Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
szép estét
Nálunk is végre szép az idő .
Ablak pucoláson mártul vagyok .
Sokat sétálok gyönyörüek a virágba borult mandulafák ,szépek a nárciszok is a ház elötti kiskertbe nemsokára a tulipánok is kinyilnak .
Marcsi jobbulást mindkettötöknek .
Vigyázzatok magatokra.
Szeretettel gondoltam mindannyiotokra .
Mindenkinek szép napot!
Itt szép az idő és határozottan kellemes tavaszias. reggel óta tárva nyitva az ablak minden szobában. Azt mondják az időjósok , hogy hamarosan elromlik az idő és nagyon bedurvul. Remélem , hogy ez már csak ilyen utórengése lesz a télnek és hamarosan végérvényesen beköszönt a tavasz.
Mi mind a ketten Apussal most valami felsőlégúti bakteriális fertőzéssel küzdünk. Kis torokfájás köhögés orrfolyás stb. A doki szerint ez nem omikron és nem covid. Tegnap voltunk a háziorvosnál , kaptunk antibiotikumot. Remélem jobb lesz. Lázunk egyáltalán nem volt még hőemelkedés se.
A közérzetünk is jó csak ez a rekedt hang meg a krákogó köhögés van még meg.
De ha jó az idő a kedvünk is jó. Kicsit újjítottunk a szobán , van másik szőnyeg meg TV állvány így a húsvéti nagytakarítás is meg volt kivéve az ablak pucolás de azzal most nem is töröm magam mert ha jön ez a sivatagi poros eső akkor kezdhetem előlről.
Mindenkinek kívánok nagyon jó egészséget!
Vigyázzatok magatokra!
Szervusztok
totyi
boldog házassági évfiordulót kivánok nektek.
ma szep idonk van,sétálni voltam 4500 lepes,ennyit birtak a terdeim.
Remelem holnap is sikerul ez a lepesszam.
Szervusztok Barátok!
Mifelénk tegnap váratlanul virágba borultak a kajszi fák, mára meg az őszibarackok. Aggódom, félő, hogy lesz még fagy. Nekem ugyan egyik sincs, viszont a magnólia ma nálam is kivirágzott. Ha ez elfagyna, mint már az előző két évben tette, nagy kár nem ér, de a látványa lehangoló, na meg a dohányszínű, lehullott szirmok sem a kedvenceim, csak a munka lenne vele. Igaz, pont a fagyás miatt az elmúlt két évben "kicsit" brutálisan megmetszettem. Erről mindig Papa jut eszembe, általában akkor szabadultam meg jó néhány benti pálmalevéltől, amikor 1-2 napra elutazott. Mindig a kuka aljába aprítottam, ott nem vette észre. Amíg élt, a "sovány" pálmák is éltek, aztán megszabadultam tőlük sorjában. Ne ítéljetek el, de az volt velük a bajom, hogy nem tudtam alattuk takarítani, csak csúszva-mászva, ami a többször műtött derekamnak nem nagyon tetszett. A levelei folyton porosak voltak, vagy hetente kétszer egyenként kellett törölgetnem, ami kb. 2 órai elfoglaltság volt. Olyan nagyok voltak, már attól féltem, a plafonnál visszahajlanak, és igazi datolya-liget lesz a nappaliból. 3 hatalmas pálma volt, a cserepeit már mozdítani sem bírtam egyedül. Most meg már azon gondolkodom, kirakjam-e a leándereket és vajon mikor a muskátlikat? Persze nincs erre jó tanács, mindenki maga érzi, de úgy látom, már nagyon kikívánkoznak.
Én ugyan nem számolom a lépéseimet, inkább csak időben tudom mérni, hogy meddig voltam képes a kerti fizikai munkát végezni, na meg azon is mérhetem, hogy másnap reggel hogy tudok kikelni az ágyból, és milyen lesz a következő napom. Tegnap elégedett voltam magammal, sokat haladtam, ma persze ittam a levét, nem nagyon szaggattam az istrángot, pedig bőven lenne mit tenni.
Lassan eljönnek azok a napok, amikor már csak sötétedéskor jövök be, addig eltart a locsolás, főleg, hogy pótló fűmagvetést is tervezek, amint megjavul a slagom, vagy hétfőn veszek egy új kocsit hozzá. Még nem telt le a kialkudott idő, hétfőig még várok a soromra. Nem tudom, csak sejtem, nem én leszek az első, ahol a gyerekem pótolni akarja az elmaradtakat.
Mindenkinek vidám napokat, jó egészséget!
Szia úgy tudom régi tag ..volt Prütsög nevű valaki éveken keresztül keresett sajnos mostanában jutott a tudomásomra h keres ..azóta eltűnt már nem tag itt :( 😞 keresem...a múltam amúgy is rejtély, titok övezi....kérlek benneteket segítsetek. Köszönöm előre is. Szakál Mónika vagyok elerhetosegem 06706044879.
Szia úgy tudom régi tag ..volt Prütsög nevű valaki éveken keresztül keresett sajnos mostanában jutott a tudomásomra h keres ..azóta eltűnt már nem tag itt :( 😞 keresem...a múltam amúgy is rejtély, titok övezi....kérlek benneteket segítsetek. Köszönöm előre is. Szakál Mónika vagyok elerhetosegem 06706044879. 9
Szia úgy tudom régi tag ..volt Prütsög nevű valaki éveken keresztül keresett sajnos mostanában jutott a tudomásomra h keres ..azóta eltűnt már nem tag itt :( 😞 keresem...a múltam amúgy is rejtély, titok övezi....kérlek benneteket segítsetek. Köszönöm előre is. Szakál Mónika vagyok elerhetosegem 06706044879.
Mindenkinek szép napot!
Nagyon szépen köszönöm Apusom névnapi köszöntését. Átadtam és hízott a mája. Mondjuk rá is fér mert eléggé belekeveredett egy náthás infuenza szerű tünetekkel tarkított valamibe. Kőszegen voltunk amikor kezdődött és az ottani sürgősségin azt mondták , hogy kizárt hogy ez covid mutáció változat lenne ( mondjuk tesztet nem csináltak de a véroxigénszint az kiváló) nyákoldó, orrcsepp torokfertőtlenítő sok folyadék.
Amikor haza értünk elmondtam telefonban a háziorvosnak és ő is ugyan ezeket tanácsolta. Azért most pár napig ki se mozdulunk. Apus fekszik én meg teszek veszek főzöm a teát mert az most fogy kanna számra. Láza nincs de még csak hőemelkedése sincs ( hála az égnek)
Egyébként Kőszeg szuper hely sok látnivalóval. Volt hogy napi 16 ezret léptünk. Gyönyörű időnk volt kék ég sehol egy felhő4 Még bizosan visszamegyünk, mert mindössze 6 km.-re voltunk Velemtől ami még bakkancslistás hely de most nem jutottunk el oda.
Mindenkinek további szép napokat kívánok!
Holnap munkanap, vasárnap meg óra átállítás! Vigyázzatok magatokra )
Marcsi !
Gábort köszöntöm névnapján.
Ibolyka használok mindent több kevesebb sikerrel,Még agyalok hogy menjek-e terápíára.
Sziasztok szép napot.
Tegnap kisé túlhajtottam magam olyan szép idő volt aztán jól ráfáztam kis híján elájultam alig bírtam bejönni.Szóval nem lehet egyszere gyorsan mindenbe belefogni.Annyira szerettem volna sok mindent megcsinálni de rá kell jönnöm hogy ami régen egy nap alatt megvolt most majd három napig is eltart.
Gittám én is mondom a fiamnak hogy ki kellene nyitni a kerti csapot én a kis tóból hordtam a vízet na majd szombaton ha itthon lesz kinyítja a csapot és a tavat is feltőltöm.
Marcsi Gáborodnak sok boldogságot kívánok a Névnapja alkalmából.
Szervusztok
ma is szep ido mutatkozik,jobb a kedvunk.
Tegnap 4700 lepest tettem,bevasaroltam keveset,csak amit itt a kornyeken nem lehet kapni,pl mozzarellat,nagyon szeretem,amelyik sos vizben van.,padlizsant,nert a fagyasztottat odaadtam a lanyomnak,igy vettem frisset,bar ez meg nem az igazi.
Dundori
sokat dolgozol es idegesited magad,ha minden nem ugy sikerul,ahogy eltervezted.a fiam is segit,de neha tobbszor mobdom,hogy engem programaljon be az itteni munkakra,amit en mar nem tudok elvegezni,pl fuggony csere.
totyi
orvendek,hogy kirandultok es turhetoen viselkedik a derekad es nemsokara megtudod,kell-e muteni vagy sem,remelhetoleg nem.
vali
Hasznalod az etrendkiegeszitot a terdedert es hogy vagy vele,fizikoterapiara mesz áz iden?
Szervusztok Barátok!
Valikám! Nálunk nem kell félni, hogy megszűnik a munkahely, inkább csak attól, hogy kevesebb lesz a pénz. Persze, ott lehet hagyni, el lehet menni. Mindenesetre még "Ez a hét még nehéz lesz", jegyezte anno Galgóczi Erzsébet az egyik regénye címében. Most majdnem belekezdtem kifejteni, de jobb, ha nem írok erről. Majd egyszer, személyesen, ha lesz rá alkalom. Ha valaki ismeri ezt a regényét, akkor tudja, nagyon hasonlítanak a mai idők arra, amit abban a könyvben boncolgat. A lényeg: a héten remélem vége lesz ennek az erőltetett menetnek, már engem is nagyon fáraszt.
Most, így este 8 óra előtt még itt van az egyik kiskutya, már nagyon várja a gazdiját, menne már haza, a másik is itt volt kb. úgy fél kettőig. Mondani sem kell, nem tudok tőlük odakint semmit sem csinálni, minden szomszéd a kertjében dolgozik, az egyik szomszédban napelemeket szereltek ma egész nap. Ezek meg megőrülnek az idegen emberektől, ugatnak mint a veszedelem, én meg ettől őrülök meg, na meg a szomszédok is. Meg is értem...
Úgy meg nem tudok haladni, ha 2-3 percenként előre kell mennem elhallgattatni őket. A dughagymáim lassan kicsíráznak a dobozban..., a kutat nem tudom használni, mert a slag csatlakozása beletört a "kocsiba", amire feltekerjük, vizem nincs, vagy hordanom kell a kert különböző részére. Nagyon elegem van mindenből. A konyhám még mindig sötét ott, ahol a világosnak kellene lenni, de mindjárt itt a hétvége, amikor letelik a határidő, amire régóta várakozom.
Barátosném a férjével a hónap végén érkezik, ma már arra gondoltam, (a férje majd megcsinálja, ha addig nem lesz kész a világítás), mi mindent kell újra mosogatnom, amit nem a gép mosogatott el....?? hahaha... Persze már új szemüveg is kellene, de ki ér rá szemészetre menni???
Mindenkinek minden jót kívánok.
szép estét
Ma nagyon szép volt az idő remélem már igy is marad .
Sokat voltam a szabadba ,meg volt egy kis ügyintézni való is .
Vigyázzatok magatokra mert most lehet legjobban megfázni csalóka azért még a napsütés .
Jó munkát akik a kertekbe dolgoznak .
Szeretettel gondoltam mindannyiotokra .
Révfülöpön Pisti amit kapott nyeremény gatyát örzöm ám .Jó volt Veletek ott megismerkedni ,nem felejtem a fogadtatást mivel mi késő este érkeztünk mivel azon a napon még dolgoztunk és csak utánna tudtunk indulni .
szép volt és felejthetetlen
Sziasztok szép új hetet.
Gittám sajnos ez nagyon igaz ezt látom a fiaméknál is.Most neki is április végéig még van munkája ja utána lesz-e?azt még nem tudja.rebesgetik náluk is hogy megszünnek.
Nálunk éjszakánként még fagy nem mertem kinyítatni a kerti csapot.pedig szükségem lenne rá.Egyik nap olyan fúra eső eset mindent belepet utána olyan sárga por mikor felszáradt az eső.
Szervusztok Barátok, szervusz Ibolyka!
Köszönöm az érdeklődést és a kedves soraidat is. Igen, a család rendben van, bár a munka még eltart egy ideig, a hónap végéig legalábbis, amiben a fiam benne van. Ma szombaton is dolgozott és holnap is dolgozni fog. Mivel ebben a topicban nem politizálunk, így írok egy viccet, amire a fiam hívta fel a figyelmem, ami a fac-en volt a napokban. Csak azért írom le, mert a munkahelye ebben a cipőben jár:
Három szakmabeli (asztalos) véletlenül találkozik egy helyen, ahol együtt várakoznak. Lehet ez bármilyen hely, fantázia kérdése.
Beszélgetnek, majd meglátják, hogy a bejárati ajtó nagyon rossz állapotban van. Azt mondja az egyik: ezt én 70 ezer forintért azonnal ki tudnám cserélni. Megszólal a másik: lehet, de én ezt úgy 150 ezer forintért vállalnám. Odamegy a harmadik, előveszi a mérőkéjét, papírt, ceruzát, majd közli, hogy 280 ezerért azonnal kicseréli az ajtót. A három ember oszt és szoroz, meg is állapodnak abban, hogy a 280 ezres azonnal tegyen ajánlatot, s ha elfogadják, vállalja el. Majd megbízza a 150 ezrest, aki továbbadja a 70 ezret ajánlónak.
A megbízás létrejött, mindenki megkapta, amit akart. Ja! Hogy ki dolgozott meg? Jelen esetben a fiam munkáltatója, akik azért dolgoznak éjjel és nappal, még szombaton és vasárnap is, hogy még a választások előtt fejezzék be, különben lehet, még az a bizonyos "70 ezres" cég sem kap semmit, akiknél most dolgozik.
Mindenkitől elnézést kérek, akiket sért ez a hasonlat, de ez valóság. Emiatt az én hétköznapjaim sem könnyedebbek, inkább csak nehezebbek, családját csak késő este látja, a saját életemet, napjaimat már kb. december óta ehhez a helyzethez igazítom. Magamban sokszor felteszem a kérdést: nekem mi közöm van ehhez? Amikor felvetődik, azonnali a válasz, hogy semmi. Aztán eszembe jut, hogy mégiscsak a gyerkemről van szó! Három gyerekes apuka! Hónapok óta reggeltől késő estig azért dolgozik, hogy a "280 ezres vállalkozó" igényeit kielégítse, de saját élete nincs!
Mégegyszer bocsánatot kérek, tudom, ez magánügy...., vagy valahol mégsem?
Szép napot Mindenkinek!
Először is köszönöm szépen a tegnapi drukkolást.Még nem tudok semmit.
Ez ugyanis úgy van , hogy a geringyógyász elküldött több vizsgálatra egyenlőre ezeket gyüjtöm be és majd jövő hónap 28-ra kell vinni az összes addig megtörtént vizsgálati eredményt.
Nem ez volt az első MRI vizsgálatom de a legrosszabb az biztos. Iszonyatosan szűk volt a hely, a szemem ki se mertem nyitni 35 percig tartott és egy örökkévalóságnak tünt. Már ránézésre is kissebb volt ennek a gépnek az átmérőke és teljesen zárt volt a fej végén is. Nyomták be a friss levegőt ( klímát de alattam meg folyamatosan forrósodott a derékrészen ) kb 2x éreztem úgy hogy a kezembe adott pániklabdát megszorítom , de akkor mindig sikerült meggyőzni magam , hogy csak rosszabb lesz ha kezdődik minden előlről.Amikor végre kihúztak a csőböl és kinyitottam a szemem úgy forgott velem az egész szoba nem csak az ágy . Ráadásul a vizsgálat előtt jeleztem a receptciós hölgynek , hogy szeretném lemezre kíratni a képalkotást , mire ő hogy az nem úgy megy meg etikátlan ha egy ottani orvos elküld egy vizsgálatra és egy másik orvossal meg kiértékeltetem. Erre én csak annyit mondtam , hogy az meg az egészségre lenne káros ha havonta kellene MRI vizsgálatra menni. Na elvégezték a vizsgálatot jövök ki és egy kis fiatal kislány ült egyedül a receptción. neki is megemlítettem , hogy hozatam lemezt is ha megtenné kiírná nekem a felvételt. Persze nagyon szívesen , foglaljak helyet kb 10 perc és nem kell a lemez mert azt Ők adják. Hát ennyi a különbség dolgozó és dolgozó között.
Most kivárok és majd kiderül mit mond az egyik majd a másik orvos is.
A klubban az egyik gondozónő összeállított egy nagyon jó kis 40 perces yutoobról leszedett tornát. Hetente ezt bent közösen csináljuk és kimásolta nekem is és itthon is csinálom.Nem megerőltető inkább olyan jóleső gyakorlatok. Azt nem mondom , hogy nem zsibbad és fáj a derekam de elviselhetőbb.
Most egy kicsit kipurcantam, mert lomtalanítás lesz a jövő héten és pakoltunk a pincében. sok sok vacakság összegyűlik és olyan dolgok is amit már soha nem fogok használni. ezeket zsákoltuk be , úgy könnyebb lesz majd kitenni.
Most kicsit szusszanok itt a gép előtt aztán megfürdök vacsora és onnantól már csak punnyadás lesz.
Remélem Ti is mindannyian jól vagytok?
Jó egészséget és szép hétvégét kívnok!
Szervusztok
totyi
irjal jo hireket,mit mondott az orvos a MRI felvetelre?remelem nem kell ismet muteni.
dundori
orvendek,mikor hosszu beszamolot irsz,nagyon erdekesen le tudod irni az esemenyeket,remelem jobban vannak a betegeid.
vali
Faj meg a terded.?kapsz valami kezelest vagy gyogyszert ra?
Nekem is megvan még a kulcstartó az uncsik jót nevettek rajta mikor megmutattam nekik.
Tényleg sokat nevettünk de jó is volt.Visszaemlékezni is nagyon jó.
Sziasztok.
Marcsi remélem minden rendben tegnap sokat gondoltam rád remélem nem csuklottál.
Legyen szép időtök Köszegen és töltődj fel hogy a lelked is megnyugodjon.
sajnos a lélek sokkal nehezebben gyógyúl mint a testünk.
Felénk nagyon változékony az idő hol a szél fúj hol beborúl de nem esik semmi csak sötét van ,az ember lányának nincs kedve kimozdúlni.Ráadásúl minden éjel fagy.Nézem az előjelzést és csodálkozom hogy miért nem az van nálunk amit írnakLehet hogy nem is itt lakom?mert sosem az van amit előre jeleznek ha esőt mond akkor nálunk szél van,ha napsütést akkot eső van szóval valahogy minket sosem találnak elGyanakszom a Duna és a bánya tavak miatt nem találják el az időjósok .
Marcsi a régi kirándulásokról nekem is sokminden eszembe jut.Tényleg minden kiránduláson történt valami vicces.
Mikor rosz kocsiba szálltak be, meg mikor öngyújtóért behajolt az illető idegen kocsiba,Marimama telefonos aférja stb.Szóval volt sok aranyos vicces jelenet.Sajnos elfogytunk meg megöregedtünkMindenkinek szép napot kívánok egy nagy ölelés.
Marcsika gondoltam Rád remélem minden rendben .
szeretettel gondoltam mindannyiotokra
Szép jó reggelt Mindenkinek!
Süt a nap, de nincs még az a szép tavaszi idő. Na de nem sürgetünk semmit majd el jön az is.
Ma egy kicsit idegesebb vagyok . 10.-re megyek a Gerincklinikára MRI vizsgálatra ahol majd ennek a vizsgálatnak az alapján döntenek , hogy lesz-e újjabb műtét vagy sem.Szeretném majd elkérni az eredményt lemezen is mert úgy gondolom több orvossal is megbeszélném mielőtt döntök. Az biztos, hogy a zabszem nem nagyon menne most be arra a bizonyos helyre.
Van más gondom is de az most csak a lelkemet nyomja de az a baj, hogy a lelki bajok mindig kihatnak a testi problémákra is.
Ami biztos , az az hogy jövő héten pár napra elmegyünk Kőszegre illetve már meg van a vonatjegyünk Prágába ( 1 hónap múlva) Aztán a többi majd kiderül .
Mindenkire szeretettel gondoltam!
Legyen szép a napotok!
Totyi! Azt el is felejtettem mondani, hogy az én fiam akkoriban - mert hát nem hagyhatta ki - felhívta a számot, nem sikerült többszöri próbálkozás után sem (miközben kaján vigyor volt a képén). Annyira sajnálom, hogy nem volt alkalom megismerni őt, nagyon szolidáris és empatikus ember, persze még ma is sok mindenből viccet csinál. De nagyon jó apuka, örömmel tölti el a szívemet, hogy a legnagyobbtól a legkisebb lányait felelősséggel, nagy-nagy odafigyeléssel, szeretettel gondozza, kezeli. Nem azért írom, mert elfogult vagyok irányában, de még nem találkoztam ilyen apukával, vagy rosszul fogalmazom, nem tipikus egy elvált apa, akinek a nagyobbik lánya a mai napig imádja az apját, majd a másik kettőt is úgy kezeli, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
Szervusztok Barátok, szia Totyi!
Az a bizonyos nyakbavaló....??? Nekem és Gyöngyi barátnőmnek még a mai napig megvan, mondhatom az itthoni családtagok előbb kétkedve nézték, drága Papa, szerintem azt sem tudta, mi van...??? Aztán jót nevetett. Tudnod - tudnotok kell -, hogy magam sem hittem először, de a korához képest nagyon pártolta ezt a topic barátságot. Én csak ámultam magam is ezen, bár megjegyzem, sosem volt benne féltékenység, nem is volt rá oka, de nagyon bízott bennem a sok korkülönbség ellenére is. Nekem nagyon szokatlan volt, nem ehhez voltam szokva anno. Ez nagy erénye volt számomra, hisz a házasságom a gyerekeim apjával erre ment rá. Azt most először és utoljára elmondom, akkor sem én voltam a hunyó..., így aztán nezezebb volt feldolgozni, elogadni, hogy ok nélkül éljen az ember egy olyan kapcsolatban, ami méltatlan volt hozzám, de bárki más számára is az lett volna. Ennyit erről. Mindez azért jutott eszembe, mert idézted a régi szép időket, akkor lettem a topic tagja, amikor még voltak félelmeim, nem volt könnyű megszabulni a régi életemtől. Nem sok talin voltam - az ittenit nem számítom -, az első Révfülöp, aztán Zalakaros, majd Balatonalmádi, tehát összességében négy talin vettem részt, ebből egy az itthoni volt.
Amikor jöttek a következők, akkor már súlyosabb eü-i gondok nehezedtek ránk, sajnos kimaradtam, amit nagyon sajnálok. Bár meg kell mondjam, innen az ország távoli részéről eljutni sem lett volna könnyű dolog, szerintem nincs és nem volt más, aki ilyen messze él, élt a többségtől, így még összeszervezni sem lehetett volna az ország keleti felében lévő találkozókat.
Sajnos mostanra meg annyi más akadályok vannak, hogy a magam részéről csak hozzám közeli helyekre mennék szivesen, esetleg, ha a covidnak vége, talán bevállalnék egy Bp-i talit is, de meg kell mondjam, nem szivesen utazom már vonattal sem, nekem ez az IC-vel is sok idő. Van persze szerencsém, olyan értelemben, hogy a Papa kisebbik unokája Bp-en él, nála megszállhatnék, de megvallom, még a mai napig inkább én látok szivesen bárkit, mint én kérjek szivességet másoktól. A lényeg, ki kell mondanom, hirtelen azt érzem, nagyon öreg lettem már bármihez. Sejtelmes lehet ez, megvallom magam is, hogy tényleg így van. Még magam is sokat gondolkodom ezeken, egyelőre csak vagyok, teszem a dolgom, tudjátok, a bevett szokások..., de valójában már nem nagyon hoz lázba semmi.
Na de semmi gond, ma is tettem a dolgom odakint és idebent is, megy minden a maga megszokott módján, így-úgy.
Kincsi Pistit én is látom a nyeremény gatyájával, de a szemem előtt van, ahogy a krumpilval kűzdöttek a férjek... Nekem erről a taliról sajnos mindig eszembe jut a Rózsa férje, ahogy elzavart az asztaluktól. Én azt hittem, ismerkedni jöttünk, de durván a tudtomra adta, hogy a hely a családjáé..., menjek onnan. Szerencsém volt persze, mert a Kincsiékkel jó volt együtt étkezni és ismerkedni is. Innen is puszillak Kincsike!
Szép jó reggelt Mindenkinek!
Szépen süt a nap de nincs hozzá tavaszias meleg. Talán majd később.
Mára nem terveztem semmit csak láblógatást. Azt is csak módjával . Csütörtökön megyek MRI.-re és nem szeretnék addig semmit összeszedni, már pedig ebben a mostani minden megengedett szabad világunkban kell csak igazán odafigyelni ( már mint a maszkra) Pedig én nem vagyok egy betoji, de ami körülöttünk van az most eléggé megingatott. A hajdúszoboszlói szállásunkról most írtak egy emailt hogy jelenleg ukrán menekülteket szállásoltak el , de bizzunk benne hogy mikorra mennénk akkorra már helyre áll a béke és a rend és ők haza térhetnek az otthonukba mi meg gond nélkül mehetünk a szállásra. Azt kívánom legyen úgy mert ez a háború egy világjárvány közepén senkinek sem hiányzott.
Valika Gitta Kincsike! Végignéztem a régi topik talis képeket. Olyan sokat nevettem itt magamban, hogyha nem egyedül lettem volna lehet hogy el is vitettek volna. Pl: Amikor Marimamát feltuszkoltuk a fehér paripára a szép fekete nadrágjában és mikor leszállt szegénynek tiszta fehér lószőrős volt a nadrágja a derekátol a talpáig elöl hátul.
Vagy a Soproni sétánkon Valikám amikor egyszer csak pittyegett a telefonunk, hogy üdvözöljük Ausztriában?
Vagy Kincsi Pisti a nyeremény alsógatyával készült képeken
Vagy Amikor Révfülöpön bementünk a boltba és mindenkinek a nyakában ott lógott a topikneve hiszen akkor még volt akikkel először találkoztunk . A nyakunkban lévő táblácska egy piros hosszú reklám kulcstartó szalagon lógott melyen a következő felirat volt : Sürgősségi fogamzásgátlás + egy telefonszám. Megjegyzem a csoport nagyobbik fele már akkor 60+ -os volt. ( De akkor ilyet tudtam szerezni )
Szóval régi idők szép emlékek!
remélem , hogy Mindenki jól van!?
Vidám szép egészséges napot kívánok Mindenkinek!
Szervusztok!
Marcsika!
Köszönet a beszámolóért. Nagyon kellemesen teltek a napjaitok. A „karkötős” történet nagyon jó! Mostanra már eltörölték a viselését, igazából nem is lehet tudni, hogy jó vagy nem. Engem pl. nagyon zavart, a szemüvegem folyton homályosodott, s egyáltalán nem kaptam benne levegőt. Sokszor anélkül is nehéz a levegővétel. A fürdőbérlet nagyon jó, ki is kell használni a lehetőséget.
Nehezen ér ide a tavasz. Éjjel mindig van fagy, napközben pedig már kellemes lenne az idő, de általában erős szél fúj, így nem jó kint lenni, pedig tennivaló lenne. Egyelőre csak az ablakpárkányon növögetnek a palánták. Kint sorjázik az ősszel duggatott fokhagyma, hagyma, kezd éledni a sóska és a szamóca. A virágok viszont megörvendeztetnek. Teljes pompában van a hunyor, a hóvirág (az enyém a hagyományos), a kankalin, a krókuszok. Előbújtak már a nárciszok, a tulipánok. A magnólián rengeteg virágrügy van, remélem, mire virágozni kezd, addigra megszűnnek a fagyok.
A múlt héten végig unokáztam, nem járt oviba a kislány, nem volt időm „unatkozni”. Sok-sok „foglalkozást” tartottunk.
El kéne menni a fogászatra, de teljesen tanácstalan vagyok. Alul van néhány saját fogam, s most az egyik megfájdult. Ki kéne húzatni, de azon van az egyik kis tartó drót. Nem problémáznék annyit rajta, de 2 hét múlva el kell utaznom, s nem tudom, mennyire lesz ez zavaró pl. az evésben.
Mindenkire szeretettel gondolok! Ebben a változékony tavaszban vigyázzatok Magatokra!
Marika
Gittám szoktam én is nosztalgiázni.
Nézem a képeket most az jutott az eszembe jó lenne még lementeni mielőtt véletlen elvesznének.Van olyan képem ahol a Balatoni mólon apusommal sétálsz.Régi szép idők mikor néha anyit nevettünk hogy szükség let volna a libelóra,persze kaptunk Totyitól nemrég a rekamé fiókot takarítottam és megint elő kerűlt jót nevettem és visszatettem mint mindig.Esténként milyen jókat csetteltünk tényleg csak kapkodtuk a fejünket.Ezek már csak emlékek hisz az eltávozottak nélkül már semmi sem a régi.Csoda sok szép emléket gyűjtöttünk érdemes lenni albumokat csinálni.
Marcsi imádlakmindig felvidítasz .Elképzeltem a jelenetet én is jó lehetet.
Sziasztok.
Gittám sajnos megint sok a megbetegedés jön most a szokásos megfázás.Persze a szervezetünk nincs jó paszban sokkal jobban megvisel mindenkit.Nincs elég elenáló képességünk .Nálunk is megint megfázás tomból.Reméljük a fiadéknál is csak ez van.Mostanában nagy csönd van a vírúsról.Sajna az orvosi ellátásról jobb ha nem is beszélünk
Felénk is cudar idő van az éjel minúsz 7 -fok volt napközben ugyan kisüt a nap de hideg van.
vigyáz magadra kívánom a kis családod mielőbb meggyógyúljon.
szép estét
Marcsi köszönöm a beszámolódat jó kis sztori volt a karkötővel .
Ma itt hideg volt hiába sütött a nap ennek elenére megjártam a temetőt.
vigyázzatok magatokra
Mindenkinek szép napot!
Nem bírom én sokáig Nélkületek! :)
Nagyon jó volt a Cserkeszöllői kirándulásunk, végre együtt a barátokkal, sokat nevettünk. 85 éves a legidősebb és a dédunokája 12 éves volt a legfiatalabb a társaságunkból. Fürdőn belül mindenki abba a medencébe ment amelyik számára a legmegfelelőbb volt. Én ott voltam ahol a gyógytornászok tartották a betegeknek felírt vízalatti tornnagyakorlatokat is így majdnem minden csoporttal végig csináltam bár egy kis kötéllel Ők el voltak kerítve de hallottam láttam hogy mit csinálnak így szorgalmasan csináltam én is. Sikerült megint kapni az Önkormányzattól féláron 15 alkalmas bérletet a Dagályra így ha jó idő lesz oda is megyünk majd. A szálláshelyek árait jól felemelték , bár mi még a régi áron voltunk, hiszen még novemberben foglaltunk.
Azért nem is én lennék ha nem velem fordult volna elő a következő történet. ( A fantáziátokra bízom, hogy hogyan reagáljátok le)
Szombaton ebéd után a csapat egy része a pihenés mellett döntött ( Apus is) Én viszont gondoltam sétálok egyet a faluban. Sok látnivaló nem volt ugyan . Már a szálloda kapujában észrevettem , hogy nem vittem a maszkomat. Végül is kültéren nem kötelező, de azért addig kotorásztam , míg a zsbemeből előkerült egy nem orvosi hanem egy flitteres fekete anyagból készült csoda darab. Ezt lazán a csuklómra húztam , gondolván arra ha mégis bemegyek valahova akkor kéznél legyen. Amint azt gondoltam be is tértem egy kis boltba ahol símán maszkról elfelejtkezve mentem a gondolák között. Pár apróságot vettem és mentem a pénztárhoz. Ott egy jó nagy darab férfi azt mondja :" Megtenné , hogy a karkötöjét az orra elé teszi??????Ma még kell." Kicsit gondolkoztam , hogy vajon miért kéri ezt tőlem de kérését teljesítve a kezemen lévő okoskarkötőmet ( lépésszámlálómat) az orrom elé tartottam és vártam. Nos mit mondjak! Majd le fordult a székről úgy röhögött és alig tudta kimondani , hogy a csuklóján lévő maszkomra gondolt! Nos akkor és ott nem bántam volna ha megnyílik alattam a föld , de ma már én is röhögök saját magamon.
Elmeséltem a barátoknak akik szintén jót nevettek de az erdélyi barátnőm nagy komolyan mondta : Hát azért nem vagy semmi bemégy mint pesti nő egy falusi kis boltba szagolgatod a karkötődet és még azt várod , hogy normálisnak nézzenek.
Szóval jól éreztük magunkat és !
Betegeknek jobbulást , kertészeknek jó időt, bátrabbaknak szép helyek felfedezését ! Szóval Mindenkinek minden jót és szépet kívánok!
szép estét
Gitta mielöbbi gyógyulást családod beteg tagjainak .
szeretettel gondoltam mindannyiotokra
Szervusztok Barátok!
Nem tudom egyelőre mi van a családom betegségével, mára a fiam is úgy hozta a kenyeret nekem, hogy letette a teraszon azzal, hogy kesztyűben hozzam be, és azonnal vegyen ki a tasakból, amit ki kell dobni, mert igencsak nem érzi jól magát, egyelőre fogalma sincs mi baja, de nincs jól.
Ennek ellenére ma is dolgozik, már hetek óta reggeltől késő estig. Tegnap este 8.30-kor jött a kutyusért. Este 7-ig dolgozott, majd elment intézni a patikát, a bevásárlást - kenyeret már nem is tudott venni -. Csak remélem, hogy nem covid-fertőzöttek, a picikén kívül mindenki oltott.
Tegnap főztem nekik is húslevest, de ezen kívül nem igazán akarnak enni más dolgokat. Én sem mondhatom, hogy teljesen jól vagyok, elég gyakran szédülök, szedem a gyógyszereket, de már így több, mint 20 év utáni szedés következtében lehet, immunis lettem rájuk.
Házi orvos elérhetősége katasztrofális, persze 1-2-3 hét után lehet vele kontaktust találni, de előtte valahogy jó, ha beszerzünk néhány doboz idegnyugtatót, hogy legyen kitartás. Nem túlzok, nem légből kapott a mondandóm, kb. 2 hete személyesen kerestem fel, nem kommentálom, mert olyat mondanék, ami nem tűri a nyomdafestéket.
Persze tudom, mindenki igyekszik megbírkózni a saját gondjával-bajával, megoldja úgy, ahogy sikerül. Én is ezen vagyok. Eddig még mindent megoldottam, amennyire tőlem telik most is próbálkozom, vagy igyekszem türelmesebbnek lenni.
Kedves Dundori
en amikor valamivel gondom van,megkerem a fiam,hogy mikor van ideje jojjon.Kihez fordulhatnek,ha nem hozza?
pl ma jon Nonapot koszontenina fiaval,mar elokeszitettem a tiszta fuggonyoket,hogy csereljenek,mert ami most van,elegge koszos,az osz ota nem csereltem,es nem is fogok letrara allni.
sajnos sokan vagyunk igy,hogy nem akarjuk zavarni a gyerekeinket,nert dolgoznak es csaladjuk van,de kerdem en,mi nem tettuk meg a kotelessegunket,mig felneveltuk,iskolaztattuk es kihazasitottuk oket?
lehet regimodi a gondolkodasom,de en igy erzem,hogy ezt kell tennem,van amikor hetek telnek el,amig elvegzi amire kerem,de aztan csak megcsnalja,pl,cserelt csillart,szerencsere sok mindenhez ert,az en uram nagyon keveset ertett a hazimunkahoz,igy nem tudom honnan tanulta meg a villanyszerelest is.
en azt javasolom,hogy mondd meg mi a gond,hisz neked fontos a vikagitas,nekik is fozol,biztos megerti es segit.
A magam részéről köszönöm kedves Ibolyka, bár én nem ünneplem ezt a napot. Annál inkább ünnepelném a fiam névnapját, de ő meg azt nem ünnepli... Ha ünnepelné sem lenne nagy kedve hozzá, mivel beteg az összes lány az otthonában. Sőt! Ő maga sem érzi túl jól magát, mindenkinek fáj a torka, néhányan lázasak is, szerencsére a picike bírja a legjobban - remélhetőleg így is marad. Apuka meg már hetek óta reggeltől késő estig dolgozik, remélhetőleg a hónap végén befejezik ezt a munkát.
Ünnepelhetném még az egyik édes kiskutyám születésnapját, de már nem él..., ezen a napon született anno.
Nálunk hol napos, hol borús az idő, kb. +8 fok van odakint, de szeles, így sokkal hidegebbnek tűnik. Nem esik jól kint lenni.
Most egy kis dilemmában vagyok, mert elaludt a fény a konyhám legfontosabb részén. Hogy mi a baja, fogalmam nincs, lehet, hogy csak egy csőcsere..., de nem akarom terhelni ezzel a fiamat, tudom, hogy kisebb gondja is nagyobb ennél. A mai napon viszont én rendesen rosszul lettem a vibráló-felvillanó fényektől, aztán azt láttam, már egyszerűen megszűnt a világítás ott, ami nekem a munkapult felett a legfontosabb lenne. Jelenleg azon gondolkodom, hívjak-e szakembert vállalva a leszidást, vagy tegyek úgy, mintha mit sem tudnék semmiről, jön a szakember és megoldja majd.... még el kell döntenem.
Szervusztok
Örőmteljes,boldog Nőnapot kivánok jó egčszsčggel minyájunknak.
Valikám!
Én minden ősszel kiürítem az esővízes hordókat, mert már nem egyszer fagyott szét, ezért télen sosem gyűjtöm bennük a vizet, kiürítem és beviszem a kisházba. Előtte többször szétrepedt az a bizonyos zöld, 200 literes, amikor felborítottam, hogy ne maradjon benne víz....
Már elvetettem a petrezselymet, sőt néhány paradicsom magot is bedugdostam a földbe (próba-szerencse alapon). Most nálunk is fagyok vannak éjszakánként, a nappalok sem kellemesek, igaz, néha van valamennyi napsütés, de ha szél van, akkor nincs kedvem kint semmihez. Pont elég kimenni a kutyával, bekészíteni a másnapi tüzifát, persze néha nem bírom megállni, csinálok ezt-azt, mert mindig az jut eszembe, egyszercsak ránk tör a meleg és én meg el vagyok maradva...
Az őszi fokhagymám nagyon szép, a tavalyi sóska is bőszen hozza az új leveleket, de én éppen ma főztem a fagyasztómból nagyon finom sóskamártást, hogy legyen helye az újnak....
A hónap végén jönnek az óváriak, megint orvosi vizsgálat, még mindig nem tudjuk a Gyöngyös csípőműtétjének az idejét.
Kedves Kincsike!
Szerintem emiatt haldoklik az NLC, mások is így vannak ezzel - mint pl. én magam is - aztán elmegy a kedvünk..., pedig anno milyen vidám napokat - estéket - töltöttünk együtt. Emlékszem, sok-sok évvel ezelőtt, amikor a csoport tagja lettem, olyan sok Éva és sok Erzsébet volt, először azt sem tudtam, ki kicsoda, aztán egyszercsak megismertem sorba mindenkit.
A mai napig megvan Valika pot-puri ajándéka (talán már nem is emlékszik rá...), amit Révfülöpön kaptam tőle, igaz, hogy már nem magától illatosít itt a Papa irodájában, ahol a laptopom van, hanem egy nagyon régi, hatalmas üveg parfüm, amit nem magamra használok. Bár nincs rossz illata, de nem az én illatom, de olyan hatalmas üveg, hogy azzal locsolom a kerámia cserépbe rakott száraz növényeket, így minden takarítás, portörlés idején (IS) eszembe jut Vali, szép emlékeket idéz.... Aztán a szilva, amit vittem, a tali előtti kora reggel szedtem, előtte magamban rimánkodtam napokig, hogy tartson ki az indulásig, előtte meg aszaltam ezerrel, hogy tudjak valami hozzám köthető ajándékot vinni a csapatnak. Nagy várakozással készültem az én első találkozásomra, és már az első napi ebédkor úgy éreztem magam, mint akit orrbavágtak. Marci úgy zavart el az asztaluktól, hogy azt sem tudtam, fiú vagyok, vagyok-e vagy lány... Senkit sem ismertem, gondoltam, milyen jó alkalom, hogy mindenkit megismerjek, akkor még nagyon naív módon álltam a dolgokhoz. Persze aztán évek múltán mindent megértettem.
Téged és Pistit ott ismertem meg igazán (asztaltársak lettünk), azt sem felejtem el, hogy igyekeztünk leülni Rózsáék mellé, de úgy lettünk elzavarva, mint annak a rendje..., nem is értettem, aztán leültünk egy üres asztalhoz, akkor jöttetek a Pistivel. Nem volt sok alkalom, de néhányszor együtt étkeztünk, de jó is volt még akkoriban az összetartás.
Sziasztok szép vidám napot.
Új hét új remények.Mindenkinek kívánok sok szépet és jót.Szabadon jöhetünk mehetünk ez már valami.Reméljük nem lesz bőjtje.Felénk hűvöd idő van ,éjszakánként elég erős fagy mivel látom befagyva az esővízet
Erzsike sajnos még mindig előfordúl hogy lenyeli vagy kétszer küldi el a hozzászólásokat.Nagyon elhanyagolták az NLC
Sajnálom voltam itt de az NLC lenyelte a hozzászolásomat váljék egészségére !!!!!!!
Szeretettel gondoltam mindannyiotokra
Sziasztok megint itt a hétvége.
Felénk hideg van be van borúlva de semi sem esik egyenlőre.
Látjátok hétfőtől már sehol sem kell a maszk és a védetségi sem.Szóval útazhatunk korlátok nélkül.
Felénk áprilisig lesz vonat aztán csak buszok, csinálják a dupla vágányt,hogy mikor lesz személyszálítás hát az a jövő zenéje.
Vizont dübörögni fognak a nehéz szálító vonatok ,hozzák meg viszik a második vágányhoz a dolgokat.Még a Kínaiak mindig nem fogadták el a terveket ,fejetlenség az van.
Ja most is csak Délegyházáig van vonat.onnan aki tovább akar menni az mehet busszal.
Marcsi jó pihenést nem lesz meleg de a vízben ez nem is számít,meg jó társasággal elmegy az idő.Ahogy ismerlek jó sok játékot találtál ki a társaságnak nem fogtok unatkozni.
Mindenkinem eseménymentes hétvégét kívánok.
Legyen szép napotok
Marcsika sok szép helyre fogtok ellátogatni az idén is .Remélem kapunk mindegyikről beszámolót.
M i is sokat mentünk de az utobbi 3 évben már lelassultunk sajnálatos modon de egyedül már bizony alelkem nem tudja feldolgozni.
Valika jó fürdőzést Ráckevén.
Ma 1 orakkor mennem kell Daniért az iskolába mert a tanároknak valami összeröffenés lesz . Jó kis sétám lesz .
Vigyázzatok magatokra .
nem holnap sütök holnap fürödni megyünk Ráckevére.
Hú lányok cudar árak vannak rendesen leértékelődöt a forintunk.Ezt sosem fogom megérteni hogy nálunk miért kell egyből árakat emelni hisz nem nálunk értéktelenedet el a forint hanem a külfőldi valutáknál.Persze nem vagyok szakember de fel vagyok háborodva.
Képzeljétek szeretem a francia krémest ma megnéztem az árát hát majdnem ötszáz forint,na begurúltam és holnap sütök itthon.Ma szórt megyest készítettem,meg zsemléket sütök.Felháborító árak vannak.
Sziasztok vidám békés napot.
Mandula Évike !
Nagyon sok boldogságot kívánok a születésnapod alkalmából!
Totyi
Ifatad van,a lanyom is igy gondolkodik,mennek en furdore,de 10 orat utazni,gobdolom,nem 2 ember lesz a vonaton es Szoboszlo kozel a hatarho.z.
Totyi
Ifatad van,a lanyom is igy gondolkodik,mennek en furdore,de 10 orat utazni,gobdolom,nem 2 ember lesz a vonaton es Szoboszlo kozel a hatarho.z.
Szép estét
Mandula Évike !
Remélem erre jársz Születésnapodon szeretettel köszöntelek.
Szép estét!
Drága Ibolya! Nem vagyok én bátor vagy nemtörődöm, de áruld már el nekem , hogy ha ki sem mozdulsz a lakásból ott nem történhet Veled semmi? Vajon azok akik ott hagyták az otthonukat azok nem maradtak volna szívesen az otthonukban? Ha tudok segítek azoknak akiknek szükségük van rá. Ma pl gyógyszereket vittem a közeli gyüjtő helyre lázcsillapítót meg fájdalomcsillapítót 2x 32 tekercs WC papírt meg papírzsebkendőt. Ennyit tudtam ma vinni. De megyek és utazom amíg tudok mert azt nem tudja elvenni senki tőlem amit átélek egy egy utazás során. Nem élhetem az életem rettegésben. Esküszöm, hogy az aki állandóan azon agyal , hogy hol és hogyan kapja el a vírust az el is fogja kapni. Amikor szükségét éreztem a III. oltásnak Nagylakig mentem érte mert akkor azt éreztem , hogy arra van szükségem.
Én nem vagyok ateista de nem ülök állandóan a templomba sem. Imátkozom a magam módján naponta és kérem a Jó Istent ( már ha egyáltalán van) hogy ne legyen ennyi öldöklés ennyi ártatlan ember ne essen áldozatul.
Én azt szeretném ha béke lenne és egészség a földön.
De Te azt mondod nem mégy fürdőbe akkor az a Te döntésed ne menj! Gondolod , hogy jobb a rettegés? Régebben is mindig azt írtad , hogy jó nekem mert jön velem a férjem is. Igen mi mind a ketten szeretünk utazni és látni élményeket gyüjteni.
Most írjam azt hogy ma voltam a gerinc klinikán és úgy tűnik nagyon úgy néz ki hogy ismét műteni kell a gerincem egy másik szegmentjét? Te pl a műtéttől is félsz. Gondolod én nem félek?
Most meg azon gondolkodom, hogy el küldjem-e ezt a levelet vagy sem. lehet hogy el se megy de hidd el az se jó ha begubózunk és csak ülünk a lakásban kukán magunkba zárkózva barátok nélkül.
Egy darabig mellőzöm az NLC-t
Mindenkinek kívánok Jó éjszakát nyugodt békés egészséges napokat hónapokat éveket életet !
Szerbusztok
Marcsi
Irigylem az optimizmusodat,hogy ilyen haborus idokben kivansz utazni,jo,nalatok nincs haboru,de en nem mernem elhagyni az otthonomat,neg aztan elkepzelheto,mennyi ember lesz a vonatokon,ilyenkor nincs virusveszely.?
Lehet en pesszimista vagyok,meg nagyon felek,azt hiszem,az iden nem megyek furdore,..
Legyen szep delutanunk.
Sziasztok.
Marcsi rendben van hogy te bulizól de még egyszer ne öltöz be hóembernek egész nap szakadt a hó nálunk,és hideg van.
Máskor tavaszbtündérnek öltöz
---------------------------------------------------------- ---------------------------------------------------------
Remélem mindenki jól van sajna megint szomorú hírt kaptunk a szembe szomszédom a kórházba bakteriás fertőzést kapot meg vérmérgezést nem tudták megmenteni.Amit nem értek hogyan tudták ezt összehozni neki csütörtökön még semmi baja nem volt.Telefonon beszéltek vele.Már hazafelé készűlt.Semmi komoly baja nem volt.
Mindenkinek szép jó reggelt!
Már várom a mai napot nagyon! Ha már az Olasz velencei karneválra nem jutok ki akkor legalább ezt nézzük meg. itt is lesz kosztümös felvonulás és minden féle maskarás jelmezbe öltözés. Mohácson már voltam egyszer a Busó járáson az is tetszett nagyon. Aztán este vagy holnap délelőtt mi is tartunk egy kis beöltözős farsangot gyerekekkel nagyszülőkkel. ( Már az én új jelmezem is készen lett :) ) Olyan jók ezek a bohóckodások. Tudom nem mindenki szereti de én ( mi) igen.
Valika! Cserkeszöllőn a Hotel Touringba megyünk, mert ez az egyik olyan szálláshely ahol köntösbe egy folyosón át lehet menni a fürdőbe. Mivel most ünnepelni is fogunk a 70 éveseket ezért esett erre a választás mert az 5 ünnepelt ajándáka az lesz hogy a saját részét nem kell kifizetni azt kapják a barátoktól. Görögország????? Igen érdekes lesz az idén. Ibuszos tombolával utazunk, ez azt jelenti, hogy csak az időpontot jelöltök be május 30.-ai hét és majd 2 héttel az indulás előtt derül ki hogy hova is megyünk. ebben is van valami mert nekem pl tök mindegy a görög határ után csak görög legyen a hely. Akiknél nincs meg ez a vágyakozás a görög életérzés irányában azok ezt sohasem fogják megérteni. Egyenlőre el sem tudom képzelni mi lesz ha már nem tudok ilyen távolságokat megtenni , de most erre még nem gondolok.Várjuk csak úgy mint a Hajdúszoboszlót. Ott is annyi jó szállás van de nekünk van egy kiválasztott oda járunk vissza évek óta. Már az utolsó 4 évben nem kérjük a kezeléseket csak nyugdíjas bérlettel a fürdő szolgáltatását veszzük igénybe Ígyis nagyon jó.
Mindenkinek kívánok nagyon kellemes hétvégét és jó egészséget.
Szerbusztok legyen szép békés napotok.
Marcsi jó sok programot szervesztél be magatoknak.
Sajnos nem kell felújítás ahoz hogy a por beszívárogjon elég felénk a viharos szél.minden pici résen befújja a port.Egyik nap letörőlgetek másnap már látom a vékony porréteget.Minden nap fúj ez a fene szél hol jobban hol pedig viharosan.Nagyon nem bírom.Szerencsére minden nap van egy kis csendesebb szél, olyankor gyorsan kimegyek a kertbe van mit csinálni és élvezem a napot.Gondolkoztam ha kicseréltetném az ablakokat műanyagra azok tökéletesen zárnának akkor talán nem jönne be a por.Viszont olvastam hogy akor nem levegőzik a fal,na most legyél okos domonkos
Hány napra mentek Cserkére,és melyik panzióba?emlékszel milyen jó volt ahol a topikkal voltunk?vajon most is olyan ?Sok hely leromlot olvasom sokan elhanyagolták a zárlat alatt.
Most majd merre mentek Görögbe?
A lábam időjárás függő a fene egye én minden frontott megérzek a hideget és a meleget is a csuda érti ezt.Legalább az egyiket kihagynám.Igaz az egyiket vagyis a hideg frontott jobban megérzem
Gitta bizony én is úgy vagyok mint te ,látom mit kellene elvégezni aztán hanyagolom utánna meg lelkiismeret fúrdalásom van,de már nem bírok én sem annyit mint régen.Egyre inkább nem érdekel igyekszem nem idegeskedni rajta.
Kincsike remélem a gyerekek már jól vannak és ismét suliba jár a kisfiú is.Te is vigyáz magadra a lehetőségekhez képest.
Ibolyka most hová mész majd fűrdőbe?és mikor?
Marika írigykedem az unokák miatt ,nekem már felnőtek az uncsik már dédunokákat várom de nem sietik elNekem öt felnőt unokám van az egyik fiúnál talán meg az egyik lánynál esedékes az déd unoka a fiú vett házat ,a lány lakást mondták hogy most jöhet a baba.A két fiú unokám 30con túl van a legidősebb lány is majdnem harminc.Szóval nem kapkodják el.A másik két lány meg még sehol.A kicsi(25)éves még egy éve van az egyetemen hát ő biztos hogy nem akar egyenlőre gyereket.Persze ebben a felfordúlt világban nem is csodálkozom.
Mindenkinek kívánok vidám hétvégét Marcsi jó bulizást.
Szép napot Mindenkinek!
Nagyon remélem, hogy az is lesz. Tegnap farsang volt a nyugdíjas klubban, jaj de sokat nevettünk. Szerintem az is kell néha mert humor nélkül még nehezebb ez a nyomorult életünk. Persze lenne munka itthon nekem is de most már kivárok. Lassan befejeződik a felújjítás felettünk és majd akkor lesz egy igazi nagytakarítás mert most minden nap törölgethetek akkor is poros lesz minden. A réseken az ablakokon a szellőzön is jön be a finom szemcsés por amit a falak csiszolásával parketta csiszolásával a sok fúrással faragással okoznak. De megígérték , hogy a hétvégén már beköltöznek és vége lesz ennnek.
A hétvégén meghívást kaptunk a Velencei karneválra ( csak ithon a magyar Velencére) de it is lesz kosztümös felvonuás és másnap házi farsang is lesz ahol gyerekek nagy szülők is beöltözünk és kicsit buliznk. Én nagyon szeretem az ilyen vidám dolgokat.
Ibolya! A jövő hét végén megyünk Cserkeszőlőre fürdőbe, az is nagyon jó hely szeretünk oda járni főleg mert együtt van a csapat és most 5 főnek ünnepeljük meg a 70. születésnapját. Aztán márciusban még lesz egy Kőszegi kirándulás de az csak két napos , Majd áprilisban egy Prágai kiruccanás , májusban egy Hajdúszoboszló és Május vége -június eleje pedig Görögország.Szoboszlón mindig a nagyfürdőbe megyünk, májusban még nincs tömeg mi szeretjük nagyon.
Marika! Gratulálok a pici babátokhoz jó egészséget és vidám gondtalan gyermekkort kívánok Neki is és az egész családnak egészséget boldogságot.
Valika! Remélem, hogy jól vagy és a térdeid is rendben vannak ( Úgy ahogy) Ica szobatársunk 4.-én már megy haza letelt neki a 3 hét. Sokkal jobban van már.
Gitta! Igen! Tudni kell néha elengedi dolgokat. takarítás főzés kertrendezés mellé néha kell egy kis szórakozás is. Én azt hiszem nekem az az igazi kikapcsolódás ha utazhatok ha láthatok még szép dolgokat , mert amit látok azt nem veszi el tőlem senki. Az élmény az enyém marad.
Kincsike! remélem jól vannak a gyerekek is meg az unokák is, Jön a jó idő ilyenkor a kedvünk is jobb.
Mindenkinek kívánok kellemes napot és nagyon jó egészséget!
Még annyit, hogy nem tudom, mit írtam a csatornáról, nem emlékszem erre, hacsak nem a garázs előtti összefolyóról írhattam, de azt januárban a barátnőm férje kipucolta. Nem volt könnyű dolga, mert a rácsokat tartó perem vasa már eléggé viseltes. Ezt természetesen sürgősen ki kell cseréltetni, de fogalmam nincs, hogy hová forduljak ezzel a dologgal. De jó, hogy eszembe jutott, mert intézkedni kell - legalábbis érdeklődni egyelőre.
Szervusztok Barátok!
Marika! Én is gratulálok a picike babához, nagyon jó egészséget, szép gyermekkort kívánok neki és minden jót a szülőknek, nagyszülőknek, sok örömöt hozzon Nektek!
Ibolyka! Kedves vagy, hogy érdeklődsz, de kb. 1-2 hete leírtam, hogy nem viszem már túlzásba a munkát, sőt, már azzal van bajom, hogy egyre többet hanyagolok, aztán meg bánt, hogy nem csináltam meg. A minap elvetettem a petrezselyem magokat, idebent meg várom, hogy kikeljen a paprika mag, de eddig még nem látok semmit, lehet, már nem is fog, bár ennek sok idő kell. Mostanában többször vannak napsütéses napok, ilyenkor a házat igyekszem gatyába rázni, már csak kisebb ablakok vannak hátra a tisztítással, de állandóan mosok (kanapé takarók, díszpárna huzatok, függönyök - ezeket egyből vasalom is, tegnap a kutya-stafírungokat, fürdőszobaszőnyeget mostam, stb.) Mivel én faházban lakom, belül is minden faburkolatos, a normális takarítása felér egy festéssel. Igaz, nem festékkel kenem végig, hanem speciális faápolóval, de nagyon fárasztó, hosszadalmas. Ha ezt nem csinálom meg időnként, olyan a fal, mintha mindig poros lenne, mert a fa beszívja az ápolószert rövid idő alatt. Néha főzök is, sajnos többet, mint kellene, még nem tanultam meg az egyszemélyes konyhát vezetni. Tegnap pl. nudlit csináltam, mert már unom a hirtelen sülteket, pedig ezek gyorsan készülnek, de már elegem van belőle. Mivel rengeteg száraz zsemlye-kenyér-kiflim volt, nagyon sok prézlit daráltam, és eszembe jutott, hogy ennék egy kis nudlit - ebből is rengeteg lett.
Szombaton itt volt az ember, aki odakint szokott dolgozni, rendbe rakta a kisházat, összedarabolta és behordta a gallyakat, ami még kint volt, hasogatott tüzifát és feltöltötte a fásládámat a teraszon. Már csak arra kell ügyelni, hogy megmaradjon a rend, bár nem én szoktam rendetlenséget csinálni... Valamilyen úton-módon mindig odakerül egy-egy kidobott holmi, ami a panelban már nem kell. A szépen rendbetett garázsom is lassacskán visszatelik olyan dolgokkal, hogy csak ámulok, ha néha lemegyek a garázsba.
Kb. egy hónapja vásároltam egy forrólevegős fritőzt, amit én nagyon szeretek (ezzel tudok kevés kaját is készíteni, olaj nélkül). A minap látom ám, hogy kb. 6 db nagy doboz tetején, ami nem az enyém - rajta van egy ilyen fritőz, valamint egy kontakt grill. A fiaméknak nem kell, azt mondták, csináljak vele, amit akarok. A grillt tőlem kapta a menyem egyik névnapjára, mert látta nálam, és nagyon akart egy ilyet. Már nem kell neki.
A mi picikénk is most volt 9 hónapos, nagyon aranyos baba, bár tegnap meglepve tapasztaltam, amint átveszem a szülőktől, keserves sírásba kezd, ha visszaadom, már semmi baja nincs.
Már egyedül áll, sőt, valami tologatós szerkentyűvel rója a köröket a lakásban.
Mindenkinek jó egészséget kívánok.
Szervusztok
vali
en mindig jol ereztem magam Szoboszlon,25-30 percet voltam 34-36 fokos vizben,utana 1 orat kint a szabadban,mikor szep ido volt,altalaban d.u.2 tol voltam 6 oraig,minden nap 10 napig,jot tett a terdemnek es derekamnak.,mivel 10 orat utaztam,nem mentem kevebb,mint 10 napra,sajnos az iden nem nyit. beke furdo,igy nem megyek,a nagy strandon sokan vannak…
marika
gratulalok a kisunoka szuletesehez.
totyi
mikor mentek legkozelebb furdore es hova?
dundori
birod a sok munkat?meg lett javitva a csatorna a hazadon? Nalunk is a kis dedunoka 9 honapos,ugyesken maszik es sok szot mond mar.
Szervusztok
vali
en mindig jol ereztem magam Szoboszlon,25-30 percet voltam 34-36 fokos vizben,utana 1 orat kint a szabadban,mikor szep ido volt,altalaban d.u.2 tol voltam 6 oraig,minden nap 10 napig,jot tett a terdemnek es derekamnak.,mivel 10 orat utaztam,nem mentem kevebb,mint 10 napra,sajnos az iden nem nyit. beke furdo,igy nem megyek,a nagy strandon sokan vannak…
marika
gratulalok a kisunoka szuletesehez.
totyi
mikor mentek legkozelebb furdore es hova?
dundori
birod a sok munkat?meg lett javitva a csatorna a hazadon? Nalunk is a kis dedunoka 9 honapos,ugyesken maszik es sok szot mond mar.
Ibolyka érezni fogod ha kellemetlen a fürdés.Kevesebb ideig legyél bent egészen aztán ülj feljeb hogy a derekad meg a lábaid legyenek bent.Nekem nincs beűltetve semmi de én is így csinálom.Jelez a szívem egyből ha nem tetszik neki valami.
Erzsike jó egy kis séta a levegőn.
Piszkosúl el tudok én is fáradni ,valahogy mostanában én is fulladok ha kicsit is megerőltetem magam.
Erzsike hol van ott hegy ,merre laktok?Vicces hogy én csepelre jártam dolgozni igaz hogy a Duna mellé a szőrmébe nem is ismertem csepelt.Csak jöttünk és mentünk dolgozni.
Sziasztok.
Gratulálok a kis unokához.Jó egészséget kívánok az egész családnak.
Egy picurka mindig nagy csoda és öröm a családba.Alig várom hogy nálunk is legyen egy dédunoka.
Marika !
Kisunokád születéséhez szeretettel gratulálok
Szervusztok!
Elég régen jártam errefelé, igyekszem majd jönni gyakrabban.
Nagy öröm ért bennünket! Vasárnap estefelé megszületett a középső fiamnál is a várva várt kisbaba, egy gyönyörűséges kisfiú.
Így már hat unokánk van, 2 kislány és 4 fiú.
Marika
szép estét
Remélem jol telt a hétvégétek
Ma lesétáltam a hegyről a postára ,majd vissza is gyalog jöttem.Jó kis séta volt ,rendesen kifulladtam visszafelé.
Délutánra megérkezett az eső.
Szeretettel gondoltam mindannyiotokra .
Szervusztok
Koszonon a jo tanacsot mind kettotoknek.
Nekem a lanyom lefoglalt furdot junius elejere,mert 15 tol mar vakacio a gyerekeknek.
Eddig 25 percet voltam a vizben es 1 orat kint,lehet most mar csak 15 percet szabad.
Valaki azt mondta,hogy csak derekig szabad bent lenni,nekem a derekam es terdem miatt is fontos a furdo.Sajnos Beke furdo Szoboszlob nem nyit az iden,nert ott nagyon szerettem.
Itthon minden hazimunkat elvegzek,de a gyaloglasnal faradok.,bar nem sietek.
Igyekszem kerulni a disznohust a koleszterin miatt,bar eddig sem vittem tulzasba,megis erdugulasom volt.
Legyen szep hetvegenk.
Sziasztok .
Ibolyka Marcsi leírta ami érdekel én is megerősítem az én férjem a műtét után mikor haza engedték másnap már ment is dolgozni.Nem ment betegállományba és szabira sem.Lassan vette fel a tempót ői s elfáradt a gyaloglástól ő lécscsőzött torna heyet.Nem volt hajlandó pihenni .Neki is azt mondák éljen úgy mint előtte.
Szép lassan vedd fel a régi tempót a fürdésnél is tarsd be az idő korlátokat .Kahidán lehet tovább is bent maradni azt a fürdőt a szívesek is használhatják korlátok nélkül.
Szép lassan visszanyered a régi formád .
https://www.kardiokozpont.hu/hireink/hogyan-kell-elni-moz ogni-sztent-beultetes-utan
Sziasztok! Szia Ibolya!
Igaz nem engem kérdeztél, de a baráti társaságunkban is van egy 70 év feletti férfi akinek 2 éve volt a sztent beültetése. Ő bár fokozatosan jutott el odáig , hogy naponta 10 - 12 000.-et lép közepes erősséggel gyalogol és hetente 2x úszik is azonkívül napi 30 perc torna is járul hozzá.Ja és a kerékpározás: télen szobabicikli nyáron rendes bicikli napi 5 km. Nem iszik szénsavas italokat alkoholt kávét pl csak koffeinmenteset napi 1x. Kerüli a zsíros ételeket , fogyott 12 kg-ot a diétéjával. A kontrolokon minden rendben van nála és életvidám a napi házimunkából is kiveszi a részét porszívózik kutyát sétáltat udvart takarít fát metsz füvet nyír.
Itt találtam a neten ezt most megosztom Veled! :https://www.kardiokozpont.hu/hireink/hogyan-kell-elni-mozo gni-sztent-beultetes-utan.
Mindenkinek szép napot!
Zsóka49 szia Prütsög régi felhasználót kérem.Čveken ŕt keresett engem.Csak sajnos későn vettem čszre hogy keres...kérlek ha ismeritek egymást vagy újra felbukkanna .Itt vagyok.:) köszönöm. :)
Kedves Vali
meg szeretnem kerdezni,hogy a ferjed a mutet utan milyen eletmodot folytatott?
kimelte magat,vagy lassan mindent elvegzett mint mutet elott.
en ma 3281 lepest tettem,de haza fele mar taxival jottem,mert nagyon elfaradtam.
en nem tudok uszni,uldogolbek a vizben 15 percet minden oraban.
szep estet kivanok minyajatoknak.
Marcsi nálunk a temetőbe akkora vihar volt hogy apus sírjáról meg a töbiekéről is mindent levit.Szerencsére olyan jellegzetes csokrokat meg koszorúkat csináltam hogy a fiammal bejártuk a prélit és sok mindent megtaláltunk.Sajnos a szállas virágokat és a nem rögzített vázákat,mécseseket, elvitte a szél azokat nem találtuk meg.Mindenki körözött a temető melletti réten keresve a vázákat meg a díszeket.Rengeteg örök mécses meg dísz hever szanaszét.
Icát sajnálom ez az időingadozás nekem sem tesz jót a térdeimnek na meg ami eddig nem volt nekem a jobb kezem ujjai durrantak be,piszkosúl fájtak.Kenegetem ám mindet annyi fajta krémem van nyithatnék egy patikát.felváltva használom meg gyúlladás csökkentő gyógyszert szedek külömben én is mehetnék a dokihoz.nem mennék be az ORFIba most az biztos.Még a két szurival tartozik a doki ha majd végkép nem bírom akkor a rendelőbe beadatom de nem fekszem be.
Felénk most pár napja szép idő van igaz változékony de napközben süt a nap ,éjjel eset az eső most kicsit fúj a szél még hideg van.Tegnap kicsalogatott a nap a virágos kertemet a ház előtt rendbe szedtem Bújnak ki a virág hagymák.Nekem is van hóvírágom szépen vírít.Ha ma jó idő lesz van még a terasz előt is virágos kertem az következik.Mindenkinek békés nyugodt napot kívánok.
Julika boldog névnapot kívánok.
Sziasztok.
Ibolyka mehetsz fűrdőbe és ajánlják az úszást és a mozgást is.Férjemnek kettő volt beűltetve mentünk fürdőbe nem volt probléma.Lassan kell terhelni de kell a mozgás.
Szervusztok
Nakunk is szep ido van,bar meg korai ez a meleg,remelem nem marciusban hull a ho,mert az nem hianyzik senkinek.
Mennek furdore,de nem tudom szabad akinek sztend van beuktetve.
Megkerlek titeket,ha van az ismeroseitok kozott,akinek szinten ez van,hogy szabad e menni.,.?
Jobban vagyok,de azert a nagy tavolsagokra meg nem tudok menni,illetve 32oo lepest mentem,de haza fele mar taxival jottem.bar azt irjak a szakkonyvek,hogy ne tekintsrm magamat betegnek...
A kis dedikent is edeske,mar gugyok,mondja apa, baba,mama,9 honapot toltott...
Legyen szep napu k jo egeszseggel.
szép estét
Julika ha erre jársz szeretettel köszöntelek névnapodon
Marcsi igy van az ember megnyugszik az ember a temetőlátogatás után .
Láttam a képeket amit a facen felraktál nagyon hangulatosak .
Gitta Marika gondolom már a kerteket készititek elő .
Ibolyka nálatok is melegszik az idő ?
Valika köszönöm .
Szeretettel gondoltam mindannyiotokra
Mindenkinek szép napot!
Köszönteném névnapján Julikát de amint olvastam a Menedékházban hagyott üzenetét elköszönt az NLC.-től.
Tegnap mi is meggondoltuk magunkat és leutaztunk Székkutasra , mert anyukám és Tesóm is ma ünnepelné a névnapját. Kaptam szép előre hajtatott jáccintot így azt levittük. Sajnos a multkori szélvihar csinált egy kis galibát de sikerült szépen összerakni mindent a síron. Szép időnk volt így a napi sétánk is meg volt. Még arra is volt időnk hogy egy kis kört tegyünk a kis falunkba. Ilyenkor már szeretem mert itt is ott is a hóvirágok jelzik hogy azért nyíladozik a természet. Anyukám sírja mellett is van egy pár tő azt nem tudom hogy kerültek oda de ott vannak és virítanak szépen. Aztán hazafele kicsit szidtam a Tram Tram.-ot meg azt is aki kitalálta , mert Vásárhely meg Szeged között mióta ez a csoda vasvilla ( Vasút-villamos) jár azóta állandó meghibásodások vannak ezen a szakaszon így aztán annyit ácsorogtunk, hogy a Pesti vonat nem várta be a mienket így csak egy későbbivel jutottunk haza. De még így is időben haza értünk. Most egy darabig nyugodt vagyok. Majd május elején tervezem hogy ismét megyünk. Talán ez a vírus is lenyugszik már akkorra.
Kincsike! Örülök, hogy a fiúk jól vannak és hogy a fiad teszt eredménye meg jó lett.Sajnos a lelkifájdalom az nagyon nehezen műlik el. Sőt el se múlik ahogyan Valika írta csak egy picit talán enyhül de még sok sok idő kell ahhoz hogy az ember egyáltalán beszélni tudjon róla és nem sírja el magát azonnal. Valika és Gitta is és szerintem még nagyon sokan ezt már átélték. A hatalmas veszteséget nem lehet pótolni legfeljebb csillapítani talán.
Valika! Most írt a volt szobatársunk az Ica hogy bent van az ORFI.-ba bedurrant a térde és nem tudott tovább várni. Most a második emeleten van de teljes a zárlat nincs látogatás és a doki ugyan bejár de még mindig sokat van a másik épületben.
Ibolyka! remélem, hogy te jól vagy a multkor láttam az unokás képedet a facebookon nagyon aranyosak vagytok együtt.
Gitta! remélem jól vagy és nem a metszéssel meg a permetezésssel vagy elfoglalva. Jó egészséget kívánok neked és az egész családodnak.
Marika! Már te is startra készen állsz gondolom , hogy melegedjen a föld és kezdjed a veteményezést. Bár az azért még korai . Még február van.
Mindenkinek kívánok jó egészséget!
Sziasztok szép napot.
Erzsike pont ma akartam érdeklődni hogy hogy van a kisfiú.Örülök hogy szépen gyógyúl .Lassan én is kilábalok ebből a fránya betegségből.
Erzsike a lélek nagyon nehezen gyúgyúl az enyém sem gyógyúlt még meg pedig már sok idő eltelt De még mindig megfőzöm az ő kedvencét más nem is szereti elfelejtem ,a közértbe ha megyek automatikusan be akarom tenni a kedvenc sőrét vagy csokiját.Szóval tudom mi az amit érzel .A sírás is sokszor elkap de már azért könnyebb már tudok róla beszélni sírás nélkül.Ha mesélnek róla egy egy történetet már jóleső érzéssel halgatom,volt idő amikor kiborúltam ha csak megemlítették.Nagyon sok szép élményünk volt és a gyerekek és az ismerősök is szívesen mesélnek róla .Szóval a lelked még sokáig nem fog gyógyúlni de egyre szebb emlékek fognak elő jönni amire majd szívesen emlékszel és szépen gyógyúl a hiánya.Hiányozni fog de veled lesz mindig a szívedben, és eljön az idő amikor már tudsz mosolyogva beszélni róla .Ma már én is tudok nevetni a sok vicces bohókás történeteken amit együtt megéltünk.Sok szép emlékünk van sok rosszat megéltünk és mindig egymás támaszai voltunk.Sokszor voltunk kilátástalan helyzetben de együtt mindent újra kezdtünk.Szép de nehéz életünk volt ötven év alatt sokszor voltunk gödörbe de mindketten optimistán álltunk a dolgokhoz.Szerencsére mindketten vidám természetüek voltunk és jobban átvészeltünk mindent.Ma is ha valami félre sikerűl arra gondolok hogy hogy is oldanánk meg ketten?Magamban megbeszélem vele.Bocsi ez kicsit hosszúra sikeredet.Vígyáz magadra.
szép estét
Valika köszönöm
Gergő jol van .Mindkét unoka itthon anyával kicsit náthásak ,remélem ennél több nem lesz .
Fiamnak a három oltás után a munkahelyére tesztet kellett csináltatni ,gyors + pcr hála Istennek mindkettő negativ .
Én nem tudok kilábalni a lelki fájdalomból nem találom a helyem .
Vigyázzatok magatokra és egymásra .
Sziasztok.
Erzsike ez a covid nagyon mocsok mi is kinlódunk már több mint egy hete .Szerencse hogy a kicsinek a tüdeje tíszta mi is húrotosak voltunk és vagyunk.Nagyon nehezen vergődünk ki belőle.Pedig oltva vagyunk .Gyors gyógyúlást kívánok.Felénk fúrcsa esetek vannak aki be volt oltva mint mi tovább kinlódik az oltatlanok hamarabb tul jutottak a betegségen.Na irtó dühös lettem most aztán kinek higgyek.Mindegy lényeg az hogy majd rendbe jövünk mi is.
Vígyázatok magatokra amenyire lehet.
Vissza jöttem sajnos a 6 éves unokám Gergő covidos este a korházba kellett vinni de vissza engedték mert a tüdeje tiszta
csak hurutos naponta 5-6 szor inhalálni kell neki sosvizes oldattal .
Most jöttek meg .
Igen bánatos vagyok .
szép estét
Jelentkezem elvagyok magammal a héten fogfájással szenvedtem .Remélem már elmarad .Várom kicsit alább hagyjon a virus akkor felkeresek egy fogorvosi rendelöt .Amit kinéztem 6 buszmegállóra van meg egy kis hegymászásra .Meglátom de nagyon félek föleg egyedül .Sok sok dolog lesz aztán fogsor készítés .
Röviden ennyi .
Valika jobbulást .
Marcsika nálunk 3 hónapig ujitottak fel egy lakást felettünk a 3on de olyan volt mintha nálunk furtak volna .Rémálom volt .
Kész a lakás és most kiadják albérletbe ,jó moka .
Tegnap oviból telefonáltak Gergő lázas . fiamék elvitték egyik orvos sem rendelt a környéken gyerek tesztet vettek a gyógyszertárba .Estére jókedve lett láza nem volt .Reggel megcsinálták a tesztet negativ .Azóta sincs semmi baja mi a csuda lehetett nem tudjuk .
Szeretettel gondoltam mindannyiotokra
Ügyes vagy a sí dzseki biztos hogy meleg és könnyű,és igazad van ma már mindegy hogy fiú vagy lány igen csak egyforma.Ha zipzáros akkor még a gomboláson sem látszik.Minnél hosszabb annál jobb.
Sziasztok gubanc mentes hétvégét kívánok.
Tegnap elbúcsúztunk a szomszéd asszonyomtól (temetése volt)Jó szomszédok voltunk sose volt egy hangos szó köztünk .Mikor a gyerekeink kicsik voltak sokat voltunk együtt velük.Nem jártunk egymás nyakára de ha kellett ott voltunk egymásnak mindig .A férje összeomlott még a temetésre sem engedték ki a kórházból.Bár én ezt nem helyeslem mert ez később mégnagyobb traumát fog okozni neki de a gyerekei így döntöttek.Kérdéses hogy egyáltalán megmondták-e hogy mikor van a temetés.Vannak furcsa dolgok az összes szomszéd értetlenűl áll ,már az is furcsa hogy bevitték a kórházba.Ezt is a gyerekei döntöték el hogy jobb ha befekszik.
Marcsi a felújítás egy társasházba nagyon nem egyszerű ,még itt nálunk vidéken is zajosak tudnak lenni pedig itt nem közvetlen fal választ el minket mégis mikor fúrnak faragnak hát itt sem egyszerű.Tavaly nekünk is a közvetlen szomszédomék átalakítottak mindent volt itt is fleksz vísítás meg minden más
Kitartás menjetek fürdőbe gondolom megvan az éves fürdő jegyetek a dagályba.
Sajna még mindig nem vagyok a toppon még mindig köhögök.Azzal vígasztaltak hogy még van pár napom mire elhagy a köhögés.
Mindenkinek békés nyugodt hétvégét kívánok.
Sziasztok! Szép napot!
jaj nagyon fázunk! Felettünk megy a lakásfelújjítás még mindig és hiába kérjük , hogy éjszakára csukják be az ablakokat eszük ágában sincs a panel meg hamar kihül. Tudom hogy egy felújjítás zajjal meg porral jár de legalább éjszakára csuknák be az ablakokat . 16 fok van a lakásban. Fűteni kell a légkondival pedig a fűtés megy , majdnem forróak a radiátorok.
Napközben tegnap is szép idő volt de akkor meg a fúrás miatt nem lehet megmaradni a lakásban.
Kincsikét hiányolom már régen volt erre.
tegnap bele olvastam a Mendékházasok oldalába is és szomorúan látom, hogy Julika is elköszönt az NLC.-től.
Nagyon nyögve nyelős ez a topic élet. Nem tagadom én is tehetek róla mert én is ritkábban jövök, de elveszi a kedvem sokszor a körülményes belépés az eltünt írások stb.
Valika! tegnap mégis csak vettem egy sí dzsekit magamnak.Igaz sielni már sosem fogok ( eddig se tettem ) de könnyű lezser és jó benne kint lenni. Le is volt árazva de ez most tényleg jó áron volt ( 4500 ft) Egyetlen szépséghibája hogy férfi. De én már úgy vagyok vele hogy ennek a női változata karcsúsított rövidebb derekú fazon ami az én alkatomnak nem való. Hát a nő is azt mondta hogy ez uniszex. Akkor meg nekem jó! :)
Na szóval legyetek jók és egészségesek!
Szép hétvégét!
Sziasztok szép napot.
Marcsi már jártam én is így mikor elnéztem az árat a gyerekem meg csak vigyorgot mikor én is mondtam a magamét.Láttam én is azt a kabarét és bizony sokszor gondolom én is hogy biztos arany van beletéve az árúba mert külömben mi a csodáért lenne olyan drága.Borzasztóan elszálltak az árak és mi vár még ránk.Az élelmiszerek is majd az egekik mennek.
A tesztekről sajnos mindenkinek az a véleménye hogy csak pénz kidobás.Talán a vérteszt az igazi.És igaz ez a járvány tíszta politika,és tartani fog még sokáig mert épűl egy gyár ahol az oltásokat fogyják gyártani annak a pénznek vissza kell majd jönni.Már én is letíltottam majdnem minden olyan oldalt ahol ezzel foglalkoznak de még mindig felugrik egy egy ablak ahol riogatnak.Tv sem nézek mert a reklámoktól agyvérzést kapok.Innen nézek filmeket reklám nélkül,be van fizetve a Netflix.
Örülök hogy jobban vagy kezdek rendbe jönni én is.Persze most egy megfázásra is azt mondják hogy covidos vagy.A köhögés az a legrosszabb már a nyelőcsövem is nagyon fáj.Na de majd ezen is túl leszünk.
Mindenkinek nyugis szép napot kívánok sziasztok egy nagy ölelés.
Mindenkinek szép napot!
Jelentem jól vagyok. Háziorvos szerint nem kell teszt mert az egyébként is felesleges pénz kidobás. Szerinte ezek a tesztekmindenre alalmasak csakarra nemamire kellene. Aki kínaival volt beoltva 1x 2x annál biztosan pozitív lesz a teszt hiszen elölt vírust kapott. No meg mondott még mást is szóval tojok már a statisztikájukra a járvány addig tart amíg a politikusok akarják. Ez volt a végszó. Szerintem nekem gyomorrontásom volt mert bármennyire is szeretem a nehéz kajákat csak módjával kell fogyasztani illetve a fűszeres ételeket is meg kell gondolni hogy mikor és mennyit fogyaszt belőle az ember. na mindegy az a lényeg hogy az a pár nap elviselhető volt akár mi is volt az okozója.
Jobban zavar a felettünk lévő lakásfelújjítás. tegnap már elmentünk itthonról mert nem lehetett bírni a nagy zaj Viszont sok időre sem lehet elmenni mert pl a WC.-ben lejöt egy darabka beton a fűtéscső mellett így szólni kellett hgy nézzék meg hogy mit csináltak. Várom már hogy vége legyen.
Ma sem főzök van még ebédünk . Viszont el szeretnék menni a nagy téli leárazások alkalmából szeretnék venni egy dzsekit magamnak ami könnyű de legalább combközépig ér meleg is de nem izzadok benne nagyon szóval eléképzelésem van is . tegnap az Intersportban láttam is tetszett is kicsit sokaltam érte a 19400 ft-ot majd alaposabban szemrevételeztem hát bizony az 194 000 ft volt leértékelve 214 ezer ft-ról. Nagyon gyorsan kiábrándultam belőle és letettem . Úgy jöttem ki a boltból mint akit fejbe vertek. Biztosan emlékeztek arra a Márkus László kabaréra amikor darabjaira szedte a fotelt hogy mi kerül annyiba azon a nyamvadt fotelon. Hát kb ezt éreztem én is.
Remélem mindenki jól van?!
Jó egészséget és szép napot kívánok Mindenkinek!
folyt.:
Van egy olyan mondás nálunk: aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Ezt kapásból cáfolom, mert van olyan ismerősöm, aki imádja a virágokat, de rettentő gonosz ember. Én nem mondom, hogy nem szeretem a virágot, nem is érzem magam rossz embernek, de sokkal jobban érdekel, és sokkal jobban szeretem, több időt is fordítok a kis (100 m2-es) veteményes kertemre. Persze rengeteg virágom van, aminek a gondozása kitesz annyit, mint a veteményes kertemé, de ez inkább nehezemre esik. Már nem fogadok el senkitől semmiféle virágot a kertembe, azt szoktam mondani, hogy már így is sokkal több van, mint amire szükségem lenne. A gaztalanítás, a locsolás, az ápolás legalább annyi munkát ad, mint amivel megtermelem magamnak, a családomnak, nem ritkán a szomszédoknak (na nekik nem az évi), az egész télre kitartó befőtteket, savanyúságokat, paradicsomlevet, a lecsót, stb.
Csak érdekesség kedvéért írom Neked Ibolyka, mert biztosan nem tudod, de az én eredeti szakmám szőlész-borász. Ezt 3 évig tanultam, itt a házam szomszédságában lévő szakiskolában. Majd 4 évig jártam egy kertészeti szakközépiskolába, ahol kitanultam a zöldségtermesztő, a gyümölcstermesztő, és dísznövénytermesztő szakmákat is, ahol érettségit is szereztem. Ezek után még 1 évig jártam technikusminősítésre, ahol gyümölcstermesztő és feldolgozói képesítést szereztem. Soha nem dolgoztam egyik szakmámban sem, de már 24. éve a saját kertemben, magáncélra igyekszem hasznosítani az ott megszerzett tudást. Amikor a gyerekeimmel otthon voltam szülési szabadságon és gyermekgondozásin, akkor 2 évig varrótanfolyamra, és 2 évig gyors- és gépíró iskolákban szereztem még egy-egy szakmát. Akkor nem volt lehetőségem kertészkedni, a gyerekeimnek és magamnak, a barátnőmnek varrtam, a gyors- és gépírási szakmámat pedig a helyi egyetemen 20 éven át hasznosítottam, vagyis onnan mentem nyugdíjba. Nyugdíj után pedig saját cégnél dolgoztam, majd költöztünk kertes házba, és jött a kertészkedés. Na nem azért, mert ez volt minden álmom, de volt idő és volt lehetőség gyakorolni, miközben élvezettel csináltam.
Sajnos az idő elszaladt, nem lettem fiatalabb, magamra is maradtam, a kert, a veteményes, a teendők meg rám maradtak teljesen. Nem panaszként írom, de ez a valóság. A nehezebb, de halaszthatatlan munkához fizetek embert, amit bírok megcsinálom addig amíg tudom. Hogy mikor fogom abbahagyni? Erre csak annyit mondhatok, hogy valószínűleg hamarosan.
Kedves Ibolyka!
Köszönjük a jókívánságot, nagyon kedves vagy. A magam részéről én is így vagyok a születés- és névnapokkal is, de egy 15 évesnek ez egészen mást jelent, nekik "jó buli", még ebben vészterhes időkben is.
Hogy mikor hagyom alább a tennivalókat? Ne is mondd, már sok mindenről lemondtam, a kinti munkákat is igyekszem behatárolni, nagyon sokszor hívok fizetett segítséget. De persze vannak dolgok, amiket ha bírok, megcsinálom. Mostanában egyre kevesebb lelkesedéssel.
Már napok óta terveztem a paprika palánták edényeit elkészíteni, hogy tudjam elvetni a magokat. Na nem azért, mert nem lehet készen vásárolni paprika palántát, hanem azért, mert ezt a fajtát bizony nem lehet készen kapni, ez Horvátországból származik (magyarul: Korcsula szigetről) annak is a déli feléből, ahol rövid a tél, hosszú a nyár, és egy olyan fajta, amit mindig szivesen termesztek, már kb. 20 éve. Sajnos a horvát szomszédaim már elköltöztek, így nem jutok friss maghoz, marad a magam által eltett készlet, ami évről-évre elsatnyul, de mindig van közte néhány virulens, aminek nagyon örülök. Ez amolyan fajtamentés nálam, nehezen mondanék le róla.
A vetőpoharakat, a tartóládát már elmostam a minap, ma pedig végre a poharakat is megtöltöttem földdel. Most várok vele, hogy átmelegedjen a föld, és idebent a jó melegben hamarosan elvetem a szépséges - remélem a legjobb -, termékeny magokat is. Aztán amikor kibújik a földből, minden nap első dolgom, hogy megnézzem, mennyit nőttek, már ilyenkor tudom, melyeket lesz érdemes kiültetni. Ez is egy örömszerző dopping a lelkemnek, ha látom, hová fogom elpalántázni, és tudom, milyen finom, vastag húsú, sötétpiros, hatalmas termést fog hozni. Nagyon kellemes ízű, édeskés, nem ég tőle az ember gyomra, mindenféle felhasználásra kiváló (nyersen, lecsónak - akár befőzésre is, salátának frissen, csalamádéhoz télire) és nemcsak finom, de nagyon gusztusos is. Kb. 20-25 cm hosszú, van köztük 30-35 dkg-os is. Hasonlít a kápiára, de annál sokkal húsosabb, kövérebb, édesebb.
Bocsi, kicsit hosszúra nyúlt, de remélem nem baj, ha leírtam, ez még örömöt okoz nekem. Tudom, vannak ennél örömtelibb dolgok is az ember életében, de ez az én sikerem. Legalább ennyi jár.
Valikám!
Én is kapok megdöbbentő híreket az ismerősökről, nem jó ezeket hallani. Fiam korosztályából, gyerekkori barátai közül, kisgyermekes apukák, és más ismerősök, persze idősek is mentek el.
A magam részéről igyekszem távol tartani magam emberektől, sajnos vannak, aki a távoltartást sem veszik komolyan. Persze az otthonomba csak a családot engedem be, de ki tudja, hogy ők honnan, mikor hozzák magukkal ezt a szemét vírust? Pl. Adél osztálya karanténban van, mindössze 5 oltott gyerek, köztük Adél is kötelezően járnak iskolába.
A fiam dolgozik, jelenleg egy nagyobb építkezésen szereli a biztonságtechnikát már harmadik hete, nyilván többen vannak ilyenkor, bár hatalmas, tágas helyen, de alig várom, hogy végezzenek, mert egyébként egyedül dolgozik általában. Lilla unokám és a barátja is olyan helyen vannak (egyetem, másodállás - bankban -, harmadállás túl a határon), szóval ezek is potenciális veszélyforrások.
A születésnap jól sikerült, finomakat főztem, sütöttem, a lényeg, hogy mindenki elégedett volt. Kicsit izgulok, mert a szombati szülinapi ünneplést felcseréltük, mivel azt a napot a barátaival tervezte otthon alvósra, miközben a nővére, Lilla és az unokavő-jelölt nálam aludt volna a kutyákkal együtt. A karantén miatt ez meghiúsult, de lehet, hamarosan sor kerül erre is. Az izgalmam oka, hogy még sosem aludtak nálam a kutyák, és az arany színű kis kan kutyánknak az "anyja" nélkül, mármint a menyem nélkül nem élet az élet. A fekete lány is otthon alszik mindig, de egész nap itt van velem, főleg, hogy a fiam mostanában este 7-8 óra tájban jön érte, amit már nagyon nehezményez, alig bírja kivárni. Igy tehát egy éjszaka a kutyákkal nekem elég nagy feladat lesz.
Te is vigyázz magadra nagyon, már amennyire ez lehetséges!
Szervusz Totyi!
Remélem jobban vagy már, és nem kell aggódni amiatt, hogy esetleg ez a szemét covid viaskodik a szervezeteddel. nem tudom, csak kérdezem, nem lenne érdemes pcr-tesztet csináltatni.?
Már magam is gondoltam erre, mivel hasonló tüneteim nekem is voltak az elmúlt héten, de szerencsére lázam nem volt, csak az érzés, mintha lázas lennék, na meg az összes többi, amiket írtál. Aztán hallottam valamilyen hirdetésben (sajnos nem voltam elég figyelmes), hogy vasárnaponként bizonyos helyeken??? aránylag olcsón, 13 ezerért lehet kérni ezt a tesztet. Persze ez ügyben tájékozatlan vagyok, lehet, hogy normális áron sem drágább, miközben meg azt hallom némely riportban, hogy csalóka ez a tesztelés mizéria is...?
Mielőbbi jobbulást kívánok! Ha lázas vagy, maradj ágyban.
Mindenkinek szép napot!
Most egy kicsit jobban vagyok , de tegnap én is elég vacakul éreztem magam. Hidegrázás láz ( 38.5) hányinger alhasi görcsök de hasmenés az egyszer volt. Hogy mi a fene ez ki tudja. tegnap is csak kekszet meg teát ettem ittam. Tegnapelőtt még semmi bajom sem volt. Dobogókőre mentünk és csak 2 órát voltunk konkrétan a helyen mégis nagyon jó volt egy kicsit a hóban taposni. mentünk vonattal, busszal Hévvel gyalog.Vittünk termoszba forralt bort teát meg pogácsát így aztán ez a kirándulás egy fillérünkbe sem került.Szeretem a havat ha nem lapátolni kell , szeretem ha ropog a talpam alatt a fagyott hó és persze mindez nem tart az örökkévalóságig csak pár órát . Közben keresztül mentünk Pilisszentkereszten is ahol a Mi kis Falunk filmet szokták forgatni így láttuk a Teca kocsmáját a Polgármester házát stb. Jó kis kikapcsolódás volt.
Most is azon töröm a fejem , hogy ebéd után valamerre el kellene indulni mert felettünk egész nap fúrnak és már szét megy a fejem , de megnyugtatott a kicsi kínai ( vietnami) új szomszéd , hogy kicsi türelem ha készen lesznek lesz koccintás pezsgő meg minden.
Na én inkább a nyugalmat választanám de majd kiderül mi lesz ha beköltöznek.
remélem mindenki jól van?
Mindenkinek jó egészséget kívánok!
Elengedés
El kell, hogy engedjük mind-mind azokat,
kiket odafenn az égiek magukhoz hívtak,
legyen az szülő, társ, vagy jó barát,
hiszen mindegyiknek érezzük fájó hiányát.
Vannak dolgok, amik ellen nem lehet mit tenni,
hiszen életet nem tudunk senkibe lehelni,
mert életet csak Isten adhat, ezért el kell fogadni,
hogy akaratát nincs módunk megváltoztatni.
Kik elmentek nem érzik már létünk hiányát,
nem könnyeznek át nappalt, éjszakát,
mert békére leltek, és megnyugvást találtak
abban a világban, hol nincs helye a gyásznak.
Tudnunk kell, hogy lelkük a földön itt marad,
hogy vigyázzák napjainkat, éji álmunkat,
és fogják a kezünk, ha téves úton járnánk,
vagy ha élni akarásunk túl gyöngének látnák.
Így hát fogadjuk el azt, hogy ez a nagyvilág,
csak része életünknek, csak egy állomás,
ahonnan egyszer mindenképpen el kell indulni,
oda ahol minden embert vár majd valaki.
Kun Magdolna
Sziasztok .
Remélem mindenkinek szépen telt a hétvége.
Gitta biztos jól sikerűlt a szülinap.Rettentően szalad az idő ezek a gyerekek nagyon öregszenek.
Jól bele húztál a dolgokba megint van még energiád.
Karácsonyra pucoltam ablakokat és mostam a függönyöket de az a multkori szélvihar nem tett jót az ablakoknak,lehetne megint pucolni.
Ibolyka már én is leszoktam a nagy ünneplésekről ha van kedvem akkor sötök főzök ha nincs akkor nincs.Már nem érzek késztetést a nagy eszem iszomhoz.Mostmár engem hívjanak meg enni inni ne én pattogjak egyik ünnepen sem.
Marcsi láttam kerestetek magatoknak havat.Örülök hogy ilyen aktív életet éltek ,csináljátok addig míg tudjátok.Ügyesen intézted a beútalót,nem is lehet hogy az ember lánya mindig meghunyászkodjon.
Kincsike remélem jól vagy bár nagyon tudom milyen nehéz neked .
A vérnyomásod remélem jól helyreállt ,én is így szoktam járni a doktornőnél itthon mérem minden rendben aztán a rendelőben a várakozás alatt felszökik.Direkt írom egy héten keresztűl aztán mire oda kerűlök magas ,nekem a jogsimat kell majd megcsináltatni naná hogy olyankor rosz a vérnyomásom.
Sorbet Erzsike remélem felétek is minden rendben van nagyon rég nem voltál erre felé.
Megvagy szoktam látni a klubb eseményeiteket látom hogy nem tudsz te sem a fenekeden maradni,jó kis elfoglaltság neked.
Julika gondolom sok szépet készítettél a télen ,szégyelem de nekem van félbe hagyot hímzésem meg horgolásom is.Rákaptam más hobbira ,talán azért mert amit csinálok azt viszem a temetőbe a sírokra.
Franci Ildi csodaszépeket alkotsz csak ámulok és bámulok.
Sajnos felénk sincsenek jó hírek a szembe szomszédom agyvérzést kapot és sajnos egy hét alatt elment nem tudták megmenteni.Kicsit furcsálom de ez van ,a férje meg szegény kikészűlt idegileg most őt is bevitték a korházba nagyon felszököt a cukra.
Még én sem vagyok a toppon még köhögök nagyon .Már minden csodaszert bevetettem a gyerekeim az öcsém mindent hoztak hogy gyorsan gyógyúljak meg.Elkaptam az új vírúst.Na ennyit az oltásokról.Ki sem mozdulok akkor hol és kitől kaptam el?
Mindenkinek egészséges békés hetet kívánok egy nagy ölelést mindenkinek.
Szervusztok
kedves dundori
orvendek,hogy ilyen reszletesen leirod,hogy miket dolgozol es az unnepi elokeszuleteket.
Elsosorban jo egeszseget kivanok neked es az unnepelteknek.
Sokat dolgozol a kertben es a lakasban,azonkivul rendezed a kutyákat is,ami nem kis feladat.
Egy kerdesem van,mikor hagysz alabb e sok feladatbol?
Tudom,a fiatalok azt hiszik,neked jot tesz a sok munka elvegzese.de te szabod meg magadnak,mennyit birsz,mert remelem
osszeesni nem akarsz.Kell tudnunk NEMET mondani.
En 78 evet toltottem,mar nem tartok nevnapot,szuletesnapot,nagy osszeroffeneseket.
szeretettel gondoltam minyajatokra.
Kedves Ibolyka!
Vigyázz magadra, pihengess, ahogy a kedved tartja, vagy ahogy a szervezeted igényli. Én ezt sokat gyakoroltam a télen, aztán ma kicsit túlzásba is vittem az elmaradt dolgok pótlását.
Ablakokat pucoltam, olyan jó volt az idő, hogy nem okozott gondot, hogy hosszasan nyitva volt egy-egy ablak. Mondjuk nem lettek nagyon szépek, mert sütött rájuk a nap, de legalább tiszták. Aztán a kimosott-kivasalt függönyöket nem is raktam vissza, mert eszembe jutott, van nekem tartalékom, igaz, másik ablakokon szoktam használni. Az egyikre felraktam, épp, hogy nem szédültem le a létráról. Aztán megnéztem belülről, annyira nem tetszett, megnéztem kivülről, nagyon gáz!!!, de már nem mertem leszedni, így most van az egyik ablakon, a másikon nincs. Persze a rávaló függönyöket is kivasaltam, miközben jött Adél unokám, mondtam is neki, holnap - szülinapját ünnepeljük -, amikor jönnek, az ő dolguk lesz leszedni azt az egy függönyt, és feltenni a két, megszokottat, mert én valószínűleg már soha többé nem fogok felállni a létrára.
Hozzánk a jövő hétre kb. 17 plusz fokot igérnek, így hát igyekszem erőt venni magamon, és megcsinálom a kertben pl. a lemosó permetezést, és pótolom az ősszel elmaradt dolgokat is.
Holnap kicsit macerás nap vár rám, reggel korán már fodrászhoz megyek, majd igyekeznem kell haza, hogy az ünnepi ebéd időben elkészüljön.
Adélkánk 9-én 15!!!!!! éves lesz, de előre hoztuk a köszöntést, mivel hétköznapra esik, így ez a hétvége mindenkinek megfelel.
A kedvenc étele lesz a menü, ami pedig baconba tekert pulykamell hízott libamájjal gazdagon megtöltve. Most nem ezt akartam, hanem előételnek szántam volna a májat, de már második hete nem találtam libahájat, aminek a zsírjára szükségem lett volna, ezért maradt a szokásos kedvence. Most még lilahagyma lekvárt kell csinálnom, hogy holnapra jól összeérjen. Persze lesz még rántott husi is, mert a fiam szerint pedig mindenki azt szereti. Akartam sajtmártást is, de sajnos elfelejtettem hozzá még 1-2 féle sajtot venni, így marad a mama szokásos, saját savanyúsága, vagy a pincésmeggy. Majd eszik ki mit akar hozzá.
Kedves Ibolyka!
Vigyázz magadra, pihengess, ahogy a kedved tartja, vagy ahogy a szervezeted igényli. Én ezt sokat gyakoroltam a télen, aztán ma kicsit túlzásba is vittem az elmaradt dolgok pótlását.
Ablakokat pucoltam, olyan jó volt az idő, hogy nem okozott gondot, hogy hosszasan nyitva volt egy-egy ablak. Mondjuk nem lettek nagyon szépek, mert sütött rájuk a nap, de legalább tiszták. Aztán a kimosott-kivasalt függönyöket nem is raktam vissza, mert eszembe jutott, van nekem tartalékom, igaz, másik ablakokon szoktam használni. Az egyikre felraktam, épp, hogy nem szédültem le a létráról. Aztán megnéztem belülről, annyira nem tetszett, megnéztem kivülről, nagyon gáz!!!, de már nem mertem leszedni, így most van az egyik ablakon, a másikon nincs. Persze a rávaló függönyöket is kivasaltam, miközben jött Adél unokám, mondtam is neki, holnap - szülinapját ünnepeljük -, amikor jönnek, az ő dolguk lesz leszedni azt az egy függönyt, és feltenni a két, megszokottat, mert én valószínűleg már soha többé nem fogok felállni a létrára.
Hozzánk a jövő hétre kb. 17 plusz fokot igérnek, így hát igyekszem erőt venni magamon, és megcsinálom a kertben pl. a lemosó permetezést, és pótolom az ősszel elmaradt dolgokat is.
Holnap kicsit macerás nap vár rám, reggel korán már fodrászhoz megyek, majd igyekeznem kell haza, hogy az ünnepi ebéd időben elkészüljön.
Adélkánk 9-én 15!!!!!! éves lesz, de előre hoztuk a köszöntést, mivel hétköznapra esik, így ez a hétvége mindenkinek megfelel.
A kedvenc étele lesz a menü, ami pedig baconba tekert pulykamell hízott libamájjal gazdagon megtöltve. Most nem ezt akartam, hanem előételnek szántam volna a májat, de már második hete nem találtam libahájat, aminek a zsírjára szükségem lett volna, ezért maradt a szokásos kedvence. Most még lilahagyma lekvárt kell csinálnom, hogy holnapra jól összeérjen. Persze lesz még rántott husi is, mert a fiam szerint pedig mindenki azt szereti. Akartam sajtmártást is, de sajnos elfelejtettem hozzá még 1-2 féle sajtot venni, így marad a mama szokásos, saját savanyúsága, vagy a pincésmeggy. Majd eszik ki mit akar hozzá.
Kedves Ágota!
Holnapi névnapod alkalmából köszöntelek sok szeretettel, kívánok nagyon szép névnapot, kellemes ünneplést a kedves családod körében. Bambikát is ölelem szeretettel.
Szervusztok
mar egy hete,csak pihengetek,el vagyok maradva a porszivozassal,furdo takaritassal,faj a derekam,vallam,varom,hogy jojjon a hidegfront.Remelem,akkor szunnek a fajdalmaim.
nincs hideg es a ho is kezd olvadni,nem szeretek jeges uton,jardan kozlekedni.
varom a tavaszt,tudom meg tart a tel,mert a medve visszament a barlangjaba…..
szeretettel gondoltam ratok.
Rozsarol mi hir?
Totyi!
Van úgy, hogy az ember hirtelen felindulásból ír néha olyanokat, amit aztán vagy megbán, vagy legyint egyet, mert tudja, jobb, ha kimondtam, leírtam, hisz ez a teljes igazság.
Talán leírtam a minap (nem olvastam vissza), hogy az én orvosomnak van egy email címe, ahol lehet rendelni a gyógyszert, ha nem érjük el telefonon. Nekem az elmúlt pénteken felírta az egy havit, miután a fiam ráírt messengeren, hogy nyissa meg az email postaládáját. Szombaton több patikában nem tudtam megvenni az egyik legfontosabb gyógyszert, mire vasárnap ismét írtam neki, azóta sem olvasta. E héten hétfőn, kedden is mindhiába telefonáltam, majd tegnap felvette (egyfolytában hívtam legalább másfél órán át). Mondtam, ki vagyok, mire mondta, fenn vannak a gyógyszereim a felhőben. De erre mondtam én, hogy sajnos baj van vele. Erre annyit mondott, hogy várjak, és félre tette a kagylót, miközben a mobilján mással beszélt. Durván saccolom, kb. 12 percen át hallgattam a magánéletét, rengeteg dolgot megtudtam az életéről, na ez is megérne egy misét... A várakozásom alatt a kiskutyával harcoltam, mert utálja, ha telefonálok, nem is értem miért? De kénytelen voltam várni, különben lehet, még most is a hívásával lennék elfoglalva. A lényeg, hogy végül sikerült, de lehet, az én vérnyomásom is az egekben volt közben.
Annyi minden megbeszélni valóm lenne vele, mire annyit mondott, hogy a jövő hét utáni héten menjek be valamikor???, amikor már a fia is segítségére lesz, nem egyedül kell vinni a rendelést. Megjegyzem, a fia nem orvos, nem szakasszisztens, nem is értem, hogy meri bevinni segítségként. Kb. egy 19-20 éves srác, aki az én szememben egy idegen, akár egy olyan fiatalember, akit az utcáról hívott be segíteni.
Az ügyfélkapumat nem olyan régen megújíttattam a kormányablaknál, sajnos itthon nem emlékeztem a régi jelszavamra, így sikertelen lett a dolog, persze másnap megtaláltam a kocsi kesztyűtartójában az első alkalommal kapott nyomtatványt, amin rajta van a jelszavam, de addigra már lejárt a határidő, nem tudtam már felhasználni. Nem emlékszem már, de időkorlátot nem tudtam betartani.
Kincsike!
Mielőtt végigolvastam volna, az jutott azonnal eszembe, hogy vajon miért is emelkedett ilyen drasztikusan a vérnyomásod? Mivel én nem megyek most személyesen sehová, telefonon igyekszem intézni a dolgokat, megtanultam úgy káromkodni, mint a kocsis. Aztán arra gondolok, feladom, üsse kavics, lesz, ami lesz.
Ne kövesd a példámat, de lehet, ha magadban Te is "szépeket" mondasz.
Tudom, hogy hiányzik Pisti, de nem kesereghetsz örökké. Már azzal kell törődnöd, hogy ne tedd magad tönkre, még szükség van Rád az unokáknak. Ha azt gondolod, hogy könnyen mondom én, hát nem! Sokan átesünk ezen a drámán, nézd csak Valikát, neki sem könnyű, pedig ott a család, de hidd el, nekem sem.
Akartam a f-en átküldeni egy fotót, amit a napokban tett fel a fiam a legkisebbről, de sajnos nem tette lehetővé a továbbküldést, vagy megosztást, én meg nem tudom, hogy tudnám valami módon mégiscsak elküldeni, pedig olyan szépséges.