Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dr. Tóth Péter sz-nőgyógy

aei1976
Létrehozva: 2005. március 6. 19:15
Sziasztok!
Immáron 8 éve járok hozzá vizsgálatokra. Lassan babát szeretnék és kíváncsi lennék, hogy nektek mi a véleményetek róla mint orvos és mint ember. Évente járok hozzá, így azért a kb. nyolc-tíz alkalom kevésnek bizonyul ahhoz, hogy biztosan tudjam, nála szüljek majdan-e vagy sem. Szerintem elég lelkiismeretes orvos, aki tényleg ért a szakmájához (még szerencse :-))) ), és emberileg sincs problémám vele, de rettentő sok páciense van (órákat kell várnom az előre megbeszélt vizsgálatoknál is) és már hallottam olyat, hogy megígérte, hogy szülészként levezeti egy kismamának a szülését, aztán "cserbenhagyta", mert nem ért rá a nagy napon. (Pedig a kórházban volt). Szóval várom a véleményeket. Üdv.
  1. 2005. március 6. 20:5911.
    Hát igen, pl. ezeket értettem. Meg a fekve szülés, automatikusan burkot repesztenek, gondolkodás nélkül nyomják beléd az oxytoxint, meg ilyenek. meg a gátmetszés, igen. Valamiért túl gyakori itt az elhúzódó vajúdás, a fájásgyengeség, meg a császár. . . A szoptatásról meg Péter csak annyit mondott, hogy fél évig. . . De persze nem össze-vissza, ész nélkül, csak meghatározott időközönként stb.
    előzmény:
    aei1976 (10)
     
  2. 2005. március 6. 20:5510.
    Én is hallottam, hogy járt ki az USA-ba konferenciákra.
    Sajnos én is minden egyes vizsgálat alkalmával minimum egy órát várnom kell, hogy sorra kerüljek, pedig előre megállapodott időre megyek. Viszont a nevemre legalább mindig emlékszik :-))) Mondjuk lehet, hogy azért, mert az édesanyám is hozzá jár.
    Mire gondolsz azzal kapcsolatban, hogy régimódi gondolkodású a szülés és szoptatás területén? Azt tudom, hogy sajnos maga a kórház is elég konzervatív a szülés területén (alternatív szülést nem igazán ismerik el), meg ahogy hallottam, gátmetszést is csinálnak, még ha nem is indokolt stb. . .
    előzmény:
    niquiui (7)
     
  3. 2005. március 6. 20:549.
    A Szt. Imre kórház nem ilyen. . . Ott a nővérkék is nagyon kedvesek, segítőkészek és türelmesek.
    Még a szülésznőkről: a Sote II-n velük se voltam megelégedve. A vajúdásom első szakaszában másik 2 anyukánál foglalatoskodó szülésznők (egy duci, szőkített hajú és egy sötét barna, hosszú hajú) a fülem hallatára ecsetelgették, hogy milyen bénák a mai nők, már szülni se tudnak normálisan. . . (köszi!), az én szülésznőm (Dömötör Margit, akit egyébként a Péter mindig ajánl) meg agyon gyorsította a szülést, kézzel tágított, meg nem tájékoztatott semmiről, szóval. . . hmm. érdemes e téren is tájékozódni. A Panni nevű szülésznőt viszont dícsérik.
    előzmény:
    aei1976 (8)
     
  4. 2005. március 6. 20:488.
    Igen, megnéztem a kórházat. Végül is a szülészetet most újították fel (még nem láttam), úgy tudom, hogy a szülőszobák is kultúráltak. A nővérekről nem hallottam túl sok jót, de hát melyik kórház tökéletes!? Én igazából pont attól tartok, hogy én bizalmat fektetek belé, hogy mint orvosom, ő legyen ott és vezesse le majdan a szülést és úgy alakul, hogy mégsem tud ottlenni és helyette egy idegen doki lesz ott, akit nem ismerek.

    Azért köszönöm a tanácsokat, bár már tartanék ott, hogy nézegessem a szülészetet. . . . és gratulálok a két babádnak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_334250 (3)
     
  5. 2005. március 6. 20:487.
    Én nála szültem az első babámat, és emberileg is jól ismerem, már gyerekkorom óta. Nem is tudom, mit tanácsoljak. . . Igazából tényleg jó orvos, a hormonos terhesség-megtartó kezelésekhez nagyon ért, több évig vett részt kutatómunkában az USÁ-ban (sőt, még mostanában is jár ki konferenciákra, ahol előadásokat tart, nem csak az USÁ-ban), viszont túlvállalja magát mindig, ezért állandó időhiányban szenved. Hallottam már olyat, hogy valaki azért ment el tőle, mert sosem emlékezett a nevére se, meg hogy sokszor elfelejtette, hogy várnak rá stb. , meg olyat is, hogy nem ment be szülésekre (erre biztos azt mondja - ahogy ismerem - hogy a kollégái is jó orvosok, meg lehet bennük bízni. . . ). A másik, ami nekem nem jött be, a meglehetősen régimódi gondolkodása a szülésről és a szoptatásról (mellesleg "beszélgetni" vele, ill. kérdezősködni sosincs idő. . ). Én másodjára már átmentem egy másik orvoshoz, sőt, egy másik intézménybe is. Egyébiránt, a Sote II-n ajánlani tudom a Bánhidy dr. -t, a Gimes dr. -t, és a Várbíró dr. -t. Róluk sok jót hallottam, és volt is szerencsém hozzájuk.
    előzmény:
    aei1976 (5)
     
  6. 2005. március 6. 20:406.
    Valószínűleg nem egy dokira gondolunk. Az "enyém" a II. számú (üllői úti) SOTE Klinikán dolgozik és a magánrendelése Budán van és ő vállal szülést. De azért köszi a hozzászólást.
    előzmény:
    renéé (4)
     
  7. 2005. március 6. 20:385.
    Tudom, hogy kevés. És nem is arról van szó, hogy váltani szeretnék. Egyszerűen érdekel másoknak is a véleménye. Talán ez még nem baj?! Ide nem azt várom, hogy más orvosokat ajánljanak, pont azért, amit írtál. :-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_854721 (2)
     
  8. 2005. március 6. 20:224.
    Szia!
    Arról a Dr. Tóth Péterről írsz, aki a Melissában is rendel és homeopata nőgyógyász? Én őt ismerem, de nekem azt mondta, hogy szülést nem vállal, mert nincs homeopata kórház Mo. -on.
    előzmény:
    aei1976 (1)
     
  9. Torolt_felhasznalo_334250
    Torolt_felhasznalo_334250
    2005. március 6. 20:083.
    Sziasztok!
    Nekem két babám van.
    A szülésnél nem csak az orvos a fontos!
    Nézd meg az orvost, a kórházat (szülészet és osztály), bábákat (többet csinálnak mint az orvos, rajtuk múlik a gátvédelem, de a gátad is ők vágják!).
    Én is sokat vártam mindig a dokimra és a második szülésemre nem ért be (Balatonról Pestre), de mindig tudtam előre, ha elutazik egy-két napra, ilyenkor megmondta, hogy kinek ad át. Mivel a második szülésem gyors volt (3 óra és faros gyerek), tudta, hogy nem fog beérni betelefonált egyeztetett egy dokival és egy bábával, hogy ő nem akar császárt, ha nincs komplikáció. Nekem, bár akkor megijedtem, ez jó megoldás volt, tudtam, hogy jó kórház és tudtam, hogy olyan doki vezeti le a szülést, akiben az én orvosom bízik.
    Sok sikert a válogatáshoz!
    Zs.
    előzmény:
    aei1976 (1)
     
  10. Torolt_felhasznalo_854721
    Torolt_felhasznalo_854721
    2005. március 6. 19:472.
    Ha a 10 alkalom kevés volt, akkor hogy tudnál váltani egy másikra, akit mondjuk majd itt javasolnak tízen? Egy újat sem fogsz jobban megismerni 1-2 alkalom után.
    előzmény:
    aei1976 (1)
     

Címlap

top