Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Férjem a számítógép függő
2006-02-27 13:371.
Torolt_felhasznalo_278433
Létrehozva: 2006. február 27. 13:37
Kíváncsi vagyok, hogy vannak-e olyanok akik hasonló cipőben járnak mint én?! A férjem állandóan a számítógép előtt ül. nem csetelés miatt szerencsére"még" hanem játszik,játszik,játszik és még amit lehet. Ő azt hiszi ezzel így egyáltalán nincs probléma. úgy érzem nem tudok vele erről beszélni, mert nem látja be. Emellett van egy 16 hónapos gyrekünk akivel néha foglalkozni is kellene. Félek rossz vége lesz!!! Segítsetek!!
egyfajta jŕtčk miatt kinlňdunk.
Ez pedig a WOW. Čn mŕr odŕig
fejlödtem, hogy čn is jŕtszom csak
tudjuk valamiröl beszčlgetni.
Mert mi mŕr nem is beszčlgetünk.
Eddig mindíg čn kezdemčnyeztem
beszčlgetčst de soha nem figyelt
rŕm. Van egy 2 čves fiunk de
de szerintem arra sem emlčkszim
mikor van a születčsnapja. Nem tudom mi lesz velünk de sokŕig ezt nem fogom csinŕlni mert van egy gyermekem
čs inkŕbb vagyok vele mint jŕtszak
a tŕrsasŕgŕčrt.
Hát igen. Nálunk már évek óta ez a helyzet. Utálom!!!Minden a számítógép körül forog (napi 8-10 óra, még a munkából is hazaszaladgál...) megspékelve még egy kis pornóval is. Saját magáról.....
Majd ha több időm lesz mesélek, mert kíváncsi vagyok, ti mit tennétek a helyemben. Mert én már megőrülök. Próbáltam szépen, csúnyán, kedvesen, ordítva mindenhogyan. És nem érti....
Lassan-lassan elválunk. Nem akartam, de egyszerűen mindennaposak a veszekedések és én így nem tudok élni. Nem szeretném, ha a 3 és 1/2 éves kisfiam ezt látná és ezt hallaná. Elegem van.
Szia!
Az én párom is compjuter függő van egy játék amit valamikor éjszakánként, máskor meg napközben is játszik. Régebben többet mentünk sétálni, vagy akár csak szórakonzi esetleges szabad hétvégén most már az sem nagyon. 1hete jutottunk oda hogy ő emlegette a válást mert szerelmes lett egy másik lányban, mi három éve vagyunk házasok gyerek még nincs én 27 ő 30 éves. Igazából helyesbített hogy a lánnyal csak barátnők, hogy jól elbeszélgetnek stratégiai játékokról. Most együtt vagyunk de az alap probléma maradt nem tudom hogy tudok így vele családban gondolkodni. Nagyon foglalkoztat a válás. Bár lakás sajos közös szerzemény. Nem tudom mit csináljak. Jobb lesz-e ez vagy rosszabb. A haverjai is mind ezt a játékot csinálják, és ott is látom hogy a család megy szét.
Nos, elsore talan emlitsem azt, hogy akik ilyen szinten "jatekosok", azok egeszen egyszeruen megrekedtek (visszafejlodtek) gyermeki szintjukre, hisz a gyermek mint tudjuk szivesen jatszik, ezzel kompenzalva a valos eletben elszenvedett vagy velt serelmeket es kudarcokat.
Amit ajanlani szeretnek, az olyan kis rendszerfelugyeleti program telepitese, amely felhasznalok szamara uzemelesi idot biztosit. Magyaran ez azt jelenti, hogy van egy progi, (melynek a jelszavat ti tudjatok), s ebben a progiban beqallithatjatok, hogy a gep mehet 07:00-10:00 es 20:30-21:30 kozott. Ha azt az idot atlepi a "delikvens", pakk, moncsi elsotetul, standby megcsokol. Aztan lehet pitizni asszonypajtasnak, hogy szombat estenkent legyen mar 22:00-ig!
Sziasztok Lányok!
Hát ahogy láttom nem csak én vagyok ebben a cipőben!?!?Azt hittem én vagyok csak ilyen szerencsétlen, hogy a férjem reggeltől estig a gép előtt ül!Szerintem ez nem helyes!És ahogy olvaslak titeket később se lesz ez jobb!Nálunk még nincs gyerek,de sokszor belegondolok, mi lesz ha lesz egy kis lurkó!?!?És amennyire szeretnék már gyereket,annyira kezdek meginogni,hogy mi lesz ha mégse változik a helyzet!Akkor már más lesz a helyzet!Egy gyerek mellett már nem ugrálhat úgy az ember!Engem tudjátok mivel ráz le!?!?Örüljek neki, hogy nem züllik és nem csajozik!Szóval még örüljek neki, hogy egész nap a gép előtt ül, és nem foglalkozik egy percet se velem!Most hétvégn is a hétvége 48 órájából kb. 67 órát töltöttünk együtt!Most is csak azért tudok írni, mert elment kajolni, utána meg megy fürödni!Szóval lassan mennem kell!De holnap jövök!
Krisztus
Krisztike
De legalább döntöttél és lépsz. Sokan nem jutnak el idáig - és bátraké a cseresznye!:-)
Amint lehet ... most épp - más családi okok miatt - nem olyan a helyzetem.
Egyébként még az is lehet, hogy megváltozik (Aki hisz a mesékben, annak még talán bevehető..)
Mikor váltok?
Nekünk kutyánk is van. Sőt papagájunk is, mert az klasszul ismétli helyette, hogy "igen drágám".
Amúgy nálunk is minimális időt tölt a gyerekkel - bár január óta sokat javult a helyzet, de az ideálistól messze van. A 16 hónapos gyerket még pl SOHA nem vitte ki sétálni az utcára, soha nem votlak együtt játszótéren, stb. Az idén ez már nem igaz, de még tavalyig CSAK játszott, ahogy felkelt és amíg be nem ájult az ágyba. Ma már napközben dolgozik is, este foglalkozik velünk egy kicsit (csak raid napokon nem, de ez tervezhető) és foglalkozik a gyerkkel is.
A programok fogalmát nálunk is kizárólag a computerprogram fedi, a kirándulást hírből sem ismeri férjuram, noha én imádok és járkálok is elég sokat (erre is jó a kutya, meg a gyerek, nem mész egyedül).
A sztorinálunk már 3 éve így van, hol gyengébb, (mint most) hol erősebb. A nyaralás - közösen - nálunk kínszenvedés!!!! Egész héten vergődik, és az utolsó nap már remeg, hogy mikor érünk már haza, és kezdheti elölről a játékot!!! Az idén lehet, hogy nem viszem el nyaralni a férjemet magaunkkal, inkább mi megyünk hármasban a gyerek, meg a kutya.
Lekapcsolni a főkapcsolót: Próbáltam országos botrány lett belőle, mert valami főmobra mentek éppen és az én drágám volt a főmájer. Borilt a csapat estéje miattam, szóval elhíresültem mint 24 fejű házisárkány. Se moziban, sem színházban nem voltunk már 2 éve. Én egész jól kialakítottam így az életet, de nem különb az egész, mintha egyedül nevelném a gyereket. Csak van még valaki akiről gondoskodni kell. Bár nem gondokodom túl sokat. max ágyat húzok neki, meg ha van kaja ehet. Ha nincs, nem érdekel már az sem, hogy eszik-e, megoldja, vagy nem eszik.
azer lehet picit rancigalni meg progamokat szervezni, csak ne erezze tehernek. ja es fontos hogy ne spontan csinalj programot hanem elore tervezz, hogy megtudja mondani a tobbieknek nemfog raerni jatszani! aztan majdcsak raerez, hogy jobb dolog a csaladdal foglalkozni. na sok sikert
De: egymásra várjunk...??:-) Inkább nem.
Ha bepunnyadt az istenadta, elviszem sétarepülni, meglepem egy klassz görög kajával otthon egyik este (plusz görög zene, plusz metaxa;-)), elviszem őt a kedvenc zenekara koncertjére és lassan rájön, hogy de klassz is így élni...!:-)
Aztán majd vagy magától rájön, hogy ezt valahogy viszonozni köllene, vagy a kollégák fognak kínos kérdéseket feltenni, hogy "és Te mikor viszed el az asszonyt valahová?", amikor újra és újra meséli, hogy megint de jópofa dolgot eszeltél ki neki...:-)
Ha két ember szereti egymást, szerintem egy idő után kölcsönössé kell hogy váljon ez, ha az egyik aktivizálja magát...
a netes jatekrol csak felvilagositas gyanant annyit, hogy bizony iszonyatosan letud kotni eleinte (jelen levo uriemberunk itt tart) es jo elmenyeket nyujt. sajat tapasztalatbol mondom mivel regen en is jol elvoltam vele, dehat az csak 12-16eves kor korul volt itt meg ugye mar boven 20felett csalados allapotban tortenik, de azt tegyuk hozza hogy csak most kezdodott.. a netes jatek pontosan ugyanaz mint barmien mas sport amit kozosen jatszunk a baratokkal. itt is vannak versenyek (ha profi szinten jatszol bizony milliomos is lehetsz belole). tehat van motivacio ami miatt nagyon nehez leallni vele. persze lehet fogni menekulesnek a problemak elol blablabla, na de kerem ki az aki nem menekul? mind ezt tesszuk csak mas formaban. van aki bliardozik, sakkozik, tvzik stb. egyszeru es tokeletes kikapcsolodas.
a gepet eszedbene jusson kikapcsolni mert abbol aztan szep kis veszekedes lesz :D szerintem sokat nemtudsz ellenne tenni, kesobb majd merseklodnifog, esetleg teljesen megunja es leall vele..
az meg hogy karos nem karos ez szerintem helyzet es kor fuggo, en nagyon sok baratot szereztem mind a mai napig egy jo tarsasag vagyunk. a jelen esetben a karos fele huz a merleg mivel neki mar csaladja van es feleloseggel tartozik nekik. PONT
Vagy hogy mit tehetnél azért, hogy neki is eszébe jusson?
Nézz körül, ahol nincs net, ott esténként megy a tv. VAgy mindkettő.
Mi nem nézünk tévét, és a barátaink ezért hülyének tartanak.
A nagy többség a társas magányt megszokta, és nem is veszi észre hogy lehetne másképp. Ha pedig mégis eszébe jut, hogy lehetne szebb és jobb is, és talán dereng valami a régi elképzeléseiből egy jó házasságról, akkor a következő, amire gondol, hogy a másik miben hibázik.
Még véletlenül sem vállalja be a saját részét, pedig a párunk HOZZÁNK viszonyul, tehát közünk van a viselkedéséhez.
de igen akkor talán, ha már a jegyekkel a kezemben eléállok
de mi lenne, ha végre már neki jutna eszébe vmi ötlettel elém állni?
Ha beülteted az autóba szombat délelőtt, hogy "meglepi", nem volna kíváncsi rá, hogy hová viszed...?
Ha azt mondod, hogy "nagyon szeretném látni azt az orchidekiállítást" (erotika kiállítást... ;-D), nem kísér el?