Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mások-e a császáros gyerek

miszisz
Létrehozva: 2006. március 11. 20:48
Sziasztok!

A kisfiam 17 hónapos, gyönyörű értelmes gyerköc, semmi problémám vele.
Mégis kiváncsi lennék más császáros anyukák tapasztalataira gyermeküket illetően. Szerintetek igaz-e az amit olvastam, hogy a császáros gyerekek, miután nem kellett megélniük a megszületés kinját, végigvergődniük a hüvelyen, stb... kicsit mások mint a nem-császáros gyerekek?

Kiváncsi lennék hogy az én csöppségem lelkénél fogva félénk-e, ami valószinű, és erre még rá tett a születési körülmény is?
Irjatok kérlek a babáitokról! Várom hogy együtt többet megtudjunk róluk!

Köszi a válaszokat!

miszisz

  1. 2006. március 14. 11:3489.
    Sziasztok!

    En is császárral szültem 2005.januárban. Szerencsérepozitív élmény maradt. Termeszetesen szerettem volna, de 3 indításom volt és sehol semmi...a baba szive viszont mar lement 112re + 2 nap híján 42hét. Anno a Baba magazin foglalkozott ezzel a témával, van is valahol 1számom.Sztm nehéz megmondani, h mások e a babák.. valahol biztos befolyásolja a személyiséget,de a hétköznapi életben nem látok különbséget más gyerekekhez képest..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2006. március 14. 11:2488.
    Nem tudom tudományosan mások-e a császáros gyerekek, de a simán születettek sem egyformák... Azt gondolom egy nagyon komplikált sima szülésből jött baba, oxigén problémákkal, törött vállal, karral, bevérzett mellékvesével (mint a szobatársam babája) SOKKAL rosszabbul indul, mint egy császáros!
    Én (ne vessetek meg érte) de inkább érezném magam és a babám biztonságban ha az első császár volt, másodszor is császárral...
    Így is lehet akár négyszer is szülni, azt pedig sima szülések után is kevesen teszik!
    Én ötöt szültem simán, nem ismerem személyesen a császárt. De ha arra gondolok hogy elveszthetem a babám, akit annyira vártam! Százszor inkább császár!

    Tény, én is ismerek császár után NÉGY sima szüléssel mamit! (Az első ikrek miatt volt császár)
    előzmény:
    miszisz (1)
    2006-03-11  20:48
  3. Torolt_felhasznalo_280350
    Torolt_felhasznalo_280350
    2006. március 14. 09:0987.

    Sziasztok!

    Az én lányom is császáros volt. Egy éves. Rendes szülélsre készültünk,de nem fért ki. 4800 gr és 60 cm volt. Semmivel sem különbözik más babáktól. Viszont én a másodikat is így szülném. Egyszer olvastam a kismamában, hogy egy anyuka kiborult, mikor megtudta, hogy császáros lesz, mert azt nem tartotta igazi szülésnek. Én minden pillanatát átéltem és élveztem. Igaz rendes szülésnek indult. De ami igaz az igaz én nekem jobb volt így. A szülés élményét nekem nem az jelenti, hogy hol jön ki a baba, hanem azt, hogy kihordtam és világra jött. Mindegy milyen úton. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_486524
    Torolt_felhasznalo_486524
    2006. március 13. 21:0486.

    látom foglakoztok a császáros kérdéssel és hogy ki hogy szült

    A legnagyobbik gyermekem az 12 éves és ö császáros volt nem fordult meg szük voltam és nem engedték ki öt , megszültem öt császárossan ,

    A második ö ma már 10 éves és ö simán jött világra ,

    Harmadik nem fordult meg és ismét császáros lett , sokkal nyugodtabb voltam mint az elsönél , tudtam mi fog történni velem

    DEEEEEEEEEE ha szülnék még egyett , be van igérve a császár , háát nem hiszem lesz még egy

    előzmény:
    DBeáta (81)
    2006-03-12  21:33
  5. Torolt_felhasznalo_370559
    Torolt_felhasznalo_370559
    2006. március 13. 13:4485.
    Tényleg nem mondta volna meg senki, hogy ilyen sok jött rám a terhesség alatt. Miután megkaptam a fejmosást a dokimtól, hogy ilyen ütemben hízok, a védőnővel megbeszéltük, hogy havonta csak egy-egy kiló súlygyarapodást ír be a kiskönyvembe, hogy ne cseszegessen feleslegesen az orvos.
    előzmény:
    miszisz (79)
    2006-03-12  20:52
  6. Torolt_felhasznalo_370559
    Torolt_felhasznalo_370559
    2006. március 13. 13:4284.
    Én ismerek olyan lányt, aki az elsőt császárral szülte a másodikat pedig simán. Pedig a másodiknál is azt mondták a dokik, hogy bizony császár lesz, aztán mégsem az lett. Az orvosok meg lestek egy nagyot.
    előzmény:
    miszisz (80)
    2006-03-12  20:57
  7. 2006. március 12. 23:2583.

    Sziasztok!

    Igen, én is azt hallottam, hogy a császáros babák "szebbek", már ami a fejformájukat illeti, ami logikus is, hiszen nem kellett végigpréselni magukat egy szűk helyen.

    Az én kislányom, meg a nyugodtság két külön fogalom, még betegen is olyan élénk, hogy az orvos csak néz rám, hogy tul.képp mit keresünk itt? 

    nekem van olyan ismerősöm ,akinek a 4 gyerekéből 3 természetes úton született, a 4. császárral, és azt mondta, inkább százszor a szülés, mint egyszer a császár!!! Nekem nincs konkrét összehasonlítási alapom, de az rémálmomba nem jöjjönelő, hogy fél óráig(!) adták be az érzéstelenítőt, mert ne mtalálták el, hová kell szúrni, utána meg 24 órán keresztül nem mertem szinte meg se mozdulni, mert azt mondták,a spinális érzéstelenítés után olyan fejfájásom lehet egész életemben, ah mozgatom a fejem, hogy megemlegetem...(pont aznap nem volt epidurális a klinikán  )

    egyébként én is úgy tudom, lehet szülni császár után

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_341822
    Torolt_felhasznalo_341822
    2006. március 12. 21:5182.

    Sziasztok!

    Én fél éve szültem császárral. Toxémiás voltam és ehhez jött még egy látászavar is, ami, ha természetes úton szülök a retina leválását okozhatta volna, és esetleg megvakulhatok.  A fiam semmiben sem különbözik a vele egy korú gyerekektől.  Viszont nekem  hiányzik az az érzés ami egy természetes úton szülő anyának megvan. Az amikor kint van a baba. DE a Dokim azt mondta, hogy a következőt szülhetem természetesen .  

    előzmény:
    miszisz (80)
    2006-03-12  20:57
  9. 2006. március 12. 21:3381.

    Nekem nagyon sok ismerősőm van, aki császár után természetes uton szűlte meg a másodikat. Nálam a 35. hétig szintén úgy volt, hogy a császár után lehet sima szülés. Az első téraránytalanság miatt lett császár, a második a nagyon elvékonyodott méh heg miatt.  De nem törvényszerű, hogy császár után csak ismét az lehet.

    Üdv:

    előzmény:
    miszisz (80)
    2006-03-12  20:57
  10. 2006. március 12. 20:5780.
    most felmerült bennem egy másik kérdés.
    Sokan irtátok hogy több császárotok volt.
    ott ahol laktok az orvosok mit gondolnak arról hogy egy császáros szülés után hüvelyi uton szülni lehet e?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_370559 (74)
    2006-03-12  13:08
  11. 2006. március 12. 20:5279.
    Gratulálok az uj terhességedhez és a csodaszép kislányodhoz!
    Hát rajta a 25kg is valószinű elveszett pocakkal együtt a terhességed alatt!

    Itt valahogy nem aggasztják annyit az egészséges anyukákat. 2x van csak vizelet és vér vizsgálat, Uh is csak talán 4 alkalommal, ami mondjuk kár, de érthető, és nem is mondanak adatokat hogy mekkora a fejmérete, meg lábszára, stb.... Ezzel sem idegesitik a mamákat, szerencsére!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_370559 (74)
    2006-03-12  13:08
  12. 2006. március 12. 20:3678.
    Sunny megnéztem a kislányod a weboldalon. Gyönyörű! Annyira édes az a kis sárga kalap rajta!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904136 (72)
    2006-03-12  08:50
  13. 2006. március 12. 20:3377.
    Kata, igazad van, Levente is nagyon szép kerek fejű baba volt a császárnak köszönhetően. Azt is mondhtaom hogy nyugis, bár az alvása nem volt olyan ideális mint a te babának.
    na végre összehoztunk egy igazi pozitivumot is!
    előzmény:
    Kata32 (68)
    2006-03-12  07:32
  14. 2006. március 12. 20:2776.

    Szia!

    Én mind két terheségemnél 17 kg híztam, annak ellenére, teljesen mások voltak a körülmények. Az elsőnél végig dolgoztam, egész nap ültem, mindig éhes voltam, rengeteget ettem. A második terheségem idején a fiam 2 éves volt. mellette egy perc pihenés nem volt, séta, játék, egész napos mozgás, enni alig volt időm, minden nap megcsináltam Rubint Réka terhestorna kazettáját. Ennek ellenére ugyanannyit híztam. Az első szülés után a plusz kilókat egy év alatt sem tudtam leadni, a második szülés után 4 hónap alatt  11 kg. Nem részletezem, hogy az elsőnél mit meg nem tettem, hogy leadjam a felesleget, a 11 kg minden erőfeszítés nélkül lejött.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_370559 (74)
    2006-03-12  13:08
  15. Torolt_felhasznalo_416566
    Torolt_felhasznalo_416566
    2006. március 12. 20:0075.
    Nyilván fölösleges kockáztatni ott, ahol komoly ok van a császárra, vagy nincs más út. Én csak azon akadok ki, aki eleve úgy dönt, hogy nem akar hüvelyi úton szülni, holott technikailag semmilyen akadálya nem lenne. De ez a vita is vezethet oda, ahová az abortuszról szóló: van-e a nőnek joga a saját teste fölött dönteni abban az esetben, ha közben egy másik (születendő) életről is szó van? Nem szeretnék ebbe belemenni, mert a topik nem ezzel a céllal indult. A császáros gyerekek esetleges másságához nem tudok hozzászólni, mindkét kisfiamat hüvelyi úton szültem. Csak szemembe ötlött egy mondat, amire reagálnom kellett. A statisztikák valóban azt mutatják, hogy egyre több a császáros szülés, de ismétlem az előző hsz-emet: az én ismeretségi körömben ez az arány nem mutatkozik meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_119995 (51)
    2006-03-11  23:41
  16. Torolt_felhasznalo_370559
    Torolt_felhasznalo_370559
    2006. március 12. 13:0874.
    Teljesen igazad van. Az én dokim is mindig azzal jön, hogy már megint mennyit híztam. Hozzáteszem, hogy mindkét terhességemet kb. 48kg-val kezdtem (a közel 170cm magasságomhoz képest) Szóval, az elsővel kb. 25kg jött rám, úgy hogy nem zabáltam és nem is lehetett rajtam látni ezt a sok hízást. Ketteskével hasolnó ütemben jönnek rám a kilók, de nem tudok mit csinálni. A dokimnak már nem is magyarázom, hogy más annyival kezdi a terhességet, mint amennyivel én szülni megyek.
    előzmény:
    miszisz (59)
    2006-03-12  02:00
  17. Torolt_felhasznalo_389502
    Torolt_felhasznalo_389502
    2006. március 12. 11:4473.

    És milyen alapon Amerika a világ ura? És miért van erre egyáltalán szükség?

    A hamburgeres példát csak arra hoztam, hogy annak idejét kitaláltak valamit, később rájöttek, hogy mennyire ártalmas, most meg megérik helyrehozni.

    Ez ugyanígy lesz a császármetszéssel is, ha a természetes folyamatok ellenében az ember akar fellépni, az vissza fog ütni.

    Remélem, néhányan azért megértik, hogy miről beszélek.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_992648 (67)
    2006-03-12  04:53
  18. Torolt_felhasznalo_904136
    Torolt_felhasznalo_904136
    2006. március 12. 08:5072.

    Szia!
    Nekem egy császáros kislányom van, két és fél éves múlt, és sokan irigylik a bátorságáért, önbizalmáért. Általában kiharcol magának mindent, amire szüksége van.  

    Én is olvastam ilyeneket, hogy elvileg gyengébb stresszkezelők a csaszis gyerekek, de a tapasztalatom nem ezt igazolta... 

    előzmény:
    miszisz (1)
    2006-03-11  20:48
  19. 2006. március 12. 08:3871.
    Nagyon édes fiúka! Én is pont 8 hónapig szoptattam, magától állt le. Egyik este még kérte, másik este már "kiröhögött" Igaz, mivel 5 kilóval született, elég hamar pótolnom kellett, mert nem bírtam termelni azt a mennyiséget, amit igényelt. 2-3 hetesen 100 gramm fölött evett, alkalmanként. Néha akár 150 grammot is.
    előzmény:
    sempron (70)
    2006-03-12  08:27
  20. 2006. március 12. 08:2770.
    Szia!Az Én kicsi fiam 2005.02.27.-én született időre ,császárral.Sajnos a császámetszésre azértvolt szükség mert hozzám képest nagy sullyal született Én 55 kilo voltam Ő 3820 gramm és 48-centi.Nagyon jo kisbaba kiegyensulyozott,nyugott,nem félénk.Imád enni 8 honapig szoptattam .Most 1 éves sulya 11 kilo körüli és 78 centi.Imádom !!!Küldök képeket.
    előzmény:
    miszisz (1)
    2006-03-11  20:48
  21. 2006. március 12. 07:3569.

    Szerintem a világuralomnak és a hurrikánnak, hamburgernek nincs sok köze a babáinkhoz. Örüljünk a gyerkőcöknek, a politikát meg ne itt firtassuk.

    Méltassuk gyerekeinket, én szeretem a magam fiát dícsérni és egészen biztosan tudom magamról, hogy nem szeretek senkit szidni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_992648 (67)
    2006-03-12  04:53
  22. 2006. március 12. 07:3268.

    Köszönöm, szerintem is gyönyörűséges, és gyakorlatilag már az volt, amikor megszületett. Igaza van Kishutának, lehet, hogy csak annyi a különbség a császár és nem császár között, hogy a gyerekek kisimultabbak a császárnál. Meg esetleg a fejük is kerek marad. De ettől függetlenül egyáltalán nem bántam volna, hogy ha természetes úton jön, és egyáltalán nem izgat, hogy mégsem így lett. Pedig nekem 7 hónaposan megnyílt a méhszájam. Április volt, júniusra voltam kiírva. A dokim könyörgött, ne dolgozzak, legalább május végéig húzzam ki, nehogy idő előtt kijöjjön a kisfickó. Vigyáztam nagyon, aztán májustól kinylonoztam az ágyat, ha elfolyik a magzatvíz, nehogy összekenjem a matracot (akkor költöztünk vaci új házba, vaci új ágyba), de csak nem jött. És mikor végre "beprogramoztak" már csak a végét vártam, hiszen akkora hasam volt, mint egy hármasikreket várónak. lÉs a szülés után 5 nappal már otthon voltam, a dokim azt mondta, vagány vagyok, 2 nap után már lementem a földszintre!!

     Azt olvastam, a császáros babák nyugtalanabbak!! Hát nekem 6 hónapos korától végigalussza az éjszakát (este 8-tól reggel 8-ig) és délután is 2-3 órát alszik. De nem altatom, beteszem az ágyikóba, puszika, redőny le, és ő alszik. Igazi tünemény. Játszik egyedül, játszik közösségben, imádja, ha sokan vannak körülötte. Kedves a kisebb babákkal is, bőszen hordja utánuk a cumisüveget, cumikát, megsimogatja őket, ha sírnak. Édes nagyon...

     

    előzmény:
    miszisz (63)
    2006-03-12  02:43
  23. Torolt_felhasznalo_992648
    Torolt_felhasznalo_992648
    2006. március 12. 04:5367.

    Nevetseges demagogia.

    Ja, es egyebkent lehet hogy fajo megtudni, de nem csak azt hiszik magukrol. Tenyleg Amerika a vilag ura. Szerencsere. Pl. en sokkal nehezebben viselnem ha Kina lenne.

    De ne politizaljunk. Es hogy mi koze a hurrikannak a hamburgerhez meg a vilagurasaghoz azt nem tudom. De te biztos 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_389502 (54)
    2006-03-11  23:57
  24. 2006. március 12. 03:2966.
    Most olvastalak vegig benneteket.Ez elobb valaszoltam de most megneztem minden baba fotojat.Kivetel nelkul mind buszkek lehettek a babaitokra.Egyik aranyosabb mint a masik.Irigykedek,mert en mar nem ringathatok.De minden kornak megvannak a maga szepsegei. Most ,hogy vegig olvastalak titeket en is elgonzolkoztam.Az en fiam is egy csondes gyerek amugy.Ha kell megvedi magat,de o nem kezdemenyez.Kimondottan nem is baratkozik.De ha viszem pl uszni.Ott mindig van valaki akivel egyutt tud jatszani.Nem egy hangoskodo valaki.szret egyedul lenni.de szreti ha egyutt jatszunk.Pl most a Dominozas a favorit.Minden este azt jatszunk.Jol tanul. Onalloan oldja meg a feladatait.Szeret almodozni. Hat nemtudom,ha maskepp szuletik akkor is ilyen lenne.De en ugy erzem,hogy nem igen lenne kulombseg. Azt viszont tudom itt Canadaban,csak ugy nem csaszaroznak.Nallam tudtak,az elejetol fogva csaszar lessz.de nem programoztak be.Jan 6-ra voltam kiirva.Es minden keten hetfon mentem ultrasandra.Es ok allapitottak meg dec 29-en,ez volt az egyetlen keddi nap,hogy mennem kellett.Szoval ok szoltak,nincs tovabb.Ma meg fog szuletni a kisfiam.Szoval huztak az idot,ahogy csak lehetett. A fiam egeszsegesen szuletett meg. 3200gr-os volt.Es 51 cm hosszu. Az edesapja fogta egessz ido alatt amig engem osszevarrtak.De ott ultek a fejem mellett igy lattam en is vegig.Csak megfogni nemtudtam.De ahogy lehetett megteremtettek a korulmenyeket,hogy nelegyenek rossz emlekei a fiokamnak. Meg is nezett minket azonnal.Kinyitotta a szmet.Kicsit meg a szjat is elhuzta.aztan szepen el is aludt. Masnap hoztak szopni deli 12-kor.De en azt sem tudtam. Igy aztan jott a pot anyatej.Az Enfelac.Es ket honapos kor utan szpen elkezdtem en is amit csak lehetett,hogy ne csak anyatej potlek legyen.Nem is volt beteg soha. Fejlodott szepen ahogy kell.Volt konyvem is,ami szigoruan eloirta melyik honaptol mit lehet melle taplalni a babanak.En azt kovettem.es jol tettem.Soha nem kapott uzleti bebi etelt.Mindent en csinaltam neki.Illetve egyszer kapott,mert itthon hagytam az etelet.Hat most mit csinaljak.vettem egyet neki.le is kopott vele.Es sirt.Nemfogadta el.Akkor volt 6-honapos. Egy bufenel kertem,melegitsek meg nekem.Hat a csaj vegig nezte mit szenvedek.aztan szolt, Vegyek neki krumpli puret most lett kesz.Igazi krumplibol van.Kapott ra pici grevi szoszt.Hat ugy be falta,hogy csak na.En meg maskor megneztem,ketszer,mit kell elvinni magammal. Jo babazast mindenkinek. Sziasztok.
    előzmény:
    miszisz (63)
    2006-03-12  02:43

Címlap

top