Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ezt lehet?Nuku suli?
Torolt_felhasznalo_102437
Létrehozva: 2013. március 22. 12:04
Mit tudtok erről? Van olyan, hogy egy szülő úgy dönt, nem adja iskolába a gyerekét, mert nem szimpi neki a tanítónéni? Nálunk most ez a helyzet alakult ki. Úgy néz ki, nem vették fel a tagozatra, így egy banya lesz a tanítónénije. Bocs a kifejezésért, de tényleg. Én arra a nőre nem bízom a kisfiamat, aki nagyon érzékeny lelkivilágú kisgyerek.
Most azt hallottam, hogy megtehetem, hogy nem adom be iskolába, hanem itthon marad velem, és csak vizsgázni megy majd. Ezt tényleg törvényes?
EGy mai cikk a témában...
http://nol.hu/mozaik/veszelyesse_valhat_a_s zuloi_tulfeltes
Read more:
Lenne egy kérdésem: miért tartottátok vissza a gyerekedet? Ha ősszel már 8 éves lesz, akkor elvileg most kéne elsősnek lennie... Akkor nem a "banyához" került volna...., akiről persze csak azt tudjuk, hogy hallottál róla valamit...
IGEN!! Lehetseges,
de....................
na, mindegy, a te gyereked.................
(6) Ha az iskola igazgatójának megítélése szerint a tanulónak hátrányos, hogy tankötelezettségének magántanulóként tegyen eleget, vagy az így elkezdett tanulmányok eredményes folytatására vagy befejezésére nem lehet számítani, köteles erről értesíteni a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes kormányhivatalt, amely a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat véleményének kikérése után dönt arról, hogy a tanuló milyen módon teljesítse tankötelezettségét. Halmozottan hátrányos helyzetű tanuló esetén az iskola igazgatójának döntéséhez be kell szereznie a gyermekjóléti szolgálat véleményét."
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi ?docid=A1100190.TV
JOGILAG van, de neked nem sok esélyt adnék.
Legalábbis őszintén remélem.
(nincs hosszú ImÖ --- amire te a jelek szerint nem fogod tudni megtanitani.
Nem értem miért törtök pálcátfölöttem. Egyet kérdeztem, hogy JOGILAG van e lehetőség arra, hogy otthon tanítsam a gyerekemet.
Nem fogok banyajellemrajzot adni, mert nem akarom,hogy ráismerjenek, mert ebbe nagyon beüthetem a bokámat.
Nagyon sokat gondolkodtam ma ezen és rajtatok.
Majd este, ha elalszanak a gyerekek, írok emailt.. Volna pár ötletem, talán valamelyiket hasznosítani tudod, illetve ismerek innen az NLC-ről is egypár budapesti SNI-s anyukát, ők talán tudnának normális iskolákat javasolni.
A blogodat beállítottam követésre, jó lenne párszor tapasztalatot cserélni...
Most mentem, szép napot kívánok!
Tényleg nagyon hasonló a sorsunk!! Mi is sajnáljuk, hogy későn kaptunk észbe, a mi gyanakvásunkat is elaltatták, hogy későn érő a gyerek.
A legutóbbi bejegyzésben (Hülye vagy zseni - 2. felvonás) épp azt írtam le, hogy mi lenne a fiunk sorsa, ha beíratnánk a számára kijelölt iskolába, és milyen így a helyzete, hogy itthon van...
Ha valóban úgy lenne, ahogy mondják a Hivatalok, hogy csakis a gyerek érdekeit nézik a döntés meghozatalakor, akkor engedélyezniük kéne, hogy a gyerekünk itthon maradjon, ellenben úgy néz ki, hogy ezt másodfokon sem hagyják jóvá.
Délelőtt iskola, délután-este fejlesztések: számunkra is nagyon ismerős helyzet. Szegény fiunk olyan fáradt volt, hogy még a leckéjét is mi írtuk meg késő este, de nemcsak tanulásra, hanem játékra, pihenésre, olvasgatásra se volt ideje. Biztos vagyok, hogy ebbe belerokkant volna.
Nekünk is újra meg kellett (volna) vele tanulnunk itthon mindent, de akkor meg minek jár iskolába, ha nekem kell elvégeznem itthon a pedagógus munkáját (akinek szintén volt fejlesztő pedagógusi végzettsége is...)????
Szerintem is sok felesleges dologra megy el az idő az iskolában, talán mondanom se kell, hogy itthon ez nem így van.
A blogon (almameter.wordpress.com) kint van az ímél címem, ha gondolod, írj nekem levelet, és megmondom, hogy annál a szakértőnél voltunk-e, akinél Ti!
Valamikor én se tudtam volna elképzelni, hogy itthon tanítsam a gyerekem, most meg úgy alakult, hogy épp ezt teszem. Eleinte nagyon féltem, hogy hogy fogom tudni tanítani, de úgy látom, hogy nem kellett volna annyira tartani tőle.
Természetesen volt már olyan kérdése, amire nem tudtam válaszolni, de nem szégyellem ezt beismerni, hiszen kiskamasz korban úgyis eljön az az időszak, amikor a gyerek magától rájön, hogy a szülő nem mindenható és nem mindentudó. Tehát ha valamire nem tudom a választ, akkor együtt utánanézünk, vagy megkérdezzük Apától (én humán érdeklődésű vagyok, a férjem pedig reál).
Az itthontanítást úgy tudom megoldani, hoyg főállású anya vagyok, tehát nem dolgozom munkahelyen.
Bejárunk az iskolába konzultálni; nem nagyon sűrűn, de épp a héten is be fogok menni megbeszélni, hogy mik a követelmnyek a matekvizsgán.
A felsős gyerekekkel kapcsolatban megoszlik a tapasztalt otthonoktató szülők véleménye is. Van aki azt mondja, hogy kivitelezhető, más meg iskolába adja a nagyobb gyerekeit. Mi úgy tervezzük, hogy felsőben már megint iskolás lesz a fiunk, reményeink szerint addigra utoléri a kortársait a fejlesztéseknek köszönhetően.
Elolvastam a blogban, amit a döntésed okáról (a kezdetekről) írtál. Jujjjj, de nagyon ismerős!!!!!!!
Hasonló a cipőnk.
A nevekre lennék kíváncsi.. pontosabban nekem van két nevem, vajon voltatok-e őnáluk?
Az én fiamat tönkretszi ez az iskolarendszer.. De nincs lehetőségem váltani, sem otthon tanítani. Már csak abban reménykedem, nem emelik törvényerőre az egész napos iskolát, mert akkor ennek a gyereknek vége. Ő is harmadikos, mint a Tiéd, diszlexia és diszgráfia miatt SNI-s, bár nem az, csak mivel ehhez közeli értékeket mutatott ill. némi hasonlóságot, úgy beszéltük meg a Bizottsággal, hogy annak nyilvánítják, így részesülhet a fejlesztésekben, amik biztos nem válnak kárára.
Igazából azért vagyok mérges, mert négyig benn kell maradnia az iskolában, utána járhatunk el a foglalkozásokra, és késő este, mikor hazaérünk, állok vele neki a tanulásnak, amit valójában az iskolában kellett volna megtanulnia.. De papír ide vagy oda, nem veszik figyelembe a tanítók, pedig egyikük gyógypedagógus is.. Elmegy napközben egy csomó ideje olyan órákra, amin tök feleslegesen ül ott, és este nekem kell ugyanezt az órát pótolni vele.. Akkor mi a fenének pazaroljuk az időt ezekre a tanórákra? Most még csak alsós, de felsőben nem tudom, hogy fogjuk tudni ezt tovább csinálni, ha egész napos iskola lesz...
Az egészben az a legbosszantóbb, hogy ha kiskorában nem hagyom magam a szakértők, orvosok által lerázni (majd kinövi a gyerek), és akkor elkezdjük a fejlesztéseket meg a tornát, akkor már régesrég túl lennénk ezen az egész mizérián.. Most pedig mindenhol azzal fogadnak, hogy hát miért nem hoztam el korábban???? Ilyenkor látok nagyon vörösen.
Kis életekről, életpályákról, további sorsokról döntenek a "szakértők" egyetlen tollvonással, mindössze egyetlen, pillanatnyi lelki- (fizikai)állapotról alkotott vélemény alapján.
Már csak mosolygok kínomban, mikor egymást szidják (Hogyhogy nem vette ezt észre a kolléga???), és egymástól teljesen eltérő véleményeket adnak a gyerekről.
Köszönöm szépen, feltétlenül meg fogom nézni, mert érdekel!
Gondolkodtam én is egy időben, hogy átkérjem magántanulónak a gyerekem, de én nem tudnám otthon minden tantárgyból szakszerűen tanítani, másrészt akkor nekem is fel kéne mondani a munkahelyemen, márpedig az nem lehetséges.
Volt már olyan kérdése a tiednek, amire esetleg nem tudtál válaszolni?
A félév alatt bejártok meg(át)beszélni a tananyagot?
Végig a 8 év alatt otthon szándékozod tanítani a gyermeked?
Azért én mégis kíváncsi lennék a felsős tapasztalataidra, majd...
Tudom ugyanis, hogy vannak tantárgyak, ahol a tananyag csak szórványosan található a könyvben, rengeteg tanári magyarázat + háttértudás szükséges mellé.
Talán megválaszolod ezeket a kérdéseket a blogodban is, megnézem mindjárt, csak még a reggeli ébredezés/játék/kávéfőzés zajlik...
Ja, rám nem hallgat az enyém.
Ha egy-két kérdésben látom, hogy helyreigazításra lenne szüksége, nem nekem hisz, hanem a tanító néninek.
Vagy ha én mondom, elfelejti, aztán picivel később lelkesen elmeséli, hogy a tanító néni mondta..
Mint otthontanító anya, szívesen válaszolok a kérdéseidre.
Az iskolával és a tanítóval kapcsolatban állunk, már csak azért is, mert ez lesz az első vizsgánk, és sok kérdésem van még hozzájuk. A törzsanyag, amit minden gyereknek tudnia kell iskolatípustól és tankönyvtől függetlenül - nem titok, hozáférhető; ráadásul nekünk a nagyon készséges tanító el is mondott mindent részletesen (melyik tantárgyból meddig kell eljutni). Azért beszereztük azt a tankönyvet is, amiből az anyaiskolában is tanulnak a gyerekek. Az én fiam harmadikos; nyelvtanból a szófajokat kell ebben az évben megtanulnia. Ennek a tanítása azért még nekem is megy, de ha valamit elfelejtettem volna, akkor utána tudok nézni, például a tankönyvben.
Bár nem vagyok reál beállítottságú, még a matekot is sikerül elmagyaráznom a gyereknek. Aki beszél nyelveket, annak valószínűleg nem fog gondot okozni ennek a tanítása sem, főleg nem elemi szinten.
Az, hogy valaki milyen jól "tanít", nem feltétlenül pedagógiai képzettség függvénye; talán inkább az egyéniségtől függ. Attól, hogy mennyire kreatív, mennyire tudja a gyerek érdeklődését felkelteni a tanulás iránt, van-e benne empátia, mennyire színes, magával ragadó a személyisége.
Az otthontanítás egyik előnye, hogy egyetlen gyerekre összpontosul a figyelem. Sokkal jobban hasznosul a tanításra fordítot idő, mint az iskolában, hisz itthon nem kell senkihez igazodni (csak a saját gyerekemhez), ő szabja meg a tempót, ha nem fáradt, akár több órát is foglalkozunk intenzíven a tananyaggal. És itthon nem kell várni, míg az én gyerekemre kerül a sor, hisz mindig ő van a középpontban. Mi tulajdonképpen kényszerből lettünk otthontanítók, tartottam is tőle az elején, de most egyszerűbbnek tűnik, mint eleinte gondoltam.
Hogy hallgat-e rám a gyerekem...? Kedves kérdező, rád hallgat a gyereked?
Ha többre vagy kíváncsi, ajánlom, olvasd a blogomat, amiből már több bejegyzést is belinkeltek ide más hozzászólók: almameter.wordpress.com .
Szerintem meg kell tanulnia minden gyereknek kezelni a banyaféléket, mivel életében nemegyszer fog velük találkozni.Ha mindig megbeszéled vele, mi történt az iskolában, és ha hülyeséget mondott a tanárnő, akkor otthon kijavítod, ráadásul „szabad kezet” adsz a gyereknek a banyával szemben, úgy értem helyesled, ha visszavág neki, és kiáll a társaiért is a banyával szemben, akkor még pozitívan is kijöhet a dologból, mivel az osztályban kedvelni fogják a bátorságáért. Ha nem ilyen típus, hogy kiáll magáért, akkor meg megint marad az otthoni megbeszélés, nyugodtan mondd meg neki, hogy a banya nem normális, a szigorú tananyagon kívül semmit ne vegyen tőle komolyan. Értsd: ha lehülyézi, ha alázza őt vagy bármelyik osztálytársát, próbálja meg nem észrevenni, peregjen le róla, és tulajdonítsa mindezt a tanárnő idiótaságának. A gyerek nem hülye, csak gyerek, érteni fogja.
Tudom, ezt sokan nem helyeslik, de valóban van néhány idegbeteg barom tanár (mivel ugye nem feltétel az pszichológiai alkalmasság), amelyikkel szemben fel kell vérteznünk a gyereket. És a felvértezésnek nem mindig a túlzott óvás a legjobb módja, sőt, legtöbb esetben (kiváltképp fiúknál) súlyos következményei lehetnek. Manapság pedig nagyon nagy divat minden kihívástól megkímélni a gyerekeket, pedig felnőttként rengeteg igazságtalansággal, idióta főnökkel találkozik. Fel kell nőnie ezek kezeléséhez, ha viszont burokban éli le a gyerekéveit, megfosztjuk a természetes védelem kifejlesztésétől.
Nem is beszélve arról, hogy nemcsak az idiótáktól és a megaláztatáspktól kíméljük így meg, de a társadalmi beilleszkedést, barátságok kialakulását, a részrehajlás és az igazságosság, a helytelen és helyes viselkedési minták közötti különbség felfedezését, megtapasztalását is elvesszük tőle.
Ha nem sorozatgyilkos a tanárnő, szerintem nem kell kivenni az iskolából. Ha viszont tényleg nagyon durva, akkor sem az otthon tanítást választanám, hanem inkább másik iskolába beíratást.
Ez utóbbi egyébként a legjobb mód, ha van rá lehetőség, hiszen egy alkalmatlan tanár valóban elveheti a kedvét a tanulástól, mgutáltathatja vele a tantárgyát, és tényleg csak arra „jó”, hogy megtapasztaljon negatívumokat is a kisgyerek. Ha nincs lehetőség másik iskolába íratásra, akkor viszont hagyjuk inkább bent, és marad az iskola utáni beszélgetés.
Ez a vélemény abszolút magánvélemény, és kizárólag az én tapasztalatomra, gondolkodásomra hahgyatkozik, nem vagyok pszichológus, sem tanár vagy óvódai dolgozó.
Én is már csak sportból vagyok itt....
Ugyanúgy itthagyott bennünket, mint Manócskáim a telós topikban.
Nyilván nincsenek érvei.....
Szánalmas!
"Ezen nem tudtok segíteni"
Nem is akartal! Csak hogy a tenyeknel maradjunk! Ha jol emlekszem, egyetlen kerdesed volt a TI fele, a többi gunyolodas volt a reszedrol. Most mar nyilt sertegetes.
Ugye te szivesen "beszelgettel" volna egy igy kommunikalo forumozoval?
Ha valaki a velemenyem hianyolja a temahoz, azt megirtam privatban!
Észrevetted, hogy SEMMIRE nem reagál, értelmes választ képtelen megfogalmazni?
Itthagyom ezt az ostoba nőszemélyt, aki csak az általa sérelmeknek vélt kérdésekre vet oda egy-egy primitív választ...(esetleg kérdéssel válaszol...)
Ezen nem tudtok segíteni, csak azt tudnám, minek kérdez?
Most sem válaszolt, h pl. konkrétan mi a problémája a tanító nénivel?
...és még sorolhatnám...
Szerintem korrigálható 6 éves kora után, nekem is nagyon érzékeny volt a lányom, az egyik ovónéni szerint még 7 évesen is szociálisan éretlen volt az iskolára.
Amivel persze nem értettem egyet. A logopédus azt mondta, okos, de erős iskolában nem bírná a terhelést.
Szerencsére bekerült egy gyerekbarát iskola jó közösségébe, jó tanítónénik keze alá és szépen elkezdett kinyilni. Az én szinte minden óvodai rossz élménytől síros kislányom most már 16 éves lesz, sok barátja van, és erős ginmáziumban jól megállja a helyét.
Ha topicinditónak kérdés, hogy rá tudja-e venni a fiát a tanulásra, akkor egyértelműen nem való neki az otthontanulás. Ráadásul mindig tőmondatokban válaszol, elég szegényes szókinccsel, rossz helyesírással.Így hogy akarja tanítani a gyermekét?
Topicinditó: mi a foglalkozásod?
Szerintem is nézzetek másik iskolát, ráadásul már van rengeteg gyermekbarát, alternatív iskola is.
Mary-Anne, a szocializáció nemcsak azt jelenti, hogy egy gyerek mennyire képes barátkozni, meg ismerkedni, hanem ott tanulja meg az egyenrangú viszonyok közti létezést (a szülő-gyerek viszony az nem egyenrangú). Hogy hogyan kell a társadalomban igazodni a másikhoz, kivívni a maga harcait. Ezt családon belül nem lehet megtanulni, még testvérek közt sem, mert az sem olyan jellegű kapcsolat, mint a velem egyenrangú idegennel.
Csak arra lennék kíváncsi az otthontanításnál, hogy hogy tanítanak ezek az anyukák irodalmat, helyesírást.. Mert itt a tananyag nincs benn a könyvekben, vagy csak ksiebb részben.. A többit a tanári magyarázat adja hozzá.
Na és az idegen nyelvek? Ha nincs az anyuka olyan szinten tisztában az adott nyelv grammatikai viszonyaival, vagy a beszélt nyelvi fordulatokkal? (kiejtésről nem is beszélve)
Kíváncsi lennék, ha egy otthon tanító anyuka elmondaná a tapasztalatait, pl. hogy választja ki a tankönyvet, tisztában van-e a minimumkövetelményekkel, hallgat-e rá a gyereke?
Ha befejeztétek a vacsorát, engem például érdekelne az az 5 érv, amit valamelyik hozzászóló kért tőled, arra még nem válaszoltál.
azt viszont olvastam, hogy az állásodat nem fogod otthagyni, hisz otthonról dolgozol. Ebbe belegondoltál már? egyszerre dolgozni otthonról, otthonoktatni a kisfiadat, és még pluszban a házimunka-főzés-egyebek?
vagy az alvást fogod kiiktatni?
olyan, mintha plusz egy állást vállalnál. szvsz az otthonoktatást csak úgy lehet csinálni, mintha egy teljes állás lenne, hisz az órákat nem csak megtartani kell otthon, arra anyagot gyűjteni, felkészülni, előkészülni.....
nincsen tapasztalatom a témában, csak praktikusan végiggondoltam...
Délben el kellett mennem, most néztem át a topikot. Még mindig azt mondom, hogy nem tesz jót a gyereknek, ha otthon tanítod, majd 2 év múlva beadod a suliba. Két gyerekem van, mindkettő iskolát váltott, mindkettő tanár miatt, úgy, hogy ők is akarták, nem az volt a legfőbb ok, hogy nekem nem tetszik a tanár. A fiam nem volt igazán közösségi ember, neki bőven elég volt, hogy a legjobb barátjával együtt ment az új suliba, nem hiszem, hogy nagyon beilleszkedett, de nem zavarta. Hatodikos volt, amikor egy szülőiről kétségbe esve mentem haza: ki a magyar tanárod és miért nem meséltél eddig róla? A fél szülői arról szólt, hogy a gyerekek sírva mennek haza óráról, megalázza őket, kegyetlen, én erről miért nem tudok??!! Mire a vállvonogatós válasz: ááá, ők nem ismerik Magdi nénit (miatta váltottunk sulit).
A lányom viszont egy pörgős, közösségi emberke, akit iszonyatosan megzavart az új közösség. Imádja a sulit, a tanárokat, de több mint 5 év kevés volt ahhoz, hogy beilleszkedjen az osztályba, a mai napig osztályon kívülről szerzi a barátait. Neki kifejezetten rosszat tett, hogy egy már meglévő közösségbe kellett (volna) beilleszkednie.
Két esetből nem lehet általánosítani, tudom. De egyrészt lehet, hogy a te fiad is megerősödik a "banya" tanítónő keze alatt, lehet, hogy soha nem fog tudni beilleszkedni a közösségbe és az is lehet, hogy az ő számára nem is lesz olyan banya. Amikor én jártam általánosba, a suliban két matek tanár volt. Azt, aki minket tanított, mindenki imádta, egy szuper, nagyon kedves tanár volt. A másik közutálatnak örvendett. Aztán fél évig ő tanított minket, mert a mienk szanatóriumba került. Életemben nem volt olyan jó tanárom, mint ő. Nagyon szigorú volt, nagy elvárásai voltak, nem is pátyolgatta a lelkünket, de jól magyarázott, odafigyelt ránk, segített ha kellett, stb. A vége az lett, hogy mindenki szerint sokkal jobb tanár volt, mint az, aki minket tanított.
Ti aztán megadjátok a módját...! Három órája vacsoráztok...????
Látom, itt is elsunnyogás lesz, mint Manócskáim telója kapcsán.....
Hát igen.... De szemmel láthatóan ezt nem látja be.
Ha jól emlékszem, akkor egy másik könyvben, Eric Berne: emberi játszmák c.-ben is vannak hasonló történetek....
Nem ártana, ha a TI konzultálna egy pszichológussal..... Azt majd semiramis megmondja, hogy felnőtt- v. gyerekpszichológusra van inkább szükség...
Akkkor most végre elmesélnéd, hogy miért banya a leendő tanítónő...?????
Az a baj, hogy ehhez a "túlbuzgó" szülőnek fel kellene ismernie, hogy benne van a hiba, s nem a gyerekben.
Azt sem értem, miért kell egy kisembert belekényszeríteni abba, hogy ennyire függjön az anyjától.
Életképtelen embert nevel az ilyen.
Topiknyitó anyuka elszivárgott...
Arányok.......
Nagyon zárójeles megjegyzés:
Aki attól tart, az otthon oktatott gyerekek nem szocializálódnak megfelelően, annak figyelmébe ajánlanám, hogy az sem feltétlenül, aki jár közösségbe. Nem ezen múlik ugyanis, hanem a gyerek alapszemélyiségén. Én pl. (sajnos) soha nem voltam magántanuló, de ettől még remekül kimaradt a szocializáció az életemből, totál aszociális vagyok. Mert közösségben is ki tudja magát vonni annyira az ember mindenből, hogy gyakorlatilag csak egy külső szemlélő lesz (vagy még az sem), ennek pedig semmilyen szocializációs haszna nincs. Annyi, hogy ha profin szemlélődik, már egy pillantásból lejön számára, kb. milyen ember lehet a másik és hogyan viszonyulna hozzá (épp ezért aztán pláne nem közeledik felé, senki felé, tehát még aszociálisabb lesz).
Úgyhogy én inkább az otthoni oktatás minősége miatt aggódnék, az tényleg egy jogos félelem lehet.
A konklúziót ki is emelem. Mert 100%-ban ráillik a topiknyitóra.
A felmérések azt az eredményt hozták, hogy a legtöbb agyonféltett gyerek mögött egy túlbuzgó szülő áll, aki szükségét érzi annak, hogy csemetéje függjön tőle. Képtelen elszakadni, saját félelmeit vetíti a gyerekbe, aminek hatására az mindinkább félős lesz, és bizonytalanná válik. Ezek a legkárosabb és leghosszabb kihatású játszmák, amelyekbe egy szülő a gyermekét kényszerítheti.
Ha túlzottan (!) féltünk, akkor az életben való helytálláshoz legfőképp szükséges erényektől fosztjuk meg utódainkat: a valós veszélyhelyzetek felismerésétől, és az azokban szükséges magatartásformák elsajátításától.
Találtam egy jó cikket!
http://baratno.com/view.php?arclid=2010100501
A túlzott féltés pszichológiája Takács AnitaA mai napig tisztán emlékszem Viktorra. Az általános iskolában kilenc évig egy osztályba jártunk.
Számomra már akkor, gyerekként feltűnt, hogy szülei a széltől is óvják, az anyukája szinte megfojtja túlzott gondoskodásával. Viktor megszokta, hogy ha kérdezték, helyette anyuci válaszolt. Ha elköhintette magát, azonnal szaladtak vele a gyerekorvoshoz. Mindig kimaradt a több napos osztálykirándulásokból, és nem szívesen került a figyelem középpontjába, inkább visszahúzódó fiúnak ismertük. Ha véletlenül gyengébb osztályzatot kapott, az anyukája megkereste a tanárt, és kikérte magának, hogy az ő fia rossz jegyet kapjon. Az osztálytársak közül a hangadóbbak mindig kinevették, anyámasszony-katonájának csúfolták.
Amikor elmélyedtem a pszichológia tudományában, és a szülői játszmák-házastársi konfliktusok témakört boncolgattam, akkor döbbentem rá, hogy azok a gyerekek, akik szüleik túlzott aggodalmaskodásának vannak kitéve (bármi legyen is annak mozgatórugója), nem ússzák meg sértetlenül.
Amikor egy kisgyermek elkezdi felfedezni a körülötte lévő világot, számtalanszor el- és leesik, megüti magát, és kisebb-nagyobb sebesüléseket szerez. Úgymond az egész testével tanul. Kúszás, mászás és az első lépések megtétele közben, az esetleges sérülések által megtapasztalja, hogy az önállóságnak bizony ára van. Ilyenkor persze minden szülő hátán feláll a szőr, és ha tehetné, kipárnázná az egész lakást, nehogy baja essen a csöppségnek.
De vajon hogyan kéne az ilyen helyzeteket kezelnünk? Melyik a megfelelő szülői attitűd?
Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk biztonságban érezze magát a világban, és fokozatosan épüljön az önbizalma, akkor bizony biztatóan kell mosolyognunk minden egyes csetlésénél-botlásánál. Bátorítsuk őt a világ felfedezésére, és éreztessük vele, hogy szükség esetén azonnal kéznél vagyunk. Így viszonylag kis kockázat mellett van lehetősége kipróbálni önmagát. Ha a felnőttek mindent megoldanak helyette, nem tanulja meg, hogy a dolgok veszélyesek, és hogyan kell magára vigyáznia. Engedjük őt szabadon megélni a gyermekkorát!
Azok a gyerekek, akik nem bátorítást kapnak önmaguk kipróbálására és a kockázat felvállalására, többnyire gyámoltalannak és kiszolgáltatottnak fogják érezni magukat. Meglehet, hogy anyjuk vészmadár hívására: „Gyere vissza kicsim, megütöd magad!” – kötelességtudóan visszafordulnak. De az engedelmes alkalmazkodás oltalmat nyújtó burkában elnyomódik az önállóságra való belső késztetésük. Ne feledjük, a pedagógia nem azonos a paranoiával!
A felmérések azt az eredményt hozták, hogy a legtöbb agyonféltett gyerek mögött egy túlbuzgó szülő áll, aki szükségét érzi annak, hogy csemetéje függjön tőle. Képtelen elszakadni, saját félelmeit vetíti a gyerekbe, aminek hatására az mindinkább félős lesz, és bizonytalanná válik. Ezek a legkárosabb és leghosszabb kihatású játszmák, amelyekbe egy szülő a gyermekét kényszerítheti.
Ha túlzottan (!) féltünk, akkor az életben való helytálláshoz legfőképp szükséges erényektől fosztjuk meg utódainkat: a valós veszélyhelyzetek felismerésétől, és az azokban szükséges magatartásformák elsajátításától.
Forrás: Block, Joel D. - Bartell, Susan S.: Szülői játszmák