Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2020. december 21. 12:0844462.

    Köszönöm Marika, hogy 


    segitettél.! Kellemes, boldog és egészséges ünnepeket kivánok az egész Családodnak!


    szeretettel évi 

    előzmény:
    margaret3711 (44461)
    2020-12-19  19:14
  2. 2020. december 19. 19:1444461.

    Szervusztok!


    Orulok,hogy egymasra talaltatok.

    előzmény:
    007eva (44460)
    2020-12-19  17:47
  3. 2020. december 19. 17:4744460.

    szia Macsi
    Jaj de jo, hogy "látlak"
    !  Nemigen nyitom ki az nlcét, de örülök. A napokban gondoltam, hogy milyen csodás lehet már a fehér girlandos karifátok, nekem még nincs felöltöztetve, máshogy gondoljuk a dátumot, de azért 24-e előtt megcsinálom. Talán nem lesz csörömpölés ezért. 
    Elővettem a képeid, a csodás teritékek, figurák adventi koszorukat ismét nézve azt kérdezte férjem, hogy hogy van ennyi türelmed, ez több napos bibelődés. Hát hogy! A két nővéreddel, ugye? 


    Nyugis, virusmentes ünnepeket kivánok Nektek! szeretettel Évi 

    előzmény:
    macska54 (44458)
    2020-10-01  00:41
  4. 2020. október 13. 08:0444459.

    Ée akinek nincs facebookja??????

    előzmény:
    macska54 (44458)
    2020-10-01  00:41
  5. 2020. október 1. 00:4144458.

    Kedves Éva keress a fb messengeren Wágner Zsuzsa néven. A profilképem egy cica. Mint mindig.

    előzmény:
    007eva (44455)
    2020-09-23  16:52
  6. 2020. október 1. 00:3944457.

    Sziasztok, hát már jó éjszaka van. Több éve nem jártam erre. De most látom, azaz olvasom zárt csoport lettetek. Nem tudom kivel mi történt azóta, de kívánok mindenkinek, hogy boldog és egészséges legyen. Természetesen a családotok is. Nagyon sok szeretettel gondolok rátok. Macska.

    előzmény:
    borcsamama (44450)
    2020-09-13  20:39
  7. 2020. szeptember 23. 21:5244456.

     


    Elbucsuztak, 2020 Szeptember 13 #44449


     

    előzmény:
    007eva (44455)
    2020-09-23  16:52
  8. 2020. szeptember 23. 16:5244455.

    Hogy határoztak Marika! Zárt csopi lesz?????


    Keresem Macsit, itt szokott előfordulni.


    Brühühüüüüüüüüü


    007evi

    előzmény:
    margaret3711 (44451)
    2020-09-13  21:13
  9. 2020. szeptember 16. 13:4144454.

    Kedves régi nlc-s karácsonyi fórum tagok, olvasók!


    A facebookon https://www.facebook.com/groups/981850295170594 ez a nagy karácsonyos csoport.
    Ha már ezt megtaláltátok, írjatok a modiknak, egyik én lennék, másik Szisszka. Semmi mást nem kérünk, csak egy nick nevet, aztán megbeszéljük a továbbiakat.


    Várunk mindenkit.


    Dóri

  10. 2020. szeptember 16. 10:3544453.

    Kedves Mamcsika!


    Ahogy informáltunk Titeket korábban, a társaság marad ahogy volt; ez azt jelenti, hogy az új csoportba az eddig (írásban is) aktív tagok kerültek. Velük zárt csoportot alakítottunk, ahovŕ háttérolvasókat sajnos nem áll módunkban beengedni. Van viszont több nyílt karácsonyi csoport, ahol biztosan befogadnak. Ennek ellenére nagyon örülünk és köszönjük hogy eddig is olvastál minket! 


     


     

    előzmény:
    mamcsika1960 (44452)
    2020-09-15  18:54
  11. 2020. szeptember 15. 18:5444452.

    Szeretnék továbbra is Veletek lenni, igaz jobbára csak olvasgatni szoktam!!!


     


     


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Bubcsi28 (44449)
    2020-09-13  20:23
  12. 2020. szeptember 13. 21:1344451.

    Nem voltam aktiv tag.


    Sajnalom,hogy igy hataroztatok.Tovabbi sok szerencset kivanok. 


    Marika

  13. 2020. szeptember 13. 20:3944450.


    Keressetek meg minket, várunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!  

    előzmény:
    Bubcsi28 (44449)
    2020-09-13  20:23
  14. 2020. szeptember 13. 20:2344449.

    Kedves Fórumtársak, háttérolvasók, karácsonyi angyalok! 


    Sajnos az nlc-n az utóbbi hetekben hónapokban egyre süllyed a színvonal a működést illetően.


    Ennek eredményeként úgy döntöttünk, tovább állunk. A nevünk és a lelkesedésünk marad a régi, csak nem itt, hanem a Facebook-on folytatjuk a beszélgetést. 


    Aki szeretne továbbra is velünk maradni, kopogjon be, beengedjük. 


    Gyertek velünk, várunk Titeket, az utolsó majd kapcsolja le a villanyt 


    Sok szeretettel Üdvözöl mindenkit "a régi karácsonyi fórum" aktív magja. 


     

  15. 2020. szeptember 13. 19:1544448.

    Sziasztok! 


    Telefonról vagyok, de nem látom a képeket, sőt visdtailvasni is csak az utolsó oldalt tudom, lapozni nem enged.  ☹️


    Borcsanama


    Remélem  Ádám mielőbb meggyógyul és bízom benne, hogy nem ezt a víust kapta el, illetve  hogy afiadnál is minden rendben lesz. Nálunk is vannak már szigorítások a meló helyen, a hónap második felében meg indulnak a tesztelések is. 


    Paradicsomlét tettél el? Gondolom jól elfáradtál. Szívesen tetem volna el én is mindenféle befőttet, de  felénk horror árban van minden gyümölcs és sokszor nem is jó minőségű, ítetlenek. 


    Narocsi


    Jó, hogy te is jelentkeztél,  remélem a fiadéknál is minden rendben lesz vírus ügyileg és mielőbb talál végzettségének megfelelő munkát. Egyébként milyen diplomát szerzett?


    Anyukád miatt őszinte részvétem.


    Bubcsi


    Bízzunk Bene, hogy csak kapsz valami választ ill.  remélem fog működni a kép feltöltés. Finomat főztél. 


    Londonka


    Köszönöm az infót a pakolásról, hajtigatásról, maradok a megszokott módszeremnél. 


    Ladyzso 


    Nálunk is van ilyen üzlet, de nagyon késik, házhoz szállítású meg szerintem nincs.  Finomat főztél te is. 


    Nálunk kínai pirított tészta volt,  hétvégén meg húslevest főztem meg remoskában sült petrezselymes krumpli + kétféle pulykahúsi, az egyik só, majoránnával fűszerezve a másik kefírben  elkevert cornfleks-ve forgatva. Tegnap csináltam egy adag vegetát 8 normál befőttes üveg meg egy pici üveg lett. Lehet kéne csinálni még egy adagot, hogy ajándékba is tudják adni, meg paprikakrémen gondolkodom, hogy jó lenne az is. 


    Anbyi tervem van karácsonyra, csak nem tudom mihez fogják először. 


    Mindenesetre tegnap megkerestem a manókhoz való való szabás mintát, szerintem van is hozzá mindenem csak elő kellene szedni őket és neki állni, csak este már nem akarok zörögni a varrógéppel. Na megyek bicajoztok egy kicsit, aztán meglátom mihez lesz kedvem, lehet festegetek egy kicsit. 


     


    További szép estét mindenkinek! 


     

  16. 2020. szeptember 12. 08:5444447.

    Narocsi, 


    Nagyon sajnálom ami történt. 

    előzmény:
    narocsi (44444)
    2020-09-11  08:37
  17. 2020. szeptember 11. 22:2344446.

    Narocsi


    oszinte reszvetem

  18. 2020. szeptember 11. 09:5944445.

    Szia Narocsi!


    Örülök hogy kicsit többet is írtál magadról, bár nem minden mondatod jó hír.  Anyukád miatt fogadd együttérzésemet, én sajnos már régóta tudom milyen ez.  


    Remélem a fiad nem lesz beteg, és a másik is talál a végzettségenek megfelelő munkát. 


    Mi is hasonló cipőben járunk, az én kisebb fiamnál is beteg lett az egyik munkatárs, bízunk benne hogy ők megússzák.


    Ádám unokám tegnap óta otthon van, nagyon gyenge és fáj a torka. Orvos telefonon "megnézte", tesztet nem kért, de 10 napig nem mehet iskolába, akkor sem, ha jobban lesz. 


    Vigyázzatok magatokra, szép hétvégét!


     

    előzmény:
    narocsi (44444)
    2020-09-11  08:37
  19. 2020. szeptember 11. 08:3744444.

    A tavasz nehezen ment: otthon-iroda-otthon. Akkor sem ment a levelezés, otthon meg 8 óra irodai munka után nemigen vágyom netezni. Úgyhogy én is elmaradtam innen.


    A nagyobb fiam végre júniusban megcsinálta az utolsó vizsgáját. Megvan a diplomája!   Meló itt nem nagyon van, most a hűtőházban idénymunkázik. Majd közben is keres mást... ez nem nyugdíjas állás.


    Az év elején anyunál +1 betegséget állapítottak meg. Sajnos hétfőn meghalt.  


    Vasárnap a kórházban el tudtunk búcsúzni tőle.  Örök szeretetéről biztosított minket utolsó szavaival is.


     


     


    A kisebb fiam munkatársát tegnap szűrték erre a ... vírusra 


     


    Azt gondolom erősen vagyok; hiszen a gyerekeimnek most már csak én vagyok itt.  ( nagybátyjaik vannak, de azért ez más)


     

    előzmény:
    borcsamama (44443)
    2020-09-10  17:56
  20. 2020. szeptember 10. 17:5644443.

    Sziasztok!


    Narocsi, régen láttunk , hogy vagy, mi újság?  Nem adok igazat, ugyanis én chrom-ot használok, de azzal sem megy.  Szerintem itt már használhatsz bármit, ez az egész úgy beteg ahogy van.  Kíváncsi leszek ez most átmegy-e.

    előzmény:
    narocsi (44441)
    2020-09-10  13:45
  21. 2020. szeptember 10. 17:4744442.

    Narocsi sajnos nem, én már mindenhol teszteltem, sehol sem jobb. Nem a kép a legnagyobb baj, hanem hogy nem enged be, nem jelenik meg a hozzászólás, ahogy olvashattad korábban is. 


    A többiek nem tudom milyen böngészőt használnak. Londonka kép ügyben kivétel. 

  22. 2020. szeptember 10. 13:4544441.

    Sziasztok


    Próba, meg info.


    Szerintem attól függ, hogy milyen program alól netezel.  Chrom meg Exproler alatt megy. 


    narocsi


     

    előzmény:
    borcsamama (44440)
    2020-09-10  08:56
  23. 2020. szeptember 10. 08:5644440.

    Ez hogy a fenébe lehet, hogy telefonon látod, itt meg nem.  Nekem sajnos nem válaszoltak.

    előzmény:
    LondonEye (44439)
    2020-09-09  20:38
  24. 2020. szeptember 9. 20:3844439.

    Jelentem: borcsamama 2 hidegtalas kepet csatolt, ladyzso pedig egy naplementeset


  25. 2020. szeptember 9. 17:5044438.

    Próba, hátha.

  26. 2020. szeptember 9. 17:5044437.

    Sziasztok!


    Én továbbra se látok képeket, telóról meg sose nézem a fórumot, szal passz.


    A kolbászos-sajtos golyót szerintem a sp.r-ból rendeltem. Méghozzá Vald.r. Készre van sütve, csak át kell kicsit sütni.


    Vettem mirelite fokhagymás bagettet is, az is nagyon finom volt, sütőben meg kell sütni.


    Holnapra csirkmellet fogok pirítani + édes-savanyú + rizs.


     

  27. 2020. szeptember 9. 16:3144436.

    Borcsamama,


    a hozzászólás oké, kép ügyében Londonkát informáld le :) ő szokta látni. 


    Ma még nem írt az ügyfélkapus, remélem azért történik valami... 


     

  28. 2020. szeptember 9. 12:4444435.

    Szóval kép változatlanul sehol....


    Most megyek, vár a munka.  Ma nagy paradicsombefőzés zajlik nálam. 

    előzmény:
    borcsamama (44434)
    2020-09-09  12:43
  29. 2020. szeptember 9. 12:4344434.

    Hihetetlen, hogy sikerült.  Megkisérlem én is a kép csatolását.  Na lássuk...

    előzmény:
    borcsamama (44433)
    2020-09-09  12:41
  30. 2020. szeptember 9. 12:4144433.

    Nálam az is kérdéses, hogy a tegnapi sok próbálkozás után egyáltalán el tudom-e küldeni a hozzászólásomat.  Mindjárt kiderül.  


    Próba indul....

    előzmény:
    Bubcsi28 (44432)
    2020-09-09  11:03
  31. 2020. szeptember 9. 11:0344432.

    De jó, akkor szerintem továbbra is érdemes képet csatolni, mert van aki látja.


     

    előzmény:
    LondonEye (44431)
    2020-09-09  08:39
  32. 2020. szeptember 9. 08:3944431.

    hahooo


    az elso probalkozasnal csatolt kepedet latom a telefonomon, a masodikat nem


    na ezt add ossze...

    előzmény:
    Bubcsi28 (44430)
    2020-09-09  08:32
  33. 2020. szeptember 9. 08:3244430.

    Jó reggelt!


    Itt a , ébredjetek!


    Míg nincsenek képek és részletek a karácsonyi barkácsolásokról, én továbbra is megosztom veletek a főzőcskét és az aktuális történéseket.


    Carbonara spagetti(csak zacskós porból), délután pedig kocsimosás és ki takarítás volt a program.


    Borcsamama hogy sikerült a klubdélután?


     

  34. 2020. szeptember 8. 16:3744429.

    Sziasztok, 


    Az előbb válaszolt nekem az ügyfélkapu, és csináltam egy próbát kép csatolással, amiről lépésenként Elküldtem nekik a képernyőfotót. 


    Sajnos vagy szerencsére jó példa volt, üzenet 2x, kép 0.


    Ha új infóm van, szólni fogok. 

  35. 2020. szeptember 8. 16:3344428.

    Ez itt egy próba az ügyfélkapus számára, megnézzük megjeleníti-e a hozzászólást és a csatolt képet.


    Egy virágos képet csatolok. 

  36. 2020. szeptember 8. 16:3244427.

    Ez itt egy próba az ügyfélkapus számára, megnézzük megjeleníti-e a hozzászólást és a csatolt képet.


    Egy virágos képet csatolok. 

  37. 2020. szeptember 8. 11:3944426.

    hat...valamit valamiert :-)))

    előzmény:
    Bubcsi28 (44425)
    2020-09-08  11:33
  38. 2020. szeptember 8. 11:3344425.

    Nem lesz tökre gyűrött az a nadrŕg amit 4x összehajt? Meg a pulcsik, 5x? Mert miután kivasaltam, én nem biztos hogy ennyiszer meghajtanám. Vagy nem vasalok

    előzmény:
    LondonEye (44423)
    2020-09-08  08:42
  39. 2020. szeptember 8. 08:4744424.

    Oooo, igen, a pafranyok a legjobb barataim 2 szempontbol is: szeretik az idojarast, es macska-ellenallok:-)))


    a cicank mindent megkostol, szoval elobb ellenoriznem kell a novenyek mergezesi kepesseget

    előzmény:
    Bubcsi28 (44422)
    2020-09-07  22:59
  40. 2020. szeptember 8. 08:4244423.

    Marie Kondo a becsuletes neve, Youtub-on rengeteg video van, de konyvei is jelentek meg


    eloszor szelektal, azt is a sajat modszere szerint, aztan jon a hajtogatas, tarolas


    https://www.youtube.com/channel/UCNaPKFA1niUFRgzkVqqhJVg

    előzmény:
    Bubcsi28 (44420)
    2020-09-07  22:28
  41. 2020. szeptember 7. 22:5944422.

    Londonka, még a kertedről jutott eszembe: Ha jól emlékszem árnyékos is. Próbálj páfrányféléket, azok bírják az ilyet. Meg törpe rododendron, az is a nem túl meleget, nedves-párás helyet szereti és az alapvetően félárnyékos növény. A hortenzia is félárnyékos, és szereti a vizet (hydrangea = vizes). Én nagyon okosan napos helyre tettem, jól meg is égett a levelük a múltkor...


     

    előzmény:
    LondonEye (44408)
    2020-09-06  21:44
  42. 2020. szeptember 7. 22:3844421.

    Londonka, még a kertedről jutott eszembe: Ha jól emlékszem árnyékos is. Próbálj páfrányféléket, azok bírják az ilyet. Meg törpe rododendron, az is a nem túl meleget, nedves-párás helyet szereti és az alapvetően félárnyékos növény. A hortenzia is félárnyékos, és szereti a vizet (hydrangea = vizes). Én nagyon okosan napos helyre tettem, jól meg is égett a levelük a múltkor...


     

    előzmény:
    LondonEye (44408)
    2020-09-06  21:44
  43. 2020. szeptember 7. 22:2844420.

    Kérem szépen, mondjŕtok el ezt a konmarit, én akárhányszor szelektálok és dobok ki rengeteg mindent, nagyon gyorsan megint megtelik fiók, polc, szekrény, minden... Szépen van minden hajtogatva, mégis dugig van minden... 

    előzmény:
    LondonEye (44418)
    2020-09-07  22:07
  44. 2020. szeptember 7. 22:2544419.

    Hát sziasztok, kóbor Angyalkŕk!


    De jó hogy visszataláltatok 


    Most megpróbálom újra megírni amik eddig eltűntek, szóval jöjjön a 3567743288dik próba. Mindegy hogy rövidet vagy hosszút írtam, nem jelent meg semmi. Ma viszont írtam a szerkesztőknek


    A férjem nem erőltette meg magát, csípős csirkeszárnyat sütött krumplival. Mentségére szóljon, hogy utána elmentem vele az erdőbe fotózni, szarvasra "vadászott", és szerencséjére nagyon sokat láttunk. Ez nekem nagy élmény volt, szóval jó kis kirándulás volt, főzés megbocsájtva. 


     A koszorúk az ajtóra a tavalyiak. A konyhában a párkányra vannak sünök, meg egy színes fa "ősz" felirat, meg egy kicsi narancssárga lámpás. Az ajtó előtt kis kosárba ültetve ciklámen + ezüstke + erika, meg ül a tövében egy sünike. Vannak kicsi vékáim, olyan 20 cm átmérőjű, azokba majd krizantémot (itt nagyon divatos őszi virág) meg díszkáposztát meg ilyesmit fogok tenni. Sok ötletet pintxxxről lesek el, ott láttam hogy száraz hortenzia virágot is használnak kis asztali díszekhez. Majd meglátom mit tudok kihozni belőle. Őszintén, nekem marha ronda lett megszárítva, nem tudom a képen mi van, lehet hogy mű. Ja és van két lógós lábú törpém őszies ruházatban, ők is egy párkányra kerültek. 


    Az almáspite sikeresen elfogyott. 


    Szerintem ezeket kérdeztétek. Ha még valamit kifelé tettem volna, próbálok majd egy új hozzászólásban írni. 


    Jó éjszakát mindenkinek! 


     


     


     

  45. 2020. szeptember 7. 22:0744418.

    Jaj, milyen jo, hogy ennyien irtatok


    borcsamama


    akkor rakeresek Youtub-on a filmre


    ladyzso


    jaaajoooo , igy tenyleg konnyu


    bennem az ir szodaskenyer otlete motoszkal, mivel azt nem kell keleszteni, te csinaltal mar olyat?


    Magika


    a Pinterest veszelyes hely, egyszeruen nem lehet onnan eljonni:-)


    en valami ajto diszen gondolkodom, oszi hangulatun, de valami olyan kell, amit az oszi viharok nem tudnak letepni...


    Madlena


    mikor ide koltoztunk, volt egy fiokom a poloimnak, es barhogy igyekeztem, nem fertek be


    kiprobaltam a Konmari-fele hajtogatast...meg maradt is hely


    a fehernemuket, zoknikat is ugy hajtogatom, olyan szep, rendezettek a fiokok, csak bele kell szokni


     

  46. 2020. szeptember 7. 21:5544417.

    Próba kép csatolására

    előzmény:
    Mágika (44416)
    2020-09-07  21:52
  47. 2020. szeptember 7. 21:5244416.

    Szia Madlena!


    De jó, hogy te is benéztél.  


    Mikor sütöd az almás pitét?  Tudod, hogy közel vagyunk egymáshoz, szólj és nyitom az ablakot,  de ha kell ebédidőben ellógok és  átszaladok érte.  


    Nagyon sajnálom a lányodat, hogy rögtön az elején beteg lett., mielőbbi gyógyulás kívánok neki. 


    Lehet tudatlan vagyok de, mi ez a Konmari módszer?


    Ladyzso


    Jól hangzik ez a sajtos-kolbászos golyó. Honnan rendelted?


    Nekem nagyon nehezen küldte el az előző hosszabb hsz-t, még jó, hogy ki másoltam, többször  újra be kellett jelentkeznem, pedig írni is csak akkor lehet, ha bejelentjeztem. Lehet inkább több rövidet kell majd írni.


     

    előzmény:
    Madlena (44414)
    2020-09-07  21:20
  48. 2020. szeptember 7. 21:3644415.

    Sziasztok ok!


     


    Nagyon örülök nektek, hogy ennyit írtatok.  1-je óta készülök én is írni, mostanra értem ide. 


    Én nem látom a képeket se telefonon, se gépen, de ettől függetlenül én is maradok amíg van itt valaki. 


    Bubcsi


    Mit készítesz a Hortenzia virágból?  Nekem is van néhány,  nagyon kíváncsivá tettél,  nem láttam még mire lehet használni. Poirot, Colambo jó kis sorozatok, mindkettőt szeretem. Nekem is van 1-2 virágom amit át kéne ültetnem, a virágföldet már meg is vettem hozzá. Képzeljétek két orhideám is virágzásnak indult, nagyon szépek, mutatnék képet ha lehetne. 


    Almás pite nyami nyami, biztos fini volt. Mi finomat főzött a férjed?  Milyen lett az őszi dekor, készítettél valami újat vagy a korábbit vetted elő? 


     


    Londonka


    Nagyon drukkolok, hogy minden jól alakuljon és együtt tudjátok tölteni az ünnepeket. 


    Már én is gondolkodtam rajta, hogy elkezdtem a karácsonyi filmeket nézegetni,  de még nem jutottam oda.


    Nagyon rossz amikor még 24-én is dolgozni kell, tudom, nekem is volt benne részem, akkor már az egész ünnep más, legalábbis én így éreztem. 


    Borcsamama


    Jó lehetett a gospel koncert.


    Csúsztatott palacsinta nyami, nyami, én is szeretném. Ismerős a film címe, majd utána nézek vagy megnézem, ha még nem láttam. 


    Ladyzso


    De jó hogy még is csak benéztél és még írtál is.  Milyen az a kolbászos golyó, még nem hallottam róla. Szuper lehet a családi rollezés. Tegnap a gyerekek betekertek a Margitszigetre, azt is körbe bicajozták, aztán haza tekerek, kb. 47 km-t mentek, én az utca végéig nem jutnék el, nemhogy a szigetre. maradok inkább a szobabicajnál.


    Pinteresten nézelődtem mostanában, már egy csomó jó ötletet találtam, azt sem tudom melyiket válasszam a sok közül. Jó lenne, ha lehetne képet csatolni és ötleteket adni egymásnak, remélem csinálnak vele valamit, hogy működjön a dolog.


    Most inkább befejeznem mielőtt túl hosszú lennék és nem küldeném el.


    Puszi mindenkinek!


     

    előzmény:
    borcsamama (44411)
    2020-09-07  18:53
  49. 2020. szeptember 7. 21:2044414.

    Sziasztok Angyalkák!


     


    Megpróbálok én is írni nektek! :)


     


    Jó lenne ha megmaradna a fórum! Igaz én nem sűrűn írok, de olvasgatni szoktam és az olyan jóóóóóóó!!!!


    Én is látom, hogy egyre több helyen vannak már karácsonyi édességek, meg díszek!


     


    Almás pitét én is tervezem sütni! Most jól megkívántam! 


    Kisebbik lányom elkezdte a középiskolát. Nagyon tetszik neki! Persze mára náthás lett, meg fáj a torka. Szerdára kaptunk időpontot! Sajnálom, mert úgy menne!!! Ki tudja meddig lesz rendes oktatás! 


     


    Elkezdtem pakolgatni, szelektálni ...most ezt a Konmari módszert próbálom követni, háth jobban elférnek a ruhák, meg a többi cucc.  Most látom csak, hogy mennyi sz r van! 


     


    Most szembe jött velem egy muffin recept. Rigó Jancsi muffin. Nagyooon guszta!  Csinált már valaki?

  50. 2020. szeptember 7. 21:1944413.

    Köszi, igyekszem.


    Holnapra még kell főzzek valamit: talán milánói lesz, és sütni pékárut..


    Biztos nagyon finom volt a csúsztatott palacsinta. :-)


    Szuper, hogy Dóri is élvezte a koncertet.


     

    előzmény:
    borcsamama (44409)
    2020-09-06  22:16
  51. 2020. szeptember 7. 21:1644412.

    Szaisztok!


    Kolbászos húsgolyó: igen, nagyon egyszerű: az úgy volt, hogy leültem a számítógép elé, és megrendeltem (amúgy sajtos-kolbászos golyó), majd megsütöttem. Középen csípős kolbászos krém, kívűl, valami fehéres réteg (lehet, hogy az volt a sajt?).


    Sajnálom, hogy sok növény nem bírja a sok esőt. Áfonyának drukkolok.

    előzmény:
    LondonEye (44408)
    2020-09-06  21:44
  52. 2020. szeptember 7. 18:5344411.

    Nekem most is sikerült, lehet hogy csak azért mert nem volt hosszú írás.  Megvárom hogy neked válaszolnak-e, aztán majd akkor írok nekik én is.  Ha tudsz valamit, akkor valahol jelezd légyszíves. 

    előzmény:
    borcsamama (44410)
    2020-09-07  18:51
  53. 2020. szeptember 7. 18:5144410.

    Sziasztok!


    Bubcsi, most megpróbálok írni pár sort, csak hogy lássam, átmegy-e az üzenet. 

  54. 2020. szeptember 6. 22:1644409.

    Sziasztok!  íde jó hogy újra van itt egy kis élet.  Nagyon örülök nektek!  


    Ladyzso, jó hogy mégis rászántad magad az írásra.  Már megint ezer félét főztél, nem semmi nőszemély vagy.  :-)


    Bubcsi,  mit főzött ma a szakácsod?    Irígykedhetsz is, mert jó volt nagyon a koncert, Dóri is nagyon élvezte.  Ma délután itt voltak palacsintázni, imádják a csúsztatott palacsintát, azt sütöttem nekik.


    Londonka,  remélem karácsonyra minden úgy jön össze ahogy szeretnéd, bár a lányod utazása egyenlőre sajnos nem néz ki túl biztosnak.  Sajnálom ha nem sikerül neki kijutni.  A filmet youtubon néztem, de megvan videán is, én a keresőbe írtam be a címet.


    Nekem nagyon tetszett, bár eléggé megsirattam, de nagyon szép film volt. 


    Puszi nektek, vigyázzatok magatokra.  Jó éjszakát!

    előzmény:
    LondonEye (44408)
    2020-09-06  21:44
  55. 2020. szeptember 6. 21:4444408.

    koszonom a drukkot, nagyon el tudok kenodni, ha arra gondolok, hogy nem tud jonni, es meg dolgoznom is kell karacsonykor


    tavaly 24-en es 26-an kellett mennem, de a 26-a itt mar nem is unnep, szerencsere legalabb a 25-e megvolt, es a szenteste, bar halalosan faradt voltam


    borcsamama


    megnezem, nem remlik az a film, hol nezed?


    ladyzso


    mi az a kolbaszos golyo? egyszeru megcsinalni?


    Bubcsi


    3 tovunk van, szoval jovore varom, hogy elboritsanak az afonyak :-)))


    egyebkent a kis kertunket ujra kell tervezni, mert itt annyi az eso, hogy az olyanok, mint kovirozsa egyszeruen kirohadtak a foldbol 


    nalunk is vannak mar karacsonyi edessegek, sot, a cicanak is vettem karacsonyos cicakajat:-)))


    nem kozkaztatok keppel, hatha elszall minden 

    előzmény:
    ladyzso (44407)
    2020-09-06  15:28
  56. 2020. szeptember 6. 15:2844407.

    Drukk-drukk 

    előzmény:
    LondonEye (44402)
    2020-09-05  15:07
  57. 2020. szeptember 6. 15:2544406.

    Almáspite nyam-nyam. 


    Na igen, mindent egyre korábban kezdenek árulni, ez van.


    A férjed miket főzött mára?


    Hogy halad a virágátültetés?


    Újabban sokat járunk rollerezni.

    előzmény:
    Bubcsi28 (44404)
    2020-09-06  11:19
  58. 2020. szeptember 6. 15:2444405.

    Sziasztok!


    Jééé, beengedett.


    De jó kis programja van mindenkinek. Szuper filmeket néztek.


    Engem nem is a képek hiánya zavar, hanem ez túl sok reklám, amit betolnak a hsz-ek közé. Ettől eléggé élvezhetetlenné vált a fórum.


    Nálunk ebédre almaleves, krumplipüré, kolbászos golyó, majonézes kukoricasaláta volt; illetve nemrég lett kész a kenyér.


     

  59. 2020. szeptember 6. 11:1944404.

    Sziasztok!


    Én sem okostelón, sem laptopon nem látom a képeket:( és nagyon sajnálom hogy ezek miatt egyre többen elmennek. Én úgy döntöttem hogy amíg valaki marad akinek írható, addig itt maradok. Akár kép nélkül is, mert azokat mailben el tudjuk küldeni akinek szeretnénk megmutatni. 


    Filmeket még nem nézek, mert egy ideje Poirot mániám van, Colombo mellett :). Ja, és képzeljétek már minden bolt tömve van minden karácsonyi édességgel. Illetve itt inkább adventi, de ahhoz is túl korai még. 


    Borcsamama, a gospel nagyon jó, picit irigykedem most rátok. 


    Londonka: tegnap olvastam áfonyával kapcsolatban, hogy ha már 2 van, sokkal több lesz a termés mert keresztbe tudják porozni egymást, szóval ha szeretitek, érdemes venni mégegyet. Gondolkodom hogy az egyik kopasz sarokba veszek én is 2-3 tövet. 


    Én most almás pitét sütök, ez valami szeptemberi érzés nálam, máskor eszembe se jut nagyon. 


    Ma van a napja hogy előrámolom az őszi cuccaimat. Virágokat is kell átültetnem. Főzésre és egyebekre ezért a férjemet neveztem ki mára, igazán boldog volt :) 


    Megyek is, ezer a dolog. Puszi nektek. 


     

    előzmény:
    LondonEye (44400)
    2020-09-04  08:15
  60. 2020. szeptember 5. 19:3244403.

    Képzeld Londonka,ma délelőtt én is egy karácsonyi filmet néztem, nekem nagyon-nagyon tetszett.  Rose karácsonya a címe. Az elkövetkező időkre én is tervezem a filmeket, ha nem is minden nap, de lehetőség szerint minél többet. 


    Ma délután gospel koncerten voltunk Dórival, nagyon jó volt.  A szabadtéri színpadon volt az előadás. 


    Nagyon gondolkodom hogy írok az nlc-s szerkesztőknek - vagy nem tudom mik- hogy próbáljanak valamit csinálni.  Most úgy néz ki hogy a hozzászólások elmennek, de képet nem lehet csatolni, pedig az nagyon fontos lenne. 


    Drukkolok a lányod miatt, remélem ki tud menni. 

    előzmény:
    LondonEye (44402)
    2020-09-05  15:07
  61. 2020. szeptember 5. 15:0744402.

    talan a fejleszteseket mar csak mobolra csinaljak...no comment


    nalam altalaban augusztusban indul a karacsonyi szezon, megpedig a karacsonyi filmek nezegetesevel


    nemigen talalok ujat, csak angolul a Hallmark rengeteget gyart minden evben


    aztan a "nagy" filmeket  novembertol nezem


    drukkoljatok, hogy a lanyom ki tudjon jonni

    előzmény:
    borcsamama (44401)
    2020-09-05  07:35
  62. 2020. szeptember 5. 07:3544401.

    Tényleg, hát ez elég érdekes!   Vajon akik ezt az oldalt csinálják, azok tudják hogy így működik?

    előzmény:
    LondonEye (44400)
    2020-09-04  08:15
  63. 2020. szeptember 4. 08:1544400.

    borcsamama


    kepzeld, telefonon latom a csatolt 4 kepedet...

  64. 2020. szeptember 3. 07:3944399.

    Sajnálom nagyon, de meg tudom érteni.  Azért nézz be ide néha, hátha meggondolod, ill. valami csoda folytán minden jó lesz itt újra.  

    előzmény:
    ladyzso (44398)
    2020-09-02  22:17
  65. 2020. szeptember 2. 22:1744398.

    Szaisztok!


    Gondoltam, szólok, hogy nem jövök, mert nagyon nem tetszik, ami lett az nlc fórumokból. 


    Nektek további kellemes készülődést kívánok!


    Üdv.: ladyzso

  66. 2020. szeptember 1. 19:3544397.

    A képeket sajnos nekem sem csatolta. 

    előzmény:
    borcsamama (44396)
    2020-09-01  19:33
  67. 2020. szeptember 1. 19:3344396.

    Ezek szerint most már nem vág ki a rendszer, "csak" nem enged képet csatolni.  :-(


    Ami azt illeti, ez elég nagy baj!  Na , teszek egy próbát én is. 


    Kedvcsinálónak egy kis tavalyi süti...


    A hortenziával nekem is kéne valamit kezdeni, rengeteg virág volt rajta, nagyon szép lett.


    Remélem jönnek a többiek is. 

    előzmény:
    Bubcsi28 (44395)
    2020-09-01  18:09
  68. 2020. szeptember 1. 18:0944395.

    Jól van. Akkor ne csatold


    Akkor elmondom, hogy karácsonyi stollen van nálunk a boltban

  69. 2020. szeptember 1. 18:0644394.

    Újra... 

  70. 2020. szeptember 1. 18:0544393.

    Szeptember 1,tényleg nyakunkon a karácsony. Ezt nézzétek:

  71. 2020. szeptember 1. 16:5444392.

    Sziasztok, 


    Én nem sütök és nem is csinŕlom semmit, a teraszon ülök és olvasok. Próbálom kiheverni a sokkot hogy 3 hét szabi után újra dolgoznom kell.


    Hétvégén elő kellene szednem az őszi koszorút meg sündisznókat egyebeket, aztán ha azt kipipáltam, jöhet a karácsonyi ötletelés. Képzeljétek még életben vannak a hortenziák, annak a virágŕt meg fogom szárítani mert jó kis ötleteket láttam rŕ. Megyek is levagdosom, és fellógatom valahova.


     

    előzmény:
    borcsamama (44391)
    2020-09-01  07:32
  72. 2020. szeptember 1. 07:3244391.

    Sziasztok!


    Nagyon örülök hogy ketten is írtatok, kezdek reménykedni benne, hogy helyreállt a rendszer, és ezután nem száll el minden hozzászólásunk. 


    Jó lenne ha a többiek is tennének egy kisérletet, és megint  együtt  tölthetnénk az év legszebb  időszakát. 


    Én ma narancsos-csokis kekszet fogok sütni, idén nyáron már harmadszor.


    Várok mindenkit szeretettel.

    előzmény:
    Bubcsi28 (44390)
    2020-08-31  22:04
  73. 2020. augusztus 31. 22:0444390.

    Sziasztok, 


    Igaz csak holnap lesz szeptember 1, de ahogy Szisszka írta anno a fenti nyitóban, ez nekünk a készülődés kezdetét jelenti. 


    Remélem továbbra is fogunk tudni itt együtt készülgetni. 


    Ennek reményében gyorsan be is fejezem, nehogy elszálljon a hozzászólásom. 


    Puszi mindenkinek! 

  74. 2020. augusztus 30. 18:3844389.

    "Minket bármikor megtalálsz, ha kérdésed van, inspirációra vágysz vagy tudni szeretnéd, mi zajlik körülötted. Az  átérzi a mindennapjaidat, mert valódi nők, férfiak, testvérek, barátok készítik. Neked, veled, érted írjuk az ország legnagyobb online női magazinját."


    ez a szoveg az online felulet legaljan talalhato


    szoval vagy javitsak meg a forumot, hogy hasznalhato legyen, vagy szuntessek meg, mert igy semmit nem er

  75. 2020. augusztus 29. 11:5744388.

    Megpróbálok újra írni, - már sokadszor- hátha most kegyes lesz hozzám az nlc. 


    Nagyon sajnálnám ha ez lenne a vég, bár nagyon úgy tűnik, hogy halálán van szegény.  


    Pedig nyakunkon a karácsony....   mi lesz így velünk angyalok?

    előzmény:
    Mágika (44387)
    2020-08-16  18:05
  76. 2020. augusztus 16. 18:0544387.

    Sziasztok!


     Pontosan így jártam én is, írtam egy hosszút, aztán elszált az éterben.  Most is alig tudtam bejelenkezni és írni, remélem azért elküldi. 


    Nagy szomorú és mérges is  vagyok, hogy így vacakol az nlc pedig szerettem itt lenni és jó lenne maradni, főleg, hogy mindjárt szeptember.  


     


    Puszi mindenkinek!   


     


     

  77. 2020. augusztus 14. 09:2944386.

    Sziasztok!


    Mi lesz így velünk lányok?????????????   Nyakunkon a karácsony és nem tudunk írogatni????????????????????  Segítség!!!!!!!!!!!!!!!!!


    Vagy mondjunk le teljesen az nlc-ről és keressünk más fórumot  a beszélgetéseinkhez?????????

    előzmény:
    LondonEye (44385)
    2020-08-12  21:32
  78. 2020. augusztus 12. 21:3244385.

    Ugyan ez tortent velem is, irtam egy hosszut, aszonta nem vagyok bejelentkezve es kivagott


    en se irtam ujra

    előzmény:
    Bubcsi28 (44384)
    2020-08-12  11:27
  79. 2020. augusztus 12. 11:2744384.

    Sziasztok. 


    Itt vagyok. Reggel írtam egy jó hosszút, aztán nem tudom hol van.... Nem írom újra, frxxx az nlcbe


    Puszi a Kláriknak, és mindenkinek

  80. 2020. július 28. 22:4944383.

    Sziasztok! 


    Ladyzso


    Finomakat főztél, lángos nyami.  


    Londonkak


    Terveink szerinti az augusztusi hosszú hétvégén elmegyünk a Balcsira, remélem akkor tudunk majd fürdeni is. 


    Amúgy klassz maszkot rendeltél. 


     


    Borcsamama


    Örülök hogy jól sikerült nektek is a Balatoni kiruccanás. Gratulálok Ádámnak a nagy fogáshoz ,nagyon ügyes, hát nem Írigylem őt, a héten ebben a melegben a focitáborban nem lehet könnyű dolga.  Dóri is nagyon ügyes, hogy már ennyi mindent tud sütni, főzni.  Minden kezdet nehéz, szerintem ha belefog a varrásba az is menni fog neki és megszereti majd, főleg ha tőled talunhat, hisz már most tudja mennyi szépségét lehet varrni. Tényleg, most hogy visdzagondolok én is tini koromban kezdtem el varrni tanulni, még egyszerűbb ruhákat is varrtam magamnak. Kellemes időtöltést nektek a 'mamatáborba'. 


     


      Nagyon rossz volt 2 hét után újra dolgozni menni, de hát ez van,  meló ezerrel. Most 2 hétig folyamatosan dolgozom, minden nap megyek, nincsen szabadnapos, viszont olyan furcsa, hogy  vacsora időben már otthon vagyok.  


    Hétvégén rántott halat sütöttem, ma  sonkás tésztát főztem. 


     


    Szép hetet mindenkinek.  


     

    előzmény:
    borcsamama (44372)
    2020-07-24  09:24
  81. 2020. július 27. 10:3144382.

    Megkaptam, köszönöm szépen, válaszoltam is rá.

    előzmény:
    LondonEye (44381)
    2020-07-27  08:16
  82. 2020. július 27. 08:1644381.

    Elkuldtem, remelem a jo cimre

    előzmény:
    borcsamama (44380)
    2020-07-25  15:06
  83. 2020. július 25. 15:0644380.

    Londonka, légyszíves küldd el email-ben, kíváncsi lennék rá.

    előzmény:
    LondonEye (44378)
    2020-07-25  13:35
  84. 2020. július 25. 13:3744379.

    nekem se csatolja a kepet jaj


    előzmény:
    LondonEye (44378)
    2020-07-25  13:35
  85. 2020. július 25. 13:3544378.

    Borcsamama


    ezt a maszkot rendeltem, szeptember 23-ra igerik


    itt tegnaptol boltba is csak maszkkal lehet bemenni, szoval nem gondolom, hogy hiaba rendeltem


     


    csuda egy nagy halat fogott a kisunokad, de arany keze van, hogy mindig fog valamit

  86. 2020. július 25. 13:3344377.

    Borcsamama


    ezt a maszkot rendeltem, szeptember 23-ra igerik


    itt tegnaptol boltba is csak maszkkal lehet bemenni, szoval nem gondolom, hogy hiaba rendeltem


     


    csuda egy nagy halat fogott a kisunokad, de arany keze van, hogy mindig fog valamit

  87. 2020. július 24. 22:0944376.

    Persze hogy nem látod, egyszerűen nem csatolja az nlc a képeket.  Most megint megpróbálom, hátha....

    előzmény:
    ladyzso (44375)
    2020-07-24  16:49
  88. 2020. július 24. 16:4944375.

    Sziasztok!


    Én nem látom a képeket, sajnos.


    Örülök, hogy mindenkinek ilyen szépen alakul a nyara. 


    Estére lángos készül, ebédre spenót volt.


    Nemrég esett az eső, persze, jön a hétvége, és vele együtt a rossz idő.

  89. 2020. július 24. 11:4344374.

    Hát erről ennyit, az nlc megint és újra és újra egyre  sz.......bb lesz.  

    előzmény:
    borcsamama (44373)
    2020-07-24  11:42
  90. 2020. július 24. 11:4244373.

    Az előbb valamiért nem tette be a képeket, újra próbálom.

    előzmény:
    borcsamama (44372)
    2020-07-24  09:24
  91. 2020. július 24. 09:2444372.

    Sziasztok!


    Jó régen írtam már nektek, azóta sok minden történt amiről igyekszem röviden beszámolni.


    Voltunk Ádámmal és Dórival 5 napot a Balatonon, pont akkor amikor Mágikáék, ráadásul egészen közel egymáshoz.  Nálunk is csak a gyerekek fürödtek, a fájós térdeimmel én nem mertem megkockáztatni.


    Nagyon jól sikerült, volt sok élmény.  Menetben az első napot a Katica tanyán töltöttük, ahol nagyon jól érezték magukat, rengeteg mindent kipróbáltak, szóval érdemes egyszer elmenni.  A Balatonon már szinte mindent láttunk amiket javasolsz Mágika, általában minden évben ugyan ott nyaralunk. Most a horgászás volt a legnagyobb attrakció, ugyanis mindjárt a második este Ádám fogott egy "krokodilt", azaz egy 10 kg-os 97 cm hosszú csukát.  Tényleg olyan ronda volt mint egy krokodil.  Mondanom sem kell mennyire örültek papával együtt.  Szerintem azóta is a föld felett jár tíz centivel, annyira boldog és büszke. 


    A héten horgásztáborban van, ott is volt verseny, ahol első lett, fogott egy 6 kg-os pontyot.  Volt éjszakai horgászat is, ahol szintén két szép ponty sikerült.  Általában minden napja sikeres volt. Tegnapra már nagyon elfáradt, de élvezi nagyon. 


    Jövő héten foci tábor lesz, hát ott se fog pihenni, főleg ha nagyon meleg lesz.


    Dóri ebben a két hétben "mama táborban" van, és kívánságára idén sütni-főzni tanulunk.  Már tud tojás levest főzni, krumplit és halrudacskát sütni, limonádát készíteni, csúsztatott palacsintát sütni, dinnye formájú linzert sütni, ma pedig kókuszkrémes keksztekercset csinálunk és megpróbáljuk a varrást varrógéppel.  Szeretné nagyon, de egyenlőre kicsit fél tőle.  A kertben is ügyeskedett papával.  Ezek mellett minden nap olvastunk, szorzótábláztunk , szókirakóztunk  és filmeztünk vagy társasoztunk.


    Ő a jövő héten is itt lesz, még nem tudom mit fogunk csinálni.


    Az ünneplős hétvégénk nagyon jól sikerült, minden kaja és süti amit rendeltem nagyon finom volt, mindenki jól érezte magát. Régen voltunk már így együtt ennyien, jó volt találkozni.


    Borcsapapától kaptam 50 szál gyönyörű vörös rózsát, nagyon meghatódtam.  Majd mutatok képeket, ha az nlc is úgy akarja.


    Londonka, milyen maszkot rendeltél, biztosan nagyon cuki.  Jó ötletet adtál, azt hiszem varrok egy csomót karácsonyi anyagokból, hiszen nyakunkon a karácsony. :-) 


    Mágika, szép helyeken jártatok, szépek a képeid is. 


    Ladyzsó, jó hogy ilyen sokat tudtok menni kirándulni, csak vigyázz a térdedre, nem lehet vele játszani, ha fáj.


     

  92. 2020. július 23. 09:5544371.

    nagyon szepek a kepeid Magika, kosznjuk


    sajnalom, hogy nem tudtatok furdeni, azert azt nagyon varja az ember


     


    en beszereztem neten 2 karacsonyos szajmaszkot :-))))), Wishrol jon, szoval nem hamar, de idom van, es remelem, tenyleg ideer

    előzmény:
    Mágika (44370)
    2020-07-19  23:03
  93. 2020. július 19. 23:0344370.

    Az előző képek a Gömbkilátó és az óriáskerék esti kivilágításban.


     


    Mostani képek a Tűhegyről. 


     


    Jó éjszakát! 

    előzmény:
    Mágika (44369)
    2020-07-19  22:53
  94. 2020. július 19. 22:5344369.

    Sziasztok!


    Ladyzso


    Nekem is vackok a térdem,  vigyázz magadra,  lehet még kéne mutatod egy dokinak,  lehet én is kérek  új időpontot.  Az tuti, hogy a testsúly is számít, nekem is le kéne adnom néhány kilót.


    Legalább a gyerkőc rollelezett meg játszott a többiekkel. 


    Ma pihenősen telt a nap, főztem gulyáslevest, meg a tegnapi grill kajához egy kis köretet. 


     


    Mutatom a képeket. 

    előzmény:
    ladyzso (44368)
    2020-07-19  19:25
  95. 2020. július 19. 19:2544368.

    Szaisztok!


    Örülök, hogy jók sikerült a nyaralás. Sajnálom, hogy nem volt elég meleg a víz a fürdéshez, de legalább volt más program.


    Hú de jó lehetett bográcsolni.


    A lábam változó hogy érzi magát, ma épp semmi baja. Biztos segítene, ha leadnék pár kilót. Ez. kb. olyan, mintha rányomnának egy zsemlét, amitől nem mozog rendesen, és ha sokat mozgatom, akkor a kattan egy nagyot, és akkor egész jól van. Alapból vacak mind a két térdem.


    Nem voltunk kirándulni, csak a másik nagyiéknál. Gyerkőc tudott kicsit rollerezni, de ez az esős idő annak se kedvez. Ma se jutottunk el sehova, szinte egész nap esett az eső. Anyuékhoz jött a bátyám a gyerekekkel, és együtt játszottak kicsit. 


    Holnap milánói lesz az ebéd.

    előzmény:
    Mágika (44366)
    2020-07-19  12:45
  96. 2020. július 19. 12:4744367.

    Bubcsi!


     Merre jársz, mi van veled?


    Remélem minden oké, csak a szorgos hétköznapok lefoglalnak. 


     


    Mindenkinek kellemes vasárnap délutánt kívánok!  

  97. 2020. július 19. 12:4544366.

    Ladyzso


    Finomakat főztél, sütöttél, guszta a hotdog is.


    Cuki a mókus.  


    Összejött a hétvégi kirándulás, merre jártatok?Nem áztatok el?   Kiránduláshoz kellemes az idő, nincs túl meleg, csak eső ne legyen. 


     Mi van a lábaddal, fáj is?   

    előzmény:
    ladyzso (44361)
    2020-07-16  21:43
  98. 2020. július 19. 12:3744365.

    Londoneye


    Szuper kis kaspóra tettél szert. Mindkét ötlet tetszik akár díszek kel akár édességgel jól nézne ki. 


    Itt is elég vacak idő van, reggel 16 fok volt, de azért napközben feljebb kúszik a hőmérő és néha még a nap is kisüt.  

    előzmény:
    LondonEye (44353)
    2020-07-11  20:59
  99. 2020. július 19. 12:3244364.

    Havastáj!


     


     Gyere csak és mesélj! Örömmel olvasuk a beszámolóját a gyerkőcökről.


    Boldog szülinapot utólag is a párodnak! Ötletes ajándékot találtál ki a párodnak. Nóri cuki lehetett a nagy napon, de hát nem lehet rájuk haragudni én is nevettem volna rajta. 


    Hogy szalad az idő, pici fiad még csak most született és már 1 éves lesz. 


    Gratulálok az újabb Havasbabához!   Gondtalan, boldog babavárást kívánok neked! 


    Látom te is szorkoskodsz és sok mindent elteszel télre, de olyan jó olyankor előkapni egy egy üveggel a nyár ízeiből.  


    Ház kérdés,  ismerős, mi is tele vagyunk tervekkel, de nagyon nehezen haladunk a megvalósulással. Nálunk most a konyha van soron, az első lépésben már túl vagyunk, az ajtó, ablak már kicserélésre került, már csak a csempét kellene megvenni, és lehetne burkolni, már nézelődtem, de még nem vettük meg. 


    Gyere máskor is és mesélj mi van veletek. 


     

    előzmény:
    havastáj (44350)
    2020-07-09  22:06

Címlap

top