Azért indítom ezt a topikot, mert már elegem van a sok siránkozós, más pasiját (el)szeretős, elhanyagolt háziasszonyos, munkahelyen kollegára kacsingatós, kedvességet szerelemnek nézős topikokból! Itt az ideje (az "Örüljünk a párunknak!" c. topik mellett), hogy azok szólaljanak meg, akik boldog, normális párkapcsolatban élnek (ezalatt nem a szeretőket értem)!
Örülök, hogy picit frissíthettünk az ötleteiden:) annyit azért bátran vállalhatsz, hogy más fűszerezéssel készíted el húsgombócot, de követed azt a módot. ahogy elkészítik a bajor fasírtnál, azaz párolod a darált húsból készített gombóckákat és egy gyenge szószt teszel rá, esetleg főtt, párolt zöldséget jól összeturmixolva. Így, hogy tojást és tejterméket sem nagyon tudsz neki adni, nem irigyellek, de talán hozzá tudsz jutni rizsliszthez, kölesliszthez, vagy kukoricaliszthez amivel sűríteni és ízesíteni tudod a húst pároló leveket. Az anyósom a hasnyálmirigyes férjének például sokszor készített áztatott zsemlébe tett sok-sok zöldségből és sovány husiból lévő egybesült valamit, amit szintén turmixolt zöldségből készített szósszal tett kívánatosabbá, ízletesebbé. Igyekezett zöldfűszereket, borsikafüvet, citromfüvet, kakukkfüvet és rozmaringot használni, meg zsályát. Ezekből az illatos növényekből nem sok kell. Lassan kapható már sütőtök is, az a kicsi fajta, abból is lehet készíteni levest, szószokat, vagy pl. sütőtökös gnocchit. Bocsi, nem bírtam lelőni magam:)
Reggelihez is lehet párolt répából, cukkiniből, kis fokhagymával, sóval borsikával ízesítve pástétomszerű kenőkéket gyártani felvágott helyett, amit esetleg natúr krémsajttal gazdagítasz, ha azt bírja. Kitartás, ezt nem könnyű végig bírni, de úgy érzem, Te az a fajta vagy, akit éltet, ha tehet másokért valamit.
Van pár dolog amit tudok hasznosítani, de van ami teljesen kilőve, mert a fűszerek korlátozva vannak.
Fasírozttat már csináltam, de inkább sósgombócnak nevezném.
Hűs amit ehet: Sovány hús
Füszer: só, pici delikát /próbáltam már csipetnyi majorannát, a csirkemájhoz/ Tehát, hagyma, paprika, paradicsom, mustár kilőve.
Megnéztem a Zittimi által ajánlott bajor fasírtot is, de neki nem készíthető el a fúszerezés miatt. A quiche viszont elkészíthető /csak tudnám, hogy hogy a fenébe kell kimondani/
LononEye által ajánlott csőben sütött brokkolis csirke is jó. A rakott cukkini is jó ötlet, köszönöm.
Az a baj, hogy hiába ehetne a hasnyálmirigye miatt sovány tejterméket, joghurt, turó, az epéje nem birja, a tojást ugyszintén, hagyma paprika és még sorolhatnám szintén nem.
Reggelivel is nagy bajba vagyok. Felvágottakat nem szereti, igy van, hogy reggelire is főtt ételt adok neki. Pogácsát /amit szintén nem ajánlanak, azt eszik/ és A kockasajtot tudja enni.
Mégegyszer köszönöm nektek, majd válogatok belőle.
Napjába legalább két féle levest főzök és 3-4 fajta másodikat.
Ma háromszor is főztem.
Egész nap rohangáltam ide-oda.
Reggel ott főztem, már 9-re kész voltam, aztán rohantam haza, itt is főztem egy adagot, délre rohantam vissza, délután megint főztem itthon és este 6-kor vittem el.
Közbe a kicsilányért az oviba mentem, majd vittük haza.
Holnap még kacifántosabb nap elé nézek.
Ma itthon alszom, reggel rohanok Anyukámhoz, aztán 8-ra a kicsilányért megyek, viszem oviba, aztán vissza Anyukámhoz, majd 10-kor a kicsiket kell vinni a tanácsadóba, aztán szusszanhatok egy nagyot, délután viszem haza a kicsikét az oviból és ott maradok a három gyerkővel, mert 17-től szülői értekezlet lesz. Aztán rohanás Anyukámhoz.
Igy holnap nem hiszem, hogy tudok jönni, igy legyen szép napotok, majd gondolok rátok.
:) Beindult az agyam:) De ezt is lehet persze variálni, nem paprikával adod, hanem párolt cukkinivel és sült paprikával, úgy könnyebben emészthető, de más zöldésgekkel is vegyítheted, meg ki is hagyhatsz belőle ezt-azt:) link = document.getElementById("printlink"); link.href = location;
Csirkés tésztasaláta
Hozzávalók (4 személyre): 60 dkg csirkemellfilé 25 dkg penne (vagy más rövid száraztészta) 1 nagyobb piros kaliforniai paprika, durvára vágva 4 nagyobb tojásparadicsom, kimagozva, durvára vágva 6 zöldhagyma, vékonyra szeletelve 8 dkg zsenge rukkolalevél
Tegyük a csirkehúst egy közepes lábasba, öntsük le forró vízzel, majd forraljuk fel. Vegyük kis lángra, és főzzük tovább fedő nélkül kb. 10 percig, vagy amíg a hús megpuhul. Hűtsük le a csirkehúst, hagyjuk a főzőlében 10 percig. Vegyük ki a húst a lábasból, vágjuk vékony szeletekre, és itassuk fel a felesleges levet. Készítsük el a tésztát, amíg a csirke megfő. Egy közepes lábasban forraljuk fel a vizet, öntsük bele a tésztát, és addig főzzük, amíg megpuhul. Szűrjük le, majd öblítsük le hideg vízzel. Készítsük el a vinaigrette mártást. Ehhez tegyük a hozzávalókat egy csavaros befőttesüvegbe, és jól rázzuk össze. Tegyük a csirkehúst és a tésztát egy nagyobb tálba a maradék hozzávalókkal és a vinaigrette mártással. Jól rázzuk össze, hogy összekeveredjenek.
Ez is variálható mindenfélével, pl. cukkinivel és sovány sonkával rakod le a burgonyát és öntöd nyakon ezzel azzal...:) De itt az ötletadó alap:)
Melegítsük elő a sütőt 180 °C-osra (légkeveréses sütőnél 160 °C-osra). Kenjünk ki egy mély 20 cm kerek sütőtálat, és béleljük ki sütőpapírral. A burgonyát főzzük vagy pároljuk puhára. Öntsük le róla a vizet, és hagyjuk kihűlni. Amikor kihűlt, vékony karikákra szeleteljük. A szalámit süssük meg egy kisebb tapadásmentes serpenyőben, és folyamatosan kevergessük míg kissé megpirul. A zsírt itassuk fel zsírpapíron. A burgonyaszeleteket helyezzük el a sütőtálon, rakjuk rá a szalámi felét. Ismételjük meg a rétegezést a burgonyával és a szalámival, amíg el nem fogy. A tojást keverjük össze a tejszínnel, a hagymával és bazsalikommal. A keverékkel locsoljuk meg a frittatát. Süssük fedő nélkül kb. 30 percig, amíg a teteje megszilárdul. A frittatát melegen és hidegen egyaránt tálalhatjuk. (Elkészíthetjük egy nappal tálalás előtt is, ez esetben fagyasszuk le.)
No még egy:) persze ezt is variálhatod különféle zöldségekkel:)))
A csirkemellfilét megmossuk, leszárítjuk, kb. 5 cm hosszú és 1 cm széles csíkokra vágjuk. Megszórjuk korianderrel meg sóval, beleforgatjuk, és lefedve kb. 10 percig állni hagyjuk. Közben a brokkolit megtisztítjuk, megmossuk, és kis rózsákra szedjük. A rózsákat forrásban lévő vízben kb. 2 perc alatt előfőzzük, hideg vízzel leöblítjük, majd jól lecsepegtetjük. A wokot felforrósítjuk, a szezámmagot zsiradék nélkül megpirítjuk benne, majd kivesszük és félretesszük. A wokban felforrósítjuk az olajat. A húst beletesszük, és keverés mellett kb. 3 perc alatt aranybarnára pirítjuk. A brokkolit hozzáadjuk, és kb. 3 percig együtt sütjük vele. A Worcestershire-szósszal és a cukorral ízesítjük. Az egészet keverés mellett kb. 2 percig tovább sütjük. A pirított szezámmaggal megszórva, forrón tálaljuk. (Elkészítési idő kb. 20 perc. Adagonként kb. 185 kcal / 775 kJ, fehérje 34 g, zsír 3 g, szénhidrát 5 g.)
mondjuk krumplipüré egy kis csőben sütött brokkolis csirkével
zöldbabból vagy borsóból lehet pörköltet csinálni, ha szereti, abba is lehet csirkemellet is tenni, eztrátenni rizsre a tepsiben, ráönteni tejfölt és megsütni
vagy rizseshús sokféle zöldséggel (kukorica, borsó, répa)
Cukkinit is tudod pedig rakni, ha lereszeled, rizzsel, darált csirkemellel, vagy sovány röfivel, tejfölös tojással nyakon öntöd, oszt hamm..
Londoneye egy sajtos cukkinit ajánlott egy másik fórumban nemrég, itt is biztosan leírja Neked a recipét. De cukkiniből is lehet finom fasírtot készíteni, ha lereszeled, áztatott zsemlével, tojással, fűszerekkel, esetleg darált csirkemellel összedolgozod. Reszelt répával és kukoricával is bolondítható tovább:)))
Készíthetsz ún. quiche-t is, többfélét, spenóto-sajtos-csirkés, vagy gombás változatban, de ez is elbírja a tököt, cukkinit, ha teszel hozzá sajtot, vagy husit, vagy bármi mást. Hidegen is finom, puha, jól ehető.
Nagyon fincsi pl. a svéd húslabda, vagy a bajor fasírt recept is, mindkettő darált húsból készül, nem olajban sütöd és lehet hozzá diétásabb szószt készíteni. A bajor fasírtot nemrég elkészítettem otthon, nagy sikere volt:))))
Juhtúrós puliszka, párolt hagymával, kis sonkával, biztos nyerő:)))
De örülök, hogy már ilyen jól van anyukád, az, hogy eszik, ezt mutatja. Nem csodálkozom, hogy fél...
Sztem most a családodnak van a legnagyobb szüksége rád, még egy félnapos munka se igen férne bele most. Főállásban vagy anya, nagymama, feleség, ápolónő, unokahúg stb.
Anyukám szerencsére erősödik napról, napra. Remélem nem jön újabb baj. Szerintem ettől Ő is fél.
Még ott alszunk, de már szinte nincs feladatunk, ezért is gondolom, hogy fél. Reggel odaadjuk a reggelit, aztán eljövünk. 9-10 között eszik, aztán ebéd. Tegnap pl. az előre kiadagolt ételt megmelegítette. Sűrün eszik kicsi adagokat. Ma mikor mentem délelőtt, kint ült levegőzni.
Egyedül kimegy a lakás előtti kis előtérbe. Oda van rakva egy fotel.
Mostmár hosszabb időre ott lehet hagyni.
Most pl. elmegyek hozzá és a húgom amikor jön haza akkor beugrik 16.30-kor. Ő melegít neki és Én megyek este aludni.
Közbe most szólt a nagylány, hogy elmehetnék a picurikhoz, mert nekik be kellene ugrani Debrecenbe. Papi feladata elhozni a nagyobacskát fél 4-kor az oviból.
Kb. ilyen laza napokat élünk.
Na majd holnap is benézek. Szép estét mindenkinek.
Egy próbát megér a göndörítés is. Hajbalzsammal gondoltam csak, ha nem tetszik kimosod és sima.
Az aprócskák, köszönöm jól vannak. (Csak halkan és pironkodva, kis dagadékok:))
Tegnap voltunk vizsgálaton velük, lehet felírnak nekik egy kis izomlazító tornát. Kicsit kötöttebbek az izmaik. Nem ritkaság koraszülettéknél, ráadásul kettőnél.
Kicsike megkezdte az ovit, nagyon várta. Egyrészt a kiváncsiság miatt az új csoporttársak miatt. Ismét nagycsoportos, fele elballagott az elmúlt évben és most jöttek hozzájuk újak is. Bár elég vegyes lett, mert van köztük kiscsoportos is. Igy nem tudom, hogy tudnak majd haladni, de reméljük nem lesz gond, mint ahogyan eddig sem volt.
Kisebbik lányom vasárnap visszaköltöztettük Nyíregyházára, Ő is nagyon várta a sulit, de tegnap eléggé elfáradt. Minden nap későn végez. ami azt jelenti 17-18 óra.
Nagyobbik pénteken megy beíratkozni.
Boltot végül is már felszámoltam akkor amikor bezártam, hiszen előtte átgondoltam. Szept. 3-ig táppénzen voltam, most vállalkozó vagyok ismételten. Mivel semmi épkézláb ötlet nem jut eszembe hogy mit is lehetne vállalkozni, igy valószínű, hogy visszaadom a vállalkozóit. Igy nem éri meg szüneteltetni.
Férjemuram a szombati próba után csatlakozik majd hozzánk, ha egy mód van rá, akkor a kicsi lányát is hozza magával vonattal, vagy busszal. Ez még szervezés alatt van. Én hétfőn jövök majd vissza, mert hozomfel Pestre a párom szüleit, most lesz a pajzsmirigyműtét, ami kb. egy bő hónappal ezelőtt elmaradt a szabadságolások, meg egy el nem végzett vizsgálat miatt. De jobb is most, mert nincs akkora hőség és az apósom is egy kicsit jobb erőben van.:) Nagylány jobban van már?
:))) Szijja:)) Örülök, hogy jól esett a capuccino:)))
A tűzrakást most inkább hangulati elemként kezelem, azt hiszem. Persze, ha elég meleg van bent, akkor csak úgy, öncélúan nem gyújtok be. Meglátjuk, hogy milyen hőfok lesz odabenn. Nálunk mostanában otthon bizony hűvöskés a reggel, 18 fok körüli hőmérsékletre ébredtem ma is. Mit ne mondjak, nem esett jól kimászni a finom, meleg takaró alól:))))
Anyukád mennyit bír? Tud egy kicsit mocorogni már?
Éreztem a cappuccino illatát (és a fáradtságot magamban) és lopok egy fél órácskát pihenésre.
Fő az ebéd, Anyukámét már elvittem, de rohantam, mert a többinek is kész kell lennie délre.
LondonEye: Megnéztem a frizudat, nekem is tetszik, olyan laza. Nem gondolkodtál olyan habos borzost-göndört csinálni. Próbáld ki, lehet az is tetszene. Nem tudom milyen lenne, csak úgy elmélkedem.
Tudom nem vígasz, de Én is itthon leszek, nem utazom sehová. A fiúk a lányomék kocsibeállót, kaput csinálnának, bár az esőt nagyon mondogatja.
Zittimi: Talán még nem kell a tüzelés a hétvégén, bár az elmult napokban lehet felfért volna.
Áhhhhh már mindjárt dél , megyek csinálok egy kis nokit a sertéspörkölthöz.
Ha tudok még benézek délután. Ebéd után elrohanok megint Anyukámhoz, de aztán itthon leszek kb. 4-ig.
Szóval csak ketten lesztek? Vagy később csatlakoznak hozzátok?
Nagyon jó, hogy a gyerekek is annyira szeretik ezt a házikót, és szívesen mennek. Nemcsak a háznak, de a vidéknek is annyira más a hangulata, az életritmusa.
Nekünk nagy lemaradásaink vannak a kertben, azt próbálom majd hétvégén behozni, tényleg égig ér a gaz, sőt, még tavalyi dió is vár megtörésre...
de a szívem mélyén most legszívesebben elutaznék a párommal nagyon messzire és nagyon kettesben, ahol, ha körülnézünk, nincs semmi megcsinálnivaló feladat.
Jó napot kívánok! :))) Már nagyon visszaszámlálok - no nem a karácsonyhoz, hanem péntekhez, délután készülünk a lányommal a házikóba:))) este biztosan begyújtok majd kicsit a vaskályhába, vagy még az is lehet, hogy a cserépkályhába:) szinte látom-hallom a fa ropogását és illatát:)))))
Gyorsan beköszönök, mert elég sok dolgom van - na meg most nincs mellettem az új kollegina, akiről még nem tudom eldönteni, mit szól hozzá, ha netezem...
Látom, mindenkinél jól telt a hétvége. Mi sem panaszkodhatunk. Szombaton szinte elment az egész nap vásárlással, aztán pihentünk abban a csúnya szottyos időben. Tegnap pedig unokatesómék és a barátaink jöttek át hozzánk, hogy utólag megünnepeljük Levi szülinapját. Főztünk egy jó bogrács-gulyást, és jót beszélgettünk, élveztük még a napsütést. Az arcomat meg is kapta a napocska...
ZITIMI: ugyan nincs kamasz lányom, de valahogy érzem-értem, hogy mi zajlik benned... Remélem sikerül azt az arany középutat kialakítanod, ami elvisz oda, hogy a lánnyal továbbra is megmaradjon ez a jó kapcsolat.
LondonEye: meglestem én is az új frizurád, és szerintem is nagyon "dögös". Örülök, hogy rászántad magad, és kicsit frissítettél a külsődön, ez minden nőnek jár időről-időre.
Crisa: ne legyen lelkifurid, hiszen azért hívtalak, hogy megtudjam, mi újság veletek. Jó a radarod, tényleg nem vagyok topon lelkileg, de szerintem ezt itt mindenki érzi rajtam... Sebaj, majd túl leszek ezen is. Továbbra is nagyon jól néztek ki, nekem nagyon bejött a tűzoltós esküvő!
Liza: teljesen egyetértek azzal, amit leírtál... és köszönöm, hogy együttérzel, nem is kell boncolgatni ezt a témát, hiszen ezen már nem lehet változtatni (mármint ami velem történik). Remélmem anyukád állapota napról napra javul, és talán még a születésnapi partit is meg tudjátok tartani neki.
Ksm-éknél továbbra is minden rendben, Petrus most kicsit megfázott, de már túl vannak a nehezén.
Próbáltam nyaralós képeket feltölteni a hétvégén, de a kicsinyített méret is nagy volt még az nlc-nek, viszont tovább kicsinyíteni már nem volt időm. Talán a héten valamelyik este össze tudom hozni.
Igen, a másik lánykát engedték ott aludni. De az nem tudom, mit mondott otthon.... Tulajdonképpen ezen a késélen kell táncikálni, mert sok kortársa bizony mindenfélét összehord otthon, az anyukának fogalma sincsen, hol jár a kislánya. Egy barátosnéja pl. azt mondta otthon az anyukájának, hogy az új osztálytársnőjénél angolozak, e helyett kajakra bulizott a kislány, még ivott is, elég rendesen bepiált. Persze a kislányom kicsit zsarol is ezzel a helyzettel, mármint azzal, hogy ő ilyen őszinte hozzám, ép ezért bízzak meg benne, de még egy-két évig jó lenne elhúzni az ilyen ott-alvásos bulikat. Lehet, hogy egy jót kellene beszélgetnem a nővéremmel, ő hogy csinálta, mert az ő lánya bizony sokkal fegyelmezettebnek tűnik - kívűlről. Lehet, hogy csak kívűlről?
Annak idején én sem tudtam anyukámhoz őszinte lenni teljességgel.. és a mai napig nagyon bánt, hogy így alakult. De féltem tőle. Ő sehova nem akart elengedni, minden percemről tudni akart. Ennek megfelelően ott próbáltam kicsúszni a "karmai közül", ahol csak lehetett - egy-két éven keresztül mindenképpen...
Elég mozgalmasan, még elbírtam volna egy napot otthon:) Szombaton anyukámnál voltam, vásároltunk vele, meg pedikűröztem neki, meg egy kicsit beszélgettünk, aztán otthonra is vásároltam. Tegnap meg lecsót csináltam egy nagy kondérral, lefagyasztom majd kisebb adagokba a télre. Folyamatosan használgatjuk, pörköltekben, tojás alatt jelenik meg időről időre:)
Szombat este egy buliba kéredzkedett el a lányom, az új osztályából négyen voltak ott. Két fiú, két lány. A lányom őszintén elmesélt mindent, a két fiú piálgatott rendesen, főleg az egyik. A lányom ennek ellenére jól érezte magát, a rendesebbik srác egyébként már napok óta udvarolgatott neki és ő haza is kísérte. Most nem tudja, hogy fognak e járni egymással, de eléggé errefelé megy a szekér szerintem. Féltem a lányomat, bár arra büszke vagyok, hogy őszintén elmesél mindent, mégis néha nagy feladat válaszolni egy-egy kérdésére. Pl. Mikorra kell hazajönnie?... Azt mondtam neki először, hogy kilenckor induljon haza, aztán egy flé órácskát még kikunyizott, bár ő szeretett volna ott aludni... Amikor másnap pakolt a táskájában, akkor láttam, hogy volt benne egy tartalék bugyi, szerintem már amikor elindult, akkor készült arra, hogy lehet, hogy ott szeretne aludni. Nem szeretném még ezt megengedni neki, bármennyire is bízom a lányomban, de mégis... nem könnyű .. sok morfondírozást okoz ezzel nekem a lányom. persze, amikro mi voltunk ennyi idősek más volt a rendszer, az már "elavult", de akkor is... nem szeretném elveszíteni a bizalmát,nem akarom túlzottan szabadjára engedni, de gúzsba kötni sem. azt hiszem, értessz....
Megvan Liza, hogy eddig erre nem jöttem rá:
kifőzdét kéne nyitnod (najó, csak viccelek, mert már úgy tűnik, meg is nyitottad)
ennyi ember kajaigényét összehangolni tényleg művészet, a mi négyünkét is nehéz...
ja igen, helyzetjelentés: 106 nap
Örülök, hogy picit frissíthettünk az ötleteiden:) annyit azért bátran vállalhatsz, hogy más fűszerezéssel készíted el húsgombócot, de követed azt a módot. ahogy elkészítik a bajor fasírtnál, azaz párolod a darált húsból készített gombóckákat és egy gyenge szószt teszel rá, esetleg főtt, párolt zöldséget jól összeturmixolva. Így, hogy tojást és tejterméket sem nagyon tudsz neki adni, nem irigyellek, de talán hozzá tudsz jutni rizsliszthez, kölesliszthez, vagy kukoricaliszthez amivel sűríteni és ízesíteni tudod a húst pároló leveket. Az anyósom a hasnyálmirigyes férjének például sokszor készített áztatott zsemlébe tett sok-sok zöldségből és sovány husiból lévő egybesült valamit, amit szintén turmixolt zöldségből készített szósszal tett kívánatosabbá, ízletesebbé. Igyekezett zöldfűszereket, borsikafüvet, citromfüvet, kakukkfüvet és rozmaringot használni, meg zsályát. Ezekből az illatos növényekből nem sok kell. Lassan kapható már sütőtök is, az a kicsi fajta, abból is lehet készíteni levest, szószokat, vagy pl. sütőtökös gnocchit. Bocsi, nem bírtam lelőni magam:)
Reggelihez is lehet párolt répából, cukkiniből, kis fokhagymával, sóval borsikával ízesítve pástétomszerű kenőkéket gyártani felvágott helyett, amit esetleg natúr krémsajttal gazdagítasz, ha azt bírja. Kitartás, ezt nem könnyű végig bírni, de úgy érzem, Te az a fajta vagy, akit éltet, ha tehet másokért valamit.
Sziasztok Lányok!
Köszönöm szépen az ötleteket, segítségeteket.
Van pár dolog amit tudok hasznosítani, de van ami teljesen kilőve, mert a fűszerek korlátozva vannak.
Fasírozttat már csináltam, de inkább sósgombócnak nevezném.
Hűs amit ehet: Sovány hús
Füszer: só, pici delikát /próbáltam már csipetnyi majorannát, a csirkemájhoz/ Tehát, hagyma, paprika, paradicsom, mustár kilőve.
Megnéztem a Zittimi által ajánlott bajor fasírtot is, de neki nem készíthető el a fúszerezés miatt. A quiche viszont elkészíthető /csak tudnám, hogy hogy a fenébe kell kimondani/
LononEye által ajánlott csőben sütött brokkolis csirke is jó. A rakott cukkini is jó ötlet, köszönöm.
Az a baj, hogy hiába ehetne a hasnyálmirigye miatt sovány tejterméket, joghurt, turó, az epéje nem birja, a tojást ugyszintén, hagyma paprika és még sorolhatnám szintén nem.
Reggelivel is nagy bajba vagyok. Felvágottakat nem szereti, igy van, hogy reggelire is főtt ételt adok neki. Pogácsát /amit szintén nem ajánlanak, azt eszik/ és A kockasajtot tudja enni.
Mégegyszer köszönöm nektek, majd válogatok belőle.
Napjába legalább két féle levest főzök és 3-4 fajta másodikat.
Ma háromszor is főztem.
Egész nap rohangáltam ide-oda.
Reggel ott főztem, már 9-re kész voltam, aztán rohantam haza, itt is főztem egy adagot, délre rohantam vissza, délután megint főztem itthon és este 6-kor vittem el.
Közbe a kicsilányért az oviba mentem, majd vittük haza.
Holnap még kacifántosabb nap elé nézek.
Ma itthon alszom, reggel rohanok Anyukámhoz, aztán 8-ra a kicsilányért megyek, viszem oviba, aztán vissza Anyukámhoz, majd 10-kor a kicsiket kell vinni a tanácsadóba, aztán szusszanhatok egy nagyot, délután viszem haza a kicsikét az oviból és ott maradok a három gyerkővel, mert 17-től szülői értekezlet lesz. Aztán rohanás Anyukámhoz.
Igy holnap nem hiszem, hogy tudok jönni, igy legyen szép napotok, majd gondolok rátok.
link = document.getElementById("printlink"); link.href = location;
Csirkés tésztasaláta
Hozzávalók (4 személyre):
60 dkg csirkemellfilé
25 dkg penne (vagy más rövid száraztészta)
1 nagyobb piros kaliforniai paprika, durvára vágva
4 nagyobb tojásparadicsom, kimagozva, durvára vágva
6 zöldhagyma, vékonyra szeletelve
8 dkg zsenge rukkolalevél
a vinaigrette mártáshoz: 0,6 dl olívaolaj
0,8 dl vörösborecet
1 teáskanálnyi dijoni mustár
1 evőkanálnyi cukor
Tegyük a csirkehúst egy közepes lábasba, öntsük le forró vízzel, majd forraljuk fel. Vegyük kis lángra, és főzzük tovább fedő nélkül kb. 10 percig, vagy amíg a hús megpuhul. Hűtsük le a csirkehúst, hagyjuk a főzőlében 10 percig. Vegyük ki a húst a lábasból, vágjuk vékony szeletekre, és itassuk fel a felesleges levet.
Készítsük el a tésztát, amíg a csirke megfő. Egy közepes lábasban forraljuk fel a vizet, öntsük bele a tésztát, és addig főzzük, amíg megpuhul. Szűrjük le, majd öblítsük le hideg vízzel.
Készítsük el a vinaigrette mártást. Ehhez tegyük a hozzávalókat egy csavaros befőttesüvegbe, és jól rázzuk össze.
Tegyük a csirkehúst és a tésztát egy nagyobb tálba a maradék hozzávalókkal és a vinaigrette mártással. Jól rázzuk össze, hogy összekeveredjenek.
Ez is variálható mindenfélével, pl. cukkinivel és sovány sonkával rakod le a burgonyát és öntöd nyakon ezzel azzal...:) De itt az ötletadó alap:)
Szalámi, burgonya és bazsalikom frittata
Hozzávalók (4 személyre):
2 közepes nagyságú burgonya (40 dkg), vékonyra szelve
25 dkg felszeletelt olasz szalámi
6 tojás, finoman felverve
1,25 dl tejszín
3 zöldhagyma, durvára vágva
1 evőkanálnyi friss bazsalikom, apróra tépve
Melegítsük elő a sütőt 180 °C-osra (légkeveréses sütőnél 160 °C-osra).
Kenjünk ki egy mély 20 cm kerek sütőtálat, és béleljük ki sütőpapírral.
A burgonyát főzzük vagy pároljuk puhára. Öntsük le róla a vizet, és hagyjuk kihűlni. Amikor kihűlt, vékony karikákra szeleteljük.
A szalámit süssük meg egy kisebb tapadásmentes serpenyőben, és folyamatosan kevergessük míg kissé megpirul. A zsírt itassuk fel zsírpapíron.
A burgonyaszeleteket helyezzük el a sütőtálon, rakjuk rá a szalámi felét. Ismételjük meg a rétegezést a burgonyával és a szalámival, amíg el nem fogy. A tojást keverjük össze a tejszínnel, a hagymával és bazsalikommal. A keverékkel locsoljuk meg a frittatát. Süssük fedő nélkül kb. 30 percig, amíg a teteje megszilárdul. A frittatát melegen és hidegen egyaránt tálalhatjuk.
(Elkészíthetjük egy nappal tálalás előtt is, ez esetben fagyasszuk le.)
No még egy:) persze ezt is variálhatod különféle zöldségekkel:)))
Csirkemell brokkolival és szezámmaggal
Hozzávalók (4 személyre):
50 dkg csirkemellfilé
1/2 teáskanálnyi őrölt koriander
só
50 dkg brokkoli
2 evőkanálnyi szezámmag
3 evőkanálnyi olaj
2 evőkanálnyi Worcestershire-szósz
1 evőkanálnyi cukor
A csirkemellfilét megmossuk, leszárítjuk, kb. 5 cm hosszú és 1 cm széles csíkokra vágjuk. Megszórjuk korianderrel meg sóval, beleforgatjuk, és lefedve kb. 10 percig állni hagyjuk.
Közben a brokkolit megtisztítjuk, megmossuk, és kis rózsákra szedjük. A rózsákat forrásban lévő vízben kb. 2 perc alatt előfőzzük, hideg vízzel leöblítjük, majd jól lecsepegtetjük.
A wokot felforrósítjuk, a szezámmagot zsiradék nélkül megpirítjuk benne, majd kivesszük és félretesszük. A wokban felforrósítjuk az olajat. A húst beletesszük, és keverés mellett kb. 3 perc alatt aranybarnára pirítjuk. A brokkolit hozzáadjuk, és kb. 3 percig együtt sütjük vele. A Worcestershire-szósszal és a cukorral ízesítjük. Az egészet keverés mellett kb. 2 percig tovább sütjük. A pirított szezámmaggal megszórva, forrón tálaljuk.
(Elkészítési idő kb. 20 perc. Adagonként kb. 185 kcal / 775 kJ, fehérje 34 g, zsír 3 g, szénhidrát 5 g.)
Mit szólsz ezekhez az ötletekhez? :)))))
mondjuk krumplipüré egy kis csőben sütött brokkolis csirkével
zöldbabból vagy borsóból lehet pörköltet csinálni, ha szereti, abba is lehet csirkemellet is tenni, eztrátenni rizsre a tepsiben, ráönteni tejfölt és megsütni
vagy rizseshús sokféle zöldséggel (kukorica, borsó, répa)
lecsós mindenféle
Cukkinit is tudod pedig rakni, ha lereszeled, rizzsel, darált csirkemellel, vagy sovány röfivel, tejfölös tojással nyakon öntöd, oszt hamm..
Londoneye egy sajtos cukkinit ajánlott egy másik fórumban nemrég, itt is biztosan leírja Neked a recipét. De cukkiniből is lehet finom fasírtot készíteni, ha lereszeled, áztatott zsemlével, tojással, fűszerekkel, esetleg darált csirkemellel összedolgozod. Reszelt répával és kukoricával is bolondítható tovább:)))
Készíthetsz ún. quiche-t is, többfélét, spenóto-sajtos-csirkés, vagy gombás változatban, de ez is elbírja a tököt, cukkinit, ha teszel hozzá sajtot, vagy husit, vagy bármi mást. Hidegen is finom, puha, jól ehető.
Nagyon fincsi pl. a svéd húslabda, vagy a bajor fasírt recept is, mindkettő darált húsból készül, nem olajban sütöd és lehet hozzá diétásabb szószt készíteni. A bajor fasírtot nemrég elkészítettem otthon, nagy sikere volt:))))
Juhtúrós puliszka, párolt hagymával, kis sonkával, biztos nyerő:)))
No??? adjak még ötleteket?
na akkor folytatom. Nem tudom mi történt.
m, de a Tiedből is bedobok egyet, mert rám fér. Én olyan álmoska vagyok:(
Valóban nem férne be most egy fél műszak sem, de ezen most nem rágódom. Igy hozta az élet, teszem amit tennem kell.
Lányok nem tudtok ajánlani valami diétás kaját?
Már nem nagyon tudok mit kitalálni. Ma reggel már készítettem csirkecombot, párolva.
Most fő a következő adag, mellé rakok egy pár szelet almát is, igy talán másabb az íze.
nagyon kötve vagyunk.
Csirkehús, esetleg sertéshúsból a nagyon sován.
Hal is lehetne, de nem kéri,
Zöldséget szeretné, de tökfőzelék már a fülünkön jön ki. Káposzta, karalábé puffasztó. Cukkinit,már pároltunk, rántottunk.
Fasírozott kemény a sovány húsbolt.
Valami rakottat kellene kitalálnom, de nincs ötletem.
Na hátha ha összedugjuk a fejünket töbet tudunk kihozni mint én egyedül.
Szia:-)
Nincs valami jól, de a kolleganőim közül többen is hetek óta kínlódnak megfázásos-torokkaparásos nyavajákkal.
Már holnap után péntek:-), már csak 2-t kell aludnod:-)
:) Jó reggelt? Hogy vagytok? Nagylány hogy van?
Hoztam ma is capuccino-t, hátha erre csalja Lizát megint :)
Szia:-()
De örülök, hogy már ilyen jól van anyukád, az, hogy eszik, ezt mutatja. Nem csodálkozom, hogy fél...
Sztem most a családodnak van a legnagyobb szüksége rád, még egy félnapos munka se igen férne bele most. Főállásban vagy anya, nagymama, feleség, ápolónő, unokahúg stb.
Bizony, hogy jól esett a cappuccino. Köszönöm.
Anyukám szerencsére erősödik napról, napra. Remélem nem jön újabb baj. Szerintem ettől Ő is fél.
Még ott alszunk, de már szinte nincs feladatunk, ezért is gondolom, hogy fél. Reggel odaadjuk a reggelit, aztán eljövünk. 9-10 között eszik, aztán ebéd. Tegnap pl. az előre kiadagolt ételt megmelegítette. Sűrün eszik kicsi adagokat. Ma mikor mentem délelőtt, kint ült levegőzni.
Egyedül kimegy a lakás előtti kis előtérbe. Oda van rakva egy fotel.
Mostmár hosszabb időre ott lehet hagyni.
Most pl. elmegyek hozzá és a húgom amikor jön haza akkor beugrik 16.30-kor. Ő melegít neki és Én megyek este aludni.
Közbe most szólt a nagylány, hogy elmehetnék a picurikhoz, mert nekik be kellene ugrani Debrecenbe. Papi feladata elhozni a nagyobacskát fél 4-kor az oviból.
Kb. ilyen laza napokat élünk.
Na majd holnap is benézek. Szép estét mindenkinek.
Egy próbát megér a göndörítés is. Hajbalzsammal gondoltam csak, ha nem tetszik kimosod és sima.
Az aprócskák, köszönöm jól vannak. (Csak halkan és pironkodva, kis dagadékok:))
Tegnap voltunk vizsgálaton velük, lehet felírnak nekik egy kis izomlazító tornát. Kicsit kötöttebbek az izmaik. Nem ritkaság koraszülettéknél, ráadásul kettőnél.
Kicsike megkezdte az ovit, nagyon várta. Egyrészt a kiváncsiság miatt az új csoporttársak miatt. Ismét nagycsoportos, fele elballagott az elmúlt évben és most jöttek hozzájuk újak is. Bár elég vegyes lett, mert van köztük kiscsoportos is. Igy nem tudom, hogy tudnak majd haladni, de reméljük nem lesz gond, mint ahogyan eddig sem volt.
Kisebbik lányom vasárnap visszaköltöztettük Nyíregyházára, Ő is nagyon várta a sulit, de tegnap eléggé elfáradt. Minden nap későn végez. ami azt jelenti 17-18 óra.
Nagyobbik pénteken megy beíratkozni.
Boltot végül is már felszámoltam akkor amikor bezártam, hiszen előtte átgondoltam. Szept. 3-ig táppénzen voltam, most vállalkozó vagyok ismételten. Mivel semmi épkézláb ötlet nem jut eszembe hogy mit is lehetne vállalkozni, igy valószínű, hogy visszaadom a vállalkozóit. Igy nem éri meg szüneteltetni.
Férjemuram a szombati próba után csatlakozik majd hozzánk, ha egy mód van rá, akkor a kicsi lányát is hozza magával vonattal, vagy busszal. Ez még szervezés alatt van. Én hétfőn jövök majd vissza, mert hozomfel Pestre a párom szüleit, most lesz a pajzsmirigyműtét, ami kb. egy bő hónappal ezelőtt elmaradt a szabadságolások, meg egy el nem végzett vizsgálat miatt. De jobb is most, mert nincs akkora hőség és az apósom is egy kicsit jobb erőben van.:)
Nagylány jobban van már?
:))) Szijja:)) Örülök, hogy jól esett a capuccino:)))
A tűzrakást most inkább hangulati elemként kezelem, azt hiszem. Persze, ha elég meleg van bent, akkor csak úgy, öncélúan nem gyújtok be. Meglátjuk, hogy milyen hőfok lesz odabenn. Nálunk mostanában otthon bizony hűvöskés a reggel, 18 fok körüli hőmérsékletre ébredtem ma is. Mit ne mondjak, nem esett jól kimászni a finom, meleg takaró alól:))))
Anyukád mennyit bír? Tud egy kicsit mocorogni már?
Ó, nahát, kit látnak szemeim? :-)Göndörre nem gondoltam, hanem inkább kicsit rövidebbre:-)
Boltot végleg sikerült felszámolni?
Mesélj az apróságokról és a kevésbé aprókról is!
Sziasztok!
Éreztem a cappuccino illatát (és a fáradtságot magamban) és lopok egy fél órácskát pihenésre.
Fő az ebéd, Anyukámét már elvittem, de rohantam, mert a többinek is kész kell lennie délre.
LondonEye: Megnéztem a frizudat, nekem is tetszik, olyan laza. Nem gondolkodtál olyan habos borzost-göndört csinálni. Próbáld ki, lehet az is tetszene. Nem tudom milyen lenne, csak úgy elmélkedem.
Tudom nem vígasz, de Én is itthon leszek, nem utazom sehová. A fiúk a lányomék kocsibeállót, kaput csinálnának, bár az esőt nagyon mondogatja.
Zittimi: Talán még nem kell a tüzelés a hétvégén, bár az elmult napokban lehet felfért volna.
Áhhhhh már mindjárt dél , megyek csinálok egy kis nokit a sertéspörkölthöz.
Ha tudok még benézek délután. Ebéd után elrohanok megint Anyukámhoz, de aztán itthon leszek kb. 4-ig.
Hali:-)
Szóval csak ketten lesztek? Vagy később csatlakoznak hozzátok?
Nagyon jó, hogy a gyerekek is annyira szeretik ezt a házikót, és szívesen mennek. Nemcsak a háznak, de a vidéknek is annyira más a hangulata, az életritmusa.
Nekünk nagy lemaradásaink vannak a kertben, azt próbálom majd hétvégén behozni, tényleg égig ér a gaz, sőt, még tavalyi dió is vár megtörésre...
de a szívem mélyén most legszívesebben elutaznék a párommal nagyon messzire és nagyon kettesben, ahol, ha körülnézünk, nincs semmi megcsinálnivaló feladat.
Jó napot kívánok! :))) Már nagyon visszaszámlálok - no nem a karácsonyhoz, hanem péntekhez, délután készülünk a lányommal a házikóba:))) este biztosan begyújtok majd kicsit a vaskályhába, vagy még az is lehet, hogy a cserépkályhába:) szinte látom-hallom a fa ropogását és illatát:)))))
Mindenkinek egy kis capuccinot készítettem:))))
Nem tudom, hogy Levibbának mi a gondja, de remélem, hamar elpárolog:)
Huhh, bocsi, de nekem is nagyon sok dolgom van ma, nem nagyon tudok jönni. De gondolatban picit Veletek vagyok:)
KV? :)
Sziasztok!
Gyorsan beköszönök, mert elég sok dolgom van - na meg most nincs mellettem az új kollegina, akiről még nem tudom eldönteni, mit szól hozzá, ha netezem...
Látom, mindenkinél jól telt a hétvége. Mi sem panaszkodhatunk. Szombaton szinte elment az egész nap vásárlással, aztán pihentünk abban a csúnya szottyos időben. Tegnap pedig unokatesómék és a barátaink jöttek át hozzánk, hogy utólag megünnepeljük Levi szülinapját. Főztünk egy jó bogrács-gulyást, és jót beszélgettünk, élveztük még a napsütést. Az arcomat meg is kapta a napocska...
ZITIMI: ugyan nincs kamasz lányom, de valahogy érzem-értem, hogy mi zajlik benned... Remélem sikerül azt az arany középutat kialakítanod, ami elvisz oda, hogy a lánnyal továbbra is megmaradjon ez a jó kapcsolat.
LondonEye: meglestem én is az új frizurád, és szerintem is nagyon "dögös". Örülök, hogy rászántad magad, és kicsit frissítettél a külsődön, ez minden nőnek jár időről-időre.
Crisa: ne legyen lelkifurid, hiszen azért hívtalak, hogy megtudjam, mi újság veletek. Jó a radarod, tényleg nem vagyok topon lelkileg, de szerintem ezt itt mindenki érzi rajtam... Sebaj, majd túl leszek ezen is. Továbbra is nagyon jól néztek ki, nekem nagyon bejött a tűzoltós esküvő!
Liza: teljesen egyetértek azzal, amit leírtál... és köszönöm, hogy együttérzel, nem is kell boncolgatni ezt a témát, hiszen ezen már nem lehet változtatni (mármint ami velem történik). Remélmem anyukád állapota napról napra javul, és talán még a születésnapi partit is meg tudjátok tartani neki.
Ksm-éknél továbbra is minden rendben, Petrus most kicsit megfázott, de már túl vannak a nehezén.
Próbáltam nyaralós képeket feltölteni a hétvégén, de a kicsinyített méret is nagy volt még az nlc-nek, viszont tovább kicsinyíteni már nem volt időm. Talán a héten valamelyik este össze tudom hozni.
Ha tudo, jövök még du.
Puszóka mindenkinek!
:)... ahogy mondani szoktam, jó mélyen:))))))
Igen, a másik lánykát engedték ott aludni. De az nem tudom, mit mondott otthon.... Tulajdonképpen ezen a késélen kell táncikálni, mert sok kortársa bizony mindenfélét összehord otthon, az anyukának fogalma sincsen, hol jár a kislánya. Egy barátosnéja pl. azt mondta otthon az anyukájának, hogy az új osztálytársnőjénél angolozak, e helyett kajakra bulizott a kislány, még ivott is, elég rendesen bepiált. Persze a kislányom kicsit zsarol is ezzel a helyzettel, mármint azzal, hogy ő ilyen őszinte hozzám, ép ezért bízzak meg benne, de még egy-két évig jó lenne elhúzni az ilyen ott-alvásos bulikat. Lehet, hogy egy jót kellene beszélgetnem a nővéremmel, ő hogy csinálta, mert az ő lánya bizony sokkal fegyelmezettebnek tűnik - kívűlről. Lehet, hogy csak kívűlről?
Annak idején én sem tudtam anyukámhoz őszinte lenni teljességgel.. és a mai napig nagyon bánt, hogy így alakult. De féltem tőle. Ő sehova nem akart elengedni, minden percemről tudni akart. Ennek megfelelően ott próbáltam kicsúszni a "karmai közül", ahol csak lehetett - egy-két éven keresztül mindenképpen...
Hajaj, értem én jól a gondodat, hisz nekem is mindjárt 14 lesz a lányom...
sztem se kellett ott aludnia, énis ugyanezt mondtam volna neki, kell, hogy tudja a gyerek a nagyjábóli határokat, és ez bőven kívül esik rajtuk
A másik kislányt engedték ott aludni? (csodálkoznék)
No igen, a bizalmat könnyen el lehet veszíteni egy kamasznál, de te sztem tudod, hogy kezeld a lánykádatr , egy lélekbúvár veszett el benned :-)