Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Megőrjít az anyós!!!
Létrehozva: 2004. szeptember 20. 14:08
Sziasztok!
Tanácsot szeretnék kérni tőletek, anyós ügyben(igaz még csak jelölt:)).
A gondom, állandóan elszedi a ruháimat, folyamatosan a nyakamon lóg, hogy mit vegyen fel(sajna 1 a méretünk, és nincs olyan ruhám{néha még a bugyit is beleértve}amit egyedül hordtam volna). Folyamatosan mondja mi történt vele, stb. Aranyos, jókat szoktam hallgatni, ha ő beszél, mert mellette nem lehet szóhoz jutni, mégis beszélgetésnek nevezi, ha összedugjuk a fejünket. Egyszerűen az agyamra megy, olyan mint a 100 forintos: kétszínű és semmit sem ér, mert lusta csak pattogtat mindenkit, a drága fiacskáját(a páromat) is csak kihasználja, de ő nem veszi észre, a másik picifiú az atyaúristen. Önmaga egyedűl egy hatalmas nagy nulla. Az az igazság, hogy nagyon kezd belőle elegem lenni!!!
Tanácsot szeretnék kérni tőletek, anyós ügyben(igaz még csak jelölt:)).
A gondom, állandóan elszedi a ruháimat, folyamatosan a nyakamon lóg, hogy mit vegyen fel(sajna 1 a méretünk, és nincs olyan ruhám{néha még a bugyit is beleértve}amit egyedül hordtam volna). Folyamatosan mondja mi történt vele, stb. Aranyos, jókat szoktam hallgatni, ha ő beszél, mert mellette nem lehet szóhoz jutni, mégis beszélgetésnek nevezi, ha összedugjuk a fejünket. Egyszerűen az agyamra megy, olyan mint a 100 forintos: kétszínű és semmit sem ér, mert lusta csak pattogtat mindenkit, a drága fiacskáját(a páromat) is csak kihasználja, de ő nem veszi észre, a másik picifiú az atyaúristen. Önmaga egyedűl egy hatalmas nagy nulla. Az az igazság, hogy nagyon kezd belőle elegem lenni!!!
A legfontosabb, hogy figyeld azt, hogy ne légy soha rosszindulatú, s csak azért, mert Te vagy az a Nő, aki a fiadnak a legfontosabb (a másik legfontosabb:)), nem kell hatalmaskodni, s megjátszani a dámát. Ennyi.
Ja, az sem árt, ha néha kérdéseket teszel fel a leányzónak, s nem ültök, mint kukák. :)))
Másodszor ha címszavakban tudnátok segíteni abban, mire kell ügyelnem akkor ha nem akarom, hogy a "menyem" ebben a topicban sorolja rám a panaszait. Egyébként imádom a csajt, de ezek után nem tudom mit mondana rólam.
Segítség!!!!!!!!!!!!
Aztán hozzáment az anyós egy másik pasihoz, aki szintén ivott és szintén verte. A férjemnek sajnos a legtovább ő volt az apja. (Ez a férfi most pszichiátriai kezelés alatt áll. ) A mostani nagyon rendes, dolgozik, nincs káros szenvedélye, igazi mintaapa lehetett volna már kiskorától. Gondolom befolyásoló tényező volt a férjem életében, hogy ilyen példákat látott. Nincs káros szenvedélye, tudatosan éli az életét és viszonylag korán megkomolyodott. Bár nem barátkozós típus. Mondhatnám az élet nevelte nem az anyja (szerencsére)! Hogy miért írom? Mert az anyjának van egy 13 éves fia, igaz fogyatékos, de az orvosi leírás szerint képes lenne ellátni magát felnőttkorában. Lenne! De soha játszani még nem láttam vele vagy hogy valamilyen készségfejlesztő feladatot próbáltak volna megoldani. A gyerek H-P iskolába van, állítólag szépen teljesít, még a betűket is ismeri. Itthon viszont semmit nem hajlandó. Ez itt az Ő birodalma. Mindent szabad! Nyüszög és hisztizik ha nem kap meg valamit, minden az ővé, nem hajlandó beszélni. . . . . . Nagyon sokminden van, ami nem fér bele a 3000 karakterbe, de ez a gyermeknevelése nagyvonalakban. (A mi kapcsolatunkról pedig még nem beszéltem. )
Így bízzam rá később a gyerekemet????
De könyörgöm ne itt rontsák a levegőt.
Egyébként úgy érzem egyedül fenn tudnám tartani ezt a topicot, bár nem sokat beszélek a "kedves mamával2!!!!
Az enyém most valahogy jókedvű volt a legutóbbi találkozásunkkor.
Csodálkoztam is eleget. Meg örültem is neki, hogy ilyen is tud lenni.
Jó lenne, ha mindig ilyen lenne. Nagyon jó lenne.
Álmodik a nyomor. . . :(
a legfőbb bűnöm az volt, hogy nem vagyok vidéki, így belehalok, ha egy csirkét előttem nyakazna le, továbbá, hogy anyám meghalt - így "biztos nem tudhatok semmit a háztartásról". . az olyanokon, hogy "gyere fiam, legalább itt egyél meleget" már ki sem akadtam - bár itt jegyzem meg, hogy mindennap főztem. . .
de azért azon, hogy én mindig csak a "barátaim picsáját nyalom" szó szerint-. . azon igen. . .
meg amikor az esküvőnkön lek@rváztak. . .
úgyhogy én megértem azokat, akik itt panaszkodnak, és sok-sok kitartást kívánok. . . többet, mint ami nekem volt. . .
megjegyzem, mikor szétmentünk, a legnagyobb gát, hogy nem jöttünk össze újra az anyja volt. . . egyszerűen hányni tudtam volna attól, hogy találkoznom kelljen vele. . .
Szomorú vagyok megint mert ma fel kell menni párom szüleihez, és már reggel óta görcsbe van a gyomrom. Milyen anyós az kérdem én akihez mind a két menye minden alkalommal gyomorgörccsel megy fel?
Próbáltuk mind a ketten(sógornőmmel) kialakítani jó viszonyt a párunk anyjával, de az ő részéről teljesen falba ütköztünk, és állandóan sérültünk lelkileg miatta. Mára megbeszéltük, hogy 2 lépés távolság, és ritkábban menni hozzájuk.
Nem mondom hogy mi mindent tökéletesen csináltunk, de nekem nincs lelkiismeretfurdalásom az miatt, hogy viselkedtem anyóssal, úgy érzem, hogy nem rajtunk(sógornőmön, és rajtam) múlott a jó anyós-meny viszony.
Mindkét volt barátom anyukájával nagyon jól kijöttem, szinte barátnők lettünk. Vannak jó anyósok, én megtapasztaltam, de most sajnos egy rosszat fogtam ki.
Soha nem mondtuk, hogy minden anyós szörnyeteg, akkor ti miért úgy álltok hozzánk, hogy biztosan a mi hibánk, hogy a miénkkel nem működik a kapcsolat. Azt írtjátok, hogy gyűlölettől fröcsögünk. Ezt nem veszem magamra, mert ha visszaolvassátok, amiket írtam, szó szerint idéztem mondatokat, ahogy elhangzott, igaz ahhoz fűztem kommentárt, de nem gyűlölködőt. Én tényleg nem kívánok mást ezek után - és amiket ide leírtam, csak töredéke annak, amit nyeltem - hogy hagyjanak békén. Igen, anyósom megszülte és felnevelte a férjemet, köszönöm, de ezért már mindent el kell tűrni tőle? "es az idosebbnek kijar a tisztelet" - írja leiw. Nem azért jár ki a tisztelet valakinek, mert többet élt, mint én, hanem akkor, ha az életét tiszteletre méltóan élte le. Vannak dolgok, amiket értékelek anyósomban (pl nagyon szorgalmas, kitartó, van akaratereje), nem gyűlölöm, de nem tudom szeretni őt, mert nincs benne semmi de semmi szeretetreméltó.
Kicsit hosszabbra nyúlt, mint gondoltam, de próbálok arról meggyőzni mindenkit, hogy ha az ember idejön panaszkodni, attól még nem feltétlenül egy korlátolt rosszindulatú hárpia.
Mennem kell, kellemes hétvégét menyeknek és anyósoknak (llendőknek is)!
Üdv, B.
hadd reagáljak 1-2 hozzászólásra:
"szoval lanyok igy nem lehet ahogy leirjatok. . . . nehogy azt mondjatok hogy ti vagytok a tokely" és "Ennyi gyűlölködő, méregokádó, mindenben rosszat sejtő nőt egyrakáson még nem láttam! Ti még azt is "halljátok", amit anyósotok gondol. A szárnyatokat ma már fésültétek? A glóriátokat szidoloztátok fürdés után?"
Ez a topik itt arról szól, hogy az ember kipanaszkodhatja magát az anyóstól kapott sérelmek miatt. Soha egyetlen szóval nem mondtam, hogy én olyan tökéletes lennék, sőt elismerem, hogy az én hibám meg az, hogy nem tudom kezelni a kialakult helyzetet és nem tudok változtatni rajta. Illetve nem tudtam, mert ahogy írtam, amikor már beteg lettem az állandó konfliktus miatt, a férjem is rájött, hogy nem működhet úgy tovább a dolog, hogy mindig én nyeljek.
"És a férjetek anyósa? Kérdeztétek már a párjaitokat, ők milyen véleménnyel vannak a TI édesanyátokról?"
Igen, szoktunk róla beszélni. Sőt, amikor tudom, hogy a szüleim valami olyat tesznek, amire a férjem érzékeny, akkor hazafelé négyszemközt elnézést kérek tőle, hogy ne haragudjon anyámékra. Apróbb udvariatlanságokról van szó, pl hogy a szavába vágnak beszélgetéskor, ilyesmi. De soha egyik szülőm sem ugrott még úgy neki a férjemnek, mint anyósom nekem, az esküvő előtt, hogy elmondott mindennek, hogy azt beszélik a gyárban, hogy én nem is vagyok már szűz, hogy merek így férjhez menni (mintha ezt a témát pont a gyári munkásasszonyokkal - az ismerőseivel beszélném meg), és reméli, hogy ezek után nem lesz pofám fehér ruhát felvenni az esküvőre. És, hogy benne vagyok már a korban (27 voltam, amikor összeházasodtunk), eddig biztos nem kellettem senkinek, csak az ő fia ilyen szerencsétlen, hogy elvesz engem.
"Mit gondolnak a gyerekeitek, amikor fröcsögő hangon utáljátok a nagyszüleiket?" "és arra meg fel sem merem hivni a figyelmet hogy ha a gyerekeitek latjak hogy hogyan viselkedtek az idosebbekkel, hogy beszeltek roluk akkor azt meg fogjak tanulni hogy ugy kell. . . . . es rajtatok fogjak majd kello idoben es eletkorban kiprobalni. . . . . majd meglatjatok hogy milyen termekeny talajra hull a szo es mi fog kikelni belole. . . "
Ahogy az eddigi hozzászólásaimban elmondtam, a férjem előtt nem szidom az édesanyját. Nekünk nincsenek közös gyerekeink, de az előző házasságából vannak. Én vagyok az, aki felhívom a férjem figyelmét, hogy a gyerekek már régen voltak anyósomat meglátogatni, szóljon, hogy jöjjenek el hozzá. Anyósom születés- vagy névnapja előtt én szólok a férjemnek, hogy ne felejtse el emlékeztetni a gyerekeit, hogy jöjjenek a nagymamát köszönteni. De azért ne haragudjatok már meg, ha ennyi összeszorított foggal történő tűrés után az ember szeretné magát kipanaszkodni valahol, akár ezen a fórumon. folyt. köv.
Na, most már tényleg jó éjszakát! Megyek barangolni a neten.
Tudod, az a baj ezekkel a topikokkal, hogy egy idő után elkezdi gerjeszteni az indulatokat mindkét félben. Ti, menyek, egymást hergelitek fel. Az "ellentábor" pedig egy ideig nyel és hallgat. És amikor véleményt mer nyilvánítani, jobb ha rögtön védősisakkal lép be, mert amit kap. . . . . . .
Mindig is nehéz volt több generációnak egymás nézetét, véleményét tolerálni. Ma pedig, ebben a felpörgetett élettempóban még az is ideges lesz, akinek szinte semmi oka nincs rá.
Szóval: csigavér!
Nem tapintottál elevenemre, egyszerűen csak nagyon kommunikatív vagyok. :) Ja, és elég hamar leírom a véleményem. Ennyi.
Szoktam zenét hallgatni, igen, bizony. Állandóan. Sőt, rengeteget olvasok. Lehet, hogy meglepő. :)
Neked is jó éjszakát!
Ha pedig nem olvastam volna el az írásokat, hogy tudnék bármit is hozzászólni? Nem kell olyan kis méregzsáknak lenni, magadnak teszel vele rosszat.
Egyébként a 3 válaszból azt látom, az elevenedre tapintottam.
Olvass inkább valami szép Könyvet, hallgass egy jó zenét. Nem tudom, internetes rádiód van e? Nagyon szép zenéket lehet ott hallgatni.
Vagy gyújts meg egy illatos füstölőt, igyál egy jó teát ( a te idegállapotodban a citromfű teát javaslom, az nyugtat )
Szép álmokat, jó éjszakát!
Irigyellek, hogy kényeztetheted a férjedet. :)))
Ne ítélj, hogy ne ítéltess.
Az én Kedvesem édesanyjánál még egy jéghegy is kedvesebb, mert az legalább nem bánt szóval.
Ha néked nem tetszik, amiket mi itt írunk, miért olvasod el???
Miért kelsz egy olyan - több olyan - ember védelmére, akik - mivel gondolom, érintett vagy - egyáltalán nem biztos, hogy esetleg olyan jó anyósok, amilyennek Te képzeled magad?
Honnan gondolod, hogy alaptalanok, amiket írunk?
Miért nem hagyod békén azt, aki simán leírja, ami bántja?
Ha nem tudsz építőjelleggel hozzászólni, miért teszed egyáltalán?
Megint egy okoska. . .
Tündér, jobbulást, és fel a fejjel!
Megyek, mert az imádott drága férjem 10-re jön haza, terítem az asztalt, melegítem a vacsorát. :-D
Nagyon jó volt kiírni magamból, meg olvasni titeket. Majd benézek még egy kis kölcsönös lelki erősítésre. . .
A problémákat sokkal célszerűbb megbeszélni, mint dajkálgatni egy-egy (esetleg) félreértett mondatot, szándékot.
Próbáljatok kicsit magatokba nézni: ti mindig úgy viselkedtek, hogy semmi kivetni való nincs benne? Mindig türelmesek, kedvesek, figyelmesek vagytok a párotok édesanyjával, a gyerekeitek nagyanyjával?
Megyek is nemsoká' alukálni. :)
Ebben is van párhuzam, mert velem is előfordult, hogy náluk ebédeltem, és az édes-kedves anyuka fagyosságától nem bírtam lenyelni a falatokat, inni sem. Minek következtében aztán olyan torokgyulladásom is lett, ami nyilvánvaló folyománya volt annak, hogy mit éltem át. :(((
Nem tudom, a Kedvesem észrevette-e az összefüggést.
De az biztos, ha valami bajom van, nem megyek hozzájuk gyógyulni. . .
Jó hogy benéztél, neked már a másik anyósos topikon is olyan szimpatikus írásaid voltak! Jó, hogy ilyenek is vannak, mint te, és gratulálok!!!
Most már napok óta jó kis regényeket töltök le és azt olvasom. . . ha kell, meg megyek át hozzájuk bébicsősznek!!))))
Hát ez a legnehezebb, mert a saját anyja mindenkinek szent. Nekem is rosszul esne, ha az enyémet kritizálná a párom, csak az a különbség, hogy én felvállalom az édesanyámmal való konfliktust, ha úgy érzem nagyon belefolyik az életünkbe (de alig van ilyen, mert anyu napi 10-12 órát dolgozik, és nincs is ideje azzal foglalkozni, hogy beleszóljon, meg nem is az a típus). Párom édesanyja már nyugdíjas, sajnos ráér azzal törődni, hogy mi mit, hol, mikor, miért, hogyan csinálunk. Szóval nehéz ügy, nálunk ez odáig fajult, hogy kórházban kötöttem ki, mert fizikai tüneteket okozott a pszichés terhelés. Akkor döbbent rá a férjem, hogy jó úton járunk ahhoz, hogy elveszítsen (pedig a legjobb férj a világon, imádom, csak a világért sem bántaná meg anyucit). Azóta nagyon sok minden változott, és ezzel a "néha kibírom, hogy átmenjünk, amúgy meg nem érdekel" hozzáállással elvagyok, és úgy néz ki, hogy meggyógyultam. De hidd el, azt a sok bántást úgy érzem, soha de soha nem fogom elfelejteni. Persze aztán, ha megváltozna, ha szeretetreméltó lenne, lehet, hogy átértékelném a kapcsolatunkat, de egy 70 éves ember már mitől változna meg?