Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Fecske Csaba: A nagymamánál
A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
de ez igaz ám!
Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat.
A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.
Szép napot.Szép az a kaktusz kár lett volna kidobni.
Rabindranath Tagore: Anyaság
- Honnan jöttem? - kérdezte édesanyját a gyerek. - Hol szedtél fel engem?
Az anya keblére vonta magzatát, majd könnyes mosollyal szólt:
- Szívemben rejtőzködtél, kedvesem, mint örök vágy.
Jelen voltál játékaim babáiban, és ha istenszobrot gyúrtam agyagból, téged formáltalak öntudatlan.
Házunk istenségében is téged tiszteltünk.
Éjfél reménységeiben és szerelmemben, sőt már az anyám álmaiban is.
Otthonunk halhatatlan őrzőszelleme táplált emberöltők óta.
Leánykoromban, amikor szirmait bontogatta lelkem, virágillatként lebegtél fölötte.
Szelíd lényed úgy virágzott tagjaimban, miként felhő bíborfénye napfelkelte előtt.
Ég küldötte kedvenc, hajnal ikertestvére, a földi lét nagy folyama partra vetett bennem.
Arcodba nézek, és megfoghatatlan érzés tölt el:
Te, ki mindnyájunké vagy, enyém lettél.
Félelmemben, hogy elveszítelek, magamhoz szorítlak erősen.
Csodás varázslat két gyönge karomba zárta a világ legdrágább kincsét.
Az én kertem már olyan száraz, mint a sivatag. Még locsolni sem tudok, mert csöpögött a csap és el van zárva. Még nem kaptam megfelő szerelvényt. Hát ezért várom az eső. És jó lenne, ha ma ki esné a megfelő mennyiséget, mert holnap ballagásra vagyok meghívva. Igaz, csak konyhai szolgálatot látok el, de jó lenne, ha nem zavarná meg az eső az eszem iszomot.
Kivirágzott a férjem egyik kaktusza. Én nagyon nem szerettem, mindíg ki akartam dobni, mert állandóan összeszulkáltak. Biztos érezték, nem szeretem őket. Aztán pesze nem dobtam ki, és most meghálálják.
Jó röggelt!
Valika ha-ha-ha. Horoszkópom. Jól jár ma Pista cicám és Jutka Pistája.
Kész a reggeli, késik a kosztosom. Szerintem elaludt, mert este 9-kor fejezte be a gépen az adminisztrációs üzleti munkát.
Mindenkinek szép napot. Itt kellemes az idő, de borult. Eső persze nem várható, pedig most már nagyon kellene. Marika
Jó éjt!
István
KOS 03.21. - 04.20.
Nem halogathatja tovább a munkával kapcsolatos teendőit. A múlt tapasztalatai segíthetik abban, hogy jól döntsön és rutinosan végezze a halaszthatatlan dolgokat. Az esti társaságban elbűvölően viselkedik.
BIKA 04.21. - 05.20.
Új pénzügyi lehetőségei adódnak, és maga is meglepődik, mennyire sikeres volt az elmúlt időszak. A partnerkapcsolata egy égető problémájának megoldásán kezd el gondolkozni. Az esti órák kedveznek legjobban a beszélgetésnek.
IKREK 05.21. - 06.21.
A mai napon semmi sem megy terv szerint. Ennek ellenére sikerül konstruktívan felhasználnia az idejét mind a munkában, mind otthonában. Fontosnak tartja, hogy szeressék, ezért önfeláldozásra is képes.
RÁK 06.22. - 07.22.
Pénzügyei változékonyak. Hónap elején hajlamos a költekezésre. Ma a szórakozásra, kikapcsolódásra vagy éppen a hobbijára költ többet, amiből könnyen családi problémák adódhatnak.
OROSZLÁN 07.23. - 08.23.
Táltosként repül át különböző akadályokon. Segíti Önt bölcs türelme és az a tulajdonsága, hogy nem szeret elhamarkodottan cselekedni vagy beszélni. Ha lehet, őrizze meg kedves, szerény természetét.
SZŰZ 08.24. - 09.23.
A nap úgy kezdődik, ahogyan eltervezte. Egy kellemes hír még tovább fokozza lelkesedését. Most nem szalasztja el a kínálkozó lehetőséget, hanem él azokkal.
MÉRLEG 09.24. - 10.23.
Nyughatatlanok és viszketősek a lábai? Lehet, hogy éppen az átköltözködésre gondol, annak ellenére, hogy teljes mértékben boldog ott, ahol most lakik. Gondolja végig, hogy tulajdonképpen mi elé néz valójában.
SKORPIÓ 10.24. - 11.22.
Szeretne egy kicsit kikapcsolódni. Próbáljon meg kedves lenni az emberekkel, és ha kell, tudjon saját magán is nevetni. Ne korlátozza a gyermekei szabadságát.
NYILAS 11.23. - 12.21.
Mindenki kedvence akar lenni, ám ez nem helyes. Egy napon még ráfizethet erre. Igaz ugyan, hogy most minden határozottan kedvez Önnek, de ez a helyzet nem tart sokáig.
BAK 12.22. - 01.20.
A Hold kedvezőtlen aspektusa hat, veszélyes nap áll Ön előtt. Rossz tervek születhetnek, ezért ma ne foglalkozzon hosszú távú elképzelésekkel. Ne vállaljon fontos feladatokat. Lazítson, és csak a szerelmével foglalkozzon.
VÍZÖNTŐ 01.21. - 02.19.
A terveit megvalósíthatja, semmi nem állja az útját. Sokkal izgalmasabb napja lesz, mint amire számított. Emellett próbáljon kikapcsolódni, és a hétvégére kellemes programokat szervezni.
HALAK 02.20. - 03.20.
Nehezen tudja munkára szánni magát. Egyszerűen csak fáradt és nem tud összpontosítani. Estére ihletet kap, amely megszabadítja minden rossz érzéstől. Szépérzéke miatt inkább a művészeteket választja kikapcsolódásként.
Gitta azért mert a fóliába nagyon sokáig van növény nekünk.Szinte adig míg leesik a hó.Aztán mire minden kifagy már nincs kedvünk vele foglalkozni. És mivel a fólia fent maradz így ha esett volna sem lenne benne csapadék.Laci szokta felásni de mivel sosem ér rá mostanában így besegítek.Ráadásúl a dereka hetek óta fáj neki.Nem ások egyszerre sokat és nem olyan nagyon nagy a terület.Majd csak az eggyik felét ásom fel,már majdnem kész .Remélem holnap befejezem
Szép álmokat mindenkinek és vidám ébredést.
Valikám! Azt nem értem, hogy miért ilyenkor ástok? Az ősszel kellett volna. Igaz, nem volt annyi csapadék, ami miatt fontos lenne az őszi ásás, de ilyenkor már mindennek vagy kikelve, vagy palántázva, de a földben kellene lenni.
És a másik: hol vannak a fiúk, amikor ásni kell?? Nem egy gyenge (én tudom, hogy erős) nőnek való munka.
Na de mivel mind elmentetek, vagy még nem jöttetek meg, én elbúcsúzom, kívánok nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek.
d.Évi! Mára vártam a küldeményt, nem érkezett meg!
Sziasztok!
Megjöttem Szentesről. Igen Katikán Ötyéztem. Jó volt nagyon. Nagyon szép volt a kézimunka kiállitás is, ahol a Julcsi barátnőm volt a háziasszony. Olyan jól sikerült az érkezés is és a hazautazás is, hogy a félegyházi busz pont akkor gördült be amikor a vásárhelyi és már a buszból integettünk egymásnak. Na persze annyira átépitették Szentest, hogy toronyirányban találtuk meg a célpontot.Meglepi volt még egy negyedik osztálytársunk is, akit 10 éve nem láttunk. Elkaptam a cég fénykepezőgépét és majd rakok fel képeket.
Most viszont tus és aluka, mert a délutáni is elmaradt és igencsak elfáradtam, pedig Zoli reggel már 6-kor itt lesz, indul Vácszentlászlóra. Valamit készitek neki, mert különben nem eszik egész nap és még lefogy a picifiam.
Még elolvasom hogy vagyok, és jó éjt, szép álmokat, rúzsás csókokat. Marika
Kedves vagy Ildikó! Sajnos nem merem elfogadni, hátha a Kati is figyel! De ha marad, akkor majd holnap jó?
A paprika vetéssel kapcsolatban nincs jó ötletem, én is jártam már úgy, hogy ládába vetettem a fehér paprika magját, szépen kikelt, aztán a kertben nem ment semmire. De volt olyan is, hogy a kertbe a helyére vetettem lesz ami lesz alapon, és abból szép termésem lett. Ki érti ezt? Én ezt a piroshúsú édes paprikát, amiről írtam (horvát) azért vetettem, mert későn érő, akkor érik, amikor a fehér már letermett. Ilyenkor nagyon jól jön. Na meg, ha nem mind érne be, akkor sincs baj, mert újságba csomagolva hideg helyen karácsonyra pont beérik.
Én ezeket palántáztam ki, igaz kb. 10-15 cm-es nagyságúak, de nagyon szépen megvannak már odakinn a kertben. Sajnos paradicsomalakú paprikát is vetettem, de esze ágában sincs kelni, szerintem már nem is fog. Azt is nagyon szeretjük. Almapaprikát is sokat használok az uborkás hodóba, de annyi helyem nincs, hogy mindenből palántázzak, azt venni szoktam, mert mindig figyelem a nyár folyamán, amikor nagyon szép és olcsó a Tescoban, ott szoktam venni nagyobb mennyiséget, és ott veszem meg a szintén hordóba való nagy, vastaghúsú fehér paprikát is, amibe káposztát töltök, és az is megy a hordóba az uborkához. Már kikelt a görögdinnyém is, ez is arra kell, hogy hordóba rakjam kiskorában.
bocs elfelejtettem a linket
http://www.relaxvideo.hu/relaxdvd2.html
Sziasztok szép estét.
"Annak, aki szeret, tulajdona az egész világ: a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál. A szeretet által előtűnik a fejben a gondolat, beteljesedik az alkotás, termékennyé lesz az akarat, és megvilágosodik az út, amelyet az Élet neked szánt."
"Mások szeretete feléd tart észrevétlen hömpölygéssel. Ne siettesd jöttét, ami személyesen a tiéd, rád talál. Várd nyitott szívvel, egész sorsoddal, egész életeddel."
Ide nézetek be és katt a képekre
ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ GITTA! Az az áldott jó szíved!!!!!
Valahogy csak megélem a holnapot! Mindenesetre most megyek /vánszorgok/ és eszek bánatomban pikáns ételízesítővel készült sültoldalast abonatt kenyérrel Nagyon finom! Megosztom veled! Kérsz????
Nos mégegyszer nudli ügyben: Nem főztem ma nudlit, de nem is igértem mára, azt írtam, hogy a napokban majd megcsinálom. Aztán arra gondoltam, ha jön a Gyöngyi barátnőm, vagy a nővérem, de végül nem kell várnom rájuk, hisz én is tudok csinálni, nem egy nagy kunszt. De még nem szántam rá magam. Lehet, hogy holnap...?
Valóban elmentem kedves Zsóka, írtam, hogy a városba kell mennem, el is mentem, elintéztem mindent, amit kellett, aztán még elugrottam palántákért. Nem sok mindent vettem, ugyanis a karalábé, padlizsán, paradicsom, paprika és a cukkini palántákat magam készítettem, helyesebben helybe vetettem. Már szépen kikeltek, sőt a paradicsomból és paprikából már néhányat szét is palántáztam. Ez a saját paprika pedig olyan magról vetett, amit a szomszédasszonyom hozott Horvátországból. Hatalmas, kövér, édes, és pirosra érik. Nem a kaliforniai, hanem olyan alakú, mint nálunk a szokásos zöldpaprika, de súlyra és nagyságra is nagyobb. Ezeket már a napokban szétpalántáztuk a szomszédasszonyommal, ugyanis ő tavaly nem fogott magot, én adtam neki. A karalábét is magam vetettem úgy, hogy kicsit sűrű volt, ma kiritkítottam és szétültettem a "felesleget". A paradicsomot pedig fészekbe vetem, onnan kiszedegetem és szétpalántázom azokat, amik már kellőképpen megnőttek. Ma vettem fehér húsú paprikát, zellert és bazsalikomot. A saját bazsalikom és rozmaring vetésem nem kelt ki. Délután ezeket palántáztam (bazsalikomot cserepekbe ültettem szét), locsoltam, és délelőtt pedig a hiányos zöldségvetésembe pótoltam a magot, mégpedig pasztinákkal. Az eredeti pasztinák vetésemet kitúrta az a piszok kis vakond.
Ne dolgozzatok!!!
Igyatok egy kis kávét, jó forrón, hogy ne fázzatok!
Gitta a nudlid még nem ért ide!!!!!! Éhes vagyok !!!!
Vali, Vali! Én sem teljesítettem a mai normát ! Kertbe én is voltam, de csak annyira, hogy megnézzem nem fagyott-e el valami!!! Nem észleltem semmi változást. Vagy nem értek hozzá! Majd meglátom, hogyan érik a barack, akkor majd meg tudom mondani, hogy elfagyott-é, vagy sem! Három szál babom, ami kibújt, birta a fagyot, szép színe van!
Sziasztok bejöttem a kertből.A szomszédasszonyommal ásás közben pletyiztünk egy jót. Katikám még kicsit krehácsolok de tényleg jól vagyok,kisebb problémákat leszámítva Teázom sokat Most összevágtam egy lecsónak való paprikát,majd a fiúk jönnek nekik jó kis erős lecsó lessz.Tegnapról van még kelkáposzta főzelék,meg egy kis csont leves.Így mindenki kap valamit. Most megyek vissza egy kis tornára ,ások Na csak szép lassan nem kapkodom el.Az idő felénk is vacak a virágaim remélem nem fagynak el én ugyan nem cipelem őket vissza.Majd kérek újjakat Szeretnék paprika meg paracsimom palántákat venni a hétvégén és azért ások.Na meg babot is kéne ültetni,meg mindjárt megyek a szomszédba még kardvirág hagymáért,meg dáliáért.Igaz az enyémek már bújnak de ezek is ki fognak nőni.
Egy ilyen Római útra én is szívesen elmennék na lehet hogy szervezünk egy olcsó topik útat???????,jővőre
na legyetek jók és szépek megyek mert így ittragadok.
Gitta! a dolgozóban vagyíok,de a nap csak nagyon fátylasan süt,megvárom a nudlit,mert ugy sincs más választásom,mert én nem csinálok.
Zsóka!Nekem is több a sulyom,de nem annyival,hogy ne tudnám hordani a régieket,most is 38-as a méretem.
Ildi! Boldog nagyi leszel holnap,meddig lesz interneted,nem lehet prolongálni?
Margit!! ne huzd ki,kapcsold ki !
Szia
A sz. gépet nem huzhatom ki
Katikám! Nálunk egyelőre még nagyon jó napsütéses idő van, és kellemes odakinn. Lehet, hogy hozzátok már megérkezett a felhő?
Most dolgozol, vagy otthon vagy? Ha nudli lesz, küldök belőle! Bár leginkább akkor lesz, ha jön a Gyöngyösöm (ma ment be a kórházba!), vagy a nővérem. Ennek ők a mesterei, de persze nekem sem okoz gondot.
Tegnap megkaptam lemezen a keresztelő képeit, igaz hogy nem teljes anyag, mert a templomban a fiam filmet készített, arról majd egy DVD-t kapok. A fotókból igyekszem majd feltenni a bem-oldalamra.
Lassan el kell menjek a városba. Igy egy időre elköszönök.
Sziasztok!Itt vagyok és én is fagyoskodotk.
Gitta nincs nap itt ,nincs hová kiülni,sajnos borult az ég és emiatt hideg is van.
Ildikó,az Invitel megszünteti a szolgáltatást,hogy nem lesz interneted,az pedig a Szandinak is hiányozni fog,mert pl.az én unokám azzal tanul,onnan tölt le nagyon sok anyagot a leckéihez.
Zsóka! nagyszanálást csinálsz,nekem is kellene,de nagyon sajnálok ruhát kidobni,mert most pl divatbajön a 80-as évek és ha van elő lehet őket venni,.
Valikám! Látom jó a hangulatod,teljesen meggyógyultál már ezek szerint.
Marimama! Ötyézel Szentesen is ,hamar telnek igy a napjaid,nem várod az estét,mert fuccs és vége van.
Kincsike! Róma, Párizs nekem is nagy álmom! Drága párom már szervezi a Dél-Afrikai útját (még nem tudom vajon miből telne rá????), de minden igyekezetével azon van, hogy meggyőzzön engem is, menjek vele. Én minden idegszálammal tiltakozom ellene, és nem is vállalkoznék 13 órás repülőútra az biztos! Engem egyelőre nem vonz az a távoli világ.
Sajnálom a távfűtéses lakókat, valóban nagyon kellemetlen, volt benne részem 2 évtizeden keresztül, hogy fagyoskodni kellett. Azt a lakást a fiamnak adtam, amikor elkészült a mi házunk, és nekik is gondjuk van ezzel, most főleg a kicsi Adél miatt. Viszont pályázott a lakóközösség korszerűsítésre, és megnyerték a pályázatot. Igy minden lakástulajdonosnak kb. 550 eFt-ot kell felvenni hitelként, amit törlesztéssel fizethetnek vissza. Ebbe benne van a nyilászárók, radiátorok cseréje, a háztömb szigetelése, és a mérőóra beszerelése, vagyis maguk szabályozhatják a fűtés idejét, mennyiségét. Ez azért nagy segítség, bár én azt mondom, hogy panel lakásban lakni manapság nagy luxus, mert kb. annyi a rezsije, mint egy családi háznak.
Szervusztok, jó reggelt!
Ildikó! Mi ez a rossz hír??? Engem elkeserít! Ha tényleg nem lesz neted, akkor a találkozóval kapcsolatban majd kell még beszéljünk, érkezésetekről, stb...
Elfelejtettem a kertészkedőknek üzenni, de még nem késő, hogy vessetek pasztinák magokat, mert nagyon finom sütve, grillezve. Sok vitamintartalma miatt mindenkinek ajánlott, én úgy szoktam sütni, hogy szójaszósszal meglocsolom, hagyom kicsit állni benne, aztán hirtelen mindkét oldalát (szeletekre vágva) kevés olajon megsütöm, zöldségköretnek nagyon finom, főleg, ha vegyesen kínáljuk, más megsütött zöldségekkel együtt. Nekem már kikelt, de mivel feltúrták a vakondok, most még azért vetek újra.
Sziasztok!
Szép napot mindenkinek! it nálunk hideg van és nagyon setét...Vali nagyon szép a vers meg a képek is. Ildikó sajnálom hogy nem leszel egy darabig, Mindig vannak valamilyen akciok azt nem lehetne meglépni hogy legyen neted??Gitta valahogy én is igy vagyok a buszos utakkal. Persze Totyinak igaza van, biztos meglehet szokni, az egyik idősebb barátnőnk is mindig megy ilyen utakkal, ők éppen most voltak olaszoknál busszal amikor a Marcsiék.Marika jó utat, remélem jól beöltöztél. Margitka elhiszem, hogy megvisel ha valaki akit jól ismerünk "elmegy"Még nem olvastam mindent vissza, csak egy kicsit, most a szokásos utvonal, Utánna remélem lesz időm rá, ma ki sem akarom dugni az orrom. Egy kicsit begyujtottam, utánna a beépitett szekrény legfelsőbb részéből dobál ki a cuccokat....tehátfolytatom a szanálást. Főznöm nem kell. Tegnapról van levesem meg paprikáscsirkém.Kati ezért jól be kell öltözni, mindenki akit nem emlittem most vigyázzon magára mert drága a gyógyszer!!!
Szép napsúgaras napot.
Fagyöngyök
Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdő könnyei,
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybefagyott bánata,
Élősködők, mint minden bánat,
Amely az élet üterére támad
És lassan, észrevétlen
Felszürcsöli vérét a büszke fáknak.
(Reményik Sándor)
Drága TOPIK BARÁTNŐIM!
Sajnos el kell tőletek köszönnöm kb. 1-2 hónapra! Nem lesz internetem.
A vezetékes telefonom INVITELes, így ha valakinek hiányzom, és "ingyenes" beszélgetésre lehetősége van, akkor megtalál egy kis csevegésre. Mobil számom ismert. A program nem változott, természetesen Sopronban ott leszünk!
A kapcsolat ma még meg lesz /talán holnap is/
Legyetek jók /ha tudtok/ puszi mindenkinek Ildikó
Jó reggelt !!!!!!
----------------------------------
2007.05.03. csütörtök
KOS 03.21. - 04.20.
A bolygók az önmegvalósítást segítik elő, és az életét sikeresnek mondhatja. Nyereségre számíthat, ami az irigyei létszámát is megsokszorozza. Ezzel ne törődjön! Jelentéktelen ügyekkel ne foglalkozzon!
BIKA 04.21. - 05.20.
Ma egyáltalán nem bír munkájára koncentrálni, mert csak új kapcsolatára gondol folyton. Ezért ha lehet, ma csupán rutinfeladatokkal foglalkozzon. Kommunikatív képességeit maximálisan bevetheti.
IKREK 05.21. - 06.21.
Sikeresen intézi kötelezettségeit, és ezért hamar végez mindennel. Az esti órák különösen kellemesek lesznek, az erotika sem marad el. Kényeztesse kedvesét!
RÁK 06.22. - 07.22.
Nincs ereje szembeszállni irigyeivel, rosszindulatú "barátaival". Akaratereje most mintha meginogna, pedig semmi oka a nyugtalanságra. Bízzon jobban önmagában!
OROSZLÁN 07.23. - 08.23.
A magánéletében a vonzerő, a csábítás és az erotika egyaránt szerepet kap a szerelem havában. Stabilizálódik az anyagi helyzete, végre saját magára is lesz ideje. Akár vásárolhat is néhány csinos holmit.
SZŰZ 08.24. - 09.23.
Úgy érzi a jövője még mindig kilátástalan. Akár képtelen, akár képes a küzdésre, ma egyiknek sem látja sok értelmét. Partnerében bízhat egyedül, feltéve, hogy nem néz keresztül rajta.
MÉRLEG 09.24. - 10.23.
A tegnapról megmaradt munkával kezdi a napot. Ne essen kétségbe, ha meg nem értés és esetleg intrikák veszik körül. A hét végén már minden a kedve szerint történik.
SKORPIÓ 10.24. - 11.22.
Továbbra is jól mennek a dolgok. Nincsenek illúziói, tudja, hogy továbbra is keményen meg kell dolgoznia mindenért. A további szép napokat meg kell alapoznia.
NYILAS 11.23. - 12.21.
A tegnapi rossz nap után ismét jó hangulatba keveredik. Szerencsére könnyen megy a váltás. Vidám hangulata partnerét is felpezsdíti, akivel így újra közelebb kerülnek egymáshoz.
BAK 12.22. - 01.20.
Jó vásárt csinál, bármilyen üzletet köt is meg. Minden esetben Önnel van a szerencse. Pénzügyi szakemberekkel tárgyal, amelyek sikeresek lesznek. Kedves az emberekkel, és ez esetben jó tett helyébe jót várhat.
VÍZÖNTŐ 01.21. - 02.19.
Új felelősséggel járó kötelezettséget vállal, de a régieknek is eleget tesz. Bolygója túlzásokra ösztönzi, mégis minden ügye szerencsével jár. Sikeresen valósítja meg elképzeléseit. A szerelemben szerencsés.
HALAK 02.20. - 03.20.
Ne engedje az otthoni kötelességeinek feszültségét felhalmozódni, mindent rendezzen el időben. Pénzügyeit vizsgálja felül, dolgozzon ki új módszereket, amelyek eredményesebbek lehetnek.
Szép jó röggelt!
Tegnap nem tudtam este belépni. Most is igyekszem, gyorsan megfőzök és utazom Szentesre.
Én fütök, nagyon jól esik ebben a tavaszi télben.
Róma az én utiterveimben is szerepel. Én már megvettem a hatoslottót.
Mindenkinek szép napot kivánok.
Marcsika jó utat és anyukádnak jó egészséget kivánok. Köszönöm a gyönyörü képeket. Marika
Marcsika köszönjük a gyönyörü képeket mi Jesoloba sokszor voltunk nyaralni campingbe és mindig nagyon szerettünk ott lenni .Ahogy öregedett az autonk ugy kezdtünk lemondani a távoli utakról.Velencébe egyszer voltunk 1 napot töltöttünk ott és mentünk tovább Montekatiniba .
Rómába,Párizsba nagyon szeretnénk egyszer még az életbe eljutni
Amig a lakásba besütött a napocska nem volt gond de amint elment megérkezett a jégverem . Fütési lehetőség nincs konvektort meg nem veszek mert az sokat fogyaszt igy marad a beöltözés .
Marcsi! Nagyon örülök én most nosztalgiával néztem a képeket,2x voltam Rómában még a férjemmel és a lányommal,nagyon sok szép látnivaló van,igazad van látni kell Rómát és ujra visszamenni,ha lehet,mert egyszer minden nem fér bele,azért mentünk mi 2x.Nekem egyébként tetszik még Firenze,Nápoly ,Capri ,Sorrentó minden, voltunk Milánóban,a Garda tónál,szóval akkor még nagyon fiatal és fáradhatatlan voltam,ha látni akartunk valamit.Akkor még összesen 70 dollár volt a költőpénz és adtak még autóra benzinköltségre is valutát,kétszer egy egy hónapot töltöttünk kint és bejártuk egész Olaszországot autóval és a lányunkkal,mi is megismerkedtünk sok-sok emberrel,akikkel a campingekben voltunk együtt.Na nem nosztalgiázom,köszi,hogy feltetted a képeket és örülök,hogy láttad és tetszett.
Sziasztok látom ti is nagyon fáztok,nekem is begyujtotta a kazánt a termosztát,már reggel is,mert nagyon lehült a lakás.Julika te palackkal melegíted magad,legalább a lábadat jól megmelegitette
Ildikó ne bosszankodj,nálatok nem járnak ki leolvasni az órákat,ugy kell bediktálni,nem lehet számitógépen emailezni,annak nyoma is van.
Valikám köszi a kópomat,nem tudom ugyan,hogy külföldről ki fog segiteni,de várom nagyon.
Marimama! Már látom mindenre készülsz,nemcsak magadat a környezetedet is nagyon szépited,gyanus kezdesz lenni nekem.
Margitkám! rossz ha az ember elveszit valaki ismerőst váratlanul,ne szomorkodj.
Gitta!Ha csinálsz nudlit kérek belőle,majd nyitom az ablakom,nálunk senki nem szereti és igy nem is csinálok,a barátfülét is szeretem.
Megyek forróvizzel jól átmelegitem magam és fekszem a hideg ágyba,nincs forróvizes palackom.
Jóéjszakát szép álmokat és ne legyen fagy !
Ne légy pesszimista. Az lebegjen a szemed előtt hogy amit nagyon szeretne az ember elérni azt előbb utóbb el is fogja érni csak kitartás és ha nem támasztunk túl nagy igényeket akkor még anyagilag is elérhetőek ma már ezek az utak.
Na és a lottó ötöst még be sem kalkuláltam ugye??????
Köszi igen jol sikerült
nagyon fázom egésznap pedig ugy süt a napocska nem csak bent kint is.
Jó éjt
Szia Totyorgó csak hogy haza totyoktál
Mindjárt meg nézem a képeket örülök hogy szerencsésen megjártátok az utat ! Nagyok jok a buszos utak sok mindenkivel lehet találkozni és az sem baj "ha nem vagyunk egyformák" azon meg vagy vidulni vagy mérgelödni lehet. De ez is rajtunk mulik hogy hagyjuk -e mástol eltontani az utazást
Szomoru hirem is van , meghalt a megyei elnök hírtelen és most nekem kell tovább vinni a dolgokat
No majd csak észre térek a sokktol ás átgondolom ,hogy is kezdjem
Én is most jutottam ide a géphez. Sütöttem egy kis apró süteményt meg töltött káposztát csináltam szabolcsiasan ( paradicsommal) Így ha megérkezünk máris készen lesz a kaja. Igyekezni kell korán elindulni reggel mert 10.-re van megbeszélve hogy elhozzuk a Mamát.
Mindenkinek szép álmokat , Jó éjszakát!
Mi történt? Senki nem húzódott még be a lakásba??? Hiszen hül a levegő!
Na jó! akkor én is elfordulok a géptől! Mindenkinek jóccccakát kívánok, a holnapi viszontlátásra!
Gittával ellentétben én nagyon szeretem a buszos utakat.
Mire megérkeztünk egy nagyon kellemes kis csapat verődött össze.
Barátságok szövődtek , telefonszámokat cseréltünk - sokat nevettünk és nagyon hamar eltelt az idő.
Olasz slágereket hallgattunk végig és olasz filmeket vetítettek.
Az időről nem is szóltam. nagyon szép napsütésben érkeztünk, aztán a Vatikáni sorállásunk közben eleredt az eső. Mire előkerestük az esőkabátokat már ismét sütött a nap. Szerintem ennyi még tökéletesen belefért.
Azon nevettünk hogy az alkalmi árusok mennyire rugalmasak voltak , hol esernyőt esőkabátot hoztak árulni hol pedig ásvány vizet meg legyezőt napellenzős kalapot!
István ! Velencében én most jártam először de nagyon szeretnék még ide vissza menni.
Marcsika! Eddig minden fotót megnéztem, nagyon jó, hogy elkalauzoltál minket is ebbe a szép városba! Nekem is régi vágyam, hogy egyszer személyesen megnézzem, talán lesz még rá alkalom, most minden esetre egy időre talán kielégítenek ezek a fotók. Mondjuk a buszos utazástól borsódzik a hátam.
Én egyszer Salou-ba mentem busszal (spanyol), de soha-soha többé nem akarok ekkora utat busszal bejárni.
Nagyon régi és nagyon szép emlékeket ébresztettek bennem a feltett képeid, pláne a Velencében készültek!
A magam nevében köszönöm!!!
Mi 1983-ban-két éves házasok voltunk...- jártunk Velencében. Még akkor persze nem volt digit gépünk, így csak be vannak a papírképek szkennelve a gépemre. Azt a fotót, melyet a Doge-palotából készítettem, egy volt vasutas kollégám kölcsönadott fénymérős, német gépével készítettem!
A többit kissebb fényképezőgéppel...
István
Nagyon korán keltünk , hiszen hazafelé már nem volt tranzit szállás így kis megszakításokkal de egyben tettük meg az utat Budapestig.
Kifáradtunk de az élmények még kavarognak bennünk. El fog telni egy kis idő mire minden a helyére kerül a kobakunkban.
Nem kellett túl korán kelni de 9 órakkor már így is a kisvonaton ültünk .a turista buszok ugyan is ki vannak tiltva a városból.
Ezen a napon a Spanyol lépcső és a Trevi kút volt amit először gyalogosan megtekintettünk majd elsétáltunk az Angyal várhoz . Kb fél 12.-kor értünk a Szent Péter Bazilikához. Hatalmas megdöbbenésünkre kilóméteres sor várakozott a Vatikáni Múzemba való bejutásra. beálltunk mi is a sorba.
Délután 3.10.-kor léptünk be a Vatikán területére. Azért is volt nagy szerencsénk mert 1/2 4.-kor bezárták a múzeumot és aki addig nem jutott be az aznap hiába állt sorba. Itt ismét találkoztunk egy erdélyi származású magyar - olasszal aki végig kalauzolt a Vatikán falai között. A Szent Péter Bazilika hatalmas méreteivel mindenkit lenyűgözött.
Este 8.-ig maradhattunk az épületben.Jóval tovább is nézelődtünk volna de már nem lehetett. A Sixtusi kápolnában sem videózni sem fotózni nem lehetett de a szánkat tátani viszont igen.
Nagyon elfáradtunk de így utólag azt mondom megérte a hosszú sorállás.
Este 10.-kor érkeztünk vissza a szálláshelyre , még elmentünk vacsorázni mert a pizzát nem hagyhattuk ki hamár egyszer olasz honban voltunk. Megint éjfél volt mire ágyba kerültünk
Reggel korán ébredtünk így volt időnk elcsípni a tengerparton a napfelkeltét.Reggeli után bepakoltuk a bőröndöket és irány Róma. Délután 4.-kor érkeztünk meg egy külvárosi metró állomáshoz.A metróból amikor kiszálltunk a Colosseum látványa szinte lebénította az embereket. Itt találkoztunk a kinti idegenvezetővel mivel az olasz törvények értelmében csak saját olasz idegenvezetők kalauzolhatnak turistákat. Innen sétáltunk át a Fórum Romanumhoz ahol több mint félszáz nevezetesebb rommaradvány található.
Ezután átgyalogoltunk a Capitóliumhoz. majd a Pantheon következett majd a Piazza Navona. na ekkorra már kicsit elcsigázottak voltunk és csak az vigasztalt , hogy hamarosan a Plazza del Popolo térre érünk és innen már csak 20 perces kisvonatozás után a szálláshelyünkre érkezünk ami Róma északi részén egy campingben volt . Fűthető bungallókban aludtunk nagyon kényelmes és praktikus kis szobácskák voltak.
elmult éjfél mire ágyba kerültünk.
Döntött a Család ! Inkább holnap korán reggel utazunk le Mamához.
Ma mostam , meg a fürdőjegyet intéztük el mert a hónap végén megyünk Hajdúszoboszlóra.
Köszönöm a Kittykémnek küldött Névnapi Jókívánságokat.
Én utólag kívánok a Valikáknak Boldog Névnapot.
És most megpróbálok egy rövid kis beszámolót tartani.
Április 28.-án indultunk reggel 6.-kor a Hősök teréről. Nagyon rendesek voltak a sofőrök és az idegenvezető kislány is. 3 óránként megálltunk pihenni így délután 5.-kor érkeztünk a tranzit szállásra Jesolóba. Nagyon szép volt a szoba a teraszról a tengerre láttunk. Jó volt az idő így sokan fürödtek. Este 6 órakkor egy kis hajóval áthajóztunk Velencébe ahol a sok látnivaló mellett nagyon finomat vacsoráztunk is. 10 órakkor indult a hajó vissza és bizony volt már éjfél is amikor az ágyba kerültünk.
Szia Zsóka, Ildikó!
Papa tegnapelőtt panaszkodott, hogy a műtött térde fáj, biztosan eső lesz. Sajnos azóta sem volt eső, de a hét második felére már igérik.
Ildike! A barátfüle egy jó ötlet, szeretem is, de sokkal jobban szeretem a nudlit, és csinálok is valamelyik nap, amikor megint egy tartalmasabb levest főzök. A mai ebéd brassói lett a rizshez, igaz nem szokványos, de most ez van.
Na megint felbosszantottam magam!
ELMŰnek minden honap első napjaiban jelentem a mérők állását.
Igy történt ez ma is. Közben felhívtam őket, hogy nem kaptam a múlt hónapban számlát. Közölték, hogy már úton van , jövő héten megkapom, 19875.-Ft. Mondom ez nagyon sok!!! / az igaz, hogy nem a piacon vagyunk, nem lehet alkudni, de piszok sok!/
Azt mondja a kis hölgy, hogy megváltozott a számlázási rendszer, és én hiába adtam le elsején a mérőállást, a rendszer nem vette figyelembe, mert ezentúl 8-14.-e között kell leadni! Ezért most másfél, majdnem 2 hónapot fizetek! Ma is elküldtem, de azt mondja, hogy 8.-án olvassam le és azt is adjam be, mert a rendszer lehet, hogy nem veszi figyelembe a másodikai beolvasást!
Begurultam!!! Ha most nem hívom őket fel, az egészről nem tudok semmit, akkor még én lettem volna a hunyó, hogy nem jól jelentek, nem fizetek rendesen...stb.
Mondja az ügyintéző, igazam van, senkit nem értesítettek, elnézést kér, de most már tudom, e szerint cselekedjek!
Annyi ócska reklámot küldenek a borítékban hát nem lehetett volna egy tájékoztatást beletenni?!
Egyszerre nekem sok ez az összeg! / jó-jó kifizetem, de ha mondjuk egy csóróbb beteg nyugdíjas, v, munkanélküli jár így../
Mondjuk nagyobb összeggel: kérvényezni, részletfizetés stb.
Barátfülét egy másik alkalomra hagyd!
Ezek szerint...
Más: miért lenne például neked egy meleg férfi brrrr...
Ha veled lenne, akkor nem lenne meleg, esetleg forró!!! -na persze, gondolom én...
István
Szóval, egy nagyon kellemes formájú, jó meleg vizes palacról van szó. Ilyen meleg csak palackban jó..ha eg férfi lenne ilyen meleg az brrrr...
Sziasztok!
Szép napot mindenkinek! itt qva hideg van. Be is gyujtottam tegnap egy picit ment a cserépkályha. Ma is reggel. Most gyorsan összapakolom a lakást apa után. Főznöm nem kell, de ha megjött pár cuccot kell vennünk igy elvitetem magam. Marika jol tetted ha begyujtottál, én sem szeretek fázni. Totyi nagyon szép helyen voltatok már sokat olvastam Rómáról, de még soha nem jártam ott, igaz olasz honban sem. Valahogy mindig kiesett, bár mostmár nem is olyan drágák ezek az utak, és sok szépet ehet látni.Vali a kopom ma sem biztat valami jóval de igaz. Megnéztem a lányok fotoit nagyon szép unokáid vannak és már milyen nagyok, ha nem vigyázol hamar dédi leszel:-)))Gitta a papa nem érzi meg az időjárást, nekem tegnap annyira fájt a repedt bordám???István látod lehet hogy a cicusnak jot tett a kis mütét.Kincsiék látom élvezitek a nyugdijas éveket, látjátok nem bántátok meg.Ildikó, Gitta, Rózsa, Picivirág csak lassan a kerttel, mert eben a hidegben csak visszafelé nőnek a növények csak a gaz nő rendessen, ahogy elnézem.Megvagyok remélem jól sikerült az ünnep.Mandula.Évát,D.Évát régen láttam remélem ők is jól vannak csak éppen nem érnek rá.Na mennem is kell valaki jött
Igen friss vagyok, mint a levegő odakinn.
Lajos délután jön, sövényt fog nyírni és permetezni, én meg most meglocsolom a kertem. Ma valamit főznöm kell, de még nincs ötletem, csak a levesre (pulykaragu) és van rizs maradék, hát ahhoz kellene valamit kitalálnom.
Jövök majd, időnként benézek, merre vagytok, mit csináltok.
Szia Gitta!
Megelőztél!!!!!! Megírtam a szolit, de előbb visszanéztem. Így kitöröltem! Látom friss vagy és üde!
A villanyt és a gázt most jelentem. Múlt hónapban nem kaptam villanyszámlát!!!!!!! Mindig 3.-ig bezárólag jelentem le, visszaigazolás is megtörténik, mégsem küldték!
Nyomdahiba????? -gondolom én: borospalackot akartál írni...
István
Képzeld, valóban megette!!!
Igaz, hogy ici-pici volt, de eddig még soha nem ette meg az egeret; amikor már megdöglött, otthagyta a füvön én meg kuka.
Mondta is Jutka, amióta megműtettük, azóta jobban egerészik...lehet, hogy lyány lett belőle...?, mert a lyánymacskák egerésznek a legjobban...
Valóban rágcsálta és később már csak a farkincáját találtam meg az asztal alatt!
Pista
u.i.:
Tegnap nem kapott puszit, mert nem akart fogat mosni...
Most meg nyolc előtt megyek le, hogy megetessem és kiengedjem, hát még "alulált"...-idézet tőled-, most meg a szomszéd frissen bekapált kertjében rohangászik a nagyfijjjjúúúúúúúúúúúú
Legyen szép napotok, mert itt igencsak hideg volt reggel!
Szervusztok, szép napot! Marcsika! Nagyon kedves vagy, hogy fáradtan is beköszöntél, további jó utat és jó egészséget anyukádnak!
Ma kuka nap van!!!! És ne felejtsétek el a gázóra állását is bejelenteni, már akinek most kell4
Most néztem a kinti hőméröt itt most 6 fok van rajta de a lakásba hideg van .Sajnos mi nem akkor fütünk amikor szeretnénk és jol esne .Inkább fagyoskodunk a Fötáv inkább ne fütsön azért az árért amit beszed töllünk!
Marcsika nagyon szép képet tett fel Romárol gondolom a sok élményt lassan megfogja osztani velünk .
Szia Ildikó.
Csilingel a gyögyvirág,
fehér a ruhája,
meghívja a virágokat
tavaszesti bálba.
Öltözködik az orgona,
lila a ruhája,
kivirít a kankalin, a
szegfű meg a mályva.
A vadrózsa rájuk nevet,
bolondos a kedve,
a rigó is füttyent egyet:
hej, mi lesz itt este!
Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
őrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.
A szellő is megfürdik a
virágillattárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.
+v
Jó reggelt!!!!!!!
Tiszt a szíból örülök, hogy tegnap volt egy kis élet a topikon, volt mit visszaolvasnom!
Leva, d.Évi, Éva 51, azonban még mindig hiányzik a listáról!!!!
Minusz 2 fok van itt Őrbotrányban. Bevallom egy picit bedurrantottam, mivel a melegebb ruhákat elraktam, és nem jó fázni! A palántákat is védett helyre tettem, még szerencse, hogy nem ültettem ki! Még nem voltam kint a kertben, bízom benne, hogy a bab kibírta ezt a fagyot. Muskátlik elviselték.
Marcsika! Örülök, hogy szerencsésen megérkeztetek. A beszámoló "inditó képe" már sokat sejtet, várom a folytatást!
Totyi de jóóóóóóóóó előbb had üllepedjenek le az élmények.
Szép hétvégét az anyukádal.
----------------------
A Kosok
ma megfoghatják az Isten lábát! Nagyon jó lehetőségük adódik a hivatásukban, és az anyagi ügyekben az előre lépésre, de az a veszély fenyeget, hogy olyan kellemes a napjuk, hogy nem tesznek semmit ezért
A Bikák ma ügyesen forgatják a szavakat, különösen igaz ez akkor, ha a családjuknak kell valamit elintézni. A hivatalokban ma mindenen átjutnak. Jó szerződések, üzletkötések szépen dagasztják a pénztárcájukat.
Az Ikrek számára a mai nap az előkészületek ideje. Most kell valamit megalapozni, ami csak néhány nap múlva válik esedékessé. Ennek köszönhetően elkerülik azokat a csapdákat, ahol esetleg megpróbálják csőbe húzni
A Rákok
először azt sem tudják hova is kapjanak, mert lehet, hogy kissé elaludtak. Ráadásul a mai napjuk olyan zsúfolt, hogy nem fognak unatkozni. A sok feladat doppingolja Őket, és bravúrosan oldják meg a dolgokat.
Itt az ideje, hogy az Oroszlánok éljék is az életet, ne csak a tévében nézzék másokét. Ha ma kimozdulnak otthonról, minden esélyük megvan arra, hogy olyan élményekben legyen részük, amit eddig csak a filmekben láttak
A Szüzek baráti társaságában akad valaki, aki sokkal mélyebb és komolyabb érzelmeket táplál irántuk, mint azt hitték. Az eddig titkos imádat, most a felszínre tör és válaszra vár. Kérjenek gondolkodási időt ehhez.
A Mérlegek túl sokat képzelnek magukról a hivatásukkal kapcsolatban, vigyázzanak, hogy ébredés után, ne érje Őket csalódás. A mai érzelem teli napon, próbáljanak az eszükre hallgatni, amennyire lehet
A Skorpiók ma végre valami olyasmivel foglalkozhatnak, amihez igazán értenek. A pénzügyek kezelése nekik való feladat. A siker szinte garantált, amit a pozitív hozzáállással csak még inkább megerősíthetnek
A Nyilasok most fordítsanak különös gondot külföldi kapcsolataikra, mert onnan számíthatnak olyan előnyökre, amit nagyon is jól hasznosíthatnak a munkájukban, és ezzel növelhetik kissé romos önbizalmukat is.
A Bakok ma ne kerüljék el a bankokat, mert megjöhet az utalásuk. Szerelem terén is van okuk az optimizmusra, mert ami most vár rájuk, az halálosan komoly lehet. Ragadják meg a kínálkozó alkalmat, ne várjanak másikra.
Ma végre a Vízöntők sem dolgoznak hiába. Ettől annyira feldobódnak, hogy csak úgy sziporkáznak. Nem is csoda, ha többen felfigyelnek rájuk. Jókedvük a többieket is magával ragadja, jót tesz a népszerűségüknek.
Ha a tavasz meghozta a Halak házasuló kedvét, éppen itt az ideje annak, hogy megkezdjék ennek előkészületeit. Alkalmas a mai nap arra, hogy sok olyan dogot elintézzenek, ami máskor biztosan döcögősebben menne.
Jó röggelt!
Marcsi örülök, hogy jól sikerült az ut, majd apránként várjuk a beszámolóidat.Igencsak zsufolt a programjaid mostanában.Anyukádnak jó egészséget kivánok.
Itt nagyon lehült a levegő. Fütök, mert nem szeretek fagyoskodni.
Mindenkinek szép napot. Pihenjétek ki a pihenő napokat. Marika
Szerencsésen haza értünk igaz hulla fáradtak vagyunk de telis teli élménnyel.
Mindenkire nagyon sokat gondoltam és szívből kívánom , hogy akinek még nem adatott meg hogy eljusson Rómába előbb utóbb annak is sikerüljön.
Kb 200 képet csináltunk , de valószínűleg csak a jövőhéten tudok élménybeszámolót tartani , mivel holnap vagy csütörtökön hajnalban megyünk Anyukámhoz és csak vasárnap este leszünk ismét itthon.
Egy kis ízelítőt azért itt küldök Nektek.
Mindenkinek szép álmokat
Jó éjszakát!!!!!!
Gitta köszönöm!
Meg is van a részlettervem. Keritésre borostyánt futtatok és előtte páfrány, azon belül egyelőre ládás virág.
Megyek tv-t nézni. JÓ volt a Krém, a további müsor is biztató. Még a végén rákapok a tv. nézésre
Mindenkinek szép álmokat, rúzsás csókokat. Marika
Ma korán térünk nyugovora mivel nagyon fáradtak vagyunk .Nem birom én már az éjszakázást .
Valcsi, neked is köszönöm a gratulációt!!!
István
Csak ITT és MOST!!!
Képriport Mirci május 1-jei "ünnepléséről"...
Pista
Gratulálok én is szépen haladunk észre sem vettük.
Szilágyi Domokos - Titok
A szíved: nagy, örök titok,
és ajtaját ki nem nyitod.
A lelked mélye: rejtelem,
és nem engeded sejtenem,
mi zajlik benne szüntelen.
De ha szemed reám nyitod:
nincs rejtelem, és nincs titok.
Amit csak akarsz Ildi, persze csak ha van még a hűtődben valami... ,de azért még egyszer köszönöm és Zsókának is az üveget...!!!!
Nem csak te vagy így...
"Szerintem" ma az egész ország idősebb polgára (csak) nosztalgiázott
István
Köszönöm és ha nem reagálsz észre sem vettem volna, igaz, hogy csak most kapcsoltam be a gépemet!!!
István