Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok Lányok!
Nem tudnátok nekem valami fiatalos, futkosós, finom almás illatú parfümöt ajánlani a DKNY-on kívül?
Lehet hasonló, a DKNY-ot is szerettem nagyon, csak a ez a parfüm olyan tucatillat lett az utóbbi időben. :(
Előre is köszönöm mindenki segíségét!
Sensual orchid: egy nagy édes, buja, , enyhén púderes, orchideás virágillatokra jellemző kifinomultsággal, picit dámás, ezért inkább alkalmi illatnak használnám, de nagyon finom, nem éreztem még hozzá hasonlót, feltétlenül érdemes a rajongóknak legalább egy mintával rendelkeznie.
Ma : Coco edp. - tavasszal mindig berakom a kis dobozába, és valahogy elfelejtkeztem elővenni a többi őszi illattal együtt, pedig ebben az esős időben nem pótolhatja semmi.
Sziasztok!
Elobb jott az ertesites a Nerolitol,hogy uj parfumcsalad jelent meg LM Parfums neven. Netan a Sensual Orchid termeket ismeri vki?
Sziasztok!
Húúú, de nagyon régen írtam ide.
Persze ennek több oka is van: egyrészt rátaláltam az illataimra (bár ez épp most van változóban), másrészt a niche márkák illataihoz nem igazán tudtam hozzászólni, illetve egy idő után olyan egyformának éreztem mindent. Most is számtalanszor van olyan, hogy bemegyek egy drogériába kipróbálni valami újat, és pfff, csalódottan állapítom meg, hogy ezt már egyszer éreztem, semmi újdonság. Más is van ezzel így?
Trussardi My Name már van a nálunk lévő Douglasben, fújtam is magamra, de mivel eléggé hasonlít az Inside-ra, nekem felejtős. Barátnőm évekig használta az Inside-ot, hozzá kapcsolom az illatot, magamon furcsa volna...
Ma még nem fújtam semmit, de lehet, Angel lesz a befutó. (ezt sem hittem volna el pár éve, hogy fogom használni, annyira nem az én világom volt, most meg imádom)
a "Coopos Karibi" márkanéven egy kicsit gondolkodtam, de azért leesett a tantusz :)))
Mostanában napokig Lancome La Vie Est Belle, de ma Powder Flowers. Ragaszkodós illat rajtam mindkettő
Csak egy érdekesség: a Coopos Karibi folyékony szappannak Aqua Motu illata van, érdemes megszagolni :)
További szép napot mindenkinek!
Üdv neked!
mostanság kissé pangás van itt, de azért érdemes benézni!
tegnap nekem is sikerült a Trussardi My Name-t megismerni, nagyon finom illat a "marijanóba" csak minta volt kirakva tesztelés céljából, így az üveget nem is láthattam.
ma Escada Cherry in the Air
Sziasztok!
A körkérdésre:
Kinek mi a kedvenc őszi illata?
TDC -Pure Virgin
Chloe-Love ,Eau Florale
Melyik az az illat, ami a ködös hűvös reggeleken úgy melenget mint egy puha pulcsi?
Chopard-Casmír
L'Artisan -Traversée Du Bosphore
Frapin "1270"
Ava Luxe-Milk
Ma, B.R. Rosewood
Sziasztok:)
Lehet csatlakozni?
Ma Chopard Casmir
Nagyon kíváncsi lettem több parfümre a leírásaitok alapján (Oscar de la Renta Volupte, Hermes Hiris, Cacharel Eden, stb.).
Ma (is) Mirto di Panarea az Aqua di Parmától. Nem bírok lejönni a mirtuszról :D
Többször viseltem mostanában a Profumum Roma Acqua di Sale-t, én magamon kifejezetten mirtuszos illatnak érzem (kis sóval vegyítve), de mások szerint mentol/cédrus.
Érdekes.
A Coco Vanillát a Rossmannban meg tudod szerintem szagolni, legalább is nálunk van.
A Gold Sugar nem "csitris", inkább hölgyes :)
Kössssz! ajándék lenne és nem tudom megszagolni, de "csitrinek" lehet nem jó választás a "80-as évekből itt ragadt" illat, a Pink sugárnak örült mikor azt kapta.
Alyssa Asley Coco Vanillára próbálok visszaemlékezni, de nem nagyon megy, viszont anno a Fizzy-t imádta a sógornőm, ő is nagy Angel rajongó, amúgy lehet ez is jó lenne az ajándékozottamnak.
ma Van Cleef & Arpels Orchidee Vanille
Szia Klecsi!
Pont most cseréltem egyet. Én sem ismertem és én is a fragranticás leírásokat néztem.
Nem vagyok jó illatelemző, mert inkább csak hasonlítani tudom az illatokat valamihez. Engem az Alyssa Asley Coco Vanillára emlékeztet.
Határozottan kellemes. Most lehet, hogy hülyén hangzik, amit írok, de olyan "80-as évekből itt ragadt" vaníliás-kókuszos. De nem rossz értelemben. Édes, nem olyan száraz kókusz, mint a Coco Extrem mondjuk. És nem fedeztem fel benne a Pink Sugarból semmit.
De számomra amúgy nem egy nagy durranás. És nem is túl tartós, pedig rajtam általában minden az.
De lehet, hogy csak az a bajom vele, hogy nem az Angel
Ma is Angel
Sziasztok!
a Pink Sugar Goldot nem szaglintotta még valaki? itt felénk nincs, a fragranticán jókat írnak ugyan, de én a magyar ízlésra vagyok kíváncsi
ma Bulgari Ominia Coral
Sziasztok!
Az elmúlt időszakban volt szerencsém több fejedelmi illatal is megismerkedni. Van néhány, ami régóta áhított darab a gyűjteményembe és végre sikerült szert tenni rájuk. Ezek mindenképp kiemelt kedvenceim ebben az időszakban, évszaktól függetlenül.
Kinek mi a kedvenc őszi illata?
Donna Karan - Cashmere Mist (puha, meleg és extra elegáns kasmír kabát, ami beburkol)
Hermes - Hiris (zöld, friss, üde illat, az őszben a vágott zöld illata, mely lágy ibolyába omlik)
Oscar de la Renta - Volupte (édes, harapnivaló virágok illata,mely finom, luxust sugárzó púderré válik)
Melyik az az illat, ami a ködös hűvös reggeleken úgy melenget mint egy puha pulcsi?
egyértelműen:
Cacharel - Eden (nem kell rétegesen öltözni, ha ezt az illatot viselem, meleg angorapulóvert helyettesít, könnyű, szinte száll, körbevesz, akkor is élénken tart mikor csökken a figyelem...)
Must de Cartier - (számomra az ünnepi vaníliás, citromhéjas, mazsolás mákos kalács mámorító illata, melyből a boldogság nyújtotta melegség sugárzik, mikor a ropogós hidegből belépünk egy illatos cukrászdába)
Guerlain- Mahora
Sziasztok!
Én már teszteltem a Trussardi - My Name-t. Szerintem nagyon finom illat.
Nagyon picit az Inside-hoz is hasonlít kávé nélkül. Ez is finom puha pézsmás, enyhén púderes, nagyon tiszta illat. Nálam ez elférne a négy évszakos kategóriában.
Nekem ott van a beszerzendő listán, de egyelőre elég drága még a netes parfümériákban is - ahhoz képest, hogy Trussardi.
"Trussardi - My Name parfümjét illatoltátok már? "
Én is nagyon kíváncsi volnák rá!
Trussardi - My Name parfümjét illatoltátok már? Mi a véleményetek róla?
Az Inside parfümje évek óta nagy kedvencem, s rajtam elég tartós is, Donna 2011-es illata is kedvemre való volt, ezzel az új illattal még nem találkoztam.
Szia!
Ha ekkora hiánycikk, inkább az lenne a tippem, hogy a netes parfümériák honlapján ugyan szerepel, de készleten nincsen.
Nekem ilyen tapasztalatom volt sajnos, másfajta parfümmel, de az is hiánycikk volt.
Kaptam egy bontott parfümöt, akié volt, nem jött be neki. Most fog elfogyni, és akartam belőle venni. Azt írták, már nem gyártják, csak elfekvőben van itt-ott, ezért olyan drága.
Priscilla Presley Indian summer-jéről van szó, és egy 30 milis vagy 25 ezer forint... Ha nem gyártják, akkor mégis honnan van ennyi belőle? Amiket látok a neten, hamisak, vagy mi?
Kinek mi a kedvenc őszi illata?
BLV -Omnia (tényleg megszűntették a gyártását?)
D&G- Pour Femme
Melyik az az illat, ami a ködös hűvös reggeleken úgy melenget mint egy puha pulcsi?
YSL - Cinema
L'Artisan- Havana Vanille
De mikor lesz ősz?! Ebben az időben a felsoroltak nehéz illatok, úgy tűnik inkább a nyári-tavaszi illatokat kell hordani.