Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
5 perc magányra vágyom - élet szülés után
Létrehozva: 2014. december 19. 15:44
Értékelted már valaha azt, hogy mennyire szerencsés vagy, ha azt csinálhatsz, amit akarsz? Én szülés után döbbentem rá, hogy ami eddig mindennapos volt, abból mostantól csak ünnepnapokra jut.
Nők Lapja Café: 5 perc magányra vágyom - élet szülés után
Nők Lapja Café: 5 perc magányra vágyom - élet szülés után
Amíg az a nézet uralkodik a köztudatban, hogy "pszichológus csak a hülyéknek kell", addig szerintem nem is kéne csodálkozni azon, hogy megtörténnek ilyen tragédiák.
Ilyen hangulatzavar, depresszió bárminek is nevezzük régen is volt, csak nem nagyon beszéltek róla, meg többen voltak volt a kismamának segítsége.
Szerintem fontos erről tudni és beszélni, én mondtam a férjemnek, hogy ha a legkisebb jelét is észleli rajtam szóljon, kérjen segítséget, ne hagyjon egyedül.
Nem hiszem, hogy meg kellene várni azt, amíg az anyuka kárt tesz magában, vagy a gyerekében.
Egyszerűen hormonális okai vannak ennek a jelenségnek. Mint a kamaszkori, vagy a változókori hangulatingadozásoknak. Még az állatokon is megfigyelhető.
Én elfogadok mindenféle pszichés, mentális meg lelki bajokat, de ezt nem tudom elfogadni. Mert egy nevetséges, kreált szarság, anyuci épp összezuhan a felelősség súlya alatt...muhahahaaa.
Remélem, a gyereked irányában azért viseltetsz némi empátiával és pszichológiai érzékkel, és csak az élet egyéb területein nélkülözöd ezeket a vonásokat...
Persze, letezik, mert a sok hülye kreálta. Ne 9 honap utan jöjjön már ra anyuci, h hoppá, én nem ezt kértem.
Ha bekattan az első felelosségtől, mi lesz késöbb??
Szép és jó ez az egész így leírva, de nagyon "besavanyítja" hogy közismert embereket hoznak példának, ráadásul színésznőket, akiknél egyébként is fellelhető némi manír...
Amit én sejtek...anno ugye a hathetes gyerekágyas időszakban volt segítsége a frissen szült nőnek, most nagyon kevésnek adatik meg (hogy miért, miért nem az is megér egy misét...) és úgy gondolom, inkább az hoz ki ilyen tüneteket egyes nőknél, mert az addigi "feladatok" mellé jön egy 24 órás folyamatos feladat is, sőt sok esetben a férj/társ plusz dolgokat is elvár, "visszaterhel" a nőre mondván "anyukám hát itthon vagy egész nap". Aha persze, csak nincs mellé anyuka, anyós, ilyen rokon, olyan rokon aki(k) átvenné(k) a plusz dolgokat. És így bizony nem lehet egyszerű megfelelni az elvárásoknak, pláne ahogy a hivatkozásban is említik, hogy a média folyamatosan szuggerálja a nőket a boldogságra, csodára, stb. Báááár....egy felnőtt ember nem tudom, miért akar másoknak megfelelni...miért nem jó neki a sajátja...
Lehet "a neve a gyereknek" akármi de valószínűbb, hogy azidőtájt "esik le" az anyukának, hogy "baccus én nem ilyen lovat akartam"...és persze mindenki vérmérséklete, stílusa szerint reagál a dologra.
Van azért szerencsére aki felnőtt már annyira, hogy akármi is van, megpróbálja kihozni belőle a legjobbat
Én meg a gravitációban nem hiszek. De attól még létezik az a dög :)
Kicsit finomabban is írhattál volna, de itt egy link:
http://www.webbeteg.hu/cikkek/depresszio/10753/a-szules-u tani-depresszio
Hát hogyne! Ez természetesen szabad, szuverén döntése minden érintettnek.
"Gyertek fel dumálni hozzánk. X utca y szám, BKV-val ez és ez a megálló, onnan tíz perc gyaloglás, gyerekkel húsz. Harmadik emelet, babakocsi max. 1 db fér el a lépcső alatt. A nappalinkban van kb. 3 szabad négyzetméter, ott eljátszhatnának a gyerekek."
Biztosan tolonganának:)))
Nyilván arról próbál beszélgetni egyik ember a másikkal, ami lehetséges közös/kapcsolódási pont. Lehet, hogy az illető felkészülten és lelkesen tudott volna veled beszélgetni a kortárs orosz irodalomról, vagy a vadvízi evezésről, vagy a lekvárfőzésről, de első blikkre, idegenként honnan tudhatta volna, hogy téged ezek közül érint-e valamelyik téma vagy nem?
Hmmm...na ebben pl nem hiszek. Bassza má'meg anyuci, ne akkor depizzen, mikor végre megszületett a bébirépa.
Úgy tudom, a szülés utáni depresszió (6 hetes kor körül) nem betegség, hanem élettani folyamat. Akkorra ürülnek ki az anyai szervezetből azok az opiátok, amelyek addig a "boldogságos kismama" állapotban tartották a szülőt.
Szervezhetsz te is kismama klubot. Olyat, amilyet szeretnél.
Egyik gyerekem nem kertes házba született, levegőzni mindig el kellett vinni sétálni, így a fél életemet játszótereken kellett töltenem.
Igyekeztem jó messzire elkerülni a kismamákat!
Ahányszor csak szóba elegyedtem velük, a világon semmi másról nem tudtak beszélni, csak mit eszik, mit iszik, alvás, sírás, kaka-pisi - mintha mind szellemi fogyatékos lett volna.
Persze, mindenre van példa meg az ellenkezőjére is. De szerintem könnyebb egy jó dolognak felfogni a gyerekkel járó teendőket, az otthon töltött mindennapokat, a félretett "felnőtt" dolgokat, ha az ember vágyott már egy gyerekre, és próbált lelkileg felkészülni arra, ami vele jár. Én ismerek olyan nőt, aki nem szerette a férjét, akinek gyerekeket szült. Amellett, hogy nem tudom felfogni, mi vitte rá erre, látom azt is, hogy a gyerekeiben nem bírja elviselni azokat a dolgokat, amiket a férjében sem. Nagyon sok tényező befolyásolhatja, hogy végül szereti-e valaki a gyerekét, a gondozás és a normális nevelés viszont még akkor is kötelessége, ha már egyszer megszülte, ha nem is szereti igazán. A legtöbb nő megteszi ezt, persze, de a nemszeretést akkor is megérzi a gyerek, ha a nő még önmagának se vallja be, hogy ez így van. A szülés utáni depresszió pedig egy betegség, és szintén nem keverném a normális, átlagos esetek közé. Ha az ember valamire készül, akkor azért az átlagot veszi alapul, nem az extrém eseteket.
Mint ahogy a fordítottjára is van példa. Elég csak hozzá egy szülés utáni depresszió is.
Azért sok olyan eset is van, hogy mondjuk "besikerül" egy gyerek, még nem tervezték, de mégis imádják.
És aki kicsit is agyalósabb, lehet, hogy sose fogja érezni ezt a mindent elsöprő valamit. Ami nem jelenti azt, hogy ne válna belőle tök jó anya vagy apa, és ne lelné nagy örömét a gyereknevelésben.
Szóról szóra!!!!
A másik kedvencem, ha azt mondják, én azért nem rinyaként élem meg a gyerekem kiskorát, mert jó gyerek. Hát persze, ő biztos sose sírt, sose nőtt a foga, sose fájt a hasa, nem volt növekedési ugrása, nem volt kialvatlan és nyűgös velem együtt néha, tökéletesen született, cicerói körmondatokban, világosan megfogalmazta, mit szeretne, órákra magára lehetett hagyni stb. Persze, hogy nem így volt, ő is olyan volt, mint bármelyik más kisbaba, és semmi segítségem nem volt a férjemen kívül, aki viszont nagyon sokat dolgozott. DE én is érzem és értem azt, amiről írsz, hogy mivel készen álltam rá és az a mindent elsöprő és félretevő vágy késztetett a vállalására, amikor már a világon a legjobban vágysz valamire, így tehát elsősorban én is úgy éreztem, mint amikor megkapod azt a karácsonyi ajándékot, amire már évek óta vársz, és nyilván nem azon fogsz szörnyülködni, hogy kicsit nehéz kicsomagolni és folyamatosan gondozni kell később is. Sőt visszagondolva sem az fog eszedbe jutni, hanem az, hogy mennyire örültél neki és örülsz neki, amíg csak megadja neked az ég, hogy örülhessél.
A 2. gyerek kérdése is hasonló. Írtam és gondoltam is már én is sok indokot, miért nincs még második és valszeg miért marad ez így. De volt egy egészen konkrét kikötésem is saját magammal szemben, amit megfogalmaztam kimondva is saját magamnak: addig nem lesz 2. gyerekem, amíg ugyanolyan elemi erővel nem kívánom az életre hívását, mint az elsőét. Egyrészt, mert minden gyerek, a harmadik, de még a tizedik is megérdemli azt szerintem, hogy annyira várják, vágyják, mint az elsőt. Másrészt, mert magamról is tudtam, hogy mindazt, ami az anyasággal jár, és bizony ezek között vannak tényleg kőkemény dolgok is, nem lehet másképp épen és boldogan végigcsinálni, csak akkor, ha minden pillanatban benned él a tudat: én akartam, én vágytam rá, és lám, most meg is kaptam. Enélkül valóban nagyon nehéz lehet, talán túl nehéz is.
Ha valaki tőlem azt kérdi, hogy mikor vállaljon gyereket, én mindig ezt válaszolom: azon túl, hogy a körülményeid adottak (elsősorban egy olyan férfi, akinek ha a hasonmása lenne a gyerek, akkor is imádnád), elsősorban csak akkor szülj, ha már elsöprő erővel kívánod, minden porcikáddal, idegszáladdal, ha magad leszel az ima, amely egy gyerekért kiált. Addig ne. Ha ez valakinek sosem jön el? :( Hát szomorú lehet, de annak nem muszáj erőltetni szerintem se. Utazgasson helyette, kalandozzon, éljen, teljesedjen ki másban.
Sztem te nem ugyanazt a topikot olvastad. Csak leirtuk oszinten, h vannak nehez pillanatok. Vannak igazi anyatipusok, nekik nyilván könnyebb. De vagyunk páran, akik igenis nehezen viselnek bizonyos korszakokat. Viszont tudjuk, h ezek elmulnak. Ettől még megtörtentek. És egyikünk sem évekről irt, inkabb csak honapokról. Es? Olyan nagy baj ez? Ennek ellenére sztem mindenki jó anya, aki igazán szereti a gyerekét.
Ne hülyéskedj, persze, hogy van!
Nem is konkrétan boldogságnak nevezném, hanem valami más "erőnek". Nem tudom, nekem mondjuk sosem volt kérdéses, hogy gyerekeket szeretnék, és hiába hiányzik a lustálkodás meg a szabadság, hiába vagyok fáradt és ideges: soha, egyetlen pillanatban sem éreztem úgy, hogy cserélnék a régi, gyerek nélküli önmagammal/életemmel.
Én is csatlakoznék az ellentáborhoz. Tényleg csodálkozva nézem ezt a jelenséget, hogy mekkora divat lett rinyálni a gyerek miatt, miközben le van ugatva az, akinek sikerül boldogan megélnie mindezt. Az én fiam még nincs 3 éves, szóval igazán nem lehet azt mondani, hogy az évek megszépítették az emlékeket. De biztosan állítom, hogy az utóbbi 3 év volt eddigi életem legszebb, legtartalmasabb időszaka, minden nehézségével együtt. Mert igen, vannak nehézségek, nem is kevés, nem állítom, hogy az anyaság csak rózsaszín köd.
Engem itt sokan elvakult ősanyának tartanak, pedig nagyon nem vagyok az. Nem különösebben kedvelem a gyerekeket, nem nagyon tudtam velük mit kezdeni. Viszont a gyerekvállalás előtt éreztem, hogy eljött az az idő, hogy csak gyerekkel tudom elképzelni az életemet, és teljessé teszi majd azt. És így is lett. Talán nyálasan hangzik, de korábban el sem tudtam képzelni, hogy valakit ennyire lehet szeretni, félteni, hogy valaki ennyire boldoggá tud tenni. Szerintem itt követik el sokan a legnagyobb hibát, hogy nem érzik ezt a késztetést, nem állnak készen arra, hogy az egész életük megváltozzon (mert tény, hogy a gyerek fenekestül felforgatja az ember életét), nem gondolják át rendesen, hogy mivel jár ez az éltefogytig tartó felelősség, csak becsúszik a gyerek véletlenül, vagy akár szándékosan, mert mondjuk nyomást éreznek a környezetüktől, hogy hát most már illene szaporodni, és meg akarnak felelni az elvárásoknak, ezért szülnek. Vannak emberek, akiknek nem való a gyerek, és nincs ezzel semmi gond, én kifejezetten tisztelem azokat az embereket, akik magukba nézve felismerik, hogy jobb, ha nem válnak szülővé és inkább valami másban találják meg az életük kiteljesedését, és nem szülnek gyereket csak azért, mert így szokás. Viszont ha az ilyen emberek mégis csak vállalnak gyereket, akkor belőlük fog áradni a cikkhez hasonló panaszáradat, és belefulladnak az önsajnálatba, amiért nem élhetik az életüket ugyanúgy, mint a gyerek előtt. És ez senkinek sem jó, sem nekik, sem a gyereknek, sem annak, akit esetleg ezzel a rinyálással elbizonytalanítanak a döntéseikben.
Szívesen, csak őszinte voltam. :)
Szerintem teljesen egyértelmű, magától értetődő dolgokról szaporítjuk itt a szót. Nyilván én sem azt tartom a világ legnagyobb boldogságának, ha félállati szinten lévő, éhező, nyomorgó emberek szülik a biztos éhen halásra a gyereket. Azt sem, ha valaki olyan embertől lesz terhes, akit nem szeret. Azt sem, ha valaki szülés utáni depresszióban szenved. Ez mind-mind a normálistól eltérő állapot, ami sajnos kizárja azt, hogy az életnek ezt a nagyon szép részét valóban szépként élje meg valaki. Én - egy direkt kérdésre, amely arról érdeklődött, van-e mégis a földkerekségen, aki pozitívan éli meg az első időszakot is - azt találtam válaszolni, hogy van, pl. én. Kb. ennyiről szólt a történet.
Mint írtam, nekem a boldogság az, ami nélkül nem tudnék élni. Boldogságot találok a szerelemben, a szeretetben, a gyerekem iránt érzett érzéseimben és még sok minden másban. Szóval én úgy gondolom, hogy a félig üres vagy félig teli pohár kérdése nagyon is sokat számít a mindennapokban.
Sziasztok! Nem is gondoltam volna, hogy a hozzászólásom ilyen vita áradatot indít el... :O
Amúgy így olvasgatva tényleg nagyon szomorúnak találom, hogy vannak akik borzalmasnak élik meg a kisbabájukkal az első pár évet. És tényleg félek,h. ilyen leszek...De azért remélem nem :)
Szóval a lényeg a lényeg, nagyon örülnék, ha valaki írna egy cikket a gyerekvállalás szép és boldog oldaláról. Még ha nem is igaz teljesen, nekem, meg a hozzám hasonló nőknek lehet reményt adna, hogy a szülés után is van boldogság! :)
Szép napot mindenkinek!
Köszi! Tényleg jó hallani, hogy valakinek örömet okozott, hogy gyereket vállalt, és nevel. Örülök, hogy leírtad a véleményed:) De tényleg sok a rinya....Időnként olyan érzésem van, mintha sajnálni kellene azokat, akik gyereket vállaltak. Sőt szinte elvárják egyesek. Így olvasgatva a hozzászólásokat, tényleg az az érzésem,h. jópáran el vannak keseredve. Nekem ez azért furcsa, mert anyukám mindig úgy mesélt arról, amikor kicsi voltam, mint az élete legjobb időszakáról, amit bármikor megismételne...
meg egy mondat erejeig: ami velem es a fiammal tortent egy specialis eset nem hetkoznapi tragedia volt tehat most nem vonnam ezt be ide.
DE: nagyon sok olyan tobbgyerekes szulotol hallottam akinek mar unokai vannak es a csalad atlagos viszonyban van egymassal hogy "ha ma lennek fiatal soha egyetlen egyet se szulnek"
a gyerekei nem lettek csavargok, bunozok semmi kulonos, cask egy 4 gyerekes nagymama mondta nekem azt hogy "sokkal tobb keseruseg banat fajdalom es idegesseg van abban mire felnevelsz negy gyereket becsulettel, kitanittatod oket elinditod oket, mint amennyi orom a szazalekarany meg se kozeliti egyik a masikat"
fuggetlenul attol hogy mindenhol megvan a jo viszony, erintkeznek az unokakkal nincs balhe veszekedes.
es ezt nem egy hanem tobb szulotol hallottam, ferfiaktol pedig azt hogy a gyerekek megjelenese utan sose lett olyan a parkapcsolatuk amilyen elotte volt. termeszetesen nem mindenhol van igy de en meglepoen sok partol hallotam ilyet.
Szerintem teljesen felremagyarazod most mar a cikket, mintha nem is ugyanazt olvastuk volna itt mindannyian.
Lehet hogy neked a gyereked (a gyerek kisbetus szo
) szuletese ota szebb lett az eleted, sokaknak meg nem. csupan ennyi van benne nem kellene egy mas tartalommal megtolteni.
mellesleg az en eletem pl. pocsek volt a terhesseg alatt lenyegesen rosszabb let a gyerek szuletese utan es akkor fordult jobbra amikor mar legalabb 3 eves volt es azutan.
es nemcsak azert volt igy mert en rossz kapcsolatban eltem es nem szerettem azt akitol a gyerek szuletett, nagyon sok anya egy rendben levo parkapcsolatban is ugy erzi hogy az elete negativan valtozott ahhoz kepest ami elotte volt. nem, nem azt kivanja hogy ne legyen a gyerek, haljon meg meg szunjon meg letzeni, egyszeruen konstatalja hogy neki az hogy a gyerek megerkezett sokkal tobb terhet hozott mint oromet, legalabbis jelenleg. ez lehet rengeteg dolog fuggvenye, szules utani depressziotol a kialvatlansagig amirol jo ha tudod a nacik es az oroszok kinzoeszkozkent alkalmaztak mert az alvas hianyatol egy ember kepes megbomlani, ongyilkossagot vagy gyilkossagot is elkovetni. legtobb uj anyat ez keszit ki mindennel jobban. En lattam olyan kismamat akinek a ferje akkor volt katona amikor a gyerek szuletett hogy fel ev alatt 40 kilot fogyott. amugy se volt vastag, mert egyetlen ejjelt nem tudott vegigaludni de volt olyan het amikor napi ket oranal tobbet nem tudott aludni.
szoval probald megerteni nem mindenki eletenek a fenypontja se a szules se a "GYermek". neked az volt hurra hurra eljen.
masnak meg nem, ahogy a cikkben szereplo nonek se. nem hiszem hogy ettol meg ne latta volna el a csecsemot vagy utalta volna. cask egyszeruen nem tartotta a legcsodasabb idoszaknak ezt az idot amirol a cikkben szo volt.
azt gondolom hogy nyitott vagy kulonfele mufajokra es kesz. es ebbe pontosan belefer a Liszt rapszodiatol az Agatha Christie regenyekig (imadom, szerintem o a krimik klasszikusa
) minden. es egyaltalan nem kell mindent es mindenkit szeretni meg ismerni akirol egyesek azt gondoljak hogy trendi meg hozzatartozik az alapmuveltseghez stb.
mondok egy peldat Olasimbo a kortars kolteszetet emlitette. Gondolom mivel o USA ban el ebbe belevette az ottani kortars es a Magyar kortars koltoket is.
na ez olyan dolog hogy egy atlag amerikait ha nincs semmifele erdeklodese sem kotodese Europahoz absolute nem fogja erdekelni egyetlen Magyar, nemet orosz vagy barmilyen kolto verse. mert ha egyaltalan erdeklik a versek max az amerikai erdekli. Lehet hogy Olasimbo fejbol daralja Petofi osszes muveit de ez aztan nem erdem ott, vagy itt es meg sok helyen nem foleg olyan orszagokban ahol azt se tudjak hol van Mo nemhogy barkit ismernenek onnet. az egyetlen amit szinte mindenutt tudnak rolunk a gulyas es a ciganyzene. En a festeszetben a regi impresszionistakat szeretem mint Szinnyei Merse Pal, a lilaruhas no reproja a szobamban van, de rengeteg orszagban soha nem hallottak rola pedig Picasso mazolmanyait egy napon nem lehet emliteni azzal. en utalom a modern abstract muveszetet Picassot vagy Salvador Dalit akkor se akasztanek a falamra ha fizetnenek erte. Pedig bizonyos korok szerint ez az igazi.
Itt jartam nehany olyan ember lakasaban ahol festmenynek nevezett borzadalmak sulyos szazezrekert ultek a falon. egyik rondabb volt mint a masik. Mivel joszivvel nem tudtam volna dicserni igyekeztem ugy kikerulni a beszelgetesben a temat hogy ne kelljen velemenyeznem.
szoval en azt gondolom a fold minden orszagaban mas es mas az amit elvarhatonak lehet mondani. na es persze mas es mas annak a szemelye aki elvar valamit. en ruhellem a sznobokat es errol a szegeny O. rol orditott a sznobsag.
Azert borzasztó sok függ attol is,h milyen a gyerek...
Lehet birkaturelme az embernek,ha egy eszméletlen sírós babát kapott a sorstól.Meg nyilván felfogás kérdése.Aki előtte is laza volt,ugy értem nem stresszelte magát h Uristen gyerekem lesz,az szülést követően se fogja.Akik meg állandóan a könyveket bújjŕk es hallgatnak a vedonore,akinek még gyereke sincs,na abból lesznek a csőlátású állandóan aggódó anyukák!
Szerintem te más cikket olvastál.
Hol írja azt, hogy jobban szeretett Dallast nézni?
Szimplán leírja, hogy a gyerekvállalással mi minden megváltozott az életében.
Én meg azokat a dumákat nem bírom és nem is hiszem el, amikor valaki leírja, hogy ő a gyerekével töltött minden percet élvez.
Az embernek pedig nem néhány hónapra változik meg az élete a gyerekvállalással hanem jó pár évre.
Sokan nem is gondolnak bele, főleg pasik, hogy nem csak aranyos gögicsélés, meg babaillat egy gyerek.
Akit meg egy ilyen cikk eltántorít a gyerekvállalástól, az tényleg jobb, ha nem is vállal!