Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Feng-Shui

elestirne
Létrehozva: 2002. július 30. 22:21
Üdv! A segítségeteket szeretném kérni, mivel lenne jópár kérdésem a fens-shuijal kapcsolatban. Tehát: 1: a gyertyák állhatnak gyújtatlanul? milyen időközönként kell meggyújtani őket? 2: szerencsés-e halakat festeni a fürdőszoba falára? (keleti irányba néz) 3: Hová lehet tenni az üvegtárgyakat? 4: Hová tehetném sok-sok barátomról összegyűjtött fotókat? 5: Hova tehetném a kör alakú tükrömet? 6: Tehetek-e az ágyam mellé könyveket? (egyik könyv javasolja, másik nem) 7: A bejárati ajtóval szemközt van az ebédlő ablaka. Káros ez? Hogyan javíthatnék rajta? 8: Hol van a legjobb helye egy szökőkútnak? 9: Hol vehetnék féldrágaköves fácskát? (elsősorban pesti címeket szeretnék) Előre is köszönöm a tanácsokat! :)
  1. 2018. február 3. 10:395176.



    Sziasztok!


    A kínai Hold újév 2018. február 16-án fog beköszönteni, de a feng shui szerinti újév évente február 4-én kezdődik, és ez idén a yang Föld / Kutya (yang Föld) éve lesz.  


    Holnap tehát beköszönt a feng shui újév és itt az idő ellenőrizni, hogy a várható energetikai változások mely területeken érintik lakásunk/munkahelyünk energetikáját. Nagyon fontos, hogy minden ilyen „feng-shuis előkészületet” meg kell előznie egy alapos takarítás és tértisztításnak!


    Az év Gua száma a 9-es.


    A repülőcsillag iskola szerint 2018-ban az égtájak energiája a következőképpen alakul.


    Középen a 9-es csillag áll,


    Északon: 5 csillag,


    ÉK-en: 3 csillag,


    Keleten: 7 csillag, 


    DK-en: 8 csillag,


    Délen: 4 csillag,


    DNy-on:  6 csillag,


    Nyugaton:  2 csillag, 


    ÉNy-on: 1 csillag áll.


     


    Jó csillagok: az 1, 9, 8.


    Orvoslásra szorulók: 2,3,4,5,7,6.


    Éves orvoslások:


    ÉSZAK: 5-ös Sárga Csillag = váratlan balesetek, események


    Orvoslás: 6-os fém szélcsengő


    ÉSZAKKELET: 3-as Jáde Csillag = viszálykodás


    – a vitatkozások és betörések elkerülésére piros piramis alakú gyertya (de ha csak piros gyertya van, már az is jó). Ne égesd el egész évben, csak rakd ki szem elé. Mindenféle Tűz elemű tárgy is jól jön itt.


    KELET: 7-es Vörös Csillag = botrány, veszteségek, híresztelések ellen


    – a pletyka, rablás és szexuális problémák kivédésére 3 szál bambuszt átlátszó vázában, csak vízben


    DÉLNYUGAT: 6-os Fehér Csillag = peres ügyek


    – a jogi és peres ügyek kivédésére vízben nevelt 3 szál bambuszt átlátszó üvegvázában.


    NYUGAT: 2-es Fekete Csillag = rosszullétek, betegségek


    – a betegségek és rosszullétek kivédésére, ha tudsz szerezz be feng shui boltban vagy interneten egy fém wu lou-t, zöld Buddha gyertyát vagy gyógyító Buddhát és egy 6-os kínai pénzérme sort.


    2018-ban a főbb irányok:


    Az Év Nagyhercege Jupiter Északnyugaton van, ebbe az irányba lehetőleg ne utazz, átépítés és földmozgatás itt ne legyen.


    Személyes védelem:


    Ha a képletedben találsz Bivalyt, Kecskét, Sárkányt, vagy Kutyát, egész évben legyen nálad, vagy rajtad valami, ami a Nyulat szimbolizálja! A Nyúl az év állatának, a Kutyának a barátja, így védelmez a Kutya elleni támadásoktól.


    Jó felkészülést kívánok sok szeretettel yang Föld/Kutya évéhez!:))))


     

  2. 2015. március 5. 09:575175.

    És itt a folytatás:


    Javaslatok

     


    Kiemelten fontos, hogy ezeken a napokon arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben! Figyelj magadra és légy tudatos! Ellenőrizd gondolataidat, a benned felmerülő érzelmeket. Az elkerülhetetlenül felmerülő negatív gondolatokat, érzelmeket „csípd el”, majd egyszerűen engedd szabadon és cseréld fel azzal - a számodra pozitív - gondolattal, amellyel teremteni szeretnél vagy érzelemmel, amelyet ki szeretnél nyilvánítani az adott helyzetben. Tudatosan fókuszálj a pozitívumokra.


     


    Teremts olyan körülményeket magadnak, hogy minél több számodra pozitív helyzettel, személlyel, körülménnyel találkozhassál ezeken a napokon. Ünnepelj! Adj hálát minden jóért, ami az életedben már jelen van.


     


    Ne felejtsd! Amire figyelmedet irányítod, azt fogod megteremteni. Senki nem fogja helyetted eldönteni, hogy ez most neked jó vagy nem jó. TE VAGY AZ IRÁNYÍTÓ! Csak Te tudod a gondolkodásodat meghatározni.


     


    Küldj szeretetteljes gondolatokat szeretteidnek, embertársaidnak, a Föld teremtményeinek és magának a Földanyának. Teremts magadnak és „utazó-társaidnak” szeretetet, békét, bőséget és boldogságot. Adakozz! Adj minél többet önmagadból, önzetlenül, tiszta szeretetből.


     


    Minden olyat tegyél meg, amit szeretnél, hogy tízmilliószoros erővel hasson!


     


    Hívd fel mások figyelmét e napok jelentőségére és a napokba rejlő lehetőségekre. És végül a 2015. év további tízmilliószoros napjai:  



    Június 2. kedd
    Július 20. hétfő
    November 3. kedd.
    előzmény:
    Katica7 (5174)
    2015-03-05  09:51
  3. 2015. március 5. 09:515174.

    Sziasztok!


    Ma ismét tízmilliószoros nap van!Idén erről nagyon jó írást olvastam a gyógyítóharcos oldalán. Úgy gondoltam igen hasznos olvasmány!


    Jelentősége
    A 10 milliószoros napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat. Ez mind a pozitív, előremutató fejlődést segítő gondolatokra, érzelmekre, a szeretettel teljes szándékokra, az előre vivő akaratra, mind az ennek ellenkezőjét képviselő negatív, visszahúzó, fejlődésed Útját nem segítő gondolatokra, érzelmekre, megnyilvánulásokra, szándékokra és akaratra egyaránt igaz. Minden megnyilvánulásod, tetted következményei tízmilliószorosan hatnak és hatnak vissza rád.

    A mindennapokra is igaz, hogy gondolkodásod határozza meg valóságodat. Te tervezed meg Utadat, Te teremted meg körülményeidet, kapcsolataidat, kapcsolataid minőségét. Te választod meg, hogy kivel és mivel kívánsz kapcsolatba kerülni földi léted során. Ahogy minden anyagi létezés egy teremtő gondolat eredményeként jön létre, úgy minden ami a világodat meghatározza a te teremtményed. Alapvetően azok a gondolataid határozzák meg valóságodat, amelyeket nap mint nap elgondolsz. Amennyiben ezek előremutató – a saját értékítéleted szerint – pozitív gondolatok, akkor a valóságod is olyan lesz, amilyet szeretnél. Amennyiben viszont gondolataid minőségét számodra el nem fogadható gondolatok többsége határozza meg, akkor nem érzed jól magad a bőrödben.


    A tízmilliószoros napok jelentősége abban áll, hogy amennyiben ezeken a napokon tudsz gondolkodásodon változtatni és olyan gondolatokkal megtölteni elmédet, amelyek céljaid felé vezetnek, megnyugvással és békével töltenek el, akkor nagy lépést tudsz abban az irányban tenni, hogy megszabaduljál nem szeretett gondolataidtól. Amennyiben e gondolatok alapján cselekedni is hajlandó vagy nagy lépést tehetsz arra, hogy megszabadulj el nem fogadható, régi szokásaidtól, érzelmeidtől vagy tetteidtől.


    Eredete

    A tibeti ("nagy") buddha napokat hívják 10 milliószoros napoknak, sorrendben ez az első holdhónap 15. napja, a negyedik holdhónap 15. napja, a hatodik holdhónap 4. napja és a kilencedik holdhónap 22. napja. A tibetiek évente négy ilyen napot tartanak nyilván.  /folytatása jön /

  4. 2015. február 4. 15:395173.



    Éves orvoslások:


    KÖZÉPEN: 3-as Jáde Csillag = viszálykodás


    – a vitatkozások és betörések elkerülésére piros piramis alakú gyertya (de ha csak piros gyertya van, már az is jó). Ne égesd el egész évben, csak rakd ki szem elé. Mindenféle Tűz elemű tárgy is jól jön itt.


    ÉSZAKKELET: 6-os Fehér Csillag = peres ügyek


    – a jogi és peres ügyek kivédésére 3 szál bambuszt  átlátszó üvegvázában


    DÉLKELET: 2-es Fekete Csillag = rosszullétek, betegségek


    – a betegségek és rosszullétek kivédésére ha tudsz szerezz be feng shui boltban vagy interneten egy fém wu lou-t, zöld Buddha gyertyát vagy gyógyító Buddhát és egy 6-os kínai pénzérme sort.


    DÉL: 7-es Vörös Csillag =veszteségek, híresztelések ellen


    – a pletyka, rablás és szexuális problémák kivédésére 3 szál bambuszt átlátszó üvegvázában, csak vízben nevelgess (nyugi, akármilyen sötét van ott esetleg , ezek bírják csak vízben évekig de ha mégis elszáradna, dobd ki és vegyél újat).


    NYUGAT: 5-ös Sárga Csillag = váratlan balesetek, események


    Orvoslás: 6-os fém szélcsengő


    Személyes védelem:

    Ha a képletedben találsz Bivalyt, Kecskét, vagy Kutyát, egész évben legyen nálad, vagy rajtad valami, ami a Lovat szimbolizálja! A Ló az év állatának, a Kecskének a barátja, így védelmez a Kecske elleni támadásoktól.


     Jó felkészülést kívánok sok szeretettel yin Fa/Kecske évéhez!:))))

  5. 2015. február 4. 15:345172.





    Sziasztok!


    A kínai Hold újév 2015. február 19-én fog beköszönteni, de a feng shui szerinti újév a mai nappal 2015. február 4-én kezdődik, ami a yin Fa / Kecske (ying Föld) éve lesz.  Az év Gua száma a 3-as.


    A repülőcsillag tábla szerint 2015-ben az égtájak energiája a következőképpen alakul.


    Középen a 3-as csillag áll,


    Északon: 8 csillag,


    ÉK-en: 6 csillag,


    Keleten: 1 csillag, 


    DK-en: 2 csillag,


    Délen: 7 csillag,


    DNy-on:  9 csillag,


    Nyugaton:  5 csillag, 


    ÉNy-on: 4 csillag áll.


     


     


     


     

  6. 2014. június 12. 14:005171.

    Sziasztok!

    Holnap tízmilliószoros nap lesz. Ezzel kapcsolatban kaptam egy levelet egy kedves ismerősömtől /B.Nagy Magdolna/ és gondoltam megosztom veletek.

    „Június 13-án:
    - a telihold energiája,
    - a péntek 13 energiája, és
    - a 10 milliószoros nap energiája fogja befolyásolni a jólétedet!

    Ezek az energiák külön-külön is erőteljesen hatnak rád, mert a telihold energiája miatt felerősödhetnek a negatív energiák.

    Sokan fogják azt érezni, : „Elegem van mindenből!”

    Ha Te most szeretnél változtatni és élvezni a továbbiakban a jólét kincseit, akkor a telihold energiájának a jólét teremtő hatását használd ki – gazdagodásod érdekében.
    Ha eddig még nem tetted meg, csinálj Te is: Gazdagság Vázát

    A Péntek 13-át sokan szerencsétlen számnak tartják, mások viszont épp szerencséjüket köszönhetik ennek a napnak.
    Egy biztos, ha számmisztikailag össze adjuk a 13-at, akkor 1 + 3 = 4 végeredményt kapjuk. A 4 szám pedig a szívcsakra száma, így azok akik ezen a napon jobban hallgatnak szívükre, és engedik, hogy belső hangjuk megsúgja mit is tegyenek, azok könnyedén fogják a jólét kincseit élvezni. Mert ők biztosan használják majd a 10 milliószoros nap pozitív teremtő energiáját.

    Hogyan tudod te is kihozni a legtöbbet a 10 milliószoros teremtő napból?

    Nos – nem csupán azzal, hogy kéred a dolgok pozitív megvalósulását, hanem ha használod azokat a titkokat melyek a jólét útjára vezetnek. Miért nem elég kérni - a pozitív változást?
    Nos ha megnézed eddigi életed akkor láthatod, hogy rengeteg dolgot kértél, azonban ezek a dolgok mégsem valósultak meg olyan gyorsan mit szeretted volna...
    ...ennek oka, hogy nem használod azt a tudást, azokat a gyakorlati módszereket, amelyek hatására abban a jólétben élhetnél amire szíved mélyén vágysz.

    A lényeg: az eddig használt módszereid, akkora jólétet biztosítanak, amekkora jólét most van az életedben.
    Tehát ha nagyobb jólétet szeretnél, akkor tudnod kell: Hogyan gazdagodj!

    Ezért is érdemes oda figyelned a 10 milliószoros napon, hogy tovább már ne engedd aktiválni, a jólét romboló dolgokat, hanem használd azokat a teremtő energiákat amelyek a gazdagság, a jólét beáramlását segítik elő

    az életedben.”

     

  7. 2014. február 12. 14:425170.

    Tízmilliószoros napok 2014-ben:

    Február 14. péntek egyben Valentin-nap is!


    Június 13. péntek
    Július 31. csütörtök
    November 13. csütörtök

  8. 2014. január 5. 11:315169.

    Sziasztok!

    Ismét egy kis segítség a következő évről. Nézzük meg az előző évben elhelyezett eszközöket, hol kell változtatni, módosítani, hogy a lakás/munkahely energetikáját hozzáigazítsuk a feng shui újévvel érkező energiákhoz. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy minden ilyen „feng-shuis előkészületetmeg kell előznie egy alapos takarítás és tértisztításnak!

    Ez nagyon fontos !!!

    A kínai Hold újév 2014. január 31-én, a feng shui szerinti újév pedig 2014. február 4-én kezdődik, ami a yang Fa / Ló (yang Tűz) éve lesz.  Az év Gua száma a 4-es.

    A repülőcsillag tábla szerint 2014-ben az égtájak energiája a következőképpen alakul.

    Középen az 4-es csillag áll, ami a „flört, szex problémák”, románc csillaga .

    Északon: 9 csillag,

    ÉK-en: 7 csillag,

    Keleten: 2 csillag, 

    DK-en: 3 csillag,

    Délen: 8 csillag,

    DNy-on:  1 csillag,

    Nyugaton:  6 csillag, 

    ÉNy-on: 5 csillag áll.

     

    Jó felkészülést kívánok sok szeretettel a hamarosan beköszöntő yang Fa/Ló évéhez!:))))

  9. 2014. január 1. 11:175168.

     

    Hogy boldog lehess, 3 kincset keress: Higgy, remélj, szeress.

    Hozzon az új év örömből végtelent,  szeretetből önzetlent, sikereket mit csak lehet!

    BOLDOG 2014 évet!
  10. 2013. február 24. 15:325167.

    2013. február 10-én volt a kínai holdújév, ami ebben az évben egybe esett a tibeti holdújévvel, amihez számoljuk a „Tízmilliószoros nap”-okat, a buddhista hagyomány négy nagy ünnepnapját. Az év négy nagy ünnepe Buddha életével kapcsolatos.

    Ezek 2013-ban az alábbi napokra esnek:
    1. február 25.
    2. május 25.
    3. július 12.
    4. november 24.

     

    Ez a négy Tízmilliószoros nap olyan energiákkal bír, melyek felerősítik gondolataid energiáit.
    Ezen a napon minden gondolatodnak tízmilliószor erősebb teremtő ereje van, mint máskor!

    Ezeken a napokon különösen legyél hálás mindenért. Ünnepelj, jutalmazd meg magadat örömmel azért, amit eddig elértél. Mondj köszönetet mindenért, amid van! Fejezd ki a háládat a szeretteidért, a barátaidért, az egészségedért, a sikereidért és a földi javaidért!

    Cselekedj szeretettel! Ha szeretetet adsz, szeretetet kapsz anélkül, hogy kérned kellene. Ezért a tízmilliószoros napokon különösen legyél kedves, mosolygós és jószívű a környezetedben élőkkel. Gondolj gyakran a mondásra, miszerint a szeretet az egyetlen, amit ha megosztasz, megsokszorozódva tér vissza hozzád! Igyekezz, hogy az öröm, a harmónia, a béke és a szeretet járjon át egész nap, és ezeket az érzéseket terjeszd ki családod tagjaira, barátaidra, az emberiségre, minden élőlényre, és a Földre is.

    2013. február 25: Buddha csodák bemutatásának ünnepe

    Az első tibeti holdhónap teliholdján tartjuk. Az év első tizenöt napja annak a tizenöt napnak az ünneplése, amikor Buddha minden nap más csodát mutatott be azért, hogy jövendő tanítványai érdemeit és odaadását növelje.

  11. 2013. február 8. 14:425166.

    A link tehát:   http://www.holdujev.hu

    Remélem most megjelenik

     


    előzmény:
    Katica7 (5165)
    2013-02-08  14:39
  12. 2013. február 8. 14:395165.

    A Feng Shui Centrumtól kaptam egy kedves figyelemfelhívó levelet és úgy gondoltam megosztom veletek, hátha felkelti az érdeklődéseteket:

     

    " Kedves Feng Shuis Társam!
    Idén már harmadszorra ünnepelünk valami újat.
    Először a szilveszteri fogadalmakkal foglalkoztunk, majd a Feng Shui szerinti február 4-i energia-váltás volt a téma, és most a kínai holdújévre készülünk, ami február 10-én vasárnap lesz.

    Tehát, ha eddig nem határoztál el semmit, vagy nem készítetted fel lakásod a Kígyó évére, vagy gazdagság vázádat épp mostanra tervezed elkészíteni, akkor itt az ideje.

    Az Újhold (…és ez igaz minden újholdra) csodálatosan támogatja minden új dolog kezdetét. Segít megszabadulni a rossz szokásoktól, a téves beidegződésektől. Jelez, hogy ideje épülni, építeni, sikeressé és szeretetteljesebbé válni.  Így kívánság listádat frissítheted, készíthetsz újat, amit tégy lakásod Ény-i részébe. Újholdkor dobjuk ki a régit és készülünk fel az új befogadására, s aki tudatosan figyeli a Hold járását, az ilyenkor szokta szellemi, lelki és fizikai síkon is gyakorolni az elengedés, kiürülés művészetét. Legyen az lelki problémák elengedése vagy nagytakarítás a szekrényben. Érdemes ezt minden hónapban tudatosítani, és havi gyakorlatok szintjére emelni.
     
    Ha van kedved 10-én vasárnap egy érdekesnek ígérkező Holdújév ünnepen részt venni a Millenárison ( II. ker. Mamut mögött) részt venni, akkor kattints erre a linkre, ahol megtekintheted a programot: /Szilvásy Judit  Jó készülődést a Holdújévre!
  13. 2013. január 21. 13:565164.

    Bocsi! ÉNy-on a 6-os csillag áll és nem a 8, ahogy az előző hsz-ben írtam.

    előzmény:
    Katica7 (5163)
    2013-01-21  13:52
  14. 2013. január 21. 13:525163.

    Sziasztok!Igaz nem nagy itt a forgalom, de azért leírom, hátha van akit érdekel és segítségére lesz ez a rövid kis összefoglaló a következő évről, ha a lakása energetikáját hozzáakarja igazítani a feng shui újévhez.

    A kínai Hold újév 2013. február 10-én kezdődik. A feng shui szerinti újév pedig 2013. február 4-én kezdődik, ez a yin Víz / Kígyó (yin Tűz) éve lesz.  Nehéz időszaknak ígérkezik, mivel az év során a Tűz és Víz ellentét jelenik meg, valamint az év Gua száma az 5-ös lesz, ami a váratlan eseményekkel kapcsolatos.

    A repülőcsillag tábla szerint 2013-ban az égtájak energiája a következőképpen alakul.

    2013-ban középen az 5-ös csillag áll. Ez az eredeti Lo-Su ábra szerint mutatja a csillagok elhelyezkedését, ezért az idei évben a csillagok fokozott erővel hatnak.

    Északon: 1 csillag, ÉK-en: 8 csillag, Keleten: 3 csillag, DK-en: 4 csillag, Délen: 9 csillag, DNy-on:  2 csillag, Nyugaton:  7 csillag,  ÉNy-on: 8 csillag áll.

    Jó csillagok: az 1, 9, 8.

    Orvoslásra szorulók: 2,3,4,5,7,6.

    2 „betegség fekete csillaga” DNy-on, orvoslása: 6 db-os pénzfüzér elhelyezésével, és Wu Lou-val;

    3 „vita és konfliktus Jáde csillaga” K-en, orvoslása: tűz elemű tárgyak, (gyertya, piros szalag, vagy lámpa) elhelyezésével;

    4 „flört, szex problémák” DK-en, orvoslása: mint 3-nál;

    5 „váratlan események, balesetek Sárga csillaga” Középen, orvoslása: 6 fémrudas szélcsengővel;

    6 „jogi, peres ügyek Fehér csillaga” ÉNy-on, orvoslása: vízben nevelt 3-4 szál bambusszal üvegvázában;

    7 „veszteség, rablás Vörös csillaga” Ny-on, orvoslása: mint a 6-nál. 

     

    Jó felkészülést kívánok sok szeretettel a hamarosan beköszöntő Hold-újévre!:))))

  15. 2012. július 29. 17:145162.
    előzmény:
    Katica7 (5160)
    2012-07-29  17:07
  16. 2012. július 29. 17:125161.

    Köszönöm és viszont:) 

    előzmény:
    Katica7 (5160)
    2012-07-29  17:07
  17. 2012. július 29. 17:075160.
    Mi történt?! Pont a mosoly nem jelent meg? Hát akkor mégegyszer sok szeretettel! :
    előzmény:
    Katica7 (5158)
    2012-07-29  17:02
  18. 2012. július 29. 17:055159.
    előzmény:
    Katica7 (5158)
    2012-07-29  17:02
  19. 2012. július 29. 17:025158.

    Sziasztok!
     

     Egy kis olvasnivaló és gondolkodni való mindazoknak akik erre járnak. Szerintem a fs a harmóniáról, a kellemes környezetről és jó közérzetről szól.  Ehhez hozzátartozik a MOSOLY, amit egyre ritkábban lehet látni az emberek arcán, pedig nagy szükség lenne rá.  Nézzetek csak körül utcán, utazáskor -főleg reggelente, munkába menet- vásárláskor és sajnos még otthon is előfordul, hogy nem látható. Nemrégiben olvastam a MOSOLY-ról és úgy gondoltam megosztom veletek, hátha a mai napon többen tartanak velem és MOSOLYOGNAK.  

    Tehát a MOSOLY ÉRTÉKE:

    Semmibe sem kerül, de sokat ad.

    Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.

    Egy pillanatig él csak, de emléke örökké megmarad.

    Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.

    Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben és a barátság biztos jele.

    Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.

    Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy eldobni, nem áru, csak önként lehet adni.

    Ha a környezeted már fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon, legalább te mosolyogj rá, mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki már maga nem tud mosolyogni!

    Én is küldök nektek egy nagy MOSOLYT     Legyen szép napotok!  

  20. 2012. július 7. 19:285157.
    Július 23-án ismét tízmilliószoros nap lesz. Lehet készíteni a kívánságlistát!
    előzmény:
    Katica7 (5156)
    2012-02-22  13:45
  21. 2012. február 22. 13:455156.

    Ma tízmilliószoros nap van!
    A tízmilliószoros napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat. Ez mind a pozitív, mind a negatív gondolatokra és cselekedetekre igaz. Minden megnyilvánulásod, tetted következménye tízmilliószorosan hat, és hat vissza rád. Ezeken a napokon érdemes csupa jót tenni, és álmaink, vágyaink megvalósulására koncentrálni.

    Miért érdekes ez számunkra a Feng Shuiban?

    Ilyen napokon érdemes kívánság listát készíteni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. 2012. február 14. 09:255155.
    BOLDOG VALENTIN-NAPOT!
    előzmény:
    Katica7 (5152)
    2012-02-12  19:45
  23. 2012. február 12. 19:525154.

    Mi van, ha nincs párkapcsolatod?

     

    Ne veszítsd el a kedvedet, Neked is segíthetnek a Yin - Yang páros gyertyák! Számold ki a saját Gua számodat és a táblázat bal oldali oszlopában keresd ki a kapott Gua számot és elemet; mellette a jobb oldali oszlopban megtalálod az ezt támogató színt és elemet. Saját gyertyád mellé állítsd ezt a színt párként, és folytasd a fenti tennivalókkal! Ezzel olyan párt fogsz bevonzani magad mellé, aki az Öt Őselem építő, támogató ciklusköre alapján megfelelő párod lehet!

     

    Gua számod és színed:

    Ehhez javasolt:

    1 - Víz elem
    (fekete, sötétkék)

    Fém elem
    (fehér)

    2, 5, 8 - Föld elem
    (sárga, narancssárga)

    Tűz elem
    (piros)

    3, 4 - Fa elem
    (zöld, világoskék)

    Víz elem
    (fekete, sötétkék)

    6, 7 - Fém elem
    (fehér)

    Föld elem
    (sárga, narancssárga)

    9 - Tűz elem
    (piros)

    Fa elem
    (zöld, világoskék)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2012. február 12. 19:485153.

    Folytatás:

     

    Tennivalók: /Feng Shui Centrum javaslata alapján/

     

    A gyertyákat állítsd együtt egy mélyebb tányérba, vagy tálkába. Tedd a lakásod délnyugati részébe, ez a párkapcsolat életterülete. Ha ez a terület erre alkalmatlan lenne (pl. WC, fürdőszoba, lépcső, stb,), válaszd a nappalid, vagy a hálód délnyugati részét! Gyújtsd meg mindkét gyertya kanócát! (Természetesen ügyelj a tűz biztonságára, és ne hagyd őrizetlenül a gyertyákat!) Hagyd, hogy a gyertyák addig égjenek, amíg a lángok körüli olvadt anyag összekeveredik és befolyik a két fél gyertya közé. Ha akarod, ez után elolthatod a gyertyákat. Amikor kihűl az olvadt anyag, a két fél gyertya onnantól egy egész gyertya lesz két kanóccal. A gyertyát naponta gyújtsd meg kb. 10 percre. Természetesen tovább is égetheted, ha ahhoz van kedved. Ha a gyertyák teljesen leégtek, szerezz be újabb párt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top