Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Változókor

katusom
Létrehozva: 2006. Április 10. 09:17
Szeretném  ha elmondanátok ,hogy viseltétek a banyakórt.   
  1. 2009. július 31. 18:5924601.

     

     

    Pusszu Almuska......

     

     

    Miért nem tudtál aludni, valószinüleg megzavart a váratlan "nemkivánt" látogatás...... sajnos az öregek már ilyenek, kiv áncsiak, és mindent tudni akarnak....

     

    A kisfiad az jól esett ugye?????    Jól nyaral biztosan a kisunokád, a gyerekeknek mindenütt jó ám, nem számit nekik, csak mehessenek....

     

    Beszéltem én is a kislányommal, áradozik a tengerről, mint mindigis, és noszogatom, csináljon sok-sok fényképet, hogy valamit én is láthassak belőle.....hivnak ők, csak én nem szeretem, amikor az országuto " száguldoznak" én szeretek csak olyan finoman esetleg 1oo km.-es sebességgel haladni.....dehát a fiatalok -nak az nem elég....főleg éjszaka...jajajajajajaj nem kell....inkább ne lássam a tengert....láttam eleget.... még a Feketét is Krim fszgeten, csodás volt..... a fecskevár parkjából....

     

     Naná hogy ráérsz felkelni, minek is sietnél és hova....csak kényelmesen dolgozol éppen eleget a férjed segitségére.......

     

    Én is itthon Scholl papucsba vagyok állandóan ami csodajó, de ha elmegyek akkor is vagy Scholl clumpába, vagy a 3o fok melegre van egy olyan lábujjközé menő papucsom az is scholl.....és nagyon kényelmes..... már talán nem is nagyon tudnék másba járkálni...

     

    Van egy " Gábor" lyukacsos  nem is tudom papucscipő féle....nem jut eszembe az igazi neve, na még az nagyon jó, és kényelmes.....

     

    Nagyon kényes a lábam a cipőkre, de régen is volt, amikor még tüsarkuba jártam.......

     

     Éppen megjött a Párom, egy hatalmas dinnyét cipel, most felvágja, és bekajálunk, aztán éjszaka majd járkálhatunk kifelé   többször, lehet hogy óránként....  A hiradó után még levisszük a kis bogyócskát, aztán korán szeretünk lefeküdni.....

     

    Nem szeretn ém fájditani a szivedet, de esténként mindig bemasszirozza a lábamat a talpamat, és az annyira jól esik.....most különösen fontos, mert a Krisztikém tudod hogy igencsak lepucoválta róla a felesleget.....nem fáj, de érzem.....

     

     

    Pusszantyu Neked, kellemes szép estét, és nyugodalmas jóéjszakát ......

    előzmény:
    almuska2002 (24600)
    2009-07-31  17:14
  2. 2009. július 31. 17:1424600.

    Szia Mimóza!

     

    Család látogatás volt nálunk és fogadni kellett a látogatókat. 

    Még az nap elmentek,de a mama nagyon öreg és kiváncsi is  ,mindent tudni akar. 

    A Peti fiam itthon volt őt is okositotta ,mikr már én sem tudom....

    Az éjszaka nem tudtam aludni.

    Belém bújt a kis ördög,kijöttem zenét hallgatni .Fél 2 -től 5 óráig zenéltem .8 kor keltem fel,nekem nincs blokkoló kártyám....

    Rakott krumpli vot az ebéd jól sikerült. 

    Az unokám nyaral .Elmentek csütürtökön Lengyel o-ba,pontosan nem tudom hová.Gáz..? elfelejtettem.

    Azt tudom,4. én jönnek haza.Vajon .h viselkedik az unika?

    Lábamra ráférne egy kis puhitás,a papucs nem tesz jót neki.

    Mikor bemegyek a városba a divat papucsomba a lábam  megboszulja,h lecseréltem a gyógypapucsomat.

    Most is fáj ,bekeményedik a talpam,sarkam.(ápolom)

    A kutyulikát ,sétáltassátok meg a párocskáddal!

     

    Kössétek össze a kellemest a hasznossal! 

    Kellemes szép estét kívánok Nektek! 

    előzmény:
    mimoza1oo (24586)
    2009-07-30  18:36
  3. 2009. július 31. 16:5424599.

    Szia  Katusom!

     

    Megnyugtattál,nagyon aranyos vagy,köszönöm  kedves szavaidat. Nem az nyugtatott,h Neked  is kissé nehezedre esik az ügyintézés.

     

    Nem az öregségtől félek én hanem a butulástól . 

    Minden ügyet elintézzek én is,nincs is kire várni.

    Most megrémültem ,sokszor jártam a bevásárló központban.

    Egész idő allatt mondogattam magamnak ,semmi pánik magabiztonság, egy kevés jött de ment is tovább ,alíg győztem" vísszahívni". 

     

    Majd edzek,nehogy már ,ne merjek kimenni mikor alíg várom,h járjak egyet a belvárosban.

    Mond ,h lehet nem nagyon szeretni azokat a gyönyörű madarakat?

    Csodálatosak,összeszeretgetném én is szívessen.

    Érzem is a tolluk(pihélyük)tapintássát.

    Nekünk is volt régen  pintyőkék,azok is szaporodtak rendesen .

    Az oduba  mindig volt tojás.

     Pihenjél ! Pihenjél!-de nem akkarom tudni,hallani h hol!

    Kellemes hétvégét kívánok nektek!  

     

    előzmény:
    katusom (24589)
    2009-07-30  19:11
  4. 2009. július 31. 12:4224598.

     

     

    Szia Égike

     

     

     

    Veled együtt örülök, hogy végre elkészültök, néha megalkuvónak is kell lenni, főleg igy a végén  a munkálatoknak, jobb a rosszabb mint a semmilyen.....sajna

     

     

    Igencsak mindenki más....... Te még abba a korba vagy amikor mindened a menés, amugyis egy menegetős emberke vagy, én sose voltam, persze pár évvel ezelőtt  még mi sem maradtunk meg itthon........ Bejártuk a fél világot, és rengeteget jártunk kirándulni a Tátrába.....azért vettünk egy kis tanyát az akkori Csehszlovák határnál, mert az féluton volt Pest, és  a Tátra között.....könnyebb volt egy éjszakai alvás után folytatni az utat....

     

    Jajj hagylak dolgozni, mert biztosan most lesszt részere éppen elég....

     

    Gratu az eddigiekhez   most hogy irod a jun 29-ét, nem is tartott ez olyan sokáig......cska sok volt a bosszankodásod.....de lassan teljesen tul leszel rajta....

     

    Aranyos a kis bogyó név, és aranyos a hozzátartozó kis pórázos is......... kellemes kis viselet, meg sem szólal, csak lustizik, biztosan a kis magzatai miatt lett ilyen lusta, meg a tul nagy meleg....

     

    Kellemes napot, és jó befejezést.....

     

    Nem csoda ha a kicsi  fiadat is Bogyónak hivtad, hiszen olyan aprócskák tudnak lenni........és mekkora lesz belőlük..................

    előzmény:
    égedelem (24597)
    2009-07-31  12:33
  5. 2009. július 31. 12:3324597.

    Sziasztok!
    Nem vesztem el, csak itt volt a festő minden nap késő estig---mert nappal meg állandóan lelépett, és sajnos nem is dolgozott valami szépen. De kényszerhelyzetben voltam, mert a szokott festőink idén nyáron  Győrben dolgoznak, nekem meg muszáj volt rendbe tetetni már az ablakcsere nyomait.

     

    A kőművesek is elvonultak szerdán, még hátravan két-három napnyi garanciális javítás, szépítgetés, remélem , a tanév kezdetéig az is elkészül.

    Jún. 29 . óta ma van az első nap, hogy nincs idegen a házban...Már nagyon fárasztó volt! Most aztán van mit takarítani, de legalább már kerülgetni nem kell senkit.

     

    Látjátok, mennyire mások vagyunk, de ez a jó..én már alig várom, hogy elhagyhassam a házat, mehessek kicsit ide-oda.Szenvedtem az 5 hetes bezártságtól...

     

     Mimoza!

    Aranyos a Bogyó!( Ez volt a legkisebb fiam beceneve is, míg olyan kis picike volt!)

     

    További szép napot mindnyájatoknak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. július 31. 10:1624596.

     

     

    Szia Almuska....

     

     

    Most olvastam - jutottam el az aggodalmaiddal kapcsolatos irásodhoz,   hát nem vagy egyedül....... sajnos én is ugy megszoktam, hogy csak vagy a lányommal vagy a p árommal megyek el akárhová is, hogyha egyedül kell buszra szállnom hát máris odavagyok miatta....inkább el sem megyek ha nem muszájj.....vagy gyalogolok....

     

    A körzeti orvoshoz sem szeretek egyedül.....pedig muszájj lesz átállnom , mert mi lesz velem igy, és egyre bizony csak öregszünk...  visszavonhatatlanul....persze én magamról beszélek, hol vagy Te még ahhoz....

     

    Én igy voltam a multkor az IKEÁBA  - bár nem is egyedül voltam, de olyan a labirintus, és nagyon meleg volt, és éppen a lámpa osztályon voltunk,.....hogy teljesen bepánikoltam, szerettem volna mielőbb kijutni, de ott nem ám olyan könnyü....... nyilak vezetnek egyenesen, és végig kell járni.....mondtam is, kis időnek elkell telni, mire én mégegyszer odamegyek.......

    Ráadásul a Párom otthagyott egy helyen, hogy megkérdezi merre jutunk ki hamarabb.....  na erre aztán még nagyobb lett a problémám, azt hittem menten rosszul leszek.....

     

    Könnyü eltévelyedni, aztán lesheted a kijárat irányát.....

     

     Amugy hogy vagy???? Anyósod gondolom még aznep elment, és megkönnyitette ezzel az életedet...... éppen elég gondod van anélkül is....

     

    Most a párom már harmadik napja itthon van, nagyon jó, együtt sétáltatjuk a kis Bogyót, már látszik a kis hasa, két kis magzat van benne.....nagyon lusta, fel sem akar állni.....hát még sétálni, azt sem...... ugy kell a lifhez is majdnem cibálni.....nem merjük a lépcsőn lehivni, mert  olyan kicsike, hogy ütközik a hasacskája.....rátottyanna a lépcsőra......

     

    Nézd meg, itt vannak a képek róla...... az elsőn a párom is, és a házunk előtti csodálatosan szép füves fás tér......

     

     

    Kellemes szép napot, végre van egy kis hüvősség....

    előzmény:
    almuska2002 (24584)
    2009-07-30  17:49
  7. 2009. július 31. 09:4524595.

     

     

       Katuli, igazságod van....... veszem észre én is, hogy nehezebben indulok el itthonról, legszivesebben vagyok a kis odumba.....ha mennem kell, már idegesit, nem akarok mozdulni......

     

    Egyedül a szombatreggeli piacot kedvelem, oda nem cikis mennem boldogan készülődőm......

     

    Hiába erőltetni kell magunkat hogy ne essünk pánikba bármi miatt........ a buszokat szabályosan utálom, és nem érzem magam jól ha fel kell szállnom.....

     

    Nagyon megszoktam, hogy ketten megyünk bárhová, és leginkább kocsival,  - olyan keveset használjuk, hogy megengedhetjük magunknak egy héten egyszer szétnézzünk, és nagybevásároljunk......

     

    Hiába kicsit állitani kell az életritmusomon, és ugy látom ezzel nem vagyok egyedül......

     

    Almuska, te is sokat tartózkodsz otthon, Katusunk jól rávilágitott a bajainkra,.....tehát változtassunk......  pusszantyu Nektekl.....

    előzmény:
    katusom (24589)
    2009-07-30  19:11
  8. 2009. július 31. 09:4024594.

     

     

    Szp jóreggelt Katinkám, Kislányok......

     

     

    Irtó édesek a kis madárkáid......... olvasom hangosan a páromnak, hogy lehetne papagályom.....erre eszembejuttatta....hogy volt már nekem csizem, és azok is tojógépek voltak, nem győztük a sok kis tojást figyelgetni.....

     

    Nagyon aranyosak volt, csak hatalmas nagy port vertek, és szállt a tgolluk mindenfelé....

     

    Köszönöm szépen nagyon kedves vagy, de most lemondanék róla.....ha lesz agy nagy házam kerttel, istbiz kérek Tőled majd egy párosat......jó is lenne

     

    Látom Nektek is elég irod - három a lakótelepi lakásba, bizony igy is van, és a  mamáéknál lenne jóhelyük.....nálunk is Krisztikémnél lenne jó.....van is nekik egy "aranykalickájuk" a multkor vettek bele valamilyen nagyobb méretüt, gyönyörüt, de olyan hangos volt, hogy aludni sem tudtak, nem ilyenfajta mint a Tiéd, hanem olyan nagy korona volt a fején.....nagyon szép volt....de hát türhetetlen...tuladtak rajta.....

     

    Képzeld a Kisfiam kitette a kalickát az udvarra, és a hangos szóra egy héten belül odaszállt egy másik ugyanilyen papagályfajta, csak másszinü, most együtt hangoskodnak, és éjszakára a kinti kis nyárikonyhába van a helyük....

     

     

    A kiskutyika nagyon aranyos, nől a pocakja, direkt feltettem a tegnap készitett képet, hogy lássátok, legjobban sikerült az amin a párom is rajta van, igy legalább láthattok egy  ARANYEMBERT IS...... a másik képen pedig a kis Bogyó pocakját....... szeptember elején lesznek meg a kis ikrei.......

     

    Pusszantyu Nektek, kellemes szép napot, most végre van egy kis hüvösség, remélem a napocska egész nap szégyenlős lesz, és elő sem bujik.........

    előzmény:
    katusom (24590)
    2009-07-30  19:22
  9. 2009. július 31. 09:4024593.

     

     

    Szp jóreggelt Katinkám, Kislányok......

     

     

    Irtó édesek a kis madárkáid......... olvasom hangosan a páromnak, hogy lehetne papagályom.....erre eszembejuttatta....hogy volt már nekem csizem, és azok is tojógépek voltak, nem győztük a sok kis tojást figyelgetni.....

     

    Nagyon aranyosak volt, csak hatalmas nagy port vertek, és szállt a tgolluk mindenfelé....

     

    Köszönöm szépen nagyon kedves vagy, de most lemondanék róla.....ha lesz agy nagy házam kerttel, istbiz kérek Tőled majd egy párosat......jó is lenne

     

    Látom Nektek is elég irod - három a lakótelepi lakásba, bizony igy is van, és a  mamáéknál lenne jóhelyük.....nálunk is Krisztikémnél lenne jó.....van is nekik egy "aranykalickájuk" a multkor vettek bele valamilyen nagyobb méretüt, gyönyörüt, de olyan hangos volt, hogy aludni sem tudtak, nem ilyenfajta mint a Tiéd, hanem olyan nagy korona volt a fején.....nagyon szép volt....de hát türhetetlen...tuladtak rajta.....

     

    Képzeld a Kisfiam kitette a kalickát az udvarra, és a hangos szóra egy héten belül odaszállt egy másik ugyanilyen papagályfajta, csak másszinü, most együtt hangoskodnak, és éjszakára a kinti kis nyárikonyhába van a helyük....

     

     

    A kiskutyika nagyon aranyos, nől a pocakja, direkt feltettem a tegnap készitett képet, hogy lássátok, legjobban sikerült az amin a párom is rajta van, igy legalább láthattok egy  ARANYEMBERT IS...... a másik képen pedig a kis Bogyó pocakját....... szeptember elején lesznek meg a kis ikrei.......

     

    Pusszantyu Nektek, kellemes szép napot, most végre van egy kis hüvösség, remélem a napocska egész nap szégyenlős lesz, és elő sem bujik.........

    előzmény:
    katusom (24590)
    2009-07-30  19:22
  10. 2009. július 31. 08:2624592.

    Jó reggelt kívánok Mindenkinek!

     

    Szép napot ! 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. július 30. 21:5624591.

    Sziasztok!

    Gyorsan átfutottam az elmúlt napok termését, bocs, hogy nem reagálok, de most csak annyi időm van, hogy beköszönjek. Tegnap és mai is hoztam haza munkát. Most kezdek hozzá, aztán még tornáznom is illene, mert több mint 1 hete nem csináltam. Amíg a gyerek itthon volt felfüggesztettem az egészséges életmódot (se torna, se fogyózás), aztán a nyakam miatt inkább csak biciklizgettem esténként. De ma már nincs kifogás.

    Szép estét, jó éjszakát mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. július 30. 19:2224590.

    Szia Mimózi!

     

     

    Csak szólj és már szelidítek neked is egyet

    Dodó az első szülött kis papagály ami nálam született az nem lesz oda adva senkinek. Tudod az amelyik elrepült aztán mégis vissza került hozzánk. Az marad és a szülei, ez a három bőven elég ide a lakásba. Most ami három cseperedik azokat kell eladni , mert ha be jön a hideg nem tudom hová tegyem őket. A mamáékhoz nem akarom ki vinni , pedig ott lenne helyük mert nem tudok minden nap kint lenni, az öregeket meg nem terhelem velük.

     

    Úgy néz ki a kis fehér Csőrinek már most van gazdija. Még nem vált le az anyjáról így még szelidítgethetem és bugyujgathatom kicsit.Képzeld a nagyok még ki se repültek az oduból és már ott van mellettük az ujjabb kis tojás. A Lórika egy tojógép.Pedig el akartam venni az odut tőlük. Ezek a kis madarak csak akkor tojnak ha van odujuk. Most ha ki repülnek a nagyok akkor el kell vennem a tojását is. Remélem nem haragszik meg rám érte.

     

    Biztossan nagyon aranyoska a kis kutyi, neked kutyából már van tapasztalatod. Majd az egyik kis kutyija a tied lesz és ujból felveheted a séta cipődet.

    előzmény:
    mimoza1oo (24588)
    2009-07-30  18:55
  13. 2009. július 30. 19:1124589.

    Szia!

     

    Nem öregség és nem butulás, csak egyszerűen nem jársz sokat el hazulról. Csak épp annyit amennyit nagyon muszáj. Azt hiszed én nem így vagyok ha mennem kell valahová intézkedni? Már elötte nap berágom magamnak mit hová kinek mit, aztán úgy indulok másnap mint akit rugdosnak hátulról, De azért el szoktam intézni a dolgaimat, csak egy fajta bizonytalanság párosul melléje. Nagyon sokban vissza fog engemet a hallási nehézségem. Uh de szépen leírtam jobb ha inkább süketséget írtam volna akkor nem cifrázom. Mindíg attól félek nem jól értek valamit és elhallom a dolgokat.

    Jól látod, amíg a madarakkal foglalkozom addig kikapcsolódom.Dodó annyira kis hálás állat. Szeretek vele foglalkozni.A többit is szeretem , de nem szabad nagyon megszeretni , mert el kell adni, akkor meg nehéz lesz megválni tőlük.

    A pihenés meg majd egyszer meg lesz majd tudod hol? Addig meg meló.

    előzmény:
    almuska2002 (24584)
    2009-07-30  17:49
  14. 2009. július 30. 18:5524588.

     

     

    Szia Ktulika....

     

     

    De szépek a kedvenc kis madaraid, még majd rákivánok én is....

     

     Látom nagy örömötök van benne, de nem is csoda, nayon lehet az állatokat szeretni, hát még azilyen kicsi aranyosokat.....

     

     

     Krisztikém ma hozta a kis Bogyó kutyáját , mert éjszaka utaznak a tengerre, most egy hétig én pátyolgathatom, nagyon araonyos, és nagyon lusta, nem akar sétálni........ vemhes, és két kis kutyácskát hizlal a hasába....tegnap voltak ultrahangon, és derült ki..... nem lépcsőzhet, igy lifttel kell levinnünk, a pincébe, és ott simán sétálunk ki az utcára...

    Nem nagyon akar jönni, kényelmees , otthon a nagy kertbe megszokta, hogy ki van neki nyitva a garázsajtó és a lakáson keresztül bármikor jöhet - mehet.....itt most más a helyzet....

     

    A konyha és az előszoba kövén hasal..... szétterpesztett lébakkal, nagyon melege lehet neki, bár rövidszörü, irtó édes kicsike.....majd hozom a fotót, mert már csináltam róla.....

     

    Nekünk is volt ma ebédünk, csak almakompotot csináltunk, és egy nagytepsi almás-fahajas sütikét, a páromnak jó lesz elhordani a dolgozójába.....nekem legjobb lenne észre sem venni hogy van

     

     

    Kiváncsi vagoyk melyik kis papagályt tartjátok meg, mert nagyon a szivünkhöz tunak nőni, aztán sajnáljuk bármellyiket továbbadni..... legjobb a közelbe viszik, mert akkor néha láthatjuk őket...

     

     

       Kellemes szép estét, bár itt nagyon meleg van, csak ugy izzadunk.......

    előzmény:
    katusom (24578)
    2009-07-30  12:16
  15. 2009. július 30. 18:4824587.

     

     

    Szia Tulcsikám.....

     

     

    Köszönöm figyelmes kérdésedet.....kisKrisztit hazaengedték,  aug. 3.án kell befeküdnie, aztán már csak a kis potontyokkal együtt jön majd ki.....alig várjuk a pillanatot, de nagyon aggodom érte, és sajnálom mert bizony nem lesz kisdolog a császár......

     

    Persze azt mondják az orvosok, hogy ec-pec, és tul van rajta, de azért igencsak tortura, és aztán még az idegesség is, hogy milyenek lesznek a kicsikék....... nagyon szoritunk neki... és főleg ebbe az őrült nagy melegbe, nem tudom milyen kórtermek vannak.....remélem jó helye lesz....

     

     Hát ha tudtam volna, hogy ennyire jó lesz a pedikür után, már régen elmentem volna, hiszen még pénzembe sem kerül, a Kislányom boldogan csinálgatja nekem......ő festi a hajamat, és néha be is tekeri, ő csinál mindent rajtam ami szüksége és kellemees.......  de jó is Istenem hogy vannak gyerekeink, különen ki törödne velünk ilyenformán

     

       igy kapjuk vissza a sok törődést, és pátyolgatást......pesze enélkül is mindent megtettünk volna, de most igencsak nagyon jól esik.....és főleg ránkfér, minél idősebbek leszünk, annál nagyobb szükségünk van rájuk.....

     

    A sarokreszelő nagyon jó, és  ha folyamatosan krémezed fürdés után, biztosan javulni fog.....csak ha már nagyon bekeményedik, akkor muszájj elmenni, és főleg fontos is....mert magadnak már nem tudod otthon megcsinálni....

     

    Arra gondoltam, hogy ha valakinek nagyon kemény, egyszer elmegy, és utána szépen  naponta rendbe tudja tartani...... nekem szerencsém van..... . a Kislányom engem szépit, és rendbetart, a Fiacskám meg a lakást, mert ő szobafestő-mázoló-... .

     

    Szerencsés ember vagyok,

     

    Persze én is mindent megteszek értük, kérni sem kell....

     

     

    Kellemes estét, mi itt folyunk a melegbe...... irtó ereje van még a napocskának....

    előzmény:
    tulipanfa (24581)
    2009-07-30  14:48
  16. 2009. július 30. 18:3624586.

     

     

    Szia Almuska

     

     

    Jajj de régen leveleztünk.....

     

    Általában reggel 6-kor vagyon nagyon topon....

     

    Ma reggel itthon volt a párom és igy lementünk locsolni az utcán lévő pár négyzetméteres kertecskémet.....közbe jól lehültünk az éjszakai bemelegedéből......... és csodás lett az egész utcánk, amig elért a locsolócső.......jó volt nézni, ahogy az emberek sorra nyitogatták az ablakjukat......és  örvénylik befelé az ozón.....sokan kiintegenek köszönve a kellemes levegőt.....

     

    Igen délelött még sokmindent meg tudtunk csinálni, rengeteg almakompótot főztem, mert romlik az alma, és sütöttem egy  almás-fahajas öntöttsütit, könnyen megy pár perc alatt kész, és hatalmas mennyiség van belőle.....a párom szivesen hordja a munkahelyére...

     

    Ebédre volt egy kis maradék resztelt  csibemájunk, kis főttkrumplival, kápisalátával.....és görögdinnye..... az Osenbe vettük  nagyon olcsó, már nem is tudom, hogy 56.-- vagy 65.- frt. olt kilója....... most bőven van....hüsöl a hütőbe....

     

     Hát megértelek igencsak ilyen időben nem nagyon hiányzik az anyós, akinek ugyanugy kell ugrálni nehéz dolog 3o fokba végigcsinálni, és még jópofit is vágni hozzá bizony neki is jobb lenne, ha otthonmaradna ebbe a korba a jó kis hüvös szobájába.......

     

    Ilyenkor csak az unokák jöjjenek, azokat nincs az az időszak amikor ne foganánk szivesen....és boldogan...

     

    kiváncsi lennék a Párod hogyan mutatta meg,  hogy ő az ur a háznál ?????????????????????,, naná hogy nem kaptatok levegőt hozzá.....

     

     

    Nagyon örülök, hogy igy rendbe lett téve a lábam, már régen csalogat a Kislányom, haragszom is magamra, hogy lustaságból nem mentem eddig.....mostmár havonta  KEll   mennem, ki lett adva  parancsba.....

     

    Nagyon jó lesz, mert itt a szépségszalonba mindenféle van, masszirozástól fedrászig, és a lányok megcsinálják egymás Édesanyjának, és igy kéz kezet mos, senkinek sem kerül pénzbe, mi anyukák meg jól járunk, és szépek egészségesek, és fittek leszünk...... jó lenne mindenkinek.....

     

     

    Kellemes szép estét....mi egyelőre olvadozunk a melegtől.... pedig már fél hét van.....lehet be kell kapcsolnom a kis mobilklimámat....

     

    Majd elfelejtem mondani, Krisztimék éjszaka utaznak a tengerre.....már elhozták a kis Bogyo kutyut, irtó édes....majd felteszem, már lefotóztam.....

     

    Aggodom, és alig várom, hogy felhivjon ha megérkeznek.....

     

    Kép..... jó lenne nekünk is, pár évvel ezelőtt Krisztikém valamelyik tengeren........ de jó is volt neki...

    előzmény:
    almuska2002 (24585)
    2009-07-30  18:11
  17. 2009. július 30. 18:1124585.

    Szia Mimóza!

     

    Jó Neked,hogy megtáltasodol, még  ma is táltos vagy? én meg elalélok ettől a melegtől.

    Alább hagyhatna egy keveset .

    Tegnap ,rokonlátogatás volt nálunk.Jól lefáradtam.

    Jött anyósom(88) a sógornőm + a férje.

    Előre megfontolt szándékkal .Jöttek bevásárolni,mert ők vidékiek addig itt hagyták nekem az anyósom. 

    Semmi bajom a mamával soha nem bántott engem egy szóval sem a 30 év alatt ,de őt is el kell látni.

    Gondolkodással  nincs baj,de öreg ki kell szolgálni  őt ismét gyerek,elé tenni az ennivalót stb.

    A párom úgy gondolta megmutatja ki az úr a háznál.

    jól sikerült,a mami alig kapott levegőt,én is .

     

    Egészségedre a jó kis borocskát!Jó az cólába is tisztán is.Kinek hogy! 

    Szépek a "pipipiros" körmöcskéid.

    Kellemes estét kívánok neked! 

    előzmény:
    mimoza1oo (24546)
    2009-07-28  17:41
  18. 2009. július 30. 17:4924584.

    Szia  Katusom!

     

    Valóban "jól elolvastam" a szőnyeget.

    Ne haragudj ! 

     

    Ma bementem a "pénzintézetbe" anyagiakat rendezni.Reggel mentem korán,még nem volt meleg"annyira".

    Mikor elintéztem ,bementem a nagy Korzóba,h az elromlott vasaló helyett vegyek egy másikat.

    Már a bemenetellel gond volt ,nem tudtam melyik lépcsőn menjek fel.Nem vettem vasalót ,drága volt(szét nézek máshol is)

    Nem tudtam lejönni,sem nem tudtam hol a kijárat ott bolyongtam egy darabig majd segítséget kértem,mert egyre jobban bepánikoltam.

    Nem a pénzintézet "zavarított"meg tisztába vagyok a p.ügyeimmel.

    Mond örekszem és az öregség feledékenységgel jár vagy megkattantam.....Mi jön ezután?

     

    Katusom hosszura nyúlt ez a munka még egy hét? Nagyon sokat vállaltál mindjárt itt van aug.20.

    Kevés idő maradt pihenésre.Nagyon jól használd ki a családoddal azt a keveset .

    A papagájok nagyon helyesek.Jó ,h vannak legalább míg szeretgeted,és csodálod őket pihensz.

     

    Kellemes pihenést kívánok! Remélem nem írtam--olvastam semmit félre .

     

    előzmény:
    katusom (24535)
    2009-07-27  22:08
  19. 2009. július 30. 17:2324583.

    szia Évi!

     

    Hogy érzed magad?

    A fejed  ettől a melegtől fáj biztosan.

    Az akkasztás vízben van,és a víz fertőtlenítve és többször ellenőrízve ezért "akkasztanak"  csupaszon..mondták nekem mikor én is reklamáltam.

    Most már tudom miért nem adhatták nekem a terápiás kezelést,mert felborította a ciklusomat+ begyulladt a frissen műtött,gerincem.

    A torna jó,én elestem műtét után 2 héttel és tornával gyógyultam(gyógyítottak).

    Csop.torna volt ,de nagyon jó.

    Kell váltó ruha,mert izzasztó.

    Néha a teremben ezt hallottuk ööööööö áááááá jujujujj.de a végén mindenki jól volt.

    A páros tornánk a  megszokott "fogásaim"előre megfontoltak ,és ha hiba csúszik be akkor párosan "landolunk" . 

    Vigyázz  magadra!

    Kellemes pihenést kívánok a hűvös szobában! 

     

     

    előzmény:
    nagyszáju (24561)
    2009-07-29  18:13
  20. 2009. július 30. 14:5624582.

    Szia Anikó!

     

    A tónál elég sok madár van,1 fekete és talán 3 fehér hattyú és sok kacsa is,és láttunk még 2 ludat is.Kijönnek a tó szélére,nem félnek senkitől sem,és a mókus is nagyon bátor volt,mert teljesen a közelünkbe jött.

    Krisztina maradt vagy haza engedték a kórházból?

    A lányomék Dorkánál sem kérdezték meg ,hogy milyen gyerek lesz,most is meglepetés gyerek lesz,legalábbis ezt mondta a lányom.Lehet,hogy ez a nagy meleg amit igértek a hétre meghozza a kicsiket.

    előzmény:
    mimoza1oo (24571)
    2009-07-29  19:46
  21. 2009. július 30. 14:4824581.

    Szia Anikó!

     

    Pont most olvastam el amit írtál és én is erről írtam Évinek.Sarokreszelőt vettem olyan két oldalasat és még S.....sarokpuhítót és ezt használom.A reszelőt szárazon kell használni.Általában zuhanyozás előtt szoktam és utána jól bedörzsölöm a sarkam a krémmel.

    előzmény:
    mimoza1oo (24574)
    2009-07-30  09:27
  22. 2009. július 30. 14:4624580.

    Szia!

     

    Olvastam a sarkadról,hogy problémás.Vettem a D...-ben egy scholl finom reszelőt,ezzel szárazon megdörzsölöm és lefekvés előtt bekenem szintén ezzel a márkás krémmel ami erre van.Nekem már sokat javult a lábam.Viszont én sokat vagyok mezítláb itthon csak így vagyok mióta el volt törve az újjam,mert még most is gondom van vele.

    előzmény:
    nagyszáju (24573)
    2009-07-29  21:55
  23. 2009. július 30. 12:1924579.

    Szia Évica!

     

     

    Majd megszokod a kis mozgatását a gerincedne, és a végén már nem is fogod érezni a fájást.

     

    Most ebben hüle nagy melegben kell mennem a dokimhoz gyogyót feliratni. Hiába mostanra kaptam időpontot.

    előzmény:
    nagyszáju (24573)
    2009-07-29  21:55
  24. 2009. július 30. 12:1624578.

    Szia Mimózi!

     

     

    Hétágra süt a nap, kéne vasalni és varrni is. Rettentően nincs hozzá kedvem.

     

     

    Főznöm nem kell, mert van egy kis cukiborsó levesem, és krumplis tésztám.

    Ki madarászkodtuk magunkat, szelidítettük egy kicsikét őket.  Had szokják az ember kezet, míg valakinek oda nem adjuk őket.  Kis Dodónk az már nagyon ügyes, vissza száll a vállamra és csiperészi a kis piheszőröket a nyakamon. Irtó cuki pofa. Remélem a többit is sikerül ennyire megszelidíteni, és sok öröme legyen annak aki elviszi majd. Még az anyukájuk eteti őket, de kb két hét múlva már eladhatók lesznek.

    előzmény:
    mimoza1oo (24575)
    2009-07-30  09:27
  25. 2009. július 30. 09:2924577.

     

     

     

    Bocsánat, nem akart átjönni a levelem, aztán csak nyomogattam mint a meszes........

     

    Most aztán sajnos telik az oldal feleslegesen....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2009. július 30. 09:2724576.

     

     

    Kellemes jóreggelt mindenkinek szia Évikém......

     

     

    Hát tegnap a munkálatok alatt kiselőadást tartott a Kislányom a sarokápolásról.....

     

    Minden esti fürdésnél meg kell reszelni .....vannak nagyon jó kis sarokreszelők, és ha mindennap csináljuk, akkor nincs ideje egymásra torlódni a sok elhalt hámrétegnek....és utána a Shollnak van nagyon jó sarokkrémje, - puhitó - és én szoktam egy BABA krémmel is mindig jól bemasszirozni, - illetve a Párom szokta amikor itthon van - ez esti program    jobbhijján

     

     Igen azért irják, hogy dolgos menyecske, mert neki a lábán is látszik mennyit dolgozik a földeken........de mamár nem jellemző, mert igencsak odafigyelnek a hölgyek a lábukra, és minden másra is.....

     

    Megkérdeztem, és nem befolyásolja sem a gombásodás, sem pedig a gyógyszer, egyszerüen le kell reszelni, és folyamatosan ápolni, és akkor mindig szép lesz....

     

     Most már parancsba kaptam a Lányomtól, hogy havonta egyszer jelenjek meg, és akkor kezileg- és lábilag is kicsit gatyába ráz-zogat.......

     

    Nem is bánom, hiszen mostmár van időm, sjnos  a munkám engedi....csurran cseppen, de hol van ez a régitől.... hizok is, keveset mozgok....

     

    Pusszantyu Neked, örülök hogy már nem fáj a fejed, a gerinckéd meg megszokja a kiképzést......

     

       Kellemes szép napot Mindenkinek

     

     

    előzmény:
    nagyszáju (24573)
    2009-07-29  21:55
  27. 2009. július 30. 09:2724575.

     

     

    Kellemes jóreggelt mindenkinek szia Évikém......

     

     

    Hát tegnap a munkálatok alatt kiselőadást tartott a Kislányom a sarokápolásról.....

     

    Minden esti fürdésnél meg kell reszelni .....vannak nagyon jó kis sarokreszelők, és ha mindennap csináljuk, akkor nincs ideje egymásra torlódni a sok elhalt hámrétegnek....és utána a Shollnak van nagyon jó sarokkrémje, - puhitó - és én szoktam egy BABA krémmel is mindig jól bemasszirozni, - illetve a Párom szokta amikor itthon van - ez esti program    jobbhijján

     

     Igen azért irják, hogy dolgos menyecske, mert neki a lábán is látszik mennyit dolgozik a földeken........de mamár nem jellemző, mert igencsak odafigyelnek a hölgyek a lábukra, és minden másra is.....

     

    Megkérdeztem, és nem befolyásolja sem a gombásodás, sem pedig a gyógyszer, egyszerüen le kell reszelni, és folyamatosan ápolni, és akkor mindig szép lesz....

     

     Most már parancsba kaptam a Lányomtól, hogy havonta egyszer jelenjek meg, és akkor kezileg- és lábilag is kicsit gatyába ráz-zogat.......

     

    Nem is bánom, hiszen mostmár van időm, sjnos  a munkám engedi....csurran cseppen, de hol van ez a régitől.... hizok is, keveset mozgok....

     

    Pusszantyu Neked, örülök hogy már nem fáj a fejed, a gerinckéd meg megszokja a kiképzést......

     

       Kellemes szép napot Mindenkinek

     

     

    előzmény:
    nagyszáju (24573)
    2009-07-29  21:55
  28. 2009. július 30. 09:2724574.

     

     

    Kellemes jóreggelt mindenkinek szia Évikém......

     

     

    Hát tegnap a munkálatok alatt kiselőadást tartott a Kislányom a sarokápolásról.....

     

    Minden esti fürdésnél meg kell reszelni .....vannak nagyon jó kis sarokreszelők, és ha mindennap csináljuk, akkor nincs ideje egymásra torlódni a sok elhalt hámrétegnek....és utána a Shollnak van nagyon jó sarokkrémje, - puhitó - és én szoktam egy BABA krémmel is mindig jól bemasszirozni, - illetve a Párom szokta amikor itthon van - ez esti program    jobbhijján

     

     Igen azért irják, hogy dolgos menyecske, mert neki a lábán is látszik mennyit dolgozik a földeken........de mamár nem jellemző, mert igencsak odafigyelnek a hölgyek a lábukra, és minden másra is.....

     

    Megkérdeztem, és nem befolyásolja sem a gombásodás, sem pedig a gyógyszer, egyszerüen le kell reszelni, és folyamatosan ápolni, és akkor mindig szép lesz....

     

     Most már parancsba kaptam a Lányomtól, hogy havonta egyszer jelenjek meg, és akkor kezileg- és lábilag is kicsit gatyába ráz-zogat.......

     

    Nem is bánom, hiszen mostmár van időm, sjnos  a munkám engedi....csurran cseppen, de hol van ez a régitől.... hizok is, keveset mozgok....

     

    Pusszantyu Neked, örülök hogy már nem fáj a fejed, a gerinckéd meg megszokja a kiképzést......

     

       Kellemes szép napot Mindenkinek

     

     

    előzmény:
    nagyszáju (24573)
    2009-07-29  21:55
  29. 2009. július 29. 21:5524573.

    Én is remélem, hogy meghagynak. Nem csak részlegesen hanem teljesen.

    Nem tudom, hogy miért fájt a fejem. Este locsoltam a kertet, hát biza fáj a gerincem a tegnapi kezeléstől, de lehet, ez igy természetes.

    Az jó, ha kéznél van egy jó pedikür/manikűrös...s még házhoz is jön.

    Anno azt nézték ki a fiúk feleségnek, akinek be volt repedve a sarka, arról azt állitották, hogy dógos egy menyecske lesz... Asszem belőlem is azt néznék ki a sarkamat illetően, pedig szerintem ezt csak a sok gyógyszer egyik mellékhatása okozhatja.

    Nem mondom, hogy mindig zokniban vagyok mint Katusom, de hogy mezitláb max idebenn a szőnyegen, azt biztos. S ápolom. Más tán az egész testére ken annyi krémet mint én csak a sarkamra.

    Te most egy ideig szép leszel ,,lábilag,.

    előzmény:
    mimoza1oo (24570)
    2009-07-29  19:39
  30. 2009. július 29. 21:4924572.

    Szia!

     

    Csoportos torna van... kevés az egyéni torna. Gondolom ez ülve lesz.... de csak gondolom.

    A BM-ben is egyéni torna volt, birtam, szerettem.

    Én inkább attól tartok, hogy átmenetileg iszonyatos fejfájást/görcsöt okoz. Akkor viszont 1-1 alkalom kiesik.

    előzmény:
    tulipanfa (24564)
    2009-07-29  18:46
  31. 2009. július 29. 19:4624571.

     

     

    Szia Tulcsikám......szép helyeken voltatok kirándulni, a hattyus képed nagyon nyerő, az unokáid aranyos kedves kis gyermekek.....gondolom imádod őket....

     

    Hát igen, nem számit a sor, de tudod hogy van az, első az Édesanya és ott van belőle kettő......itt nálunk csak az Édesapa van, és én a  élettárs...... remélem azért hozzák hozzánk is majd őket, mert máris nagyon szeretném dajkálni....mindkettőt...

     

    Ma este derül ki, hogy benntartják e kisKrisztit, avagy még maradhat otthon pár napig....persze nem sokáig...

    szegénykémnek már nagyon jó lenne megkönnyebbülni, mert a két gyerek lassan 5 kg lesz, és ott a nyolc végtag...... borzasztó  verekedéseket csinálhatnak odabenn, mert  állandóan ide-oda lebben a hasa  azt mondja egyre nehezebben viseli.....pedig eddig nem panaszkodott egy fél szót sem szegénykém....

     

     

    Nem tudnám megállni a Kislányod helyett, hogy ne kérdezzem meg a kicsike nemét.....persze ők tudják, mindenki másképpen éll hozzá....

     

     Az idő nálunk is csodás, bár napközbe amikor hazafelé jöttünk igencsak teljesen megizzadtam, pedig igazán nagyon vékonyan voltam öltözve........f

     

    Kellemes szép estét Nektek, és nyugodt éjszakát.....

    előzmény:
    tulipanfa (24558)
    2009-07-29  15:13
  32. 2009. július 29. 19:3924570.

     

     

    Szia Évikém........ hát hogy mitől fájt igy a fejed, és hogy ennyire rosszul voltál, nagyon sajnálom.....

     

    Remélem, hogy pénteken nem esznek meg teljesen  és tudsz még jönni hozzánk, elmondani a dolgokat.....

     

     

    Feltettem a frissen megdolgozott lábacskámat, és frissen be lett lakkozva és diszitve is, most teljes puccban pompázik.....

     

    Nagyon kellemes elegáns, és örülök neki-je......

     

    Nem volt semmi különöseb gondom vele, csak nem tetszett a sarkam, mert olyan keménykés volt......

     

    Valamikor hallottam olyan  repedt sarkuról és nem szerettem volna ha odafajulna, igy  megmutattam a akislányomnak, aki azonnal kezelésbe vett...... időpontot kaptam tőle.....hát alig tudott bedugni 1o.3o-ra, annyi rengeteg a munkája hálistennek, de leginkább mükörömmel foglalkozik, a pedigkür csak kivételezetteknek...... igy szerencsére én is beleestem a kosarába.......

    Jól dolgozik, és szépen, utoljára a vizsgáján csinálta a kezemen a körmöt ill. mükörmöt, és az is maradt az az egyszál amivel vizsgázott.....nem kértem a többit....hagytam lenőni...

     

    Remélem javulgatsz, és a torna is  javitani fog az állapotodon......

    előzmény:
    nagyszáju (24560)
    2009-07-29  18:08
  33. 2009. július 29. 19:3024569.

     

     

    Szia Katusom.....

     

     

    Hát az én talpamon és sarkamon az a kevés kis keményedés, az egész életem  keményedése..... pedig nagyon jó minőségü Sholl papucsokat és szandálokat hordok....

     

    Elvoltam a Kislányomnál, ő pediküröz is, de leginkább csak a barátnőinek és persze nekem is, inkább mükörmöket csinál....

     

    Szó sincs gombásodásról......sőt dicsérte hogy nagyon kevés amit le kell szednie....nem is éreztem, sose volt még a sarkam kapargatva....

     

    Nagyon szépen rendberakta, és a "bátorságomért" - mert ez volt az első pedikürös ténykedés rajtam, kaptem egy pár szvarovszky " gyémántot" diszitésül....

     

    Csináltam is egypár felvételt, hogy meg tudjam Nektek mutatni....nagyon klassz, csinos, és igencsak jó érzés hogy megszabadultam pár dekácska felesleges bőrtől....

     

    A körmeim rendbevannak, tyukszemem sincs, meglehetek elégedve a lábammal.......- a pedikürös szerint .. az hogy egy kicsit vastagocska, az a korral jár......szerinte, és a sullyal....

     

    Katuli, nem tudok nyáron zoknit huzni,  amint elmulik a hidegebb idő, azonnal lekerül rólam..... nem tud levegőzni a lábam, és folyton melegem van tőle....

     

       Hozom a frissen megdolgozott kidiszitett lábacskámat...

     

     

    Hálistennek a körmeim nem akarnak befelé nőni, igy alig volt munka a lábamon......de kaptam egy jó kis masszást is.....

     

     

    Kellemes szép estét.....

    előzmény:
    katusom (24565)
    2009-07-29  18:49
  34. 2009. július 29. 19:0224568.

    Szia!

     

    A pörzsölt szag számomra a disznóvágást jelenti és ugye akkor hurka is van.Holnap ezt fogok csinálni ebédre,nagyon gusztának nézett ki a húsboltban,vettem is belőle.

    előzmény:
    katusom (24566)
    2009-07-29  18:52
  35. 2009. július 29. 19:0124567.

     

                 Mártikák Márták Mártusok!!!

     

                        Nagyon Boldog Névnapot Kívánok!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2009. július 29. 18:5224566.

    Szia Tulcsi!

     

    Nagyon jó kis programjaitok vannak. El is hiszem , hogy le vagy foglalva egész napossan.

     

    A pörzsölt haj és szőr szagát nem tudom a hurkával aszociálniNekem is büdös.

    előzmény:
    tulipanfa (24563)
    2009-07-29  18:40
  37. 2009. július 29. 18:4924565.

    Szia Mimózi!

     

    Nekem a doki néni azt mondta, hogy a sarok keményedést is gomba okozza. Amióta kezeli a lábamat, azóta nincs még sarok keményedésem se.

     

    Egy úgynevezett hármas kenőcsöt ír fel mindig és azzal kencélem magam. Az is igaz, hogy sosincs a lábam zokni nélkül. Pont a kencék miatt. Hála az égnek kaphatók ma már egészen pici titok zoknik pamutból is, amik nem érnek még a bokámig sem. Ilyen melegben azokat használom.

     

    Nagyon sokat változotak a lábujjaimon a körmeim, elkezdtek befelé pöndörödni , és ennek nem örülök, mert köröm vágáskor mindig azt tapasztalom, hogy be nől kicsit a bőrbe. Alig bírom ki szabadítani és félek ha megsértem akkor megint elfertőzödik a lábam. Amióta az orbáncom volt azóta duplán aggódom minden sérülések miatt ami a lábaimon keletkeznek.

    előzmény:
    mimoza1oo (24557)
    2009-07-29  08:31
  38. 2009. július 29. 18:4624564.

    Szia!

    Olvasom,hogy tornázni fogsz,egyéni lesz?Anno nekem is írtak fel annak idején a reumán,de pár nap után abba kellett hagyni,mert azt a tempót amit ott diktáltak nem tudtam csinálni,befulladtam.Ismét menni kellett volna,hogy egyéni tornát írjanak ki,de nem mentem.Polifómon tornáztunk és át kellett öltözni,mert leizzadt az ember,mint a kacsa.

    előzmény:
    nagyszáju (24561)
    2009-07-29  18:13
  39. 2009. július 29. 18:4024563.

    Szia!

     

    Én szeretem a pörzsölt szőr illatát,mert ezt a hurkával hozom kapcsolatba

    előzmény:
    fb1955 (24555)
    2009-07-28  23:34
  40. 2009. július 29. 18:3724562.

    Szia Bori!

     

    Látom ügyeskedtél, apropó kicsit ügyetlenkedtél is a konyhában.

    Naksol-lal szoktam a megégett bőrt gyógyítani. Nagyon jó még akkor is ha a nap égeti a bőrt kicsit meg. Remélem a Te kencéd is jó lesz rá, bár a neogranormont nem igazán használtam ilyen esetekre.

     

    Jobbulást!

     

    Jól tetted, hogy a családoddal foglalkoztál. Még nekem is tart a meló rendessen a háznál. 

     

    Még kéthét és azt mondhatom az apróságok is helyen lesznek.

    előzmény:
    fb1955 (24555)
    2009-07-28  23:34
  41. 2009. július 29. 18:1324561.

    Szia!

     

    Az akasztás után??? Inkább viszolygok, hogy más után csak úgy csupaszon kellett beleraknom a ,,nyakam,,.... még semmit.

    Az olajos UH viszont betett. Egy pontban nagyon fáj a gerincem.

    Hogy a ma kora reggeli fejfájás mitől volt.... nem tudom. Igy a mai napom kimaradt, s nem tudom, hogy ,,min,, kell tornászni. A gyógytornász annyit mondott: másik ruhát jó ha viszek, mert megizzasztanak ezek a tornák.

    Anno a BM-ben mi matracon és gimn. labdán tornásztunk, meg masszázs is volt.

    Ez a páros gyakorlat nem annyira jó.... csak muszáj.

    Te légy ügyes.... bár gondolom vannak praktikáid.

    előzmény:
    almuska2002 (24549)
    2009-07-28  19:28
  42. 2009. július 29. 18:0824560.

    Anikó!

     

    Nem olyan puccos hely ez, hogy ismernék az időpontot.... nem úgy a kórházban! Ott anélkül már nem élet az élet.

     

    Ma nem mentem sehová, mert iszonyatos fejfájással ébredtem, s megfogadtam, hogy ha elájulok s jön a doki, csak akkor kapok erős fájdalomcsillapitót, igy maradtam a 2 no-spanal..... amúgy majdnem volt minden még mellé. De délben csak be kellett vennem még 2 no-spat és a vizhajtó csomagot. Egész nap csak fekszem....de legalább úgy 1-2 órája nem fáj a fejem.

     

    Pénteken megyek ismét.... ha megesznek, akkor nem jelentkezem többet.

     

    Jópofa a lányod. Az én sarkam talarészét is meg lehetne reparálni. Időnként kiakaszt.

    előzmény:
    mimoza1oo (24557)
    2009-07-29  08:31
  43. 2009. július 29. 18:0324559.

    Jó, hogy nem égetted le az egész hajad! Vagy ,,csak,, egy nagyobb részét.... lett volna fazonigazítás.

     

    Tudod, hogy amikor disznóöléskor pörkölték a disznót, akkor van ,,ilyen,, szag....

     

    Vigyázz, nehogy elfertőződjön a seb.... nem kell neki sok. Később majd teniszezel meg úszol.

     

    S gyógyulj meg mielőbb.

    előzmény:
    fb1955 (24555)
    2009-07-28  23:34
  44. 2009. július 29. 15:1324558.

    Szia Anikó!

     

    Az,hogy hanyadik nagymama leszel a sorban egyáltalán nem számít,a lényeg,hogy ha segítségre lesz szükségük legyen kit igénybe venni.Pár ismerősnél ikrek vannak és bizony elkél a segítség.Az egyik kedves ismerősöm már lassan 1.5 éve jár az ikrekhez minden nap!Kislány és fiú itt is a pár és két teljesen különböző egyéniség,az anyukájuk még mindig segytséget kér a nagyitól,bele is fogyott a nagymama.Délelőtt indul hozzájuk és tegnap is este 8 körül ért haza.

    Ildusék nem kérdezték meg a baba nemét,pedig a legutóbbi UH-n úgy feküdt,hogy lehetett volna látni.....én fiút jósoltam a gyűrűvel,tudom,hogy babona,nagyon kíváncsi vagyok,hogy bejön-e,persze ez attól is függ ,hogy ezt a babonát jól tudom-e.

    Jó lenne ha a nyár hátralévő napjai is ilyenek lennének,mint amilyen most felénk,mert így elviselhető lenne még a hátralévő nyár. A képek a tegnapi tapolcai kirándulásunkon készültek,mókusnézőben voltunk és egy kis játszótéri program is belefért még.....  puszillak tulcsi

    előzmény:
    mimoza1oo (24552)
    2009-07-28  20:05
  45. 2009. július 29. 08:3124557.

     

     

    szia szia Évikém.....

     

     

    Nálatok nem lehet a háziorvostól időpontot kérni????

     

    Nálunk lehet.....du. 7 után, már csak bejelentetteket fogad.....de pesze lehet korábbi időpontban is  helyet kérni.....

     

    Én nagyon örülök neki-je mert akkor nem kell órákat várni rá....

     

     

     

    Délelött pedikürre megyek, még sose voltam, de a talpamon és a sarkamon vastagszik a bőr.....igy kénytelen vagyok megcsináltatni.....a Kislányom teljesen odavolt amikor meglátta.......mondtam is neki, hogy cipész meg a kaptafa....erre....Anya hát nem láthatok a talpad alá...  legközelebb végignézlek tetőtől talpig.... jópofa mi?????

     

     

     

       Kellemes szép napot, és jó tornázást....biztosan használ...

    előzmény:
    nagyszáju (24554)
    2009-07-28  22:33
  46. 2009. július 29. 06:2924556.

     

     

    Szép jóreggelt Kislányok.....

     

     

    Szia Bori, köszönöm szépen a névnapi köszöntésedet, már hiányoltam, de még belefér a nyolc napba de még később is jólesett volna

     

    Nagyon sajnálom a balesetedet még szerencse, hogy "csak" ennyivel usztad meg....... pillanatok alatt jön a baj, nagyon kell vigyáznunk..... egyébként ugy hallottam, hogy legjobb a csap alá tartani, és minél hidegebb vizet engedni az égett részre...... hu Te szegény.....még belegondolnom is rossz érzés....

     

     

     Rendes volt a kisfiadtól, hogy résztvett egy kis családi vetélkedőn....

     

     

    Tegnap voltam Pötyinél, olyasmit mondott ha jól emlékszem, hogy 17-től megy szabira, de csak egy kis nyolc napra......igy ha szükséges menj,.......bár most a nyakad miatt eszedbe sincs....

     

     

      Vigasztalásul egy finom kávécska, már ugyis régen hoztam, igaz hogy közbe én teljesen leszoktam róla, mostmár csak teázom.....

     

     

                                         

     

     

    Válogassatok, jut mindenkinek -........egészségetekre -

     

     

    előzmény:
    fb1955 (24555)
    2009-07-28  23:34
  47. 2009. július 28. 23:3424555.

    Sziasztok! Szép estét mindenkinek!

     

    ANIKÓ!!! Legutolsóként kívánok sok boldogságot névnapod alkalmából ! Ha jól számolom, még érvényes, 8 napon belül vagyok!

    Már megint kihagytam pár napot, de most igazoltan, mert "gyerekeztem". Nagyon rendes volt a kisfiam, nem csak enni és aludni járt haza, voltak közös családi programjaink is. Pl. péntek du. (a legnagyobb kánikulában) jót teniszeztünk hármasban, igaz én inkább csak gyönyörködtem a fiúk játékában, igyekeztem nem sokat zavarni. Rendes anyuka módjára főztem, még húslevest is (igen ritkán csinálom, nyáron soha), sőt meggyes, meg almás sütit is sütöttem a kedvenc isleren kívül.

     

    Tegnap miközben a kaját főztem, nem vettem észre, hogy a papírszalvétával  letakart süteményes tányér túl közel van a nyílt lánghoz. A szalvéta azonnal meggyulladt, én meg olyan szerencsétlenül kaptam le (vagy inkább fel?), hogy nyakonvágtam magam vele. Egy picit a hajam is megpörkölődött (hogy az milyen büdös volt!), és hát a nyakam elég ronda lett. Folyattam rá a hideg vizet hosszú percekig, közben a férjem leugrott a közeli patikába, de ott csak valami szir-szar spray-t kapott, azzal befújtam. Annyira nem vészes, hogy dokihoz mentem volna, de azért a reggeli teniszt meg az úszást ezen a héten kihagyom. Ma egy másik gyógyszertárban Neogranormon kenőcsöt adtak rá, remélem, gyorsan rendbejön. Több mint 1 napja azon mérgelődök, hogy hogy lehetek ilyen hülye p. !

     

    A munkahelyen is összegyűlt egy csomó minden, hoztam haza is belőle, aztán kiderült, hogy az itthoni gépemen nem tudom csinálni!

    Na, kimérgelődtem magam, akár le is fekhetek olvasgatni egy kicsit, mert alváshoz még korán van.

    Jó éjszakát mindenkinek

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2009. július 28. 22:3324554.

    Édesem tévedtél!

    Ekkor indultam a házidokihoz.... ott mindig annyian, de annyian vannak, hogy igencsak a rendelési idő vége felé szoktam menni, de igy legalább -du- árnyékos helyen lehet parkolni.

    Asszem öregszem.

    Igyekszem tiszta pamutba öltözni, hogy ne legyen ,,még melegebbem...,, 

    Nem tudván, hol lesz a gyógytorna, igy arról ma lemaradtam, de a kezelésekről nem. Holnap folyt.köv.

    előzmény:
    mimoza1oo (24545)
    2009-07-28  17:36
  49. 2009. július 28. 20:2324553.

     

     

    Szép estét Almus

     

     

    Most hogy igy irod, jut eszembe, hogy tényleg "testpermet" nem tudtam kinyögni a levelembe, mert persze nincs ráirva, nem magyar ...... kiadás

     

    De tényleg ragyogó az illata, és nagyon sokáig tart...... még most is érzem  magamon, holott már kétszer fürödtem azóta..... mó kis minőség lehet.....

     

     Krisztikém imádja a tengert, képes volt még buvárkodni is megtanulni, engem meg a frász kerülgetett annyira féltettem...... én még uszni sem tudtam, most 5 éve tanultam csak meg Hévizen.....

     

    Jól ment neki a buvárkodás, de a füle nem birta a nagyobb mélységet, igy /hálistennek/ abbahagyta az intenzivebb lemerüléseket, és most csak "pipával" buvárkodnak kicsit, ez már nem veszélyes......

     

    Annak is örülök hogy sokan mennek, valahogy csapatba biztonságosabbnak érzem a külföldöt, főleg a tengerpartot, ahol annyiféle ember van....

     

    Igen hiába nekem mindig kicsi lányom marad, holott már nem tinédzser....

     

     Igen érdekes ez a sok nagymamaság, csak nálam az a gond, hogy a kisKrisztinek a Párom kislányának az Édesanyja, az Anyósa az első, aztán én csak kullogok a sorba az Édesapja  Imádottjaként.......

     

    Kicsi Bogyót várom is meg nemis, féltem nagyon, mert fél a kocsiktól, itt meg aztán van bőven.... majd hátrafelé sétálok vele......de néha száguldoznak itt a mentők, a tüzoltók, azok aztán nem vesznek vissza a hangjukból, ez a szegény meg frászt fog kapni..... lehet teszek neki be füldugót  kiváncsi vagyok mit szól Krisztinám az ötletemtől.....  majd ad nekem füldugót....

     

    Képzeld annyira szereti és kényezteti ezt a kis ebet, hogy a kocsiba vett neki biztonsági övet......hát gondolhatod milyen aranyos a hátsó ülésen.....  és türi...... belevan kapcsolva és olyan komolyan ül, mintha tudná mire van.....

     

    Rám előszőr rámjött a kacagás, alig birtam abbahagyni....

     

    -Szép volt tőled, hogy meglátogattad a szomszédasszonkádat, de a tüdőkorházzal nagyon kell vigyázni, mert ott nagyon sok lehet a fertőző beteg....és bizony borzasztóan sajnálja az ember azt a sok  szenvedőt......

     

    Remélem Te jól vagy, kellemes volt a napod, mostmár pihenhetünk, én még lezuhanyozok, felhivom a Párocskámat, és elteszem magam holnapra.......... ja

     

    és akkor megyek Krisztimhez hogy kicsit rendbetegyenek a szalonba, tegnap látta, hogy a sarkamon van némi kis keményedés, és teljesen meg volt döbbenve  képzeld, amikor veszi elő a kis előjegyzési számitógépét, és diktálja Apjának, hogy holnap anyát 1o.3o-ra légyszi hozd  be hozzám, egy kis megnyuzásra  tudja hogy minden kis vacaktól ugy félek......még ha a kezemet is manikürőzi attól is, pedig nagyon jól dolgozik, csak én nem szeretem ha matatnak rajtam......hátmég a lábamat....jajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj nekem....hogy élem tul.....

    előzmény:
    almuska2002 (24547)
    2009-07-28  18:00
  50. 2009. július 28. 20:0524552.

     

     

    Tulcsikám , éppen arra gondoltam, hogy halálra izgatom magam a kisKrisztike miatt....... holott őt nem én neveltem, de nagyon szeretem a kislányt -   

        mi lesz velem, ha az én Krisztikém lesz ilyen helyzetbe......persze a várható nagy öröm elbirja azt az izgalmat amivel jár.....

     

    KisKriszti holnap megy be a kórházba még egy müszeres vizsgálatra, és ha ugylátják jónak, akkor benntartják, amit én nem bánnék, mert tényleg biztonságosabbnak tartom.....

     

    Izgalmas napok, jó lenne már ha szegénykém tul lenne rajta....és mi is már nagyon szeretnénk látni a picikéket.....hu de aranyosak tudnak lenni...... csak ugy rohanunk be hozzájuk amikor megérkeznek... azonnal

     

     

    Nektek is van izgalom igy, hogy a kislányod anyai örömök elé néz, és milyen jó, hogy itthon szüli meg a picijét....... tudjátok már a  nemét ??????? persze mindegy hogy mi, csak egészséges legyen.......

     

     

     Jól tettétek, hogy mind megettétek a barackot, voltatok rá elegen, és igy az igazi frissen, és nyersen....igy van benne minden ami kell a szervezetnek.....

     

     

    Kellemes szép estét. és nyugodt éjszakát....

    előzmény:
    tulipanfa (24548)
    2009-07-28  19:24
  51. 2009. július 28. 19:3924551.

    Szia !

     

    Nem tudom,hogy min változtatnak,de egyenlőre a szigetelés menni fog,a gond az állami résszel van,mert a fűtéskorszerűsítést áttették valamilyen zöld akármilyen programba és más minisztériumhoz,de mi még tavaly pályáztunk.Tiszta cirkusz az egész......Semminek sincs gazdája,hónapokig ülnek a papírokon és egy aláírásra fél évet vártunk.......utána másik 3 hetet,hogy hivatalosan is ideérjen az aláírás,a neten pedig már ott voltunk....A bank csak a pecsétes papírt tartja hivatalosnak,az interneten megjelent hivatalos dokumentumot nem.Ezért beleesett a szövetkezett az áfa emelésbe is,+9 milla amit vállalnunk kellett .....

    előzmény:
    égedelem (24520)
    2009-07-26  21:48
  52. 2009. július 28. 19:3224550.

    Szia Katusom!

     

    A mi barackjaink nem voltak ekkorák,nem volt elég eső és locsolni pedig ritkán locsoltuk,mert ebben az évben voltunk a legkevesebbet a tónál.Az íze viszont kárpótolt mindent.Lehet,hogy jövőre a sok termés miatt majd kevesebb lesz rajta,mert már jártunk így a fával.Terveztem,hogy pár üveggel teszek el,de jöttek a szülőtársék is látogatóba hozzánk és adtunk egy kisebb ládával .Most a szilván látjuk,hogy rengeteg van a fán ebből is,de szintén nagyon apró,ebből viszont lekvárt szeretnék főzni.

    Pihengettek már egy kicsit,hiszen lassan menni kell dolgozni,nagyon munkás napjaitok voltak!

    Jó pihenést kívánok  tulcsi

    előzmény:
    katusom (24523)
    2009-07-26  22:25
  53. 2009. július 28. 19:2824549.

    SZia Évi!

     

     

    Hogy érzed  magad a torna és a kezelés után?

    Gerinckimélő ,fekve szőnyegen végezted a gyakorlatokat? 

    Mennyi mindent kérdezek,azért mert én is jártam műtét után kezelésekre + tornára.

    Ultrahangos kezelés volt még meleg besugárzásra emlékszem(jótékony hatásra nem) ,a fizikóterápiást  valami ok miatt nem kaphattam.

     

    Szőnyegen  végeztem a gyakszikat .Nekem jók voltak ,ma már nem tornázok,csak itthon "páros"gyakorlat ,hogy érezzem van derekam! 

    Ma is lesz  ,be a kádba ki a kádból....

    Vigyázz Magadra!

    Kellemes pihenést kívánok! 

    előzmény:
    nagyszáju (24544)
    2009-07-28  13:31
  54. 2009. július 28. 19:2424548.

    Szia Anikó!

     

    A barackot mind megettük!Egy kisebb ládával kaptak a pomáziak,aztán mi is mindannyian eszegettük és az utólsó adagból is már alig van.

    Bizony pocaklakónk van,jól emlékeztél,novemberre várja a pomázi lányom.Itthon fog szülni,csak a vőm utazik vissza Dublinba és majd talán tavasszal mennek mindannyian utána,azaz a vőm jön értük.Úgy néz ki,hogy maradnak még pár évig......

    Nálatok viszont bármikor megszülethetnek a kicsik,hiszen a hét végén már augusztus lesz!A lányom is mondja,hogy ez a gyerek lehet,hogy nagyobb lesz,nehezebb a hasa és a dereka is kezd fájdogálni.

    Időjárás változás megindíthatja hamarabb a szülést,mivel császáros lesz Krisztina jöhetnek hamarabb a gyerekek,jobb is ha biztos helyen lesz már.Izgalmas napok elé néztek....

    előzmény:
    mimoza1oo (24530)
    2009-07-27  16:06
  55. 2009. július 28. 18:0024547.

    Szia Mimóza!

     

    Örülök a Krisztikéd javulásának! Gyógyuljon meg hamar és irány a tenger!

    Vakációzanak egy nagyot !

    Látod mindig tanulunk"kapunk" valami újjat a fiatalságtólA testpermet,nekem is ismeretlen volt mikor először hozták a gyerekek, ma már én is elkényeztetem magam néha egyszer-egyszer mert finom az illata.

    Na persze fürdés után.  

    Had forogjanak az utcán,utánunk ahány éves is az emberfia,az építő kritika mindig jó.

    Jön a Bogyóka a" nagyvárosba" leviszed a parkba meglátod haza sem akkar majd menni olyan jól érzi magát Veled.  

    A mi  kis Hunikánknak 5 nagymamája van.

    Kettő , Én +a Piri mert a másik nagymama is Piri +3 dédnagymama.

    Ahányan vagyunk annyifelé lakunk.Én   toszogatom a legtöbbet,ha tehetem fel a buszra!!!!!Írááááááány!!!!!!!!!!

     

    Van 3 n.papi is ebből egy a dédpapi.

    Sajnos az én anyukám nem érhette + a dédunokáját. 

     

    Nem baj,hogy nincs risizni való most vakációznak a megrendelők.

    Pihenj te is! -meglásd beindul a szezon pihenő után.

    Ma +látogattam a szomszéd nénit a tüdőkórházban,vittem egy kis házi "kosztot".Sok meggyötört beteg van,rossz látni.

    Kellemes pihenést kívánok! 

     

     

    előzmény:
    mimoza1oo (24540)
    2009-07-28  08:00
  56. 2009. július 28. 17:4124546.

     

     

     

    Szia Almuska.....

     

     

    Köszönjük a jókivánságokat, reméljük, hogy Te is nagyon jól vagy.......az idő isteni, főleg valamilyen vizparton lehetne kellemesen eltölteni a nap nagybb részét.......

     

    Nem tudom mi történt az éjszaka velem, hogy ennyire megtáltosodtam, és a legszebb, hogy még most is folytatni tudnám......

     

    Lehet jót tett az a kicsi 6 cm, vékony kis parasztkolbász amit reggelire ettem  nyers uborkával, és isteni pici kis paradicsomokkal........ hu de jól esett...... utána egy kis boros - cólát ittam, maradt még egy kis 5 puttonyos Tokaji a Párom felköszöntéséből.....azt kortyolgatom  persze felhigitva......

     

    Mondják hogy vétek Cólába tenni, de nekem igy jobban izlik....bár  higitás nélkül is n agyon jó, csak ugy hamarabb elfogyna.....+

     

     

     

     

    Kellemes szép estét Neked is, és lehetőleg nyugodalmas jó hüvős éjszakát......

    előzmény:
    almuska2002 (24543)
    2009-07-28  09:52
  57. 2009. július 28. 17:3624545.

     

     

    Szia Évikém, remélem a "lépéseken" tul vagy, és már otthon pihegsz mert ugy látom innen a redőny rései között, hogy igencsak nagyon nagy a meleg..... csak ugy sugárzik a nap még mindig, holott már  hat óra felé kullog az idő....

     

    Ma nagyon intenziv voltam, mindennel elkészültem ragyog a lakás....csak az ablakok nincsenek megpucoválva.....

     

    De azt nem én fogom csinálni, az a Párom kizárósága, csak ő csinálhatja......hálistennek fél, hogy leesek...

     

     

    Vigyázz magadra.... nemsokára már teljesen jól leszel, segit a gyógytorna, legalábbis  reméljük....

     

     

       pusszantyuka....

    előzmény:
    nagyszáju (24544)
    2009-07-28  13:31
  58. 2009. július 28. 13:3124544.

    Szép napot Neked is!

     

    Nincs reggeli pihenés/lustálkodás, mert ma kezdtem a gyógytornát, utána meg a kezeléseket.

    Viszont most itthon hüsölök még valameddig, du. irány a házidoki. Lejár a jogositványom, tenni kell a lépéseket.

    Örülök, hogy Kriszti javul(bat). Oké-s az akácméz.

     

    Du. kell egy kis lazitás....Neked.

    előzmény:
    mimoza1oo (24541)
    2009-07-28  08:04
  59. 2009. július 28. 09:5224543.

    Sziasztok Kislányok!      Legyen  nagyon szép a Napotok! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. 2009. július 28. 08:1324542.

     

     

    Szia Katulikám.......

     

     

    Nagyon jó ötlet a laminált padló,  nekünk is az lett a három szobába.....isteni klasszul lehet takaritani,

     

     

    Mi is a Diégonál vettük, és valóban adnak alá ami kell. plusszaba ingyen....

     

    Mi 8 mm-eset vettünk, azt mondták, hogy ez aztán már mindent kibir, még az irodákba a gurulósszékeket is......hát az nekem is van kettő a számitógépemnél és a varrógépemnél is, igy nagyon fontos a jó minőség....

     

    Könnyü tisztántartani, de fényes az nem lesz, de nagyon kellemes szinekbe kapható....... pillanatok alatt rakta le a kis   MAJDNEMVEJEM  2-3 óra altt volt meg egy szoba...... és teljesen megváltozott a szoba " látképe" imádom az uj parkettámat, és csodálkozom, hogy évek hosszu soráig, kinlódtam, és kenegettem a régit...... mennyi bajom volt vele....

     

     

    Nagyon jókor veszitek Ti is, hogy akciók vannak, és lényegesen olcsóbb.......

     

    Legyen benne sok örömöd......

     A kis uj családtagokhoz   gratulálok, egyik szebb mint a másik..... nagy öröm a házba......képzelem Lacusod mennyire szereti őket, persze Veled együtt......

     

     

    Jó munkát, Mamádék is örülni fognak az uj padlószőnyeghez, bár én nem szeretem, annó sose éreztem tisztának....mindig azt gondoltam hogy poros.....és állandóan szivóztam.....

     

     

    Kivánok nagyon kellemes szép napot, állok neki takaritani, mert gyorsan jön a hőség........ és akkor már ellustulok....puszika

    előzmény:
    katusom (24532)
    2009-07-27  19:48
  61. 2009. július 28. 08:0424541.

     

     

    Évikém pusszantyu Neked, kellemes szép napot,

     

     

          és jó pihenést, ne törödj semmivel....... csak Neked jó legyen.....

     

    Szaladj végig a kerteden, és szedegesd a paradicsomot......az a legjobb gyógyitó hatásu gyümölcs-zöldség ????? a fene tudja, de nagyon hasznos és finom.....

     

     

     

    A kislányom reggel telcsizett, már lénegesen jobban van, az éjszaka nagyot változott az állapota..... hálistennek és a finom kis akácméznek....

     

     

       pusz pusz, vigyázz magadra.....

     

     

                                         

    előzmény:
    nagyszáju (24537)
    2009-07-27  23:00
  62. 2009. július 28. 08:0024540.

     

     

     

     

    Rózsaillatu szép jóreggelt kivánok MIndenkinek

     

     

    Neked is Almuskám.....

     

     

    A szobám illatozik, tegnap este csak befutottak a Krisztikémék, nem tudta megállni, hogy ne jöjjön egy kazal rózsával.....és érdekeset kaptam még tőle, amit eddig nem is hallottam, ilyen test-frissitő sprét....... amivel a nagy melegbe befujod a karodat, a nyakadat, és teljesen felfrissit......

    Persze ugygondolom, hogy nem az agyonizzadt testre kell ezt fujni.....  isteni finom illata van, és tényleg teljsen felfrissit......

    Majd az utcán is utánamfordulnak, hogy mitől vagyok ennyire kellemes  illatu erre a korra

     

    Félre a nevetgélést.....

     

    A kislányom gyógyulgat, de még köhécsel, és a hangja is váltakozik a mélyből a magasba.......de jó uton halad a Tenger felé....

     

    Van egy jó - vagy rossz - hirem is.......valószinüleg a szabadságuk alatt  MEGKAPOM BOGYÓ KUTYIT ......ami jó is meg félek is tőle kissé......tudn..... másállapotba van, és Krisztim nagyon dédelgeti félti, remélem nem történik nálam valami gond vele....

     

    Szokva van az otthoni hatalmas nagy kerthez és a nagy szabadságához, egész nap kinn van, és hajkurássza a csigákat...... hancurozik a fübe......hát szegénykémnek itt velem kell töltenie unalmas napjait benn a szobába......és még hőség is lesz....

     

    Persze sokszor leviszem majd, - nekem is jó lesz  - csak ugye rá kell hogy tegyem majd a pórázt, mert elszaladna, itt forgalom van, és nem tudom megfogni......jajjjjjj még rágondolni is rossz...lenne.

     

    Hát nem fog örülni a póráznak, és majd engem is megutál érte dehát mit tegyek.....

     

    Csinálok róla majd fotókat és hozom Nektek bemutatni.......

     

     

       Az augusztusi --- Párom kis unokáinak nagyon örülök és boldogan várom őket, csak azt sajnálom hogy nem lesznek velünk állandóan, vagy legalább sokszor, mert van nekik még két nagymamájuk rajtunk kivül.......pedig olyan szivesen tologatnám őket nap-mint nap

     

    Hál istennek egyelőre risizni valóm nincs, el is tettem a varrógépemet nyugdijba....jól letakartam, hogy észrevétlen maradjon egy darabig......

     addig amig nem jön rá valami munka......aztán gyorsütembe kapom elő....és fogom munkára..... a számitógép helyett......is őt fogom strapálni...

     

     

    Kellemes szép napot Mindenkinek, és állok neki hatalmas munkába kezdtem, porszivozom az egész lakást, készülök a "vendég" Bogyóka fogadására, mert akkor nem lesz időm semmire, mert állandóan sétálunk, amikor az idő is engedi........

     

     

                          

    előzmény:
    almuska2002 (24533)
    2009-07-27  21:24
  63. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2009. július 28. 06:3724539.

    Szép jó reggelt mindenkinek!

    egy friss hogy jól induljon a napotok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2009. július 27. 23:1024538.

    Sziasztok!

    Minden nap főzök!

    Akkor keresük meg a pizsit.

    jó éjt mindenkinek.

    előzmény:
    nagyszáju (24536)
    2009-07-27  22:57
  65. 2009. július 27. 23:0024537.

    Jobbulást kivánok Krisztinek! Kapja össze magát, hogy tudjon kikapcsolódni teljesen.

    Neked meg sok munkát kivánok! Igen, abból van pénz.... mert lassan anélkül a boltban vissza sem köszönnek.

    Egy jó kertipartira én is beneveznék...de majd összehozunk valamit itthon a barátokkal.

     

    előzmény:
    mimoza1oo (24531)
    2009-07-27  16:10
  66. 2009. július 27. 22:5724536.

    Lassan pizsamát kell keresnem....mert igencsak későre jár.

    Holnap is hozhatod a kávét. Szükség van rá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855465 (24527)
    2009-07-27  07:25
  67. 2009. július 27. 22:0824535.

    Szia Almuska!

     

    Valamit biztossan nem jól olvastál, mert a régi szőnyegpadló helyett vettük a laminált padlót. Na de sebaj.

     

    Pont ma beszélgettük az apimmal, hogy ugyan mikorra fogunk egyáltalán egyenesbe jutni a munkákkal, és bizony még az augusztus  első két hete kelleni is fog. Onnan már nem sok idő van pihire, mert 20.-a után kezdődik a munka.

    Nagyon nőlnek a kis papagájaink. Ma már az anyukájuk a legnagyobbat tanította repülni. Jót játszottunk velük.

    előzmény:
    almuska2002 (24534)
    2009-07-27  21:44
  68. 2009. július 27. 21:4424534.

    Szia Katusom!

     

    Közel vagytok a munkálatok végéhez,ha már padlószőnyeget mentettek venni. 

    Nagy munka ,nem csodálkozok rajta,h fáradt vagy. 

    Meglepitek a mamát?

    Biztos ,nagyon fog örülni az új szőnyegnek.

    Öleld magadhoz a drága umcsókát,munka közben is ,de utánna adjatok magatoknak pár napot, több együtt töltött örömködésnek is.

     

    Kellemes pihenést kívánok! 

    előzmény:
    katusom (24522)
    2009-07-26  22:21
  69. 2009. július 27. 21:2424533.

    Szia Mimóza!

     

    Nagyon sajnálom,hogy a kislányod lebetegedet.

    Jobbulást kívánok Neki!

    Augusztus mindjárt itt van, és Te is nagymama leszel,Ők a Te kisunokáid is.

    Van risikélni valód?

    Nagyon jó, még több  szemet gyönyörködtető"Mimózás risike"  !

     

     Szép  álmokat!

    előzmény:
    mimoza1oo (24530)
    2009-07-27  16:06
  70. 2009. július 27. 19:4824532.

    Szép estét!

     

    Jobbulást a kislánykádnak. Látod azért lesz előbb is uncsikád , még ha nem sajátjogu akkor is.

     

    El mentünk a diegóba egy kis pénzet költeni, mert meglepjük a mamáékat, hogy a mi szobánkba laminált padlót teszünk, és nem tesszük vissza a régi padlószőnyeget.Egyedül ebbe a szobában nincsen parketta, és mivel a betonozást padloponozni kell mert feltöredezett, így szépen le rakjuk padlóval. Most nagyon jó akciózás van a Diegónál, és a padló alá való zajcsökkentőt és a padlóhoz való szélt pluszba adják ajándékba.

    előzmény:
    mimoza1oo (24531)
    2009-07-27  16:10
  71. 2009. július 27. 16:1024531.

     

    Szia Évikém....

     

     

     

    Köszönöm a csodálatosan szép vörös rózsacsokrot......

     

     

    Sajnos a kislányom lebetegedett..... igy a névnapi kertiparti el lett halasztva.....majd két hét mulva ...mert csütörtökön mennek a tengerre....remélem addigra teljesen meggyógyul.-gat...

     

      Kellemes szép napot neked, remélem már teljesen jól vagy......

     

     

    Kevetset tudtam visszaolvasni, annyi tennivalóm volt mostanában.....

     

    Lassan jönnek a munkáim, aminek nagyon örülök, mert sajnos a pénz manapság a legfontosabb kezd lenni szerintem Mindenkinek mert nagy a hiány benne....

     

     

     

     

                 

     

     

    előzmény:
    nagyszáju (24506)
    2009-07-26  13:41
  72. 2009. július 27. 16:0624530.

     

     

    Szia Tulcsikám.....

     

     

    Hu de szép a barackfád, elképzelem milyen nagyon nagy mennyiség van rajta....lesz mit eltenned.....

     

     

    Mekkorát nőttek az unokáid, azt hiszem láttam őket sokkal kisebbeknek....szép kis gyermekek....boldog lehetsz velük....

     

    Mintha ugy olvastam volna hogy van a családba "pocaklakó?"

     

    Nálunk is vannak, a Párom Kislányának ikrei lesznek, és méghozzá nem is sokára......aug 1o -re van kiirva császárra....hacsak nem kell előbb....

    Ugy néz ki, hogy szerdán befektetik, mert nagyon nőnek a babácskák.....egy-fiu és egy kislányka lesz..... olyan kiváncsiak vagyunk már rájuk,  szegény Krisztike - mert a Párom kislányát is Krisztinek hivják....- már nehezen viseli, a két magzatka már majdnem 5 kg......nem kis suly. és ha belegondolunk bizony ott 8 végtag van, ami egyfolytába mozgolódik, és nem is kicsit......

     

    Egyfolytába rugdossák egymást a kis haszontalanok

     

     

        Mikor lesz a te következő kis unokád ?????

     

     

     

    előzmény:
    tulipanfa (24512)
    2009-07-26  18:06
  73. 2009. július 27. 15:5424529.

     

     

    Köszi Égike a köszöntést......

     

     

    én nem csodálom, hogy kimegy a fejedből, volt nekem olyanom amikor csináltuk a nagy átalakitást, hogy elfelejtettem kenyeret sütni, és amikor a párom csomagolni akart másnapra......hu rohanhattunk kenyérért a közértbe........

     

     De ugy látom, hogy már a végét "járjátok" és nemsokára vidáman emlékeztek vissza a gondokra és bajokra, ugy mint ahogyan én is....

     

     

     

       Kellemes szép napot, és egy kis pihenést is.....

    előzmény:
    égedelem (24520)
    2009-07-26  21:48
  74. 2009. július 27. 15:5024528.

     

     

     

    Drága kis Katulim.....

     

     

    Nagyon szépen köszönöm a köszöntést, 8 napig érvényes,  és tudod jobb későn mint soha......

     

    Csodaszép diszes görögöt küldtél virág helyett.....ez is különlegesség a számomra...... nagyon klassz....

     

    Ennél már csak az őszibarackjaid szebbek, hu de gyönyörüek lehetnek életbe, és hogy mekkorák  Egy üvegbe nem is férne bele három, ha befőttnek tennéd el......

     

     

    Kellemes szép további napot kivánok, jó az idő, nem kell izzadni....

    előzmény:
    katusom (24521)
    2009-07-26  22:16
  75. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2009. július 27. 07:2524527.

    Szép jó reggelt mindenkinek!

    Hozok egy frisitő hogy jól induljon a napotok.

     

    mindenkinek köszönöm a dicséretet. nekem is tetszik a szine.

    eddig fehér volt, mondjuk az is tetszett.

    előzmény:
    nagyszáju (24526)
    2009-07-27  00:07
  76. 2009. július 27. 00:0724526.

    Én is megnéztem a ,,müvet,,. Nagyon szép lett.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855465 (24517)
    2009-07-26  20:02
  77. 2009. július 26. 22:3124525.

    Szia Bibus!

     

     

    Régen láttalak! Mi újság nálatok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_929199 (24498)
    2009-07-26  09:09
  78. 2009. július 26. 22:2924524.

    Szia Égi!

     

     

    Mi meg annak örültünk, hogy ma már a szép új konyhában főzhettük az ebédet a mamáéknál, és ebédelhettünk.

    Holnap idehaza csinálom a takarítást. Hiszen alig tudtam valamit csinálni amikor haza jöttünk aludni.

    előzmény:
    égedelem (24520)
    2009-07-26  21:48
  79. 2009. július 26. 22:2524523.

     Szia  Tulcsika!

     

     

    Szívós kis uncsikáid vannak, és én úgy gondolom a mamájuk is edzésben van tartva

     

    Gratulálok a kis Dorci szülinapjához is.

     

    Csodás a barack fátok. Nekem nem volt időm a lefotózásához, de amit haza hoztam pár szemet azt lefotóztam, és még én is meglepődtem amikor megmértem a súlyukat.

    előzmény:
    tulipanfa (24512)
    2009-07-26  18:06
  80. 2009. július 26. 22:2124522.

    Szia Almus!

     

    Nem csodálom, hogy ezeknek a képeknek láttán elmúlik a fejfájásod.

     

    Csoda szép kis babuci.

     

     Az én kis uncsóm is ma meglátogatott a mamáéknál. Nagyon örültem néki, bár a takarítás végét csináltam már a mamáék szobájában, de őt bármikor szívessen magamhoz ölelem. Még fáradtan is.

    előzmény:
    almuska2002 (24513)
    2009-07-26  18:22
  81. 2009. július 26. 22:1624521.

    Szia  Mimózi!

     

    Úgy látom Nekem jut az utolsó köszöntés joga .

     

     

    Nagyon Boldog Névnapot Kívánok Néked

     

     

                                     és 

     

     

       Mindazoknak akik ezt a csodálatos szép nevet viselik.

    előzmény:
    mimoza1oo (24518)
    2009-07-26  20:04
  82. 2009. július 26. 21:4824520.

    Sziasztok!

     

     

    ANIKÓ, boldog névnapot! Ne haragudj, hogy ebben a kalamajkában majdnem elfeledtem...pedig még az Anna-báli híreket is hallgattam.

     

    ALMUSKA, gyönyörű az unokád ! Legyen benne sok örömöd!

     

    BRONTYKA, megnéztem a házatokat szép lett!. Ha valami közbe nem jön, holnap nálunk is színezés, redőnyözés...aztán már csak apró dolgok lesznek vissza.

     

     

     TULIPÁNFA, szép helyeken jártatok! Én azt olvastam a neked is átküldött linkben, hogy az idén szigetelésre a panelek nem kapnak pénzt. De lehet, hogy félreértettem.

     

    Ma letakarítottam a teraszt és ott vacsoráztunk...micsoda öröm volt!

     

    Jó éjt, jó hetet mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2009. július 26. 20:0624519.

    Kellemes pihenést az éjjelre,nálunk most jó a levegő,a délutáni szellő miatt talán.....

    Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok,elmegyek talán lesz valami nézhető műsor....tulcsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  84. 2009. július 26. 20:0424518.

     

     

    Almuska, Évike, Tulcsika

     

     

    Nagyon szépen köszönöm a névnapi köszöntéseteket......

     

     

      Most vendégeim vannak, vidámak vagyunk, holnap jelentkezem, csak győzzelek Benneteket visszaolvasni.....

     

     

    Kellemes szép estét Mindenkinek

     

     

                                                       

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2009. július 26. 20:0224517.

    legtöbször minden pénzkérdés...

    raktam föl képet a bemre,a ma reggeli álapot,meg a délutáni.van még mit tenni, de azt már kibirjuk...

    előzmény:
    tulipanfa (24516)
    2009-07-26  19:52
  86. 2009. július 26. 19:5224516.

    Szia!

     

    Bizony a kor nem csak velünk rohan.....Itt már nagyon sok lakó várta,hogy elkezdődjön már valami,még ha ez felfordulással is fog járni,ha már itt ragadtunk a panelban.Nyúztak a lányok,hogy menjünk valamerre.de mi már innen egy kivételével sehová sem megyünk.Már nem tudnánk megszokni,hamarabb kellett volna váltani,de akkor nem volt lehetőség,mani,mani,mani........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855465 (24515)
    2009-07-26  19:31
  87. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2009. július 26. 19:3124515.

    szépek az unokáid, és milyen nagyok lettek!

    egyszer ha elkezdődik a felujitás, utánna meg az már magától...

    előzmény:
    tulipanfa (24512)
    2009-07-26  18:06
  88. 2009. július 26. 18:3324514.

    Szia!

     

    Köszönöm a jókívánságaidat Dorka nevében is.Muszáj egy kis lazítás,lefárasztanak rendesen a gyerekek,ilyenkor amikor ezt írom,akkor szégyenlem is magam,mert Neked nehezebb helyzeted van és lazításod sincs.Az erdőjárás és a horgászat az ami megnyugtat,vagy a zene van még.....Ennyit mentek az árak,mert most 61 n.m 626.ooo Ft,a miénk 2 szobás és 523.ooo.- lesz,ebből majd lemegy a radiátorok költsége ami nálunk már új,csak a fogyasztásmérő kell és még ami kell hozzá kütyü,de ez hogy mikor lesz,arra várjuk még a minisztériumi választ......Elindítanak egy pályázatot,43 szövetkezeti és társasház meg is nyerte itt nálunk és az állami részre azt írták,hogy kb.3 évet is lehet hogy megkapjuk,közben mindenki leáll az elkezdett felújítással-?Másik lehetőség még szerintük,hogy a lakók előlegezzék meg az állami részt is!

    előzmény:
    almuska2002 (24513)
    2009-07-26  18:22
  89. 2009. július 26. 18:2224513.

    Szia Tulcsika!

     

    Nagyon szép helyeken kirándultok.

    Jól sikerültek a képek.

    Isten éltesse Dorkát,boldog Szülinapot kívánok Neki utólag.

    A lányod vigyázzon magára és a pocaklakóra!

    Jó egészséget kívánok Nekik ! 

    Mi  házunkat is szigetelték ,és cserélték a nyílászárókat 2 éve.

    Az ablakokat  1 nap allatt kicserélték,(3 közepes,1erkély)szinte semmi javítni valót nem hagytak.

    A külső szigetelés hosszabb volt.

    Most nagyon szép,nyáron hűvösebb,télen több mint 50% al lett kevesebb a fűtés számlám.

    580 ezerbe került ,mi szélen vagyunk és 62 n.méteres a lakás. 

     

    Kellemes pihenést kívánok! 

    előzmény:
    tulipanfa (24508)
    2009-07-26  17:41
  90. 2009. július 26. 18:0624512.

    A barackfánkon lévő barack mennyisége az egyik oldalon....

    és az unokáim edzésben......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. 2009. július 26. 17:5224511.

    Szia!

     

    3 éve tolódik a felújítás,mert sokan nem akarták,mert kapták a támogatást,mióta csökkent és pedzegetik,hogy megszüntetik,így az ellenzői is átálltak és 1 éve várunk,hogy aláírják és mehessen ez az egész nyavalya.Az állami résszel van most is gond,még válasz nincs,hogy konkrétan mikor is adják a pénzt,addig pedig a kivitelező nem csinálja végig a dolgot,mert nagy összegről van szó.El kellett dönteni,hogy mi a fontosabb a felújításnál,kezdik az ablakkal és folytatják a külső 10 cm-es szigeteléssel,teljesen le a lábazatig.Két pártra szakadt a közgyűlésen a lakók száma,mert volt aki nem a szigetelést akarta,hanem a fűtés korszerűsítsét,a többség döntött.Nálunk már mindenhol ki van cserélve a radiátor,mi is a külső mellett döntöttünk,ez nagyobb összeget tesz ki pénzben.Elindít az állam egy programot,pályáztat és az állami rész hiányzik........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855465 (24509)
    2009-07-26  17:44
  92. 2009. július 26. 17:4524510.

    Anikó!

     

    Még 1x Boldog Névnapot!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2009. július 26. 17:4424509.

    Szia!

    Nagyfába vágjátok Ti is a fejszét.

    előzmény:
    tulipanfa (24507)
    2009-07-26  17:25
  94. 2009. július 26. 17:4124508.

    Sziasztok!

     

    Mennek a napok,egyik a másik után és lassan azt vesszük észre,hogy itt az ősz.Nekem a gyerekek miatt nagyon gyorsan mennek a napok,azt veszem észre,hogy ismét itt a hétvége.Délelőttjeink a játszótér környékén telnek,beiktatva előtte főzéssel.Néha úgy érzem magam,mint egy gép...A nagy hőséget elég tűrhetően bírtuk,11-ig voltunk valamerre,utána irány haza és bezárkózni a sötét lakásba.A lányomat zavarja a fényhiány,de másképp nem lehet ezt a meleget elviselni.

    Pénteken még rohangásztam a melegben a várandós lányomnak pocak tartó után,fáj a dereka ,szóval más ez a pocaklakó,mint az első.Vettem is 1-et,de nagy lett,így ma vissza is vittem és megrendeltem egy kisebbet.Tegnap szülinapoztunk,Dorka 3 éves volt,finomakat ettünk és nagyon jól éreztük magunkat,8 felnőtt és 5 gyerek.Az idő is kedvezett a kerti partinak,nem volt sem kánikula,de nem is fáztunk.Ma pihenőnap révén elmentünk ismét erdőjárásra és haza hoztuk az utólsó fél kosár őszibarackot. Olvasgatni fogom az írásaitokat és majd jelentkezem.....tulcsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2009. július 26. 17:2524507.

    Szia!

     

    Hétfőn már kezdődik az ablakcsere az utólsó lépcsőháztól indulnak,hozzánk kb.augusztus közepén érnek ide,jobb is,mert elmegy addig a nagy hőség és nem fog annyira hiányozni a redőny amíg átszerkesztik.Jól fogtok kinézni,megnéztem a képet amit felraktál az ablak körüli díszítésről.Sajnos a felújítás az idegek harcáról szól.....Mire teljesen rendben lesztek,nem akarlak bosszantani,de kezdődik a suli.Vagy talán lesz lehetőség egy kis pihenésre?

    előzmény:
    égedelem (24428)
    2009-07-23  14:57
  96. 2009. július 26. 13:4124506.

    Anikó!

     

    Kivánom, hogy még nagyon sok Boldog Névnapot ünnepeljél együtt erőben, egészségben szerető családod körében!

    előzmény:
    mimoza1oo (24501)
    2009-07-26  10:33
  97. 2009. július 26. 12:3424505.

    Anikó!      

     

    Nagyon  boldog Névnapot  kívánok ,szívem teljes szeretetével!!

     

    Kellemes szép napot   kívánok!

     

    előzmény:
    mimoza1oo (24502)
    2009-07-26  10:37
  98. 2009. július 26. 11:4824504.

     

     

    Pusszantalak Mártikám, de kedves vagy hogy

     

     

     megkerestél....

     

    nagyon szépen köszönöm a névnapi köszöntésedet.....örülök hogy látlak......irom neked a privit......

     

     

     

               Kellemes szép napot

    előzmény:
    cini50 (24503)
    2009-07-26  10:45
  99. 2009. július 26. 10:4524503.

    Drága ANIKÓ!

     

    NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT KIVÁNOK ! BOLDOGSÁGOT SZERETETET AZ EGÉSZ CSALÁDODNAK!PUSZILLAK MÁRTI!

     

     

    előzmény:
    mimoza1oo (24502)
    2009-07-26  10:37
  100. 2009. július 26. 10:3724502.

     

     

     

     

    Almuska, gyönyörü szép a kisunokád, nagyon boldog lehetsz vele, nem is csodálkozom, hogy elmulik a fejfájásod, és semmi bajon nincs amikor meglátod őt.....

     

    Nagybetükkel    GRATULÁLOK HOZZÁ...

     

     

    Kellemes szép napot Mindenkinek

    előzmény:
    almuska2002 (24477)
    2009-07-25  22:32

Címlap

top