Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

DOLCE VITA

Torolt_felhasznalo_199772
Torolt_felhasznalo_199772
Létrehozva: 2006. június 9. 15:57

Mit szólnátok egy kellemes csevegéshez?
Beszélgessünk a mindennapi életünkről, cseréljük ki egymás közt a már kipróbált és bevált receptjeinket, sok-sok képpel körítve, vagy csak számoljunk be egymásnak a napunkról, az élményeinkről, a családunkról.
Mindenkit szeretettel várunk.

  1. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. november 17. 13:255901.

    Hehe én már vissza is jöttem a konyhából Halfilét besóztam, betettem kivajazott tepsibe, hagymával, megterítettem, tejszínnel meglocsoltam, aztán a többi a sütő dolga Rizibizi lesz hozzá....dolgoznom kell....de olllllllllllyyyyyyyyyyyan lusta vagyok ma 

    Jó munkát Klári

    pusza

    előzmény:
    latsia (5900)
    2006-11-17  12:39
  2. 2006. november 17. 12:395900.
    Szia!

    Micsoda szerencsé vagy, jó kis finom mama főztje!
    Kellemes hétvégét Neked!

    Malena, én is nagyon sajnállak!

    Na mentem a konyhába, sziasztok!
    előzmény:
    szzita (5898)
    2006-11-17  12:20
  3. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. november 17. 12:215899.
    Úgy legyen  Nagyon fogom sajnálni magamat ha havas helyre "kell" menni  
    előzmény:
    latsia (5897)
    2006-11-17  12:18
  4. 2006. november 17. 12:205898.

    Sziasztok!

    Latsia, nagyon jól néz ki a csirke, majd ki is próbálom valamikor! Kíváncsi vagyok milyen lesz a babaszoba!

    Most hétvégén utazunk a férjem szüleihez, így azt hiszem én nem fogok főzni! Ha mégis, akkor úgyis jövök!  

    Szép hétvégét mindenkinek!

       

    PS: szerintem tök jó hely ez a topic, én szeretek idejönni!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2006. november 17. 12:185897.
    Köszi a levest, ez tényleg finom lehet, most nincs itthon karfiol, de a jövő héten megcsinálom!

    Nagyon szép helyre mentek megint, Barni biztosan nagyon fogja élvezni!
    Majd aztán nem győzitek vinni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199687 (5896)
    2006-11-17  12:11
  6. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. november 17. 12:115896.

    Biztos nem lesz gond Dimi megoldja sztem  Én se festettem még falat, csak tapétával próbálkoztam, az jó buli volt

    Lassan felavatjuk az új sílécet  dec. 2-án megyünk Salzburg környékére, (a város neve most nem jut eszembe) talán ott már lesz hó, de ha ott nem, onnan nem messze van a Kapruni gleccser, ott tudunk kicsit síelni Ez úgy jött hogy egy ismerősömék befizették de nem tudnak elmenni és felhívtak hogy nem e segítenénk ki őket, mert ha nem megy el senki akkor bukják az összes pénzt....és nagyon jókor jött az ajánlat

    előzmény:
    latsia (5894)
    2006-11-17  12:01
  7. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. november 17. 12:075895.

    OKé

    Karfiolleves-Malena77

    Először készítek egy pirospaprikás gyenge rántást a leveses fazékban, majd felengedem vízzel, mondjuk úgy az edény feléig, ebbe teszem bele a rózsákra szedett megmosott karfiolt, teszek bele 3-4 db répát, 2 db zöldséget karikára vágva, 2-3 db krumplit kockára vágva, ha van otthon friss petrezselyem akkor azt vágok bele, ha nincs akkor szárítottat teszek hozzá. Még öntök hozzá vizet, úgy az edény háromnegyedig legyen tele...azért nem többet, mert még kerül bele hozzávaló. Felforralom, beízesítem sóval, vegetával és hagyom hogy a zöldségek megpuhuljanak. Közben elkészítem a nokedlit. Amint megpuhultak a zöldségek, ha kell még utánaízesítek, felöntöm 2 dl tejjel és beleszaggatom a nokedlit. Felforr és még főzöm 10 percig és kész is

    Nagyon finom, anyósomtól tanultam mindig így csinálom.

    előzmény:
    latsia (5893)
    2006-11-17  11:57
  8. 2006. november 17. 12:015894.
    Haláli ez a gyerkőc a sítalpakon!
    De a "vénusz kagylós" kép is nagyon édes!

    Hétvégén megkezdjük a babaszoba előkészítését, ki kell festeni, na az szép lesz, még sosem festettünk falat /én most sem fogok, majd a férfikéz/ kíváncsi leszek mi lesz belőle...igaz, itt mindenki maga fest-fúr-farag.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199687 (5892)
    2006-11-17  11:48
  9. 2006. november 17. 11:575893.
    Hali, érdekel, írd le!
    És kérek szépen jelszót!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199687 (5892)
    2006-11-17  11:48
  10. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. november 17. 11:485892.

    sziasztok

    tettem fel pár képet a bemlapomra Barniról, jelszót aki kéri küldök priviben

    Klári jól néz ki ez a csirke, így képről nem tűnik száraznak A karfiollevesed is guszta Én is gyakran csinálok csak nokedlivel és zöldségesen, de alapvetően ugyanigy néz ki Ha érdekel leírom a recit

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2006. november 17. 11:325891.
    Így van, és örömmel látom, hogy ez Neked ekkora jókedvet okoz.
    Téged minősít. Addig is, amíg újra pörögni fog, menj máshová olvasgatni, talán nem fogsz unatkozni.
    előzmény:
    sajtostallér (5893)
    2006-11-17  10:22
  12. 2006. november 17. 11:275890.
    Sziasztok!

    Megsütöttem tegnap a csirkét, ami ízvilágilag finom lett, de kissé száraz, úgyhogy legközelebb a kiegészítésekben leírtak szerint fogom elkészíteni, mert emlékeimben a Tandoori csirke "szaftos"...
    Egyébként a legegyszerűbb kész szószt venni hozzá és abban sütni, vagy a kész fűszerkeveréket, csak nekem most kedvem volt házilag előállítottak kipróbálni.

    Tandoori csirke

    6 főre

    8 db csirkemell filé félbevágva
    1/2 tk víz
    1/4 tk mustár
    1 csésze joghurt
    1/4 csésze citromlé
    1,5 tk só
    1,5 tk paprika
    1/2 tk kardamom
    1/4 tk gyömbér
    1/4 tk római kömény
    1/4 tk aprított piros paprika
    1/4 tk bors
    1 gerezd fokhagyma aprítva

    Tedd a csirkét egy tálba, keverd össze a hozzávalókat és öntsd rá, majd fedd le.
    Min. 12 órára, de ne többre, mint 24 óra tedd a hűtőbe.
    Melegítsd elő a sütőt 190 fokra, vedd ki a pácból a csirkét és tedd egy tepsibe, amit nincs kikenve.
    Fedetlenül süsd kb. 45 percig.
    Körítsd ízlésed szerint.

    Latsia:
    - nagyon finom lett a pác, de...
    - szerintem fedetlenül, pác nélkül, 45 perc alatt száraz lesz, ezért....
    - legközelebb lefedve a pácban fogom sütni jóval rövidebb ideig
    - indiai rizzsel tálaltam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2006. november 17. 10:045889.
    Sziasztok!
    Lilikém szia!
    A palacsintás Dubarry.
    Volt, maradék karajból készült Dubarry szeletem.Lehet,hoy nem is jól irom??
    Kisütöttem, pár sós palacsintát,egy-egy szeletet beletekerem, a palacsintába.
    Sütőtálba tettem,megkentem sós tejföllel,és ementáli sajtot reszletem a tetejére.
    Sütőben,kicsit átsütöttem.
    Tegnapi kenyerem.

    Ma, marhahúsból,és karjacsontból főztem levest,sok zöldséggel,cérnametélttel.
    előzmény:
    litita (5887)
    2006-11-16  21:01
  14. 2006. november 16. 23:095888.
    szia receptet kaphatnék, nagyon beindult az éhes reflexem. Köszike
    előzmény:
    eva0812 (5885)
    2006-11-16  14:03
  15. 2006. november 16. 21:015887.

    Mi ez a palacsintás Dubarry?

    tamassy, én direkt ehhez vettem kalácsot, de nem ártott neki, hogy nem volt túl szikadt.

    Nálunk megvolt ma a sültcsirke sültkrumplival, finom lett, és Nálatok,Klári? Nálunk a tandori kizárva, mert nem szeretjük a curryt, de aki szereti, biztos nagy siker.

    előzmény:
    eva0812 (5885)
    2006-11-16  14:03
  16. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. november 16. 14:495886.
    Lányok sziasztok!Mi van ezzel az nlc-vel,szászadjára dob ki,írni se lehet!Most tudtam olvasni és képeket nézni!Ügyik vagytok Évi,Klári!Szép az ebédetek nagyon tetszik Biztos finom is!Kuglóf is szupi,köszi a recit!Nálunk is nagy köd volt reggel,de de szép idő így játszón is voltunk ,mert ma nem vittem a Martin bölcsibe ,mert hányás ,hasmenés bacit találtak kisfiú korházban van és a székletben,nem szeretném ha elkapná Martin,már Vanival egyszer végig csináltam,nem kívánom senkinek,majdnem mi is korházban kötöttünk ki!ÁNTSz már intézkedett és mindent fertőtlenítenek,mosnak ,papírtörlőt használnak,de nem kockáztatok,keddig várunk ,hogy nem -e lesz újjabb megbetegedés!Persze bárhol elkaphatják,de a közösség a legnagyobb esély! Így nem megyünk bölibe!Állítólag Martin aranyos volt a fényképezésnél,kíváncsi vagyok! Csak egy burgonyafőzit csináltam,füslivel,Matin jó sokat evett,már aludt is kerek egy órát! Remélem mindenki jól van,éppen egézségben!Majd még jelentkezem,még az allergiám is visszajött,ilyen melegben,azt mondta az allergológus hogy míg nem fagy lesz is! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. november 16. 14:035885.
    Sziasztok!
    Kész az ebéd,már ettünk is belőle.
    Hagymaleves,palacsitnás Dubbary.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2006. november 16. 12:315884.

     Örülök, hogy ízlett.
    Én általában karácsony és húsvét után (mindig) megcsinálom, mert a kalács mennyiségét soha nem bírom eltalálni.

    Mivel a "rendes" kalácsot csak frissen szeretik, eldobni meg nem szeretek ételt (kenyeret sem), ezért a szikkadtabb kalács felhasználásnak kitűnő módja ez a recept. Ráadásul ebből a családom még repetázni is szokott. No persze, ha van annyi maradék kalács 

    előzmény:
    litita (5857)
    2006-11-14  21:11
  19. 2006. november 16. 10:365883.
     Szívesen, és örülök neki.
    Én meg köszönöm a fotókat!  Legalább Te általad a többiek is láthatják a kész mártást! (Ha már én nem tudtam fotót hozni digit gép hiányában.   )
    előzmény:
    latsia (5853)
    2006-11-14  18:32
  20. 2006. november 16. 09:245882.
    Sziasztok Jó reggelt!
    Klári,klassz a kuglóf !!

    Nálunk,ma palacsintába burkolt,Dubarry lesz az ebéd.
    Az idő még mindig ködös,de most hallottam a rádióban,hogy 17 fok várható!
    Ma, én is beszerzek,pár zöldfélét,mert nekem is üres a hűtőm.

    Holnap Ezsébetnapra megyünk,két Erzsébetünk van,a baráti társaságban.
    Szép napot nektek !
    előzmény:
    latsia (5879)
    2006-11-15  23:20
  21. Torolt_felhasznalo_413036
    Torolt_felhasznalo_413036
    2006. november 15. 23:525881.

    Köszönöm a gratulációkat!
    Ha tudnátok milyen állapotban vettem át - azt hiszem szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy 3 hét alatt csodát tettem vele.

    Természetes, hogy még nagyon sok dolgom van. A szekrészsor polcairól még hiányoznak a könyvek, és a falakról a díszítő elemek. Még kb. 10 dobozom nincs kibontva.

    Az elmúlt 2 napban vendégeim voltak, így felavattam a sütőt is... Nem is kell mondanom, hogy előtte 1 napig súroltam. A 4 gázlángból csak 2 használható, és a sütő 200 C-fokon alig süt.  Szóval megvan a legközelebbi beruházásom tárgya.  

    Képzeljétek a csirketorta 2 órát volt benn, és pogácsám is kb 1 óráig sült. Igaz mindkettő jól sikerült, de alig győztem kivárni. A felső lángon szerencsére a Zepterben nem volt gondom.

    Hogy karácsonykor mit csinálok - ezek után, még nem tudom.

    Szép álmokat, jó éjszaát kívánok!

    Marcsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2006. november 15. 23:345880.
    Nagyon guszta a mai ebéded. Jó éjt.
    előzmény:
    latsia (5879)
    2006-11-15  23:20
  23. 2006. november 15. 23:205879.
    Szép estét!

    Lilikém, nem fogsz csalódni ígérem!
    Én is bepácoltam holnapra csirkemellet, Tandoori módra lesz elkészítve, ezt eddig csak készen kapható tandoori fűszerrel pácoltam joghurttal, de most magam készítettem el szószt, /mert találtam hozzá egy recit/ mert ritkán esszük így, és sajnáltam ezért egy egész fűszerkevérket /jó nagy üveg/ venni.
    Majd kiderül milyen lesz.

    Évi, szépet sütöttél, biztosan örül a Párod, hogy most kényeztetve van!
    Kicsit jobbkedvű már?

    Sütőben sütöttem a rántott halat, persze fele annyi idő alatt sült meg, mint az ugyanígy készített hús, de nagyon finom lett és nem száradt ki, pedig tartottam tőle.
    Hamis majonézes burgonya /asszem mikko-tól/ volt a köret, ami nagyon jó lett, csak kicsit sok, majd holnap azt viszi a férjem ebédre egy kis sült karajjal.

    előzmény:
    litita (5877)
    2006-11-15  21:34
  24. 2006. november 15. 21:355878.
    Nálunk ma paprikás csirke volt vacsira tarhonyával és saját gyártmányu csalamádével. Desszert nuku, beértünk egy kis csokival.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2006. november 15. 21:345877.

    Jövő héten majd megmutatom, nekem hogy sikerült, jó? Mert hogy megcsinálom, az biztos. Olyan fincsinek néz ki. A gyönyörü képet is köszönjük, amit délelőtt tettél fel (én csak most tudtam megnézni). Nálam is holnap sült csirke lesz, már be is pácoltam, holnap délelőtt megsütöm. este csak befejezem.

    Ja, szervusztok.

    Cicó, ez az ördögpirula tényleg ördögien néz ki, ezt is egyszer megcsinálom. A kép egyáltalán nem sötét, Te mit néztél?

    Évike, nagyon guszta kifliket sütöttél, ügyi vagy! A pékek, látom, már bezárhatnak a környékeden, Te áttértél saját gyártmányu pékárura.

    Marcsi, szép az uj lakásod, használd egészséggel!

    előzmény:
    latsia (5876)
    2006-11-15  20:09
  26. 2006. november 15. 20:095876.
    Tényleg? Azt nem tudtam, nem voltam még itthon...

    Kisült a gyümölcskenyérkém és olyan finom lett + annyi gyümi van benne, hogy előléptettem Karácsonyi gyümölcskenyérré!
    A halacska is kész, már csak arra vár, hogy tálaljam!

    KARÁCSONYI GYÜMÖLCSKENYÉR / Latsia

    20 szelet

    40 dkg vegyes szárított gyümölcs / füge, datolya, áfonya, szilva, barack, papaya, cseresznye
    20 dkg puha mazsola
    20 dkg liszt
    1 cs. sütőpor
    4 tojás szétválasztva
    15 dkg vaj
    7,5 dkg méz
    10 dkg darált mogyoró
    1 ek reszelt citromhéj
    1,5 dl tej

    A szárított gyümölcsöket apróra vágjuk, összekeverjük a mazsolával, a liszttel, a sütőporral.
    Kivajazunk és darált mogyoróval vagy prézlivel beszórunk egy kb. 30 cm-es tégla alakú sütőformát.
    A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
    A fehérjéket kemény habbá verjük.
    A sárgákat a lágy vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a mézet, a mogyorót és a citromhéjat.
    A lisztes gyümölcsöket és a tejet felváltva belekeverjük, és végül a tojáshabot beleforgatjuk.
    A masszát a formába simítjuk, és a sütőben kb. 1 óra alatt készresütjük.
    Rácsra borítjuk, kihútjük és szeletelve kínáljuk.


    Latsia:
    - isteni finom és nagyon egyszerű elkészíteni
    - kuglófformában sütöttem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (5875)
    2006-11-15  19:28
  27. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. november 15. 19:285875.
    Hát kábé Klárikám! Tiszta dilis ma az nlc! Pár oldal után nem lehet visszaolvasni, de hozzászóláshoz is várni kellett akkor sem sikerült!

    Évi, nagyon guszta a tökmagos kifli!

    Igen, ez az ördögpirula egy tömör gyönyör, mégsem gej. Csak épp nem lehet belőle többet enni ami nem is baj. Viszont a tojásfehérje helyett egy kiskanál mézet tettem bele mert idegenkedem a főzetlen tojástól.

    Holnap végre piac kifogytam a friss gyümölcsből, zöldségből, tojásból.

    Lányok, itt ma olyan ragyogó napsütés volt, vékony pulóverben sétáltunk.

    Szép estét Mindenkinek!



    előzmény:
    latsia (5874)
    2006-11-15  18:32
  28. 2006. november 15. 18:325874.
    Sziasztok!

    Read onlyban vagytok?

    Cicóka ez nagyon jól néz ki! Tömör gyönyör igaz? Nem baj, olyan kell az ünnepekre, nem lightos süti!

    Flixi, semmi baja, mert műanyag és üveg, de a fagyok miatt /majd ha jönnek/ azért bevisszük őket a kisraktárba.

    Végül halacskát vettem, nemsokára sütöm frissen, diétás majonézes burgonyát csináltam hozzá.
    És sütöttem egy kuglófot is, ami elvileg gyümölcskenyér, de ma kuglófformában sült próbaképp.
    Jól néz ki, majd meglátjuk hogy ízre is jó-e.
    Később jövök képekkel sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (5867)
    2006-11-15  11:44
  29. 2006. november 15. 17:295873.
    Sziasztok!

    Megsütöttem,Macisajt tökmagos kiflijét.

    Macika köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2006. november 15. 16:105872.

    Sziasztok!

    Végul is KicsiVica kukoricás, tejszínes csirkemellje lett megcsinálva, kicsit átvariálva fokhagymásan. Nagyon finom fokhagymaillat terjengett a levegőben, meg is kóstoltam, nagyon jó lett. Tésztát főztem ki hozzá. A páromnak ez lesz a következő két napi ebédje.

    Szombaton jönnek anyuék megnézni a házat, ők hoznak nagyi féle finom töltött káposztát és lencsefőzeléket, úgyhogy a hétvégén sem fogok főzni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. november 15. 15:485871.

    Sziasztok Lányok!

    Teljesen elkeseredtem, hogy nem ment az nlc! Aztán elindult és se ez a topik, se a Karácsonyos nem akart bejönni! A karácsonyos még most sem jön, pedig nagyon jó karácsonyi sütirecepteket hoztam...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. november 15. 11:595870.
    Jól néz ki,mint a kis sündisznók! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (5868)
    2006-11-15  11:44
  33. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. november 15. 11:575869.
    Sziasztok!Ma rám jött a takarítás láz,így el is tüntem,majd még jövök,nem főzök ma,de nektek jó főzöcskét! Klári:jó kis jégeső volt,nem megy tönkre a szép kinti bútorod,ha víz éri?Marcsi:Tetszik a lakáskád,csak alakítgasd,gondolom van még mit tenni! Kíra:Hol vagy ,nem olvastalak mostanában!Marcsi:Jó ötlet ez is ,hogy eggyütt dísziteni a fát,nem tudom,de ők úgy hiszik a jézuska hozza a fát! A hiper stb,piacon árult fákat pedig ,azért árulják elmagyaráztam Vanának,mert jézuska nem tud mindenhova eljutni,na és a rosszaknak meg kell vennie a fát! Lehet felét se hiszi,de nálunk valószínű ,hogy éjszaka jön a jézuska,de az aji csak du-án! Lánykák mindenkinek szép napot!Kriszti,szerintem píritsd meg a husit aztán amit találsz kolbi,stb,tejszinnel,sajttal a tetején süsd meg,bár ez hasonló mint a kukoricásod! Lili:Nem fényképezted a kuglófot?Na elhúztam,mosok is!mindkét gyerkőcnek ma ünneplős rucit vinni,kíváncsi vagyok majd a képekre!Ablakokat kéne pucolni,de apjuk azt vállalja,így ma nem állok neki! Pusza!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. november 15. 11:445868.
    Hát a kép nagyon béna és sötét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (5867)
    2006-11-15  11:44
  35. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. november 15. 11:445867.
    Na, elkészült az ördögpirula!

    Igazán ördögien finom de irtó tömény és hízlaló is lehet. Viszont elég belőle egy max. két darab fejenként. Tehát gazdaságos. Dióm volt itthon így mandula helyett azzal készült. Olyan grillázsos ízű egy picit. Érdemes kipróbálnotok, tuti siker egy vegyes süteményes tálon.
    De érdemes kissé lehűteni a masszát úgy formázhatóbb. Enni is hidegen-roppanósan finom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2006. november 15. 11:435866.
    Szia !
    Nézd,ezt találtam.
    Lengyel borda

    *
    4 szelet rövidkaraj
    *
    2,5 dkg vaj
    *
    1 gerezd fokhagyma
    *
    1 dl tejszín
    *
    2 dl tej
    *
    1 ek liszt
    *
    20 dkg csemege uborka
    *
    1 csokor kapor

    A karajszeleteket kiklopfoltam, sóztam, borsoztam. Egy serpenyő aljára fokhagymát dörzsöltem, majd vajjal kentem ki, rátettem a hússzeleteket és nagy lángon mindkét oldalukat megkapattam, majd öntöttem rá egy pici vizet és kis lángon lefedve puhára pároltam a húst. Amikor kész lett, tányérra szelettem a hússzeleteket és a serpenyőbe dobtam két deka vajat. Amikor a vaj elolvadt, tettem rá egy evőkanál lisztet, és felöntöttem a tej és a tejszín elegyével. Hozzákavartam a felkarikázott uborkát és megszórtam apróra vágott kaporral. Összeforraltam a mártást, majd visszatettem bele a hússzeleteket és azokkal ismét összeforraltam. Rizs a jó köret hozzá.

    Szerintem,apró húsból is jó lehet.Én a kukoricát is hozzátenném.
    Rizst ir,de tésztával is jó lehet,vagy nokedlivel.
    előzmény:
    fokrisz (5864)
    2006-11-15  10:46
  37. 2006. november 15. 11:405865.
    Sziasztok!

    Még nem tudom mi lesz a mai ebéd, csirkéset akartam, de azt be kell pácolni, így marad holnapra.
    Ha kapok szép halat, akkor azt sütök.

    Tegnap olvasgattam karácsonyi reciket, annyi finomat láttam, hogy már tényleg nem tudom mit készítesek majd...

    Ma van a kuglóf világnapja "nemzetközi kuglófnap", úgyhogy aki ráér, süssön egyet ma!

    Szép napot Mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2006. november 15. 10:465864.

    Sziasztok!

    Végre elfogyott az összes kajánk, ma főzni fogok. Kiszedtem egy kisebb adag karajt, apróra felvágtam, valami tejszínes husinak akarom megcsinálni. Van valami ötletetek, hogyan csináljam? Nics otthon olyan sokminden, 16-án nyit a Lidl nálunk, addig már nem nagyon akarnék bávásárolni. Van itthon a fűszereken kívül egy kis kukoricám, barackbefőttem, konzerv vörösbabom, kolbászom, egy kis párizsim, kb. 5 dkg sajtom. Ebből ki lehet hozni valami tejszínes szószos húst?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2006. november 15. 10:305863.
    Kész az ebédem,sima kelkáposzta főzelék sült deberecenivel.
    Kuktában,vagyis gyorsfőzőben készült,15 perc alatt kész lett.

    Nézegettem a kenyér recepteket,lehet .hogy délután sütök egyet.
    Hol vagytok???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2006. november 15. 08:385862.

    Sziasztok!

    Én tegnap lecsót csináltam -  saját eltevésű(anyuval mindig rakunk el télre, üvegben). Szóval csak klikk, kinyitottam az üveget, beleöntöttem a lábosba, ütöttem bele tojást, és kész is. Férjemnek még csináltam hozzá rizst, és virslit is, de én azt már nem bírtam kivárni  (ő meg ma viszi ebédre). Fotó sajnos nem készült róla...

    Na, megyek, dolgozom!

    Szép napot, jó főzőcskét Nektek!

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2006. november 15. 08:015861.
    Szia Marcsika/
    Még tegnap megnéztelek.
    Nagyon klassz a lakás!
    Kivánom,legyen sok örömöd benne!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413036 (5843)
    2006-11-13  23:04
  42. 2006. november 15. 07:565860.
    Sziasztok,jó reggelt!

    Lilikém,ezt a habszerő cukrot,a Tescóban biztosan kapsz.
    Mi ott vettünk,és pár hete,grilleztünk belőle.

    Most próbálok vissza olvasni.
    Nagyon benne vagytok már a karácsonyozásban!
    előzmény:
    litita (5859)
    2006-11-14  23:15
  43. 2006. november 14. 23:155859.
    Ok, majd megnézem.
    előzmény:
    latsia (5858)
    2006-11-14  21:24
  44. 2006. november 14. 21:245858.
    Lilikém biztosan árulnak, azért is tettem fel a képet, amin látszik, hogy magyarul is rajta van a neve!
    Nagyobb hyperekben tuti van!
    előzmény:
    litita (5857)
    2006-11-14  21:11
  45. 2006. november 14. 21:115857.

    Sziasztok.

    Klári, lementettem ezt a csoda édességet, de nálunk azt hiszem nem árulnak marshmallow-t. A multkor valaki hozott nekünk Bécsből, de mi csak ugy simán megettük lassacskán. Na, majd legközelebb erre használom fel.

    Cicó, ezek a golyók is nagyon jól néznek ki. Szoljál, ha megcsináltad, aztán majd én is követlek.

    Én ma megcsináltam a tamássy-féle kalácsot túróval. Kösz a receptet, nagyon jó volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. november 14. 20:155856.
    Hát eddig nálunk is ez volt a menetrend. Nagyik jöttek délelőtt, együtt ebéd aztán nagypapa elment sétálni Balival. Nagy ámulás mikor visszajöttek.

    De minden évben kétséges, hogy eljönnek-e. Szóval ezért a nagy szervezkedés. Ha eljönnek akkor semmi gond. De ha nem, akkor kell valami alternatív megoldás.
    előzmény:
    latsia (5855)
    2006-11-14  19:51
  47. 2006. november 14. 19:515855.
    Tündikém ez a fadíszítés jó ötlet, bár nálunk úgy volt, hogy 24-én du valaki a családból elvitt engem programozni /sétálni, hintázni, moziba, bárhová/, és amire hazaértünk, fel volt díszítve fa Anyukám jóvoltából.
    És csak kinyitotta a nappali ajtaját és ott ámultam.
    Ez is jó volt, mert nagy meglepetés volt, és talán jobban is örültem neki, mintha nekem kellett volna díszíteni.

    Cipruson meg az a szokás, hogy dec. 1-én díszítjük a fát, és az ajándékok csak január 1-én /ha jól emlékszem/ érkeznek, de mióta én bekerültem a családba, 24-én este jön ott is a Jézuska! Azaz, mivel azért mindent nem lehet megváltoztatni, ott az Agios Vasilis /ajosz vaszilisz/ hozza őket.

    Úgyhogy már előre látom milyen kavarodás lesz, amikor visszaköltözünk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (5854)
    2006-11-14  19:41
  48. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. november 14. 19:415854.
    Naná Klárikám! Már ma meg akartam csinálni. Csak épp semmit nem kaptam hozzá a közeli boltokban, úúútálom ezt vecsésben, hogy autó nélkül nem lehet semmit bevásárolni. Na de nem adom fel.
    A tegnapi sütid pedig tuti befutó adventre!

    Malena, hát már erre is gondoltam. Hogy bevonnánk a díszítésbe Bálintot, biztos nagyon élvezné. Sőt, az igazi varázslat az lenne.. Még meggondolom.
    Mi épp az álalad említett okokból soha nem vittük el bevásálóközpontokba vagy ilyen helyekre, csakis szenteste után. Akkor is kiakadt a sok színes díszen. Múltkor Annával bementünk az Árkádba, pedig még fel sem volt díszítve, csak úgy simán. Kislányom elordította magát bölömbika hangján: fufffúúúú! (egyébként tényleg tiszta Amanda Lear, nem tudom kitől örökölte a hangját, de nagyon dögös..)

    Nagy sikere lett a szója milánóinak, még Anna is repetázott alvás után. Pedig tegnap este mikor főztem simán lefújjolták.

    Valami olyasmiben töröm a fejem, hogy rokfortos aszalt szilvás göngyölt husi. Persze karácsony valamely másnapjára.


    előzmény:
    latsia (5853)
    2006-11-14  18:32
  49. 2006. november 14. 18:325853.
    Szép estét Mindenkinek!

    Ma borzalmas idő volt, még jég is esett!
    Megfőztem egy Karfiol levest és Tamassy Paradicsomos tésztáját / 5814.

    Tamassy örök hálám a reciért isteni finom lett!

    Cicó ez jól hangzik, megcsináljuk?

    Malena el tudom képzelni Barnit menetfelszerelésben!
    Én is imádok síelni, de amikor én még kicsi voltam, csak faléc volt és Botas cipő!

    Karfiol leves / Latsia

    2 főre

    40 dkg karfiol
    1 tk liszt
    1 dl tejföl
    0,5 l zöldségleves / kockából
    só, bors, pirospaprika, petrezselyemzöldje

    A rózsáira szedett karfiolt a levesben feltesszük főzni.
    Sózzuk, törött borsot szórunk rá és majdnem puhára főzzük.
    A tejfölben elkevert liszttel és pirosparikával behabarjuk, átforraljuk.
    A petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

    Latsia:
    - mélyhűtött karfiolból csináltam, agy még hamarabb készen lett
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. 2006. november 14. 18:065852.
    Ezt most tanultam!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. november 14. 15:075851.

    Sziasztok

    Cicó, Flixi, Érdekes téma a karácsonyfa...nálunk is úgy zajlott míg Barnus pici volt hogy éjszaka díszítettük a fát....aztán miután kinyílott számára a világ és mindenhol látta a karácsonyfákat, már jóval karácsony előtt, majd szóvá is tette hogy akkor most hogy is van ez???? így most az van, hogy a Jézuskának iszonyú sok a dolga, ezért a fadíszítést ránk bízza, főleg Barnira, mert az egy nagy feladat, és ő majd az ajándékot hozza Mi együtt díszítjük a fát és a gyerek rém büszke hogy segít 

    Flixi, nemsokára nálunk is lesz fényképezés, nov. végén, Barni szereti ha fényképezik, teli szájjal vigyorog

     

    Klári mostanában zajlik az élet nálatok....és megint miket alkottál....gratulálok A cipőcske is nagyon csinos

    Marcsi jó hogy újra tudsz jönni... szép lett a lakás mi is most vagyunk túl egy kis átalakításon...brr.... 

    Eva, nagyon édes apukád van neked most én is kaptam diót anyutól

    Lányok nem tudom írtam e de sztem nem: megvettük Barninak az első sífelszerelését Kis pici Blizzard léceket kapott, és olyan sícipőt ami 25-től 29-es méretig jó, állítható a méret. Tehát viszonylag sokáig tudja majd hordani. Kapott síszemüveget és "bukósisakot" is, mert a gyerekeknek az kötelező....ennek örül a legjobban, abban akar aludni is délutánonként ha ahazajön az oviból, teljes menetfelszerelésbe vágja magát és abban mórikálja magát. Ügyesen csatolja fel a léceit egyedül, a sícipőjét egyedül felveszi, a sisakot is, direkt elesik, hogy aztán fel kelljen állnia....alig várom hogy a MÁtrában legyen hó, egyből megyünk fel vele hogy mire megyünk január közepén síelni, ne akkor kelljen hóhoz szoktatni 

    na most megyek is érte szép napot sziasztok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978680 (5849)
    2006-11-14  14:00
  52. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. november 14. 14:245850.
    Flixikém, hát pont ez a turpisság jutott nekünk is eszünkbe pár éve. Csakhogy apjukunk mindíg ügyeletben volt és 24.-én reggel úgy ért haza, hogy már talpon voltak a kis kakaskáim. Talán idén sikerül máshogy mert ez igazán jó ötlet.

    Klári, köszi a receptet! Ez a kép sokkal jobb!

    Csajszik itt is egy jó kis sütiötlet:
    Ördögpirula

    15 dkg porcukor
    15 dkg finomra darált mandula
    1 cs vaníliás cukor
    8 dkg mazsola
    1 kiskanál reszelt citromhéj
    5 dkg étcsokoládé
    1 tojásfehérje

    10 dkg csokoládés tortadara a hempergetéshez

    A cukrot a mandulával összekeverjük. Az apróra vágott mazsolát, a vaníliás cukrot a reszelt citromhéjat hozzáadjuk, a csokoládét belereszeljük és a habbá vert fehérjét is hozzáforgatjuk. Lassú tűzön folyamatosan kevergetve sűrű masszává összeolvasztjuk. Vizes kézzel golyókat formálunk belőle és meghempergetjük a tortadarában.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978680 (5849)
    2006-11-14  14:00
  53. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. november 14. 14:005849.
    Sziasztok!Nem semmi ami nálatok történt megint Klárikám,mi okozta a tüzet egyébként? Izgalomnak vége,remélem nem ér több ilyen élmény! Nagyon jól néz ki ez a desszert! Én csak egy sültpaprikát tojással csinálok ma!Vezetést lemondták,mert elromlott a kocsi,elrontottuk tanulók! Voltam állásintrjun ,de inkább nem kommentálom-biztositó! Tündi:Figyelj csak azt akarom mondani,hogy nekünk is a jézuska hozza a fát és Vancsa se mindíg alszik délután és mi 23 éjjel feldíszítjük és ennek olyan nagy sikere van ,hogy másnap reggel ott a fa a szoba közepén,hogy csak na,Martin is ámult bámult,és most már milyen jó lesz a kicsikéinknek is a karácsony,együtt tudnak müködni,segíteni kiszúrós sütiket stb!Már nagyon várom ,és a betegségeket elűzöm messze kariara,tőlletek is meg minden kisgyermekes anyukától! Reméljük sikerül,minden !Mindenkinek üdv,jó főzöcskét! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. november 14. 13:165848.
     
    előzmény:
    Dithe (5847)
    2006-11-14  12:53
  55. 2006. november 14. 12:535847.

    Sziasztok!

    Sherpa! Most lett kész a Sárgabarackos keksz.  Nekem és a kutyónak ízlik.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (5783)
    2006-11-12  13:32
  56. 2006. november 14. 11:395846.
    Sziasztok szép napot Nektek!

    Itt szakad az eső, nem mondok újat, vagy?
    De nem is baj, ma úgyis takarítás van napirenden és a "kedvenc" vasalásom...
    Ebédre vettem tegnap friss sonkával és gombával töltött tésztát /olasz/ azt fogom adni Tamassy 5814-es mártásával.
    Ésmég körülnézek a kamrában is, mert egy kis leveske jól esne.

    Eperke, sebaj, fogd fel úgy, hogy januárban több időre jöhettek!
    Sajnos nem mindig sikerül a szabadság akkora, ahogy tervezi az ember, én annak idején szinte minde Karácsonykor és Húsvétkor dolgoztam.
    Akkor nektek egy igazi kis "drágátok" lesz majd!

    Marcsi, szépen berendezted a kis lakásodat, érezd magad nagyon jól benne!

    Lili és Cicó itt a recept és ma egy kicsit jobb képet is összehoztam róla.
    Nagyon-nagyon finom lett, úgyhogy ez most megy a fagyasztóba /már ami maradt/ és felvéve a karácsonyi "bobbon" repertoárba!

    Elegáns ünnepi csokoládé-fudge-pasztilla/ Latsia

    3 csésze félédes csokicsepp / 340 gramm
    2 csésze kis marshmallows vagy 16 nagy marshmallows félbevágva
    400 g édes sűrített tej
    1 tk vanília
    1 csésze darabolt dió
    1/2 csésze aszalt cseresznye vagy aprított sárgabarack
    1/4 csésze fehér csokicsepp olvasztva

    Kenj ki egy 22 x 22 cm-es tepsit vagy tálat vajjal, vagy béleld ki alufóliával.
    Melegítsd meg a csokicseppeket, a marshmallows-t és a tejet közepes lángon, kevergesd közben, amíg megolvadnak és egy krémes masszát kapsz.
    Keverd hozzá a vaníliát, a diót és a cseresznyét és azonnal öntsd a tepsibe.
    Csurgasd rá az olvasztott fehércsokit takard le és 2 órára tedd a hűtőbe.
    Vágd 2,5 cm-es kockákra.

    Latsia:
    - mind2 csokicsepp helyettesíthető normál csokival is
    - legközelebb sútőpapírral bélelem ki a tálat úgy, hogy ki tudjam emelni belőle a megdermedt fudge-ot, mert a vágódeszkán könnyebb szelni, mint az edényben
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (5845)
    2006-11-14  06:22
  57. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. november 14. 06:225845.
    Sziasztok!

    Klári, hát persze hogy érdekel a recept!!

    Mindenkinek szép napot kívánok!

    Eperlevél, ugyan nem igazán ismerlek és nem tudom honnan hová jönnél de hát egy kis halasztásnak fogd fel és kész ha már nem lehet úgysem mit tenni. Az én férjem is örökké dolgozik, nem kellemes de ez van. Nálunk kész haditerv kell a karácsonyfa feldíszítéséhez (mivel azt az angyalka hozza díszítve) épp ezért mert nincs aki addig elvigye őket sétálni, fiam meg már nem alszik nappal..
    előzmény:
    latsia (5841)
    2006-11-13  22:35
  58. 2006. november 14. 00:545844.

    Sziasztok!

    Elnézést, hogy megint csak elmaradozva, és újra késő este jelentkezem.

    Klári, örülök, hogy a házaspárnak semmi baja nem lett, és hamarjában eloltották a tüzet, és Nektek sem lett semmi bajotok, az ijedtségen kívül!

    Nekem nincsen jó hírem. Próbálom péntek óta feldolgozni, kisebb-nagyobb sikerrel, hogy nem tudunk karácsonykor utazni, mert a párom nem kapott úgy szabit, pontosabban karácsony utolsó napjára berendelték. Próbáljuk úgy felfogni, hogy ez úgyis csak egy villámlátogatás lett volna, de januától a testvérem otthon lesz papa-szabadságon, és akkor legalább másfél hétre megyünk. Sajnos Maci munkahelye nem könnyíti meg a dolgunkat, de remélem a héten erree a január végi-február eleji időpontra rábólintanak, és akkor én a héten meg is veszem a jegyeket.

    Menü nálunk csütörtökön-pénteken, ha jól emlékszem spenótos spagetti volt, szombaton és vasárnap kacsacomb párolt káposztával, karalábé leves, kedvens sültcsirkénk hajában főtt majd kisütött krumplival, almaszósszal és halloween muffin.  

    Szia Marcsi, boldogságos újra látni!  Sajnálom, hogy a nyáron csak éppen hogy össze tudtunk futni!

    Lányok, ne is beszéljetek babacipőkről! Mi még csak a gyermektervezés szakaszában vagyunk, a Bolgárkerék utcába járunk, és én ugyan nem vagyok egyszerű eset (többször elvetéltem), de hihetetlen mennyi időbe és pénzbe került már idáig, és még olyan messze van az alagút vége, hogy csuda!

    Na megyek gyorsan aludni, vigyázzatok magatokra!

    d.ildi! Irigy-irigy vagyok!    

    előzmény:
    latsia (5841)
    2006-11-13  22:35
  59. Torolt_felhasznalo_413036
    Torolt_felhasznalo_413036
    2006. november 13. 23:045843.

    Kedveseim!

    Végre ma sikerül megtalálnom az elemeimet, feltölteni és készíteni néhány fotot. A bem. oldalamon megnézhetitek. Majd még - ahhoz, hogy teljes legyen a bemutatás - kell néhány képet csinálnom.De szerintem így is látjátok milyen kényelmes tágas a lakásom egy személyre. És nem győzőm hangsúlyozni az első színt előnyeit!!! A Tesco közelségéről nem is beszélve...

    Még nem volt időm a mai napot visszaolvasni - majd holnap.
    Ma összecsavarostam 3 könyvespolcot, és végre sikerül néhány dobozt ismét felszabadítanom. Ennek megfelelően kellőképpen elfáradtam. Nem kell altatni...

    Marcsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. 2006. november 13. 23:025842.
    Hát, már hogy ne érdekelne? De még mennyire! Jobban örültem volna most egy falatnak belőle, de jobb híján kérem a receptet, hátha nekem is sikerül.
    előzmény:
    latsia (5841)
    2006-11-13  22:35
  61. 2006. november 13. 22:355841.
    Sziasztok!

    Képzeljétek 2 házzal arrébb tőlünk egy idős házaspár házának hálószobájában tűz ütött ki.
    Pont kimentem megnézni, hogy mikor ér haza a párom, mert a Sharon ugatott, és az épp a szembenlévő hazaérkező szomszédasszonnyal meghallottuk a füstjelzőt.
    Ő gyorsan kihívta a tűzoltókat, akik pillanatok alatt ideértek 3 kocsival / 2 percre van a tűzoltóállomás / rendőrséggel mentővel, de szerencsére az idős pár jól van. Pillanatok alatt eloltották a tüzet.

    Hű de utálom ezeket a faházakat, meg azt a hülyét is, aki úgy tervezte a házsorokat, hogy alig fér be a tűzoltóautó!

    Úgyhogy a mai izgalom is megvolt.

    Jól sikerült a székelykáposzta, jól beettem belőle, de annyira imádom!
    Recept és kép a 2-es hozzászólásban van, nem ismétlem.

    Isteni finom lett a csokikaramella is, nagyon jó kis recept, pillanatok alatt kész csak hűlnie kell.....és én persze nem bírtam kivárni, míg teljesen lehűl, megvágtam.
    Holnapra majd lesz jobb kép is róla, de az íze istenkirály.
    Ha valakit érdekel a reci, beírom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. 2006. november 13. 21:065840.

    Jó estét!

    Évike, nagyon trükkös vagy. Tegnap beirtad a sajtos receptjét, gondoltam, megnézem a képeket, hogy néz ki, hát mit látok... székelyi káposzta és fasirt (mellesleg nagyon szép volt mind a kettő). Ma meg itt ez a reform muffin, ami ugyan nem nekem való, de gondoltam azért negnézem, hátha mégis. Erre itt ez a csoda-kocsonya. Ügyes apukád van!

    Nálunk ma vacsorára sült Camambert volt friss kiflivel. Holnap még nem tudom mi lesz, de valami biztos lesz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. 2006. november 13. 20:485839.
     Nagyon szépen köszönöm!
    Azt hiszem a napokban mindenképp meg is sütöm.  (Nagyon hiányzik valami süti, hiszen már hónapok óta nem ettem semmi édességet.)
    előzmény:
    eva0812 (5829)
    2006-11-13  17:14
  64. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. november 13. 19:405838.
    Szép estét!

    Évi,hát ez jó! Egy darabig néztem a kocsonyát, hogy ez milyen fura muffin. Ennyire reform mégsem lehet! Aztán dehogy reform, hanem kocsonya! Igazán aranyos apukádéktól!

    Klári, várjuk a fotót és a beszámolót a csokikaramelláról!

    Malena, Flix! Látom cipő a téma, nálunk is most az Asso a menő, az még épp megfizethető évente 2x2 pár megvételét tekintve.:-). Melánia és Siesta a börzén még van kicsiben akár új is, de nagyobban már felejtő. A Deichmannban most nagyon sok Elefanten van, kissé kivéreztető árban.

    Ildikó, kitartás, puszi! Elrepül az első pár hónap és már bánja az ember, hogy nem tartotta mindíg a kis szuszogót az ölében éjjel nappal.

    Most dobtam össze egy milánóit szójából holnapra mert bemutató órákra megyek az iskolába. Érdekes lesz biztos.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2006. november 13. 19:065837.
    De aranyos! És milyen jó erőben van hála Istennek!
    Nálatok lesznek Karácsonykor? Vagy Ti mentek?
    előzmény:
    eva0812 (5836)
    2006-11-13  19:02
  66. 2006. november 13. 19:025836.
    Szió Klári!
    Ketten főzték,a barátnőjével.
    Kicipelte nekem Keszire.
    Elvitt,egy nagy zacskó diót,hogy majd ő megtöri nekem,jó sok termett idén.
    előzmény:
    latsia (5835)
    2006-11-13  18:44
  67. 2006. november 13. 18:445835.
    Sziasztok!

    Na lehuppantam ide!
    Kész a székelykáposztám, nagyon fini lett, már tűkön ülök, hogy ehessem, csak előbb ugye haza kell érnie az Uramnak!
    Lesütöttem megint 2 darabka karajt, mostanában azt tesszük szendvicsbe neki, a fehérje és a fogyókúra miatt.
    Aztán csináltam egy gyors csoki karamellát /ez is ünnepi főpróba/ remélem jó lesz, most hűl a hűtőben....

    Vettem sütidíszítő cuccokat ma a Dr.Oetker-től, biztos ami biztos, ki tudja lesz-e majd később is.

    Évi, neked micsoda aranyos apukád van, ő főzte Nektek a kocsonyát!


    Ildikém kitartás, veled vagyunk!

    Tamassy, na most meg vagyok kavarva, de a lényeg, hogy a cipő megvan, már csak a baba kell bele, aztán majd hordja akkor és úgy, ahogy alakul

    Szép estét még!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. november 13. 18:075834.
    Igen az asso is jó cipő,képzeld itt nyílt nálunk egy és ami az üzletközpontban ugyanaz cipő ott 9-10ezer,itt meg 6000.-körül!Körül kell nézni! Örülök hogy Barni már óvizik! Mi is most kezdtük  a bölcsit és Martinkám ügyes volt ,nem sírt kicsit se! Szerdán fényképezés lesz,mindkét gyermeknél és ünneplőben megyünk! Martinról még nincs ilyen profi képem!Bár nem szeretik ha fényképezik ,remélem sikerül azért egy-két kép!Krisztikém:Köszönöm neked itt is a süti reciket ,aranyos vagy,én is kívánom neked ,hogy minden okés legyen és megvegyétek a leendő fészketeket,és a nagy  udvar az fontos!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199687 (5832)
    2006-11-13  17:46
  69. 2006. november 13. 18:055833.
    Köszi, hogy beírtad ezt a sok receptet. Bocs, de csak most volt időm.
    előzmény:
    fokrisz (5708)
    2006-11-10  12:41
  70. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. november 13. 17:465832.

    Sziasztok

    Ildikó, osztom Cicó véleményét!! Nyugodtan aludjatok együtt, a pici babádnak semmi más nem hiányzik csak az édesanyja megnyugtató közelsége . Ha együtt alszotok ő is nyugodtabb, és te is kipihentebb leszel azzal pedig ne törődj hogy mások mit szólnak hozzá...mindent úgy tegyél ahogyan neked és a babádnak jó. Hidd el tudom mit beszélek....Barni mikor megszületett, annyi "okos" tanácsot kaptam, hogy tele volt vele a padlás...aztán totál összezavarodtam tőlük...szóval ha te úgy érzed hogy jobb az együttalvás, akkor tegyél úgy..még akkor is ha édesanyád nem ért veled egyet..Rolika a Te babád

    Flixike, köszönöm jól vagyunk ma már oviban is volt Barnus, tele van élményekkel Veled is egyetértek: A Melania pl. nagyon jó cipő, meg az ASSO ami nekünk még bejött na és a Siesta...ja még egy van: Mokine. Ilyeneket vettem Barninak

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771225 (5827)
    2006-11-13  15:57
  71. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. november 13. 17:435831.
    Ildikó!Ne aggódj,még több tejcsid is lesz attól hogy a közeledben van többet,ezzel nem rontod el,de könnyen rászokik és nehéz visszatenni az ágyacskába,de szerintem se lesz gond abból ha néha kicsit odateszed magad mellé,ha más nem segít,hisz érzi azillatodat és ő is nyugodtabb! Aranyos nagyon ,kis Rolika! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771225 (5827)
    2006-11-13  15:57
  72. 2006. november 13. 17:215830.
    Lilikém,még nem csináltam meg,de a recepttel együtt megint kaptam kóstolót.
    Eddig,minden délelőtt mentünk valahova,délután meg itt a bolt,nem nagyon volt időm.
    Valamelyik nap sort keritek rá,mert jó elállós süti,persze,ha marad,be lehet dobozolni.
    Én azt hiszem rögtön,duplát fogok sütni.

    Editkém,szia!!!
    Jó látni téget,jöhetnél gyakrabban!
    előzmény:
    litita (5820)
    2006-11-13  11:52
  73. 2006. november 13. 17:145829.
    Szia !

    irom a muffint.

    Reform muffin eva0812

    1 csésze tönköly liszt kb.3dl.
    1 teáskanál sütőpor
    1 teáskanál szódabikarbóna
    édesitő izlés szerint
    1 teáskanál fahéj,én most mézeskalácsfűszert raktam bele.
    2 tojás
    10 dkg olvasztott margarin
    2 reszelt alma, szárazakat összekeverem,külön a nedveseket,utána összekeverem.
    Előmelegitett sütőben 20 perc 200 fokon.
    Nekem kb.15 perc alatt lett kész.
    12 db muffin lesz belőle.

    Papám meglepett egy kis kocsonyával,ez lesz a vacsoránk.
    előzmény:
    tamassy (5812)
    2006-11-13  09:35
  74. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. november 13. 16:475828.
    ÁÁ, Ildikém!
    Gondolj bele! Egy pici újszülött! Naná,hogy a sötétben éjjel melletted akar lenni, hisz Te vagy neki most még az egész világ! Ne törődj senki véleményével, nyugodtan fektesd csak oda magadhoz, hadd szuszogjatok együtt! Annyira sokat jelent ez mindenkinek! Aztán majd később szépen átszoktatod az ágyikójába.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771225 (5827)
    2006-11-13  15:57
  75. Torolt_felhasznalo_771225
    Torolt_felhasznalo_771225
    2006. november 13. 15:575827.

    Sziasztok!

    Köszi Mindenkinek a tanácsokat, örülök neki! Éppen alszik a kisfiam , nemrég evett finomat!  Napközben tényleg szépen alukál, éjjel viszont rohangászok a kiságy és a franciaágy között. Aztán hajnalban, amikor már alig állok a lábamon, odafektetem mellém, és lássatok csodát, azonnal elalszik. Tudom, hogy nem szabadna magunk mellé szoktatni, dehát egyenlőre így oldom meg. Anyukám mondja is a magáét emiatt, hogy majd bajom lesz ebből.. Kis rafkós a picikém. 

    Ebédre húslevest főztem és diós tésztát. Vacsira könnyű sali lesz.

    További szép estét!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2006. november 13. 14:325826.

    Ááá, semmi sem biztos!  Az én nagy lányom 1 évesen állt fel, és 17 hónapos korában indult el. Akkorra már 20-as cipő kellett neki. Mivel magas volt  a rüsztje, még ráadásul egy számmal nagyobb cipőt is kellet neki vennem emiatt. Nekünk az ilyen tündérke cipők csak dísznek voltak jók. No meg arra, hogy anyuci (azaz én   ) szedegedhesse fel a sorozatban lerugdosott pici cipőcskéket a földről!  

    előzmény:
    latsia (5824)
    2006-11-13  12:19
  77. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. november 13. 12:565825.

    folyt köv:Folytatom ,de már elvesztettem a fonalat,közben sogornőm és tesóm is hívott,szófosiban szenvednek! Marcsi1221 várunk majd gyere a képekkel!Ági te vagy?Marcsi hogy vagytok Barnus hogy van?Egyébként Klári nekünk is 17-18-as volt az első kiscipőnk,szandink,11hósan!szép a cipellő ,nagyon fontos ,a jó minőségű cipőcske ,és főleg olyan ami  tartja a bokáját,én a csipős dolog miatt is nagyon figyelek erre,és ugye később nem is alakul ki bokasüllyedés stb:Melani,Siesta nagyon jók! Ildikó:Nagyon szép baba kicsi Roli,az elején sajna így van ,aztán megtanulja majd hogy aludni kell este és már csak 1,2*fog kelni,de ténleg próbálj nappal pihenni,mikor a baba is alszik mert másképp nehéz bírni,főleg ezt az éjszakai keléseket,nehéz,mindkét gyerekem 13 hóig fel kelt amíg szoptattam őket,de kitartás ,és sok pihi,nyugalom,evés-ívás!És az igény szerint szoptatás nekem is bevállt,nem hagytam őket soha sírni,mert még nem telt le a 3 óra! Na túl hosszúra sikeredtem!Jól sikerült a szülinap,mindenkinek üdv,szép napot!vittem a gyerekeket Óviba,bölibe,de nem sok dologra lett időm ma sem!mindjárt indulok értük! Sziasztok!Bocsánat akit kifelejtettem,nekik is minden jót! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. 2006. november 13. 12:195824.
    Komolyan? Na ebből is látszik mennyire értek hozzá!
    Én meg azt hittem, hogy egy ekkora cipőcske csak szinte dísz lesz a lábacskákon!
    Na nem baj, a lényeg, hogy megvan, és olyan jó, hogy itt Mindannyian írtok tanácsokat Ildinek is, abból én is tanulok!

    Flixi, köszi, semmi gond már túléltem a hátast!


    Na rohanok, mert így nem lesz estebéd, és egy karácsonyi vagy adventi kis rágcsálnivalót is szeretnék összedobni, ha finom lesz, jelentkezem vele!
    Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (5823)
    2006-11-13  12:05
  79. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. november 13. 12:055823.
    Hát Klárikám Anna 17-es lábmérettel tanult meg járni és bizony bajban voltam a cipő miatt. Jó vastag zoknival vette fel a 18-as (legkisebb fellelhető) cipőt. Na persze biztos van más kisebb méret, csak nekem nem sikerült találni. Most már 18-19 közt van a lábmérete..

    A tönkölyös-rozsos cuccokra nálunk is csak leginkább én nyomulok, még reménykedem hátha Anna rászokik, bár semmilyen kenyérfélét nem eszik egyelőre.

    Likém, Bálint itthon és nyaranta pedig nagyiéknál vesz részt intenzív kurzusokon . Ott a hidegkonyha fortélyait is ellesheti. Pár éve mesterien megtanulta hogy kell a habzsák csillagcsövét a korlát lyukába bedugni, a nagyik hadd keressék.. Ez csak azért volt kellemetlen, mert egy 100 fős hidegtálon várakoztak a kaszinótojások feldíszítésre! Szerencsére egy horgászbot végére erősített mágnes kihúzta.

    Egyébként az adventi készülődés alatt már tavaly is, idén meg pláne Ő süti az aprósüteményeket. Én csak a kukta vagyok.
    előzmény:
    latsia (5821)
    2006-11-13  11:54
  80. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. november 13. 12:015822.
    Sziasztok!visszaolvastam ,jó sokat írtatok!Nagyon finomakat csináltatok!Klárikám a kenyérkéd,és sárgaborsód isteni,ügyi vagy és figyelj ,mert akkor jön a baj mikor nem számítunk rá,én is elestem nagyhassal és képzeld reflexszerűen kitámasztottam a kezem mind két esetben és nem estem a hasamra,remélem kipihented magad és minden rendben van! Tetteem képeket csak másik hozzászólásban! Lili:szupi az ebéded,a salid is,zsömléid csak ugy mosolyognak! Erika,mókusmanó szép a libapecsenyétek ,éhes is lettem,köszönjük a recit!Erika ,Tündi:Köszi a bíztatást is munka téren arik vagytok!Remélem fül téren nagy fiad jól van!Zita:Köszi a morzsás recit!Sherpa:Látom csirke napod volt,de legalább túl vagy rajta!  Tamássy:Köszönjük a recit,és gratulálok a 10kg minuszhoz,gondolom ,hogy jobb a közérzeted is! gyorsan küldöm,még írok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2006. november 13. 11:545821.
    Sziasztok szép napot Mindenkinek!

    Itt szakad az eső, naná, hogy nem bírt tovább napsütés lenni 2 napnál tovább!
    Most ettem egy kis müzlit, mert olyan gyomorgörcsöm volt, csak tudnám mitől? De más oké.
    Ma valószínűleg Székelykáposztát főzök én is, mert a minap vettem Vecsési savanyúkáposztát és már régen ettünk káposztát, de még körülnézek, hátha van valami más káposztás étel, ami megtetszik.

    Flixike, köszi a képeket, nagyon jól sikerült minden, ahogy látom!

    Évi, én is köszi a Gyors sajtos receptjét, eddig mindig Bibic receptjét sütöttem, mert az is nagyon finom, de sort kerítünk erre is.

    Zita, köszönöm a Morzsás receptet, ez tényleg finom lehet és nagy előnye ennek is, hogy kevés munkával, gyorsan készíthető!

    Tamassy, ez a paradicsomos recept is pont ilyen, köszi mentve!
    Na meg a túrós is!
    Nem csodálom, hogy nosztalgiázol, nekem is nagyon tetszik ez a kiscipő, még ha ebben a méretben /17-es/ földet sem fog érinteni!

    Edit-a szijja!!!! De jó, hallani felőled, hogy vannak a gyerkőcök?
    Várjuk a finomságos ételeidet,a Babgulyásod nálunk évek óta a topon van, és terjesztem is azóta!

    Cicó, a rozsos bucik tuti finomak, én nagyon szeretem a rozsból készült péksütiket, kenyereket, sajnos Dimi nem, így ritkán készítek, inkább kis adagokat veszek magamnak.
    Nahát már a Fiacskád is süt? Nem csoda, hisz ez családi vonás!


    Szép hetet Mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2006. november 13. 11:525820.

    Mit akarsz, nagyon jól néznek ki ezek a cipók, csak ne lenne benne se tönköly se rozs. A Bálintkámnak meg puszi az Ő pici kacsójára, nagyon ügyes ez a gyermek, beszély majd Jancsibával a továbbképzésével kapcsolatban, vagy lehet, hogy Neki már nem is kell továbbképzés? Akkor arrol beszély, hol tudná tanitani ezt a mesterséget.

    Évike, köszi szépen a sajtos receptet, Te megcsináltad?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386574 (5819)
    2006-11-13  11:42
  83. Torolt_felhasznalo_386574
    Torolt_felhasznalo_386574
    2006. november 13. 11:425819.
    Sziasztok!

    Ildikó, Roland szépséges és drága gyönyörűség!
    Kisfiammal sokat kínlódtunk az éjszakákkal. Aztán Annácskámnál már nem figyeltem senkire, igény szerint kapott enni. Ha sírni kezdett, magam mellé fektettem, evett és már el is aludt ott. Csak egy mozdulat és áttettem a helyére. Nagyon jó ha ilyenkor még ott a kiságy a Te ágyad mellett. Na de ez csak egy vélemény, nehogy magadra vedd, úgy csinálsz ahogy akarsz, csak úgy csináld hogy neked is jó legyen!

    Lili, nagyon guszta a kenyér meg minden!

    Évi ez a sajtos, jujj! Azt hiszem ma fekszem a küszöbödre jó?

    Ma sütöttem förtelmesen ronda tönköly-rozs cipókat. Olyanok mint egy félresikerült biológiai kísérlet. De az íze okés.
    Meg tegnap kókuszos muffin is sült, azt kisfiam készítette.

    Flix, jó kis képek! Aranyosak a gyerkőcök ahogy egy tálcáról csemegéznek!

    Tamassy jó kis receptek!
    Na megyek, szétesik a fejem úgy fáj. Beveszek egy dilibogyót.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  84. 2006. november 13. 11:115818.
    Megvan még a túró, meg is csinálom ezt, köszi szépen.
    előzmény:
    tamassy (5817)
    2006-11-13  10:30
  85. 2006. november 13. 10:305817.

    Meg van még  a túród, vagy elhasználtad?
    Nekem van egy jó receptem-igaz maradék kalácsra, ám túró is kell hozzá.  

    Maradék kalács túróval/tamassy

    A kissé megszikkadt kalácsokat szeletekre vágom. 1/4 kg túrót 2 dl tejföllel, izlés szerinti vaníliás és normál cukorral kikeverek.

    A kalács mennyiségétől függő tejmennyiséget felforrósítom, s a felszeletelt kalácsot megáztatom benne. (Ügyelek arra, hogy szét ne essen a szelet.) A kalácsszeleteket a túróval fölváltva rétegezve egy tűzálló tálba teszem, a tetején a túróval fejezem be.
    (Lehet közé szeletel őszibarack befőttet, vagy párolt almaszeleteket, mazsolát stb tenni. A túró és tej mennyiuségét a kalács mennyisége szerint lehet növelni.)
    Végül sütőben kicsit összemelegítem.

     

    előzmény:
    litita (5774)
    2006-11-12  09:45
  86. 2006. november 13. 10:185816.
    Sziasztok!  Arcomon bőrradír már fél órája (azt hiszem szebb leszek ),de gondoltam gyorsan bekukkantok,nem bírva ellenállni a kellemes invitálásnak. Szeretettel üdvözlök minden régi kedves ismerősömet,és azokat is ,akiket nem ismerek,de remélem majd fogok. Most szaladok,de makd jövök.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2006. november 13. 10:105815.
    alchri szerencsésen megérkezett zürichben és 15 perce újra a levegőben van görögország felé. magyar időszámítás szerint 12.25-kor érkezik meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2006. november 13. 09:435814.
    Roli babab gyönyörű! 
    Egy jó tanács: akkor próbálj aludni, amikor a pici Roli is alszik. Ne foglalkozz azzal, ha valahol valami fut  a lakásban,  fusson amerre akar  . Megvár Téged, vagy Vagy megcsinálja az, akit zavar. 
    Aludj napközben, mikor a babácskád is, mert az anyatejhez, és a türelemhez kialudt anyuci kell!!! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771225 (5802)
    2006-11-12  20:27
  89. 2006. november 13. 09:395813.
    Húúú, ettől  a tündéri cipőcskétőll teljesen nosztalgiám lett!!! 
    előzmény:
    latsia (5807)
    2006-11-12  21:45
  90. 2006. november 13. 09:355812.
    Húú, ez a reform muffin engem is érdekelne! Én is candida diétán vagyok július óta.  
    (A családom nem diétázik, ezért kénytelen vagyok kétfelé főzni. Viszont mióta diétázom, sokkal-de sokkal jobban vagyok.  Jja, és ajándékként lement rólam 10 kg is!    )
    előzmény:
    eva0812 (5809)
    2006-11-13  08:01
  91. 2006. november 13. 09:305811.

    Paradicsomos tészta (tortellinivel is j&oacute /tamassy

     

    Néhány gerezd zúzott fokhagymát olívaolajon megpárolok. Beleteszek (két személyre) 1 konzerv aprított, hámozott paradicsomot, majd sóval, borssal, oregánóval és bazsalikommal fűszerezem. (Nem szabad tőle sajnálni a fűszereket, a fokhagymát sem.) Félbevágott olívabogyót, valamint egy-két evőkanál tejfölt (vagy tejszínt) teszek még hozzá. Lassú tűzön besűrítem egy kicsit.

    Bármilyen tésztát főzök ki hozzá, és belekeverem a szószba. Tálaláskor reszelt parmezán sajtot szórok a tetejére.

    (A szószba lehet pulyka vagy csirkemell csíkokat is tenni, de akkor több szósz kell, mert a hús besűríti egy kicsit. Én ilyenkor nem keverem össze a tésztával, hanem a natúr tészta tetejére teszem a húsos mártást.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2006. november 13. 08:465810.

    Szép jó reggelt mindenkinek!

    Persze Latsia, már írom is a morzsásat: megpucoltam, és összevágtam 4 db almát (meg egy körtét, mert már nem ettük volna meg), és megpároltam a mikróban cukorral, fahéjjal, pici citromével, mazsolával (így jó puha lesz), kb 5 percig. A tészta: 5dkg margarin, 5 dkg cukor, 15 dkg liszt+sütőpor, és egy pici tejföl, hogy azért valamennyire összeálljon, és lehessen morzsákat gyúrkászni belőle Ja, és sok sok fahéj!!!!

    Utána zutty bele az almákat egy piteformába, mehet bele apróra vágott dió is, aztán pedig rámorzsolni a tésztát. Hát, kb25-30 percig sült, azt hiszem. de mivel profik vagytok, úgyis látjátok, hogy kész a tészta a tetején!!

    Latsia - az a cipő nagyon édes!

    d.ildikó - Roli baba úgyszintén!  

    Szép napot!

       

    előzmény:
    latsia (5807)
    2006-11-12  21:45
  93. 2006. november 13. 08:015809.
    Sziasztok,Jó reggelt !

    Tegnap reggeli beirásom,elszállt,nagyon mérges lettem.
    Sajnos később nem tudtam jönni.
    Lilikém,igértem a sajtos receptet,remélem most megmarad.

    Gyors sajtos

    45 dkg liszt
    20 dkg margarin
    20 dkg reszelt sajt,Ementáli!!
    1 pohár tejföl 2dl
    1 teáskanál só/lehet kicsit több is/

    Összegyúrjuk,1/2 órát pihentetjük/de lehet előző nap is/
    kinyújtjuk,tojással,sajttal/köménnyel/ megszórjuk,csikokra vágjuk,előmelegitett sütőben szép világosra sütjük.

    Tegnap,a gyerekeknél voltunk,reform muffint sütöttem nekik,mert a szülők diétáznak/candida/
    Jó lett a székelykáposztám,szórok bele,hántolt árpát,szaftos lesz tóle.



    Szombaton,vacsorára áthivtam a barátnőméket.
    Francia hagymakrém levest,óvári karajt,barackos karajt,készitettem,köret tócsni volt.
    Kb. 1 órám volt,jól sikerült minden.
    Mi, tegnap a maradékokat ettük,krumplipürével.

    Ma karfiol leves lesz,a másodikat még nem tudom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. november 12. 21:475808.
    Képek:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2006. november 12. 21:455807.
    Sziasztok, csak egy gyors bekukk!

    Előételnek elkészítettem Évi Tojáskrémét, nagyon fini lett, mint mindig!
    Volt 2 szép kis darab karajom / 70 dkg, azt sütöttem meg úgy, ahogy Anyukám szokta és röstivel ettük valamint teszteltük újra a Karácsonyi csatnit, nagyon jó hozzá!

    Na meg vett a férjem is a Kislányának valamit

    Ildikém gyönyörű a kis Roland, nagyon köszönöm a képeket!
    Kitartás, majd csak alszik éjjel is valamikor...

    Flixi, én nem látom a képeket...pedig szeretném!

    Tamassy, nem csodálom, hogy Anya főztje a tuti! recept mentve, köszi!


    Mokusmano, istenien néz ki a kacsacombod, recept mentve, szeretjük a hápit! Hogy megnyugatassalak, itt is 3x annyiba kerül, mint a kacsamell.

    Sherpa01, Jamie Olivernek is van egy hasonló recije, úgy látszik Jutka is olvassa, vagy fordítva?
    A keksz nagyon fini, nálunk is nagy kedvenc!

    Zita, finomakat készítettél, azt a Morzsást beírod?

    Erika nyamnyam, lettem volna Nálatok az "utolsó vacsin"!
    De ha Chri otthon van, ő nem tudja locsolni a bazsalikomot?

    Rágica, micsoda jó dolga van Nálatok a fiatal párnak!

    Erzsi, szia, nekem van egy káposztás leves recim, amit tisztítókúrhoz ajánlanak, ha érdekel beírom, nagyon finom és csak úgy is, kúra nélkül is!

    Lili, finom az ebédetek!

    Szép estét Nektek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  96. 2006. november 12. 21:395806.
    A Roli baba még mindig nagyon szép. Együtt laktok már az anyóssal?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771225 (5802)
    2006-11-12  20:27
  97. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. november 12. 21:355805.
    Képek:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. november 12. 21:205804.
    Sziasztok és egyben jóéjt!Nem tudtam visszaolvasni,majd holnap ,de mindenkinek üdv! Képeket hoztam,még múlt hétről is,sültkrumli,tojással,rántott csirkemáj,sajtos-tejfölös húsi,rízs,sütőtök,tegnap pedig gombás-csirkemell tejfölösen+rízs,és a gesztenyéskiflikék Évi után! ja,és még a Bálintéknál ma tartott születésnapról,sogórnőm kisfia,és a pici Bianka!Köszi Évikém mégegyszer,neked is Klári és én is fél adagból csináltam,rengeteg lett! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  99. 2006. november 12. 20:335803.

    Bocsi, hogy nem jöttem a héten, de rengeteg minden történt velünk, ezért nem igazán volt időm írni, csak "zugolvastalak" Benneteket.  
    Mivel Bogi lányom pénteken jött haza Bp-ről (oda jár egyetemre), a 7vége a sütés főzés jegyében telt el.

    Praktikusan olyan dolgokat főztem, amit Bp-en be tud rakni a fagyasztóba is. Most ugyanis két csak 3 hét múlva tud hazajönni, és hát enni csak kell. No és az anya főztje mindig ízletesebb, mint valami gyors étteremé.  
    A menű: húsleves, babfőzelék füstölt hússal, túrógombóc, bolognai szósz, mexikói chilis bab, paprikás csirke nokedlivel, tökfőzelé.

    3 félét sütöttem, amár korábban beírt kevert kuglófot (mivel olajjal készül, nem szárad ki), a cukkinis (tökös) mákos meggyes lepényt, és sajtos szálat.

    Ez utóbbit beírom, mert szerintem nagyon jó. (Szalakálival készül, hihetetlenül sokáielállni. Nálunk nem igazán marad, mert rájárnak, és hamar elpusztítják.  

    Sajtos szál /tamassy
    Hozzávalók:  0,5 kg liszt, 25 dkg margarin, 10 dkg reszelt sajt, 2 kávéskanál só, 1 egész tojás, 2 dl tejföl, 1 tasak szalakálé.

    A hozzávalókat összegyúrom. (Én először a lisztet szoktam a margarinnal, sóval elmorzsolni, majd beleteszem a sajtot, tojást tejfölt, és a deszkán készre gyúrom .) Azonnal kb 3-4 mm vastagra nyújtom, /a szalakálé  fogja fölemelni/. A tészta tetejét felvert  tojással megkenem (én ma jughurttal kentem, mert nem volt kedvem egy újabb tojást feláldozni&nbsp és meghintem reszelt sajttal.

    Derelyevágóval tetszés szerinti hosszú és széles csíkokra vágom, sütőpapírral bélelt tepsibe rakom (nem túl közel, mert majd megemelkednek, és szélesebbek is lesznek.)

    Előmelegített sütőben szép pirosra sütöm őket

    (Sajnos digit gépem még most sincs, ezért képet nem tudok csatolni.  &nbsp

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. Torolt_felhasznalo_771225
    Torolt_felhasznalo_771225
    2006. november 12. 20:275802.

    Szép vasárnap estét Lányok!

    Egy gyorsat tudok írni, mindjárt fürdetés lesz. 

    Roli baba jól van , napközben sokat alukál, éjjel viszont sokat van fent. Alig aludtam vmit mostanában. Szerencsére a párom is segít, bár javarészt én csinálok mindent. Felteszek pár képet, az utóbbi napok terméseiből---->

    Ma Anyukám hozott nekünk kaját, bolognai spagettit csinált. Holnap én főzök, de még nem beszéltük meg, hogy mi legyen..

    Üdv. Ildikó

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top