Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anya-lánya kapcs. másként
Torolt_felhasznalo_401069
Létrehozva: 2012. május 16. 10:12
Saját tapasztalat is és bnőkkel folytatott beszélgetéseim alapján is azt állapítottuk meg, hogy nagyon ritka a jó-bizalmas kapcsolat anyuka és lánya között. Hol van ez a dolog elrontva?
Én anyukám olyan mindentudó, katonás típus, gyerekkorunkban nem lehetett sosem ellenkezni vagy más véleményen lenni. Direkt módon sosem mutatta ki a szeretetét. Bizalmas dolgaimat mindigis barátnőkkel tárgyaltam ki, eszembe se jut(ott) neki elmesélni. Most is a minimális infóközlés taktikáját folytatom, mielőtt túlzottan belefolyna-beleszólna az életembe, így kevesebb a feszkó.
Egy kivételével barátnőim is állandó viszálykodásról, meg nem értésről számolnak be az anyukájukkal, ez elgondolkodtató! Azok tapasztalatát várnám, ahol szuper kapcsolat van, mi a titka ennek?
Az én gyerkőcöm első osztályos volt, nem a nagyival EGYÜTT mosta az ablakokat, hanem EGYEDÜL, a nagyi a szomszédban pletykált addig. A nagyi ki van kímélve, világ életében úriasszonyt játszott...ő a főzésen kívül nem csinál semmit ottho. A bejárónői mind felmondtak náluk, mert senki nem bírta cérnálva.
Nem a melóval volt gondom, hanem a hozzáállással. Én sem úgy nőttem fel, hogy egész nap a hátsómat növesztettem, hanem keményen segítettem a szüleimnek, én már 8 évesen mostam (akkor még nem volt automata mosógép), állatokat etettem, vizet hordtam a kútról, stb. - szóval a házkörüli dolgokat, ami egy kertesházban akad, elvégeztem.
Pár hete tapétázták az egyik szobát, önként és dalolva ment apósomnak segíteni a gyerekünk. Még tépkedték, majd ragasztották, jót hülyültek közben. EGYÜTT.
Mivel nem ismerem a helyzetedet, viszonyaidat, kapcsolataidat, nem is kívánok véleményt mondani.
Csak ez a mondat regadott meg, hogy ennyire ellene voltál, hogy ablakot mostak a nagyival és hogy erre írtad, hogy befogta cselédnek.
Én annak idején hónapokat töltöttem a nagymamámnál és sokat segítettem neki, amikor már beteges volt egyedül pucoltam az ablakot stb. 14 voltam, amikor meghalt :-((, tehát 10 éves korom körül már bőven segítettem neki.
Ez pontosan így van, ahogy mondod!! Már most azt mondja a nagymama, hogy az én nevelésem, én nem engedem hozzájuk, én teszek mindent, ami rossz. :(
Nem is tudom mi ilyenkor a leghelyesebb megoldás???
ÉN is pedagógus vagyok, mégis marad időm a gyerekemre. Az iskola a munkám, a gyerekem meg a családom, a mindenem.
Imádok dolgozni, imádoma gyerekeket, szerencsére ők is engem. Lehet, hogy a nap végére elfáradok, de a saját gyerekemre mindig marad energiám. Olyankor újra töltődöm.
DE az enyém!! :) Sohasem értem azokat a szülőket, akiknek otthon munka után már nincs türelmük, idejük a saját gyerkőcükre. :(
Nekem fontos, hogy olyankor együtt legyünk, együtt játszunk, olvassunk, rajzoljunk, sétáljunk...stb.
Nevelés?? Hasonlóképp gondolkodunk! Mamák szeressenek!! ;-)
Tizenkettő, de amikről írtam, nem mostanra értendők, hanem amikor kicsi volt. Pár év óta már önállóan otthon marad, nem kell rá vigyázni.
Az a baj és talán azért nem változik meg soha a helyzet, mert a felnövő nemzedék az ilyeneket nem veti a társadalom peremére.
Az ilyen fakanalazó asszonyok ezreivel ha nem állnának szóba a felnőtten a gyerekeik, akkor lenne társadalmi vízhangja, hogy a primitív szülő mire számíthat. (az apákkal egyetemben)
De a maszlaggal fedik el, hisz az életed adta neked.
csak az kimarad, hogy 18-20 évet utána kínzott.
Valaki írta, vagyis többen közületek, hogy tudni kell mind az anyuka mind a barátnő szerepet játszani, a szitutól függően. Egyetlen ilyen halvány emlékem van, mikor anyukám bizalmas módon elmesélt néhány családi zűrt, de tényleg ez az egyetlen ilyen alkalom. Inkább megszégyenítő szituk jutnak eszembe, mikor túlreagált egy-egy akár hibának is nevezhető viselkedést részemről, pl. 21 évesen felpofozott a barátom előtt.. Gyerekkoromban is fakanállal fenyegetett és eléggé féltem is emiatt tőle. Persze tudom mostmár, ez nem a normális, (nekem sokáig fel se tűnt, hogy ezt lehet másként is), és nem bűnbakot keresek, hanem én másként szeretném csinálni. Nekem is van egy lassan 3 éves kislányom, és feljönnek az emlékek, mikor türelmetlen vagyok vele, úgy ahogy írtátok, tükröt tart elém a kislány a múltamról.
Valaki még kérdezte, igen, anyukám rendkívül aggódos volt mindigis, nagyon féltett minket. Sokszor oszt.kirándulásra se mehettem, vagy ha egy verseny több napos vidéki tartózkodást igényelt, akkor is talált valami kibúvót, miért ne engedjen.
Ha haza mertem suliból vinni egy 3-ast (szerencsére nagyon ritkán adódott), akkor nem mehettem 3 hétig edzésre.
Unokával viszont mint az angyal, rendkívül türelmes, szeretetteljes, már-már túl sok is..
Nekem a legjobb barátnőm a mai napig az anyukám, de az apukámat is szeretném megemlíteni, mert ugyan olyan szuper ő is!
NAgyon szerencsés vagyok! Mindig nagyon sokat foglalkoztak velem, minden nap beszélgettünk, mindent elmeséltünk egymásnak már gyerekkoromban is.
Ugyan már nem lakom otthon, de minden nap beszélünk, néha 2x is, mert minden fontos dolgot a párom után a szüleimmel szeretek megbeszélni. :)
Anyósomnak is van egy lánya, annak egy fia, a kisfiú jóformán ott nevelkedik anyóséknál, mert az anyjának nincs ideje rá (pedagógus). Azt szokta mondani, neki elég a nap 8 órájában a 25 fős alsós osztálya, a saját gyerekét már nem akarja nevelni. Ez azzal jár, hogy anyósomék veszik szárnyaik alá. Anyósom viszont sokkal jobban szereti azt az unokáját, mint a miénket. Ezzel nincs gondom, sőt valahol örülök is neki. A lényeg apósom, őt viszont imádja a gyerkőcünk.
Egy anyós ne nevelje a gyereket, azért vagyunk mi szülők - ezzel teljesen egyetértek. Egyszer nevelte a gyerkőcünket, amikor az felszaladt cipőben az emeletre, rávágott a fenekére, hazajött gyerek, elmondta, felhívtam anyósomat, ha még egyszer megmeri ütni a gyereket, teljesen mindegy melyik testrészén, utána nem kell többször találkoznia vele. Nem tűröm a verést, teljesen ellene vagyok. Vannak más megoldások is. Legalábbis ha az én gyerekemről van szó.
Mindent szépíteni kell!!! :)
Nálunk is az iskolában sok gyerek .. de erről inkább nem is írok, mert nem akarok senkit megsérteni ezzel a gondolatommal!! :)
Imádom a gyerekeket!!
De sajnos sok szülőt már kevésbé.. :(
Lassan elfelejtünk magyarul is beszélni! ;-)
Ismerős életképek!!
Bár nekem a nyári szünet megoldott, de mégis, ha anyósoméknál van ilyen-olyan okok miatt, akkor a papa az, aki játszik a gyerekkel, aki leült vele autót gurigatni, aki homokozott, játszótérre vitte. Míg anyósom semmit nem tett. Neki sok a dolga!! Jelzem, nyugdíjas, de mindig sír a szája, hogy mennyit kell neki melóznia!! (otthoni munka: főz, mos, vasal..kettejükre)
Az első perctől kezdve nem tudott mit kezeni gyerkőccel. Mottója: aki szülte, az nevelje.
Nincs is ezzel gond! Ő ne is nevelje, ő legyen a nagymamája!! Nevelem én!!!
Anyukám nem is neveli, hanem szereti! És ugyanúgy ahogy nálatok is, viszi ide-oda..ahova a korának megfelelően jól érzi magát!!! (fagyi, játszótér, olykor pizzát rendelnek.. csupa-csupa jó dolgok, amik élményt adnak)
Különbe érdekes, mert nálunk van leány gyermek is anyósomnak.. ott is van gyerkőc. Persze ott más a helyzet. Ott ringatta, etette, itatta, most még homokozik is a gyerekkel!!!
Talán engem nem fogadott el. Ki tudja??
A szemembe mosolyog, közben meg utál!! Pedig csak köszönheti a fiát, mert be sem tenné hozzájuk a lábát, ha én nem állnék a sarkamra a "család békéje" miatt. Gyerkőc és papa miatt.
De ugye kitalálnak rá szépítő jelzőket.
Anyósom idegbajos is!! :)))
Szerintem nem feltétlen!!
A neveletlenséget, idegbajt mentegetik ilyen jelzőkkel.
Csak a gyerek ne lássa.
Számomra különben felháborító, hogy a szülők (legyen az apa vagy anya), milyen lelki sérüléseket tudnak okozni gyermekeiknek.. ami egész életre kihathat.
Dettó! Teljesen tudom miről beszélsz!!!
Nálunk is a gyerekem a papát szereti, a mamát nem igazán! :( Anyukámért rajong! Sajnos ott nincs papa.. :(
A szálak?? Férjem részéről megszűnt volna, de gyerkőc miatt nem akartam. Ő sem beszél az anyjával, így ugyanúgy mint nálatok én vagyok a kommunikációs csatorna. Sokszor nem egyszerű, de megoldom.
Semmi nem lesz. A gyerek jár a nagyszülőkhöz, majd megismeri ő is a nagyanyját, és rádöbben a valóságra.
Már most sokszor mondja: csak a papát szeretem!!
Mikor én bekerültem a párom családjába, csak néztem és furcsa volt, mert az én családom az olyan olaszos, ha összejöttünk mindenki beszélt, csacsogtunk, stb., ők teljesen az ellenkezők. Mikor komolyra fordult a kapcsolatunk, akkor tudtam meg páromtól, hogy tőle ne várjam, hogy beszél a szüleivel, minimális, amit kell. Elkövetettek ellene valamit, nem publikus, és ő azóta nem igen tart kontaktot velük. Na most én ezt jól megszívtam, mert én vagyok a középpont, ezért nekem kell mindent megoldanom, ami szülő-gyerek között megy.
Nálunk apósomat a gyerkőcöm imádja. Anyósomat már nem. Ez nem is tetszik anyósomnak, de hát nem érdekel. Anyukámért oda van a gyerek, imád ott lenni nála, vele lenni, teljesen más.
Lehet jó anyám sem bírta volna már akkor szó nélkül!! Nálam csak a feltupírozott hosszú haj, azért alul egy kicsit felgépelve.. és szakadt farmer!! Olyan Cure-s fajta!!! :)
Volt nekem is szakadt farmerom.. na az egyszer eltűnt!! Mire kiderült, hogy anyukám kidobta!! Volt vita!! :)
Hát így visszagondolva, lehet aggódtam volna magam miatt is...
a srác szőke volt és hosszú hajú, de ez még semmi, volt amikor punk-osra volt állítva a haja, piros szűk farmernaci, észbontó kinézet, festett szem, brutál volt. Én meg full szerelmes voltam belé.
Nekem nem rózsaszín-szuper a kapcsolatom az anyuval, hanem nagyon emberi és bensőséges. Volt olyan is, hogy veszekedtünk, megsértődtünk egymásra (mint két duzzogó kamszlány kb.), és a mai napig figyelmeztetnem kell, hogy a 35. életévemet taposom, és tudom, mikor kell sapkát meg sálat felvenni, de nekem mindig is ő volt a legjobb barátnőm és sztem én is neki. Szinte minden nap beszélünk telón, és kéthetente találkozunk (más városban lakunk - szoktunk is emiatt szomorkodni, jó lenne egy-egy órára is összefutni hétköznap néha).
Anyunak nagyon rossz volt a kapcsolata az ő anyujával, nagyon megszomorította az egész család életét a nagyi sajnos. Anyu megfogadta, hogy sosem fog úgy bánni a gyerekével, ahogy vele az ő anyuja és így is lett:) Nagyon szeretem minden hibájával együtt:)
Sztem ez főleg a szülőn múlik, hacsak a gyereknek nincs valami antiszoci beütése. Mi elég jól összeillünk. De együtt élni nem tudnánk egymással, ezt sokszor megállapítjuk, az életritmusunk, rendszeretetünk igen különbözik:))
Nekem édes mindegy mi lesz.
Elkerülhetetlen egy szülő-gyerek kapcsolatban a konfliktus-helyzet (teljes együttélés esetén értem ezt). Kérdés csak az, hogy tudják a felek kezelni az ilyen helyzeteket. Mert lehet ebből óriási vita, veszekedés, haragszomrá, de megoldható egy beszélgetéssel is.
Nyilván azért sok függ a gyerek, szülő habitusától is. Ha nekem egy eleve türelmetlen gyerekem van, akkor vért fogok izzadni vele, hiába vagyok én magam nyugodt.
Szóval nem egyszerű.
Az elején elkezdtem olvasni a hozzászólásokat, de semmi érdekeset nem találtam. Mindenki valkit hibáztat, csak arra nem gondolnak, minden kapcsolat 2 emberről szól. És ha valami nem működik, akkor mindig a MÁSIK a hibás. Senkinek eszébe nem jut elgondolni, ÉN MIT CSINÁLOK ROSSZUL.
Panaszkodsz, hogy nem ért meg az édesanyád, és te megértes ŐT. Elgondolkodtál már azon, Ő mit szeretne, netalán Őt is bántja, hogy nem vagy őszinte hozzá?
A legkönnyebb másokra mutogatni, de ez soha nem vezet változáshoz. Ha igazán vágysz a harmonikus anya lány kapcsolatra, kezd felépíteni.
Nehéz ügy az ilyen biztos.
Még hozzátennék két dolgot.
Az anyai aggodalom, féltés óhatatlanul gátol. Az idő előrehaladtával az anyuka egyre kevésbvé fogadja el a bizonytalant, a csalódást, miközben a felnövő, felnőtté cserepedő lány keresi a helyét, próbálgat erejét, karmait, dinamizmusát. Ez pedig óhatatlanul ellentétekhez vezet.
Ki mint él úgy ítél, tartja a mondás. A szülők élete egészen más volt mint a gyermekeiké, következésképp mások a priorítások, a fontosságok. Ez szintén konfliktusforrás.
mi nagyon jó viszonyban vagyunk anyukámmal... szinte második legjobb barátnöm.
de a pasikkal akiket hazavittem nem jött ki túl jól. a mostanit kedveli viszont :)
Igen, tudni kell, hogy épp milyen szerepet játssz. Hol édesanya, hol barátnő. Érezni kell, hogy mikor melyik a jó.
Akkor fiatalos anyuka lehetsz, ha görkorizol!! :) Jól ráestél!! :(
Tudom milyen jó érzés az, ha hívnak, s így még1x elmentél! De azért bátor voltál!
A suliban a gyerekek engem is hívnak mindenhova!! Közös programokra, még ha tanári felügyelet nem is kell, akkor is megkérnek menjek velük, legyek az ofőjük, legyek ez meg az...stb. Olyan jó érzés!!!
Nagyon fontos, hogy ez a bizalom maradjon meg közöttetek, mert így nyugodt lehetsz.
Anyukám is hasonlóképp regalált, amikor rock-os srácot vittem haza.. de ő okos volt!!! Nem is olyan rég tudtam meg, hogy a legszívesebben elzavarta volna, de ügyesen taktikázott, nem mutatta ki ellenszenvét, s lám, nem is tartott sokáig a kapcsolatom a sráccal!!
Azért egy dobosnak is jó kiállása lehetett!!!
Részemről a kérdés egyszerűen meg van oldva, ilyenekkel soha többet nem beszélek.
Senki! Hiteltelenné válik. :( Csak sajnos az ilyen nem veszi észre. :( És az ilyen tudja a legjobban az észt osztani. :(
Sajnos az anyósom is hasonló. Kritika ezerrel, de hogy magába szálljon egy kicsit, azt már nem!!
Ha merünk valamit mondani?? Vérig van sértve!! :(
Jajj , nem is ecsetelem.. :(
A hivatalos anyámnak is mindenki bunkó volt és habzott a szája, ha tanultabb több fizetést kapott. Bárkit megvádolt bármivel, de ha rászóltak, hogy elkésett, dühöngve csapkodott.
Ilyen emberekre ki a bánat hallgat?
Jaj, ez aranyos! Én is gyerkőcömmel este szoktunk behúzódni a hálószobába, vagy épp a konyhába és ott dumcsizunk, vagy épp együtt megyünk el görkorizni a barátnőivel (ők hívnak, nem bedurakszom), és közben jókat dumálunk. Most legutoljára annyira magyaráztam a csajsziknak, nem vettem észre a kaviccsal felszórt utat és görkorival elestem, oly szerencsétlenül, hogy gipszelni kellett a kezem. De nem érdekelt, mert két napra rá megint hívtak és mentem törött csuklóval.
Nekem akkor lett szoros a kapcsolatam édesanyámmal, amikor külföldre költöztünk. Előtte nem igen, mert mindig én voltam a fekete bárány a családban, kezelhetetlenné váltam, etc., sok gond volt velem.
Ha valami olyat követ el a lányom, amiért meg kellene fednem, nem teszem, hanem elmagyarázom a miérteket, a következményeket, stb., mivel hiteltelen lenne papolnom neki, amikor lehet én is megtettem anno. Próbálok anya és barátnő lenni, attól függ mikor melyik "szerepet" kell vállalnom.
Vannak titkaink, amiket az apjával nem osztunk meg. Most már lassacskán bekúsznak az életébe a fiúk, na ott igen nehéz kibírnom szó nélkül. De hát ugye emlékszem, amikor haza vittem egy rock banda dobosát, anyukámat úgy kellett majdnem fellocsolni...
HA csak nem azt mondja, hogy a saját példája az elrettentő példa.
Nincs lányom, így arról a kapcsolatról nem írhatok. DE van keresztlányom, aki mindent elmesél. Vannak tanítványaim, akik bizalommal fordulnak hozzám.
Anyukám és közöttem is nagyon jó a kapcsolat. A mai napig mindent meg lehet vele beszélni. Sőt!! Még a barátnőim is sokszor tőle kértek tanácsot, hozzá fordultak bizalommal!! :)
Egyik kulcsszó szerintem a bizalom. Majd utána jön a jó hallgatóság, empátia, szimpátia..stb.
Az én isteni anyám dec. 28. születésű.
Az van kérlek, hogy az év mindegyik napján születik intelligens és bunkó ember is.
Attól függ kik a szülei, hogy milyen lesz, nem a dátumtól.
Amelyik anyabol hianyzik a szeretet kepessege az akkor se jo anya ha mindent megad a gyerekenek.
Tiszta ruha, etel, tanittatas.
mert azzal hogy nem mutatja ki a szeretetet (ha egyaltalan tud szeretni az ilyen ember) a gyerek lelket parlagon hagyja.
az ilyen szulovel soha nem lesz bensoseges anya - lany kapcsolat.
Egy kevesbe intelligens okos szulovel akiben van sok erzelem es szeretet mindig jobb a viszony mint az olyannal amilyen a te mamad.
Ez nem a te hibad hanem az ove.
Nem értem mi ilyen vicces neked!?
Én a topikióndítól kérdeztem hogy bak jegyű-e az anyukája,mert az enyém igen. És rájuk jellemző ez a merevség,keménység,a szeretet ki nem mutatása,stb......Jól összemostad a lényeget, semmi gond nincs vele, teljesen egyetértek veled. Nekem kamaszodik a gyerkőcöm, nagyon nehéz, de eddig minden sínen van. Még a kis barátnői is hozzám jönnek a gondjaikkal, bajaikkal.
Jöttél a baksággal, vicces volt.
Tudod egy ember bakként is lehet bunkó és intelligens is, nem a születési dátumán múlik.
Csodálatos a kapcsolatom a lányommal, barátnői a viszonyunk. Mindent megoszt velem, bár már 7 éve nem lakunk együtt naponta beszélünk, nem keveset főleg most, hogy gyeden van. Mi a titka? Nem tudom. Nem vagyok egy elfogult anya, kissé szigorú is voltam, de....emberként kezeltem kiskora óta, bocsánatot tudtam tőle kérni gyerekkorában is, mindig ráértem az apró-cseprő ügyeire, sokat beszélgettünk, talán így nyertem el a bizalmát. Nálunk divat az ölelgetés, puszilgatás, a szeretet kimutatása.
Nem folyok az életébe, de kikéri a véleményem. Konfliktusunk nagyon ritkán van, meg tudjuk beszélni.
Nekem nem ilyen volt az anyukám, se a nagymamám, tehát nem ez volt előttem példaként. Pont fordítva: tudtam, hogyan nem fogok viselkedni majd a gyerekemmel. Ellenben a lányom az én mintám szerint él és neveli az unokámat. Remélem így is marad.
Azok még az unokájukhoz se mennek be.
Azt kérdezed, gyerekkorban keresendő-e... Hát ez szerintem nem minden esetben ott keresendő!
Anyukám egy nagyon intelligens, okos ember, tele érzelmekkel, energiával. Ezzel ellentétben sosem ölelgetet, puszilgatott minket az öcsémmel, pedig hiányzott mindkettőnknek. Ésszerű döntéseket hozott, jó példa volt, mindig a szárnya alá lehetett bújni (amit az öcsém a mai napig kihasznál 33 évesen) Szóval semmi rosszat nem tudnék róla mondani, csak a szeretet kimutatásának hiányát. Nekem a legfontosabb ember az életemben (a gyerekemmel együtt) minden nap találkozunk, beszélünk, bármi gond vagy jó történik azonnal egymást hívjuk. Az életembe nem szól bele, vagyis sosem tiltott semmitől, senkitől, de erre nem is volt szükség. Elfogadta a döntéseimet, támogatott benne amikor kellett. Jobb anyát nem tudnék elképzelni magamnak, mert ő az a család összetartó erő, ami ha nem lenne, már széthullottunk volna! A kemény, paraszti észjárású apám is neki köszönheti, hogy ilyen nő állt mellette élete során, mert apámat könnyen el lehetett volna vinni rossz irányba.
Osztom annak a véleményét, aki azt mondja, nem kell vér szerinti anyának lenni ahhoz, hogy anyaként tekints valakire! És viszem tovább azt ami ő, észre veszem magamon, ahogy a gyerekemet nevelem. Annyiban különbözünk, hogy én néha fojtogatom a gyerekem a szeretetemmel, ölelgetem, puszilgatom, bújok hozzá. :)
És azt kívánom, mindenkinek olyan példaértékű viszonya legyen az anyjával, mint amilyen nekem van!
Halljátok csak nézek itt, hogy milyen anyák(?) vannak. "Rideg, katonás, buta, nem képes kimutatni a szeretetét, nem érdekli a jegyeim, eredményeim" ....ááááá ez kész.
Ridegtartás...
Kemény.
.
A lányom a legjobb barátnőjének tart,minden témáról tudunk beszélgetni.
Édesapámnak volt egy meghatározó mondata anno:Amikor baj van,akkor az apád vagyok,nincs apelláta.Egyébként haverok vagyunk.
És be is tartotta,tudtunk hülyülni,tanított,"mellettem volt" amikor szükségem volt rá.De amikor pimasz voltam,elszaladt velem a ló,akkor hirtelen váltott,és szülő lett belőle.
A lányomnál ugyanezt alkalmaztam,és mondtam neki ha majd neki lesz gyereke,ő se felejtse el hogy volt gyerek.Egy szülő nem a tekintélyét kicsikarva válik szülővé,hanem attól hiteles,hogy el meri mesélni a gyereknek a baklövéseit,tanuljon belőle.Sok szülő fél ettől,nem érett erre a feladatra,és van amelyik a saját vágyait vetíti a gyerekre.Nem engedi a gyereket ellenkezni,mert fél hogy csorbul a tekintélye,és nem parancsolhat tovább.Bizonyos szintű érzelmi zsarolást is be szoktak vetni,lehet hogy már tapasztaltad.
Ha egy gyereket jól nevelnek,akkor lassan el kell engedni,tegye meg a lépéseket mint kiskorában.De az már a nevelés csődje,ha bizalmatlanok a gyerekkel,ellenőrzik,kijavítják,el nem tudják képzelni hogy valamit másképp szeretne mint ők.
Sajnos anyukáddal nem tudsz mit tenni,nem jól nevelt.Illetve ez így nem igaz,mert nagyszerű embernek tűnsz.A nevelési elvei rosszak,és a katonás stílusából ítélve ez nem is fog változni.Talán egy trauma miatt majd valamikor közelebb kerültök egymáshoz,valakinek az elvesztése összehoz titeket,esetleg majd ha szülsz,és a sarkadra mersz állni.Ha nem,akkor abba is bele fog szólni,de az unokák általában nem hagyják annyiba,hogy egy ilyen nagymama nevelje őket,ellenkezni fognak keményen.Akkor viszont minden újra rajtad csattan.
Válj le róla keményen,mondd meg neki hogy bizonyos dolgokat nem mesélsz el,mert a te életed,és nincs beleszólása.Ha ezt nem léped meg,akkor az előző verzió felé haladsz.
Sziasztok!
Ismerős ez a fajta "anyuka"!!
Kíváncsi lennék a véleményetekre........csak én veszem fel?
30 után,nőgyógyászati műtét után,nem jön be,mivel a férjem úgyis jön be...............?????????
Amúgy bak az anyukád?
Nem egyszerű ügy a nevelés. Ha nem látok egy jó példát és azt nem tudom ésszel felfogni, hogy az az út a helyes, ha nem látom a rossz példát, vagy nem tudom ésszel felfogni, hogy az a rossz akkor ki tudja milyen emberré válok. Ki tudja milyen külső hatások torzítanak.
Az se kizárt, ha az intelligens nyugodt okos embert nem kapom meg testközelben, akkor az idegbolond bunkót simán elfogadhatónak, követendőnek látom.
Nálunk is csak BESZÉD szinten gond a csavargás,mert azért nem hülye és meg érti mikor el mondom neki hogy azért ez még nem való és lesz még épp elég ideje csatangolni elötte az élet,hétköznap tesó és tánc miatt nem is lenne idő rá.De azért elő jön idönként a téma.
Vissza szoktam kérdezni hogy a csavargó osztálytársak szülei szerinte mennyire vannak képbe hogy mi is történik nap mint nap a gyerekeikkel??erre mindíg mesél hogy ezt sem tudják,azzal sem foglakoznak mert ugye a gyerekek ezeket egymás között meg beszélik,és a lányom el mondja.
Igen, nagyon egyetértek azzal, amit írtál.
Azon gondolkoztam, hogy nekem is olyan típusú anyukám, mint a topikindító anyukája: olyan "mindenténtudok" és katonás, de mégis jó a kapcsolatom vele, mai napig minden nap beszélünk telefonon. És azért jó a kapcsolatunk, mert valahogy úgy neveltek, amit te is írtál!
Egyébként ha valami nagyon bánt, vagy nagyon izgulok valamin, a mai napig az nyugtat meg legjobban, ha anyukámnak elmesélem. Tudom, ez se biztos, hogy jó, de nekem így van.
BÁR az egészséges az volna, ha a vér szerintiek emberi szintje magasabb fokon állna.
Sok esetben egy gyereknek pont az édesanyja maga a sorscsapása.
Ami nálad gond azt én nem ismerem, mert eszem ágában nem volt lógni az utcán ostoba kölykökkel, vittek edzésre, vittek táncolni, nyelvórákra.
A hivatalostól meg biztos mindig szökésben lettem volna, láttad volna tv-ben, hogy keresnek.
Igen, biztosan gyerekkorban keresendő. Az én anyukám hasonló lehet a tiédhez, hűvös, kemény, szigorú (ez önmagában nem baj, most anyaként én is az vagyok szerintem), nem emlékszem ölelésre, közös programokra, viszont sok kellemetlen helyzetre igen, már kicsit nagyobb koromból, soha nem érdeklődött, kérdezett, evidens volt számára, hogy jól tanulok, hozom az elvártakat, megcsinálom, amit kér. Nem vagyunk rosszban, napi szinten beszélünk, találkozunk, de soha nem volt a bizalmasom, most sem az (akkor már inkább az apukám az), szokott segíteni és érdekes módon az unokáival már egészen más, mint velünk volt.
Szóval én azért sokmindent igyekszem másként csinálni a saját gyerekeimmel, köztük az egyszem lányommal. Bár elvárások és "követelmények" nálam is vannak, emellett nem mulasztom el sem fizikai, sem verbális értelemben a tudtára adni, mennyire szeretem, milyen fontos nekem és mennyire örülök, hogy van nekem, mégha nagyon csöpögősen is hangzik. Meghallgatom őt, kérdezem a napi élményeiről, beszélgetek vele, hordom edzésre, eljárok a versenyeire (nem is tudom elképzelni, hogy ne menjek), támogatom őt. Nem mondom, nem egyszerű, hiszen van még két testvére, akikkel szintén igyekszem hasonlóképpen eljárni, és ott vannak a hétköznapi tennivalók is, de muszáj. Ráadásul a lánykám a klónom, kívül-belül, ekként tükröt is mutat nekem, ami talán segít még inkább helyén kezelni a dolgokat.
Szerintem az ilyen esetben egyik fő probléma az, hogy az anya (apa) nem fogadja el, hogy nő a gyerek.
A kicsi gyereket még nagyon kell irányítani, viszont ahogy nő, egyre több teret kell adni az önállóságnak is. Sokan ezt nem fogadják el és a nagyobb gyereket is úgy akarják irányítani, mint egy 5 éves gyereket.
Nekem elég jó a kapcsolatom anyukámmal, bizalmas dolgokat is megbeszélek vele (kivéve szexuális jellegű dolgokat, mert elég prűden neveltek bennünket -ezt az egyet kicsit sajnálom, de egyébként meg lehet elégedve.. :) ) de rá is jellemző, hogy sokszor még mindig meg akarja mondani, hogy mi a jó nekem. Ilyenkor kedvesen figyelmeztetem, hogy "aaaanyaaa.....". ekkormár tudja, hogy megint elragadtatta magát.
Másik fontos dolog szerintem az, amit te is írtál: szeretet kimutatása, és hogy lássa a gyerek, hogy a szülőt érdekli az öröme, bánata, félelme is, nem csak az, hogy hogyan teljesített.
Talán ha mindenben partnernek kezelik. De emelett fontos a határok kijelölése már kicsi korban, az a gyerek, amelyik mindent megtehet, minden úgy van, ahogy ő akarja, az lábtörlőnek fogja használni a szülőt.
Aki viszont nem engedi, hogy a gyereke személyisége érvényesüljön, mindig ledorongolja, túlságosan gyerekként kezeli, ott meg bezáródik a gyerek, mert azt érzi, hogy nem kíváncsiak rá.
Ugye megint az arany középút...
Illetve fontos lenne, hogy felismerjük a gyerekeink képességeit, meg akarjuk ismerni, és annak ismeretében neveljük, akkor is ha valami nem tetszik, megpróbáljuk elfogadni és nem egy idealizált képet követni.
Na, most jól összemostam mindent, de talán benne van a lényeg. Mindenesetre én egy szigorú családból származom, anyukám az, de mindig meghallgatott, elmondhattam a véleményemet, ki is kérte már gyerekként is, szerintem jól nevelt, a kapcsolatunk meg nagyon szoros. Közel is lakunk egymáshoz, szándékosan.
Értem.Azért a te eseted is egy szélsőséges eset.Unokahugomnál is ez a helyzet állt fent egy darabig,anya sehol ,pót anya 100% volt amíg volt.most sajna nincs anya semmi formában,vérszerinti éli világát.11 éves a lányka...
nehéz dolgok ezek.
Én igyekszem engedni a nagyobb lányomnak,tisztába vagyok vele hogy a tesóval sok "nyűg " van a nyakában,egyedül csak a hangsúlyal és a beszéd stílussal van gondom,ilyenkor figyelmeztetem,erről folynak a beszélgetéseink,ezt írtam surlódásnak.
Annyi szülő van aki olyan szabadon engedi a gyerekét hogy szerintem nem kéne ezzel szoktunk még küzdeni,mert szerintem egy alig 14 éves lánynak pl semmi keresnivalója nincs naponta több órán át az utcán,nem beszélve az este 9-10 óráig tartó csatangolásokról.ott van a hétvége(akkor sem egész nap és nem este),és esetleg hétköznap alkalmanként 1-2 óra.
Ezeken felül mindent gond nélkül meg tudunk beszélni.
De jó!
Tudom hogy léteznek az ilyen szuper kapcsolatok, csak a titok nyitjára lennék kiváncsi! Gyerekkorban keresendőek? Én néha arra is fogom, hogy anyámat sosem érdekelte a tanulmányi eredményeimen kívül, hogy mi is van velem, annyira el volt foglalva a hétköznapokkal. Ilyen, hogy közös-kettesben program nem is volt soha. Míg versenyszerűen sportoltam, egy edzésre-meccsre nem jött el pl.. Ez így nem lehet nagyon egy jó kapcsolat alapja..
Szerintem anyukád rontotta el a dolgot... mi az, hogy nem lehet ellenkezni? Pontosabban nem is ellenkezni, hanem elmondani, hogy neked MÁS a véleményed valamiben?
Jó, vannak dolgok, aminek úgy KELL lenni, ahogy anya mondja, főleg ha kicsi a gyerek, de azért egy anyának nagyon fontosnak kéne lenni, hogy a gyerekének mi a véleménye a világról...
Nálunk az volt, ha a gyerek elkezdett mesélni bármit, ha hazajött a suliból, leraktam, ami a kezemben volt, és meghallgattam. Nem volt semmi más fontosabb, mint a gyerek mesélése. Talán itt kezdődhet a bizalom? Hogy a gyerek érzi, hogy anya figyel rá, hogy fontos neki, hogy fontos a véleménye?
Semmit nem jelent a vérszerintiség, főleg ha azzal szembesülsz, hogy az idegen az anya, akiről csak szuperlatívuszokban beszélhetek.
A másikkal nem kell beszélni a nagykorúságom óta.
És melyikkel mennyi időt töltöttél?
Valamilyen szinten másként kezelendő a nem vérszerinti anya,szerintem nem lehet párhuzamot vonni.Érzelmileg biztos más,az anyák részéröl is.
Gyerek neveléséhez szeretet, tudás, intelligencia is kell.
A nemhivatalossal soha nem volt súrlódásom semmiben.
A másikkal meg soha nem egyeztünk semmiben.
Ez így durva és szélsőséges megfogalmazás,de gondolom okkal írtad így.
Nehéz téma ez,kamasz lányommal igen sok "nézet eltérésünk" van,pl miért nem mehet annyit csatangolni mint osztálytársak,kistesót ő rendezi délután és ennek hatására úgy gondolja joga van úgy vissza szólni bármiért ahogy nekem nem tetszik.Sokat beszélgetünk,át rágjuk a témát,pár napig szent a béke,aztán újra kezdődnek a surlódások,aztán beszélgetés,párnap nyugi....így megy ez nálunk :) szerintem idővel meg változik majd,a nagyobb 14 lesz a "kicsi" 9.
Volt egy hivatalos és egy nem hivatalos anyám, kőbunkó és az intelligencia a köbön.
Ki is az igazi anyám, nem kérdés a nem hivatalos.