Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Néztelek, láttalak
Néztelek, láttalak, ittalak
szemembe fülembe vérembe szívtalak
s azóta minden ízen átüt
ajkadnak felejthetetlen íze.
Már elvesztettelek, de mert öleltél
más illatú körülem a világ.
Úgy érzem, más a nap, te állsz
előtte, tested édes pirosra festi
a fényt, szemed kékségén kékül a láthatár.
S én boldog, itt ülök szomjas szememmel,
számmal, füleimmel, s minden korty fényben
rezgő levélben téged illetnek
áhítatos ajkaim.
Mert voltál: a világ értelme is megváltozott.
Üres szavakban te vagy a tartalom.
Lényed ereje valóságba emel képzelt örömöket.
S a feneketlen égbolton
te vagy a biztos pont
hová értelmetlen életemet kapcsolom.
Voltál - s mert így őrizlek, örökké vagy!
Jöhet már öregség, magány, halál!
Ki vehet el tőlem?
Még holtan is álarcot hordok majd -
porladó csontjaimban őrizve
a te szerelmed.
ELMENTÉL, S MEGNÉMULT A TÁJ
Elmentél, s megnémult a táj. Halott erdők
mélyébe tűnt az eddig oly vidám visszhang
s ott hangtalan zokogva nem figyelt többé
hívó szavamra, nem akarta napfényes
örömmel visszamondani neved, melyre
tegnap még együtt s boldogan tanítgattuk.
A délután biztató zöldje elsápadt,
a friss vadrózsa összecsukta bimbóit,
az ibolyák szemében árva könny égett:
kedvem veled szállt, s tehetetlen, új bánat
húzza elgyengült szivem. A kilátó vén
kövein álltam, a korlát előtt, honnan
falunk fölött legtovább lehetett látni
már messze ringó kis hajód vitorláit.
Engem is elvittél? – oly léttelen vártam,
mig meg nem érkezett az estharangszó!… Majd
az éj hullatni kezdte harmatát; súlyos
csillagok ültek pillámra. A hajlongó
fák közt éjfélig megmaradt a csönd, és sírt.
Csak egyetlen pillanatra...
Idejét sem tudta már mikor sétált át utoljára a folyón átívelő bármelyik hídon.
Hirtelen ötlet volt, eszébe sem jutott volna, ha délelőtt ne hallja meg a rádióban
a zenét. Semmi összefüggés nem volt a hidak és a zene között, most mégis itt
állt a híd közepén és nem tudott betelni a látvánnyal. Nem hallotta a kocsik zaját,
nem zavarta a kipufogók bűze, csak a fényeket látta, csak a víz szagát érezte.
A francia dal szövegét nem értette és mégis, a férfi hangja minden alkalommal
apró hidegrázásokat futtatott végig a testén. Most is így érezte, amikor a kora őszi,
langyos szél végigszánkázott a nyakán mint egy selymes érintés.
Szürke fellegek takarták az eget, beborítva mindent a szürkeségükkel. Már érezni
lehetett a közelgő eső illatát.
Csak egy pillanatra mert lenézni, tudta magáról, hogy vonzza a mélység.
A folyó békés és csalogatóan hívogató volt, nyugalmat ígérő. Csak egy pillanat volt,
csak egy pillanatra érezte a feneketlen mélységet, csak egyetlen pillanatra érezte át
a zuhanást. Egyre erősebben szorította a korlátot és kényszerítette magát, hogy
másfelé nézzen. Mint varázsütésre, egyszerre gyulladtak fel a lámpák bevilágítva
a várat, a hidakat, a folyót, a várost. Eltűnt a szürke és a vízben együtt táncoltak
hullám és a fény.
Megkönnyebbülten emelte fel a fejét és engedte, hogy az első esőcseppek lemossák a könnyeit...
(2007)
....és olvasunk
Megtört fények…
"Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. -
Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni.
Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek
izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság.
De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem
díszbe a szívemet..."
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
Egybefolytak a napok. Amikor hiába várta a leveleket, érzéketlen maradt a napszakokra. Minél előrébb haladt az idő, annál inkább öltöztette szomorúságba a szívét, ölte meg benne a vágyat, a várakozás örömét.A hajnalok még mindig erős szívdobogással ébresztették és csak nagyon lassan, a kora reggeli séta után vert újra normális ritmust a szíve. Nem tudta megfejteni, hogy az álmok okozzák-e vagy az ébredés a szokatlanul erős fájdalmat. Biztos volt benne, hogy a fejében megbirkózik vele, csak az az érző, lüktető húsdarab nem akart engedelmeskedni a gondolatainak. Ha megmagyarázhatta volna, ha értette volna a miérteket, nem rágódna ennyit.
Nem értette az akarattal okozott fájdalmat és nem értette a hirtelen támadt közönyt sem. Nem ezt érdemelte. Tisztában volt vele, hogy nem érdem szerint adnak és kapnak, de maximálisan megbízott benne. És bízott a szerelmében is.
Tudta, hogy sokáig fog hiányozni, hogy olyan űrt hagyott a szívében, amit nem lehet semmivel és senkivel pótolni, betölteni. Nem csak őt veszítette el, hanem a könnyedséget, az ártatlan rácsodálkozást a világra, az emberekre. Azt a rácsodálkozást, ami megkönnyítette a legnehezebb időket, a legnehezebb helyzeteket is. Ami színessé varázsolta a világot. Most megfakultak az élet színei, az ősz magával hozta a szürke minden árnyalatát.
Megtörtek a fények is……. a szemében is.
(2007)
Nahát, így még nem jártam és nem is tudom kijavítani.
Megtört fények…
"Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. -
Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni.
Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek
izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság.
De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem
díszbe a szívemet..."
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
(2007)Egybefolytak a napok. Amikor hiába ;startbubbletimer(); href="http://www2.keymedia.hu/keymediaclick.cgi?site=index&id=200924" target=_blank>várta a leveleket, érzéketlen maradta napszakokra. Minél előrébb haladt az idő, annál inkább öltöztette szomorúságba a szívét, ölte meg benne a vágyat, a várakozás örömét.
A hajnalok még mindig erős szívdobogással ébresztették és csak nagyonlassan, a kora reggeli séta után vert újra normális ritmust a szíve. Nem tudta megfejteni, hogy az álmok okozzák-e vagy az ébredés a szokatlanul erős fájdalmat. Biztos volt benne, hogy a fejében megbirkózik vele, csak az az érző, lüktető húsdarab nem akart engedelmeskedni a gondolatainak. Ha megmagyarázhatta volna, ha értette volna a miérteket, nem rágódna ennyit. Nem értette az akarattal okozott fájdalmat és nem értette a hirtelen támadt közönyt ;startbubbletimer(); href="http://www2.keymedia.hu/keymediaclick.cgi?site=index&id=336064" target=_blank>sem. Nem ezt érdemelte. Tisztában volt vele, hogy nem érdem szerint adnak és kapnak, de maximálisan megbízott benne. És bízott a szerelmében is.
Tudta, hogy sokáig fog hiányozni, hogy olyan űrt hagyott a szívében, amit nem lehet semmivel és senkivel pótolni, betölteni. Nem csak őt veszítette el, hanem a könnyedséget, az ártatlan rácsodálkozást a világra, az emberekre. Azt a rácsodálkozást, ami megkönnyítette a legnehezebb időket, a legnehezebb helyzeteket is. Ami színessé varázsolta a világot. Most megfakultak az élet színei, az ősz magával hozta a szürke minden árnyalatát. Megtörtek a fények is……, a szemében is.
Ha lennél
elfelejteném hogy voltam
s hogy minden csókban
megcsalódtam
Te lennél
hitem kezdete
Hitetlenségem vége
te
Ha lennél
én is lennék talán
Ablak nyílna
éj-szobám falán
Szemed lenne az ablakom
Szeretnélek
nagyon
nagyon
1848 március
Obersovszky Gyula
Ha lennél
magamtól féltenélek
Félve
félve ölelnélek
Rád takarnám a bánatom
Szeretnélek
nagyon
nagyon
Ha lennél
felhoznám magam
mint tó a tükrét
boldogan
hogy lásd mi szép
Így teljesebb és még mindig keresem az írót...
"Ha téli estéd sok lesz, gyere el!
Ha némaság küld, egy percet se várj!
Ha rád parancsol régi kézfogásom,
rögtön gyere, egy percet se várj!
De ha gondolod, már hozzon el az ősz is,
a hangot fogó avarlapulás.
Hozzon el a kávébarna este,
a szilvakékre dermedt délután!
Hozzon erdő nyirkos veszedelme,
lépteidtől hangos éjszakák.
Zörgő falakkal, nagy szavakkal,
agyad köré dobált haragokkal.
iIjú, de megnyugodt szavamra:
ha téli estéd sok lesz gyere el!"
Szeretnem a segitsegeteket kerni. Egy verset keresek, melynek a cime (azt hiszem): Apam, itt van majus
Megszereztem belole egy reszletet. Ha valaki tudja, hogy hogyan van a vers teljes egeszeben, es hogy ki irta, kerem irja meg. A paromnak nagyon fontos lenne.
Dalos, viragos, edes,
szivet dobbanto boldog
napsugaras es fenyes
hallod-e mely sirodban
zengo dalat a manak.
A gyermekek szivenek
az ujjongo madarnak.
Gyere kezem kezedbe, mint
akkor ugy az uton
vidam munkasok mentek...
Nagyon sok szép verset írtok, rendszeresen szemezgetek innen.....
Berry!
A folytatás.....
"Ha téli estéd sok lesz gyere el!
Ha némaság küld egy percet se várj!
Ha rád parancsol régi kézfogásom,
rögtön gyere, egy percet se várj!
De ha gondolod, már hozzon el az ősz is,
a hangot fogó avarlapulás.
Hozzon erdő nyirkos veszedelme,
lépteidtől hangos éjszakák!
Sajnos a
költőt nem tudom.....Azt hiszem ennyi a vers.(Ha még nem találtad meg)
"S ablakodban állva vagy megülve a kőparton,
bágyadt sárga gázlámpák szegényes gyér világán,
hallgattad a setétben az érzelmes borbélyok
vidéki érzéseit a méla ocarinán
s érezted-e ilyenkor hogy milyen elveszett vagy
s hogy sír, az este is sír s a csillagok s a táj is
s hogy fáj az életünk jaj! és hogy fáj a magány is,
avagy hallgattad-e üres utcáknak mélyén
a tücskök énekét a pékboltoknak éjjén?"
(Keleti Arthur)
EGY ÉRINTÉS
Bókolni olyan, mint fátylon át csókolni
Szavakkal érintést nem lehet pótolni
Többet ér egy csók több ezer szép szónál
Jusson ez eszedbe mielőtt csókolnál
MÖGÖTTED ÉS ELŐTTED A VÉGTELENNEL
Mert sok volt az időd
mögötted és előtted a Végtelennel,
édes, szép Lélek -
elfogtál, mint egy friss, tavaszi legyet,
mert zümmögött bennem az élet.
Úgy fogtál el, mint egy semmi kis legyet -
s egy mámoros madár álmodott a kezedben -
belésimult két cifra, ifjú szárnyam,
de nem tudtad és nem akartad
és én se hittem,
hogy két óperenciás év üveghegyén keresztül
a tenyered melegét visszakívánjam.
Federico Garcia Lorca: Az édes sírás szonettje
Félek, hogy elveszíthetem szobor
szemed csodáját, s elszállhat a pára,
amelyből éjjel nyílik arcomon
lehelleted magányos rózsaszála.
Fáj, fáj, hogy nem vagyok több partodon
ágatlan törzsnél, s oly lüktetve fáj ma:
nincs virágom, gyümölcsöm, húmuszom,
mit gyötrelmeim mohó férge vájna.
Ha te lettél már rejtett, titkolt kincsem,
keresztem, csorgó kínom - másom sincsen -,
s lettem én büszkeséged tűrt ebe,
mi enyém már, ne hagyd, hogy elveszítsem,
s - futó folyóm - engedd, hogy ékesítsen
meglopott őszöm hulló levele.
ha némaság küld, egy percet se várj!
Ha rád parancsol régi kézfogásom,
rögtön gyere ..
Ki írta?? Ismeri vki???vagy a folytatása....
Éjféli hold
Hallgatom a zenét. Elbújt a hold:
sötét felhőt húzott magára.
Éjfél közelít. Az ágy, mint sírgödör
várja áldozatát.
Nem tudok meghalni,
amíg szól a zene,
s a hold is bújócskát játszik.
Ülj az ágyam szélére:
riaszd el keserű álmomat!
Hallgatlak. S ahogy elmesélsz,
hirtelen a hold is felragyog.
ÁLOMBAN
Hosszú válásunk fekete terhét
veled megfelezve hordozom.
Minek sírni? Add inkább kezed még,
ígérd meg, hogy átsütsz álmomon.
Mint hegynek a heggyel, nekünk már
találkozás nem rendeltetett.
Álmomban, ha majd éjfél felé jár,
csillagokkal küldj üzenetet.
/ford. Rab Zsuzsa/
Fabó Kinga: Elmentél
tenyérnyi álom, simogatás vagyok
a sírás fekete gyönggyé változik szememen
fehérséged foltjait őrzöm
lehajtott fejjel fogadom tőled a kenyeret
tengeri kavicsokat gyűjtök neked
rámborul arcod
visszaálmodlak boldogan, édesen
Bori Bertalan: Egérút
Faragom szobrod, hogy ledöntsem -
Keresem nyomod, hogy befödjem -
Homokká pergek fölinni Téged,
s felejtést eszem...
de a szívem - de a szemem!
Téged keres - Hozzád kutat
szerelmünknek egérutat.
Galla Ágnes: Tudod
Esti hangodtól megijedek, ha szólsz,
egyetlen mozdulatod megszépít mindent,
ha hagyod. Ha itt vagy, akkor is hiányzol,
zöld-homály kastélyba zárom bánatod,
s te magaddal viszed az emlékeket.
Tudod mosolyod elképzelem, de
csöndet tördelek, ha megszeretsz.
Szent-Gály Kata: Szerelem
Tenyerem igazi fészek
öt ujjam igazi ág
madarat nevelek benne
- és neked adom át
egy kézfogásban.
Ha megvigyázod: énekel
a hangja: igazi nyár
ha nem figyelsz rá: elrepül
- de vissza nem talál
hozzám se többé.
Szeisz Kriszta : Mondj igent
Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZon e(35346,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.ne t'}});Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
S megcsodálni a fényt s a naplementét?
Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
S átélni két ember valós nászát?
Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet, hogy megsimogathassam a lelkedet?
Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál…
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.
Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?
Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát, ha kell elfogadni,
Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
S a földet ajkaddal érinteni?
Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
S beteg állatot megsimogatni?
Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál…
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.
Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárvány sugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?
Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
S tanulni abból ha megköveznek?
Tudnál e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, és bárki mást?
Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál…
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál
Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál…
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.