Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsony 2012.

lila.tulipán
Létrehozva: 2012. szeptember 24. 12:22

El vagyunk késve, tavaly ilyenkor már két napos volt az aktuális topik.

Mához 3 hónapra szenteste. Várjuk idén is közösen!

 

A minden évben megjelenő fanyalgóknak: nem, nem költünk százezreket, sőt. Ebben a topikban soha nem az anyagiakról szólt az ünnep.

 

Viszont időben kezdünk készülni, mert azt szeretnénk, ha nem abból állna a karácsony, hogy 23-án munka után plázába beesve megvegyük a rutinajándékokat, úgymint parfüm a nőknek, könyv a gyerekeknek, egy üveg ital minden férfi családtagnak... nálunk a karácsony valóban ünnep.

 

Szóval szeretettel köszöntjük a beszólogatókat is, de csakazértse fogják elrontani a kedvünket! 

http://karacsony2012.blogspot.hu

  1. 2012. október 14. 13:451501.
    :))) de szép az asztalod! el képzeltelek Benneteket, ahogy körbe ülitek:)
    előzmény:
    Zsike-f (1492)
    2012-10-14  11:19
  2. 2012. október 14. 13:451500.
    Ez a gyertya igazi citromhéjba van öntve????
    előzmény:
    Claire31 (1491)
    2012-10-14  11:17
  3. 2012. október 14. 13:451499.

    Mágika!

     

    A házi vegetával kapcsolatban még lenne néhány kérdésem (aztán eldugulok ám):))))

     

     MEddig áll el lezárt üvegben?

    Kell-e/ajánlott-e hűtőben tartani felbontás előtt, és után?

     

    MEgtartják-e a színüket a zöldségek, vagy elszíneződnek-e idővel? 

    Ezt csak azért kérdezem, hogy mennyi idővel az ajándékozás előtt érdemes összeállítani..

     

    Asszem ennyi... 

    Nagyon tetszik nekem  ez a fínomság, lehet, hogy ajándék lesz belőle:)))) sőt biztos!!!:)

    előzmény:
    Mágika (1441)
    2012-10-12  21:58
  4. 2012. október 14. 13:401498.

    Örülök, hogy ennyieteknek tetszett a vegeta receptej, megpróbálok minden kérdésre válaszolni, ha valami kimaradna szóljatok!

     

     

    Sziga  én kb. ezeket a mennyiségeket veszem meg a zöldésgenél, és utána tisztítom meg azokat, de nem veszem nagyon szigurúan a megadott mennyiséget, nem csinálok belőle gondot, ha valami pár dekával több. A megadott mennyiség tehát a tisztítatlan úgymond koszos zöldségekre vonatkozik.

     

    borcsamama  nagyon szuper a kisunokád köténye.

    Nem tudom milyen robotgéped van, gondolom azzal is fel lehet darabolni, nekem nem a legjobb és egyszerre csak kis mennyiséget lehet vele apítani, úgyhogy én a darálónál maradtam. Szerintem próbáldi ki  először kis mennyiségen, 1-2 sárgarépán, paprikán,  ha megfelelőnek találod akkor jöhet a nagyobb mennyiség.

    Mielőbbi gyógyulást kívánok neked, hiányozni fognak a szebbnél-szebb képeid, hozzászólásaid amíg nem leszel!

     

     

    Szil78  nagyon jó kis recepteket hoztál, ez a vanínilás omlós keksz a gyerekkoromat jutatta eszembe, anyukám régen nagyon sokszor csinált ilyet és imádtuk.  Le a kalapom a gyöngy harangjaid előtt, nagyon ügyes vagy! 

  5. 2012. október 14. 13:261497.

    Sziasztok!

     

    Buburuza benne vagyok én is az ajándékozásbaHa lehet még jelentkezni, most jutottam a visszaolvasásba idáig.

     

     dobkrisztina: a mentás csokigolyót átküldenéd?Köszönöm

     

     

    Az ajándékozáshoz: és ha az ajándékba (a a dobozba vagy a csomagolásba) beleírnánk a nick nevünket, hogy tudjuk mégis kitől kaptuk? De viszont bubu nem adná meg csak a nevet, címet, a nicknevet nem?

     

     

     

     

    előzmény:
    buburuza (1169)
    2012-10-08  11:58
  6. 2012. október 14. 13:221496.

    Szia!

     

    Örülök hogy ízlett a keksz, azért is írtam be, mert nálunk már tavaly is nagy sláger volt, én november elejétől január végéig folyamatosan sütöttem. Volt úgy, hogy hat adagot is begyúrtam egyszerre, aztán nagy része ment a fagyasztóba, amikor fogyott akkor csak kivettem és sütöttem.

     

    Sajnálom, hogy nem emlékszem kitől ered a recept,  megérdemelné hogy kiírjuk a megalkotóját. Az biztos hogy a neten találtam valahol, kipróbáltam, és azóta "terjesztem"'. :-)

    előzmény:
    Bea68 (1495)
    2012-10-14  13:10
  7. 2012. október 14. 13:101495.

    Sziasztok!

     

    Eddig csak be-be nézegettem a topikba, ötletelni. Így leltem rá a narancsos-csokis kekszre, amit ma tesztként meg is sütöttem, hogy lássam, beválik-e a családnak. És ezúton szeretném megköszönni a recept beírójának, hogy megosztotta velünk, mert annyira bevált, hogy Karácsonyra legalább 3x ennyit kell süssek, hogy a kekszes dobozba is jusson :) 

  8. 2012. október 14. 12:211494.

    Nagyon szépen köszönöm, és csak jó lehet minden, hiszen jön a karácsony.:-))

     

    A kötény elkészült, íme néhány kép, remélem Ádámkának is tetszeni fog.

     

     A  Gesztenyés krémesről is pár kép, bár nem a dobozban kellett volna fotózni, de elfelejtettem.

     

    Hozzávalók:
    Tészta : - 9 tojás
    - 9 ek. porcukor
    - 1,5 dl olaj
    - 9 ek. liszt
    - 1 cs. sütőpor
    - 3 ek. kakaópor  / cukrozatlan/

    Krém : - 50 dkg gesztenyepüré
    - 20 dkg margarin / vaj/
    - 20 dkg porcukor
    -7 dl tej
    - 2 cs. vaníliás pudingpor
    - ízlés szerint rum v. rumaroma

    Teteje : 5 dl tejszín  / Hulala/
    - tortadara v. csokireszelék v. kakaópor

    Elkészítés:
    A tojássárgáját a porcukorral fehéredésig habosítom.Belekeverem az olajat,lisztet,kakaót,sütőport és a kemény habbá vert tojásfehérjét.Sütőpapíros tepsibe öntöm,sütöm.

    A tejet a pudingporral sűrű krémmé főzöm. A margarint a porcukorral habosra keverem, majd hozzáadom a gesztenyepürét és a rumot, azzal is elkeverem.Ha kihűlt a főzött krém összekeverem a másikkal. .A kihűlt tésztára simítom.Rákenem a felvert tejszínhabot,leszórom tortadarával v. csokireszelékkel, v. kakaóporral

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (1490)
    2012-10-14  11:07
  9. 2012. október 14. 12:021493.

    Úgylátszik, ez közös vonás bennünk, hogy a más örömének is tudunk örülni, talán jobban mint a sajátunknak.  :-))

     

    Köszönöm a felajánlást, mindjárt írok privit, -ha lehet.

    előzmény:
    banyoc@ (1489)
    2012-10-13  23:53
  10. 2012. október 14. 11:191492.

    Te Atyaúristen, de finom lehet ez a süti! Sajnos én ilyen csodákat nem ehetek, mert speciális diétán vagyok.

     

    Én már december elején "feldíszítem" az egyik asztalkámat (ez a tavalyi), nagyon köszönöm NEKTEK azt a rengeteg ötletet, amit feltettetek ide a topikba.

    előzmény:
    Sil78 (1478)
    2012-10-13  20:58
  11. 2012. október 14. 11:171491.

    Sziasztok!

     

    Sajnos nem igazán jut időm visszaolvasni

     

    Remélem a jövő hét kevésbé lesz zűrös és lesz időm Veletek készülni.

     

    Amúgy, annyit beszéltetek a narancsos-csokis kekszről, hogy tegnap végül azt készítettem a vendégeknek. Mondhatom nagy sikere volt. Következő alkalommal dupla adodgot sütök. Ezer köszönet a receptért .

    Pénteken vettem filcet, már kész van a "szabásminta": karácsonyfa, rénszarvas és madár lesz belőlük. Ha elkészül az első darab hozom a képet is, mert eddig csak más tollával ékeskedtem.

    Ilyen gyertyát kaptam egyszer ajándékba:

  12. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. október 14. 11:071490.

                           Sziasztok!

     

    Borcsamama, vigyázz magadra a kórházban, gondolok rád és remélem minden jól alakul!Várjuk a kötényt.

     

    Sil78,szépek a díszeid! 

     

    eszterlili,köszi a tanácsokat! 

    előzmény:
    borcsamama (1481)
    2012-10-13  22:47
  13. 2012. október 13. 23:531489.

    :)))) De jó érzéssel tölt el, hogy ennyire örülsz!!:)))

     

    Én vettem egy csomaggal, igaz nem volt már sok. 

    Ha nem sikerül beszerezned, szóljál és szívesen küldök Neked!

    előzmény:
    borcsamama (1487)
    2012-10-13  23:22
  14. 2012. október 13. 23:471488.
    Köszi. A harangok tényleg rettenetesen időigényesek, de a kis télapók annyira azért nem vészesek. ;) A kekszeknél meg először ki kell tapasztalni, mennyi idő kell, hogy megsüljenek, mert elég könnyen megbarnulnak. És mivel vajas kekszek, a sütőből kivéve először még akkor is lágyak, ha már kész vannak, hagyni kell kicsit hűlni, mielőtt mozgatjuk.
    előzmény:
    borcsamama (1481)
    2012-10-13  22:47
  15. 2012. október 13. 23:221487.

    Ó, ha tudnád mekkora örömet szereztél ezzel a hírrel.

     

    Fogalmam sem volt hogy hol, és tulajdonképpen mit keressek. Így már sokkal egyszerübb.  Örök hálám érte.

    előzmény:
    banyoc@ (1483)
    2012-10-13  23:05
  16. 2012. október 13. 23:161486.
    Banya 44: Én a szilvesztert útálom.Meg a húsvéti locsolást.
  17. 2012. október 13. 23:141485.

    Sáfrány: Ne kötelezd el magad, amíg több helyen nem jártál.Elég eltérőek.Néhol minimum rendelés van.Ahol én voltam, ott pl. annak volt feltétele, hogy digitálisan is kiadják a képet.Utána viszont ha még kértünk belőle, elég olcsón nyomttták a nagyítottat is, meg a másikat is.Ha vittem készet, az is olcsóbb volt,az egyik évben a szomszédunk segített fotózni, azt nyomtatták, illesztették karácsonyi keretbe jóval olcsóbban.De az azért nem műtermi jellegű volt.Teszem hozzá, viszonylag jól sikerültek, de talán az élessége nem volt tökéletes. Aztán volt kép, amit az oviban csináltak, olyan sötét lett, hogy reklamáltunk, és mi küldtük vissza, hogy hogyan kérjük kivilágosítva(nem a jó fényképészünk ment abban az évben).Szóval széles a skála....Ha elég következetes leszel, talán rá tudod venni őket. 

    Sil78: A gyöngy díszeid nagyon szépek! Én erről csak álmodozom.Már többször tervbe vettem egy gyöngydíszes fát is...De jövőre már van terv. 

    Idn filc díszek.Ma este is elkészült egy. 

  18. 2012. október 13. 23:091484.

    úúúú micsoda sütiket hoztál!!! bűntetés ilyen recepteket olvasni éjnek idején!:)))

     

    el is mentettem őket, lehet, hogy valamelyik elkészül:))) -sőt biztos!:)

     

     Nagyon szép a gyöngy ajándék amit készítettél.

    előzmény:
    Sil78 (1478)
    2012-10-13  20:58
  19. 2012. október 13. 23:051483.

    Pénteken  a KIK-ben voltam, és mit találtam!?:))) mini tortapapírt,  ami elvileg pohár alátét, és rögtön ez a világító koszorú jutott eszembe:) Vettem egy csomaggal, 50 db van benne és 180 Ft.

    Az nem biztos, hogy idén elkészül a koszorú, mert jelen pillanatban nincs fehér zsinóros rövid égősorom, de majd meglátjuk. 

    előzmény:
    borcsamama (1384)
    2012-10-11  21:00
  20. 2012. október 13. 22:561482.

    Nem szeretem a karácsonyt és nem is várom !!

    előzmény:
    lila.tulipán (1)
    2012-09-24  12:22
  21. 2012. október 13. 22:471481.

    Sziasztok Karácsonylányok!

     

    Nem sok időm volt ma a gép előtt üldögélni, sok a tennivaló, mivel már csak három napom van itthon. Ma a kisunokám 3. szülinapjára varrtam egy aranyos kötényt, mert nagyon szeret a konyhában tevékenykedni. Holnap, ha teljesen készen lesz, azt is megmutatom.

     

    fruzsy79  nagyon aranyos ez a fotó, ötletes, kedves.

     

    georgina köszönöm a mesét, biztos hogy én is el fogom mesélni a kisunokámnak, a hóesést pedig én is lesni fogom, mert nagyon-nagyon szeretem.

     

    Mágika köszönöm én is a vegeta receptjét. Nekem sincs húsdarálóm. Robotgéppel is összeapríthatom szerinted?

     

    TSE Holnap felteszem a képet és a receptet, most már nincs energiám letölteni, kicsinyíteni.

     

    Sáfrány a csokis narancsos keksz szeletelésével én is jártam már így, általában  szeletelés után picit lenyomom csésze aljával, hogy egyenletesebb legyen.

     

    Sil78 csodaszépek a gyöngyből készült csodáid, no ez az amihez szerintem soha nem lenne türelmem.  A kekszek receptjét köszi, mentettem, csábítóan hangzanak.

     

     

     

     

     

  22. 2012. október 13. 22:471480.

    Mágika!

    Köszönöm, hogy reagáltál. Tudom, hogy a hétvégén nincs Buburuza, de gondoltam, ha lesz, amdj értesül a hozzászólásomról.

    Megpróbálom, amit javasoltál, köszönöm.

    előzmény:
    Mágika (1468)
    2012-10-13  18:07
  23. 2012. október 13. 21:271479.

    És pár s.k. cucc az előző évekből:

     

    1. helytakarékos adventi naptár anyukámnak, kis filc csizmácskák feltűzve egy hosszú szalagra

     

    2. gyöngy télapó a kolléganőknek

     

    3. kis gyöngy harangok anyukámnak és nagymamámnak

  24. 2012. október 13. 20:581478.

    Sziasztok!

     

    Én is hozok pár sütireceptet, amit karácsonyra szánok. Nálunk mindig a nagymamáméknál van a nagy családi összejövetel, és ő is süt, szóval én inkább csak besegítek. Amiket biztosan fogok csinálni:

     

    1. Sütés nélküli gesztenyekocka

    Ez nagy kedvenc a családban, krémes és azok is szeretik, akiknek a gesztenye amúgy nem jön be annyira. Recept itt:

    http://andi-cuki.blogspot.hu/2010/01/gesztenyekocka .html

    (Amiket változtatni szoktam rajta: 

    - kevesebb, 20-25dkg darált kekszet teszek a gesztenyemasszához

    - a legtöbb gesztenyemasszában alapból van cukor és rumaroma, szóval az nem kell bele még külön

    - a krémből 1,5-szeres adagot csinálok, mert nagyobb a tepsim

    - egy kis Bailey's-es tejbe mártogatom a babapiskótát.)

     

    2. Vajas omlós keksz (sablé Viennois), kakaós és vaníliás

    http://kicsivu.hu/archives/2008/04/21/Kakaos_sable_Vien nois/

    http://www.wiselady.hu/2009/03/vanilias-omlos-kek sz-sable-viennois.html

    Finom, omlós, könnyű elkészíteni, és a kollégák is imádják, főleg a kakaósat. Ha valamilyen sütinél marad meg tojásfehérje, azt mindig lefagyasztom, hogy tudjak majd belőle csinálni kekszet.

     

    3. És ami új (ezért nincs saját képem még róla), az Elefántkönny. Pár hete csináltam először, de muszáj lesz még, akkora sikere volt. Öcsém is csak azért morgott, hogy milyen kevés, legközelebb csináljak két rudat. :) Nagyon finom, különleges és látványos süti, szerintem karácsonyra és húsvétra is simán illik. Recept:

    http://azotthonizei.blogspot.hu/2010/04/elefantk onny.html

    előzmény:
    lila.tulipán (1)
    2012-09-24  12:22
  25. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. október 13. 20:551477.

    Pont jókor olvastama hozzászólásodat, mert különben lehet megégettem volna.Köszi!Biztos finom a gesztenyés sütid.Finom lett a keksz ,csak egy kicsit elbénáztam, mert nagyok lettek benne a csokidarabok és ezért nem tudtam szeletelni, de ez az én hibám.

     

    georgina112, nagyon kis aranyos mesét tettél be.Remélem nálunk is lesz hó,mert én nagyon szeretem.

     

    fruzsy79, bocsánat ,de félreértettem, de tényleg jópofa.

     

    Eszterlili, nem tudom, hogy mit szólnának a gyerekeim,de megérdeklödöm, hogy mennyi lehet egy ilyen fénykép.

     

    Mágika, köszi a receptet, le is írtam a szakácskönyvembe, valamikor nagyon régen én is készítettem, de rég nincs ,meg a recept. 

    előzmény:
    borcsamama (1465)
    2012-10-13  15:25
  26. 2012. október 13. 20:451476.

    Mágika: köszönöm! Már csak egy húsdarálót kell szereznem, most jöttem rá, hogy nekem nincs:(

     

    Ezek a mennyiségek a tisztított zöldségre vonatkoznak?

     

    Lányok! Ha valakinek kell jövőre bébiételes üveg jelentkezzen, mert akkor nem dobom ki őket!

    előzmény:
    Mágika (1472)
    2012-10-13  20:06
  27. 2012. október 13. 20:301475.
    Ez a mese tündéri!:))) magával ragadott, amikor elolvastam, felnéztem, hogy esik-e a hó:))))
    előzmény:
    georgina112 (1466)
    2012-10-13  16:47
  28. 2012. október 13. 20:301474.
    A házi vegetát nem ismertem meg az üvegben:) és látom, hogy le is írtad, köszönöm ,mert elkértem volna. Szerintem mos tmég beszerezhető hozzá minden alapanyag:)
    előzmény:
    Mágika (1468)
    2012-10-13  18:07
  29. TSE
    TSE
    2012. október 13. 20:081473.

    Borcsamama, én szeretném elkérni a tejszínes gesztenyekocka receptjét és a képre is kíváncsi vagyok.

    Köszönöm.

    előzmény:
    borcsamama (1465)
    2012-10-13  15:25
  30. 2012. október 13. 20:061472.

    Kérésedre közzéteszem. 

     

    Házi vegeta

     

    Hozzávalók: 

    1 kg sárgarépa

    1 kg petrezselyem

    1 kg magvalt paprika (piros és sárga vegyesen)

    20 dkg karfiol

    20 dkg hagyma

    40 dkg zeller

    20 dkg paradicsom

    20 dkg karalábé 

    2 fej fokhagyma

    1 csokor petrezselyem zöldje

    1 cs. zellerzöld 

    1/2 kg só

     

    Minden zöldésget megpucolunk és alaposan megmosunk, majd akkorára daraboljuk, hogy a húsörlőbe tudjuk darálni. Mindent ledarálunk, a zöldeket is, majd az egész örleményhez hozzáadjuk a sót és kézzel alaposan összekavarjuk. Azonnal tisztára mosott üvegekbe rakjuk és mehet a kamrába. Tartósítószer nem kell bele, mert a só tartósít. Egész évben használható különféle ételek ízesítésére, csak figyelni kell a sózásra. Kicsit darabosabb, mint a bolti vegeta, akit zavar esetleg, hogy zöldség darabok úszkálnak a levesben, az le is szürheti a levest tálalás előtt. Én nem szoktam leszűrni még a húsleveből sem, engem nem zavar.

     

    Én így készítem, nekem bevált ez a recept, igény szerint lehet rajta változtatni valaki egyéb fűszereket is tesz bele pl. lestyán, vagy kihagy belőle 1-1 hozzávalót, ez már ízlés dolga.

     

     

    előzmény:
    sziga (1469)
    2012-10-13  18:32
  31. 2012. október 13. 19:481471.
    Igen, jól emlékszel. Egyébként a 70-es évek elején volt benne egy Nők lapja évkönyvben, legalábbis én onnan emlékszem rá.
    előzmény:
    eszterlili (1470)
    2012-10-13  19:17
  32. 2012. október 13. 19:171470.

    Sziasztok!

     

    Sáfrány: Nem, ismerem az ajándékozási szokásaitokat, de gondolom, neked is mindened meg van.Talán leülhetnél velük, és megmondhatnád nekik, hogy a közös fényképnek mennyire tudnál örülni(mármint egy műtermesnek). Sohasem késő, szerintem igazán megható ajándék enne mindegyikőtöknek, ez sem kerül kevésbe.Főleg, ha nagyított képek is lennének, és hozzászámolod a keretezést is.És nem úgy van, mint régen, jobb helyeken már a műteremben el lehet dönteni, hogy melyik fotó kerül kiválasztásra, elkészítésere. Ha rendesek, akkor engednek beleszólást a képkeretbe, és a feliratba is. Már, ha van ilyenre iényetek. Tuti, emlékezetes pillanatok lennének. Nálunk mindenből mindenkinél van legalább kettő, ami nincs, az nem igazán hiányzik(pl. plazma tv), szóval ez éppen jó ajándék, ha éppen sor kerül rá.Leszámítva a gyerekek ajándékozását.Remélem, egy-két embernek ezzel is beletettem a bogarat a fülébe, és velünk együtt csináltat ilyet is.Tudom, mindenki megoldja már otthon ezrével, de ezek akkor is másként hatnak.Georgina112: Aranyos a mese, ha jól emlékszek, talán Petrolai Margit írta, de ebbe nem vagyok biztos.Jó készülődést, hosszú a szombat este is!

     

    eszterlili 

  33. 2012. október 13. 18:321469.

    Mágika: én szeretném a házi vegeta receptjét! Köszi!

    előzmény:
    Mágika (1468)
    2012-10-13  18:07
  34. 2012. október 13. 18:071468.

    banyoc@  

      

    Köszönöm a kedves szavakat! 

     

    1. üveg narancsos-almalekvár, ennek a receptjét már láttam itt fent a topicban is

     

    2. üveg  házi vegeta, valahol a neten találtam ezt a receptet, tavaly készítettem először és ajándékba is adtam a családban, nekem, de a többieknek is nagyon bejött. Mindenféle zöldségek vannak húsdarálón ledarálva és sóval összekeverve,  ennyi, tartósítószer sem kell bele, a só tartósít. Én  szinte mindenféle ételbe használom, amibe só kell, sokkal finomabb tőle minden, jobban szeretem mint a bolti vegetát, nincs benne semmi hozzáadott cucc, csak az emit én tettem bele. Ha valakit érdekel szívesen megadom a pontos receptet is, szerintem még akár most is el leket készíteni, igaz most már kicsi drágábbak a hozzávalók, de lehet érdemes kipróbálni, és jővőre egy nagyobb adagot készíteni. 

     

    3.  üveg  bevallom ez nem házi készítésű. Tavaly nyílt nálunk egy vecsési savanyúságokat árusító bolt, ott vettem,  erős paprika savanyúságnak elrakva. Több féle változatban lehetett kapni piros, zöld, sárga paprika, vettem egy kis kóstólót. Ez az üveg a sógóromé lett, kicsit feldíszítve, ő is szereti az erőset. 

     

    Milyen ragasztót vettél a hungarocellhez, kíváncsian várom a próbaragasztás eredményét.

     

    lilatulipán  akkor úgy látszik már változtak az árak azóta, ez elég húzós.

    Már kezdem lebeszélni magamat az ilyen jellegű ajándékról, persze, ha valaki ilyet kérne akkor szívesen küldök neki. 

     

     

    fruzsy  ez nagyon jóóóóóópofa kép! 

     

     

    csonkanek  úgy látom még senki nem válaszolt neked, buburuza a hétvégén nem elérhető, kérte, ha valakinek kérdése van, aki tud segítsen neki  helyette.  Én úgy tudom, hogy a hozzászolások alatt vannak különböző fülecskék, ott van egy olyan "barátokhoz ad"  arra kell kattintani, és ha buburuza visszaigazolt, utána tudsz csak privit küldeni neki. Remélem jól írtam le, én is itt olvastam valamelyik korábbi hz-nál.

    előzmény:
    banyoc@ (1453)
    2012-10-13  09:18
  35. 2012. október 13. 17:341467.
    Eira, Sziga, banyoc@,   ha ablak nyitva, fény post induuuuuuuuul!  3............2..............1...............0
    előzmény:
    Eira (1448)
    2012-10-13  09:08
  36. 2012. október 13. 16:471466.

    Sziasztok!

     

    Nem győzök visszaolvasni, de örömmel teszem!

     

    Bemásolok egy mesét, valamikor réges-régen,  ez volt a kedvenc mesém, amit a mai napig kivlről is tudok és én is nagyon sokat meséltem a kislányomnak.  Ha van kedvetek olvassátok el, szerintem nagyon kedves kis mese!

     

    Sürgős levél:

     

     

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy rengeteg erdő. A rengeteg erdő kellős közepén állt egy kidőlt-bedőlt kis házikó. Ebben a házikóban lakott a Télapó.

    Nagyon-nagyon öreg volt már Télapó, a szeme is rossz volt, a lába is fájt időváltozáskor, hát csak üldögélt a kidőlt-bedőlt házikóban, és azzal mulattatta magát, hogy számlálgatta, hány nap van egy esztendőben. Már száz éve, hogy belekezdett, mégsem tudott a végére járni, mert mindig odavetődött valaki, és megzavarta a munkájában.

    - Kipp-kopp! Itthon vagy-e, Télapó?

    - Itthon. Hogyne volnék itthon!

    Hát egy kis cinke állt az ablak párkányán, az kopogtatott az ablakon.

    - Éhes vagyok, Télapó. Nem adnál egy kis szotyolamagot? Majd ősszel megadom.

    Máskor megint a nyulacska kopogtatott az ajtón.

    - Kipp-kopp! Itthon vagy-e, Télapó?

    - Itthon. Hogyne volnék itthon!

    - Eressz be, Télapó! Elfogyott a tüzelőm, és fáznak a kis gyerekeim.

    Majd hozok neked húsvétra szép hímes tojást.Mit volt mit tennie? Előkereste a szotyolamagot, ne éhezzen szegény madárka, kinyitotta az ajtót, meg ne fázzanak szegény kis nyulacskák. Aztán újból hozzákezdett a számláláshoz, mert közben elfelejtette, hol is tartott már, s elölről kellett kezdenie…

    - No, de most már nem hagyom magam többé megzavarni – mérgelődött Télapó –, megszámlálom, ha addig élek is.

    - Egy, kettő, három, négy… - mondogatta csendesen magában, és már el is jutott talán háromszázig, amikor ismét bezörgetett valaki az ablakon.

    - Ki van kint? – szólt ki mogorván Télapó. – Ki háborgat megint fontos dolgomban?

    - Én vagyok, a postás bácsi! – hallatszott kívülről. – Levelet hoztam Télapónak.

    Erre már mégiscsak ki kellett nyitni az ajtót.

    - Nagyon fontos levelet hoztam – mondotta a postás bácsi. – Az van ráírva: Sürgős! Tessék hát sürgősen elolvasni!

    - Könnyű azt mondani! – dörmögte Télapó. – Nem látom ám én az ilyen bolhabetűket.

    - No, majd én segítek! – ajánlotta a postás bácsi. Kibontotta a levelet, és elolvasta, ahogy ott állt, szép sorjában:

    „Kedves Télapókám! Gyere el hozzám, mihelyt lehet! Fontos dologban kell beszélnem veled! Csókol: Lacika!”

    Mit tehetett Télapó? Felhúzta a meleg csizmáját, amivel hét mérföldet lehet egyszerre lépni, belebújt a bundájába, fejébe nyomta a prémes sapkáját; éppolyan volt most, mint egy falusi bakter. Becsomagolt magának egy kis útravalót, előkereste a vándorbotját, és elindult hetedhét országgá.

    Ment, mendegélt a rengeteg erdőben, hát egyszer csak összetalálkozott a cinegével.

    - Hej, cinege madaram, meg tudnád-e mondani nékem, merre lakik Lacika?

    - Hogyne tudnám, Télapókám! Menj csak mindig jobbra ebben a rengeteg erdőben, arra lakik Lacika!

    Ment, mendegélt Télapó, amerre a kis cinege mondta, hát egyszer csak kiért egy nagy, virágos rétre.

    „Hát most ugyan merre tartsak?” – gondolta magában, és akkor hirtelen megpillantotta a mezei nyulacskát, amint éppen futni tanította a kisfiát.

    - Hej, te nyulam-bulam, meg tudnád-e mondani nékem, merre lakik Lacika?

    - Hogyne tudnám, Télapókám! Menj csak mindig balra ezen a nagy, virágos réten! Arra lakik Lacika.

    Ment, mendegélt Télapó, amerre a nyulacska mutatta néki, hát egyszer csak elért egy nagy tornyos város szélére. A nagy tornyos város szélén szerencsére összetalálkozott a postás bácsival, amint éppen munka után hazaballagott.

    - Ugyan, kedves postás bácsi, meg tudnád-e mondani nekem, merre lakik Lacika?

    - Hogyne tudnám, Télapókám! Menj csak szépen egyenesen ebben a nagy tornyos városban, míg egy icipici utcába nem érsz. Abban az icipici utcában lakik Lacika.

    Fáradt volt Télapó, útravalója is elfogyott már, mire megtalálta az icipici utcát. Be is esteledett, mire egy toronymagas házban megtalálta a kisfiút.

    Jaj, talán már alszik is Lacika, hiszen öreg este van már! – gondolta Télapó, és óvatosan csengetett, hogy fel ne ébressze Lacikát.

    - Itt lakik Lacika? – kérdezte nagyanyótól, aki ajtót nyitott neki.

    - Itt lakik, itt lakik! – felelte nagyanyó. – Tessék besétálni!

    Lacika már ágyban volt, mert egész nap csak Télapót várta, és elfáradt a sok várakozásban. Mégis megörült, amikor meglátta az ajtóban Télapót.

    - Jó estét, Télapó! De régen vártalak! Jó, hogy megérkeztél!

    - Jó estét, Lacika! De sokáig jöttem, amíg ideértem! Nagy rengeteg erdőn, virágos, nagy réten! Hetedhét országot végiggyalogoltam, mind megettem, ami útravalót hoztam.

    - Jaj, kedves Télapó, de jó, hogy eljöttél, nagy tornyos városban, hogy el nem tévedtél! – kiáltotta Lacika örömmel, és helyet csinált Télapónak az ágya szélén.

    - Nagyon fontos dologban kell veled beszélnem.

    - Mondd csak, mondd, galambom! – mosolygott Télapó.

    - Tudod, Télapókám…, de hajolj közelebb, a füledbe súgom, mert nagy titok, amit mondok neked. Nagyanyókám vett egy szánkót karácsonyra, de a pénzéből már nem futotta – hóra. Hó nélkül a szánkó nem ér egy fagarast; hozzál nekem sok-sok jó ropogós havat!

    - Jól van – bólintott Télapó –, hozok neked, Lacikám, mert olyan szép levelet írtál nekem. Most csak feküdj le szépen, és aludj, mert elmondták már az esti mesét is a rádióban.

    Le is feküdt Lacika, szemét is behunyta, el is aludt nyomban. Télapó meg éppen csak erre várt, szép lábujjhegyen kiosont a szobából, halkan becsukta maga megett az ajtót, hogy meg ne zavarja a kisfiú álmát, és elindult a csendes éjszakába.

    Amerre ment, csillagos hó hullt az utakra, városra, tornyos nagy házakra. Hó hullt a mezőre, rengeteg erdőre, és a puha hóban senki sem hallotta lépteinek zaját. De reggel, mikor felébredtek a gyerekek, s kinéztek az ablakon, örömükben felkiáltottak:

    - Esik a hó! Esik a hó!

    Lacika nem szólt semmit, csak mosolygott a kis rácsos ágyában, mert ő már tegnap este tudta, hogy itt járt a Télapó.

     

    (Amikor a kislányomnak meséltem, a Lacika nevet az Ő nevével helyettesítettem)

     

  37. 2012. október 13. 15:251465.

    Kíváncsian várom a véleményedet. Szerintem nagyon finom, csak vigyázz a sütéssel, nagyon hamar megsül, éppen csak rózsaszín legyen.

     

    Én ma tejszínes gesztenyekockát sütöttem - most először- hát mit ne mondjak, nagyon-nagyon finom, igazi ünnepi sütemény is lehet akár. Habos-könnyű, nem túl édes, és még kiadós is. Igaz ugyan az is hogy nem túl olcsó. Ha érdekel valakit, akkor beírom a receptet, és még mielőtt elfogy csinálok egy-két képet róla.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (1457)
    2012-10-13  12:44
  38. 2012. október 13. 14:581464.

    Na ez az utolsó, lehet mazsolázni én pedig abbahagyom a nézegetésüket mert nem lesz belőlem semmi :)))

    https://picasaweb.google.com/gerenyi.brigitta1

    Szé p napot!

  39. 2012. október 13. 14:561463.

    Na az ő oldalán is van ezer csoda

    http://kreativ.ucoz.hu/index/picasa_kepeim/0-29

     

  40. 2012. október 13. 14:501461.

    Buburuza!

    Sajnos nem tudok Neked privit küldeni, így a nevem-címem nem tudom megadni! Segíts, mit tegyek!

    Köszi

    előzmény:
    buburuza (1418)
    2012-10-12  13:58
  41. 2012. október 13. 14:431459.

    Sziasztok!

    Nézelödöm a Picasa Web oldalakon (googliztam: picasa web kreatív) mire bukkantam

    https://picasaweb.google.com/szelike33/Mezeskal acs

     

    Több száz és száz karácsonyi kreatív újságot és könyvet lehet találni, csak idő legyen rá!

     

  42. 2012. október 13. 13:421458.

    Óóóó bocsi a félreértésért ezek nem mi vagyunk csak az elképzelés a nagy kedvenc!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (1457)
    2012-10-13  12:44
  43. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. október 13. 12:441457.

    Az ém szüleim ha nem is évenként, de többször csináltattak családi képet.

    Most már bánom, hogy ez nekem eszembe se jutott.Most meg már nagyok a gyerekeim nem hiszem, hogy rá lehetne Őket beszélni.

     

    fruzsy79, szép család vagytok, jó ez a kép! 

     

    Borcsamama, délelőtt begyúrtam a narancsos kekszet,most hütőben csücsül.Holnapig nem tudok várni, majd estefele kisütőm.

     

    Ma nagylányom elment csavarogni és hozott makarónt, évek óta hallom, hogy milyen finom, nem volt rossz, de mikor meghallottam az árát, kicsit hátast dobtam.

    előzmény:
    eszterlili (1455)
    2012-10-13  09:32
  44. 2012. október 13. 10:321456.
    Igaz nem keret hanem kép de nekem nagy kedvancem!
    előzmény:
    eszterlili (1442)
    2012-10-12  22:41
  45. 2012. október 13. 09:321455.
    Sziga: Írtam privit.Régi a Mariann volt, ha így érted, ha nem, nézd meg a privit. Az új az új lakhely miatt van.Mindegyik helyen nagyon elégedettek vagyunk a képekkel. A Férjeméket is mindig elvitte az Anyukája műteremben, pedig kis faluban laktak.Nálunk is volt, de ritkábban műtermi, nálunk anno Apukám fotózott rengeteget. Meg rengeteg a diakép.Jó ezeket a képeket visszanézni, főleg, ha úgy sikerültek.Kicsit más, mint a mindennapi.
  46. 2012. október 13. 09:291454.
    én a héten adtam fel 3 könyvet (nem leikonok), és erre fizettem 1680 ft-ot. És ez még csak ajánlott sem volt, simán levélként mentek el...
    előzmény:
    Mágika (1443)
    2012-10-12  22:51
  47. 2012. október 13. 09:181453.
    Nagyon guszták ezek az ajándékok:)) leírnád, hogy melyik üvegben mi van?
    előzmény:
    Mágika (1441)
    2012-10-12  21:58
  48. 2012. október 13. 09:181452.

    Jó reggelt Manócskák!:)

     

    Ajándékozás: számomra mindegy, hogy mit kapok, bármi jöhet, mindennek örülök!:)))) Számomra az a legnagyobb öröm ebben, hogy személy szerint nekem készül:))))

     

    Lassan elkezdem a kandalló projektet.... mivel már megvettem hozzá az alapanyagokat (konkrétan hungarocelt és hozzá ragasztót) a többi majd útközben alakul.......... néhány ötlet van a fejemben, van ami pappírra is van írva... persze az is kérdés, hogy mit tudok belőlük elkészíteni. 

     

    Első lépésként hungarocel darabon fogok próba ragasztást, festét készíteni., mert nem tudom mennyi a kötési, száradási idő, hogy viselkedik a hungarocel a különböző anyagokkal együtt.... 

     

    Minusz első lépés: a "rumli szobában" helyet csinálni ahhoz hogy egyáltalán neki tudjak állni:)))) vagyis rendet rakni:) 

     

    Borongós esős idő van, ez kimondottan alkalmas az ilyen tevékenységekre.

     

    Ja, szolgálati közlemény:

    Alkohol: a mostani Metró ujságban láttam, hogy van 90%-os igaz bűn drága, 3700 Ft között van a fél liter, de aki litókát akar készíteni, az számoljon, merthogy ezt rendesen kell ám hígítani!

     Tegnap voltam KIK-ben és már elkezdték a karácsonyi dekor cuccok árusítását, de még bővűl a készlet.Elfogadható árak vannak, dekor anyagok, díszek süti kiszúrók stb,stb,.

     

    Most megyek rendet rakni:))) 

    Szép és kreatív napot mindenkinek:)))))

     

     

  49. 2012. október 13. 09:151451.

    igen, a gasztró ajándékokkal biztosra kell menni

     

    éveken kersztül kaptam ürmös bort, amit egyszer vendégségben kénytelen voltam megdícsérni, pedig rágondolni sem bírok

     

    én mindig közvélemény kutatást tartok elötte, és csak a kért lekvár, fűszerolaj, süti készül ajándékba 

    előzmény:
    Mágika (1443)
    2012-10-12  22:51
  50. 2012. október 13. 09:121450.
    az a befőttes üveg nagyon jó, saját ötleted? minden esetre ma leszedetem a férjjel a polc tetjéről a nem használt befőttes üvegeket és készülhet is délután az első decop decor + ez is tetszik, átnézem, mit tehetek a megvalósítás érdekében
    előzmény:
    Babrada (1420)
    2012-10-12  14:18
  51. 2012. október 13. 09:091449.
    nálam is ez az időszak a legzűrősebb
    előzmény:
    lila.tulipán (1435)
    2012-10-12  20:52
  52. 2012. október 13. 09:081448.
    nagyon guszta, ablak nyitva
    előzmény:
    Mágika (1441)
    2012-10-12  21:58
  53. 2012. október 13. 08:481447.

    Gasztroajandek csomagolás - angyalkas befottesuveg

     http://konyhalal.blogspot.hu/2011/12/gasztro ajandek-csomagolas-angyalkas.html

    előzmény:
    line78 (1446)
    2012-10-13  08:45
  54. 2012. október 13. 08:451446.

    Színes-ízes "kocka"cukor

     http://konyhalal.blogspot.hu/2011/12/szines- izes-kockacukor-gasztroajandek.html

    előzmény:
    line78 (1445)
    2012-10-13  08:43
  55. 2012. október 13. 08:431445.

    Földimogyoro mikulas és társai - karacsonyfadisz vagy ajandekkisero:

     http://konyhalal.blogspot.hu/2011/11/felig -gasztroajandek-foldimogyoro.html

    előzmény:
    lila.tulipán (1)
    2012-09-24  12:22
  56. 2012. október 12. 23:291444.

    Mágika: ezek nagyon-nagyon guszták.

     

    Küld fény post, kinyitottam az ablakot

     

     

     

    Eszterlili: kihez jártok fényképezkedni?

     

    Ajándék: szerintem akinek van valami olyan "jujcsakaztnéje" simán írja meg a címe mellé priviben. Én pld. utálom a marcipánt és alapvetően nem vagyok édesszájú. Szóval nekem maradhat a rántott csirkecomb

    előzmény:
    Mágika (1441)
    2012-10-12  21:58
  57. 2012. október 12. 22:511443.

    Erre nem is gondoltam, de majd kicsi üvegbe teszem a lekvárt, akkor kevesebb lesz a postaköltég!

    Viccet félre téve, tényleg a csomag súlyát is figyelmbe kell venni. Én úgy tudom tavalyi árak alapján 2000g-ig  615.- Ft a posta költség, ha valaki ajánlottan adja fel, hogy tutira megkapja az illető,  az még 200.- Ft.  Grammban mérik le, és aszerint kell fizetni.

    Lemértem egy üveg lekvár kb. 1050 g, ez a normál befőttes üveg, ha jól tudom 7 dl-es, a kicsi üveg 370 dl-es súlya kb. 700 g. Aki még hasonló dolgon gondolkozott az ezekkel az adatokkal tud nagyából kalkulálni. 

     

    Szerintem figyelmbe tudjuk venni, hogy te nem szeretnél ilyesmit kapni, semmi gond. Én csak felvetettem ezt a kérdést, úgy gondoltam még most tisztázzuk kinek mi a véleménye ezzel kapcsolatban, ne legyen kellemetlensége senkinek emiatt. Az élelmiszer kényes dolog, akár ki is zárhatjuk az ajándékok köréből. 

     

    buburuza jó pihenést kívánok nektek, érezzétek jól magatokat a pároddal! 

    előzmény:
    majkati (1411)
    2012-10-12  13:06
  58. 2012. október 12. 22:411442.

    Sziasztok!

     

    Ami az idén még nem volt fent, az a karácsonyi fényképkeret. Jó lenne tőletek is néhányat látni. Én pl. szeretem azt a keretet, ami a karácsonyi meghittségre emlékeztet, olyan karácsonyi égős, fényekkel együtt, csili vli díszgömbös, kevésbé mesés jellegű. A fényképésszel beszéltem már, október vége körül lehet már érdeklődni, de ott vitt képet is nyomtatnak, igény szerint. Én szeretem, ha a gyerekekről legalább évente műtermi kép is van.Sajnos az óvodai, iskolai képek nem minden esetben olyanok, amilyenre a szülő látni szeretné őket. Sokszor csak a szülő kezébe nyomják, hogy kell-e. Ha gondolkodott valaki már ilyenen, örülnék néhány ötletnek. Eddig még nem kutakodtam ezügyben, de meg fogom tenni én is. A fényképész kerete is adva lenne, de hátha jó lesz az is, amit mi viszünk.

     

    eszterlili 

  59. 2012. október 12. 21:581441.

    MZ/X, MZ/X, Sziga, Sziga jelentkezz,  vétel,  fényposta indul!

     

     Máris küldök egy adagot!

    A mellékelt képen a tavalyi ajándékok .

    előzmény:
    sziga (1393)
    2012-10-11  23:02
  60. 2012. október 12. 21:541440.

    Khm...:)

     

    Nem tudok neked privit küldeni....

    előzmény:
    buburuza (1396)
    2012-10-12  08:31
  61. 2012. október 12. 21:381439.
    Jó pihenést nektek! Írtam privit de nem tudom, hogy megkaptad-e? Majd jelez légyszives. Köszi!
    előzmény:
    buburuza (1418)
    2012-10-12  13:58
  62. 2012. október 12. 21:361438.
    Örülök, hogy tudtam segíteni
  63. 2012. október 12. 21:351437.
    :))) hát mindannyian így kezdjük a karácsonyi készülődést:))))
    előzmény:
    lila.tulipán (1435)
    2012-10-12  20:52
  64. 2012. október 12. 20:581436.

    Na, azért nekem vastag ám a bőröm, nem menekülök el azért, mert egy ötletem nem tetszik :)))))

     

    előzmény:
    majkati (1359)
    2012-10-11  14:36
  65. 2012. október 12. 20:521435.

    pénzt kell keresnem a karácsonyra :)))))

     

    előzmény:
    banyoc@ (1398)
    2012-10-12  08:38
  66. 2012. október 12. 20:401434.
    Köszönöm neked is.
    előzmény:
    banyoc@ (1431)
    2012-10-12  20:15
  67. 2012. október 12. 20:401433.
    Jó ötlet.
    előzmény:
    fórumozok (1425)
    2012-10-12  14:37
  68. 2012. október 12. 20:151432.

    Nagyon aranyos képeslapokat hoztál, bár a legutolsó a kisfiú a fenyőfával.. nem tudom miért, de attól elszorúlt a szívem és könnybe lábadt a szemem.

     

    Nekem az jön le arról a képről, hogy csodálatos karácson lesz, mert BÉKE van és még fenyőfa is!!!! Remélem, hogy az a fiúcska most boldog nagypapa és a nagy családja veszi körül

    előzmény:
    Babrada (1423)
    2012-10-12  14:23
  69. 2012. október 12. 20:151431.
    lehet kanócot kapni, kb 15-20 Ft métere...
    előzmény:
    Teértedezt? (1424)
    2012-10-12  14:33
  70. 2012. október 12. 20:141430.
    Kellemes és tartalmas kiruccanást!:))))))))))))))
    előzmény:
    buburuza (1418)
    2012-10-12  13:58
  71. Torolt_felhasznalo_782033
    Torolt_felhasznalo_782033
    2012. október 12. 19:451429.

    Ez nekem nagyon tetszik!

    Nem régen láttam először ezt az ötletet, és nagyon jónak találom!

    Már vannak ezzel kapcsolatban terveim, de most az első koszorút is felveszem a listára!

    Köszi!

    előzmény:
    fruzsy79 (1386)
    2012-10-11  21:24
  72. 2012. október 12. 18:151428.
    Ez a dísz nagyon bejön nekem!
    előzmény:
    Sün (1413)
    2012-10-12  13:42
  73. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. október 12. 18:031427.

                             Sziasztok!

     

    Borcsamama, szép ez a koszorú és a szobád is klassz!

     

    fruzsy79, ezek a koszorúk is tetszenek!

     

    inmélius,hogy lennél ügyetlen, ha tudsz horgolni, kötni.Egy apró kis horgolt teritő pl szuper ajándék lehet.

     

    Mágika,szerintem lekvár, bonbon és, amiket irtál is jó ötlet.

     

    banyoc@,nálatok is szép lehet , ha így fel van díszitve minden, tényleg öröm lehet ilyen helyre bemenni.

     

    Sün, jó ez a kis karácsonyfa!

     

    buburuza, nagyon jó pihenést kívánok! 

     

     

    előzmény:
    borcsamama (1384)
    2012-10-11  21:00
  74. 2012. október 12. 16:201426.

    sziga: ollóval, van egy elég nagy ollóm azzal,  ( a gyerekek az ikeás 3 db-os ollóból a legnagyobbal szokták vágni, ill a legnagyobb már ilyennek vágja, a tkicsik inkább csak aprítják a nem jó vastagságúakat:)))) kicsit összelapítom a  gurigát, a végén ugyis meg kell egy kicsit lapítani, hogy olyan kicsit levél alakjuk legyen. eleinte mértem, azután belejöttem, ill. jó sokat összevágok és akkor egy-egy virághoz az egyforma vastagokat válogatom, meg ugye egy nagyobb képhez is.

     

    gyertyacsonkokhoz a legjobb a kreatív boltos kanóc

    előzmény:
    sziga (1422)
    2012-10-12  14:21
  75. 2012. október 12. 14:371425.

    kanóc

     

    kreatív boltokban kaphatsz

    előzmény:
    Teértedezt? (1424)
    2012-10-12  14:33
  76. 2012. október 12. 14:331424.

    Sziasztok!

    A getyacsonkok összeolvasztásánál ha formába öntitek, akkor mi  lehetne  a kanóc, ami ég is?

    előzmény:
    lila.tulipán (1)
    2012-09-24  12:22
  77. 2012. október 12. 14:231423.
    Még négy darab:)
  78. 2012. október 12. 14:211422.

    Bxbra: és hol lehet ilyen kupakhoz hozzájutni vajon?

     

    Merc: mivel darabolod a gurigákat? Jó egyenletesnek tűnnek. Simán késsel?

    előzmény:
    Bxbra (1403)
    2012-10-12  09:45
  79. 2012. október 12. 14:201421.
    Ajándékkísérőnek, vagy otthon nyomtatott képeslapnak is jó lehet:)
  80. 2012. október 12. 14:181420.

    A héten nem nagyon tudtam olvasgatni a topikot, úgyhogy lesz dolgom a hétvégén:)

    Néhány begyűjtött kép, és két ötlet:) 

  81. 2012. október 12. 14:171419.
    fruzsy79:Köszi az ötleteket. Még tarozok a képekkel, nem felejtettem el, csak nem került rá sor, de majd pótolom. Már a 18. dísznél tartok. Kettő kiszabva várja az összevarrást.Tegnap az egyik díszen egy estét dolgoztam.
  82. 2012. október 12. 13:581418.

    Csak jelzem, hogy hétfőig nem nagyon leszek (megleptük magunkat a párommal egy kis kiruccanással ) de nyugodtam küldhetitek az adatokat, előbb-utóbb elolvasom

     

    Ha esetleg kérdés lenne az ajándékozással kapcsolatban, megköszönném, ha azok akik képben vannak, válaszolnának addig is helyettem az érdeklődőknek.

    Hálás köszönet előre is

    Mindenkinek szép hétvégét és jó készülődést

  83. 2012. október 12. 13:581417.

    Sziasztok!

     

    Isteni ez a topic! Én is elkezdtem a felkészülést azaz már nyáron elkezdtem, mert az ajándékok kb fele akkor szerződött be. Most a menün agyalok, de már anniy jó receptet gyűjtöttem össze hogy lassan szelektálni kellene. Díszeket is szeretnék újatak készíteni nagyon izgi lesz. Új terítőt is kellene varrni, és akkor már hozzá díszt szalvétát is. 

    előzmény:
    lila.tulipán (1)
    2012-09-24  12:22
  84. 2012. október 12. 13:521416.
    én még....
  85. 2012. október 12. 13:511415.
    "Filceseknek" néhány ötlet
  86. 2012. október 12. 13:501414.
    Szerintem az  jó ötlet lenne ha miután megkaptuk a neveket csak annyit jeleznénk, hogy élelmiszer jellegű ajándékot szívesen fogadunk-e? Kifejezetten az ételalergiák miatt gondoltam erre! Mit szóltok???
    előzmény:
    majkati (1411)
    2012-10-12  13:06
  87. 2012. október 12. 13:421413.

    Sziasztok, Készülődők!

    A világ legegyszerűbb karácsonyi dísze (szerintem nagyon aranyos):

    http://creart.osztod.hu/index.php/2012/08/24/k aracsonyi-disz-fel-perc-alatt/

    előzmény:
    lila.tulipán (1)
    2012-09-24  12:22
  88. 2012. október 12. 13:291412.

    igen, ez is egy fontos szempont.....

     

    Én azt hiszem az ajándék jellegétől, súlyától függetlenül egy masszív cipősdobozba fogom  elküldeni. Abba jól ki lehet tömködni a réseket újságpapírral ha kell. 

    előzmény:
    majkati (1411)
    2012-10-12  13:06
  89. 2012. október 12. 13:061411.

    Sziasztok!

    A magam részéről kizárnám az élelmiszer jellegű ajándékot, de ha más örülne ilyesminek, akkor legfeljebb vagy figyelembe lesz véve egyéni kérésem,  vagy nem:) 

    Aki persze ilyesmi ajándékon töri a fejét, vegye figyelembe, hogy ami üvegben van, már az legalább 500-1000 gramm körül van, postázása is 1000 huf körül jár.

    előzmény:
    buburuza (1395)
    2012-10-12  08:29
  90. 2012. október 12. 13:041410.

    Köszönöm szépen banyoc@ megtaláltam 

    És Neked is köszönöm borcsamama a receptet! Ma el is készítem !!! Alig várom

    előzmény:
    banyoc@ (1348)
    2012-10-11  12:13
  91. 2012. október 12. 11:481409.

    Kedves kreatív hobbi Kedvelők!

     

    Az ünnepek közeledtével sokunkat az ajándékozás, otthonunk szépítése, az ünnepi készülődés foglakoztat. Nem olyan régen ismerkedtem meg a kupak techinkával, és az általa készíthető gyönyörűséges ékszerekkel, ajándék- és dísztárgyakkal. Szeretném ezt Veletek is megosztani, hogy Ti is méltó képpen készülhessetek az ünnepekre, és olcsón szépet és maradandót alkothassatok. A gyerekek nagyon szeretik, mert könnyen, nagyot alkothatnak, szerezhetnek örömöt, és mind eközben szépérzékük fejlődik.

    Remélem tudtam segíteni. Jó készülődést Mindenkinek!
    http://kupaktechnika.uw.hu

     

     

  92. 2012. október 12. 11:461408.
    Köszi, ígymár barátságosabbnak tűnik a dolog:)
    előzmény:
    csillus88 (1407)
    2012-10-12  11:42
  93. 2012. október 12. 11:421407.

    Sziasztok!

     

    Banyoc@ én a narancslekvárba nem szedem le a narancs hártyáját, csak a fehér részeket, mert a hártyába van pektin ami kocsonyásítja a lekvárt, én nem raktam bele zseléfixet sem, és megáll benne a kanál annyira sűrű lett :-)Ja és tartósító sincs benne

     

     Olvasok visszafelé, de nem sok időm vantalán majd hétvégén

    előzmény:
    banyoc@ (1075)
    2012-10-06  15:38
  94. 2012. október 12. 10:331405.
  95. 2012. október 12. 10:021404.
    ugyan karácsonyi dolgokat még nem csináltam papírguriga feldarabolás, ragasztás, festés kombóból, de néhány dolgot igen, mutatok belőle, de lehet most karácsonyi is lesz belőle, a wc-ben külön kukát tettem be a gurigáknak:)))
    előzmény:
    fruzsy79 (1386)
    2012-10-11  21:24
  96. 2012. október 12. 09:451403.

    Szia,

     

    igen, ilyen kivehető belsejű kupakosnál mutat a legszebben. Ki kell tömni vattával, még levendulát is lehet beletenni, hogy minden szúrás illatos legyen

    előzmény:
    sziga (1381)
    2012-10-11  19:42
  97. 2012. október 12. 09:271402.

    Aranyos vagy, de nem teher. Szívesen teszem. Ennyi még belefér az időmbe

    Remélem meg lesztek velem elégedve

    előzmény:
    banyoc@ (1401)
    2012-10-12  09:21

Címlap

top