Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kevés fehérvérsejt szám

berni81
Létrehozva: 2013. június 3. 18:32

Sziasztok!

 

Ma kaptam meg a vér eredményemet, és csak 2 nap múlva megyek orvoshoz. A fehérvérsejt számom alacsonyabb, 3,8 ( ref. érték 4-10 ) és ehhez kapcsolódóan a neutrofil kevesebb, a limphocyta picit több. 2%-os eltérések ezek. Tudom, nem nagy, de én megijedtem nagyon, még soha nem volt semmi baj a vérképemmel. Nem voltam beteg sem a vérvétel idejében. Kérlek, ha valakinek volt ilyen, írjatok hogy mitől volt, és hogy mennyi idő alatt normalizálódott az érték.

Előre is köszönöm!! 

  1. 2018. február 1. 19:1412.

    a fehérvérsejt és a vérlemezke 2 külön dolog. A fehérvérsejteknek az immunológiában, a vérlemezkéknek pedig a véralvadásban van szerepe. a kettő nem ugyan az.


     

    előzmény:
    Moszatka28 (5)
    2013-06-03  20:18
  2. 2013. június 6. 18:2111.
    Hát azért csak túlélem remélem :D Amúgy voltam dokinál aki azt javasolta, hogy 2 hét múlva ismételtessem meg, mert valami vírusfertőzés is lehet, ami lezajlott. Majd írok, mi lett mert azért idegesít még így is!
    előzmény:
    TJ1117 (9)
    2013-06-04  10:26
  3. 2013. június 4. 17:0010.
    előzmény:
    TJ1117 (9)
    2013-06-04  10:26
  4. 2013. június 4. 10:269.

    Emiatt én nem aggódnék.

     

    De majd jön Semi és elmondja majd, hogy azonnal menj be soron kívül az ügyeletes "klinikára" mert különben jó eséllyel pályázol arra, hogy nem éred meg  a holnapot.

    előzmény:
    berni81 (1)
    2013-06-03  18:32
  5. 2013. június 4. 10:118.
    Igazad van, nekem nem a fehérvérsejt számmal volt gondom, hanem a trombocita számmal
    előzmény:
    amen (7)
    2013-06-03  22:26
  6. 2013. június 3. 22:267.
    Csak pontosítanék: a vérlemezke más néven trombocita, a fehérvérsejteknek más a funkciójuk.
    előzmény:
    Moszatka28 (5)
    2013-06-03  20:18
  7. 2013. június 3. 20:556.

    Szia!

     

    Pont előtte való nap szedtem be 2 Voltaren dolot fejfájás miatt.

    Akkor lehet attól volt.    

    előzmény:
    Moszatka28 (5)
    2013-06-03  20:18
  8. 2013. június 3. 20:185.

    Nekem is volt ilyen, lecsökkentheti az is, ha viszonylag sokszor, vagy sokáig szedsz Algopyrint, vagy egyéb fájdalomcsillapitót. Ne aggódj, én azóta sem tudom, hogy helyreállt- e (nekem 3 alatt volt), úgysem lehet vele semmit csinálni- mármint gyógyszer nincs rá.

    Csak annyi volt a gondom, hogy amikor vérzett az orrom, akkor nehezebben állt el (a véralvadáshoz szükséges a fehérvérsejt, másnéven vérlemezke).

    előzmény:
    berni81 (1)
    2013-06-03  18:32
  9. 2013. június 3. 19:174.
    Köszönöm, valóban nem nagy az eltérés, de azért csak izgat... Remélem csak valami vírus vagy ilyesmi. Még 1x köszönöm!!
    előzmény:
    dunakanyar (2)
    2013-06-03  19:14
  10. 2013. június 3. 19:173.

    Szia Berni!

     

    Biztos újra el fog küldeni az orvosod vérvételre, hogy merre változott az értéked..  Lehet, hogy észre sem vetted és volt valami kis vírusod.

    előzmény:
    berni81 (1)
    2013-06-03  18:32
  11. 2013. június 3. 19:142.

    Ezt egy orvos normálisnak fogja találni.   Nagyon apró eltérésről van szó, amit a gép  jelzett a leleteden, de nem kell vele foglalkozni. Egyébként az ember szervezetébe bekerül pl. egy vírus, az immunrendszer elkezd dolgozni, még azelőtt még mielőtt bármilyen tünet kialakulna, az immunrendszer akkor is dolgozik, amiker ezt észre sem vesszük, ezt jelezheti a neutrofil és limphocyta eltérés.   Egyébként fájdalomcsillapítók szedése, antibiotikumok is okozhatnak fehérvérsejt csökkenést , ilyenkor akár 1-2-ig is lecsökken a fehérvérsejtek száma.    Szóval ne izgulj, a 3,8 az még belefér a normálisba, attól függetlenül hogy a gép (hiszen gép) kevesebbnek jelezte a normálisnál. 
    előzmény:
    berni81 (1)
    2013-06-03  18:32

Címlap

top