Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nagyon régen nem voltam...de olyan dolgok jöttek közbe, hogy ki kellett hagynom a netezést.
Elnézést kérek, de csak most olvastam ezt a jó mondást, amit írtál. Tökéletesen egyetértek Veled!.
Olvastam egyszer egy sci-fi-t. Földönkívüliek érkeztek a földre állítólag békés szándékkal. Folyamatosan azt hangoztatták, hogy mennyire szeretik az embereket. Míg nem, a nyelvészek felhívták a figyelmet, hogy csak óvatosan a jószándékú idegenekkel, mert az emberek is mondják, hogy szeretik a pl. a csirkét, marhát, na de megenni.
A földönkívüliek a nyelvészekkel kezdték...
Én a rólam terjesztett -- legtöbbször hazug -- pletykáktól szenvedtem legtöbbet az életemben. A kutyákat nem érdeklik a pletykák, csak felfogják a feléjük sugárzott szeretetemet. Ennyiből különbek, mint az emberek.
Úgy általában szeretem az embereket. Az állatok közül a kutyák a kedvenceim, de szeretem a papgájokat is.
atom után szép élet lesz
Ezt én is így látom. Már hanyatlunk.
De lesznek akik túlélik. És ez már nem pénz kérdése, az életre való képességet nem lehet megvásárolni.
Nem érted, és nem érted. Hogyan is érthetnéd, ha sosem volt családtagod egy állat.
Az én gyerekem nem úgy szereti az állatainkat, mint a plüsstakaróját. Azokat nem kell megetetni, cserélni az almukat, kimosni a vizestáljukat. Pedig az enyém gyerek még nincs 3 éves. És az alomcserén kívül esténként az ő dolga az aprónép ellátása. És nem megy addig játszani, ameddig nincs friss vize a maccsnak.
Nem érted...képzeld el, gyerekkoromban olyan nyaralást mondtak le a szüleim, amire egy évig gyűjtögettek, és évekig vágytak. Mert a cicc megbetegedett. És nem azért mondták le, mert nem lett volna aki elvigye a dokihoz helyettük, hanem mert baromira nem érezték volna jól magukat, ha nem lettek volna a beteg cicc mellett. Ugye nehéz megérteni?
Nem is kell! Csak el kell fogadni, hogy vannak, akiknek más az értékrendje, mint például a tied....
ez embernek már vége
csak idő kérdése
Ez már csak azért sem igaz, mert senki nem tart otthon az emberi méretnél nagyobb méretű állatot. Legfeljebb kertben.
Dehogy tud!
Ha megvalósul, akkor kipusztulunk. És talán mi lennének az elsők, mert a többi faj nem lenne nem lenne olyan veszélyes a számára mint az ember.
Ez nagyon jó!
Erre hallottam egy jót egyszer: Ha kutya lennék, nem tartanék otthon embert.
de okos és azt is tud csinálni
Ha az embernek nem lenne villámló botja, nem lenne ragadozókirály.
Ha az állatok összességéből a legkedvezőbb tulajdonságaikat összegyúrnánk, jobbat kapnánk az embernél, csúcsmodellt. És akkor jöhet a félelem, az a lény fog minket megenni?
Szia!
Én a békát még puszilgattam is, de nem akart királyfivá válni!
A pókok pedig szóba sem állnak velem,meredten nézik a falat.
A kedvencem egy tyúk volt, aki a kezemből evett palacsintát. 
Az emberekkel nehezebb szót érteni, nem azt figyelik hogy mit mond a másik, hanem hogy mit akarnak ők mondani. 
Lehet, hogy nem teljesen jo a pelda, bar szerintem megallja a helyet, mert egy kisgyerek is nagyon tud ragaszkodni az allatahoz, s nemcsak pillanatnyilag, hanem akar egesz eleteben, ha a szulok ebben tamogatjak. S nagyreszt neveles es pelda, elmeny kerdese, hogy ez merre alakul. De akar igaz a pelda, akar nem ugy gondolom, hogy nem igaz az, hogy aki az allatat szereti, ragaszkodik hozza az azert van, mert az mashonnan nem kap feltetlen szeretetet.
S az, hogy valasztania kellene a barat vagy az allata kozott kerdes nem is ertem, hogy merul fel. Miert kellene koztuk valasztani? Ha a baratom tudja mi a helyzet, hogy elunk. Innentol nincs kerdes.
Gondolom itt a masik topikbol jott at a gondolat, ahol vita volt ezen, hogy lakasban allat vagy sem, mert mi van, ha olyan jon, aki nem szereti.
Igen. A kutyam csaladtag, akit nem zavarok ki a megszokott helyebol csak mert van esetleg egy allatgyulolo baratom ( ami ugyan nincs, tehat ez elvi gondolat futtatas csak ), aki ellatogatna hozzam, hanem inkabb mashol talalkozom vele, ha nem tudja elviselni a kutyam. S feltetelezem, hogy az embernek van annyi esze, erzese, h nem varja el, hogy azt a kutyat, aki vilageleteben lakasban lakott kirakjam csak mert o utalja az allatokat. Ha elvarja, akkor nem is lenne igazi baratom. Nem is hiszem, hogy allatgyulolo emberhez olyan kozel tudnek kerulni, hogy oszinte barati viszonyt alakitsak ki.
A kutyaim lakasban vannak, aki ezt nem szereti es talalkozni akar velem, akkor sok kavehaz van, ahol megtehetjuk, s nem fogom magammak vinni a kutyam.
Sajnos nem értetted, amit írtam. Nem azt mondtam, hogy csak a magányosoknak van állatuk. (Pl. nekünk is volt - most nincs, mivel sokat utazunk ide-oda, és az egy állatnak csak szenvedés)
Az nem teljesen okés nekem, ha valaki egy állatot az emberek fölé helyez. (Persze, van olyan ember, aki tényleg kevésbé érdemli meg embertársai szeretetét, mint egy kutya, de hogy valaki általánosságban kijelenti, hogy a kutyák hűségesek, az emberek meg szemét csalók, az nem normális szerintem. - Nem az ember, a jelenség.)
A kisgyerek nem úgy szereti az állatokat, mint egy felnőtt (szerintem egy kisgyereknek eszébe se jutna olyat mondani, hogy jobban szereti a kutyáját, mint a barátját) - esetleg pillanatnyilag. A kisgyereknek egy állat érdekes. Egyébként a gyerekek pl. a kedvenc takarójukat, plüssállatukat is "szeretik". Szóval szerintem ez a példa nem vág ide.
Az állatokat általában véve nagyon szeretem, az emberek felé való szeretetem az nehezebben jön, és szelektív. De ezzel nem vagyok egyedül. Nem lehet mindenkit szeretni, és nem is kell. Hülyeség emiatt büntudatot érezni.
Nekem mindíg gyanús mikor valaki kijelenti hogy ö szereti az embereket. Mindegyiket? Ááááh, akkor te vagy hazudsz, vagy Jézus vagy. Vagy csak most pottyantál ide a földre és még nem ismered öket.
Aki meg minden emberben mindenáron csak a jót akarja látni (még a gonoszakban is) az mindíg olyan eröltetettnek tünik.
Szereted-e az embereket
E temaban ez az egyik kedvencem magyar nyelvteruleten
... Füst Milán
sírjára ezt szerette volna felvésetni:
Itt nyugszik Füst Milán magyar író.
Csak kevés embert szeretett, és azokat is utálta.
Én is rendszeresen beszélgetek az állatokkal. Kutyával, macskával, kecskével, de néha még a szúnyoghoz is szólok pár emberi szót. Pedig nem vagyok se megkeseredett, se magányos.
Én úgy gondolom, hogy ez elsősorban attól függ, hogyan nőtt fel egy ember, hogyan nevelték, hogy szokta meg, hogy egy állat az élet része, vagy sem. Köze nincs a környezetében élő emberek által kapott-adott szerethez.
na ez így korrekt. én pl evvel totál egyetértek. És szeretem is az állatokat, a gyerekeket is így neveljük. De. Hogy az állat fontosabb legyen mint mi, vagy hogy mert bezzeg a kutya ló, megcsak, az aztán a szeretet, egy ember nem tud szeretni, meg az emberek rosszak az állatok jók... ezektől valahogy feláll a szőr a hátamon....
En is folyamatosan beszelgetek veluk. ( szerintem pontosan ertik is mit mondok :) ) a gyerekeim is allatok mellett nottek fel. Most miutan a nagyobb mar egyetemista szenved a hianyatol, h nem tarthat, a kicsi meg mar most mondja ez fog neki nagyon hianyozni, amikor elmegy.
Az biztos, hogy sokat lehet toluk, veluk tanulni.
Bocs, de ezt gondolni butaság!
Ha így lenne, kizárólag csupa magányos ember tartana /szeretne csak állatot.
Szerinted csak magányosoknak van állatuk? Ugye hogy nem!?
Pont olyan ez, mintha azt állítanád, a gyerek is ezért kell!
Az állattól is, a gyerekedtől is, a barátodtól is, a családtagodtól is kapsz szeretetet, ez igaz, de ugyanakkor adsz Te is!
Adni néha jobb, mint kapni, ezt ugyan, ki ne tudná?
Ha adni tudsz, gazdagabb vagy, mintha csak kapsz.
Én is tudok beszélgetni az állataimmal. Pedig nem vagyok egyedül. És nehéz is, mert a lányomnak be nem áll a szája. Viszont ő is tud kommunikálni velük.
Én úgy gondolom, hogy az a gyerek, aki úgy nő fel, hogy a családban van egy nála kisebb is, akire neki is gondot kell fordítania, és mi belevonjuk ebbe, már nem egészen három évesen is, jobb, empatikusabb emberré válik.
"A másik topki kapcsán beszélgettünk erről a férjemmel, mindkettőnk véleménye az volt, hogy csak annak van szüksége állatokr, akiknek az életében nincs olyan ember, akitől megkapná a feltétlen szeretetet."
Ez azon emberek véleménye, akik sosem éltek egy fedél alatt egy állattal -- és most nem aranyhalra gondolok -- és nem tudnak mit kezdeni a jelenséggel. Én úgy gondolom, hogy ez elsősorban attól függ, hogyan nőtt fel egy ember, hogyan nevelték, hogy szokta meg, hogy egy állat az élet része, vagy sem. Köze nincs a környezetében élő emberek által kapott-adott szerethez.
Persze, van olyan, hogy valaki egyedül van, és szerez egy kuttyot, vagy maccsot, hogy ne legyen üres a lakás. De az állatszeretnek és állattartásnak nem ez a lényege. És persze olyan is van, hogy valaki gyerekkorában szeretett volna egy kutyát, és anyuék túl macerásnak tartották, így ahogy saját lakása lett, beszerzett egyet.
De többségében mégis úgy gondolom, attól függ, hogyan szocializálódott az ember. Én, ameddig tanultam, és albérletben laktam, kimondottan szenvedtem az állatok hiánya miatt. Nekünk mindig volt kutyánk-macskánk, én el sem tudom képzelni, hogyan lehet élni nélkülük. Persze lehet, de minek?
Olyan környéken laktam, ahol minden udvaron volt, kutya-macska, mindet ismertem. Amíg kiértem a buszig, az öt perces útból félóra lett, mert minden kerítésnél megálltam. És sírva fakadtam, amikor egyszer kijött egy gazdi, hogy ő minden reggel elnézi, hogy társalgok az állataival, és ő ad nekem egy kiscicát. Mert nem tudtam hazavinni, egyetemistaként a lakhatás ugyancsak bizonytalan volt.
Amikor összeköltöztem a párommal, egy kétszobás panelben laktunk. Három évig terveztünk, számoltunk, ameddig megvettünk egy házat, és az volt az első, miután berendezkedtünk, hogy hoztunk egy ciccet. És akkor felsóhajtottunk, mostmár igazi otthon a házunk. Azóta van még kettő, utcáról mentett, plusz egy kutya. És már gyerek is van, akit szintén ebben a szellemben nevelünk. És úgy látom, sikerrel.
Az biztos, hogy sok embernek nem kellene allatot tartani, mert goze nincs alap dolgokrol. S hirtelen felindulasbol vasarol, visz haza kisallatot, mert de cukiiiiii. De ez mar megint egy mas kerdes.
Nem hiszem. Idos embernek egy allatka az tars. Tud vele beszelni. Nincs egyedul. Jot tesz a lelkenek. Raadasnak jo program is, mert a kutyajaval elsetalgat, igy kenytelen naponta tobbszor setalgatni. Tehat az egeszsegere/ fizikumara is jol hat.
Szerintem ez nem igy van. Az, hogy valaki szereti az allatokat es szuksege van rajuk nem zarja ki a feltetel nelkuli szeretetet ember reszerol sem. Pl alapbol majdnem minden kisgyermek szereti az allatokat, s ha hagyna a szulo, akkor lenne minden csaladban. Aztan persze ez valtozik, mert van, akit pl er egy kutyatamadas es onnantol nem szereti, vagy a szulok nevelik bele az utalaltot, felelmet, vagy egyeb okok miatt csokken a felnottek kozt ez az arany de: Vajon akkor a kisgyerekek nem kapnak feltetel nelkuli szeretetet?