Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gratulálok Zolinak a sikerhez!!!!!
Pista
Lányok, megjelent a Börzsönyi Helikon júliusi száma!
Innen letölthető!!!
István
http://www.retsag.hu/helikon/bh0 606.pdf
Zsóka a kis kockában a szegedi uj Sajtó-palota rajza van, meghivottak voltak a fiuk az átadásra és ott kapták és fogadás volt. Szeged és térségében felfele ivelt a média mostanában. Bár olvastam, hogy a kényszer szinlelt szerződések megszüntetésével bajba kerülnak, mert sok volt a profi-külsős, akiket most már nem alkalmazhatnak.
Ildikó sajnállak, sose lesz vége a megpróbáltatásaidnak, de valóban ma már könnyebb az ügy. Fel a fejjel, ki a foggal!!
Vali ha-ha-ha!!!! Nekem olyan jók a horoszkopaim, mindig felviditasz vele, lesem az uj ismerőseimet, mai utamon csak régi aggggg-legényekkel találkoztam, kedvesek, aranyosak voltak. Marika
Szép jó röggelt. Itt vagyok már. Még 7 előtt elmentem az egészségügybe, két helyen kellett volna vényt iratnom, de nem sikerült, mert a vihar miatt összeomlott az eü. számitógéprendszere az SZTK-ban és Kórházban is. Elintézik viszont az aranyos aszisztensek és holnap mehet érte családtag is. Közben bevásároltam és irány a konyha.
Zoli, a nagy HO-Horgász fiam megnyerte a Jugoszláviában rendezett nemzetközi kuttyogó harcsafogó versenyt, elhozta a serleget és egy csomó ajándékot. Csak a képet tudtam levenni a gépéről, vele nem beszéltem. Most már csak az 5-ös hiányzik, azt Ti is élvezitek, ugy hogy hajrá szerencse!!!! Persze a nagy harcsából mi is biztos eszünk. Marika
Szervusztok, jó reggelt, szép napot. Valikám, tudom nem Te variálod a horoszkópot, de az én főnököm ma valóban nincs itthon. Azt viszont a horoszkópszerkesztő nem kalkulálta bele, hogy a munkát azért kiosztotta ám! Ezért ma megint mehetek a bankba, postára, patikába, stb, stb.
De lesz ennek böjtje is! Csak azért is tökfőzelék lesz az ebéd. Tegnap már bejelentettem neki, hogy mi lesz ma az ebéd, erre azt mondja, csak legyen, nem ebédel itthon. Mondom erre, nem baj, akkor pedig ez lesz a vacsora! Szóval nem ússza meg! És ha nem kéri, akkor pedig holnap lesz az ebéd.
Marika! Hun vagy??????????????????????
a többiekket láttam, a visszapörgetésnél, de téged nem. Bár valami olyat irtál, hogy mégy az eü.-be. Remélem jól vagytok.
Kérdezni akartam hogy ami kis "műanyagszobrocskát" kaptál, mi van bele gravirozva mert azt nem tudtam kivenni: Már a hét elején tetted fel, csak éppen akkor nem lehetett irni amikor megakartam kérdezni
No tényleg L...
Lehetséges, hogy az átszervezések Önt is érinteni fogják. Csodában ne reménykedjen, inkább költözzön együtt a "hivatalával", ha erre egyáltalán lehetősége lesz!
**********************************
Valcsi, ha csak az asszony át nem szervez, akkor most nem talált...!!!
Szép hétkezdetet és még szebb időt kívánok mindenkinek!
István
Sziasztok!
Mindenkinek szép napot. Nálunk borongos, hideg idő van.Ma megint sokat terveztem be. Most néztem a naptárra már majdnem csak egy hónapunk van, ..........és még sok sok elitézni való maradt, amit most már le kell fixálni, igaz az előzetes megbeszélés megolvt ( esküvő)
Vali köszi a kópot, bár nem érzem a kánikulát, inkább fázom.
Ildikó! a foghuzástól már nem kell félni, olyan jó müszereik vannak, gyökérhuzó stb, hogy csak az injekciot érzed. Nekem az alkapcsomra ránött letörött gyököret ugy huztak ki, hogy megsem éreztem. Utánna fájt csak az injekicó helye.
Most L..............majd jövök.
Szegénykém bátorság
Na sajna most én is megyek a dolgozóba
2006.07.03. hétfő
KOS 03.21. - 04.20.
Nyugalomra hívja az első negyedben járó Hold. A mai napot kedvesének szenteli, megpróbálja kényeztetni őt, hogy érezze, milyen sokat jelent Önnek kapcsolatuk. Egy őszinte beszélgetés meglepő fordulatot hoz.
BIKA 04.21. - 05.20.
Az első fázisban lévő Hold növekszik, aminek hatására Ön energiát gyűjt és tárol. Ne legyen gyanakvó! Próbáljon megbízni a környezetében lévő emberekben, így jelentős stressztől kímélheti meg magát. Az estét romantikus hangulatban tölti.
IKREK 05.21. - 06.21.
A növő Hold segítő hatásával felépítheti azokat a dolgokat, amelyeket korábban eltervezett. Legyen céltudatos, álljon ki az érdekei mellett, csak így valósíthatja meg elképzeléseit. Legyen kissé rámenősebb!
RÁK 06.22. - 07.22.
A kánikulának előnye is van. Megkezdődtek a szabadságolások. Máris jobban fogja érezni magát a bőrében, hogy a munkahelyén nem lesz bent a főnöke.
OROSZLÁN 07.23. - 08.23.
Ha Ön párkapcsolatban él, és a párja külön szeretne nyaralni, akkor jogosan érezheti úgy, hogy kicsit kihűlt a kapcsolata. Akkor jár el helyesen, ha ezt a fontos kérdést alaposan megvitatják.
SZŰZ 08.24. - 09.23.
Ügyesen megszervezheti az életét a növekvő Hold idejében. Mindenre marad ideje, amit eltervez. Közös szünidei program a gyerekekkel, grillsütés a kertben, a barátokkal.
MÉRLEG 09.24. - 10.23.
Anyagi helyzete egy kicsit vegyes, ezért érheti Önt kellemes meglepetés, de néhány apróbb bosszúság is. Ha szükséges, környezete kisegíti az átmeneti gondokból.
SKORPIÓ 10.24. - 11.22.
Ne legyen kedvetlen, ha a kánikula miatt a négy fal közé kényszerül. Töltse idejét olyan tevékenységgel, amit szívesen végez. Az sem baj, ha ez nem a világ leghasznosabb elfoglaltsága. Fő az Ön egészsége!
NYILAS 11.23. - 12.21.
Lehetséges, hogy az átszervezések Önt is érinteni fogják. Csodában ne reménykedjen, inkább költözzön együtt a "hivatalával", ha erre egyáltalán lehetősége lesz!
BAK 12.22. - 01.20.
A holdfázis első negyedében rátalál egy nagyszerű, új pénzkereseti lehetőségre. Így többet költhet a szokásosnál. Egészsége jó, ezért egyre jobban érzi magát. Szerelembe esik valakivel, akit nemrég ismert meg.
VÍZÖNTŐ 01.21. - 02.19.
A Hold növekszik, s erővel tölti fel Önt. Egy üzleti jellegű rendezvényen új ismeretségekre tesz szert, és magával ragadó egyéniségének köszönhetően barátságot is köthet. Este szervezzen közös programot kedvesével.
HALAK 02.20. - 03.20.
A növekvő Hold energiatárolásra ösztönzi. Pénzügyei biztatóan alakulnak, ami elégedettséggel és megnyugvással tölti el. Este családi körben újult energiával töltődik fel.
Ma nagyon lusta voltam, a reggeli híradót még az ágyból néztem fél hétkor!
Délben "randevum" van a fogorvosnővel, durva beavatkozás lesz: foghúzás. Már előre sajnálom magam! Ó én szegény!
Jó reggelt kívánok mindenkinek!!
Gitta!!! Nagyon boldog születésnapot kívánok, hosszú gondtalan életet, egészségben, sok-sok örömben!!!!
Picit erőlködik a napocska, de nyugat felől olyan sötét felhők tornyosulnak , ha azok ide érnek akkor megint leszakad az ég!
Mindenkinek kellemes napot!!!!!!!!!!
Jó éjszakát szép álmokat holnapra kellemes napot.
Ma nem csináltam semmi érdemleges dolgot mivel szomorú idő volt egész nap igy a pihenélsre koncentráltam ennek ellenére majd leragad a szemem,sajnos holnap kezdödik a meló,de sebaj ez van ezt kell szeretni
Való igaz, amit az előbb írtam, tényleg a többi már plusz volt, és sajnálom, hogy elszállt.
Julika! Az újjaim csigalassúsággal járnak, az eszem kereke még úgy sem. Ez azt jelenti, hogy nekem már éjszaka van! Ezért most el is megyek, és valóra váltom álmaimat! (akkor pedig még jól jártak az újjaim és sokat is írtam). Szia, aludj jól!
Marcsikám! OFF!!! Ez a jelszó, légyszi telefonon mondd meg nekik!
Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok, aludjatok jól, álmodjatok szépeket, holnap szép, új, kellemes napra ébredjetek.
Ágókámék telefonáltak hogy rengeteg a szúnyog arra felé, ma többször is eleredt az eső náluk. Tudom nem vígasztalta Őket hogy itt is esett. talán keddtől már ismét szép idő lesz!
Megyek csicsikálni illetve még egy kicsit Tv-ek.
Mindenkinek szép álmokat!
Látod Ildikó, most erről megint eszembe jutott egy eset. Én még nem hallottam anno, pedig kellett volna. A fiam ált. iskolás korából való a történet, amit pont egy hete mesélt el:
Egy fiatal, frissen végzett férfi tornatárt kapott az osztály úgy hetedikes korukban. Mivel az iskola a belvárosban volt egy nagyon régi, 2. emeletes épületben, az egyik szertáron volt egy olyan ablak (régen udvari), ami a tornaterem leány-öltözőjére nyilt (gondolom utólagos beépítés miatt). Ezen ablak elé toltak egy olyan szekrényt, amiben csak polcok voltak, hátulja nem volt. Az összes fiú az osztályból minden alkalommal igyekezett gyorsan átöltözni a tornára és rohantak fel a szertárba kukucskálni az osztálytársaikat, a lányokat. És egy alkalommal megelőzték őket! Mit gondolsz vajon ki volt? Hát sajnos a tornatanár Ezt az embert mostanság sokszor látom, az egyik "kedvenc" közvetlen szomszédom "értelmiségi" fia. Mivel ma is itt időzött a közvetlen közelemben, gondoltam egyébként is megírnám Nektek, de Ildikó levele adta a közvetlen lehetőséget erre. Nem mintha az Ildi tapasztalata negatív gondolatot ébresztene bennem, csupán azért írtam, hogy tudjátok: ilyen is létezik/létezett.
Szia Szép estét mindenkinek
Én itt kaptam hideget- meleget zuhanyt , napsütést
Meg kell hagyni hüle egy időjárás van
Kellemes jövö hetet nehogy agyon dolgozzátok magatuk csak szépen "nagyissan" az uncsikák meg várnak vagy nem? de akkor majd utánuk "totyogunk"
Jéééé! Megjavult a netem!!!
Éva neked volt igazad!! Ne tudjátok meg, hogy milyen pánikba estem! Azt hittem, hogy a sütit sem kaptátok meg!
Elvittük a kislány + 3 gyereket. Átadtam a nevelőknek. Olyan jó érzés volt látni, ahogy Szandit fogadták! Szandi is élt nagyon! Régi ismerősök /nevelők, fiatal 18-19 évesek/, látni rajtuk az őszinte viszontlátás örömét! /Tavaly kimaradt, tudjátok a balesete miatt/ Igaz hogy a múlt héten is ott volt, de más nevelők, felügyelők voltak. Ahogy lepakolta a cuccát, mindjárt kellett menni angol tesztet írni. Ennek nem tudom mi a szerepe, majd megkérdezem ha hazajön. Szóval még 1 hétig "árva leszek"
Ma itt volt a pici unokám, kaptam egy nagy erdei tortát! Drága kicsi lány olyan aranyos volt! Többször átfogta a nyakam puszit kaptam jobbról-balról. Gondolhatjátok!! Most mentek haza.
Ja és még annyit: nagyon megdícsérték a tortámat, ez a menyemtől nagy szó mert az anyukája nagyon finomakat tud sütni!
Legyen szép és jó estétek, majd nyugodt éjszakátok ezt kívánja nektek egy jelenleg boldog nagymama, és vidám topiktársatok:
mindent köszönök nektek! Ildikó
Sziasztok!
Mindenkinek jó estét Hamarossan az lesz. Látom a Marika ujracentrizi a ruhákat, Hát igen ez ám a Méreg, Nekem meg a fregon nem akar száradni, olyan nyirkos az idő. Itt is esett egy kicsit, de nem vészesen
Rozsa! Szép fényképeket készitett az uj digitgépével, de mint olvasom, már el is ment megint.
Gitta! Ne is töröd vele, vedd ugy hogy elmentek a levelek. Én mostanába priviben csoportosba küldöm el ha valamit akarok, de az sem mindig ér a célba, Még mindig nem tököletes a net. Neked meg de. volt gondod a szolgáltatoval, lehet hogy ezért nem jöttek el, illetve romlottak el a levelek.
Ildikó ! Jó lett a tortád. látod, nem kell lacapacázni akkor mindig sikerül
Voki! Te már nagyon régen jártál nálunk. Aztán hová tünttél???
Totyi, csak ismételni tudom magam, gyünyörú a mini nőőőőőőő
Szia volkiErzsike!
Jég volt nálatok? Ez borzasztó. Itt vihar volt 2 napja, most meg borzasztó zuhancs 2 órával ezelőtt. Száritón a ruháimat most centrifugáztam ujból és bent terigettem ki. Méghozzá száritóval akartam behuzni és darabokra esett, és az én müszaki érzékemmel fél óra alatt raktam össze, hirtelen olyan sok lyuk volt, és kevés pálca. Marika
Neked meg esőmentes jó szórakozást!
Azért kb 1 órát aludtunk úgy hogy fogta a kezem. Hát mit mondjak teljesen elolvadtam!
Ezek a képek mostanában készültek. az utolsó kettőn szappanbuborékot fujtak eső üzőnek de nem sikerült elűzni.
Sziasztok!
Nemrég kerültem Pestre. Itt alig ismerek valakit. Remélem köztetek barátokra,barátnőkre találok.
Évikém szióka. De jó hogy itt vagy. Képzeld nálam tegnap nem volt net.ma rájöttünk hogy a ruter romlott el szóval elvonón leszek mert felváltva leszünk fent. Hacsak a kisfiam nem hozz gyorsan egy másikat Most kicsit ide engedtek.Hát ez nem az én hetem előtte a lányok most meg tecnika ördöge
Az esső megint rázendítet a fene ott egye ahol van.Remélem szerdától jó idő lessz mert a gyerekek attól kezdve nyaralnak két hetet.
Na sziasztok ha tudok jelentkezem.
Rózsa privi ment.
Sziasztok.
István megnéztem a verset tényleg szép és le is mentettem.Gratula
CIN-CIN...............
Nem bezony!!! Én Spangár-díjas néven írok a Gratislottón...
Pista II.
Évike köszönjük az értesitést. Nektek is jó étvágyat. Mi már megebédeltünk. Nálunk 1 órája süt a nap, remélem másfele is felszakadozik a felhő.
Aluka. Marika
Nagyon szomorú idő van nálunk is, ugyan most nem esik, de egész éjszaka igen.
Most telefonált Ildikó, hogy nem tud belépni a topicra, képzeljétek, azt írja ki neki, hogy ez a topic már nincs az adatbázisban. Én be tudtam lépni, tehát neki van valami baja. Igaz, még nem biztos, hogy el is tudom küldeni.
Mondtam kapcsoljon ki, és próbáljon belépni újra. Most viszik vissza Szandikát, ezért nem tudja most megpróbálni, ha visszaérkeztek, próbál jelentkezni.
Jó pihenést mindenkinek. Éva
Köszönjük a desszertet ! Nagyon jól néz ki! Az íze is fincsi lehet!
A számok meg??????????????? Mi mindannyian tudjuk hogy 60/2=30 vagy
2X 30 = 60.
Abbezony, de már minek...?
u.i. Mert ugyan volna mivel nekije, de minek, ha nincs "Talpra magyar"...
u.i.
Nehogy félreértés legyen: Pista a keresztfiam, a Marimama cicája és elvették a férfiasságát---Mircinek viszont még meg van...
Nem tévesztették el e tortán a számot...????
Én mintha 30-ra emlékeznék...
István
Úgy látom, hogy nem csak én vagyok "kötekedő"...
A Gratislottón te is állandóan ugyan ezt csinálod...
"István 2006-06-29 22:31:58
Kedves nagymama!
Valóban tisztelem a korodat,vagy kórodat,ez nem egészen tiszta számomra.Az utolsó leveled szerint.Ha egy kis szerencsém lesz 60 év mulva ott tartok ahol ma Te.De némi sértődést érzek a soraid között.Pedig egy előző leveledben
ha jól emlékszem pont az ellenkezőjéről írtál.
Bár nekem kórom is van,meg korom is.
Csók "
u.i.
Ez az István nem én vagyok, de a nagymama a mi Marimamánk!
JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK AZ EBÉDHEZ!!!!
Kóstoljátok meg a saját készítésű, csokis tortámat!!
/ehhez is jó étvágyat kívánok!/
2 x 30-at kellet volna ráírnom, de sajna mindig utólag gondolkodom!
István
Zsóka, akkor elő a gyaluval...
Totyi, bizony volt benne valami...
Nane!!!!!
Marimama, már több papád is van...? -bár igaz, hogy van a családban Pista is...
Jól alakulnak a dolgok, partnere szórakoztatóbb, mint gondolta volna. Egy zavaró dolog van: az Ön régi kapcsolata működik még, pedig le kellene zárnia.
************************************
Zavarban vagyok Valcsi...zavarban! Több is van-most melyiket zárjam le...?
Szép jóóóóóóóóóóóóóóóó reggelt mindenkinek!
István
Szép napot kívánok, Mindenkinek!!!
Most egy pillanatra beköszönök Hozzátok! A kapcsolat gyorsan összejött. "De", nehogy felhőtlen legyen az öröm, az UPC telefon műszaki okok miatt nem működik. Hát persze, nehogy már itt élvezkedjünk a hétvégi ingyenes szolgáltatáson!!
Fenti probléma miatt,
Gittám,
itt köszöntelek, születésnapod alkalmából. Saját kertem, saját virágaival és "cseresznye szív"-emből kívánok Neked minden jót.
Ildikó, még 8 napon belül érvényes köszöntésemet küldöm Neked is.
Valamint mindenkit sok-sok szeretettel köszöntök, aki a közelmúltban, vagy a közeljövőben ünnepel.
Mivel nincs időm visszaolvasni, elnézést, ha valakit nem névszerint köszöntök. De, akinek inge, gyorsan vegye magára.
Totyitól nagy örömmel vettem a tájékoztatást, hogy sínen van a topic-találkozó. Én biztosan ott leszek. Ugye Ti is?
Valikám! Tegnap voltunk a létrákért. Megint csak messziről tudtalak köszönteni, mivel a telefonszámodat változatlanul nem tudom beazonosítani. Mától Maglódra megyünk dolgozni.
Pénteken kell ismét vérvételre mennem, tehát valószínű, hogy csütörtök este jövök haza.
Marimama! Vigyázz Magadra is! Pistapapa remélem jobban van, talán kedvez Neki ez a kis lehülés.
Zsóka! Pénteken ott voltam a 13. emeleten, egy pár percet, mivel továbbmentünk a "menyemjelölt(?) apukájához. Ott volt a születésnapi vacsora. Integettem ám Neked is!!
Sajnos indulni kell, ezért búcsúzom. Elnézést kérek MINDENKITŐL, akit most névszerint nem szólítottam meg. Természetesen egyformán és jószívvel gondolok RÁTOK!
Szép vasárnapot Mindenkinek.Sajnos itt délbudán a napocska nem akar előbujni olyan bánatos az iudő
vasal mosogat ablakot pucol pont úgy mint egy feleség vagy anya.
Azóta sokszor eszembe jut , hát hogy a francba is csinált volna itt ezen a 6 nm.-en valamit. És különben is szegény lány biztosan attol tartott hogy ha valamit esetleg másként csinálna nehogy az "Anyos" leszúrja.
Lányok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ki sütött a nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Akkor most egy kicsit megnyugodtatok ti is, hogy itthon lesz Zsófikátok. Itthon jobban megtud erősödni, Egy kis haza kaja, meg levegő stb.
A korra meg annyi mindenki annyi idős amennyinek érzi magát, Nem a kinézet a fontos. Lényeg hogy még sokat kapirgálj a kertetben, de azért tulzásba nem kell vinni. Ma pedig inkább pihenjél, Randa idő van, igy jó hogy elnapolod. És egyáltalán nem látszol öregebbnek. Nézted már meg a volt osztálytársaidat???....na ilyenkor szoktam megnyugodni. Pedig én kicsit duci vagyok, és a hasamból is le kéne faragni, ami rád nem jellemző
Sziasztok!
Szebb napot mindenkinek. Nálunk is csunya nagy felhők vannak 18 fok. Még nem esik.
Totyi Hál'istennek hogy volt esze a táborvezetőnek igy kell ezt csinálni. Gondolom akik nem fogalálták le előre adtak egy kis csuszot, hogy ebben az időben ne kelljen sátorba aludni.De akkor meg minek az előpfoglalás. Elhiszem, hogy megnyugodtál.
Rozsáék meg ma pihennek legalább egy kicsit, keddtől már megint jön a meleg.
Marika! Az a lényeg hogy fent van a klima, és amikor jön a meleg betudod kapcsolni, A papának is jobb igy. Nem baj ha most nem kell, most sporolsz az árammal.
Gitta! 3.-ra tedd el a jókivánságokat. Én meg 10-én fogadom
Vali Egye fene veszek virágot( lemegyek az udvarra, most nyillik a tűzliliom)
Ildikó! remélem ma már nem kell mosnod.
Mindenkinek további szép napot megyek főzni, Bár ugy néz ki 2.-en leszünk apával, ha egyáltalán előkerül délre, mert egyik barátjának ment segiteni, A fiuk meg nincsenek itthon
Szervusztok, jó reggelt, szép napot! Köszönöm a köszöntéseket, igazán jól esett. Persze, hogy elárulom, '52-ben születtem, hiába is tagadnám, és szerintem sokan el sem hiszik, mert sokkal öregebbnek látszom és azt gondolják, fiatalítom magam. De hát tudjátok, én vállalom a koromat. Sokat gondolkodtam ezen és valahol az ám az igazság, akár milyen is volt az ember élete, az mégiscsak az övé, a rosszak megszépülnek idővel.
Ma korán keltem, Zsófikánkat ma hozzák vissza Bécsből, pénteken kiengedték a kórházból és már jól van. Jönnek érte a szülők Kaposvárról és viszik haza.
Itt is nagyon felhős az ég, kicsit hűvös van, lehet, hogy megint esni fog. Főznöm nem kell ma, így egy kis kerti munkát terveztem a fűnyírás előtt, de lehet, hogy nem lesz belőle semmi.
Szép jó röggelt kivánok! Elért az éjjel benünket is az ujabb esőzóna. Csöpörög, csöpörög és lehült a levegő. Biztos összeszid a fiam, mert mondta klima mellett nem nyitunk ablakot, de én kitártam ajtót ablakot. Bent ugyanis 25 kint 17 fok van.
Remélem Zsókáékat nem éri utó a rossz idő, na meg nem tudok a horgászunkról sem, állitólag a Balkánon is viharok voltak.
Ildikó köszönöm a kávét, még nem ittam és nagyon ráfér a fejem reperálására. Marika
Most egy kicsit hűvösebb lett és ez nem is olyan rossz, csak hát a nyaralóknak nem kéne az eső!
Most sütök . főzök várom az unokát!
Jó reggelt kívánok mindenkinek!!!
Az eső változatlanul esik , mit esik! szakad!
Reggel 5:30-kor 12 fok volt a hőmérőn!!! Mintha egy kicsit hűvös lenne!
Ennek ellenére kívánok mindenkinek szép vasárnapot!
Nem olvastam vissza, de ha még nem kapott volna valaki kávét akkor most itt küldöm, friss!
JÚLIUS 2. Vasárnap
Kos (március 21. - április 20.)
Időmilliomosnak érezheti magát: ma ne takarítson, ne neveljen gyereket, töltse a napot azzal, amihez éppen kedvet érez. Hódoljon kedvenc sportjának, hobbijának.
Bika (április 21. - május 20.)
Kedvező ez a nap kisebb utazásra, főleg, ha családjával indul útnak. Eléggé elhanyagolta őket az utóbbi időben, bőven van mit pótolnia. Ötletét kitörő lelkesedés fogadja.
Ikrek (május 21. - június 21.)
Összeismerkedett valakivel, s most izgatottan várja, valóban felhívja-e. Szuggerálja a telefont, ám az nem és nem szólal meg. Már teljesen lemond a mai programról, amikor szól a csengő - az ajtónál.
Rák (június 22. - július 22.)
Valami családi ünnep van ezen a napon, de hogy mi, arról fogalma sincs. A biztonság kedvéért vegyen virágot vagy valami apróságot, ne maradjon szégyenben.
Oroszlán (július 23. - augusztus 23.)
Ha teheti, üljön le és vesse papírra elképzeléseit, ötleteit. Apró részletmegoldásokkal finomítsa eddigi munkáját, kitűnő közérzete és szellemi frissessége a garancia a sikerre.
Szűz (augusztus 24. - szeptember 23.)
Nem akar otthon kotlani, pedig volna tennivalója bőven. Tart azonban attól, hogy nem tudja majd szó nélkül tűrni élete párjának megjegyzéseit.
Mérleg (szeptember 24. - október 23.)
Munkakényszere van, s a helyzetet csak súlyosbítja, hogy bármibe fog, mindent sikeresen old meg, egyszerűen képtelen véteni. Azért fordítson időt a pihenésre is, szüksége van rá.
Skorpió (október 24. - november 22.)
Előnyére válna, ha önvizsgálatot tartana. Igaz, ezt a világot a valamit valamiért - elv alapján rendezték be, de ha nem tud úgy adni, hogy ne várjon viszonzást, elég nagy a baj.
Nyilas (november 23. - december 21.)
Jól alakulnak a dolgok, partnere szórakoztatóbb, mint gondolta volna. Egy zavaró dolog van: az Ön régi kapcsolata működik még, pedig le kellene zárnia.
Bak (december 22. - január 20.)
Mindent olyan szépen eltervezett, de egy váratlan rosszullét keresztülhúzza számításait. Hangulata mélypontra süllyed. Kocsiba ma ne üljön csak végszükség esetén.
Vízöntő (január 21. - február 19.)
Sok elmaradása van a házimunkában, kezdjen hát hozzá mielőbb. Utána a finom ebéd is jobban esik majd. Délutánra is sok teendője maradt, de örüljön, hogy legalább a szabadban lehet.
Halak (február 20. - március 20.)
Ereje, képességei teljében van, de hiába: ma csak ház körüli teendőkben - mosogatás, takarítás, kertszépítés - élheti ki alkotókedvét. Igaz, ezek nagyon esedékessé váltak.
Itt Angyalföldön a felhők földig érnek!!!!! Sötét is van és ha picit megpiszkálnánk biztos hogy azonnal esne.
Kinéztem az ablakon és látom, hogy a Rózsáék kocsija már útra kész! festékekkel festő állványokkal jól meg van pakolva!Mennek a felvállalt munkát elvégezni.
Remélem bejön amit ezek az időjósok igértek és keddtöl visszatér a jó idő. Nem magam miatt hanem a most nyaralni indulok érdekében kellene!
Szép napot Mindenkinek!
Marimama nálunk egész nap borus idő volt és sokszor esett az eső napnak nyoma sem volt.
Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát holnapra szép napot
Gittának csoda szép napot sok boldogságot kívánok a szülinapja ajkalmából én is. Minden kívánságod teljesüljön
Szép jó estét.
Itt egész nap gyönyörü, kellemes idő volt. Költözzetek délre. Marika
Ágotáék nem sátorban hanem faházban alszanak!!!!! A táborvezető addig balhézott amíg 4 db faházat kiürítetett amit előzetesen is lefoglalt... Ott hanem is szép de jobb idő van mint itt.
Jó hírek hallatán most elvonulok alukálni!!!!!!
Mégegyszer sok - sok boldog szülinapot az ünnepelteknek!
Jó éjszakát mindenkinek!!!!!!
Gitta
Születésnapodon szeretettel köszöntlek
Ildikó!
Születésnapod alkalmából szeretettel köszöntünk
Erzsike Pisti
Nagyon boldog születésnapot kívánok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Születésnapod alkalmából sok boldogságot, erőt, egészséget kívánok. Legyen kis unokáidban is sok-sok örömöd!
Pussssssssz Éva
Gitta! Boldogságot, jó egészséget kivánok szülinapod alkalmából. Marika
Meg mered-e mondani, hogy 29 vagy 31 éves vagy? Ildi bátor kislány volt!!!!