Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Terhességi tünetek

lángszívű
Létrehozva: 2006. január 6. 22:06

Sziasztok!

Mi még csak most próbálkozunk először babával. Szeretnélek megkérdezni Benneteket, hogy mennyi idő múlva jelentkeztek nálatok a terhességi tünetek? Mindenkinek rosszulléttel kezdődött? Írjatok a tapasztalataitokról! Előre is köszi! 

  1. 2008. augusztus 5. 17:5237.

    szia Lángszívű!

     

    Olvastam ezt a nagyon érdekes topicot, és bár nekem még nincs kisbabám (majd csak 1-2 év múlva tervezzük a projectet) talán tudok segíteni.

    Egy nagyon kedves kineziológushoz jártam teljesen más problémámkból adódóan és tudom, hogy ő nagyon sok nőnek tudott segíteni, hogy természetes úton legyen kisbabájuk. (nem hormonkezelve, beültetéssel, és még ki tudja milyen erőszakos nem természetes módszerrel).

    Szerintem, ha valakinek nem akar összejönni a baba, akkor valamiért még nem érett meg rá, valamiért még várnia kell, valamit esetleg még meg kell oldani az életében. Ha ezek mind rendben vannak, akkor a Jóisten úgyis meg fogja nektek adni ezt a csodát, akár 40 év felett is!

    Ha kell priviben elküldöm a kineziológus elérhetőségét.

    Bár látom, hogy májusban jelentkeztetek utoljára, talán feljöttök még erre a fórumra.

     

    Üdv,

    Mézessüti

    előzmény:
    lángszívű (35)
    2008-05-20  14:19
  2. 2008. május 21. 08:5936.

    Nagyon sajnálom, remélem sikerül összehozni a babát. Nem szemrehányásként írtam neked az előbbi hozzászólásom, csak tényleg érdekelt hogy mi is lehet veled azóta.

    Nagyon sajnálom!

    előzmény:
    lángszívű (35)
    2008-05-20  14:19
  3. 2008. május 20. 14:1935.

    Kedves Sirena!

     

    Igazad van, nem jelentkeztem...

    Sajnos, azóta sok minden történt velem, de még nem sikerült a baba...

    Tavaly áprilisban terhes lettem, semmi jele nem volt, csak késett néhány napot....Nem sokáig örülhettünk, mert az 5.héten spontán elvetéltem. Az orvosom 3 hónap szünetet írt elő, utána több hónap sikertelen próbálkozás következett..

    Majd most áprilisban volt egy inszeminációm, ami sikertelen volt és mentem volna a következőre....

    Közben itt a Forgács intézet-es topicban többektől olvastam, hogy van egy rejtélyes betegség, az IR (inzulin rezisztencia) ami szintén akadálya lehet a terhességnek....

    Elmentem egy terheléses cukorvizsgálatra és kiderült, hogy valóban IR-em van..Most gyógyszert szedek, diétáznom kell és 3 hónap után kontroll...Utána derül ki, hogy mikor érdemes mennem a következő inszem-re.....

    Ez van....nem túl jó hírek, elhiheted, hogy nehéz írnom róla....

    Már elmúltam 40, ezért nincs sok időm.... 

     

     

     

    előzmény:
    sirena (32)
    2008-05-20  08:54
  4. 2008. május 20. 12:5534.
    na mondanom se kell, hogy nem néztem a dátumot!
    előzmény:
    zizi77 (33)
    2008-05-20  12:51
  5. 2008. május 20. 12:5133.

    Szia!

    Mivel az én menzim nagyon rendszertelen volt, de akkor éppen nagyon rá voltam izgulva a gyerekre, időben teszteltem. Én azt figyeltem, hogy mikor lehet a peteérésem. Ezt hüvelyválladékból is meg lehet állapítani, és ahoz figyeltem  a 2 hetet a teszteléshez. Elsőre csak én láttam a 2. csíkot, mindenki azt mondta, hogy hülye vagyok nincs is ott, de 2 nap múlva már egyértelmű volt. Erre kb. 2-3 hétre jött némi tünet. Pl. az elsőnél/ami sajnos elment/ már az elején megduzzadtak a melleim, de amiből végül a kislányom született, ott a 10. hétig nem  volt/bezzeg utána/.

    Azt javasolnám, hogy próbáld a peteérésedet belőni/nekem se volt könnyű 35-54 napos ciklusokkal/. Persze akkor akciózni kell!

    előzmény:
    lángszívű (1)
    2006-01-06  22:06
  6. 2008. május 20. 08:5432.
    Ha valaki nyit egy fórumot, miért nem tudatja a többiekkel hogy mi történt vele? Akkor minek nyitja? Ezt sose fogom megérteni. Biztos sokakat érdekelne hogy most mi van a topiknyitóval, vagy csak én vagyok ezzel így egyedül?
    előzmény:
    lángszívű (1)
    2006-01-06  22:06
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 19. 15:4231.

    Én félidős terhesen voltam rosszul először, de akkor sem a terhesség miatt.

     

    Nekem a hasi szurkapiszkán és a fáradtságon kívül semmi tünetem nem volt. (na jó nem menstruáltam és egy idő után növekedeni kerzdett a hasam)

    előzmény:
    lángszívű (1)
    2006-01-06  22:06
  8. 2008. május 19. 15:3230.
    na most látom hogy ezt már 2 hónapja írtad, valószínű most már tudod az okot is:)))))
    előzmény:
    sirena (29)
    2008-05-19  15:30
  9. 2008. május 19. 15:3029.
    Ha úgy fáj mintha megakarna jönni és nem jön, az hidd el hogy nem jelent semmi rosszat. A szervezeted emlékszik rá hogy meg kell jönnie, ezért produkál ilyen tüneteket. Ha a második csík halvány, az azt jelenti hogy nagy a valószínűsége, hogy terhes vagy. Azért halvány mert még nagyon korai, úgyhogy 2-3 nap múlva tesztelj újra, és meglátod erőssebb lesz:)))
    előzmény:
    m_anika (28)
    2008-03-05  21:43
  10. 2008. március 5. 21:4328.

    Sziasztok!

    Szeretném ha segítenétek nekem!

    Szóval a párommal most próbálkozunk elöször a baba projektel,és hát késik is a mensim már 5 napja!Kb 1 hete volt hányingerem meg kivánok ezt azt napom de azon már túlvagyok!Aztán jött az hogy a cicim be van keményedve ill tiszta eres "máskor ezt nem figyeltem még meg".Aztán még az is hogy fáj a hasam ugy mint mikor megjön,de nem állandóan!Azt olvastam hogy ez nem jó jel!:S:(

    Aztán ma csináltam 1 tesztet és hát nem vagyok tisztába vele!Nekem kettö csík lett ami ugye pozítiv ererdményt jelent.De a második csík halvány!Miért?Mi a véleményetek ezekröl?Kérek vmi tanácsot mert tanácstalan vagyok!

    Elöre is köszike!Pussza!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. február 22. 21:5927.
    De jó lenne, ha ez a topik feléledne! Én most beleolvastam és nagyon jó!  Érdekelne a téma.Én is babát szeretnék, egy negyediket. Most késik a menszim, de tünet szinte nincs is. A teszt negatív lett, de talán még korai volt. Néha egy pillanatra undort érzek vmi szagtól, a pocim nyom és néha fájdogál is.Na és a gyomrom az nagyon ég. Hát ennyi. De ezek a tünetek mástól is lehetnek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583575 (26)
    2008-02-22  17:09
  12. Torolt_felhasznalo_583575
    Torolt_felhasznalo_583575
    2008. február 22. 17:0926.

    Szia kiskrumpli!!

    Én két másik topikban dumcsizok, de jó lenne lehet többet esetleg megtudni mások tapasztalatából? Első inszem után vagyok 3-4- héttel. Múlt héte hétfőn du.-án hirtelen véres dolog indult, kedden lett volna mensi ideje. Kedden már csak barnás és nagyon kevés jött, kb. 10 forintosnyi, Szerdán második pisiből teszteltem csak, és nagyon halvány de mégis második csík volt! Dokimat hívtam csütörtökön első pisivel kellett tesztelnem  az már erősebb volt az előzőhöz képest. Dokim azt mondta két hét múlva menjek vissza. Akkor enyhe cici fájásom, gyomorégésem és enyhe émelygésem volt. Sajnos most kedden reggelre már minden tünetem elmúlt hirtelen. délben hívtam dokimat, mondta másnap első pisivel teszteljek, és du-án Uh-ra menjek hozzá! Nagyon erős pozitív volt a tesztem, az UH-n három foltot láttunk, de egyben árnyék is voltmár. Most pihennem kell azt mondta erősen és két hét múlva kell visszamennem! Viszont a tünetekből néha kicsi cici feszülés és elvétve gyomorégés van. ezeket viszont a Dyphaston gyogyszer is okozhatja azt mondták! Nektek milyen tapasztalatotok van ilyen téren. Nekem már van két lányom, de 5 éve akarunk harmadikat. Eddig minden terességem más volt, de ilyen nem volt, h . a tünetek elmúljanak egyszercsak. Szerintetek milyen hamar ürül ki a Hcg hormon a pisiből, h. minél előbb tesztelhessek? az a baj, h. hiába láttuk az uh.-n amit láttunk, ha előtte nap esetleg már nem fejlődött tovább. Attól még látható volt egy nappal később és nem kellett volna látszódnia ha már nem él!

    Kicsit nyugtalan vagyok, bár kedden sokkal rosszabb volt! Légyszi írjatok ha tudtok!

    előzmény:
    kiskrumpli (18)
    2006-01-07  11:50
  13. Torolt_felhasznalo_637830
    Torolt_felhasznalo_637830
    2007. szeptember 1. 19:0625.
    Hát neked gratula, én viszont most nem örülnék neki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_632168 (24)
    2007-09-01  19:00
  14. Torolt_felhasznalo_632168
    Torolt_felhasznalo_632168
    2007. szeptember 1. 19:0024.
    Mi terveztük a babát és mikor a menszesz elmaradt és feszült a mellem tudtam hogy terhes vagyok.    
    előzmény:
    lángszívű (1)
    2006-01-06  22:06
  15. Torolt_felhasznalo_637830
    Torolt_felhasznalo_637830
    2007. szeptember 1. 18:5223.
    Sziasztok!
    Szerintetek lehet a terhesség első tünete, a fogtantatástól számított 8-10 napon kezdődő enyhe mellfeszülés? Más tünetem nincs. Ma kellett volna megjönnie, de sehol semmi. Hüvelygyűrűt használok, mindig pontosan szokott érkezni... A mai tesztem negatív lett. Aggódom, mert most nagyon nem jönne jókor... Várom a tapasztaltak hozzászólásait.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. július 2. 16:4722.

    Lehet, hogy akkor terhes vagy! Csinálj egy-két tesztet. Bár én nem éreztem semmi tünetet, csak egyszerűen nem jött meg. Sajnos, nem maradt meg a babám, elment...  Most éppen én is várom, hogy újra lehessen  figyelni a "tüneteket"....

    Neked is drukkolok!!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708784 (21)
    2007-07-02  10:36
  17. Torolt_felhasznalo_708784
    Torolt_felhasznalo_708784
    2007. július 2. 10:3621.
    Szia! Sajnos segíteni nem tudok, mert akár én is feltehettem volna jelenleg ezt a kérdést, mi is tervezzük-terveztük (?)  a babát, és peteéréskor történt,  7-én kellene megjöjjön, de én 2 napja folyamatosan émelygek, és semmi étvágyam, és állandóan úgy érzem, mintha meg kellene jöjjön. Nem tudom, én is félek, hogy csak beképzelem... 
    előzmény:
    lángszívű (1)
    2006-01-06  22:06
  18. 2007. február 8. 13:4020.

    Sziasztok!

    Mi most kezdtün az első babával próbálkozni (ez a második hónap) és most 6 napja késik a mensim. Van mellfeszülés, olyan érzésem mintha bármelyik pillanatban megjöhetne (mondjuk ezek nekem szoktak mensi előtt is jelentkezni, de most mind utána van) A reggeli teszt szerint nem vagyok terhes. Szerintetek akkor ez végleges? Vagy még ne adjam fel? Minden nappal jobban bízpm benne, h. talán összejött és majd annál nagyobb lesz a csalódás  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_855788
    Torolt_felhasznalo_855788
    2006. január 7. 12:3519.
    Szia Lángszívű!

    Amikor meg kellett volna jönnie a menstruációmnak: mellfeszülés, bedagadt poci és folyamatosan a "most fog megjönni" érzés. De ezek a tünetek a mensik előtt is szoktak jelentkezni, ezért nem adtam rájuk. Ami viszont furcsa volt már ekkor is: enyhe émelygés, sok-sok savanyúság (egyszerre fél kg savanyúkáposzta), valamint az, hogy egyfolytában fáztam, rázott a hideg. Megmértem a hőmérsékletem: folyamatosan 37 fölött volt. Kb. 9 napos késés után mertem csak tesztet csinálni, ami egyértelműen + lett. Utána jöttek a "többiek": folyamatos hányinger, hányás, undor bizonyos szagoktól, ételektől. Érdekes, a pisiinger most elmaradt.
    Nagyon sok sikert és problémamentes terhességet kívánok.

    Üdvözlettel, Kata
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. január 7. 11:5018.

    Szia! en az ebredesi homersekletemet mertem, es mivel a mensi megjotte idejen is magasan maradt, aznap teszteltem, vagyis eleg koran, nulla nap kesesnel, es a teszt eloszor nem volt egyertelmu, de par ora utan ketcsikosat mutatott! Hanyinger, ilyenek nekem sose jottek, a melleim lettek teltek kb egy het keses utan. Remelem minel elobb nektek is sikerul!

    Kiskrumpli es minikrumpli

    előzmény:
    lángszívű (1)
    2006-01-06  22:06
  21. 2006. január 7. 11:4617.

    Szia!

    Nekem a menszesz elmaradása tudatta, hogy terhes vagyok. Soha egyik terhességemmel sem voltam rosszul, ( egy fiam és egy lányom van), nem kívántam jobban a savanyút mint máskor, és nem undorodtam semmitől, jobban mint máskor. Annyi volt a különbség, hogy a lányommal az utolsó 2 hónapban már annyira fájt a derekam, hogy aludni is alig tudtam.

    Sok sikert, és egészséges babócát kívánok! 

    előzmény:
    lángszívű (1)
    2006-01-06  22:06
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. január 7. 11:4016.

    Én a legelején nem is éreztem semmit, talán csak a cicifeszülést. Na meg persze kimutatta a teszt.  

    Aztán a 7. hét táján kezdődött az esetenkénti émelygés + egyes kajáktól való undorodás. Aztán kicsit később jött a hányinger, pár alkalommal rókakoma is...

    Sok sikert!!  

    előzmény:
    lángszívű (1)
    2006-01-06  22:06
  23. 2006. január 7. 09:2515.

    Nekem a derekam akart leszakadni, de nagyon... habár én akkor nem gondoltam, hogy ez a terhesség jele lenne.

    Utána mikor már késett a menstruáció jelentkezett a cici "fájás" és az éjszakai pisilés... és csak vagy 3 hétre rá a hányinger és émelygés.

    Sok sikert a bébihez. ... csak ne akarjátok görcsösen.

    előzmény:
    lángszívű (1)
    2006-01-06  22:06
  24. 2006. január 7. 08:3314.

    Szia!

    Nekem minde a két terhességemnél ugyanaz volt a tünete: szörnyen vas ize volt a viznek, a másik meg, hogy nagyon eres lett a melleimen bőr. Tükörben néztem és nagyon látszottak az erek, a bimbok körül, stb.Én akkor már tudtam, hányás, ilyesmi nekem nem volt.

    Sikeres próbálkozást... 

    Puszi:Barbi

    előzmény:
    lángszívű (1)
    2006-01-06  22:06

Címlap

top