Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Aloe gélt mikor és hogyan

Torolt_felhasznalo_129490
Torolt_felhasznalo_129490
Létrehozva: 2004. július 4. 23:26
Sziasztok!
Tud vki pontos felhasználási javaslatot mondani? Aloe Gélt vettem (nemtom számít-e, FLP-s..) és most kezdeném inni. Az rá van írva, hogy napi fél deci az ajánlott mennyiség, de MIKOR és milyen körülmények között??
Éhgyomorra? Evés előtt, után, stb.?
Egyéb kikötések az alkalmazása során?
Épp egy másik méregtelenítést is csinálok, ahhoz mást kell ennem éhgyomorra, szóval, most mikor igyam?
  1. Torolt_felhasznalo_535263
    Torolt_felhasznalo_535263
    2006. november 30. 03:4445.
    Mennyisegeket is tudnal irni a vitaminokrol, asvanyi anyagokrol, egyebekrol, hogy osszehasonlithassuk mondjuk az almalevel?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_935239 (42)
    2006-11-29  23:05
  2. 2006. november 29. 23:1544.
    malyd  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_935239 (42)
    2006-11-29  23:05
  3. 2006. november 29. 23:1343.

    Jééééééé......... létezik még ez a topic? 

    Ha a topicindítónak írtál, akkor láthattad volna, hogy ez egy  elég régi topic, az indítója meg 2005. májusa óta nem is járt az NLC-n .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_935239 (42)
    2006-11-29  23:05
  4. Torolt_felhasznalo_935239
    Torolt_felhasznalo_935239
    2006. november 29. 23:0542.

    Heló.

    Küldök neked egy pár fontos információt az ALOE VERA GÉL - hez.

    Tudnod kell,hogy a növény Szuptrópusi Trópusi éghajlati növény,ezért Magyarországon nemigazából vannak benne azok a hatóanyogok mint természetes körülmények között fejlődött növényben.

    Történelmi tapasztalatok és kutatások eredményei alapján-több mint 240 ismert hatóanyagával tökéletesen beleillik a természet által biztosított,az egészség megőrzését,helyreállítását szolgáló törekvésekbe.

    VITAMINOK B1,B2,B3,B6,B9,B12,C,E,B,

    ÁSVÁNYI ANYAGOK Kálcium,Foszfor,Kálium,Vas,Klór,Nátrium,Mangán,Réz,Króm,Cin k,

    Hét eszenciális aminósav,meg sorolhatnám napestig.

    Alkalmazási terület.

    Depresszió,levertség,rossz közérzet,fizikai állóképesség javítása,regenerálása.

    Az Aloe Vera Gél természetes hatóanyagai révén javít a szervezet hiányállapotán,szabályozza az immunrendszert,felgyorsítja a sejtek megújulási folyamatát.Segíti és aktivizálja a szervezet öngyógyító folyamatát.

    Fogyasztás előtt felrázandó!Afelbontás után hűtőben kell tárolni.

    Étkezés előtt 1/2 dl.A szervezetnek napi 2-2 1/2 liter folyadékot meg kell inni,mert különben a méregtelenítési folyamet következtében megfájdul a fjed,és még malyd azt a következtetést vonod le-nem jó a termék.

    Amennyiben,bővebb információra van szükséged,

    irodagepjuhasz@chello.hu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129490 (1)
    2004-07-04  23:26
  5. 2005. augusztus 24. 22:2141.

    Amit pedig a kuruzslókról írtál,arra csak azt tudom mondani,hogy felelõsséget nem vállalhatok értük,de elmagyarázhatom az embereknek,hogy az miért kuruzslás...és megértik.

    Már csak azért is így kell tennem,mert a kuruzslók tevékenysége rám is rossz fényt vet.Csak így tudok védekezni.

    éppen ezért úgy gondolom,hogy Te sem hagyhatod annyiban,ha valamelyik munkatársad valótlant állít...azzal minden kinek árt...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2005. augusztus 24. 22:1440.

    Anna! ki beszél itt hülyeségrõl?

    olvasd át kérlek,mit írtam...nem azt,hogy hülyeségeket beszélnek.

    Nem kell értük felelõsséget vállalni,csak megnézni,mit állítanak,s mint magad mondod -hülyeséget- akkor csak annyit kell rá mondanod,hogy kérem,ez itt hülyeség.

    Mi szeretnénk Neked a legjobban hinni.mert szerintünk is hülyeség.

    Mindjárt részbeni egyetértés lenne legalább köztünk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. augusztus 24. 20:5939.

    Egyeszru megoldasi javaslat: a Ceg keszitsen olyan tajekoztatot amiert kepes felelosseget vallalni, es irja bele, hogy az ezen tulmeno allitasokert a ceg nem felelos, nem tamogatja oket.

    Valamiert azt hiszem, a Ceg ezt soha nem fogja megtenni. Nem erdeke. Miert vagyok ilyen rosszhiszemu?

    előzmény:
    stühmer (38)
    2005-08-24  19:08
  8. 2005. augusztus 24. 19:0838.

    Szia Anna  

    "tízezer FLP-sért pedig nem vállalhatok felelõsséget, ezt nyilvánvalóan senki nem is várja el"

    Teljesen igazad van. Aláírom, elfogadom. De tudod, a probléma mégiscsak itt van. A vevõ nem 10 000 FLP ügynökkel találkozik, hanem eggyel. És amit az mond, számára az a 100 %.  És ha az az egy lelkiismeretlen, nagyképû, tudatlan, pénzsóvár, esetleg félretájékoztatja és fõleg félrekezeli a beteget, az ügy mégiscsak lecsapódik, és mindenkin.

    Teljesen biztos vagyok abban, hogy Te nem a pénz hajtod, hanem lelkiismeretes vagy és becsületes. De azt nem tudod elérni, hogy mindenki Hozzád forduljon. Te biztosan nem állítanál ilyen marhaságot, hogy a szer meggyógyítja a cukorbetegséget, de egy másik ügynök ezt állította.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551680 (35)
    2005-08-24  16:54
  9. 2005. augusztus 24. 18:2137.

    Tehat hivatkozhatok Rad, barhol, hogy egyetertesz velem az aloerol alkotott es itt publikalt velemenyemmel.

    Koszonom, elni fogok az engedelyeddel, visszavonasig. Termeszetesen barmikor visszavonhatod az engedelyt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551680 (36)
    2005-08-24  16:54
  10. Torolt_felhasznalo_551680
    Torolt_felhasznalo_551680
    2005. augusztus 24. 16:5436.

    Deepdiver,
    kapitulálok: IGAZAD VAN! Mindenben!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (34)
    2005-08-24  16:43
  11. Torolt_felhasznalo_551680
    Torolt_felhasznalo_551680
    2005. augusztus 24. 16:5435.

    Kedves Senpenlamo!

    Nem 5 perc alatt csorog végig, de egy üres emésztõrendszerben ennyi "követési távolság" elég... mivel egy üres emésztõrendszerben egy folyadék kicsit gyorsabban halad, mint mondjuk a csülök pékné módra, vagy egy szalonnás-kóbászos parasztreggeli. Szó sincs arról, hogy a picinykét hosszú bélrendszeren 5 perc alatt végigmegy, csupán arról, hogy egy kis egérutat kell nyernie, hogy dolgozni tudjon. Dehát tudod Te jól, mirõl beszélek!  

    A gyümölcs pedig csupán egy javaslat, semmi köze az aloéhoz. Csak ha valaki kiad 5ezer Ft-ot egy aloe gélért, akkor legalább annyit tegyen még hozzá önszántából, hogy egészséges ételeket fogyaszt reggelire, nem pedig a fenti példában említett szántóvetõknek való kalória- és koleszterinbombát. Ennyi!

    Az én munkatársaim nem beszélnek hülyeségeket, ebben biztos lehetsz, tízezer FLP-sért pedig nem vállalhatok felelõsséget, ezt nyilvánvalóan senki nem is várja el. Ahogy az egész orvostársadalomtól sem várják el azt, hogy néhány GYILKOS ORVOS bûnéért vezekeljen. :-)
    Vagy hogy neked való példát hozzak: a sok csaló és kuruzsló természetgyógyász hülyeségéért néhány komoly természetgyógyász felelõsséget vállaljon, igaz?  

    előzmény:
    senpenlamo (32)
    2005-08-24  16:04
  12. 2005. augusztus 24. 16:4334.

    Az FLP-s aloe gelben nincs hashajto.- Irja Anna_FLP

    Aki issza annak ket napig hasmenese van.- Irja Anna_FLP ket sorral alabb.

    A hashajto definicioja annyi, hogy ha beveszed, akkor hasmenesed lesz. Tehat definicio szerint az aloe gel hashajto hatasu.

    Ez nem baj, nem szegyen...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551680 (31)
    2005-08-24  15:48
  13. 2005. augusztus 24. 16:1533.

    Verocska átadta az üzenetet.

    . A méregtelenítés (minden méregtelenítés, böjt, léböjtkúra, búzafûlé stb. is) az elsõ két napon rossz közérzettel, izzadással, gyengeséggel és olykor heves hasmenéssel jár, mert a szervezet nyomja ki magából a salakanyagokat.

    az egészbõl engem ez lepett meg,mert én azt tanultam és tapasztaltam,hogy ezek a kellemetlen tünetek csak akkor jelentkeznek,ha az ember nem iszik elegendõ folyadékot...ha iszik napi 3 liter vizet,akkor nincs semmiféle káros mellékhatása sem a salaktalanításnak...ha valaki a gélt fogyasztja ,és eleget iszik,neki sem lesz semmi baja,sem fejfájása,sem gyengesége... enyhe hasmenése viszont az egész kúra alatt  lehet,mert a széklet fellazul.

    majd Verocskával üzenek Neked,hogy gyere át légyszives egy rövid idõre mégiscsak arra a másik topicra,mert a munkatársaid által állított valólan dolgokat jó lenne,ha valaki megcáfolná,különben a cég hitelét rontja az a néhány megválaszolatlan,de fontos kérdés.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. augusztus 24. 16:0432.

    Kedves Anna!

    Mindig nagyon érdekeseket írsz,mindig tanulhat Tõled az ember lánya valamit.

    ezt ugye itt Te írtad?

    Ha csak méregtelenítésre és immunerõsítésre kaptad, akkor reggel, amikor felkelsz, igyál meg belõle egy jó fél decit, ha nem bírod natúrban, akkor egy fél deci-deci teába vagy 100 % gyümölcslébe öntve. Nekem az volt a módszerem, hogy zuttybe és gyorsan utána hideg ásványvíz, hogy leöblítse. :-)
    Még legalább 5 percig ne egyél, hogy hatni tudjon (végigcsorogva lemossa a bélbolyhokról a káros lerakódásokat)! Utána gyümölcsöt egyél reggelire, vagy legalábbis

    ezt akkor most úgy értsem,hogy amint lenyelem a gélt,az emésztõ rendszerem automatikusan leáll,nem keveredik a géllel semmi,hanem gél formájában 5 perc alatt végigcsorogva lemossa a bélbolyhaimat?mind,az összes káros lerakódást?az sem zavarja a gélt ebben,hogy az én bolyhaim több méteren keresztül tartózkodnak bennem?ilyen nagyon gyorsan halad?igaz,csúszós...

    Ennek õszintén örülök 

    már csak egyetlen kérdésem lenne:miért kell gyümölcsöt ennem utána reggel,vagy legalábbis?

    válaszodat elõre is köszönöm 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_551680
    Torolt_felhasznalo_551680
    2005. augusztus 24. 15:4831.

    Igen, a levélbõr alatti nyálkás réteg erõsen hashajtó hatású, ezért van néhány olyan cég, akinek az egészleveles terméke gyengébb hasmenést okoz (ez egyébként jó hír lehet annak, akinek épp erre van szüksége).

    Az FLP, mint a világ aloe vera termesztésének, feldolgozásának és forgalmazásának 92 %-os birtokosa, megengedheti magának, hogy kizárólag csak a levél belsejében lévõ ún. "gélfilé"-t használja fel, az összes többi megy a komposztba. Ebben pedig nincs hashajtó!!!

    Amikor valaki elkezd egy aloe vera gél-kúrát, gyakran a kúra elsõ két napján mégis hasmenése van. Ehhez primitív gúnyolódás és saját ostobaságát eláruló hülye megjegyzések helyett annyit kéne tudni, hogy ez a lötty hogyan mûködik, mit csinál a szervezetben. A méregtelenítés (minden méregtelenítés, böjt, léböjtkúra, búzafûlé stb. is) az elsõ két napon rossz közérzettel, izzadással, gyengeséggel és olykor heves hasmenéssel jár, mert a szervezet nyomja ki magából a salakanyagokat. Az FLP-s aloe-kúra 3.-4. napjától elmúlik a hasmenés és teljesen normalizálódik a széklet, s utána érezhetõ egyfajta vitalitás-növekedés, jó közérzet stb. (még azoknál is, akik nem betegek).

    Ezt az üzenetet add át légy szíves az említett viháncolós topicban lévõknek, mivel nekem személy szerint sem gusztusom, sem idõm nincs ugyanazokat a köröket dettó ugyanazokkal az emberekkel megfutni! Köszi!  

    előzmény:
    aloe_vera (26)
    2005-08-24  05:57
  16. 2005. augusztus 24. 15:4630.

    nyanyci!

    nem attól kaptak sokkot,hogy Te a gyermekednek ezt adod...add,ha a lelkiismereted és az eszed ezt diktálja...

    a sokkot attól a stílustól kapták,ahogyan Te ott megnyílvánultál...azt azért legalább így utólag beláthatnád...

    és még valami...én a helyedben legalább szekinétõl bocsánatot kérnék...azok után,ahogyan ok nélkül megbántottad õt,ez illõ volna

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319116 (17)
    2005-08-23  14:18
  17. Torolt_felhasznalo_551680
    Torolt_felhasznalo_551680
    2005. augusztus 24. 15:3929.

    Te Deepdiver!

    Egészen biztos vagy benne, hogy még mindig az EGY ÉVVEL EZELÕTTI HOZZÁSZÓLÁSAIMAT akarod újra és újra boncolgatni?! Egyszer már elmondtam mindent, fárasztó ismételgetnem. Tudom, hogy újabban nincs mibe belekapaszkodni, de biztos, hogy a tavalyi csontot kell tovább rágni?!
    Nem unalmas? (Mert nekem bizony az!)  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (23)
    2005-08-24  05:36
  18. 2005. augusztus 24. 06:1028.

    A fium HIV tesztje pozitiv volt tavaly, azota neki is adtam, meg persze minden egyuttlet elott alkamazom gelt, es utana befujom firsttel magam, biztos ami biztos. 

    Nekem meg nem volt pozitiv HIV tesztem, es a fium is egyre jobban erzi magat (mellekhatas: a geltol simabb es kemenyebb a szerszama, es jobban csuszik).   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139073 (13)
    2004-08-19  10:14
  19. 2005. augusztus 24. 06:0527.
    Melyik bioboltban???
    Kerlek ird meg priviben es mar megy is az Aloe-kommando! Ezt csak MLM-ben, forgalmazokon keresztul szabad terjeszteni, ez a ceg filozofiaja!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551680 (14)
    2004-08-22  09:38
  20. 2005. augusztus 24. 05:5726.

    Hallotatok a Mayo Klinikarol (USA)? Ezt mondjak az aloerol:

    http://www.mayoclinic.com/invoke.cfm?objectid=17 D3B8C3- 508B-D3DD-173CBF763DE87142 

    Roviden, azt irjak: biztosan hashajto a latexe, de veszelyes hashajto. Az osszes tobbi hatasa bizonytalan, bizonyitatlan (a karos hatasai, a sebgyogyulast lassita es a rakkelto hatasa is bizonytalan es bizonyitatlan!!!!!). Ha ez elterjed, vege az uzletnek! Ilyen hatterrel senki nem fog FLP-s keszitmenyert penzt adni.

    Remelem tudtok nekem segiteni megcafolni a Mayo Klinika velemenyet. Talan az FLP-nek vannak szakemberei, akik jobbak, mint a Mayo Klinika szakertoi!

    Segitsetek, kerlek!

    Verocs

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2005. augusztus 24. 05:5025.

    Az alabb emlitett ket topikon rajtam probaltak szamonkerni az FLP ugynokok fura allitasait. Ha esetleg veletlenul lenne itt valaki, aki kapcsolatban all az FLP-vel, vagy ismert FLP-s forgalmazot,  kerem nezzen at ezekre a topikokra, ne hagyjon engem egyedul a szkeptikusok taboraval! Elore is koszike es puszik erte!

    Vera

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2005. augusztus 24. 05:4224.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. augusztus 24. 05:3623.

    Kedves Anna_FLP!

    Meg tudnad nekem adni az aloe gel vitamintartalmat? Menyi van benne az egyes vitaminokbol? Regota keresem ezt az adatot es sehol sem tudok rabukkanni.

    Mennyi C-vitamin van 1 deciliter aloe gelben? (ezt ugy adjak hozza mestersegesen az FLP-gyarban, tehat ez biztos van benne -igaz, nem aloe eredtu)

    Milyen egyeb vitaminok vannak benne, es milyen mennyisegben?

    Elore is koszike es orok hala!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551680 (15)
    2004-08-22  09:43
  24. 2005. augusztus 24. 05:3122.

    "FLP megvette az ültetvények fölötti légteret"

    Tegnap repultem arra Gabor Piperjevel, nem lottek ram. Jobb ha tudjatok, hogy az osszes viz es az osszes legter a szovetsegi allam elidegenithetetlen tulajdona, nem eladhato es nem veheto meg. Ha az FLP penzt adott erte, akkor az FLP-t csunyan becsapta egy szelhamos.

    Valami vagy csokkenti az immunvalaszt (akkor jo az allergiara) vagy erositi azt, akkor jo a fertozesekre. Egyszerre a kettot nem lehet.

    Az aloe gelt nem inni kell, hanem a borodre kenni, az az egyetlen valoszinu hatasa, hogy a leegeset es egesi sebek gyogyulasat segiti, a tobbi ostobasag. Nezd meg a Mayo Klinika osszefoglalojat a temaban. Ha nem talalod, irj privit, kuldom.

    Meregtelenites = izzasztas, hashajtas. Ha hashajtonak kell, akkor ne a gelt idd, hanem a latexet, de vigyazz, mert rakkelto es majkarosito hatast tulajdonitanak neki.

    "250, az emberi szervezet számára rendkívül értékes tápanyag, továbbá több mint 20 ásványi anyag (köztük cink, foszfor, kálcium, kálium, króm, magnézium, mangán, réz, vas), 22 aminosav (köztük az alábbi 7 esszenciális aminosav /ami ugyi azért esszenciális, mivel a szervezetünk nem képes eloállítani, pedig szüksége van rá/: izoleucin, leucin, lizin, metionin, fenilalanin, treonin, valin) és 12 vitamin (köztük karotin, tiamin, riboflavin, niacin, piridoxin, folsav, cianokobalamin, aszkorbinsav, tokoferol és Kolin)"

    Van benne,igy igaz. De tudod, hogy mennyi???? Tudod, hogy ugyanezekbol a paradicsomban, vagy a csirkecombban 25-80-szor tobb van!!!!!

    "és szép számmal enzimek (olyan katalizátorok, amelyek meggyorsítják az anyagcsere folyamatokat és az életfunkciókat)"

    Azokat az enzimeket a hozzaadott papain pillantok alatt lebontja, inaktivalja.  :-)))) Ugye tudod, hogy a papainnak ez a dolga? A maradekkal a Na-benzoat banik el. Igy enzimhatasa nincsen. Pont.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551680 (10)
    2004-08-16  19:59

Címlap

top