Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Most mit tegyek?

jancsika1955
Létrehozva: 2013. Április 15. 17:36
A cégnél ahol dolgozom dolgozott egy csaj. Nagyon jó nő volt. Emlékszem többen is bepróbálkoztak nála, fogadásokat is kötöttek, de nem nyert senki. Nekem éppen padlón volt a házasságom. A második. (Az első feleségem meghalt). A második nejemmel nincs közös gyerekünk. A házasságunk jó. Persze nem olyan mint az elején, de jó. Amikor összevesztünk én elhívtam  a munkatársamat - Rékát egy vacsorára. Nagyon élveztem. Aztán mégegyszer meghívtam. Éreztem, ha akarnám megfektethetném, de tartottam a komplikációktól, így nem tettem. Amikor a feleségem az anyjánál volt, időnként elvittem Rékát ide-oda, imponált nekem ahogy rajong értem anélkül, holgy kimondaná. 1 évvel később elmondta, hogy imád. Én megmondtam neki, hogy sajnálom, részemről csak barátság lehet, semmi más. Szeretem a feleségem, nem akarok komplikációkat. Jólesik a társasága, de ennyi. Láttam, hogy összetört, de ecsületére legyen mondva, nem hisztizett. Felmondott és elment. Fél éve összefutottunk egy plázában. Réka szebb mint valaha. Igazából én kértem el a telefonszámát. Egy ideig leveleztünk mindenféle hülyeségről. Pénteken írtam neki valami olyat hogy gyönyörű, erre elkezdett nyomulni. Nem válaszoltam neki. Lekoptatnám, mert nem akarok ennél többet, de imponál nekem a szépségeés a csendes rajongása. Nem tudom mit tegyek.
  1. 2013. május 8. 21:09120.

    Gondolom most nincs arra szükséged hogy ezt a helyzetet még tetézzem egy rosszindulatú kommenttel.

    De ha menteni akarod a menthetőt,akkor a feleségeddel szemben állj te is a sarkadra,és amit itt nekünk szitkozódtál,azt vele szemben tedd.

    Legyél férfi.Egyből becsülni fog.

    Azt te is tudod,mindenkivel úgy bánnak,ahogy megengedi.Ha téged sérteget a nejed,bemószerol mások előtt,tiltsad meg neki.

    Réka helyében pedig mi már előbb léptünk volna.Sajnos beigazolódott,amit itt néhányan írtunk,de nem vetted komolyan.

    előzmény:
    jancsika1955 (118)
    2013-05-08  09:46
  2. 2013. május 8. 10:55119.

    Imádom ezt a Rékát!


    Végre a sarkára állt... csak szegénynek nem egy ilyen szomorú esemény miatt kellett volna rájönnie, mekkora pöcs vagy...

     

    A lényeg, hogy kinyílt a szeme! :)  

    előzmény:
    jancsika1955 (118)
    2013-05-08  09:46
  3. 2013. május 8. 09:46118.

    Már eggyel sem... Felhívtam Rékát, hogy nem hívott. Nem kellett volna. Hihetetlen  szitokáradatok zúdultak rám, amiből a "gyáva", "álszent", "hazug" és a "puha pöcs" csak a finomabbak közé tartozott.

     

    Kiderült ki volt bukva, mert autóbalesetben súlyosan megsérült és kómába esett a húga. Annyira szeretett volna velem beszélni, hogy vígaszt nyújtsak, de végülis nem akart nekem otthon gondot okzni, mivel nem tudta, hogy hol vagyok, mit csinálok. Szerinte egy szemét vagyok, mert megadom neki, hogy mikor hívhat fel. Azt mondta ő nem valami kurva akinek megadjá, hogy na most jöhetsz, most meg nem. De szerinte még annak is nagyobb tisztessége van, mert legalább kifizetik és ennyi.

    Meg valamit hablatyolt arról, hogy sajnálja a feleségemet, amiért egy ilyen pöcs a férje, aki nem tud dönteni, aki nem azért marad az asszonnyal mert szereti, hanem a konvenciók és az anyagi haszon miatt. Ha meg mégis szereti, akkor meg mit keres egy másik nő az életében, meg effélék.

     

    Mondott még mindent, de már nem nagyon emlékszem, meg azt, hogy soha többé sem látni nem akar, sem ne is hívjam és ne is keressen.

    előzmény:
    Alinee2 (115)
    2013-05-03  19:44
  4. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. május 6. 20:30117.

    na hello drága!

     

    elhiszem! hát hogyne!

    na már  megint a tüzeskedés...te kis boszi

    szüzek? max a horoszkópja másoknak...

    előzmény:
    Alinee2 (99)
    2013-05-02  20:57
  5. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. május 6. 20:27116.
    naja. és a mogyorót nem neki kéne adni hanem a feleségnek, a héjával meg kitömködni a kis valagát. mind kettőjüknek
    előzmény:
    rockcica (98)
    2013-05-02  18:57
  6. 2013. május 3. 19:44115.

    Sportolsz?Nem mondod!A futkározásnál,teniszezésnél és a kis edzésednél férfiasabb sportot nem találtál?Cccccc

    Nagggyon férfias lehetsz,ha a feleséged pénzkereső automatának tarthat,és még azt is megengeded neki hogy a barátaid előtt bemószeroljon.

    Ultra gáz vagy öregem.Egy férfi nem viselkedik így.És ezt most értsed úgy,ahogy nem szeretnéd érteni.

    Mellesleg,nézd már meg a pélódat,mennyire petyhüdt,megereszkedett-e.Vagy azt kézzel edzed?

    Egyetlen nővel tudsz csak dicsekedni,aki istenként tekint rád.Másokra viszont igazi nők férfiként tekintenek.Fáj,igaz?

    előzmény:
    jancsika1955 (108)
    2013-05-03  13:27
  7. 2013. május 3. 19:27114.

    Dehogynem piszkálgatnál,már fel is izgattalak!

    Barom vagy te,nem csak hogy barom,de b@lf@sz is.

    előzmény:
    jancsika1955 (102)
    2013-05-03  09:14
  8. 2013. május 3. 17:11113.

    Soha nem értem, hogy miért hiszi egy "koros" férfi, hogy őrá mint "istenre" tekint egy jóval fiatalabb nő. Nem, csak addig nézne rád mint "isten", amíg el nem veszed, meg nem kaparintja a pénztárcádat, és utána még talán rosszabb sorod lesz mint a mostani házasságodban.

    Az én apukám annak idején csak tizenegynéhány évvel fiatalabb nőre cserélte le anyukámat, és kb. 10 év múlva ő mondta nekem, hogy ha tudta volna, hogy ez rosszabb lesz mint az előző, akkor inkább abban a házasságában marad, mert sokkal több problémát kellett megoldania neki, hiszen ott voltam én stb.stb. A fiatal, szép nő hisztis sárkány lett, anyukám soha nem volt olyan, csak beteg lett, sokáig kezelésre szorult, és mostoha anyám kikezdett apámmal, sikerült neki, de nem igazán volt soha boldog egyik sem.   

    előzmény:
    jancsika1955 (108)
    2013-05-03  13:27
  9. 2013. május 3. 17:02112.
    Mekkora egy farok vagy, már bocs..
    előzmény:
    jancsika1955 (108)
    2013-05-03  13:27
  10. 2013. május 3. 16:56111.

    Jaaa...hogy válni meg nem szeretnél, de a feszes kis baba az ott figyeljen a háttérben mellékvágányként...ahha...

    Akkor Ti összetalálkoztatok. Neki feszes a teste, Neked feszes a pénztárcád. 

    A kis feszes persze, hogy nem hoz kellemetlen helyzetbe, mert nem hülye.

    Az a helyzet, hogy Te sem leszel már fiatalabb ám, hiába edzel, meg tenisz, akármi, a Te bőröd sem lesz már ruganyos, kívánatos.

    De, hogy ezt miért felejtitek el állandóan?

    Ha körbenézek, már a 40-es korosztályú pasiknál is igen látható nyomai vannak a kornak.

    Majd gondolod, ha Réka útjába akad talán egy korabeli v. pár évvel fiatalabb fiú, aki valóban jó kis ruganyos, izmos és az ágyban is strapabíró, majd nem fog dobbantani mellőled?? Hah...

    Arra gondoltál már, hogy esetleg otthon a feleséged talán nem véletlenül viselkedik így? Talán elhanyagolt feleség? Mert egy nő csak úgy, magától nem kezd el hobbiból szemétül viselkedni. Hiányzik neki a törődés, szeretet, intimitás. 

    Inkább itt kéne rendet tenni, de elhiszem, hogy kellemesebb érzés, hogy egy feszes istenít sumákban... 

    előzmény:
    jancsika1955 (108)
    2013-05-03  13:27
  11. 2013. május 3. 14:02110.

    Jancsika nickjéből is látszik az érettsége.

     

    Egy meglett férfi, akinek a szellemi érettsége a korának megfelelő, nem használ -ka, -ke végű önbecézést.

     

     

    Egyébként Jancsika siránkozhatsz itt,hogy elcsesznéd az életedet egy válással.

    Végül is biztonságosabb megmaradni egy -nem jó, de - megszokottban,mint vállalni a kockázatot mással.

     

    Már csak azért is,mert előfordulhat...pár év múlva lapátra kerülsz az utódnál.:-)

    előzmény:
    jancsika1955 (1)
    2013-04-15  17:36
  12. -1-
    -1-
    2013. május 3. 13:48109.

    Jaj Jancsika, te tényleg csak egy pénzkereső ótomata lehetsz. Vagy csak simán egy robot?

     

    Ilyen gondolkodással kb úgy tizenévesek gondolkodnak, de még ők is jobban tudják, hogy ahol szarul érzik magukat, onnan menekülnek. 

    előzmény:
    jancsika1955 (108)
    2013-05-03  13:27
  13. 2013. május 3. 13:27108.

    Nem is tudod, hogy nézek k. Világ életemben sportoltam. Minden héten2-3 alkalomma futok, teniszezek és edzek.

     

    És mégvalami. Szerinted hány elvált öregebb pasi vesz el vele egyidős nőt? Egy 65 éves pasi is inkbb 45 éveset vesz el.

    A feleségemmel nem csak az a baj, hogy nem feszes. Leginkább az, hogy engem pénzkereső automatának tart, a barátok előt is néha lehord a sárga földk, ő meg nem dolgozik, csak festeget meg saját magával törődik. Csak kell neki egy barom, aki fizeti a rezsit meg aszámláit, meg hogy elmondhassa, hogy itt a férjem.

     

    Lehet Réka is ezt tenné de legalább tudom hogy egy feszes ks babára költöm aki úgy néz rám, mint egy Istenre. De válni mégsem akark. A cirkusa pénz, a család a rokonok meg a barátok. Tönkremenne az életem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (105)
    2013-05-03  12:43
  14. 2013. május 3. 12:59107.

    Réka intelligens, ezért nem tette meg...


    DE! Jancsika.... ugyan már... Te ugyanolyan sármos, kemény popsijú, feszes bőrű maradtál, mint 30 éve? ugye, hogy nem..

    Még George Clooney sem olyan már, mint a Vészhelyzetben volt...

     

     Miből gondolod, hogy teszem azt Réka nem a pénzedre, az életszínvonaladra pályázik?
    Ezekért tudod, mi mindenre képesek egyes nők? Meglátta benned az aranytojást tojó tyűkot, és előadja a hősszerelmest.

    Nem fogja a feleséged tudomására hozni, mert tudja, hogy akkor kikerülsz a pikszisből, nem lesz egy kunya vasad sem...

     

    Miért gondolod, hogy neki nem a pénzed jön be, hanem a petyhüdt felsőtested?

     

    Amúgy meg ne aggódj, vannak olyan fiatal férfiak, akik simán megkívánják a te feleséged is... főleg, ha te már hanyagolod. Neki is szüksége van még testi örömökre, nem csak neked.... sok húsz-harmincas, kemény bőrű, kemény farkú pasi szívesen elkapná az asszonykádat, ezzel is legyél tisztában...

     

    Hja, hogy ő nem olyan?! dehogynem.... amíg rá nem jön, hogy te miben sántikálsz... :) csak felregisztrál egy olyan oldalra, ahol fiatal férfiak keresik az örömöket (ingyen és bérmentve, tehát nem szexuális szolgáltatás, hanem maga az öröm miatt), és máris beújít az ágyába helyetted valakit.... 

    előzmény:
    jancsika1955 (101)
    2013-05-03  09:12
  15. 2013. május 3. 12:45106.

    Furcsa szemlelet a ferfiak reszerol.

     

    persze vannak az o korukban is jokepuek meg kisportoltak bar Mo on azt hiszem nagyon keves van beloluk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (105)
    2013-05-03  12:43
  16. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2013. május 3. 12:43105.

    Bírom ezeket a löttyedt vén faszikat, azt hiszik, az nem számít, csak a nőknél fontos a feszes test:-))

    Hát én is majdnem annyi vagyok mint ez a pszeudopasi, de többek között ezért nincs partnerem: akik korban úgymond hozzám valók, eléggé undorító kinézetűek. Én meg jól nézek ki, a koromhoz képest is, ezekhez a löttyedttestű pasikhoz képest pláne.:-)))

     

    Jancsika, jancsika, tévhit, hogy egy férfi mindegy hogy néz ki! Meg hogy a méret nem lényeg!:-)))

    Talán a feleség az, aki elnézi ezeket neked. Igaz, te nem neki, hát...nem érdemled meg őt, tény. 

    előzmény:
    Amarynda (104)
    2013-05-03  12:33
  17. 2013. május 3. 12:33104.

    Ez erdekes amit irtal. Csak forditsd vissza legyszives egy kicsit a dolgot.

    A feleseged 59 eves eppen hozzad valo, te nem kivanod mert mar nem olyan feszes a bore stb.

     

    Nem akarok kozonseges lenni de te meg mindig olyan feszes feneku, izmos combu suru haju ranctalan fiatal ferfi vagy mint huszonevekkel ezelott?

     

    Mit szolnal ha meglatnad vagy meghallanad ha a feleseged azt mondana hat lefekszem vele persze hiszen a ferjem, meg jol elvagyunk de bizony ha latom hogy a zacskoja mar a combja kozepenel lifeg es a mellizmai helyen szep kis cicik nottek a combjarol reg lefogyott az izom a haja meg kihullott, nem egy kivanatos latvany, de mas szempontbol mukodik a hazassagunk hat kibirom azt a kis idot amig tuljutunk a dolgon.

     

    TE mit ereznel egy ilyen komment utan? Vajon meglatnad -e azt a Janost akivel a feleseged akit nem kivansz a petyhudtebb  bore miatt megis lefekszik megjegyzes nelkul ha akarod?

     

    Es azt se felejtsd el hogy EZ az a Janos aki a szep es feszes testu Rekaval bujna az agyba. Bizony meglehet am hogy Rekaban egy vilag omlana ossze amikor a te mar nem feszes testedet latna meg a maga kendozetlen valojaban?

     

    Mindezeket en azert tudom igy merlegelni, mert pont veled egyidos vagyok es 36 eve elek hazassagban.

     

    Gondolkodj el ezeken. Megeri hidd el.

    előzmény:
    jancsika1955 (101)
    2013-05-03  09:12
  18. 2013. május 3. 12:21103.

    Te nem vagy eszeden. Megmondom mi lesz ha "megfekteted" Rekat.

     

    Az elso adando alkalommal elkezd zsarolni hogy valj el es ot vedd felesegul.

    Es meg orulhetsz neki ha nem rogton a felesegedhez megy.

     

    Ha nem akarsz a felesegedtol elvalni akkor jo nagy ivben keruld el Rekat a jovoben.

     

    Te vagy nagyon rosszul ismered a noket vagy a semmiert egyetlen sexert kepes vagy felboritani az eletedet, aztan Reka megun mert oreg vagy es lecserel , te pedig ket szek kozott be a pad ala tipikus esete leszel.

     

    Biztos hogy megeri?

     

    Ja, es nem a noknek az ilyen "baratsagok" nem elegendoek. Foleg nem 8 evig.

    előzmény:
    jancsika1955 (63)
    2013-05-02  09:49
  19. 2013. május 3. 09:14102.
    Ó, hát ez igensak kedves. Én egy ilyen közönséges nőt meg még bottal sem piszkálnék, mint te, örülj neki, hogy egy barom legalább akadt aki elvett... más ahogy látom a szavaidból úgysem akadt. Ha jól érzékelem a helyzetet a férjedre buknak a nők, de rád nem a férfiak, azzal ugyanis nem dicsekedtél...
    előzmény:
    Alinee2 (99)
    2013-05-02  20:57
  20. 2013. május 3. 09:12101.

    Hát ha tudod, akkor azt is tudod, hogy vannak nők akiket a férfi bevall a nejének U(mert rondák, neki  sem tetszenek, stb.) meg vannak akiket nem. Függetlenül attól, hogy csak "barátok".

     

    És hát így jó a világahogy van, hogy ennyire mások vagyunk. Nekem a feleségem is és Réka is jó nő. Nem közönséges, hanem jó nő. Csak a feleségem 59 éves, Réka meg több mint 20-al fiatalabb. És hát csinosság ide vagy oda, ápoltság ide vagy oda, én szexuálisan már nem kívánom a feleségem, mert a bőre kezd petyhüdni, stb. Ez nem ok arra, hogy elhagyjam, de ok arra, hogy esetleg megcsaljam.

     

    Réka feszes testű, még nincs 40, az ő bőre még fiatalos, ha már nem is egy 20 évesé. Réka mellesleg nem közönséges, afféle Katalin hercegnős nő. Én valaha nagyon jóképű voltam, most is maradt valami a régi csillogásból, amit meg elvitt az idő, azt kedvességgel és jómodorral,  fokozott udvariassággal pótolom. Így vagyok előnyben a "jó a segged, kő kóla ?" és a "dögös vagy bébi, dugjunk egyet" szövegű fiatalabbaktól.

     

    Nem nőzök, de jólesik, ha velem ki akarnak kezdeni, hízeleg a hiúságomnak. Réka más. Ő csendesen epekedik, és kislányosan nyomul. Hozhatott volna többször is nehéz helyzetbe (céges bulin a feleségemmel, sms-sek  hétvégén, telefonok, utcai találkozások, stb.) de soha nem tette meg. Még bosszúból sem.

    előzmény:
    Alinee2 (100)
    2013-05-02  21:06
  21. 2013. május 2. 21:06100.

    Na most figyelj kistojás!

    Az én páromra nem egy Rékácska vetett szemet,hízeleg a hiúságának,de röhög rajtuk,esze ágában sincs félrelépni.Pedig megteheti,tudok ezekről a nyomuló nőkről.Mondtam neki hogy bármikor bármit megtehet ha úgy gondolja,nem csinálok balhét.És mégsem.Mert szeret.És mert FÉRFI.

    Könnyen kapható kismacskákra nem ugrik,nem kihívás.

    előzmény:
    jancsika1955 (85)
    2013-05-02  16:31
  22. 2013. május 2. 20:5799.

    Szépen összejöttünk!

    Csóri János most azt hiszi,mi vagyunk a világ szűzpinái.Pedig ha tudná...fához kötözném,tüzet raknék alá,és a szájába citrom helyett a pélóját tenném.A kis popsiját pedig csalánnal csókoltatnám.

    Akkorát élveznék,elhiszed?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190648 (73)
    2013-05-02  12:44
  23. 2013. május 2. 18:5798.
    Biztos valami agyoncicomázott kis qrva.. akit qrvára nem érdekel hogy a pasi akivel randizik, nős! Őt is megcibálnám az biztos..(mivel tudja hogy a télapójának van felesége)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190648 (83)
    2013-05-02  15:16
  24. 2013. május 2. 18:5497.
    Király amit írsz, én is ezt tenném vele!!!
    előzmény:
    Selymeske (76)
    2013-05-02  12:59

Címlap

top