Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem történt semmi??

május2014
Létrehozva: 2017. Április 1. 15:47

Szerintetek ha egy férfi megiszik egy italt egy kolléganőjével úgy, hogy a feleségének ezt nem mondja el, mekkora az esélye annak, hogy nem történt köztük semmi?

  1. 2017. Április 4. 19:4351.

    Mr. Porsche szavak nélkül is eléri, hogy rámásznak, Mr. Golf pedig kibeszéli a nőket a bugyijukból, de nem kell azt bizonygassák, hogy szeretnek. Azt otthon kell csinálni, ha kell, ha nem. Szerintem az a világ már elmúlt, ma már sokkal gyorsabban terpeszt a nő. Könnyebben, gyorsabban ismerkednek az emberek, számomra például egészen elképesztő, ami a facen zajlik. A lányaimat napi szinten boldog-boldogtalan tucatszámra jelölgeti, írkálnak nekik mindenféle kajli szöveget, szóval minden leegyszerűsítve zajlik. Ezek már nem is próbálkoznának olyannal, hogy "szeretlek". Az egyik kedvencem az volt, amikor kisebbik lányomra ráírt vmi csávó, de a második mondat után már küldte a képet a kocsijáról. A lányom annyit írt erre, hogy " és ? " , a csávó pedig azt, hogy "ennyi ?", és már le is pattant a gyerekemről. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (50)
    2017-04-04  19:11
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 19:1150.

    vegyünk példának két egyformán jó alkatú nem rusnya pasit nagy dákóval a nudin


    az egyik kettes golfal áll a sátra előtt a másik a lakókocsinál parkol a porsche cayenne


     


    melyik dug simán és melyiknek kell rizsálni


     

    előzmény:
    Büdösbogár (48)
    2017-04-04  18:56
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 19:0349.

    jajj dehogy


    igaz egyre kevesebb, de nem kevés csajnak kell ma is a rizsa, hogy egy közpasinak szétrakja


     


    a menőknek nem kellett régen se ma se


    örül sok nő ha beakaszt neki a menő pasi


     

    előzmény:
    Büdösbogár (48)
    2017-04-04  18:56
  4. 2017. Április 4. 18:5648.

    Na ezt viszont cáfolom, mert ettől sokkal kevesebb is elég, ha egy nőt meg akar vki dugni. Sokat tudnék erről mesélni.  Ezt a téged szeretlek szöveget otthon kell nyomni, ahogy a csövön kifér, amikor vki lebukik, ahogy Johnny írta ( tapasztalatból ? ). Ez van ahol sokadik nekifutásra is beválik. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (45)
    2017-04-04  18:24
  5. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 18:4747.

    azok is ha a spiné nem csupaszseggel kell elmenjen


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (46)
    2017-04-04  18:41
  6. 2017. Április 4. 18:4146.

    "akkor mi ez a sok szétmenés?"


     


    Nem gazdag ember csinalja ;-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (38)
    2017-04-04  15:24
  7. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 18:2445.

    Áh, nehogy azt hidd ! A való élet is produkál ám ilyet. Van akinek tényleg elég ez a téged szeretlek duma. 

    idézet:
    Büdösbogár (44)
    2017-04-04 16:54:27

    a sok együgyü lányt, nőt, nyanyát


    azzal a szeretlek dumával basszák is meg

    előzmény:
    Büdösbogár (44)
    2017-04-04  16:54
  8. 2017. Április 4. 16:5444.

    Áh, nehogy azt hidd ! A való élet is produkál ám ilyet. Van akinek tényleg elég ez a téged szeretlek duma. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (43)
    2017-04-04  16:47
  9. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2017. Április 4. 16:4743.

    Ja. A brazil szappanoperákban. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (37)
    2017-04-04  15:19
  10. 2017. Április 4. 16:0542.

    Egyetértek, van akinél ez a fogadkozás tökéletesen elég. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (37)
    2017-04-04  15:19
  11. 2017. Április 4. 15:5741.

    Azt egyik nő sem viseli jól, ha a férfi a "vágyát" máshova viszi. Ez a nem vagy neki elég érzés. Amúgy meg honnan tudhatod, hogy soha nincs mögötte érzelmi tartalom . Mert ezt mondja ? Ugyan-ugyan... :)


    De, szerintem is simán meg lehet inni egy kollégával egy sört, egy koktélt, egy akármit vmi beülős helyen. Nekem is van néhány olyan ismerősöm, akivel bármikor leülnék vmit meginni és eszembe nem jutna, hogy "célja" van vele. Tegyük hozzá van olyan is, akivel kávézni se megyek/mennék el. Pontosan tegnap beszélgettem egy ismerősömmel telefonon ( vele volt nem annyira régen egy ilyen kávézás visszautasítós szitum ), és rákérdezett, hogy hallja a hangomon milyen jó kedvem van, csak nem "megkávéztál vkivel ? ". Úgyhogy ez ilyen. Azért egy feleség sosem tudhatja mi sül ki abból, ha az ura más nőkkel piálgat valami beülős helyen.

    előzmény:
    Nikita 666 (36)
    2017-04-04  14:32
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 15:3740.

    ha 1 faszi rendes répával extrán megteker egy csajt az beinditja a dominoeffektust


    szájrólszájra terjed a jó híre és az jelentkezők csak gyűlnek

    előzmény:
    Nikita 666 (36)
    2017-04-04  14:32
  13. 2017. Április 4. 15:2539.

    Aki nagyon vergődik, nagyon hisztis, nagyon gyanakvó, azt is ki lehet játszani. Bárkit. Hosszútávú "bújócskára" is be lehet rendezkedni, kinek mi éri meg. Egyénfüggő szerintem.

    előzmény:
    Sissi52 (33)
    2017-04-04  13:14
  14. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 15:2438.

    Ha meg bukik, akkor vinni kell egy csokor rozsat es fogadkozni, hogy csak teged szeretlek.
    Ennyi.



     

    idézet:
    johnny23 (37)
    2017-04-04 15:19:20

    annyi is elég a félrebasziért?


    akkor mi ez a sok szétmenés?


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (37)
    2017-04-04  15:19
  15. 2017. Április 4. 15:1937.

    Ha meg bukik, akkor vinni kell egy csokor rozsat es fogadkozni, hogy csak teged szeretlek.
    Ennyi.



     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (30)
    2017-04-04  12:07
  16. 2017. Április 4. 14:3236.

    Ha valaki foggal körömmel véd, ragaszkodik, csimpaszkodik, azt igen, ki lehet játszani.


    Ha egy nőnek a fülébe jut hogy a párja megivott valamit édes kettesben egy kolleginával, és a nő ebből következtetéseket óhajt levonni, ott nagy baj van. Egy nőnek ÉREZNIE kell, hogy mi történt, és mi fog történni. Ez épp olyan, mint amikor elvárják hogy kedvenc férjük állandóan a szeretlek szóval bizonygassa hű szerelmét. Felesleges. Ha egy nő ezt nem érzi, ott baj van.


    Egyébként feldobok egy kérdést, akár maradhat a levegőben is.


    Miért nem ihat meg egy férfi valamit egy kolléganőjével valahová beülve? Csak azért, mert felesége van? Ha valaki megnősül, barátnője, élettársa lesz, akkor a többi nő megszűnik létezni? Vagy ez abból adódik, hogy a hivatalos együttlét által a többi nő potenciális vetélytárs lesz? És a kérdések kérdése: mi van akkor, ha a férfi közösül egy olyan nővel akit megkíván, de érzelmileg nem érinti meg, nem érdekli? Ez miért baj a nőknek?

    előzmény:
    Büdösbogár (31)
    2017-04-04  13:09
  17. 2017. Április 4. 14:2335.

    Okos pasas, nagyon okos, ezek szerint kijátszik. Most hogy így belegondolok, a postás kisasszony mindig megkérdezi hogy kér-e még valamit. Most már sejtem mire céloz. És amikor azt mondja hogy az erdőbe megy gombászni, az is igaz lehet. A múltkor is, megivott a kolléganőjével egy kávét, biztos hogy pásztorkodtak egy óra alatt. Megnéztem a kilométer órát, többet mutatott mint amennyi előtte volt. Kikutattam a zsebeit, volt benne Negro, és egy kis zacskó. Hát vajon mire kell egy férfinek a zacskó és a Negró? A mailjeit is megnéztem, egyértelműen kétértelmű üzeneteket vált.


    Na, most mit csináljak, ki volt ilyen helyzetben, ki ad nekem tanácsot? A házaséletünk jó, boldogok vagyunk. Csak beszélgetni nem nagyon szoktunk, és ritkán vagyunk úgy együtt, de mi vagyunk a legboldogabbak a világon. És most a beste szukák el akarják venni tőlem az én saját tulajdonomat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (30)
    2017-04-04  12:07
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 13:4234.

    Kb. ennyi a lényeg. Minden nőt ki lehet játszani. :))

    idézet:
    Büdösbogár (31)
    2017-04-04 13:09:38

    ha a pasi nem balfasz


    de mint látni a sok lebukásból, elég sok balfasz


     

    előzmény:
    Büdösbogár (31)
    2017-04-04  13:09
  19. 2017. Április 4. 13:1433.

    Ki lehet, hat persze. Foleg, ha a nonek nem a megcsalas jar az eszeben. Ha nem hulye, elobb utobb ugyis rajon. Ha meg nem, akkor nem is akar rajonni, behunyja a szemet. Hogy ez aztan kinek jo, ha neki jo igy, a pasijank is biztosan. Nem vagyunk egyformak.

    előzmény:
    Büdösbogár (31)
    2017-04-04  13:09
  20. 2017. Április 4. 13:1132.

    Megette a fene mar az ilyen nagy szerelmet. Miert nem akad ra akkor egy masikra es azzal izelgetne? Mi a francnak megy haza ahhoz, aki mar ot nem is erdekli, hiszen 24 oraban mar masik novel log??? Kellene a francnak. Ilyenkor megy le egy no labtorlobe, csimpaszkodik egy hulye urge gatyaszaraba, ahelyett, hogy kidobna es batran merne elni. Bizony, ilyenkor megy egy pasi sirva-riva egy no utan. Ha meg nem, menjen szellel versenyt. Onbecsules kiveszett a regi vilaggal.

    előzmény:
    kekelefant (20)
    2017-04-03  22:49
  21. 2017. Április 4. 13:0931.

    Kb. ennyi a lényeg. Minden nőt ki lehet játszani. :))

    előzmény:
    Nikita 666 (28)
    2017-04-04  11:28
  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 12:0730.

    nagyon nagyon gyanakvó nőket is simán kilehet játszani


    okos pasasoknak megy


    a silány meg, bukik

    előzmény:
    Nikita 666 (28)
    2017-04-04  11:28
  23. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 12:0429.

    nem tud


    eleget mentem haza büdös répával az itt-ott akciók után


    még a pasinak pisálni is kell, lényeges


    hogy a szivárgó cuccot is eltávolitsa


     

    előzmény:
    Büdösbogár (27)
    2017-04-04  11:03
  24. 2017. Április 4. 11:2828.

    Én is aggódom hogy megcsal. Jó ötletet adtatok, ezentúl ha megjön a csekkbefizetésről, a kukac vásárlásból, a falfúró vásárlásból és társai, akkor azonnal elkezdtem szagolgatni a pöcörőjét.


    Ezzel csak az a baj, hogy hülyének fog nézni. Az viszont nem gátolja meg abban, hogy ha már lent matatok, akkor jól szájba ne ... erősítsen.


    És akkor még mindig ott a dilemma, csal vagy nem csal?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (22)
    2017-04-04  08:44
  25. 2017. Április 4. 11:0327.

    Az attól függ mit játszottak, de még aktus után is tud jól  és alaposan " takarítani " egy nő szerintem, mármint a szagokat illetően, ha úgy adódik. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (26)
    2017-04-04  10:23
  26. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 10:2326.

    a pinaszagú egyértelmű, azért nem írtam

    előzmény:
    Büdösbogár (25)
    2017-04-04  10:04
  27. 2017. Április 4. 10:0425.

    Na jó, mondjuk lehet, hogy alkalma sincs megmosni amíg hazáig ér, mert olyan helyen játszottak, úgyhogy a nem "szappanszagú" se jelentsen megnyugvást senkinek szerintem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (24)
    2017-04-04  09:51
  28. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 09:5124.

    előzmény:
    Büdösbogár (23)
    2017-04-04  09:27
  29. 2017. Április 4. 09:2723.

    Ott a pont, rutinos pasikon nincs friss tusfürdő és szappan illat. Sehol :))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (22)
    2017-04-04  08:44
  30. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 4. 08:4422.

    amikor hazamegy meglepetésszerűen szagolgasd meg a faszát


    nem mindegyik pasi tudja hogy csak vízzel kell megmosni


    a "szappanszagú" is gázos

  31. 2017. Április 4. 08:0621.

    Miért, van olyan, hogy a pasi azt mondja "persze drágám, aktus is volt " ? Körömszakadtig tagadni szoktak. Ha a saját szemével látná is megpróbálná a pasi kimagyarázni Fáncsika. :)

    előzmény:
    kekelefant (20)
    2017-04-03  22:49
  32. 2017. Április 3. 22:4920.

    Ami engem zavar ,az hogy ha a pasi  mondja,nem volt aktus....de egyutt logtak egesz nap,a ferfiak meg mindig felnek,hogy nem   lesz amit elvartak,es masnap az egesz iroda tudja,,,,, az aktus[viagraval ,vagy anelkul]oyan

    előzmény:
    Sissi52 (17)
    2017-04-02  22:39
  33. 2017. Április 2. 23:2619.

    Szerintem 0 és 100% között van az esély. De most komolyan: Ennyi információból (de akár többől is), hogy lehet erre a kérdésre értelmes választ adni? 


    Én nő vagyok, és tudok a férfi kollégáimmal inni egy pohár valamit úgy, hogy nem mászom rájuk, de nem is titkolnám otthon. (Mondjuk munka után jobb dolgom is akad, mint kollégákkal iszogatni: megyek a családomhoz. Inkább egy ebéd, ami szóba jöhet.)

  34. 2017. Április 2. 23:0018.

    Simán lehet.  

    előzmény:
    kekelefant (16)
    2017-04-02  22:27
  35. 2017. Április 2. 22:3917.

    Na, mondjuk eppen abban nem lenne semmi, ha zaras utan, 'na kedves kollegano igyunk egy kupicaval a napi jo bevetelre', oszt'mindenki szaladna dolgara. Na de ebben meg mi lenne a nagy titkolozas meg gyanakvas, hogy ez aztan megcsalas? Na, ez epenseggel hogy nem.


    De az, hogy munka utan uljunk be valahova es duruzsoljunk csak mi ketten, mert csak mi ertjuk meg egymast, na az mar gyanus. Sot. Anyucival nem lehet duruzsolni? Ki hazasodott es kivel? Ja, meg akkor minek?

    előzmény:
    kekelefant (15)
    2017-04-02  21:34
  36. 2017. Április 2. 22:2716.

    Az egyik fiu topikiro meselte,hogy egy egesz napot toltott egy holggyel,es utana felment a nevezett holgy lakasara teazni,de erot vett magan,es aktus nelkul hazament...{nem minden ferfi megvadult del olasz,lehet hogy felt,hogy mi lesz ebbol ha nem sikerul]


    Ha valakinek van ideje es kedve szivesen hallgatnak hozzaszolast,mert szerintem,az hogy hogy nemi kozelseg nem volt,az mar nem szamit   akkor ez csalas a javabol...hetyegni egy masik novel egesz nap?Lehet ,hogy csak en vagyok regimodu?

    előzmény:
    castaneasativa46 (14)
    2017-04-02  19:49
  37. 2017. Április 2. 21:3415.

    Ki  mondta ,hogy nyilvanos helyen ittak????Es jo lenne tudni ,hogy mennyit?Es esetleg az irodaban zaras utan?Aki mas nokkel iszik[meg ha szodavizet is]az mar csalas,a feleseg meg varja a finom vacsoraval,a kimosott kivasalt cukkok a fiokban.

    előzmény:
    Sissi52 (13)
    2017-04-02  19:21
  38. 2017. Április 2. 19:4914.

    Pontosan így van. Ha nem történt semmi, természetes, hogy elmondjuk. Ha ezt nem tesszük, annak már oka van.

    előzmény:
    Sissi52 (12)
    2017-04-02  19:19
  39. 2017. Április 2. 19:2113.

    Mi tortenhet megis egy presszoban vagy kocsmaban? Nekiallnak csokolozni vagy szexelni a kocsma kozepen?

  40. 2017. Április 2. 19:1912.

    Dehogynem tortent valami. Beultek hova? ketten egyut pialni. Mi celbol? Ez itt a kerdes. A ferj, ahelyett, hogy rohant volna haza szeretett asszonykajahoz, hogy vele toltse a nap nem is sok hatralevo reszet, iszogatott egy masik novel. Mellesleg a feleseg ezt honnan tudja, ha nem tudja? Egyszer leulni egy kolleganovel munka utan meg nem nagy dolog, de eppen ezert a feleseg miert ne tudhatna rola? Ebbe azt keverni, mert a feleseg aljas, nahat. Ha aljas, egyebkent aljas, akor ott kell hagyni es nem egy masik novel ridogalni. Vagy mi? Ha meg beultek par percre megunnepelni a munkasikert, amit ketten ertek el, na gyere hugi, erre iszunk egyet, aztan mindenki megy dolgara, az mas kategoria.

  41. 2017. Április 2. 14:0211.

    Nem kéne azért rögtön a feleségre hárítani a problémát, és benne keresni a hibát.


    Amúgy szerintem valószínű, hogy nem történt semmi. De, ha a pasi munkaidő után úgy ül be a kolléganővel piálgatni, hogy közben otthon levág egy nagy kamuszöveget, és hazudik, akkor ott már probléma van. Ja és amikor még csak egyszer ülnek be, és esetleg nemcsak édeskettesben, akkor még nincs ok az aggodalomra. Viszont, ha édeskettesben, és ez rendszeres lesz, akkor már lehet aggódni, mert az ilyeneknek általában nem szokott "jóvége" lenni (mármint a nej és a család szempontjából).

    előzmény:
    szaszo71 (8)
    2017-04-02  08:55
  42. 2017. Április 2. 10:0410.

    nem az a gazember, aki hazudik, hanem akinek nem lehet elmondani az igazat.  


    Ezt még nem hallottam. Nagyon jó!  Köszi:)

    előzmény:
    szaszo71 (8)
    2017-04-02  08:55
  43. 2017. Április 2. 09:079.

    Miért is kellene a feleség tudjon arról, hogy a férje a  kolléganőjével beült inni valamit? Az pont, hogy a  nem történt semmi különös kategória. Meglehet a  pasi pont azért nem, mondta el a feleségének, hogy az ne kezdjen kombinálni. Vagy azért nejm szólt, mert nem tartotta fontosnak. 

    előzmény:
    castaneasativa46 (6)
    2017-04-02  00:27
  44. 2017. Április 2. 08:558.

    Simŕn lehet, hogy nem történt semmi, csak ismeri a feleségét és nincs kedve a hisztire.  Vekerdy is megmondta: nem az a gazember, aki hazudik, hanem akinek nem lehet elmondani az igazat.  

  45. 2017. Április 2. 01:327.

    Attol fugg,hogy hol isszak meg.....A presszo,etterem rendben,a szalloda  , a no lakasa mar nem.

  46. 2017. Április 2. 00:276.

    Ha nem mondja el otthon a párjának, akkor ott már valami nem stimmel. Miért hallgat róla? Ez még akkor is helytelen, ha valóban "nem történt semmi" - mert valami már történt. 


    Minden olyan esemény, amiről a párunk nem tud, pedig kellene tudjon - már megcsalás, csak az esemény súlya nem egyforma.

  47. 2017. Április 1. 21:185.

    Ha eltekintünk attól, hogy az egyik leggyakoribb randizós panel szöveg az "üljünk már be vhova vmit egyszer/most/ a héten/ holnap meginni " , akkor nincs ezzel gond. Vannak férfiak, akikkel bármikor be tudnánk ülni vhova vmit meginni anélkül, hogy azt gondolnánk a szó mindenféle értelmében vett hátsó szándék vezeti őket, de ez szerintem elenyésző kisebbség, tehát vhol érthető, hogy kicsit aggódsz. 


    Hogy derült ki, ha nem beszélt róla ? Megjegyzem ez még mindig semmit nem jelent, nem kell élete minden percéről tudósítania téged, mégha vannak is nők, akik szeretnek rátelepedni a férjükre...

  48. 2017. Április 1. 19:184.

    Mi történt volna? Ebben még nincs semmi rossz.

  49. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. Április 1. 18:343.

    Kivel szeretnél piálni?

  50. 2017. Április 1. 18:312.

    mit értesz "semmi" alatt?

Címlap

top