Kedvas Anyukák! A tapasztalataitokra lennék kíváncsi a Doman módszerrel illetve a Helen Doron módszerrel kapcsolatban. Mi a Domant a két pici lányommal február óta csináljuk, a Helen Doront pedig most szeretnénk elkezdeni. Hogy haladtok? Szeretik-e a kicsik illetve arra is gondoltam, hogy esetleg számítógépes "tananyagokat" cseréljünk egymással. Vagy egész egyszerűen ötletek, javaslatok, tapasztalatok cserélhetnének e fórumon gazdát. Üdv, Ágianyu
Sziasztok! Az én kislányom másfél éves volt, amikor elkezdtük HD-t. Most ősszel már a harmadik évet kezdjük. Minden évben volt olyan időszaka, amikor úgy tűnt nem érdekli az egész. Olyankor is eljártunk az órákra, de nem erőltettem az otthoni tanulást. Nem hallgattuk a CD-t, hanem én énekeltem el a dalokat a napi tevékenységek közben. Így előbb-utóbb ő is bekapcsolódott és hamar megtanulta őket.
Szerintem az is fontos, hogy angol nyelvű műsorokat nézzen. Nekünk nagyon bevált a BBC Prime angolnyelvű csatorna, ahol reggel 6-tól vannak 10-30 perces gyerekműsorok minden korosztály számára. Így néztük a Teletubbies-t is. De nagyon jó kicsiknek a Balamory c. műsor. Én csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek lehetősége van rá.
Véleményem (ill. tapasztalatom) szerint sajnos korai... Nekem úgy tűnik, csak akkor érdemes elkezdeni, amikor a pici elkezd magyarul beszélgetni: kimondja az első rövid szavacskákat. Szóval kb. 1,5-2 éves kortól. Akkor mehet párhuzamosan a szótanulás. Akiket ismerek és korábban kezdték, alig-alig maradt meg valami az első év anyagából, és sokan abba is hagyák emiatt. Azok közül, akik viszont később kezdték, sokan szépen haladnak. De persze, ez csak az én meglátásom, ha valaki tud ellenpéldát, nyugodtan cáfoljon meg...
Sziasztok! Ma voltam egy bemutató órán, ahol 4-7 hónapos (!) babáknak volt foglalkozás. Az én 7 hónapos Krisztikém volt a legidősebb, ő élvezte az up-down dalocskát, de aztán inkább a többi babát nézte. Még nem mondtunk igent a dologra, mert nekem kétségeim vannak: nem túl korai ez? A HD-nél nyilván azt mondják, hogy nem, de én nem vagyok biztos benne.
Mi egy éve járunk a 2 és fél éves kisfiammal HD-ra, és elmondhatom, hogy szinte egyszerre kezdett el beszélni angolul és magyarul! Nagyon szépen fejlődik a szókincse és egyre jobban élvezi is a tanulást (most hogy a nyár kimaradt, hiányolta, kérdezgette mikor megyünk már angolra).
Mindenesetre azért az egy év alatt igen sok minden történt, kellemes is - kevésbé kellemes is. A kisfiamat eleinte nagyon érdekelte a dolog, de pár hónap után volt egy krízisidőszak nála (de asszem a csoport többi picijénél is): elkezdett az órán rendetlenkedni, nem oda figyelni, és az én drágám - ha rászóltam -, lefeküdt a földre tüntetőleg és nem nézett a tanárra. Akkor felvetődött bennünk szülőkben a kérdés: érdemes-e tovább nyúzni őt és fizetni a pénzt hiába. De aztán az lett a megoldás, hogy én otthon újra átvettem vele az anyagot hasonlóan ahhoz, ahogy az órán láttam, és így már jobban lett hozzá kedve, mert az otthoni "egyéni" foglalkozás klappolt neki. Végül szép lassan megint egyre jobban odafigyelt az órákon is, és most már nagyon aktív és rendes. Azóta már beszéltem több szülővel és úgy tűnik, sokaknál eljött ez a "nemigazánérdekel" időszak. Szóval, ha úgy látod, nálatok is elérkezik, ne add rögtön fel, próbálj ki valami otthoni parktikát, mert megéri.
Szia! Mi 2. éve járunk azv 5 éves kisfiammal.Igazából nem tudom, hogy mennyit ér, azt gondolom, hogy ezt majd évek múlva tudjuk meg. Én mindenesetre hiszek benne, és a lényeg, hogy nagyon szeret járni, pedig mi mindig 40 km-t utazunk miatta. Viszont kétszer voltunk más helyen pótórán, amikor nem tudtunk ide menni, és azt látom, hogy nagyon tanárfüggő a dolog. Nekem a miénk tetszik a legjobban, de lehet, hogy ez csak szokás kérdése.
Előástam ezt a topikot, mert mi most kezdenénk a HD-t és kíváncsi vagyok a tapasztalataitokra. Lassan egy év eltelt, hogy Ti elkezdtétek (ha még egyáltaán csináljátok), ez már annyi idő, hogy le lehet szűrni, hogy hatékony vagy sem. Mi már voltunk bemutató órán (Zsófim 4 éves, az ikreim 2), de ez kicsit elbizonytalanított. Zsófi aktív volt, a fiúk inaktívak. Persze én pont erre számítottam, nagy meglepetés nem ért.
Szóval, ha erre jártom és van időtök írjatok nekem egy kis élménybeszámolót.
Ez nagyon jól hangzik! Nálunk most a rajz bevezetése volt az újdonság, krétát kaptak a kezükbe, amivel elvileg saját kiskezüket kellett volna körberajzolni. Mondanom sem kell, hogy a szőnyeg is tiszta krétás lett. Jó, hogy az orosszal már ilyen jól álltok! Édes lehet a kislányod ezekkel a kis vitáival. Ma sétálni voltunk, nagyon jó, mert a fákon rengeteg termés van. Mutatom a bogyókat, a dió, a szelídgesztenye termését, majd egy fenyőfánál egy tobozt. Panna mindig ismétli a szavakat. Jövünk visszafelé, mindennek tudja a nevét: pl. ez bogyó, nem szabad megenni, ez dió, ez gesztenye stb. aztán odaérünk a fenyőfához, rácsodálkozik: "doboz".
Nálunk is új külsőt kapott a helység, tágasabb lett, tetszett is a csöppségeknek
JAj, olyan jó volt nálunk is, mindent végigcsinált, figyelt, nagyon aktív volt Kinga. sztm leülepedett a nyár alatt. Mi már belekezdtünk a 3.Cdbe.Pontosabban bevezetik a szavakat. De Kingának változatlanul Up-down a kedvence
Az orosz és magyart most vegyesen és egyszerre használja, olyan jópofa dolgok kerekednek ebből: orosz szavakat magyarul ragoz birtokosan, a нет és a nem-ből csinált egy {nyem} (próbáltam fonetikusan) -et, szóval vidám. Főleg amikor bizonygatja a játszótéren, hogy мяч és nem labda.... pedig ismeri mindkettőt, csak oroszul nevezi meg. Anno nálam is volt ilyen...
Nálunk is elkezdődött a múlt héten, új helyre, sokkal szebb és színesebb környezetbe került a helyszín. A lányok nagyon élvezték az órát és tényleg mindenre emlékeztek. Most csak ismétlések voltak. Olyan gyorsan elröpült a fél óra!
Tanfolyam ügyben nézd meg a www.okosbaba.hu oldalt. Ha jól emlékszem most Szegeden lesz, de írj nyugodtan a honlap gazdáinak. A 2003-ban meghallgatott Professzorom a mamám előadás szerintem ugyanez lehetett. Angol dalokat a Helen Doron tanfolyam elején kapsz, egészen pontosan 4 db cd-ét. A www.helendoron.hu-n vagy com-on pedig megtudhatod, Győrben van-e ilyen. Én biztos vagyok benne, hogy van. Ha máshonnan akarsz cd-ét venni, akkor az Oxford kiadóét keresd, azok nagyon jók.
en meg 2003-ban voltam Bp-n egy eloadason Kiss Orsolya tartotta: 30/927-9339 "Professor a mamam" volt a sorozat cime, o bent is volt az RTL klubba, szinten hasonlo a modszer Doman modszerevel. En jelenleg a kislanyom 11honapos, 1honapja, foldrajzolunk (kep-tenyeket) mutogatok neki , napi 3-5 db-ot, meg allatokat is. Lassan kezdjuk a matekot is. Imadja az ujdonsagot, szinte varja.
Mi a jövő héten kezdünk megint már várom. Hogy telt a nyár? elkezdtem vele napi 1x eljátszani 1-1 cd anyagát, nem mondom, csak emelem a fejem,meg a vállam stb és nem felejtett )))))
Látogassatok el a www.okosbaba.hu weboldalra. Folyamatosan bővülő tartalommal kisbabák, gyerekek intelligenciájának fejlesztéséről, gyermeknevelésről, kreatív játékokról, szülőségről.
Újabb vidéki helyszínen az Okosbaba szeminárium: 2006. szeptember 9-én, szombaton, Szolnokon, a Hozam Hotelben (Mária u. 25.). Jelentkezni lehet a 06-30-670-3803-as számon, vagy a goczoa@freemail.hu email címen.
Szerintem az angolos oroszos, magyaros mesefilm nézés jó ötlet! Én is gondoltam már, hogy valamit nézhetnének a lányok. Az a baj, vagy lehet, hogy nem baj, hogy a rajzfilmek csak kb 2 percig kötik le őket. Amúgy szinte sosincs bekapcsolva a tv, amíg aktívak. Aranyos a Kinga! Nálunk a Pikaboo (remélem jól írom) most a sláger! Végigéneklik simán. Akkor vagyok bajban, amikor nincs kéznél a cd és azt kérik, hogy "anya most a chu-chu train-t"! Na ennek nem tudom a szövegét, hiába hallottam ezerszer Kíváncsi vagyok, mit mond a tanárnénitek! Megírnád? Köszi! Ági
Arra gondoltam, hogy ami angol-amerikai rajzfilm és értelmes, azokat megszerzem eredetiben és majd úgy nézze. Nem mintha tv párti lennék, de micimackó aranyos. a magyar meséket magyarul, az ooszokat oroszul nézi majd. persze ez hosszú folyamat, mindig jövünk megyünk, de kipróbálom. szerinted?
Nálunk, ahol lakunk, indul most nyáron szintén angol, nem HD, csak dalocskázó,mondókázó vmi. nem tudom, h néha elvihetem e, félek, h belezavar. pénteken megkérdem a tanárnéninket.
Amúgy az up-down maradt a sláger, már elindult Kinga és tud forogni egyedül
Hahó! Örülök, hogy jelentkeztél! Tényleg énekli Panna a dalocskákat, és ő is angolul énekelt először! Most már magyarul is szokott, de lelkesebb az angollal. Lehet, hogy az én lelkesedésem ragad át rá? Ami viszont szintén figyelemreméltó, hogy Szilvike, aki mostmár 14 hónapos, párhuzamosan tanul beszélni angolul magyarul. Nálunk még mindig az up-up-up down-down .. a sláger, nagyon édes, amikor csinálja! És forog is lelkesen. A touch your.. is jól megy neki, A 2. CD-t kb 1 hete hallgatjuk és már fent van a lányok slágerlistájának a csúcsán. A múltkor vettem nekik angol dalocskákat 2 kazettán, de azt nem hajlandó Panna meghallgatni, szabályosan hisztizik, hogy vegyem ki a hifiből. Sajnos nem hallgattam bele a könyvesboltban, magyar nő énekli a dalokat és tényleg nem az igazi. Az orosz tanulással kapcsolatban szeretnélek kérdezni. Tudsz olyan weboldalt, ahol orosz dalok, versek vannak? Gondolkodom rajta, hogy elkezdek még 1 nyelvet tanítani a lányoknak, ha ez ilyen gyorsan megy. Anno én sokat tanultam az oroszt (ált. és középiskola), bízom abban, hogy visszajön majd a tudás. Viszont a kiejtés miatt kellene, hogy eredetiben hallgassák. Én keresgéltem, de nem sok sikerrel jártam. Köszi! Ági
Szépen haladunk, egyre jobban örülök, h belekezdtünk. Panna már gondolom, elénekli lazán a dalocskákat? Nagyon ügyes! Kinga próbál mondogatni dolgokat, főleg mikor otthon ismételgeti a mozdulatokat vagy látja az állatokat. a szamár angolul bőg, se magyarul, se oroszul... Új tanítónénink lett, illetve anno csak helyettesített, most ő lett az állandó. Lesz program gyermeknapon, megyünk
Kedden Panna válaszolt a tanárnéni kérdésére és mondta, hogy: "This is a car.". Ő volt az első a csoportban, aki "konkrétan" megszólalt. Olyan büszke vagyok rá!!!
Szia Bogi! A Doman módszerről a www.okosbab.hu oldalon olvashatsz többet. Ez a módszer is azon alapul, hogy a gyermek az első néhány évben a legfogékonyabb, hihetetlenül sok dolgot képes megtanulni. napi pár másodpercben taníthatsz a kicsinek olvasást, matematikát, és nyelveket. Az a kiindulópont, pl. az olvasás tanításnál, hogy előregyártassz szavakat, mondjuk 5 ismerős szót (apa, anya, puszi stb.) amelyeket gyors egymásutánban megmutatsz neki, miközben kimondod a szót. Ha a szavakon túlvagytok, akkor jöhetnek a szókapcsolatok.....stb. Rengeteg hasznos linket is találsz ugyanitt, amelyeket én fel szoktam használni az itthoni angolhoz is. Ma néztem pont, frissítették és most már orosz link is van (Agnes kedvéért írom...) A nyelvtanuláshoz ppt módban képeket, eredeti angol hangot és magát a szót használom, ha érdekel, szívesen küldök mintát belőle illetve a "lelőhelyet". Remélem felkeltettem az érdeklődésedet! Üdv, Ági
Mi otthon csak hallgatjuk a cd-t, különösebben nem angolozok többet, csak ha kezdeményezi a játékot. A tanár nénink említette is, h elég a cd hallgatás. Mivel nekem elég oroszos az angol kiejtésem, nem is eröltetem. Max az "up" és ilyen nem spéci szavakat mondok Amúgy az Anya, taníts engem! c. könyv a kézikönyvünk (a neve fura, de valóban készségfejlesztő játékok és feladatok vannak benne). csak ajánlani tudom. Még járunk babatornára, az is klassz, bukfencezünk, mászunk,vonatozunk az órákon, igazi jól megmozgatós babatorna. mondókákkal dalocskákkal. szereti nagyon.
Otthon sok orosz hanganyagot is hall + ugye én is csak oroszul beszélek hozzá. majd meglátjuk,mi sül ki belőle, de azt hiszem csak jó dolog
Az én kislányom másfél éves volt, amikor elkezdtük HD-t.
Most ősszel már a harmadik évet kezdjük. Minden évben volt olyan időszaka, amikor úgy tűnt nem érdekli az egész. Olyankor is eljártunk az órákra, de nem erőltettem az otthoni tanulást. Nem hallgattuk a CD-t, hanem én énekeltem el a dalokat a napi tevékenységek közben. Így előbb-utóbb ő is bekapcsolódott és hamar megtanulta őket.
Szerintem az is fontos, hogy angol nyelvű műsorokat nézzen. Nekünk nagyon bevált a BBC Prime angolnyelvű csatorna, ahol reggel 6-tól vannak 10-30 perces gyerekműsorok minden korosztály számára. Így néztük a Teletubbies-t is.
De nagyon jó kicsiknek a Balamory c. műsor. Én csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek lehetősége van rá.
Remélem hasznát veszitek a leírtaknak.
Szép estét mindenkinek.
Véleményem (ill. tapasztalatom) szerint sajnos korai...
Nekem úgy tűnik, csak akkor érdemes elkezdeni, amikor a pici elkezd magyarul beszélgetni: kimondja az első rövid szavacskákat. Szóval kb. 1,5-2 éves kortól. Akkor mehet párhuzamosan a szótanulás. Akiket ismerek és korábban kezdték, alig-alig maradt meg valami az első év anyagából, és sokan abba is hagyák emiatt. Azok közül, akik viszont később kezdték, sokan szépen haladnak.
De persze, ez csak az én meglátásom, ha valaki tud ellenpéldát, nyugodtan cáfoljon meg...
Szia Zsuzsa!
Mi egy éve járunk a 2 és fél éves kisfiammal HD-ra, és elmondhatom, hogy szinte egyszerre kezdett el beszélni angolul és magyarul! Nagyon szépen fejlődik a szókincse és egyre jobban élvezi is a tanulást (most hogy a nyár kimaradt, hiányolta, kérdezgette mikor megyünk már angolra).
Mindenesetre azért az egy év alatt igen sok minden történt, kellemes is - kevésbé kellemes is. A kisfiamat eleinte nagyon érdekelte a dolog, de pár hónap után volt egy krízisidőszak nála (de asszem a csoport többi picijénél is): elkezdett az órán rendetlenkedni, nem oda figyelni, és az én drágám - ha rászóltam -, lefeküdt a földre tüntetőleg és nem nézett a tanárra. Akkor felvetődött bennünk szülőkben a kérdés: érdemes-e tovább nyúzni őt és fizetni a pénzt hiába. De aztán az lett a megoldás, hogy én otthon újra átvettem vele az anyagot hasonlóan ahhoz, ahogy az órán láttam, és így már jobban lett hozzá kedve, mert az otthoni "egyéni" foglalkozás klappolt neki. Végül szép lassan megint egyre jobban odafigyelt az órákon is, és most már nagyon aktív és rendes. Azóta már beszéltem több szülővel és úgy tűnik, sokaknál eljött ez a "nemigazánérdekel" időszak. Szóval, ha úgy látod, nálatok is elérkezik, ne add rögtön fel, próbálj ki valami otthoni parktikát, mert megéri.
Sok sikert mindenkinek!
Mi 2. éve járunk azv 5 éves kisfiammal.Igazából nem tudom, hogy mennyit ér, azt gondolom, hogy ezt majd évek múlva tudjuk meg.
Én mindenesetre hiszek benne, és a lényeg, hogy nagyon szeret járni, pedig mi mindig 40 km-t utazunk miatta.
Viszont kétszer voltunk más helyen pótórán, amikor nem tudtunk ide menni, és azt látom, hogy nagyon tanárfüggő a dolog. Nekem a miénk tetszik a legjobban, de lehet, hogy ez csak szokás kérdése.
Szia goczoa, szia Agnes77!
Előástam ezt a topikot, mert mi most kezdenénk a HD-t és kíváncsi vagyok a tapasztalataitokra. Lassan egy év eltelt, hogy Ti elkezdtétek (ha még egyáltaán csináljátok), ez már annyi idő, hogy le lehet szűrni, hogy hatékony vagy sem. Mi már voltunk bemutató órán (Zsófim 4 éves, az ikreim 2), de ez kicsit elbizonytalanított. Zsófi aktív volt, a fiúk inaktívak. Persze én pont erre számítottam, nagy meglepetés nem ért.
Szóval, ha erre jártom és van időtök írjatok nekem egy kis élménybeszámolót.
Köszönöm szépen: Zsuzsa
Jó, hogy az orosszal már ilyen jól álltok! Édes lehet a kislányod ezekkel a kis vitáival. Ma sétálni voltunk, nagyon jó, mert a fákon rengeteg termés van. Mutatom a bogyókat, a dió, a szelídgesztenye termését, majd egy fenyőfánál egy tobozt. Panna mindig ismétli a szavakat. Jövünk visszafelé, mindennek tudja a nevét: pl. ez bogyó, nem szabad megenni, ez dió, ez gesztenye stb. aztán odaérünk a fenyőfához, rácsodálkozik: "doboz".
JAj, olyan jó volt nálunk is, mindent végigcsinált, figyelt, nagyon aktív volt Kinga. sztm leülepedett a nyár alatt. Mi már belekezdtünk a 3.Cdbe.Pontosabban bevezetik a szavakat. De Kingának változatlanul Up-down a kedvence
Az orosz és magyart most vegyesen és egyszerre használja, olyan jópofa dolgok kerekednek ebből: orosz szavakat magyarul ragoz birtokosan, a нет és a nem-ből csinált egy {nyem} (próbáltam fonetikusan) -et, szóval vidám. Főleg amikor bizonygatja a játszótéren, hogy мяч és nem labda.... pedig ismeri mindkettőt, csak oroszul nevezi meg.
Olyan gyorsan elröpült a fél óra!
Tanfolyam ügyben nézd meg a www.okosbaba.hu oldalt. Ha jól emlékszem most Szegeden lesz, de írj nyugodtan a honlap gazdáinak.
A 2003-ban meghallgatott Professzorom a mamám előadás szerintem ugyanez lehetett.
Angol dalokat a Helen Doron tanfolyam elején kapsz, egészen pontosan 4 db cd-ét. A www.helendoron.hu-n vagy com-on pedig megtudhatod, Győrben van-e ilyen. Én biztos vagyok benne, hogy van.
Ha máshonnan akarsz cd-ét venni, akkor az Oxford kiadóét keresd, azok nagyon jók.
hi,
Győrhoz kozel nem lesz tanfolyam? Honnet rendeliket az angol dalokat?
szmkiss@freemail.hu
koszi az infot
Hi,
en meg 2003-ban voltam Bp-n egy eloadason Kiss Orsolya tartotta: 30/927-9339 "Professor a mamam" volt a sorozat cime, o bent is volt az RTL klubba, szinten hasonlo a modszer Doman modszerevel. En jelenleg a kislanyom 11honapos, 1honapja, foldrajzolunk (kep-tenyeket) mutogatok neki , napi 3-5 db-ot, meg allatokat is. Lassan kezdjuk a matekot is. Imadja az ujdonsagot, szinte varja.
Mi a jövő héten kezdünk megint
Látogassatok el a www.okosbaba.hu weboldalra. Folyamatosan bővülő tartalommal kisbabák, gyerekek intelligenciájának fejlesztéséről, gyermeknevelésről, kreatív játékokról, szülőségről.
Újabb vidéki helyszínen az Okosbaba szeminárium: 2006. szeptember 9-én, szombaton, Szolnokon, a Hozam Hotelben (Mária u. 25.). Jelentkezni lehet a 06-30-670-3803-as számon, vagy a goczoa@freemail.hu email címen.
Szerintem az angolos oroszos, magyaros mesefilm nézés jó ötlet! Én is gondoltam már, hogy valamit nézhetnének a lányok. Az a baj, vagy lehet, hogy nem baj, hogy a rajzfilmek csak kb 2 percig kötik le őket. Amúgy szinte sosincs bekapcsolva a tv, amíg aktívak.
Aranyos a Kinga! Nálunk a Pikaboo (remélem jól írom) most a sláger!
Végigéneklik simán. Akkor vagyok bajban, amikor nincs kéznél a cd és azt kérik, hogy "anya most a chu-chu train-t"! Na ennek nem tudom a szövegét, hiába hallottam ezerszer
Kíváncsi vagyok, mit mond a tanárnénitek! Megírnád?
Köszi!
Ági
Nálunk, ahol lakunk, indul most nyáron szintén angol, nem HD, csak dalocskázó,mondókázó vmi. nem tudom, h néha elvihetem e, félek, h belezavar. pénteken megkérdem a tanárnéninket.
Amúgy az up-down maradt a sláger, már elindult Kinga és tud forogni egyedül
Nálunk is a héten és jöv. héten lesz az utolsó... még nem tudom, sztm megpróbálom micimackót angolul
később még jövök
Nálunk most vége a Helen Doronnak nyáron. A Cd hallgatáson kívül, mi jót csináltok még a nyári szünet alatt?
később még benézek, most mennem kell.
Örülök, hogy jelentkeztél!
Tényleg énekli Panna a dalocskákat, és ő is angolul énekelt először! Most már magyarul is szokott, de lelkesebb az angollal. Lehet, hogy az én lelkesedésem ragad át rá? Ami viszont szintén figyelemreméltó, hogy Szilvike, aki mostmár 14 hónapos, párhuzamosan tanul beszélni angolul magyarul. Nálunk még mindig az up-up-up down-down .. a sláger, nagyon édes, amikor csinálja! És forog is lelkesen. A touch your.. is jól megy neki, A 2. CD-t kb 1 hete hallgatjuk és már fent van a lányok slágerlistájának a csúcsán. A múltkor vettem nekik angol dalocskákat 2 kazettán, de azt nem hajlandó Panna meghallgatni, szabályosan hisztizik, hogy vegyem ki a hifiből. Sajnos nem hallgattam bele a könyvesboltban, magyar nő énekli a dalokat és tényleg nem az igazi.
Az orosz tanulással kapcsolatban szeretnélek kérdezni. Tudsz olyan weboldalt, ahol orosz dalok, versek vannak? Gondolkodom rajta, hogy elkezdek még 1 nyelvet tanítani a lányoknak, ha ez ilyen gyorsan megy.
Anno én sokat tanultam az oroszt (ált. és középiskola), bízom abban, hogy visszajön majd a tudás. Viszont a kiejtés miatt kellene, hogy eredetiben hallgassák. Én keresgéltem, de nem sok sikerrel jártam.
Köszi!
Ági
Rég nem jártam erre, mindig volt vmi.
Szépen haladunk, egyre jobban örülök, h belekezdtünk.
Panna már gondolom, elénekli lazán a dalocskákat?
Kinga próbál mondogatni dolgokat, főleg mikor otthon ismételgeti a mozdulatokat vagy látja az állatokat. a szamár angolul bőg, se magyarul, se oroszul...
Új tanítónénink lett, illetve anno csak helyettesített, most ő lett az állandó.
Lesz program gyermeknapon, megyünk
A Doman módszerről a www.okosbab.hu oldalon olvashatsz többet.
Ez a módszer is azon alapul, hogy a gyermek az első néhány évben a legfogékonyabb, hihetetlenül sok dolgot képes megtanulni.
napi pár másodpercben taníthatsz a kicsinek olvasást, matematikát, és nyelveket.
Az a kiindulópont, pl. az olvasás tanításnál, hogy előregyártassz szavakat, mondjuk 5 ismerős szót (apa, anya, puszi stb.) amelyeket gyors egymásutánban megmutatsz neki, miközben kimondod a szót. Ha a szavakon túlvagytok, akkor jöhetnek a szókapcsolatok.....stb.
Rengeteg hasznos linket is találsz ugyanitt, amelyeket én fel szoktam használni az itthoni angolhoz is. Ma néztem pont, frissítették és most már orosz link is van (Agnes kedvéért írom...)
A nyelvtanuláshoz ppt módban képeket, eredeti angol hangot és magát a szót használom, ha érdekel, szívesen küldök mintát belőle illetve a "lelőhelyet".
Remélem felkeltettem az érdeklődésedet!
Üdv,
Ági
itt van a többi topik:
http://www.nlc.hu/forumkifejt.php?forumid=46403
ht tp://www.nlc.hu/forumkifejt.php?forumid=48903
http://www.nl c.hu/forumkifejt.php?forumid=64616
Mi otthon csak hallgatjuk a cd-t, különösebben nem angolozok többet, csak ha kezdeményezi a játékot. A tanár nénink említette is, h elég a cd hallgatás. Mivel nekem elég oroszos az angol kiejtésem, nem is eröltetem. Max az "up" és ilyen nem spéci szavakat mondok
Amúgy az Anya, taníts engem! c. könyv a kézikönyvünk
Még járunk babatornára, az is klassz, bukfencezünk, mászunk,vonatozunk az órákon, igazi jól megmozgatós babatorna. mondókákkal dalocskákkal. szereti nagyon.
Otthon sok orosz hanganyagot is hall + ugye én is csak oroszul beszélek hozzá. majd meglátjuk,mi sül ki belőle, de azt hiszem csak jó dolog