Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Matek, neked megy?

sylvia25
Létrehozva: 2012. július 19. 09:52

Minap találtam egy jó ée egyszerű feladatot. A részvevők felének nem ment.

 

Talán a sok matek tanár eredménye mutatkozik meg rajtuk.  

Egy jó tanár elmondja, mit hogy kell, de úgy ,hogy lemegy a diák színtjére.

 

Egy rossz matek tanár viszont gőgös, így a tanulói általában bukásra állnak. Amit ő tud, nem adja tovább. Na az ilyeneknek nem a gyerekek között a helye.:)

 

 

 

Ime a feladat.

 

 

1+1+1+1+1+1+1+1+1+1-1+1+1+1+1+1X0=

 

 

 

 

 

Kinek mennyi jön ki??  

 

Meg is indokolhatod 

  1. 2012. július 19. 13:0951.

    Értsd már meg, nem nullával szorzol.

    Ha több művelet szerepel, akkor első a szorzás. Összeszorzod a végén az egyet a nullával, az nulla. Olyan, mintha azt zárójelbe tennéd.  Aztán elkezded a sor elejéről összeadni és kivonni.

     

    A példád meg rémes. Van gyereked? Ne segíts neki matekban. 

    előzmény:
    dani zsuzsanna (46)
    2012-07-19  12:59
  2. 2012. július 19. 13:0850.

     és car matek tanáraim voltak.

     

    hát az tuti

    előzmény:
    ruganyoshusi (44)
    2012-07-19  12:51
  3. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 19. 13:0849.

    és car matek tanáraim voltak.

     

    Bocs, de ez látszik.

     

    Szomorú, hogy ilyen primitív feladat gondot okoz sokaknak. Nem rád akarom kiélezni, hanem tény. A topik is mutatja.

    előzmény:
    ruganyoshusi (44)
    2012-07-19  12:51
  4. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 19. 13:0648.
    előzmény:
    Dongo (37)
    2012-07-19  10:48
  5. 2012. július 19. 13:0347.

    pl.

    állok egy oldalon   velem szemben áll a semmi..azaz a nulla!

    akkor magamat a semmivel nem tudom szorozni

     

    tehát én maradok továbbra is..egyedül

     

    azaz..

    egyszer nulla az nulla

     

     

    bár akkor ezt sem értem.. de tökmindegy

    hisz én az egyes továbbra is ott állok!!!

     

    :-)

    előzmény:
    dani zsuzsanna (46)
    2012-07-19  12:59
  6. 2012. július 19. 12:5946.

    nekem a lényeg-a saját teoriám szerint

    ha valami másik oldalán nullával szorzok..semmivel..az nem lesz semmi..hisz nulla semmi áll a másik felén..a semmivel pedig nem tudok dolgozni..tehát minek szorzom vele???

    másik verzió..marad az alap összeg

    itt eljutok 10 ig,a tízből kivonok egyet..maradt 9..hozzáadom a többi egyest.kijött 14..

    a 14 et beszorzom semmivel

     

    vagy semmi a vége hisz 14 darab nullát szorzok be-ergo nulla a vége

     

    vagy marad a 14..hisz semmivel sem tudtam szorozni..ergo maradt az alap összegem

     

    melyik a helyes?

    előzmény:
    dani zsuzsanna (45)
    2012-07-19  12:54
  7. 2012. július 19. 12:5445.

    mindíg is utáltam a matekot

    eddig se hiányzott

    ez után se fog

    egy csomó képlet és egyébb ami teoriákon alapul,amit felálított valaki..nyilván helyesen,hisz minden számításokon alapul

    csak nekem soha nem ment bele a fejembe,és az életemhez még soha nem kellett használnom

    bemagoltam mert kellett..kettes voltam belőle,soha nem értettem,de soha nem is hiányzott

    ennyi

    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  8. 2012. július 19. 12:5144.

     

    a végén a szorás a lényeg, és nem a részeredmények

     

     

     

    és car matek tanáraim voltak.

    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  9. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2012. július 19. 12:4543.

    Elégtelen.

     

    A kulcs a műveletek sorrendje, 2. osztályos tananyag.

    előzmény:
    dani zsuzsanna (42)
    2012-07-19  12:41
  10. 2012. július 19. 12:4142.

    miért 16???

     

     

    összeadom az egyeseket,aztán jön a minusz,azt kivonom,majd utána hozzáadom a további egyeseket...kijön az összeg,de mivel mindezt megszorzom nullával,ami semmit jelent,ezért nekem úgy logikus hogy nulla azaz semmi lesz a vége..mivel a semmit szorzom...azaz x darab nullát

    előzmény:
    judy546 (41)
    2012-07-19  12:25
  11. 2012. július 19. 12:2541.

    16

    Egyébként nem megy a matek, sose ment, a rossz mateaktanárokról pedig én is tudnék mesélni, de nem csak rajtuk áll a dolog.

    Én pl. kifejezetten humán beállítottságú vagyok, történelem, irodalom, nyelvtan mindig, általános és középiskolában is ment, viszont matek, fizika, kémia, na ezeket a tantárgyakat tőlem elvihették volna a kutyák!

    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  12. 2012. július 19. 12:2040.

    Na, vissza se olvasok inkább...

     

     

    előzmény:
    dani zsuzsanna (39)
    2012-07-19  12:15
  13. 2012. július 19. 12:1539.
    14 szer nulla az nulla
    előzmény:
    dani zsuzsanna (38)
    2012-07-19  12:10
  14. 2012. július 19. 12:1038.

    16 szor nulla

    az nulla

    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  15. 2012. július 19. 10:4837.
    Tisztában vagyok vele 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (32)
    2012-07-19  10:31
  16. 2012. július 19. 10:4836.
    Köszönöm, csak nekem jött ki nulla, vagyis én voltam olyan bátor, hogy beírjam idő előtt. 
    előzmény:
    payaboy (34)
    2012-07-19  10:36
  17. 2012. július 19. 10:3835.
    Újra
  18. 2012. július 19. 10:3634.

    Akinek 0 jött ki:

  19. 2012. július 19. 10:3233.

    A kulcsszó: műveleti sorrend.

     

    A műveletek sorrendje  1. (x+y) Zárójelek 2. *,: Szorzás,osztás 3. +,- Összeadás,kivonás 

    Az egyenrangú műveleteket mindig balról jobbra végezzük el. 

     

     

    Forrás: Wikipedia. 

  20. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 19. 10:3132.
    Elégtelen.
    előzmény:
    Dongo (20)
    2012-07-19  10:12
  21. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 19. 10:3131.
    A 9 évesed segítségre szorul.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (16)
    2012-07-19  10:11
  22. 2012. július 19. 10:3030.

    13

     

    Műveleti prioritás miatt :o) Először szorzunk, osztunk, utána összeadunk, kivonunk. Kivéve, ha zárójelezés is közbeszól. :o)

    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  23. 2012. július 19. 10:2629.
    Fb-n szokott ilyen lenni. De ott nem csak a magyarok fele nem tudja!!! :O Nemzetközileg se! Nem ismerik a zárójelet.
    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  24. 2012. július 19. 10:2528.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (27)
    2012-07-19  10:23
  25. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. július 19. 10:2327.
    Nem baj, lehet enélkül is élni:-))
    előzmény:
    Dongo (26)
    2012-07-19  10:21
  26. 2012. július 19. 10:2126.
     hát én nem 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (25)
    2012-07-19  10:19
  27. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. július 19. 10:1925.

    Már megmondtuk többen.

    (programozó matematikus vagyok végzettségileg, szerintem még tudom:-)) 

    előzmény:
    Dongo (23)
    2012-07-19  10:15
  28. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. július 19. 10:1624.
    Jól van, na összefolyt az a sok egyes.
    előzmény:
    sylvia25 (22)
    2012-07-19  10:14
  29. 2012. július 19. 10:1523.
    Mond már meg, már csurom ideg vagyok 
    előzmény:
    sylvia25 (22)
    2012-07-19  10:14
  30. 2012. július 19. 10:1422.
    Biztos?:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (16)
    2012-07-19  10:11
  31. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. július 19. 10:1321.
    Ezt mi is benéztük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_572064 (15)
    2012-07-19  10:11
  32. 2012. július 19. 10:1220.
    de helyesen elsőre összadok, kivonok és utána jön a szorzás, ergo 0
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (11)
    2012-07-19  10:09
  33. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2012. július 19. 10:1219.
    Nekünk is annyi volt, amíg meg nem láttuk az egy nyavalyás kivonást.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (16)
    2012-07-19  10:11
  34. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2012. július 19. 10:1118.
    A 3.osztályos fiamnak is evidens volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (14)
    2012-07-19  10:10
  35. 2012. július 19. 10:1117.

    Nem. Az utolsó egyest szorzod nullával, azaz az nulla is lesz. Csak akkor lenne az egész nulla, ha az összeadós-kivonós rész zárójelben lenne. De nincs.

     

    Így azonban, mivel a szorzás a magasabb rendű művelet, azt végzed el először, azaz 1x0=0, utána az összeadásokat-kivonásokat, aminek végén megkapod a 13-at.

    előzmény:
    Dongo (8)
    2012-07-19  10:08
  36. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. július 19. 10:1116.
    Ja és 15.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (13)
    2012-07-19  10:10
  37. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. július 19. 10:1115.
    Francba, a kivonás. Figyelmetlen vok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (11)
    2012-07-19  10:09
  38. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2012. július 19. 10:1014.
    13
    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  39. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. július 19. 10:1013.

    Műveletek sorrendje. 2. osztályos tananyag. Általánosban.

     

    A 9 éves gyerekemnek megmutattam.

    Nevetve válaszolt. Helyesen.

    Megkérdezte: segítsen-e a felnőtteknek?

     

     

     

    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  40. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. július 19. 10:1012.
    Nekem 15.
    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  41. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 19. 10:0911.
    Csak az utolsó 1-est szorzod a végén. Meg közben van egy kivonás is.
    előzmény:
    Dongo (8)
    2012-07-19  10:08
  42. 2012. július 19. 10:0810.

    Hát ha tuti jól írtad le, akkor 13.

     

    Csak akkor nincs benne trükk, max a szemem kiesik, míg ennyi egyest végigbogarászok. (És ha valakinek nem jó eredmény jön ki, min 50%, h. a bogarászás nem jött jól össze neki...) 

    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  43. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 19. 10:089.
    13
    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  44. 2012. július 19. 10:088.
    nullával szorzok a végén, tehát 0
    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  45. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. július 19. 10:077.
    Mit kéne ezen indokolni? A matamatika szabályai szerint ennyi és kész:-)
    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  46. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. július 19. 10:076.
    13
    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  47. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. július 19. 10:075.
    13. Mi más? :-)
    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  48. 2012. július 19. 10:054.
    13 :)
    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  49. 2012. július 19. 10:043.
    Szerintem az eredmény 0.
    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52
  50. 2012. július 19. 10:032.
    13
    előzmény:
    sylvia25 (1)
    2012-07-19  09:52

Címlap

top