Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Rázzon már fel valaki!
Létrehozva: 2012. május 16. 11:53
Jelenleg belehalok az önsajnálatba! Tudom fejben dől el, de nem megy jelenleg, állandóan visszazuhanok oda, ahol voltam!
Volt egy pasi :-), aki nem is tetszett igazán, minden bajom volt vele, hogy idősebb (12 év), hogy hogy megy, hogy áll stb. de annyira kedves volt, annyira nyomult és barátnőktől, csak azt hallottam, hogy milyen édes ez a pasi stb.
Szóval összejöttünk! Aztán, ha egyszer szerelmes leszek, onnantól már nem is vagyok normális, megszűnök létezni, mindent lenyelek, lényeg, hogy neki jó legyen. Aztán elment 3 hétre Braziliába (az út már le volt foglalva, mielőtt összejöttünk) cseten írtam neki, hogy hiányzik, erre lebaszott a szó szoros értelmében, hogy ezzel őt stresszelem.
Aztán két hét Amerika következett, ahol már a reptérre se mehettem ki vele, mert a tesója meg a csomagok meg ő és már nincs is több hely a cabrióban. stb. egyre jobban távolódott tőlem, én meg egyre inkább kapartam. Egy reggel kérdeztem mit enne a pékségből, mert elszaladok friss kajáért és készítek reggelit. "neki nem kell semmi, van két zsemle itthon azt eszi" Képes lett volna úgy enni, hogy nekem egy falat sem jut! Normális nő feláll és elmegy örökre vagy kicsapja a ricsit és elmennek kettesben reggelizni. Én nem, én mentem bevásárolni és nem szóltam egy szót sem. Szóval egyre bunkóbb lett én meg mindig csak védtem, hogy azért ilyen, mert most a háta fáj, most ezért ilyen, most azért.
Egy szó, mint száz, szenvedtem, nem éreztem jól magam, ennek ellenére majd belehaltam, mikor egyik napról a másikra közölte, hogy vége. Nem a kapcsolat hiányzik, hanem, hogy én magamnak nem voltam fontos és őt védtem magam előtt is, aztán mégse volt jó. Na lényegtelen, a lényeg, hogy túltenni nem tudom magam a sérelmen.
Csak gubbasztok otthon, nem megyek sehova, teljesen asszociálódok és csak sajnálom önmagam.
Ha pár órára jobb is, utána zuhanok vissza ebbe a depis hangulatba, már az életnek sem látom értelmet, tök nyűg, és minek, ha egyszer úgyis meghalunk.
Próbáltam kimozdulni, újra sportolni, tanfolyamokra beiratkoztam, de azok sem érdekelnek igazán!
Hogy rázzam fel magam ebből a qrva önsajnálatból? Én voltam a hülye, minek hagytam, de akkor is!
Tipikusan túladakoztad magad és most baromi sz.., mert ő ezt semmire sem értékelte. Sajnos a rózsaszín köd.......mint ahogyan írtad is.
de miért csak én gyászolom? neki miért nem fáj? szenvedjen már ő is!
De nem! Neki minden mindegy, ezzel a hülye !nem ment, ez van, nem lehet mit tenni! mondattal elintézi és számára ennyi volt.
áááá, hülye majom!
Továbbra is azt gondolom, hogy az esik legrosszabbúl, hogy azért vagy sértődött, mert megalázva érzed magad, mivel ő vetett véget a dolognak.
Arra pedig egy (elég)jó megoldás, ha beolvasol neki.
tetszik a hasonlat! hahaha
:-))) Vicces, mert már elemeztem így magamat. De akkor is azt kerestem, hogy nem miattam lett - e ilyen.
Egyébként nem! Ő játszotta meg az elején magát, jött fagyizni (pedig nem is eszik édességet) mentünk parkba ide - oda, ami abszolut nem jellemző rá. Három éven keresztül várt rám állítólag, addig nézegetett a casinóban, mert teremfőnök ott míg elkezdett nyomulni. (hozzáteszem a három év alatt beszélgettünk is, mert amiket mondott tényleg úgy volt, de én nem is emlékeztem rá, hogy valaha is láttam volna ott ezt a pasit haha) szóval ő nagyon akart engem, ezért meg is tett mindent, aztán mikor már nem játszotta meg magát én csak azt éreztem, hogy elhidegült tőlem és kerestem magamban a hibát, hogy nem vagyok vonzó, vagy mi a baj és próbáltam mindent úgy tenni, ahogy gondoltam neki tetszene. Mentem vele a lópályára pedig majd befostam a nagy lovaktól stb.
Ő egy tök rideg, racionális ember. Tv-zés közben, ha zokogtam mert meghalt egy kis boci, akkor annyi volt a hozzászólása, hogy "tja, ez van nem lehet mit csinálni" még ha a kollegája halt is meg, sem rázta meg mélyebben.
Szóval a lista a ellene oldalon lenne hosszabb, a mellette érvek sajnos csak megjátszás volt, nem ő!
Ez a soha többé az, amit soha nem szabad előre elhatározni, mert azt sem tudod mit hoz a következő perc.
Jöhet a NAGY Ő, azonnal szerelem az első pillantásra, jövő héten férjhez mész hozzá, és rájösz hogy az előző is ugyaolyan büdöset kakált, mint a rosszabbik szomszédod, azonnal elfelejted.......
Mit gondolsz, kezdel megrázódni ?
Talán jobb ha azt tudod, hogy akkor úgy volt jó.
Most utólag "okosabb" vagy, de a multat nem lehet megváltoztatani. Feleslegesen rágódsz rajta. Tudom hogy ezt sokkal könnyebb mondani, de nyugodj meg, majd a jövőben tudod figyelembe venni az eddigi tapasztalataid.
Fel tudunk rázni, de nekem az nem jön be.
Valójában igazad van, visszagondolva a sok bömböléssel töltött órák alatt én is arra jutottam, hogy mindig ilyen alárendelt hülye p**** leszek. Míg egyedül vagyok, mindenki vonzónak talál, (magas vagyok 182 cm, vékony, sportos) talpraesett, életvidám, humoros - most nem sztárolni akarom magam, de ebbe szeretnek bele.
Aztán alig vagyok egy kapcsolatban megszűnök létezni. Fogalmam sincs honnét jön ez, családi minta - e. De most már a szenvedés árán, de tudatosult ez bennem, de hogy a következő kapcsolatban (bár soha többé nem akarok egyet sem) más leszek-e kérdéses.
Na végre te megértesz! Leszel az új barátnőm? hahaha
Igen szörnyen dühös vagyok magamra, hogy miért mentem bele ebbe egyáltalán. Az elején még éjjel azt vártam elaludjon, aztán leléptem haza, annyira nem bírtam az együttlétet, nem akartam kapcsolatot olyan jól voltam egyedül. Aztán csak tök szerelmes lettem és fordult a kocka, csak azért éltem, hogy neki jó legyen, magamat meg hanyagoltam, nem mentem többet edzeni, mert pont akkor ért csak rá, vége volt a hobbijaimnak mindennek, lényeg, hogy alkalmazkodjak hozzá.
Hu, én majdnem ugyanezeken mentem keresztül. És én is hagytam, becsaptam magam, vártam, hogy majd megváltozik, megtanul értékelni, mindig adtam neki egy új esélyt. De lassan rájöttem, hogy nem érdemli meg és akkor az önsajnálatom átcsapott magabiztosságba, tudtam, hogy én ennél többet érek és sokkal jobbat érdemlek.
Hogy mit tudok tanácsolni? Azt, amit egy nagyon jó barátom nekem: vegyél egy fehér lapot és írd le, hogy mi szólt a pasi, illetve a kapcsolat mellett és mi ellene. Írd le, hogy mi volt benne a jó, ill. mit tett érted, hogyan bánt veled, a viselt dolgait, a kedvességét, ill bunkóságát, stb.
És azt is, hogy te mit tettél azért, hogy a kapcsolat müködjön és hogy miért buktak el sorra a próbálkozásaid.
Ha több az ellene, mint a mellette, rá fogsz jönni, hogy ez az ember nem érdemelt meg téged, hogy te ennél többet érsz és jobbat érdemelsz.
Nálam pl. 5 pont szólt mellette és 30 ellene.
Mikor megcsináltam, olyan megkönnyebülést hozott, amit hónapok óta nem éreztem, hidd el, felszabadító érzés!
Ha megcsináltad, tudasd az eredményt, ha gondolod.
Remélem, tudtam segíteni, minden jót, mielőbbi "gyógyulást"!
Igyekszem, igyekszem. Voltam biciklizni Duna parton, jövök-megyek a városban, hétvégére vendégem érkezik, akivel bulizni, casinoba készülünk, de akkor is állandóan azon jár az eszem, hogy én milyen szegény is vagyok, milyen hülye is votlam, minek mentem bele, stb.
Nem is őt kell elfelejtenem, hanem ezt a qrva önsajnálatot. Órakat tudom magam sajnálni és szomorkodni, hogy még a "lüke" barátnőim sem értenek meg, simogatják meg a fejemet és sírnak velem, hanem kineziológushoz meg családállításra küldenek! hahaha
Ilyen nyápic még sose voltam!
Engem nagyonis érdekelnek a mások gondjai, de az igazság az, hogy legtöbb esetben segíteni nem tudok. Volt időszak amikor azt gondoltam hogy igen, de gyorsan rájöttem hogy rengeteg probléma van a világon. Most reálisabban látom a világot, csak a baráti körömben segédkezek.
Az utosó mondatodban sok az igazság, sajnos.
Most nehéz, és fáj nagyon, főleg, hogy "hülye" voltál, ezért emészted magad.
Tudod mire jó ez ? TAPASZTALAT. Hogy soha többet egyetlen egy kapcsolatodban se add fel önmagadat ennyire !
Neked sem jó, több szempontból sem:
- senki sem szereti az elolvadt embereket, akiknek szétolvad, eltűnik a személyisége, akarata, és feláldozza azt egy másikért. Nem kér senki ilyen áldozatot, ez terhes neki, neked meg romboló a lelkednek
- ha saját magad tudsz lenni, akkor látszik, hogy ki vagy, akkor kihívás téged megtartani, akkor érdekes vagy, akkor kiváncsiak rád
És meg kell tanulni, hogy magad felvállalása nem járhat semmi rossz következménnyel ! Ha nem kellesz úgy, amilyen te vagy, akkor úgy se kellenél hidd el, ha elolvadsz.
Ha felvállalod saját magad, nem csorbul az önbecsülésed, egészséges vagy, és az VONZÓ !
Szóval ez a szenvedésed tanulási folyamat, majd vége lesz ( persze addig beledöglesz), és utána érettebb leszel, a következő kapcsolatod jobb lesz !
Sajnálom, hogy ilyen rosszul érzed magad. De nem lehet, hogy ez a gond már korábban kezdődött? Úgy értem, hogy ebben a kapcsolatban is azért rendelődtél alá, mert belül magaddal nem volt minden rendben? És most a kudarc után ez csak felerősödött, és rávetíted a pasira?
Lehet, hogy el kellene menned egy pszichiáterhez, hogy megerősödj, a talpadra állj, és ne hagyd, hogy ez mégegyszer megtörénjen veled.
Fel a fejjel! Szerencsére jön a nyár!
Igyekszem igen, néha írunk is teljesen normális hangnemben.
Én nem is kapcsolatot kívánom vissza, hanem, hogy túl legyek végre rajta, ne csak bömböljek, hogy jaj, milyenk bunkó is volt hozzám valaki.
Ezt a síránkozást szeretném végre befejezni, úgysem hallgatja senki, mert kutyát nem érdekli a másik gondja. :-)
Nincsen! csak a lovai.
De ha lenne sem lenne gond!
Szerintem arra gondolunk, akit el akarunk felejteni.
Talán gyorsabban menne ha nem akarnád annyira. Vannak szép emlékeid is, őrizd meg őket, mert az életed része az is.
Lassan majd elmúlik úgy mint minden más, nem kell siettetni.
Általában úgy szoktt lenni, hogy az elhagyottnak jobban fáj.