Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Geszti drámai vallomása Oláh Ibolyáról
Létrehozva: 2012. november 24. 11:20
Egyre nehezebb helyzetben van Oláh Ibolya. Alig van koncertje, sokszor enni sem tud mit. Ám sok esetben ő maga mondja le a fellépéseket az utolsó percben. Egykori menedzsere szerint segítségre lenne szüksége, ám nem hagyja. Hasonlóan látja Geszti is.
Nők Lapja Café: Geszti drámai vallomása Oláh Ibolyáról
Nők Lapja Café: Geszti drámai vallomása Oláh Ibolyáról
Egy kis tudomany:
http://www.eventscribe.com/2012/acnp/aja xcalls/postersinfo.asp?title=7624
http://www.posc hneider.com/wordpress/
Magyarul nem talaltam linket, nagyon friss kutatasi eredmeny.
A gyerekkori trauma genmodosulast valthat ki az erintetteknel, aminek elethosszig tarto negativ hatasa van a stresszhormonok regulaciojara. A genmodosulas következteben az erintetteknek problemajuk van a stressz szituaciokkal, ami gyakran depressziohoz vagy szorongashoz vezet.
Szerintem se menj le egy bizonyos szintre. Jól ellesznek ők Csendikével, ami érthető is.
Nézd, nyilván a véleményét ő is csak itt vállalja fel névtelenül, arctalanul. Mert ott, ahol dolgozik, ezt nem tehetné meg, mert akkor már másnap nem dolgozhatna ott. Még önkéntesen sem, ingyen sem. Ezért aztán itt engedi ki a gőzt. Mint tudjuk, sajnos a hőn óhajtott szólásszabadságnak is megvannak a hátulutői. Például a következmények nélküli fikázás, gyűlölködés, stb. Név nélkül persze. Semmivel sem különb dolog számomra, mint a régi rendszerben oly divatos névtelen feljelentgetés, besúgás, stb. Gyáva, gyönge emberek menedéke.
Az emberi kommunikáció legnagyobb %-a nem szavak útján történik, - gondolok itt a testbeszédre. A fórumozáskor én ezt hiányolom, ezért is nem szoktam korábban…. Úgyhogy nyugi decemberben lejár a mandátumom, és nem tervezem, hogy újra indulok, még önkéntesként sem... A cikkeket persze, ha időm engedi, továbbra is olvasni fogom, a bulvárlapot és egyéb más újságot (melyeket nem veszek) így pótolom.
A fórumokon az emberek éppen személytelenségük miatt önmagukat adják, és véleményüket bátrabban felvállalják, míg a való életben általánosságban elmondható, hogy ez embere és esete válogatja. Hogy miért? - Mert disztingválunk, tolerálunk, félünk, stb… Azonban ha valaki már tartós ideje fórumozik, fennáll a veszélye annak, hogy egy idő után szimpatizálni fog egyes fórumozókkal, és kialakulhat sajnos az, ami a való életben, hogy a személyem én vagyok, a véleményem pedig az, hogy te ki vagy! Majd az történik, hogy fórumozó társa kommentjét teljes mértékben elfogadja, és még elve ellenére sem bírálja az olyan véleményét, amit minden jóérzésű ember elítél! Hát ezért nem gondolom, hogy visszatérek… ez egy idő után már maga a való világ, még ha történetesen őszintébb is…
Ha most azzal jöttél volna, hogy egy kemény és fárasztóan nehéz nap után elragadtak az indulatok, és nem gondoltad komolyan, hogy a szerinted reménytelen embertársaid kötelet érdemelnek, annak jobban örültem volna… Ám hiába kerestem, még a sorok közt sem találtam, úgyhogy sajna nem tudok együtt érezni veled!
„…ez most szabadidöm, és szeretném jól eltölteni.” - gondolom azt akartad írni, hogy hasznosan eltölteni…
Mentálisan éretlen. Talán. Mindig kiszolgálták, az intézetben valószínűleg sosem volt olyan, hogy hóvége (mint egy családban), nem láthatta, hogy apa-anya dolgozik és ezért/ebből lehet megélni, sőt, ha többet dolgoznak, többet tanulnak, jobb munkahelyet szereznek, akkor még jobban lehet élni.
Valahol nem tehet róla, hogy ilyen, valahol meg igen. Felnőtt ember, elengedték a kezét, de nem lett volna szabad. A kérdés csak az, hogy mégis meddig kellene fogni ....?
Van nekem egy ismerősöm, ugyan ilyen, pedig ő rendes családban nőtt fel. Most pl. volt egy kisebb műtéte, már jól van, tudna dolgozni, de még kiíratta magát két hétre, mert szerinte még nem munkaképes. Persze szórakozni már tud, csak dolgozni nem. Azzal egyáltalán nem foglalkozik, fel sem fogja szerintem, hogy jövő hónapban éhen fog halni, mert kb. kettő forint fizetése lesz. Majd segít neki valaki ...... mert vagyunk mi, hülyék, akik mindig megsajnáljuk és meghívjuk kajálni, meg csomagolunk neki, meg kiváltjuk a gyógyszerét, amikor 22-én már egy forintja sincs (fizetés meg ötödikén lesz). Katasztrófa. A baj csak az, hogy nem képes felfogni, hogy valamit tennie kellene, hogy ne így legyen. Okol mindenkit és mindent, de se életcélja, se elképzelése, se semmi. Azt sem tudja ma, hogy holnap mit fog csinálni, sokszor "unatkozik". Ha nincs cigije, az halálos. Ja, és aki nem sajnálja őt - és nem segít neki - az mind genyó.
Valahol sajnálom az ilyen embereket. Segítségre lenne szükségük, de nem úgy, hogy mindent megoldunk helyettük, hanem orvosi segítségre, csak az a baj, hogy szerintük erre semmi szükség, mert velük minden rendben .... az összes többi ember a hülye, gonosz, stb.
:-(
A velemenyem tartom, azt csak megerositetted! Isten mentsen meg toled, ha masra leszek szorulva! Bar azt hiszem szerencsere en az a kategoria lennek, aki csak egyszer köpne bele a levesedbe.
Ez a "nagy a pofad, szart beszelsz össze, te meg soha nem segitettel fizetseg nelkül senkinek" pedig az a szint ahova en mar nem megyek le.
Mi igazolja Perditát már megbocsáss?!
Nézd, ha te bemész a munkahelyedre, scheißegal hogy milyen szemét a fönök, vagy a munkatársak, muszáj maradnod, mert nincs az a nagy választék, hogy egyik napról a másikra munkahelyet változtass.
Magyarul a lényeg, hogy a napot valahogy agyon üsd, hogy kellemes érzéssel mész-e haza, az mellékes, mert holnap muszáj lesz megen odamenni, a legfontosabb, hogy 31-én jön a pénz.
Na,-
azt ha végeztél ott, és azt mondod, akkor most akarok valamit tenni: akár önkéntesen, akár hobbi, akár semmi: akkor azt fogod mondani, hogy ez most szabadidöm, és szeretném jól eltölteni.
Most nyilván vannak körülmények, amik nem elöreláthatóak, amik ezt elronthatják.
De kérdem én: csinálnád-e ha tudnád, hogy nagy esély van rá, hogy idegileg készen jössz haza?
Nézd, ez az én szabadidöm, és úgy döntöttem, h amit nem tudok jól csinálni ( mert a depisekkel nem tudok együttérezni) azt hagyom.
Ugy érzem, nekem is jogom van arra, hogy a napom kellemesen érjen véget.
Az ilyen kötözködök, mint te, csak egyszer köpnek bele a levesembe:
megkapom, h a rozinéni a 13-as szobába. Felhívom, megbeszélünk egy találkát, már ott kiáll, hogy olyan kukacos-e mint te, aki csak a csomót keresi a kákán,( aki mindig mást hibáztat azért ami vele történt,) vagy sem. Ha nincs meg az összhang, nem is erölködök.
Nézd, én látom, h nem tudom megváltani a világot. Örülök, ha a közvetlen környezetemben -> értsd alatta a családomat kellemes hangulatot tudok produkálni.
De szívesen ajánlanám neked, hogy ha ilyen nagy a pofád, amihez JOGOD VAN, vegyél egy nagy levegöt, és menj be egy réhára, vagy egy kórházba, ahol a depisek vannak. Mondd, hogy sok a felesleges energiád, és te jobban tudsz mindent, mint mások, és ajánld fel a segítségedet ingyen egy rövid idöre. AZt majd magad rájössz...
Es igen, többesszámban:
elöbb utóbbmindegyik vagy begyógyszerezi magát, vagy vagdossák az ereiket, vagy más praktikákat alkalmaznak.
Nézd: Van körülöttem néhány depis. tapasztalatból beszélek. Látom, mit tesznek. Látom, hogy nem lehet rajtuk segíteni hosszútávon.
Akinek kötelessége, vagy elhivatottságot érez depiseket segíteni: áldásom rá.
En nem teszem. Eröpocsékolásnak tartom. Inkább fektetem azt az eröt a kölkeimbe.
Már elkezdtem válaszolni a Perditának írt kommentedre, ezt: Tudod, ha én rászorulnék - az előző kommented alapján - nem örülnék, ha Te vennél körül! Nem tudom hány éve, vagy önkéntes, de ha már több éve és még nem „jutottál más szemlélethez”, akkor OK, hogy segíteni akarsz, viszont menj más területre! Ezt a két idézett írásod alapján gondolom, és főként az miatt bíráltalak: „Tuti nem kellemes a depresszió, de kötelességtudattal, meg fennmaradási ösztönnel igen is lehet ellene tenni.” és „Kötelet nekik.”
De örömmel olvasom, hogy erre már Te magad is rájöttél!
Azonban az előző kommentedben kinyilvánított véleményedhez társítva a mostanit, pl. hogy „Ha már önkéntesen csinálom, akkor szeretnék kellemes érzéssel haza térni,…” és „Ez eröt ad- és nem eröfeszítésbe kerül”, úgy látom némileg, azért igazolják Perditát! De ezzel talán nem is lenne baj, ha nem így ítélkeznél, lásd. „kötelet nekik”, ilyen elítélő módon. Úgyhogy én a magam részéről továbbra is fenntartom, hogy ha rászorulnék, bármilyen téren is, én nem örülnék, ha Te vennél körül, akár önkéntesen teszed, akár nem!
Igen, nagyon érdekes volt amit írtál.
Itt az NLC -n ne is várd, hogy megértesen.Van aki érdeklődő szinte minden iránt.Olvassa a híreket és topikokat.Értelmes hozzászólásokat ír.
Van akinek elég az ,ha naponta megtojjozza tyúkjait, és beszabadulva valami fórumra osztja azt, amiből neki éppen nincs semmi.
Jó volt olvasni soraidat.
Elolvasod a hozzászólásomat? 71+72---> légy szíves...
Egy barátnöm rádióriporter, Budapesten. Ö ismeri az Ibolyát is személyesen. MOndja, hogy nagy link.
Hogy utolsó, aki nem tud és nem is akar dolgozni. Akinek csak a pofája nagy, meg nagyon nagyképü-. Azt ha beszólnak neki, meg van bántva, depressziós, mi egymás...
En innen is mondtam, hogy rajta senki nem tud segíteni.
Csak ö saját maga- saját magán.
Most válaszoltam kihatóan perditának, a 71-es számú hozzászólásban. Esteleg, ha beleolvasol, van néhány mondat amit esetleg neked is írhattam volna.
MIután önkéntes vagyok, mondhatok egy-egy páciensre nemet is.
Ez nem a betegnek magának kell mondanom, hanem a mindenesnek. Hausdame a munkaköre, ö a ház lelke...
Szóval neki mondtam, hogy nehezemre esik mánikusan depressziósokkal eltölteni az idöt, amire ö ezt felírta, és azóta szerencsére nem volt velük dolgom. Másnak adja öket. Vagy nem tudom mit csinál velük.
Tudod, az ember az elején próbálkozik, hogy segítsen nekik. En megteszem a tölem telhetöt. De ha látom, hogy lepörög, hogy nem AKARJA h segítsenek rajta.... akkor én azzal mit kezdjek?
Ugorjak a Dunába? Legyek öngyilkos? Csak mert most empatikus kéne legyek?
Nézd, én ezt 7 éve csinálom- néha többször kell beugranom, néha kevesebbszer, néha egyáltalán-
Idövel megtanulja az ember hogy ami ott történik, amit ott hall, az ott is marad. Nem hozom haza, nem bolygatom vele a családomat, nem agyalok rajta hetekig h mit hogyan változtassak-
Nem hiszem, hogy aki tartósan vagy visszatéröen depis, az nem hallott már mindent ami segített/ vagy segítene rajta.
Erted? Nem hiszem, hogy aki 20 éve depis,hogy annak én valami újat tudok mondani....
A sógorom is depis, most 13 éve vagyk itt, rajta látom, hogy az amit csinálok, az nem rossz.
Meghallgatod öket. Akkor még többet akarnak. Akkor csak ök akarnak neked létezni. Nem akarják látni, hogy neked családod, gyerekeid, munkád van. Ezt csinálhatod egy ideig, de kimerülsz-. Gyorsabban, mint azt szeretnéd hinni.
Ha már önkéntesen csinálom, akkor szeretnék kellemes érzéssel haza térni, és mondani: olyan aranyos volt a mai páciensem. Es látom, hogy nem törte meg a sorsa. Ez eröt ad- és nem eröfeszítésbe kerül.
Szerintem te vagy tipikus példája annak, aki pár sor után ítéletet hoz, mert úgy gondolja, hogy ö a tuti.
Az önkéntes segítö azt jelneti, hogy heti 1x bemegyek a réhá kilnikára, megkérdezem, hogy van-e valaki, akit látogatnom kéne, sétálni, stb.
Ha igen, megyek,és teszem, ha nem, vagy haza megyek ( a három kölkömhöz --> 1,5 + 4,5 + 6 évesek) vagy a mindenes irodással megyek egy kört, és beszélgetünk azokkal, akiknek kérdésük van.
Pl. valamit szeretnének másként, de nem tudják kihez forduljanak, vagy szeretnének a 3 hetes otttartózkodásuk alatt valamit megnézni, de nem tudják ki-hol a személy aki ezt intézi, stb.
Hogy ezzel az önbecsülésem nöl-e?
Nem, mert nem úgy megyek oda, hogy hú basszus, én ma olllllyan, de olllllyan faszagyerek vagyok, hogy mindenki benyalhat nekem.
Viszont az elismerésben MAJDNEM igazad van:
De azt én nem csikarom senkitöl.
Ök mondják, hogy örülnek, hogy én vagyok, mert ugyan igény van rá, h menjen valaki segíteni, de nincs sok aki magától ELLENSZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL MENJEN ODA VALAMIT CSINÁLNI.
Vagyis az én általad nevezett "elönyöm" hogy ha bemegyek oda, akkor néven szólítanak, hogy hallo Frau xxx, a szoba 13-as ban van a Rozi néni, és várja,a hgy felolvassa neki az újságot.
Hát mit mondjak? Nagy elöny.
Ha ott vagyok, megkérdezem hogy vannak, mit szeretnének, és azt csinálom.
Van aki fél óra múlva megköszöni a látogatást, és hazamehetek. De volt, akivel 2 órát sétáltunk, beszélgettünk. Mondják, meg látom is, hogy örültek, hogy van valaki, akinek hozzájuk semmi, de semmi köze nincs, mégis oda megy, és meghallgatja öket. Van hogy ök mesélik el az életüket, a sorsukat. Van hogy ök kérdeznek engem. En elsösorban azért vagyok ott, hogy az ö napjukat tegyem szebbé, továbba az én egoisztikus viselkedésemre vonatkozóan, hogy kiszabaduljak az én hétköznapomból. HOgy lássak mást. Hogy más perspektíva nyíljon elöttem. Hogy más szemlélethez jussak. Sokat tanultam én is azoktól az emberektöl. De ez csak természetes. Tudod, az egoisztikusok. Csak a saját hasznukat lesik.
Az meg, hogy a depiseket szánom...
Eltöltesz pl. 1 órát egy idösödö nénivel, aki küzd azért hogy önálló maradjon, hogy küzd azért, hogy nehogy bedugják az öregek otthonába...
Az ember megszellemülve jön el onnan. Mondja, WOW!!! Ez az, ezért érdemes volt ma felkelni: ilyen akarat, ilyen erö, ilyen meglátás....ez követendö példa nagyon sok szempontból....
Azt máskor meg egy depist kapok el, vele is csodálatosan töltöm el az idöt, tisztára felragyog, ha megyünk vissza a klinikára ( a parkból sétá után) a növér csak csodálkozik, hogy mit csináltam az emberrel, hogy így ragyog. Hogy ilyen motivált lett, ( lehet, hogy miután elmegyek, félóra múlva elmúlik a hatásom- de erröl én tehetek, tudod, az egoisztikám- nem az hogy ö depis...
Viszont egy ilyen`látogatás után én is teljesen kész vagyok. Kérdezem magamtól: honnan szalajtották ezt az embert, hogy ilyen lett? Nem volt ennek senkije, aki kellö idöben néhány ordas büdös pofonnal eligazítsa?
Nem, nem hiszem, hogy én ártottam is valaha valamelyik páciensemnek....
Es gazdag sem lettem még, mert mint mondtam: soha semmit nem fogadok el senkitöl.
Annak alapján, amit és föként ahogy írsz, te még soha nemtettél fizetség nélkül semmit senkinek... különben nembeszélnél ennyi szart össze....
"Soha ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel! A személyiségem Én vagyok, a viselkedésem attól függ, hogy Te ki vagy..."
Az idézet nagyon találó!
Tipikus peldaja vagy annak, amikor a proszocialis viselkedes kizarolag egoisztikus gyökerekbol taplalkozik. Vagyis segitesz, hogy ezzel sajat elonyre tegyel szert. Pl. :az önbecsülesed növeld, elismerest csikarj ki masokbol stb.
En tevutnak tartom es az önbecsapas magasiskolajanak-, hogy ezzel a mentalitassal önkentes "segito"-nek vallhatod magad. A segitot szandekosan tettem idezojelbe, mert meggyozodesem, hogy az önkentesseg immanens velejarojanak kellene lennie, hogy a fizikai segitsegen tul a lelki tamogatashoz szükseges empatizmussal is rendelkezel. Oriasi tevedes, ha azt hiszed, hogy sajnalatot kellene erezned. Nem kell senkit sajnalni: se a motivaltat se a lelkileg restet se a depressziost. Együtterezni kellene mindegyikkel.
Persze azonkivül, hogy idealisztikus elvarni, hogy csak az segitsen, aki empatikus tud lenni, hülyeseg is, mert akkor alig lenne önkentes segito.
Megis azt hiszem, hogy egy segito, aki seta közben kötelet kivan a fogalmai szerint nem elegge motivalt segitettnek többet art mint hasznal.
Bízom benne, hogy az önkéntes segítők most mereven elhatárolódnak tőled! Te nem hiszem, hogy a szó legnemesebb értelmében az volnál… Szánalmas, ahogy gondolkodsz! Fennmaradási ösztön, egy mély depressziósnál… Biztos vagyok benne, hogy ezt a gondolkodásmódot és hozzáállást a munkahelyeden nem mered felvállalni, mert különben már rég nem dolgoznál ott!
Nagyon nagy elismerést ébresztettél bennem irántad, Volume. Önkéntesi munkádnak hogyan lett ez a területe? Mi vitt a nagyon elesettek közé? Oda, ahonnét legtöbbünk elmenekülne? Húzod-vonod őket egy csepp javulás reményében. Kevesen képesek erre.
Ami nagyon furcsa nekem, hogy miközben együtt érzel azokkal, akik képesek erőfeszítésre,elítéled azokat, akik nem képesek. Egyszerűen képtelenek rá, mert lelkük is súlyos beteg. A depressziósnak hiába mondják, hogy szedd össze magad, lehet, szeretné is, de nem képes rá.
A lány, akit most idelökött az nlc: nesztek, marcangoljátok, vadállatok! - tele van lelki sérüléssel, hiszen egy művész lakik benne, és jóval érzékenyebb az átlagnál. Úgy élte életét, hogy semmiféle példa nem volt előtte, miképpen kell viselkedni, ha utoléri a szerencse; miképpen tudja megbecsülni azt, ami történt vele.
Nagyon sajnálom Oláh Ibolyát. Hogy senkinek sem sikerült útját egy igazán jó pszichoterapeutához vezetni, aki segítségével begyógyultak volna lelki sebei és bánni tudott volna jó sorsával. Ez a vonat már elment . Azt gondolom, hogy csoda egyszer történik velünk, és ha elrontjuk, akkor annak vége.
Örülnék, ha tévednék.
Pl. Geszti nem egy olyan ember, aki segítette volna orrvérzésig...?
Igazad lehet...
Mit érzek?
Semmit. Definitív semmit.
Önkéntes segítöként dolgozok egy rehabilitációs kórházban, ahol különféle betegekkel lehet találkozni.
Némelyik balesetis--> valamilyük törött, némelyikük szívrohamos, vagy agyvérzés után van, bénulásos, és igen, vannak depressziósok is.
Tudom, itt sok fórum létezik, hogy mik a kiváltó okok, hogy örökölhetö, hogy nagyon sok önfegyelem kell hozzá - meg ha jobban vannak, hogy után beszedik-e a bogyóikat, mert különben megen rosszul lesznek.
tehát részemröl a hozzáállás?
szánalmasak....
mert sokan rájátszanak. Tuti nem kellemes a depresszió, de kötelességtudattal, meg fennmaradási ösztönnel igen is lehet ellene tenni.
ha én ott vagyok a réhán, és megyek sétálni beteggel, aki épp egy agyvérzés után enyhe bénulással -megúszta- és igyekszik kitartóan, verejtékes munkával (!!!) visszanyerni -valamelyest a saját önállóságát a hétköznapokra.... akkor az az igazság, hogy irtó nagy respektet érzek: küzd azért hogy jobb legyen. hogy megközelítöleg olyan legyen mint elötte...hogy kihasználja az adott lehetöséget, amit a rehabilitációs korház nyújt. Napi 6-8x 30/45 perc kemény munka... és akkor a szabadidöben is igyekeznek gyakorolni...
Na ilyenek elött veszem a kalapom.
Aztán vannak az Oláh Ibolya félék: rossz starttal, de utána minden lehetöséget megkapnak, hogy jobb legyen.
Naneeee, ök csak nem balfaszok, hogy kihasználják a jót? Naaa, csak nem gondolod, hogy ök most igazán neki állnak, és erölködnek? Mi a pics@nak? Hiszen ez a jó lehetöség is az ölébe esett.... ha ezt nem használja ki, majd lesz másik. Na.
Hát egyszerübb a saját sebeinket nyalogatni, mint a sorsunkból valamit csinálni...
Es akkor még érezzek sajnálatot? Nem, ne haragudj, de ez nem megy nekem.,
Egy ilyen bénulásos néni után kaptam egy depressziósat:
a férje imádta, a gyerekei sikeresek voltak, nem éltek anyagi gondban, és a nöci meg -mondjuk magyarul: begolyózott. En állítom, a túl jó sorsától... Nem képes rá, h probléma mentesen éljen, inkább csinál magának problémát. Az izgibb. Es akkor végig járta itt az összes diliházat 200km-es körzetben, és precíz-pontos leírást adott a többi diliházról. Ez ilyen, ez olyan, itt ilyenek a doki/személyzet/ ott olyanok...
cccc.
KÖtelet nekik.
Csak hogy tudd:
az ilyen az állam pénzén élösködik.
Magyarul a te pénzeden is....
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart. (Seneca) Talán ezért nem sikerül neki révben érni…
Elkepeszto mennyire nem tudod ertelmezni amit olvasol...
Na hát ez a másik.
Ott a lehtőség mindenkinek, találkozzon vele, nyúljon a hónaalá.......
Rosszul értetted azt, amit írtam.
A korát és lehetőségeit tekintve egyáltalán nem áll rosszul a szénája.
Lehetne dolgozni, de nem teszi.
Erre írtam, hogy nem lehet kényszeríteni arra, hogy mégis menjen és a felvállalt szerepei szerint dolgozzon.
Ha nem akar, hát nem akar.
Számtalan segítő kéz nyúlt feléje.Olyanok is akik a mai "művészéletben"
( azért írom idézőjelben, mert számomra nem mind művész, de számottevő befolyással bír jónéhányuk )
hatékonyan tudtak/tudnak/tudnának segíteni.
De ő nem akar semmit, nem akar teljesíteni, nem akar.........
Hát ne akarjon.
Ebben az esetben tényleg nem közhelyes a mondás:
Aki nem dolgozik, ne is egyék.
Különben pedig egyesek nincsenek tisztában olyan fogalommal sem, mit itélkezés.
Nem itélkezek, az tejesen mást jelent, mint az itt fórumozók azt használják.
Viszont tényleg nem bírom, ha valaki a tehetetlenségét más nyakába akarja varrni.Ennek adtam hangot.
"Kár, hogy nem találkozott olyan emberrel, akinek hagyni tudta volna, hogy segítsen."
Remélem, ezzel nem arra célzol, hogy ezek az emberek nem voltak elég jók ahhoz, hogy segítsenek neki.
Az írod: „Aki elítéli Ibolya hozzáállását, először olvasson el néhány pszichológiai könyvet, vagy csak gondolkozzon egy kicsit.”
Érdekes, nekem úgy jött le, hogy többek közt Csendike is elítéli, lásd: „De ha van munkája és eldobja magától, kit érdekel mi lesz vele. Szabad akar lenni. Legyen”
De majd ő megcáfol, ha mégis veled ért egyet!