Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Erotikus történetek

monique
Létrehozva: 2012. szeptember 20. 12:27

Sziasztok!

 

 Vállalkozó szellemű és jó kifejező képességgel bíró lányokat - asszonyokat - fiúkat - férfiakat keresek, akik hajlandók kipróbálni magukat erotikus - NEM PORNOGRÁF!! - történetek írásában.

Jelenleg két kategória van,:

1.) megtörtént esetek,

2.) fantáziák. 

 

Az érdekes, jó történetek felkerülnek az internetre, ahol mindenki olvashatja azokat, szavazhat rájuk. Ki tudja, talán egyesek számára egy új karrier, vagy legalább is érdekes hobby kezdete lehet ez. A szerzők írói álnév alatt szerepelnek, senki sem tudja, kik is ők valójában, tehát félelem nélkül lehet bármit megírni.

Természetesen a szerzői jogukról NEM mondanak le az írás beküldésével, kizárólag az oldalon való publikáláshoz adják korlátlan beleegyezésüket.

Az érdeklődőknek privátban megüldöm a címet, ahová az írásokat lehet küldeni.

Aki mer az nyer... lehet hogy pont  leszel az?

 

monique 

  1. 2014. július 30. 00:0644.
    Nekem a hobbim az erotikus írás..ha kell még író akkor várom megkeresésed:) 

  2. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2012. november 6. 13:4343.

    Szia Mykee!

     

    Ez a topik egy szimpla üzleti célú hirdetés. Vigyááá, óvatosan a tagságba invitálással, nehogy lenyúljanak tőled olyan tartalmakat, amit nem szeretnél.

    előzmény:
    Mykee (41)
    2012-09-26  20:48
  3. 2012. november 6. 08:2342.

    Szia!

     

    Olvass bele SzNorina erotikus történeteibe. Ilyesmire gondoltál?

    A blogon megtalálod az emailcímét vagy írj kommentet, fel tudod venni vele a kapcsolatot. 

    előzmény:
    monique (1)
    2012-09-20  12:27
  4. 2012. szeptember 26. 20:4841.

    Nem voltam a hétvégén, és a múltkor is csak bekukkra. Most van kis időm szétnézni. 

     

    A páros írásnál nem feltétlenül kell összeszokott írópárosnak lenni, tényleg olyan, mint a szex. Ott is vagy egyéjszakás lesz, aztán vagy jó volt, vagy nem, aztán ha bejöttök, újabb és újabb követi. Plusz másokat is kipróbálsz, és lehget, hogy a másikkal más lesz. Sőt: tuti más lesz!

     

    Tényleg olyan ez, mint a szex. Négyéves sukizás mondhatom ezt és csak annyiban különbözik, hoyg nincs testi kapcsolat. Ugyanúgy hat, lehetnek következményei (ha nem is gyerek, bár...), érzelmileg is megviselhet. Sokkal nehezebb, mint egy szimpla egyedi írás.

     

    Ha szeretnél egy meghívót, kérek egy privit tőled mailcímmel, oda megy a meghívó.  Viszont nálunk a regisztrációt követő két hónapban kell két hsz, ha bent szeretnél maradni.  

    előzmény:
    monique (34)
    2012-09-23  15:21
  5. 2012. szeptember 26. 20:4040.

    Köszönöm  és az igazat megvallva a másodikba egy szinttel jobb sztorik is mehetnének, mert amiket most írnak, simán pipálja a szürkét... 

     

    Testről én sem eszem és hát nem is próbáltam eddig. Nem is vágyom rá nagyon...  

    előzmény:
    Alinee2 (30)
    2012-09-21  20:25
  6. 2012. szeptember 26. 15:0239.
    Ejnye, még mindig senki és semmi? Pedig a világtrendnek megfelelően már többeknek kellett volna, akár név nélkül is jelentkeznie. Lányok, asszonyok, merészen csak rajta!!
    előzmény:
    monique (1)
    2012-09-20  12:27
  7. 2012. szeptember 23. 16:3238.
    Egy próba-sukizás? Ha igen, küldj meghívót, hogy regisztrálni tudjak,
    előzmény:
    Mykee (27)
    2012-09-21  15:58
  8. 2012. szeptember 23. 16:2637.

    Nem kerül nyomtatásba. Internetes újságba sem. Egy "maszek" honlapra kerül, ahol mindenki olvashatja, akit érdekel, és aki akarja. A szerzői jog megmarad a szerzőnél, semmifajta "hasznosítást" nem kérünk azon túl, hogy az oldalunkon van.

    Nem kell itt írjanak nekem, küldhetnek privát üzenetet is, és akkor ott veszem fel velük a kapcsolatot, Privát válaszban, amit senki nem lát.

    De lehet hogy igazad van, bár egyrészt ugyancsak "nagypofájú" nőket láttam itt a fórumokban, másrészt pedig külön kiemeltem, hogy ez nem pornó (na jó, azt nem írtam hogy nem szex, de gondoltam az amúgy is magától adódik). De lehet, hogy egy zárt topicban valóban több lenne az érdeklődő. Még meggondolom, de kösz a tanácsot! 

    előzmény:
    Alinee2 (36)
    2012-09-23  15:53
  9. 2012. szeptember 23. 15:5336.

    Ez így kissé furcsa.

    Szóval kikerül a közösre.

    Akkor mégiscsak meg kell fizetni egy épkézláb írást.Ha esetleg újságba kerül,akkor pláne.

    Mikinél legalább egyértelmű volt hogy mit szeretne.

    Hát,nem tolonganak itt,máshogy próbáld,esetleg zárt topicon.A nyíltnál még a szextopicokat is csak némely nickek látogatják úgy,hogy be is írnak.

    előzmény:
    monique (35)
    2012-09-23  15:26
  10. 2012. szeptember 23. 15:2635.

    Hát akkor mi célból?

    Te,ha forgatókönyvet írsz,kapsz tőlem olyan sztorikat hogy a szomszéd lába ujját fogod szopogatni kínodban.De csakis jutalékért.

    idézet:
    Alinee2 (31)
    2012-09-21 20:32:04
    Nem írok forgatókönyvet, csak hobbyból, anyagiak nélkül teszem amit teszek. Ötleteim, élményeim nekem is vannak, de egyrészt annyi időm nincs hogy mind megírjam, másrészt pedig a varietas delectat  elv alapján a tübb szerző sokkal jobb, mint egynek a tollából minden történet.
    előzmény:
    Alinee2 (31)
    2012-09-21  20:32
  11. 2012. szeptember 23. 15:2134.

    Ha az igényesebb tartalomra gondoltál, akkor egy. Vetélytársak nem lehetünk, mert bár ugyanabban a műfajban, de merőben más kivitelezéssel gondolkozunk.

    A páros írás szerintem akkor lehet jó, ha összeszokott, de legalább is azonos színvonalon író páros jön össze.

    Ha több szerzőtől vannak történetek az oldalon, akkor is érvényesül a több szempont, az oldalon belül. Mint egy antológiánál.  Ezért örülnék, ha minél többen küldenének be történeteket.

    előzmény:
    Mykee (27)
    2012-09-21  15:58
  12. 2012. szeptember 22. 18:4733.

    Nem piszkálsz, tévedtem, elismertem. Persze gondolhattam volna, hogy a szörnyű divat, miszerint magyar neveket erőszakkal "elgörbítve" külföldiesen írjunk, az nlc előtt sem torpan meg.

    A férfiasságodról meg nem tudok nyilatkozni. 

    Sukizni már nem is hívsz??? 

    előzmény:
    Mykee (26)
    2012-09-21  15:54
  13. 2012. szeptember 22. 18:4432.

    Nem piszkálsz, tévedtem elismertem. Persze gondolhattam volna, hogy az a szörnyű divat, miszerint magyar neveket erővel elgörbítva "külföldiesen" írjunk, az nlc előtt sem torpan meg. 

    Egyéb vonatkozásban nem tudok a férfiasságodról nyilatkozni. 

    előzmény:
    Mykee (26)
    2012-09-21  15:54
  14. 2012. szeptember 21. 20:3231.

    Hát akkor mi célból?

    Te,ha forgatókönyvet írsz,kapsz tőlem olyan sztorikat hogy a szomszéd lába ujját fogod szopogatni kínodban.De csakis jutalékért.

    előzmény:
    monique (24)
    2012-09-20  19:06
  15. 2012. szeptember 21. 20:2530.
    Mit írtam hogy jó a könyved,nem írtam hogy jó a könyved? Én vagyok kakukk,én vagyok az a ritka kívétel,aki undorodik a testről való étkezéstől.Nem vagyok rá hajlandó.Ugyanígy a tányéromban sem szeretnék spermára bukkanni.
    előzmény:
    Mykee (28)
    2012-09-21  16:01
  16. 2012. szeptember 21. 16:0529.

    Nem szeretnélek letörni: mi a sukin 5 éve íróhiányban szenvedünk, nagyon kevés ember mer ilyen dolgokat írni. Főleg a nők kicsit visszahúzódóbbak, bár párosban ők vitték a prímet. 

    Úgyhogy kemény fába vágtad a fejszéd. 

    előzmény:
    monique (25)
    2012-09-21  15:05
  17. 2012. szeptember 21. 16:0128.

    Nah, így sem szóltak még le engem. 

    Mert akkor vagy nem tudok írni, vagy nem vagyok jó az ágyban, vagy akkor már megint kakukktojás az egész csapat? 

     

    Szerintem lehet mindkettő egyszerre, és ezt a saját példámból tanúsíthatom. 

    De az tény: akinek épp boldog élete van, vagy olyan a partnere, hogy teljesen eltölti (na most érzelmi dolgokra gondolok), annak ritkán jut eszébe sukizni. Viszont mivel az írás más igényeket elégít ki, mint a szex, ezért végülis miért ne halmozhatnánk az élvezeteket?  

    előzmény:
    Alinee2 (21)
    2012-09-20  18:24
  18. 2012. szeptember 21. 15:5827.
    Akkor egy a célunk.  Bár nem szeretném, ha vetélytársai lennénk egymásnak, de hasonlóan gondolkodunk, viszont én a páros írásban találtam megoldást annak idején, ugyanis ha többen írnak egy sztorit, akkor ott sokkal több szemszög érvényesül, más a történet, és még sorolhatnám a különbségeket.  Ha beleolvastál bármelyik sukis történetbe, ami kintről is elérhető, akkor szerintem érted, mi is lenne a lényeg. Csak ez nehéz műfaj, mert míg egyedül azt írsz, amit akarsz és úgy írod, ahogy akarod, a páros írás már virtuális szex is akár, mert egymáshoz kell igazodni, tehát nem mondhatod, hogy túl pasis vagy túl nőies... Ezért jobb, mint az egyéni vagy pl. a Szürke ötven árnyalata trilógia is, mert azok csak egy szemszöget mutatnak be. 
    előzmény:
    monique (19)
    2012-09-20  18:14
  19. 2012. szeptember 21. 15:5426.

    Csókom a kézcsókom! 

     

    Mit is pörgettem, hát nem rulettgolyó volt az (ha már golyókról beszélünk). 

     

    A szőlőszemet a köldökből kell nyelvvel kizsonglőrködni, ami azért ügyes, mert ha nevet a partner vagy olyan a köldöke, elgurul a szem... 

     

    Nah látod, nem elég, hogy egyes férfiak itt nem tartanak elég férfinak, de hogy még nőnek is néznek... Vajon a Mykee szó mely női név becézése lehet? 

    Na jó, nem piszkálom szegény leányzót.  

    előzmény:
    Alinee2 (17)
    2012-09-20  18:11
  20. 2012. szeptember 21. 15:0525.
    Ennyire nem bízik magában senki? Vagy ennyire nem merik megosztani az élményeiket? 
    előzmény:
    monique (1)
    2012-09-20  12:27
  21. 2012. szeptember 20. 19:0624.
    Mindkét célra ezrével találni a neten különböző nyelven jobb-rosszabb történeteket. Tehát ha az lenne a célom, nem görcsölnék itt, hogy vajopn akad-e valaki...
    előzmény:
    Alinee2 (22)
    2012-09-20  18:25
  22. 2012. szeptember 20. 19:0423.

    Elvileg igazad van. Csakhát... ha valakit éppen most ért egy katartikus szakítási élmény, az lehet hogy kibeszélné magából, esrtleg közben ismét átélve, ami szép volt. Miért ne lehetne szerencsém, és pont egy olyan bukkan rá a topicomra???

    Azzal nem értek egyet, hogy akinek csak a fantáziája jó (értsd: csak a szája nagy) az garantáltan ne tudná hitelesen átadni. Verne sem volt a holdon, sem a tenger alatt, mégis milyen hitelesen írta meg a kalandokat. Szóval, a remény hal meg utoljára, hogy még az erotikáról is lehet ízlésesen, gusztusosan írni! 

    előzmény:
    Alinee2 (21)
    2012-09-20  18:24
  23. 2012. szeptember 20. 18:2522.
    Saját használatra szeretnéd vágyfokozónak,vagy pedig tanulás céljából?
    előzmény:
    monique (19)
    2012-09-20  18:14
  24. 2012. szeptember 20. 18:2421.

    Túléli.

    Sőt,szerintem ebből sztorit fog eszkábálni!

    Mon,ezzel a történet írással egy a bibi.

    Akinek fantasztikus a fantáziája,és jó az ágyban (vagy akárhol),az nem abban fogja kiélni magát hogy leírja az élményeit.Mert azok az élmények felülírják a valóságot,ilyekor szokták mondani hogy nem beszélgetni kell róla.

    Esetleg az illető fantáziája szuper,de az ágyban görcsöl.És akkor már nem képes hitelesen átadni amit kiötöl.

    Vannak jó könyvek,oké,Mikiébe is beleolvastam,tetszik nagyon.

    előzmény:
    monique (20)
    2012-09-20  18:16

Címlap

top