjfél után lehetett, midőn egy hegytetőre fölértünk, a nyílt, világos térről szét lehetett látni a messze tájékra, alant feküdtek a csendes falvak, a legutolsó lámpavilág is kialudt már; a tenger felett libegett bűvös-bájosan a telihold, a göncölcsillag egyet fordult az égen, s vele a többi csillagzatok mind, csak a kisgöncöl végcsillaga, a Rukkabah, a poláris csillag maradt egy helyen, változatlanul.
Soha sem láttam annyi meteort lefutni, mint ezen az éjszakán.
November 13-kának éje volt. A csillagászok ezt csillaghullás éjszakájának hívják, a törököknél akkor van a Ramadán 18-dik napja, a Tóra öt könyve ez napon szállt alá az égből.
A keresztyén, ha csillagot lát lefutni, azt kérdi, ki hal meg; a muzulmán, ha csillagot lát lefutni, imát mond, s azt hiszi: hogy amit akkor kért, teljesülni fog. Abkadilla Almahal, úgy látszék, nem osztá sem a keresztyének, sem a törökök babonáit; hidegen tekinte rám, amint megálltam mellette a sűrűen hulló égitestekre bámulva.
? Ismered őket talán? ? kérdezé tőlem.
? Nagyon jól ? felelém ?, ezek égő vasdarabok, mik a lég villanyától meggyulladva a föld vonzerejétől aláragadtatnak.
? Tudod-e, miért hullanak ezek mind nyugatról keletre?
Nem tudtam rá felelni, a válasszal azonban ő is adós maradt.
A hegytetőről ismét egy völgybe mentünk alá, a lombok össze borultak felettünk, az út elsötétült, az ég csillagai helyett újra a sakálok szemei világítottak körülöttünk. A fenyőfák évrűl évre lehullott levelei puha párnául boríták a földet, melyen jártunk; a szél, melynek rohama elül a hegytetőn; a fákba kellett kapaszkodnunk, itt már csak a fák sudarai közt zúgott, mentűl alább szálltunk, annál tompábban, enyészetesebben, míg végre a völgy mély torkolatában csak a távol erdők bömbölő zúgását lehete hallanunk.
Mire a völgy mélyébe leszálltunk, megvirradt. A fák lombjain át a kelő nap tűzszínű sugárai törtek itt-amott keresztül.
Irigykedem, tudod
Nekem más kertem nincs,
Mint ez a csalános itt,
Vagy a málnás ott. . .
Társasházban lakom. . .
:-(((
álmomban a virágoskertemen
töröm a fejem:-)))
Szebbet, mint az előző csoda!
:-)))
Már két sziklakertet hagytam oda,
mindegyiknek burjánzó bokra
s csodás apró virágai már,
s az ide csodás nyár
anélkül telik majd,
hogy nekem hajt
bármelyik. . . . .
(igaz megnézhetem őket,
hisz én neveltem a tőket)
Hiszen itt a tavasz, mely kivezet
téli melankóniánkból hirtelen. . .
Nálam az ablakban virít, kinyílt
a sok krókusz, és már igyekszik
a tulipán is szárba szökkenni.
Túlélték a telet, s ez nagy szó,
Nálam nem ez ugyanis a szokott
dolog, növényeim nem bírják,
De a szeretetem most meghálálták!
:-)))
mert arra gondolni iszony,
hogy elszakad, s nem lesz nekem
mivel magam beterítsem.
S ő is ugyan mivé lenne,
munka nélkül elfeslene. . .
Nem bántottál,
szívembe nem tiportál,
nincs is miért megbocsássak,
ami régen történt
a jelenben meghozta
édes gyümölcsét! :-)))
Tegnap sziklakertben jártam,
sok apró örökzöld virágban
gyönyörködtem, sziklákban
megbújó saxifragákban,
thymusokban, sempervivumokban,
félörökzöld hypericumokban,
fásszárú helianthemumokban,
melyek már bokorban
várták a tavaszi napsugarat,
s a rajtuk napozó apró bogarat,
kósza fűszálat, mely rontotta a képet,
gondos kéz odanyúlt, s azonnal kitépett. . . . .
kicsit elszontyolodtam. . . .
nem kérdés, vagyunk mi már egyek.
Ki félreérti, ő baja.
De ez barátságunknak nem árthat, nem biza!*****
Mennem kell, de amint lehet,
jövök, s gyomlálok újra veletek. . . *******
hogy szavam érintett.
Sajnálom, ha netán,
benned rossz emléket ébreszett. . .
Ne haragudj. . . adta magát a szöveg,
a kettes és hármas szám megihletett. . .
((((((((((((((((((milka)))))))))))))))))))
könnyen kettészakad őkelme,
finoman kell hát vele bánni,
ollóval vétek belevágni.
Kopott szála feslik
az igénybevételtől,
s ha kopottan is tetszik,
e csekély tételtől
eltekinthetsz olykor,
s ha megfoltozod itt-ott
kijut újra a jóból.
;-))
mi is az, mi nekem jó. . .
az én saját kolomposom
tegnapelőtt ágyba osont. . .
beteg lett egyetlen társam,
szőni-fonni nincs most Vásznam. . .
de ha helyette mással állnék össze
gyógyulás után lenne ám nagy böjtje. . . !!!
:-)))
Ne mondd, hogy lelomboz,
ha egy hímnemű főkolompos
jelentkezne harmadiknak?!
;-)))
egyedül gürizhetek!
:-)))
tudod, mi az, mi engem lelomboz. . .
:-)))
Na akkor munkára fel,
Tegyük meg, mit kell,
nehogy jöjjön egy hóember!