Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A.J.Christian

hajnalhozó
Létrehozva: 2005. február 9. 21:52
Az érdekelne, hogy ti mit gondoltok A.J. Christianról.

Elsősorban azoknak a véleményére vagyok kíváncsi, aki valamelyest "ismerik" őt: olvasták a könyveit vagy voltak az előadásain.
  1. Torolt_felhasznalo_396233
    Torolt_felhasznalo_396233
    2005. Április 30. 01:05126.
    Sziasztok!

    Végigolvastam a hozzászólásaitokat. Szerintem az a lényeg, hogy ha harmóniában és a saját elveitek szerint éltek, de közben megélitek a boldogságot, örüljetek neki, és ne azzal foglalkozzatok, hogy Ti vagy mások elfogadjátok-e Christian elveit. Ha valaki elfogadja, jól csinálja, de ha valamiért nem, akkor is.
    A két könyvét olvastam, és a honlapját is megnéztem. A jövő hétvégén tervezem, hogy elmegyek az előadására is. A könyvek még dolgoznak bennem, van, amit el tudok benne fogadni, és van, amit nem.
    Szerintem nem is az volt a célja, hogy mindent elfogadjunk.
    Nekem az nem tetszett, ahogyan a női erőről ír, hogy nem teremt úgy, mint a férfié. Amíg nem jutottam idáig, azt gondoltam, az ember képes úgy élni, mit ő és az jó dolog. Aztán egyre több olyan dologgal szembesültem, amit már nem tartok követendőnek, és példának.
    Így van, amit el tudok fogadni, van, amiben látom, hogy igaza van, de van, amit nem hiszek el neki.
    Ezzel nincs baj, még őszerinte sem. Ha pedig így van, akkor szerintem nem kéne ennyire vitázni.
    Szerintem az a lényeg, hogy ami tetszik nektek, fogadjátok el, és ami nem, azt pedig felejtsétek el.
    üdv
    RedDragon
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_854405
    Torolt_felhasznalo_854405
    2005. Április 30. 01:58127.
    AAA Azert annyira nem vitazunk, csak elbeszelgettunk rola:))) De az utobbi par napban nagyon elcsendesultunk:(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_396233 (126)
     
  3. Torolt_felhasznalo_820731
    Torolt_felhasznalo_820731
    2005. május 21. 18:31128.
    A két nap tapasztalatát még most is " próbálom" megérteni, feldolgozni, kidolgozni magamból!
    Durván másfél hónapja volt / vagy ki tudja?/ és még mindig nagyon erősek az emlékek. . . az biztos, hogy álltala és az ott tapasztaltaktól, egy ÓRIÁSI változás indult el bennem. . . . amitől kínlódva próbáltam megszabadúlni. . . szenvedtem mint a kutya aki 20 kiskutyát ellett, de csak 9 cicije van ! Gáz volt! És még nincs vége.
    Azt tudtam, hogy az életem már nem ugy fog menni mint addig ment. . . sirattam a múltat és féltem a jövőtől. . . kivoltam mint a fent említett kutya. . . DE bátrabb lettem álltala. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155026 (118)
     
  4. Torolt_felhasznalo_733083
    Torolt_felhasznalo_733083
    2005. május 24. 01:29129.
    Sziasztok!

    Másfél éve lehet abban a kiváltságban részem, hogy személyesen ismerhetem Christ.
    Azóta rendszeresen járok az előadásaira, és elvégeztem Nála mind a kiscsoportos, mind a női-férfi tréninget. ( Most hétvégén repetázok az utóbbiból:-)
    Az előadásokra már inkább "csak" "Napozni" járok ( a polifoomommal:-), a tréningeken pedig újrateremtődni, kicserélődni. . :-)
    (Egy ismerősöm azt mondta az egyik tréningje után, hogy "ez volt élete 2. legnagyobb élménye a gyerekszülések után":-))
    Hihetetlen energiákat közvetít és egy teljesen új világot fedezek fel magamban a segítségével. Rengeteget tanulok/tam Általa magamtól, magamról. . ( Ami igen sok könnyel jár esetemben. . :-)

    3 szó jut Róla eszembe: Szeretet, Harmónia, Összhang. .

    Érdemes "megkóstolni"!:-)

    Forró Üdv Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_727665
    Torolt_felhasznalo_727665
    2005. május 25. 10:57130.
    Sziasztok
    Most kezdtem el olvasni ezt a topicot, még nem jutottam a végére. . .
    Az jutott eszembe, ahogy olvasom, hogy mindenkit, aki találkozott vele valamilyen formában, megérintett :))) Akkor is, ha piszkosul ellenkezik!
    Másrészt, úgy gondolom, érdemes "kipróbálni", meglepő lehet az élmény (mondom: lehet!)
    Amikor elmentem az előadására, megláttam, jó, mondom, oké, aranyos, érdekes, amit mond, "megtalál" vele, persze, sokmindent nem értek, sokminden betalál, de semmi különös. Arra figyeltem, amit mond. Csak ültem, és néztem. Néztem egy embert, aki ott áll, sétál, beszél, mosolyog, komoly, viccel is, és szimpatikus. Aranyos. de, semmi különös. Aztán elzsibbadt a lábam, és lefeküdtem, behunytam a szemem, jól esett így lenni. Figyeltem őt, magam, de már nem csak azt, amit mond, nem is láttam, mert csukva volt a szemem. . . Egyszercsak történt valami velem. Csak voltam, de nem ÉN, minden, és semmi, de ez leírhatatlan. Nem lehet ezt leírni az értelemmel. . . .
    Igazából csak annyit szeretnék mondani, hogy érdemes megpróbálni. Sose lehet tudni!
    Akit meg nem érdekel az után sem, az úgy van jól. Nem vagyunk egyformák. És mindenkinek más kell. Ezért is tartom feleslegesnek a vitákat, bár izgalmas, de teljesen hatástalan, mert nem tudjuk megmondani másnak, hogy neki mire van szüksége. Az, ami nekünk bejött, nem biztos hogy másnak is jó.
    Ha valamivel/valakivel találkozunk, nem véletlen.
    SZERINTEM
    Szasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_727665
    Torolt_felhasznalo_727665
    2005. május 25. 10:58131.
    Ölellek. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820731 (128)
     
  7. Torolt_felhasznalo_975598
    Torolt_felhasznalo_975598
    2005. május 25. 12:26132.
    Végigolvastam a topicot, és mindenkinek igaza van és senkinek sincs!
    Juliette, egyetértek veled az erkölcsi kérdésekkel kapcsolatban!Nehéz lehetett egyedül szembeszállni a cpártiakkal, eléggé nagy többségben voltak. Tudom, mit éreztél, mert én is voltam ilyen helyzetben!
    Juliette nem a saját bilijét borította ki, hanem az embereket félti, mert mi lesz, ha mindenki azt csinálja, amit akar?pl. legalizáljuk a pedofiliát.
    Tény, hogy ch sokakra nagy hatással van. A cpártiak szeretnék, ha mindenki részesülne a jóból, amit tőle kaptak. Az ő életfelfogása is ugyanolyan jó, mint akármelyik vallás.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_727665 (130)
     
  8. Torolt_felhasznalo_425924
    Torolt_felhasznalo_425924
    2005. május 25. 12:38133.
    Sziasztok!
    Mindenkinek igaza van és mégsincs. De milyen unalmas lenne az élet ha mindenki ÉN lenne és ugyanaz a véleményünk lenne mindenről. Úgyhogy hajrá!!!!
    Én élvezem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_975598 (132)
     
  9. Torolt_felhasznalo_727665
    Torolt_felhasznalo_727665
    2005. május 25. 19:15134.
    Eleinte ez a topic azért indult, ha jól emléxem, hogy ki mit tud A. J. Christianról, és kinek mit jelent. vagy valami ilyesmi.
    Engem érdekelne, hogy milyenek a tapasztalatok. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_761951
    Torolt_felhasznalo_761951
    2005. június 24. 01:39135.
    sziasztok

    jo regen nem lett irva ide, pedig megeri.
    olvastam most olvasom 2x a sarga kotetet. nem igen lehet, talan probalkozni nem is erdemes szavakkal korulirni amit tapasztalok azota.
    nem megy mindig, soxor elragad a mokuskerek es nem erzem a kepesseget a kitagulasra, de amikor igenis atallok, erzem a szavai mogotti igazat. segit, erzem Magam. remelem valamelyikotok vissza-visszatekintget ide. szivesen olvasnek en is a tapasztalataitokrol.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_727665 (134)
     
  11. Torolt_felhasznalo_869306
    Torolt_felhasznalo_869306
    2005. október 19. 21:39136.

    Sziasztok! 

    Azt szeretném kérdezni, hogy volt-e már valaki közületek, Christian Jelen-Csend meditációján? És ha igen, akkor mit tapasztaltatok, és mit éreztetek közben?

    Szerintem nagyon jó, és ha már valaki erősen vágyik a "korlátlaság" érzésére, akkor legalább egyszer megéri elmenni.  

    Bővebb információ: www.ajchristian.hu

    Üdvözlettel: Tomi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_897142
    Torolt_felhasznalo_897142
    2006. február 17. 10:56137.
    Sziasztok. A.J.Christian 2006.04.01. előadást tart Sopronban a Pannonia Med Hotelben 20h-i kezdettel. Jegyek kaphatók az előadás napján a helyszínen 19h-tól. Mindenkit nagy szeretettel várunk. Sziasztok. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2006. december 11. 19:37138.

    A.J.Christianban az fogott meg leginkabb,hogy nem hatarozza meg masoknak a "nagy igazsagokat", mitobb meghagyja  nekunk teljesen  vilaglatasunk, nem folyik bele, csak utat mutat. Ezert Mester.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_743589
    Torolt_felhasznalo_743589
    2008. január 15. 16:56139.
    Hello mindenkinek aki olvassa a soraimat!
    Pár napja olvasom AJC második kötetét(Mit keresett Isten a Hálószobában?) mert az elsővel már végeztem. Sokan nem értitek amit próbál szavakba önteni. Az írásait ne értelmezzétek, csak érezzétek. Érezzétek át a mondatait, mert ha már agyaltok rajta, az már az ego műve. Amit szavakba tudsz önteni, az már ego. Ezért csak érezzétek a sorait, s felfénylik majd lelketekből az Igazság. Nem kell Őt követni, de ítélni sem. Úgy sem kell élni ahogy Ő él. Te úgy élj, ahogy Te szeretnél, csak ÉLJ! Élj meg minden pillanatot, mert a következő perc már más lesz, és az előző már a múlt. Nem kell követni egy vallás dogmáját, egy Tanító szavait, az az Igaz és Való ami benned Van!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_506539
    Torolt_felhasznalo_506539
    2008. február 3. 17:50140.
    Sziasztok!
    Látom sokakat érdekel a téma… (engem is)
    Én is elkezdtem olvasni a „nappalis” könyvét, de 20 oldal múlva le kellett tennem, mert nem értettem. Aztán elolvastam egy másik könyvét, amiben sok mindent elmagyarázott, amit az előzőben nem értettem…
    Olvastam, hogy sokan nem hisztek Neki (vannak, akik szélhámosnak tartjátok- ezt is Ti írtátok)
    De Ő azt írja/mondja, hogy nem kell megfogadni amit mond… Sőt! Ne is hidd el! Tapasztald meg!
    Szerettem volna idén nyárom elmenni a Csend tanfolyamára, de sajnos csak 18 éves kortól van rá lehetőség… én pedig még csak 16 vagyok…
    De a könyveit olvasom, és csodálatos embernek ismertem meg…
    Valaki írta, hogy milyen nagy író és előadó lett, pedig nem is több az átlagembernél…
    (és egy „kis” rosszindulatot éreztem szavaiban) Én nem megvédeni szeretném, mert nincs rá szüksége… Csak leírni azt amit én érzek..
    Nem több és nem jobb… Csak más… !
    Ő már rájött arra, amire a legtöbb ember még nem. És nem kell „álruhába”bújnia / „álarcot felvennie” , mert minden egyes helyzetben képes önmagát adni, és megélni azt, ami a szíve mélyén van!
    Képzeld, ha mindenki egyforma lenne… Milyen unalmas lenne az élet!

    Molly! Szeretet, Harmónia, Összhang! PONTOSAN!
    Lelkemből beszélsz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_506539
    Torolt_felhasznalo_506539
    2008. február 4. 18:58141.
    mi van elakadtunk?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_784172
    Torolt_felhasznalo_784172
    2008. február 6. 10:51142.
    Úgy látom már évekkel ezelőtt

    Én pár hete találkoztam a könyveivel, és egyből elindított valamit bennem. (Meg is vettem majdnem mindet ) No nem azért, mert túl nyitott vagyok és mindent elhiszek, amit mondanak, hanem mert nagyon ismerős volt az írás valahonnan. Ha valaki olvasta már Seth könyveit (Jane Roberts), akkor tudja miről beszélek. Aki nem, annak házi feladat!! Méltatlanul elfeledett alapmű!

    Christiannal kapcsolatban nincs semmiféle negatív érzés bennem, amiket mond és ír, azt igaznak érzem, valahol ezekra a dolgokra szomjazott eddig a lelkem. Igen, teljesen igaz rám, amit a nappalis könyvének a hátulján ír: "sokfelé" jártam már, és nem éreztem sehol a teljességet. Most érzem.

    Remélem nem én leszek az utolsó hozzászóló és sikerül újra életet lehelni a fórumba! Érdekel a téma és mások véleménye akkor is, ha nem kéne rájuk odafigyelnem
    üdv
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_506539 (141)
    2008-02-04  18:58
  18. Torolt_felhasznalo_926949
    Torolt_felhasznalo_926949
    2008. március 14. 09:35143.

    Sziasztok!

     

    Most olvastam el a könyvet. Nem tudom, rosszul tettem-e, de olyan érdekesnek, letehetetlennek találtam, hogy 3 nap alatt kivégeztem. Hogy mindent felfogtam-e belőle, nem tudom, de pár dolgot már azt hiszem másképp látok. Hogy így marad-e végleg, azt sem tudom, de mintha jobban esne így látni a dolgokat. Mintha nem marcangolnám magam annyit. Mondjuk, a féltékenységgel kapcsolatban...:)

    Tök érdekes, ha valakinek volna kedve, nagyon szívesen elfilozofálgatnék ezeken a dolgokon, és az olvasottakon, bárkivel!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_709734
    Torolt_felhasznalo_709734
    2008. augusztus 14. 22:48144.

    Sziasztok!

    Meg szeretném kérni, hogy aki tudja, hogy hol szoktak lenni A.J. Christian előadásai,  vagy szokott is járni, az pötyögjön be egy címet, avgy akármi elérhetőséget, illetve webcímet!Nagyon fontos lenne!

    Előre is nagyon köszönöm! 

    További szép estét Mindenkinek!

    Orsi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. augusztus 15. 08:19145.
    Megmondaná valaki,hogy mennyibe kerül egy jegy az előadására?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_439628
    Torolt_felhasznalo_439628
    2008. október 14. 00:24146.

    Szia Orsi!

     Már lehet, h tudod, de leírom azért, hogy az előadások a Corvin Egyetemen vannak a Villányi úton.

    www.ajchristian.hu   itt mindent megnézhetsz.

    Lívia

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_709734 (144)
    2008-08-14  22:48
  22. Torolt_felhasznalo_439628
    Torolt_felhasznalo_439628
    2008. október 14. 00:26147.
    annyit adsz amennyit akarsz...kb 1000:- ft, de lehet többet is.
    előzmény:
    kovacsildiko69 (145)
    2008-08-15  08:19
  23. 2010. június 22. 19:45148.
    Krisztián (Christian) igazat is mond meg nem is, ne kövessétek! Ha valaki a teljes igazságot akarja tudni akkor jól teszi, ha kézbeveszi a Szent Írást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  24. 2010. június 28. 19:03149.
    "Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.

    Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan." (1Jn2:22-23)



    "ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.

    Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van;

    És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már." (1Jn4:1,2)



    "Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is." (Máté24:24 Mk13,22)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     

Címlap

top