Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Úttörős nóták

Laurie75
Létrehozva: 2005. február 23. 16:49
Ide gyűjtjük fiatalkorunk táborozós vagy mozgalmi dalait:-)
  1. Torolt_felhasznalo_440370
    Torolt_felhasznalo_440370
    2005. március 5. 16:32201.
    Úgy láttam, ezt még senki nem írta le:

    A rablánc a lábon nehéz volt,
    de széttörte büszkén a nép.
    Mert példája volt, aki érte feláldozta hű életét:
    Lenin, a hős ki csak népének élt!

    A béklyó a porba lehullott,
    az ember a napfénybe néz,
    A zászlót emeld fel az égig, s ő járjon előtted míg élsz:
    Lenin. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_370559 (184)
     
  2. 2005. március 5. 16:12200.
    Szia!
    A címét sajnos nem tudom, csak az első két sorát:

    "Fánkot sütött nagyanyám, volt öröm,
    Egy üst zsír feketéllett a tűzön. "

    Nagyon zavaró, hogy nem jut eszembe több, és a környezetemben sem ismeri senki.
    előzmény:
    Laurie75 (199)
     
  3. 2005. március 5. 13:52199.
    Jankovich Ferenc: Az egyszeri - kétszeri fánk című versét keresed?
    előzmény:
    neszeri (198)
     
  4. 2005. március 4. 16:37198.
    A főzős topicon sem ismerik, pedig ott fincsi fánkokat sütnek:O(
    előzmény:
    bigacsiga2 (194)
     
  5. 2005. március 3. 22:16197.
    Szép az icipici női cipő, női cipő, női cipő;
    Benne takarosan lépked a nő, lépked a nő, a nő.

    És ezt csak a vagy csak i magánhangzókkal is énekeltük.

    Fenn a falon, fenn a falon van egy kicsi bolha
    Fenn a falon, fenn a falon van egy kicsi bolha
    Nézd a kicsi bolhát, hogy járja a polkát
    Fenn a falon, fenn a falon van egy kicsi bolha

    újra ugyanez, csak mindig elhagyunk egy betűt a végéről,
    Fenn a falon, fenn a falon van egy kicsi bolh

    előzmény:
    szoprán (196)
     
  6. 2005. március 3. 21:45196.
    Épp ezen spekuláltam, csak nem tudtam milyen helységnevet kellet énekeli- azt hiszem ez vátozó volt. . . ??:)

    Mint ez a dal is:

    Fogarasi, Fogarasin(behelyettesíthető) huncutok a. . . lányok,
    Szonya alól, szoknya alól kilátszik a . . . lábuk,
    Szoknya alatt bugyogó, bugyogóban pertli,
    Gyere rózsám, gyere rózsám, gyere rózsám:húzd ki!

    Fogarasin. . . , huncutok a srácok,
    Gatya alól, gatya alól kilátszi a lábuk, ,
    Gatya alatt kisgatya, kisgatyában madzag,
    Gyere rózyám, gyere rózsám, gyere rózsám. . . .
    rángasd meg. . . !
    előzmény:
    bigacsiga2 (191)
     
  7. 2005. március 3. 21:20195.
    Még két dolog jutott eszembe:

    Valami fáklyás felvonuláson voltunk hajdan és, akkor ismertem meg a Vén Európát Varga Miklóstól.

    ill. egy Kisz táborban az

    Eltakarják a napot, eltakarják előlem. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. március 3. 21:17194.
    Sajnos fánkodt nem ismerem és nem is emlékszem, hogy máshol beszélünk-e róla, de nem elképzelhetetlen.
    előzmény:
    neszeri (192)
     
  9. 2005. március 3. 16:36193.
    Sziasztok!
    Ezt ismeritek?

    A korokodil a Gangesz partján,
    csücsül a farkán és spekulál.
    A neje már kijött a vízből, a kaja pénzből nem kritizál.
    A krokodilnál van a vizit, a neje nem szidja ha sokat iszik.
    A krokodil a Gangesz partján, csücsül a farkán és spekulál.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2005. március 3. 07:34192.
    Szia Bigacsiga!

    De aranyos vagy, köszönöm! A fánkos verset nem tudod véletlenül? Én már kerestem a neten, de nem találtam.

    Szép napot, Szeri
    előzmény:
    bigacsiga2 (191)
     
  11. 2005. március 2. 23:51191.
    http://www. fsz. bme. hu/mtsz/dalok/dal0130. htm

    Putákesz, Putákesz, ott lakom én.
    Ott gyártjuk a tejet, Riska meg én.
    A Riska lába közt van egy kebel,
    Melyet a tej végett cupfolni kell.

    Hollári-ári hollári hó,
    Hollári, hollári, hollári hó,
    Hollári-ári hollári hó,
    Hollári, hollári, hó, hejhó.

    Putákesz, Putákesz, ott lakom én.
    Ott gyártjuk a tejet, Riska meg én.
    Tisztaság nálunk a legfőbb erény,
    Tejet a patakban megmosom én.

    Putákesz, Putákesz, ott lakom én.
    Ott gyártjuk a tejet, Riska meg én.
    Vasárnap a Riska nem ad tejet,
    Egyre csak azt bőgi, munkaszünet !


    előzmény:
    neszeri (189)
     
  12. 2005. március 2. 23:47190.
    Neszeri!

    A babaneten is többféleképpen emlékszünk rá. :)))

    Én pl így:
    Hol csavarogsz te kicsi krokodil?!
    Édesanyácskád odahaza sír!
    Jó vacsorával várja fiát,
    kis Kroki gyorsan gyere haza már!
    Kis Kroki gyorsan hazazakatol,
    már a kis asztal megterítve volt.
    Krumplit evett és málnál ivott,
    vacsora után az ágyba ugrott.
    Vesd meg az ágyat kicsi Krokikám,
    Mindened meg van, mit szived kíván,
    Meg köszönöm a jó vacsorát,
    Pá papi, pá mami jó éjszakát.

    én egy picit máshogy emlékszem rá, meg ha a dallamát dudolom pl. a vacsorás sor nem is jön ki nekem.

    már az asztal = otthon az asztal
    vacsora után . . . = utána gyorsan ágyba bújt

    ***
    más meg így:
    Hol csavarogsz Te kicsi Krokodil?
    Édesanyácskád odahaza sír,
    friss vacsorával várja fiát,
    kis Kroki gyere haza hát!

    Kis Kroki gyorsan hazazakatol,
    már a kis asztal megterítve volt,
    rántott halat és krumplit evett,
    s rá málnaszörpöt ivott.

    Vesd meg az ágyad kicsi Krokikám,
    mindened megvan, mit szíved kiván,
    megköszönöm a jó vacsorát,
    pá anyu, jó éjszakát!

    ***
    Hol csavarogsz Te kicsi Krokodil?
    Édesanyácskád odahaza sír,
    Jó vacsorával várja fiát,
    kis Krokodilka gyere haza hát!

    Kis Krokodilka hazarobogott,
    Otthon az asztal, már terítve volt.
    Krumplit evett és málnát ivott,
    Vacsora után, ágyba ugrott.

    Megveti ágyát a kicsi Krokodil,
    mindene megvan, amit szíve kér,
    megköszöni a jó vacsorát,
    pá anyu, pár apu, jó éjszakát!

    ***
    Válogass kedvedre!!!
    előzmény:
    neszeri (189)
     
  13. 2005. március 2. 23:30189.
    Sziasztok!
    Nagyon sok ismerős és ismeretlen dalt találtam itt. Van 1-2, amit nem tudok teljesen, bár ezek nem mozgalmi dalok, de iskolás korom emlékei:

    Hol csavarogsz te kicsi krokodil
    Édesanyácskád odahaza sír
    Jó vacsorával várja fiát
    . . . . . . .
    - sajnos a végét nem tudom

    Bunfalván, bunfalván ott lakom én
    Ott gyártjuk a tejet Riska meg én
    Szombaton Riska nem ad tejet
    . . . . .
    - és itt is filmszakadás, csak annyira emlékszem, hogy egy tehén is lehet szabadnapos

    Ez egy versrészlet, de idegesít, hogy nem tudom, pedig gyerekkoromban tudtam:o(

    Fánkot sütött nagyanyám, volt öröm
    Egy üst zsír feketéllet a tűzön
    . . . .

    Ha ismeritek, segítsetek ki.
    Köszi, Szeri
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. március 2. 23:20188.
    http://ludens. elte. hu/~gaabi/

    SZÜRKE VARJÚ
    Hova száll a szürke varjú,
    Szürke varjú szállj el messze,
    Többé ne gyere az én földemre,
    Ez a föld az életé.

    Ment a varjú a folyóhoz,
    A folyó azt mondta: Hess!
    Szállj el innen szürke varjú,
    Szállj el innen szürke varjú,
    Habjaim közt, lenn a mélyben
    Halak fényes teste csillog.
    Többé nem a csonka holtak
    Vére festi vizemet.

    Hova száll a szürke varjú. . .

    Ment a varjú az erdőhöz,
    Az erdő azt mondta: Hess!
    Szállj el innen szürke varjú,
    Szállj el innen szürke varjú,
    Földemet nem tépi gránát,
    Mókus szökken ágról ágra.
    Napfény járja át a lombot,
    S nem a gépfegyver golyó.

    Hova száll a szürke varjú. . .

    Ment a varjú az asszonyhoz,
    Az asszony azt mondta: Hess!
    Szállj el innen szürke varjú,
    Szállj el innen szürke varjú,
    Fiamat nem adom másnak
    Csak egy hosszú hajú lánynak.
    Soha többé a halálnak,
    Nem lesz ő a varjaké!

    Hova száll a szürke varjú. . .

    Katonákhoz ment a varjú.
    Fegyvert fogtak rá, hogy: Hess!
    Szállj el innen szürke varjú,
    Szállj el innen szürke varjú,
    Nem akarunk sarat enni,
    Nő helyett fegyvert ölelni,
    Éhen veszni háborúban,
    Hogy a varjak hízzanak.

    Hova száll a szürke varjú,
    Szürke varjú szállj el messze,
    Többé ne gyere az én földemre,
    Ez a föld a holnapé.

    Jól vigyázz, mert visszatérhet,
    Visszatér a szürke varjú,
    S akkor a föld nem az életé lesz,
    Akkor a föld a varjaké.

    előzmény:
    juliiiiika (168)
     
  15. 2005. március 2. 23:18187.
    Pördülj fordulj vigyázz csak, vigyázz csak
    a kemencét ne bántsad, ne bántsad,
    mert nagy kincs a kemence, kemence,
    ha nincs bundád neked se, neked se. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_370559
    Torolt_felhasznalo_370559
    2005. március 2. 23:17186.
    Bocs, két sor kimaradt.

    Tavasz van, milyen szép tavasz van,
    de jó futkosni a szabadban.
    A lom zöld, sűrű a fű.
    Csíz búvik ott és vadgalamb.
    Száll a gyermekek nevetése,
    tavasz, vidámság ez a béke.

    Ha még kimaradt valami belőle, akkor bocs:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_370559 (184)
     
  17. 2005. március 2. 23:17185.
    És az volt már, hogy

    Leveles a május virágos a rét
    majálisra menni jaj, de csuda szép
    búzavirág koszorú, ma senki sem szomorú
    ránk ragyog az ég, sej a május csudaszép
    hónap!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_370559
    Torolt_felhasznalo_370559
    2005. március 2. 23:15184.
    Sziasztok!

    De jó volt egy kicsit nosztalgiázni :-) Ahogy olvastam a dalszövegeket egyre másra jutottak nekem is eszembe és még a dallamukra is emlékszem. A lányomnak születése óta szoktam mozgalmi dalokat énekelni :-)
    Van egy dal, aminek csak a refrénje van a fejemben. Valahogy így van: "Lenin, a hős, ki csak népének élt. . . . . "

    Ma délelőtt eszembe jutott egy régi vers is, ami szintén az úttörőéveinket idézi.

    Tavasz van, milyen szép tavasz van,
    De jó futkosni a szadban.
    A lomb zöld, sűrű a fű.
    Száll a gyermekek nevetése,
    tavasz, vidámság ez a béke.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2005. március 2. 22:33183.
    Nagyon jó volt nosztalgiázni, kösz a topic indítónak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_504623
    Torolt_felhasznalo_504623
    2005. március 2. 22:25182.
    . . . gyorsan szállok, mint a szél!

    Szállj csak szállj, kisgalamb,
    Tiszta szép, hófehér!
    Messze mégy, bátor lágy,
    Hű szívünk elkísér.
    előzmény:
    erababa (178)
     
  21. Torolt_felhasznalo_504623
    Torolt_felhasznalo_504623
    2005. március 2. 22:18181.
    Tábortűznél énekeltük:

    Szél zúg a nádason, habzik a tó,
    Benne a békáknak fürdeni jó.
    Kvak, kvak, kvak, kvak.

    Zöld békát fogott egy kis úttörő,
    A combját ebédre megette ő.
    Kvak, kvak, kvak, kvak.

    I. szólam:
    Kumbej, kumbej. . . .
    II. szólam:
    Kiri kiri kiri kiri kvacs kvacs kvacs kvacs kumbejcsáré kumbej
    Áááá bendi áááá bendi
    kumbej, kumbej, kumbej, kumbej kvacs!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_504623
    Torolt_felhasznalo_504623
    2005. március 2. 22:12180.
    Kelet felől jön egy traktor szépen fel van díszítve
    A kereke, a kereke vörösre van kifestve
    Hej, mindenki azt beszéli felőle,
    Ifjú munkás, ifjú munkás annak a vezetője.

    2. versszakra nem emlékszem. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_504623
    Torolt_felhasznalo_504623
    2005. március 2. 22:10179.
    Balázs Árpád?

    (Forrás: A mi dalaink Tankönyvkiadó 1977)

    Én is szerettem énekelni. . . :-)
    előzmény:
    Mamox (175)
     
  24. 2005. március 2. 21:44178.
    Kisgalambom messze, hova-hova szállsz?
    Hosszú utad lesz-e, hogy itt meg sem állsz?
    Béke szent nevében szállok
    Nékem nincsenek határok. . . .

    Köszönöm ezt a topicot, fél órája énekelek, majdnem mindet tudom:))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_801739
    Torolt_felhasznalo_801739
    2005. március 2. 21:42177.
    Nem tudom, ez ismerős-e valakinek. :

    Felkelni, itt az idő, vesd be már az ágyadat,
    Szégyen az a csapatban, hogy Tohonya Berci vagy.
    A tyúkszemed bánja meg pajtás,
    A sor már a sarkadra hág,
    Hogyha így megy tovább, (megy tovább)
    Csúnya sors vár itt rád. (vár itt rád)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top