Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnagyobbítás mennyiért?

::eszter::
Létrehozva: 2006. május 22. 10:57

Elsősorban azokhoz szeretnék szólni, akik már túlestek ezen a műtéten. Tudom, hogy rengeteg topik van már ezzel kapcsolatban, de azok igencsak összeszokott közösségek, ha valaki "idegenként" kérdez valamit, lehet, hogy nem is reagálnak rá (ezzel nem akarok senkit sem ócsárolni!).

Tehát a kérdésem az lenne, hogy ti, akik vállaltátok ezt a műtétet, mennyibe került mindennel együtt? Tudom kényes téma, de aki válaszol, remélem bizalmat szavaz .

A másik kérdésem az lenne, hogy azon kívül, hogy nagyobb mellett szerettetek volna, milyen okkal vágtatok bele, milyen gondolatokkal?

Előre is köszönöm a hozzászólásokat!  

  1. 2017. március 22. 23:0214.

    Én rusz zoltánnál csináltattam, nekem a pontos ár az első konzultáción derült ki, amikor végre eldöntöttem, hogy mit is akarok. 

  2. 2017. február 9. 06:2213.

    azon kívül, hogy nagyobb mellett szerettetek volna, milyen okkal vágtatok bele, milyen gondolatokkal?


    Nem tudom. Gumibabara akartak hasonlitani ?


    A ferfiak orulnek, ha a kebluk lapos.
    Namost itt harcol a sok liba , az egyenlosegert...

  3. 2017. február 8. 23:0312.

    Ja,ez nekem is szempont volt. szerencsére figyelmeztettek rá. 

    előzmény:
    koviszandi (9)
    2016-12-11  10:50
  4. 2017. január 13. 23:3211.

    igen, erre én is odafigyeltem. 

    előzmény:
    Rita_ (8)
    2009-08-29  08:17
  5. 2016. december 17. 22:4410.

    Igen, a tokzsugordás tényleg bosszantó, főleg, hogy a legtöbb gyártó erre nem ad garanciát. Vagy valaki tud olyan gyártóról, aki ad erre garanciát? 

    előzmény:
    moréna22 (2)
    2006-05-22  11:17
  6. 2016. december 11. 10:509.

    Arra nagyon figyelj oda, hgoy a túl jó árak sem olyan vonzóak, mert az gyakran egyet jelent a színvonal hiányával. Egy jó műtétnek nagyon komoly költésgei vannak. Ha sebészt választasz, akkor előtte mindig ellenőrizd le. 

  7. 2009. augusztus 29. 08:178.

    Texturált felületű implinél is van 4-5% esély a tokzsugorodásra.

    És a sima imlplinél se törvényszerű hogy bekövetkezik a zsugorodás

    Szóval ne legyél dühös

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_356621 (7)
    2009-08-28  22:42
  8. Torolt_felhasznalo_356621
    Torolt_felhasznalo_356621
    2009. augusztus 28. 22:427.

    Nekem 500 000 Ft volt, de egy régi fajta (sima profilú) implantátumot tett be a doki...pedig a konzultáción csak a újabb, texturált felületűeket mutatta. Pedig kifizettem volna azt a 100-150E Ft különbséget annak érdekében, hogy ne kelljen kicserélni néhány év múlva a tokzsugorodás miatt....Olyna bosszús vagyok, hogy ezt az oldalt nem hamarabb találtam meg, itt legalább figyelmeztetnek arra, hogy min csúszhatok el egy mellnagyobbítás során...http://www.szepsegbroker.hu/beavatkozas/mellnagyobb itas_106/

     Lányok, kérjetek minderől papírt!!!!

    előzmény:
    moréna22 (2)
    2006-05-22  11:17
  9. Torolt_felhasznalo_607544
    Torolt_felhasznalo_607544
    2009. január 20. 09:176.
    Sziasztok! Moréna22 megkérdezhetem hogy kioperált és hol? És hova tették az implantátumot.? Én is megszeretném csináltatni de csak hitelből tudom finanszirozni. Tudnál az email cimemre irni ha megkérlek mert azt többször megnézem
    előzmény:
    moréna22 (2)
    2006-05-22  11:17
  10. 2006. május 22. 12:035.
    Köszönöm mindenkinek! Én is így tippeltem, hogy 600 körül van kis eltérésekkel. Azt hiszem, hogy akkor átmegyek az általatok ajánlott topikra és ott folytatom tovább a kérdezősködést!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. május 22. 11:314.
    Szia!
    Én márciusi vagyok, 600e Ft volt, hitelre csináltattam... Abszolút nem voltam megelégedve magammal, műtét óta az önbizalmam is helyrejött.
    előzmény:
    ::eszter:: (1)
    2006-05-22  10:57
  12. Torolt_felhasznalo_654318
    Torolt_felhasznalo_654318
    2006. május 22. 11:283.

    Szia!

    Nekem 630 ezerbe került, sajnos immár másodszorra kellett megműteni, ugyanis három évvel ezelőtt, amikor először megműtötték sós-vizes implantátumot kaptam, ami nem bizonyult tartósnak, így ki kellett cseréltetni.

    Ott, a mellplasztikás topicon tényleg nagyon aranyosak a lányok, biztosan segítenek.

    Sok sikert!

    előzmény:
    ::eszter:: (1)
    2006-05-22  10:57
  13. 2006. május 22. 11:172.
    Szia! Nekem 650ezer volt februárban, tegnap volt 3 hónapja, hogy megműtöttek!
    A Mellplasztika c. topicban nagyon aranyosak a lányok, szívesen válaszolnak ott is!
    előzmény:
    ::eszter:: (1)
    2006-05-22  10:57

Címlap

top