Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Örökre egyedül???

Torolt_felhasznalo_164163
Torolt_felhasznalo_164163
Létrehozva: 2011. május 10. 09:38

Sziasztok!

Van itt egy rendes nicknevem is, de nem merem azon megnyitni a topikot. Előre szólok, nem kamutopik.

Az a helyzet, hogy nagyon el vagyok keseredve. Megpróbálom röviden elmondani, miért.

Elmúltam 36 éves, és még soha nem volt igazi szerelmem. Félreértések elkerülése végett mondom, hogy rég nem vagyok már szűz, voltam már szerelmes, voltak már belém szerelmesek, azt sem mondhatom hogy soha nem volt senkim, mégis ez a helyzet. Valami sose stimmel. Legtöbbször én. Az elmúlt kb 10 év maga volt a csőd ezen a téren.

Rengeteg (főleg családi) problémával kellett szembesülnöm, amit most nem részleteznék, félig belehaltam, depresszió, stb, nagyon meghíztam, aztán a súlyfelesleg legnagyobb részét leadtam, ma már elég csinos vagyok, legalábbis ami az alakomat illeti (az arcom nem szép). Ezalatt a 10 év alatt kétszer voltam szerelmes. Az első szerelmem 2 hónap után elhagyott egy másik nőért. Ahogy ő mondta, azt hitte, hogy szeret, de kiderült, hogy nem.

Évek múlva szerelmes lettem újra, nem viszonozták, csak az ágyba kellettem. Persze ez nem így lett előttem megfogalmazva. És a meglepetés: itt is egy másik nő van a képben. És nem kellek én.

 

Komolyan mondom, nem tudom, mit csináljak. Ennyi idősen számolnom kell azzal, hogy örökre (egész életemre) egyedül maradok. Úgy érzem, hogy azt nem bírnám ki. Inkább ölöm meg magam. Érzem, hogy a magány (és annak hatásai) tönkretesznek és megaláznak. Nem lesz társam, nem lesz gyerekem, nem lesz családom, és ha megélem, távoli rokonok fognak meghívni magunkhoz karácsonyra kegyelemből. Ami rosszabb: nincs szerelem, nincs szex, simogatás, csók, nincs kinek csinosnak lenni, egyedül alszom. Beleőrülök. A nálam sokkal fiatalabb ismerőseim párra találtak, gyerekeket szültek, én meg minek születtem nőnek, ha se egyik, se másik nem jut nekem osztályrészül? Csődtömegnek érzem magam, félembernek és teljesen értelmét veszíti így minden.

 

Bízom benne, hogy az itt szokásos gúnyolódós hsz-eken kívül jönnek esetleg olyanok is, akik értik, és tapasztalták, miről írok.

  1. 2016. december 5. 11:454288.

  2. 2015. október 6. 21:064287.

    Vágom mit írsz, tudod én szűz vagyok, igaz orálisan már elégítettek ki,ha lehet ezt annak hívni. Nem szégyellem,ez az én bilétám vagy akár a dávid szobrom. 


    Tehát létezik aki örökre egyedül marad, sokszor megcsillan egy fénysugár előttem is de mire odaérek tovaszáll. A mostani világ elég keszekusza és ahogy látom magam körül az érzelmek önmagukban vagy egyáltalán semmit érők. Jobb egyedül mint egy hazug kapcsolatban....szerintem!


     


    Fel a fejjel!!!

  3. Torolt_felhasznalo_804640
    Torolt_felhasznalo_804640
    2015. Április 16. 18:314286.

    Jó a moderáció. A kicsit (tényleg kicsit) sértő hsz-t törlik, a nyílt hirdetés meg itt díszeleg. 

  4. 2015. Április 16. 14:444285.

    Helyes!! :)


    Szólj, ha sikerült egy nekem való nőt összeraknod! :D :D

  5. 2015. Április 16. 14:424284.

    Számomra ez triviális:


    Nőt találni =  Rendes nőt találni, aki illik hozzád ÉS őt megtartani


     Tehát ez már nagyobb kunszt, akkor nincs vita köztünk :D


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447099 (4281)
    2015-04-15  22:00
  6. Torolt_felhasznalo_447099
    Torolt_felhasznalo_447099
    2015. Április 15. 22:174283.

    Persze ideális párt találni tényleg viszonylag sok idő. :)
    És valszeg nem első 1-2 nekifutás.


    Ez igaz. Tény.

  7. Torolt_felhasznalo_447099
    Torolt_felhasznalo_447099
    2015. Április 15. 22:144282.

    Bigbob, mondjuk valahol értelek, de...

    Szóval nekem is vannak olyan ismerőseim, akik gyártják a csajozási elméleteket (néha évente homlokegyenest ellentmondó teóriákat), kb. stratégiai elemzést végeznek, mérlegelnek...
    És ennek a végeredménye nagyjából a nagy nulla.


    Szóval ismerek olyanokat, akik állandóan ezt csinálják.

    De ez tök meddő. Ez köbö agyalgásra jó. 

    Tetszik valaki, el kell hívni randira kettesben, és ha elfogadja a meghívást, akkor udvarolni neki.

    (Persze, 1001 másik verzió is létezik. Ld. bulik stb.
    De szerintem ez a verzió a legnyerőbb.)


    Ha meg nem fogadja el valamiért, akkor békén hagyni és keresni valaki mást. (szóval nem nyerő csesztetni valakit)

    És vagy bejön vagy nem.

    De nem veszítesz egy randira hívással semmit. Max visszautasítanak. ÉS?
    Akkor nem illettetek össze és ennyi.

    Az "elméleti csajozás" nem vitt még előre senkit.

  8. Torolt_felhasznalo_447099
    Torolt_felhasznalo_447099
    2015. Április 15. 22:004281.

    Azért az udvarlás stb. nem atomfizika.

    Nőt találni egyáltalán nem egy nehéz feladat. Szerintem kicsit ez túl lett dimenzionálva.

    Rendes nőt találni, aki illik hozzád ÉS őt megtartani (!), az a nagyobb kunszt.

  9. 2015. Április 15. 16:034280.


     


    Azért ne add fel! Legközelebb korábban kell a buliba érkezni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_228371 (4279)
    2015-04-15  12:59
  10. Torolt_felhasznalo_228371
    Torolt_felhasznalo_228371
    2015. Április 15. 12:594279.

    Nekem mar volt olyan,hogy lementunk a haverjaimmal egy helyre bulizni ,bementem, korbeneztem. Aztan a legjobb csajhoz odamentem - ahogy kell ,tudod, ki ha en nem ...


    Dumaltunk, tancoltunk ment a flort italozas...


    Kisvartatva pedig azt mondja a csaj: Bocs,jo fej vagy ,tetszel is,de most mar mennem kell ,mert "ki vagyok fizetve"....


    Tessek?


    Hat az a srac mar kifizetett egesz ejszakara es intett,hogy menjek.


     


     


    előzmény:
    bigbob (4278)
    2015-04-15  10:41
  11. 2015. Április 15. 10:414278.

    Tökéletesen egyetértek a második résszel. De azért, mégiscsak van talán az a nagyon durva, robbanásközeli állapot, amikor valaki annyira beragadt a kátyúba, hogy mégis jobb, ha elmegy egy ilyen csajhoz. Legalább, hogy lássa, hogy minden feltételezés ellenére még működik :) De, könnyen lehet, hogy rosszul gondolom, és tényleg csak a csajozógépeknek való ez.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447099 (4277)
    2015-04-14  11:45
  12. Torolt_felhasznalo_447099
    Torolt_felhasznalo_447099
    2015. Április 14. 11:454277.

    "Csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam."

    A társas dolgok nem olyanok, mint a fizika törvényei. Nem kiszámolhatóak statisztikailag. Nincs 2 egyforma ember, egyforma reakciókkal.


    Az emberi psziché sokkal bonyolultabb, minthogy számszerűsíteni lehetne. (a társadalomtudományok nem egzakt tudományok... egyes természettudósok szerint pejoratívan kb. "cargo cult science"-k, szóval inkább valamiféle hitvallások)


    --------------

    Ha meg nem a statisztikáról van szó.

    Szerintem ha valaki prostihoz fordul, azzal magát alázza meg.

    Szóval... Ok, kielégül az illetőnek az a vágya, hogy szexelt.
    Viszont a többség, akit hallottam, iszonyatosan szégyelli is, hogy neki csak így jött össze. 
    Nem feltétlen pozitív hatású az önbizalomra nézve. (ha valaki nem egy csajozógép)
    Ezért nem gondolom akkora nagy ötletnek.


     




    előzmény:
    bigbob (4276)
    2015-04-13  15:46
  13. 2015. Április 13. 15:464276.

    Akkorhát, pusztán statisztikai okfejtésként, azt sem írhatnám le, hogy a legtöbb embernek van foga?


    Pedig szerintem ez is igaz, mégha ezzel a kisbabákat, és a protéziseseket diszkriminálom is csúnyán...


    Szerintem akkormár inkább arról beszéljünk, amit írtam, de ilyen lózungokkal kötekedjünk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447099 (4275)
    2015-04-13  13:29
  14. Torolt_felhasznalo_447099
    Torolt_felhasznalo_447099
    2015. Április 13. 13:294275.

    Szerintem az általánosítások mindig sántítanak. Mert a valóságban nincs olyan, hogy nők többsége, férfiak többsége stb. Egyének vannak, és így van 7,1 milliárd egyedi személyiség.

    előzmény:
    bigbob (4273)
    2015-04-13  09:38
  15. Torolt_felhasznalo_447099
    Torolt_felhasznalo_447099
    2015. Április 13. 13:204274.

    Érdemes elolvasni Maslowtól A lét pszichológiája felé c. művet. (A közgazdászok sikeresen elferdítették az egészet, hogy a fogyasztói társadalmat ideologizálja az elmélet. Miközben a lét pszichológiája, filozófiája a mű gerince -élet értelme stb.-, és elég emelkedett. Teljesen más a piramis értelme is, mint amit pl. Közgázon tanítanak.)

    Szóval nincs azzal gond, hogy neked az életed értelme a fiziológiai szükségleteid kielégítése. Össz ezzel egy 1 éves gyerek érzelmi szintjére helyezed magad.
    Pontosan a "piramisod" szerint.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_228371 (4271)
    2015-04-10  20:10
  16. 2015. Április 13. 09:384273.

    "Arra meg nem válaszoltál, hogy szex nélkül boldog és elégedett lennél-e. " Ez szerintem a legtöbb férfi számára értelmetlen kérdés. Ha az utolsó nő is visszautasítaná, akkor azonnal következnek a fizetősek. Ezért olyan nagy biznisz az.


     


    Majd, ha  összeszedem a lustaságomat egyszer, akkor én is megpróbálok a "legtöbb férfi" kategóriába tartozni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_804640 (4272)
    2015-04-11  11:08
  17. Torolt_felhasznalo_804640
    Torolt_felhasznalo_804640
    2015. Április 11. 11:084272.

    Akkor vegyük először a szerelmet. Te is tudsz szerelmes lenni (nem utasítod el), de míg a nők valami tökéletes hülyeséget képzelnek erről, addig te nem. Gratulálok! 


    A párkapcsolat szerinted nyűg (olvass vissza esetleg), de ha mégsem, akkor én kérek elnézést!


    Arra meg nem válaszoltál, hogy szex nélkül boldog és elégedett lennél-e. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_228371 (4271)
    2015-04-10  20:10
  18. Torolt_felhasznalo_228371
    Torolt_felhasznalo_228371
    2015. Április 10. 20:104271.

    "Te a párkapcsolatot és a szerelmet elutasítod."


     


    Ki mondta? Tenymegallapitottam, nem hormongozosen vagy romantikus mesek alapjan irtam a hozzaszolast.


    A szexnek "kicsit" mashol van a helye a maslowi piramisban,mint a konyvek-magazinok alapjan arbandozo anyukak ,Romana/Julia/Tiffany hasabjairol vett kepzelgeseinek. 


    Aztan,ha meg nem "teljesul be" a kitalalt szerelem azzal a kiszemelt zold szemu jokepu urral ,az igen romantikus kornyezetben a kandallo elott, mar egybol nyavognak, hogy bizony ok maganyosak. Hat en meg maganrepulorol almodozom,de nem feszit annyira az abrand, hogy minden nap rosszulerezzem magam amiatt,ha nem teljesul ez az ohajom. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_804640 (4270)
    2015-04-10  12:52
  19. Torolt_felhasznalo_804640
    Torolt_felhasznalo_804640
    2015. Április 10. 12:524270.

    "normalis allapotban az ember legyen kiegyensulyozott, maximalisan boldog,elegedett - es ne fanyalogjon a szerelem utan, ne erezze annak hianyat, ne erezze a fajo elvonasi tuneteket, mert az nem jo."


    Te a párkapcsolatot és a szerelmet elutasítod. Oké. És ha valaki azt mondaná, hogy ne szexelj? "kiegyensulyozott, maximalisan boldog,elegedett" lennél? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_228371 (4267)
    2015-04-10  11:38
  20. Torolt_felhasznalo_804640
    Torolt_felhasznalo_804640
    2015. Április 10. 12:494269.

    Gondolkozzunk logikusan, jó? 


    Tehát lehet szexelni, szerelmesnek lenni, párkapcsolatban élni (külön vagy együtt).


    Akinek szexpartner kell: szexeljen.


    Aki szerelmes akar lenni: keresse a szerelmet.


    Aki párkapcsolatot szeretne: keresse a társát. 


    Nem mindenkinek kell szexelni, nem mindenkinek kell szerelmesnek lenni és nem, nem mindenkinek kell párkapcsolat (neked nyilván nem kell). 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_228371 (4267)
    2015-04-10  11:38
  21. Torolt_felhasznalo_228371
    Torolt_felhasznalo_228371
    2015. Április 10. 11:454268.

    " lehet különböző pótcselekvéseket csinálni, sportolni, gyereket nevelni, kutyát tartani,  kábítózni, vagy bármi,"


     


    Nem, pont azt mondom ez az eletszeru. Kutyatartas kabitozas stb. Nem az kulonleges allapot,ami mellett elfelejted a napi nemtommiket.
    Az,hogy az ember tarsas leny pedig egy szelesebb korben ertelmezett mondas. Szocialis ertelemben kell ezt erteni, vagyis,ha nincsenek kollegaid,barataid,bortoncella tarsaid,akkor az komforterzet csokkeneshez majd leepuleshez stbstb vezet.


    Lasd ausztral fegyintezetekben vegzett pszichologiai kiserletek. Ott regen teljes elzarassal buntettek a kemenybunozoket. Senki nem szolt hozzajuk, de meg embert sem lattak - meg is hulyultek,becsavarodtak egy ido utan. Ezt jelenti az,hogy az ember tarsas leny,nem parkapcsolatokra ertendo.


    (annak mondjuk valoban van pszichologiai vonzata is,ha soha nem ernek hozza egy emberhez)

    előzmény:
    bigbob (4262)
    2015-04-09  09:20
  22. Torolt_felhasznalo_228371
    Torolt_felhasznalo_228371
    2015. Április 10. 11:384267.

    "Jó nem minden percben, de hetente 1x azért csakcsak hiányoni fog egy ölelés... "


     


    Hat attol fugg mit ertesz oleles alatt? Szexet? Azt elhiszem,hogy hianyzik heti legalabb 1x , viszont attol tartok te itt a maganyra, maganyossag erzesere gondolsz.


    A kovetkezo hsz-edben irtad is,hogy kell egy no egy egesz eletre.
    Pont azt irtam,hogy sztem ez termeszetellenes. Folyton a nyakadon van, akkor is menni kell,ha nincs kedved es a tobbi. Tehat ennek,marmint a parkapcsolatnak is rohadt nagy hatranya van.
    Szoval en erre a  (felteteleztem) te altalad felvetett maganyossag erzesere mondtam,hogy ez egy ilyen krealmany (agyszulemeny), hogy majd a parkapcsolat mindent megold, elhozza a boldogsagot stb.
    Max a szerelem az,ami kiszakit a mindennapokbol,az az,amiatt elhiszi az ember,hogy orokke fog elni, fiatal, minden sikerul neki stb. De arrol,marmint a szerelemrol tudjuk,hogy egy kulonleges allapot. Kemiai osszetevoi vannak,mondhatni konstans drogos allapot :) , elmebeteg allapot:),finomabban mondva nem normalis allapot.
    Tehat en azt mondom,hogy normalis allapotban az ember legyen kiegyensulyozott, maximalisan boldog,elegedett - es ne fanyalogjon a szerelem utan, ne erezze annak hianyat, ne erezze a fajo elvonasi tuneteket, mert az nem jo. 


     


     

    előzmény:
    bigbob (4262)
    2015-04-09  09:20
  23. 2015. Április 9. 11:284266.

    ez sokunkkal van így. Bbob, ha elnézem az ismerőseim, 30 alatt pl a legtöbbnek eszébe se jutott pasiként a tartós kapcsolat.. aztán kezdtek egyáltalán máshogy nézni a nőkre. Innentől van akinek sikerül 30 évesen megtalálni a magához valót, van akinek csak 45... hát az már lutri. Ha egészséges vagy, és hosszúéltű, semmi gond evvel ;)

    előzmény:
    bigbob (4264)
    2015-04-09  10:15
  24. Torolt_felhasznalo_804640
    Torolt_felhasznalo_804640
    2015. Április 9. 10:474265.

    "Még ha egy elbaszott feminista, felvilágosult frigid tyúkról is van szó,"


    Huh, de jó elemeznivalót adnál egy pszichológusnak. (Bár az alliteráció szép.)


    Egy kis olvasnivaló:


    http://www.lafemme.hu/eletmod/405_ki_szamit_feministanak


     

    előzmény:
    bigbob (4262)
    2015-04-09  09:20

Címlap

top