Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Palacsintatészta leragad

g.o.m.b.a
Létrehozva: 2011. augusztus 8. 21:32

Sziasztok!

 

Végre találtam egy nagyon jó palacsintatészta receptet, amiből pont olyan palacsintát lehet csinálni, amit én szeretek.

 

Legalábbis elvileg, mert egyszer sikerült. Meg másodszor is. 

 

Harmadszor meg úgy leragad, hogy a második után a wc- ben kötött ki. Most ismét próbálkoztam, gondoltam, a múltkor sok tejet öntöttem, de nem. Most nagyon odafigyeltem, minden pontosan annyi volt, amennyi kell. Az eredmény mégis ugyanaz. Leragad. Gondoltam lehet azért, mert kicsivel több szódát tettem bele, és 1 napig állt.

 

Aztán gyorsan sebtében összedobtam egy újabb adagot, minden arányt hajszál pontosan kicentizve, betartva. Így ugyan tudtam sütni, de még mindig nem az  igazi. Nyúlós-ragadós.

 

Pedig biztosan tudom, hogy az első két-három alkalommal is mindent pont így csináltam.

 

Mi lehet az oka?

 

És sütés közben mit lehet tenni a tésztával, ha ezt tapasztalom?

 

Köszi a tapasztalt háziasszonyok segítségét!

 

 

  1. 2011. augusztus 12. 22:20146.
    Igazad van,rájöttem utólag!
    előzmény:
    Milu (131)
    2011-08-09  23:04
  2. 2011. augusztus 11. 21:20145.
    Ez tudományos megfigyelés
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650589 (144)
    2011-08-10  22:00
  3. Torolt_felhasznalo_650589
    Torolt_felhasznalo_650589
    2011. augusztus 10. 22:00144.

    "ha éhes vagyok sok a selejt"

     

    Igazad van!

    előzmény:
    Kirill-a (141)
    2011-08-10  21:31
  4. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2011. augusztus 10. 21:57143.
    Ott a nevében a sütemény szó.  Adalékanyagot tartalmaz. Én a simalisztről. max. a réteslisztről beszélek. Nem kellene gúnyolódni.
    előzmény:
    bigacsiga2 (129)
    2011-08-09  22:23
  5. 2011. augusztus 10. 21:32142.
    Nagyjából nálam is ez az arány, ha leosztom, én nagyban űzöm, sokszor 5-6 liter tejből csinálom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262084 (140)
    2011-08-10  21:21
  6. 2011. augusztus 10. 21:31141.
    A selejtet én is megeszem. ha éhes vagyok sok a selejt én olajjal kezdtem, de a zsír jobban bevált, meg fincsibbnek érzem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650589 (139)
    2011-08-10  19:59
  7. Torolt_felhasznalo_262084
    Torolt_felhasznalo_262084
    2011. augusztus 10. 21:21140.
    Én soha nem méricskéltem. Ma sütöttem és megfigyeltem. Kb. 40 dkg liszt, 3 tojás, közel egy l tej, két csipet só és olaj került a tésztába. Általában vizet is teszek bele, de nem akartam a tejes dobozt két ujjnyi tejjel visszatenni. Nem szakadt el, gyönyörűen dobálható.
    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  8. Torolt_felhasznalo_650589
    Torolt_felhasznalo_650589
    2011. augusztus 10. 19:59139.
    Nekem nincs semmi problémám a palacsinta sütéssel, az elsőnél talán még nem elég meleg az olaj, és azért szakad, azt meg megeszem. Zsírral már régóta nem sütöm.
    előzmény:
    Kirill-a (138)
    2011-08-10  19:53
  9. 2011. augusztus 10. 19:53138.
    A 3,5 -es jobb lenne. Meg a szódán is múlik a dolog, nem mindegy milyen van benne, azt tapasztaltam. Bár ha zsírral sütöd akkor egy gynegébb tészta is feljön. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650589 (136)
    2011-08-10  15:31
  10. khk
    khk
    2011. augusztus 10. 19:34137.

    Nem olvastam végig, így lehet, hogy kaptál már ilyen tanácsot.

    Amiért a tészta leragadhat, ha túl sok cukrot teszel bele. Én csak egy teáskanálnyit szoktam.

    Sokat segít, ha egy ici-pici (kb. fél deci) szódát, szénsavas vízet teszel a tésztába.

    Nekem így már semmi gondom nem szokott lenni!

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  11. Torolt_felhasznalo_650589
    Torolt_felhasznalo_650589
    2011. augusztus 10. 15:31136.

    Azt hiszem a tejet félreértettem, de a lényegen nem változtat, én 2,8%-os tejet használok mindig, de még sohasem ragadt le a palacsintám.

    Max. az első 1-2 db elszakad hál' Istennek.

    előzmény:
    Kirill-a (122)
    2011-08-09  19:59
  12. Torolt_felhasznalo_650589
    Torolt_felhasznalo_650589
    2011. augusztus 10. 15:22135.

    "Tejből pedig 3,5 tej kell, a 2,8 -tól szintén ragad a tészta."

     

    Én még sohasem vettem 1,5-ös tejet, nem is fogok, de még emiatt nem ragadt le egyetlen palacsintám sem, pedig nem mindig teszek bele szódavizet. Sőt! Nagyon ritkán.

    Mint írtam már mindenhez a BL-55-ös lisztet használok, kivéve, ha kenyeret sütök, ahhoz a BL-80-as kenyérlisztet veszek.

    előzmény:
    Kirill-a (122)
    2011-08-09  19:59
  13. 2011. augusztus 10. 11:08134.
    Hát igen, ott lakom, de azért a hülye palacsintának nem kéne odaragadni .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (125)
    2011-08-09  21:31
  14. 2011. augusztus 10. 06:02133.
    Én hat unokának szoktam sütni palacsintát . Egyszerre 2-3 palacsintasütőben . Nem a pontos adag a lényeg, hanem  megfelelő sűrűség, elegendő tojás, és jó kicsit állni hagyni., a tojással azért nem szabad nagyon spórolni, mert , akkor délutánra ( ha marad) már szívós lesz. Forró sütő is kell, mert akkor is leragad. Ha almát teszel bele , sűrűbb tészta kell és vastagabb lesz.
    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  15. 2011. augusztus 10. 04:15132.
    nagyon szeretem az almás palacsintát, igazi magam csinálta baracklekvárral Igaz meg is látzszik rajtam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (113)
    2011-08-09  18:26
  16. 2011. augusztus 9. 23:04131.
    Az alma pongyolában című kaja, az nem a reszelt almás, hanem almaszeletek belemártva palacsintatésztába és az kisütve forró olajban. De mondjuk az ízvilág hasonló:-)
    előzmény:
    Jumbo3 (128)
    2011-08-09  22:19
  17. 2011. augusztus 9. 22:38130.

    Ettél már strandon palacsintát? 

    Abba semennyi tej nincsen. Mégis falják az emberek. Bizos azért, mert "marha" rossz.  

    előzmény:
    pampanyul (102)
    2011-08-09  13:17
  18. 2011. augusztus 9. 22:23129.

    lehet ám a liszttel is gond. próbálj meg csak hazai lisztből csinálni, mert annak a sikértartalma általában megfelelő.

     

    ---

    mert a Komáromi sütemény lisztet hol gyártják szerinted?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (38)
    2011-08-08  22:12
  19. 2011. augusztus 9. 22:19128.
    Nálunk úgy hívják azt a palacsinkent,melynek tésztájába almát reszelünk,hogy "alma pongyolában."Imádom nagyon.
    előzmény:
    szőrész (88)
    2011-08-08  23:53
  20. 2011. augusztus 9. 22:15127.
    Hát akko' Te egy művész vagy!Mindegyik pali alatt kikened a csodaserpenyőt vagy csak a masszába teszel olajat v. zsírt?
    előzmény:
    inmélius (89)
    2011-08-09  00:12
  21. 2011. augusztus 9. 22:11126.
    Szuper ötletet adtál,köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (85)
    2011-08-08  23:26
  22. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2011. augusztus 9. 21:31125.
    Biztosan ott lakik nálatok a gonosz boszorkány!:-))
    előzmény:
    Seheresezádé (124)
    2011-08-09  20:06
  23. 2011. augusztus 9. 20:06124.

    Köszi, én sem hallottam még senkitől, hogy így járt volna, anyukám is csak csodálkozott nagyokat, hogy hogy tudok ilyet csinálni .

    Ráadásul csak úgy találomra keverem be a tésztát, mégcsak nem is mindig ugyanúgy.

    Én sütés után rögtön tölteni szoktam, amíg sül a következő, de lehet, hogy kipróbálom ezt a felhalmozós dolgot, hogy csak a végén töltöm meg, és addig letakarom, hátha úgy nem ragad bele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (119)
    2011-08-09  19:38
  24. 2011. augusztus 9. 20:03123.

    A teflont mindig libazsírral kenem ki mikor sütöm, jól kikenem, mert anélkül szinte magába szippantja a tésztát. Ha közben mégis tapadna, szilikon ecsettel még kenek az oldalához zsírt.

    Az állás nem árt. Az alapanyagra is figyelni kell, 3,5 tejből kell a 2,8-as szintén ragadóssá teheti, valamint a liszt nem megfeleő sikertartalma is okoz minőségi gondokat. Ha sok a szóda kis tejjel, liszttel feljavítható. Sütni pedig közepes lángon célszerű, mert ha hirtelen vagy lassan sütöd az is okoz állagromlást.

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32

Címlap

top