Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A szavaidból úgy veszem ki, hogy a nagymamád valószínűleg "jól elvan", nem magányos, csak az egészségi állapota nem igazán megfelelő.
Az nem jön szóba, hogy valaki oda költözzön?
Az öregek otthona ki van zárva, nem szeretnénk olyan helyzetbe hozni őt, hogy másoktól kelljen függenie... A hozzánk költözésre is gondoltunk már, de akárhogy nézzük, sajnos egyikünknél sincs annyi hely, hogy ez megoldható legyen. :S Amit találtál, az elég jó megoldásnak tűnik így első ránézésre, majd utánaolvasok, hogy pontosan hogy is működik, köszönöm!
Az első részre azt tudnám mondani, hogy egyetértek veled. Tényleg van, aki szeret egyedül lenni. Ismerek olyan embert, aki ennek köszönheti, hogy gondolkodás nélkül belevetette magát a külföldi munkavállalással járó dolgokba. Ma kint él Frankfurtban, új életet kezdett és habár nincsen teljesen egyedül, de mégse mondanám, hogy kifejezetten aktív társadalmi életet él. Viszont ez így jó neki. Én vele ellentétben sokkal jobban keresem a társaságot.
A nagymamáddal kapcsolatban meg annyit fűznék hozzá, hogy természetesen az aggodalmad, de gondolom nincsen időtök állandóan vele lenni. Amennyiben nem egy nagy technológia szakértő a nagyi, tehát pl. nem szívesen sajátítja el az új vívmányokat, mint pl. mobiltelefon, internet stb. vannak azért más megoldások.
A googleben a témádat kutatva találtam is neked megfelelőt.. azthiszem.
Nézd meg ezt, hátha..
Ugyanakkor úgy gondolom, hogyha tényleg megköveteli az egészségügyi állapota a folyamatos felügyeletet, akkor vagy költözzön hozzátok (ha van erre lehetőség) vagy öregek otthona.. :/
egyszerüen. Müller Pétert olvasgass,ill youtube-on nézzed. vagy hasonlókat.
okos dolog.és nem nehéz.
ne másoktol várjuk hogy szeressenek hanem elsősorban magunktol. a többi jön magától...
Egyetértek, szerintem is nagyon sok dologtól függ az, hogy valaki magányos-e, vagy egyszerűen csak egyedül éli életét. Valaki kifejezetten szeret egyedül lenni, valaki pedig kapcsolatfüggő, mert fél a magánytól. Minden ember más.
Amin én most elgondolkodtam, azok az idős emberek... Nagymamám egyedül él, Nagypapa sajnos már jópár éve magára hagyta. Figyelünk rá, hogy ne legyen magányos - minden héten meglátogatjuk, és ő is gyakran jön hozzánk, segít a házimunkában, süt-főz, miegymás. A többi napokon viszont egyedül van, és mostanában eléggé ingatag az egészségi állapota is. Nagyon féltem, hogy egyszer csak elájul, vagy elesik és megüti magát, amikor épp senki nincs mellette...na, az ilyen egyedüllét nem jó. De mit lehet tenni ellene?! :(
Most új gyógyszert állítanak be neki.
Én nem cseszegetem, de a szüleimnek már gondot jelent, mert 3 éves a gyereke, és gyakran ő is gyerekként viselkedik+el kell tartani.
Ők meg már idősek.
Én megismétlem, amit korábban írtam: rengeteg ember él egyedül, idősek és fiatalok egyaránt.
Hogy aztán mennyire egyedüllétről vagy magányról van szó, az rengeteg mindentől függ.
Mindenesetre idős embereknek vannak klubok, programok, szerintem nagyon fontos, hogy eljárjanak ilyen helyekre. Gondolom ezekért nem kell fizetni!
A fiataloknak saját maguknak kell megkeresniük azokat a lehetőségeket, ahol jól érezhetik magukat és másokkal találkozhatnak (sport, hobbi, önkéntes munka).
Jelen esetben nem a boldogságról szól a téma, de abban igazad van, hogy a pénztelenség sokkal rosszabb helyzetbe sodorja a már eleve magányos embert.
Pénzem nekem sincs, mert napról-napra élek, de magányos nem vagyok. Mindig megpróbálom a magányt valamilyen módon kizárni az életemből.
Vannak barátaim és igyekszem az életem tartalmassá tenni, hogy ne érezzem magam magányosnak.
Szia :)
A pénz nem boldogít, de amikor már a nyugdíjas bérletre sem telik és egy telefont sem engedhet meg magának valaki, mert az előfizetést is a testvére fizeti, h legalább voszhelyzetre legyen), akkor ott már bizony a pénz az első számő tényezővé lép elő. A hiánya a lelket, a maradék önbizalmat is megöli. ( az illető, ledolgozott 40 évet) nem is egészséges, de ha kapcsolatokat tudna ápolni, virágokat vehetne tavasszal az ablakába, talán nem érezné ennyire a magányt. A lakásrezsit fizeti pontosan, ennyi az élete. A csizmája talpa lyukas, de nem fogad el senkitől semmit, mert a büszkeésge még megmaradt, de a pénzének az értéke már elszállt. :(
Szia!
A pénz csak eszköz, hogy valamit elérjünk, de nem minden esetben a pénz az oka a magányosságnak. Ismerek olyan személyt, akinek van pénze és mégis magányos.
Szia, azért ezt nem gondolom, hogy így értendő a magány.
Azt gondolom, a magány az az, amikor valaki nem tud mit kezdeni az életével.
Ennek pedig nagyon kevés köze van a pénzhez.
Sziasztok!
A magány elérhet minket úgy is, hogy van társunk, vannak körülöttünk emberek. Az igazi magány, amikor nincs társ, nincs kihez szólni. amikor nincs pénz okos, hasznos, szép programokra. Akkor nagyon mély magány van. :( Sokan élnek ilyen mély magányban.
Hú, nagyon rossz lehet.
Egyébként mozog valamit? Jár pszichoterápiára? Vagy csak gyógyszert szed?
Feltehetőleg e 3 kombinációja lenne a legjobb.
Én egyedül élek már 7 éve. Nem érzem magányosnak magam. Vannak barátaim, de szeretek egyedül lenni.
A gyerekkori barátnőm házasságban él, de úgy élnek a férjével, mintha lakótársak lennének. A barátnőm is szeret egyedül lenni. Van nagy családja, jönnek is sűrűn látogatóba. Én is meglátogatom amikor csak tudom és még közel is lakunk egymáshoz. Ő is azt szokta mondani, jobban érzi magát egyedül.
Volt barátnőm, aki állandóan nyafogott mert magányosnak érezte magát. Felregelt több társkereső oldalra és próbált ismerkedni. Időnként talált is partnert, és áradozott a pasiról- (persze az ízlésünk nem volt egyforma, mert a pasi akit a képen mutatott nekem nem tetszett)-aztán amikor találkoztak nagyot csalódott, mert amit én mondtam (véleményt) az a talinál bejött.
Van aki kapcsolatban él, mégis magányos.
Szerintem nem igazán tudtok ennél többet tenni. Talán csak annyit, hogy békén hagyjátok - néha az is segít, ha nem piszkálják az embert, mert az is visszafelé lökheti!
Én sem szeretek emberek közé menni, és akkor mi van? Az emberek nem angyalok, szóval egyáltalán semmi csodálnivaló nincs benne, ha valaki inkább tisztes távolságot tartana velük... attól, hogy te úgy érzékeled, hogy jót akarsz neki, meg kedvesen fordulsz hozzá, ő úgy is érezheti, hogy nem hagyod békén, idegesíted, piszkálod, felhánytorgatod neki a dolgait, megmondod neki, hogy szerinted hogyan kéne helyesen viselkednie - pedig igazából ezt nem neked kell meghatároznod, hanem neki! Ha a szüleidnek gondot jelent, majd ők beszélnek vele! Ha neked nincs elég társaságod a pici babával, akkor keress mást, olyat, aki szívesebben beszélget veled! Jobb lenne, ha a nővéred jópofizna veled, miközben halálra unja a társaságodat pl? Nem megbántani akarlak ezzel, de a testvérek nem feltétlenül rajonganak egymás társaságáért... illetve, ahogy írtam, lehet, hogy a nővéredet más dolgok érdeklik, amiket más emberekkel úgysem tudna megbeszélni - akkor minek keresse a társaságukat, ha csak unatkozna köztük?
Továbbá: ha a nővéred djelenleg is kórházban van, lehet, hogy a gyógyszerek nem is segítenek rajta? Akkor talán nem is a gyógyszerszedés a megoldás... nem mellesleg a gyógyszerek teljesen le is tompíthatják az embert, szóval lehet, hogy azok miatt sem képes előre lépni... esetleg egy másik szakember?
Szia
Igen, nem.
szia
gyógyszert is szed? ugye nem szuicid?
Persze, csak nem tudunk vele mit kezdeni. Ő meg nem is akar. A diagnózis szülés utáni depresszió.
Én is voltam, tudom hogy baromi nehéz, nagy akarat kell hozzá hogy valaki ebből kijöjjön, de csak magán tudna segíteni. Tapasztalat, ha valaki ebbe benne marad, úgy is lehet lenni, csak ez mindenkinek rossz, neki és a környezetének. Folyamatosan jár szakemberhez. Ez van!
Sajnos ezzel másoknak is problémát okoz,mert néha a gyerekét sem tudja ellátni most is pl kórházban van.
Néha az az érzésem, nem is akarja hogy másként legyen.
Szüleimmel él, + a gyereke is, de ez sem tart örökké.
A családotokban ez egy olyan dolog, ami ki van mondva, szabad róla beszélni? Volt már valaha valakinél (bárkinél) ezzel a problémával? Ő is problémának érzi? Egyáltalán nem megy sehová? Van valami diagnózisa? Próbál valamit tenni ellene? Mivel/kivel tölti a napját? Boldogtalan?
Na, csak ennyi jutott így hirtelen eszembe.
Ki kell ábrándítsalak: szvsz. semmi. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet megoldani.
Jelen esetben örülni kell annak, hogy egyáltalán gyereke és családja van, a hozzá hasonlóaknak ez általában nem adatik meg (nekem sem fog pl.). A munkahely-téma pedig egy olyan dolog, hogy mostanság annak sincs, aki nem "fél belefogni bármibe"...
Próbáld meg elfogadni ezt, és nem bánkódni miatta, akármennyire is a húgod. Nyilván megvan az oka annak, hogy ilyen (lehet, hogy eleve ilyen típusnak született), hidd el, hogy a háta közepére sem hiányzik, hogy emiatt még problémázzon is körülötte valaki.
Nekem a hugommal van így: egyszerűen nem megy emberek közé. Kb. 200 m-re lakunk, nem jön át hetekig, pedig itthon vagyok a picimmel.
Nem beszélget, pedig vannak/voltak barátai, körülötte a család, gyereke van.
Borzasztó, pedig 30 éves, de még munkahelye sem nagyon volt. Egyszerúen fél belefogni bármibe, még otthon is.
Ilyenre mi a megoldás?????