Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Shakespeare: Az ember tragédiája

N?k Lapja Café
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2011. május 2. 11:49
Kínosan röhejes eredményt hozott utcai tesztünk, amelyen a járókelők magyar tudását firtattuk az érettségi időszak beköszöntével. Kiderült, hogy egyesek szerint Mikszáth keresztneve lehetne akár Imre, de még csak azt sem sikerült megjegyezni, ki írta a Bánk bánt. Volt, aki inkább egyenesen bevallotta, hogy semmire sem emlékszik, míg mások valósággal menekültek riporterünk elől.

Tovább a cikkre...
  1. 2011. május 5. 19:5779.

    Nem szabad es nem lehet a koltoket rangsorba szedni. Egyebirant van aki nagyon szereti a verseket, masoknak kevesbe fogja meg a lelket. Pilinszky nekem nem igazan "rezonal".

     

    Az is lehet, mint sok minden, ez is generacios kerdes.

     

    Mikor egyetemista voltam egyik nagynevu professzorunk "intelligencia-ismeret-tajekozottsag"tesztet iratott tobbszaz medikussal. Az eredmenyeket kesobb essze alakjaban analizalta, publikalta. Elkepesztoen siralmas volt az osszkep. Es ez meg az internet es video-jatekok vilaga elott tortent.

     

    Kerdesei irodalmi, mitologiai ismeretekkel foglalkoztak, de mindennapi , egyszeru technikai fogalmakat is firtatott (hires-hirhedt ezek kozul  a telefon mukodesi elve, no meg a WC lehuzo tartaly titka...)

     

    Otole valahogy jogosnak tunt a felmeres-ugyanez nem mondhato el egy mikrofonnal szaladgalo kacaraszo fruskarol. Tole en is szivesen megkerdeznem vajon miert kellett pl Tantalosnak a kinok kinjat kiallnia..avagy mi is lapult meg Pandora szelencejeben...???

    Aztan johetnek az elmult szazadok koltoi, iroi....allamfoi. Hiszen a sor vegtelen-es Wikipedia sincs mindig keznel.

    előzmény:
    Olasimbo (77)
    2011-05-05  02:11
  2. 2011. május 5. 15:1878.
    A XX. század irodalmából (magyar, világ) csak azokat vettük, akik benne vannak a szóbeli érettségi tételekben... A többire nem volt idő, így pl Pilinszky teljesen kimaradt. Tehát semmit...
    előzmény:
    Olasimbo (77)
    2011-05-05  02:11
  3. 2011. május 5. 02:1177.

    Ki a legnagyobb magyar kolto?

     

    Nekem (volt, van, lesz) PILINSZKY JANOS!

     

    Mindenkinek mas.

     

    Engem Pilinszky teljesen elvarazsolt. Amikor o maga szavalja-mondja a verseit, az valami fantasztikus.

     

    Kedves bbius!

     

    Engem erdekelne, hogy a mai diakok mennyit tanulnak, tudnak Pilinszkyrol?

     

    Te peldaul ismered? Ha nem is fejbol idezni egy verset, de par cimet azert tudnal emliteni?

    előzmény:
    MPiggy (76)
    2011-05-05  02:02
  4. 2011. május 5. 02:0276.

    A "riport" ugy ahogy van, nevetseges es bosszanto. A holgy vegig kacarassza a keredseket-ahogy hozzaszolok mar elottem megjegyeztek , en is elfutotam volna mirofonja  elol.Ha masert nem hat kulonos, "nem igazan szep"  kiejtese miatt...vajon hol tanulta szep magyar nyelvunket???

    Ugyanakkor szandekosan csalta kelepcebe a szerencsetlen jarokeloket.Az volt az erezesem o maga sem olvasta a szoban forgo munkakat.

     

    Ady Endre egyik legkedvesebb koltom, de szuletesi evet nem tudnam kapasbol folidezni. Jozsef Attilaet igen..Petofiet is...es akkor mi van??Talan kulonb vagyok mint masok...? Ugyan.

    Igy nem lehet kulturat terjeszteni. Ellenkezoleg.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2011-05-02  11:49
  5. 2011. május 4. 22:2375.
    Hofi Géza is foglalkozott már ezzel(kb.20 éve).A téma sajnos egyre aktuálisabb .Azóta a színvonal csak csökkent.Amíg az ország nagy részének a "valóvilág,blikk és hasonló szennyek" jelentik a szórakozást addig nagy változás nem várható.Szégyen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2011-05-02  11:49
  6. 2011. május 4. 18:2674.

    ...Áhhh - ezt több összecsengő hsz. miatt írtam így

    Nem személyre szólt

    előzmény:
    bbius (70)
    2011-05-04  16:57
  7. 2011. május 4. 18:1373.
    ezen nem tudok nevetni még kínból sem......ez van,teli az ország bunkóval!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2011-05-02  11:49
  8. 2011. május 4. 17:4972.

    Értem (=átérzem) a helyzetedet, de ez volt a múlt, szerencsére már nem ér ilyen megkülönböztetés téged.

    Amúgy meg bármilyen okból történő megbélyegzés ugyanolyan rossz és bántó. 

    előzmény:
    Selloke (71)
    2011-05-04  17:14
  9. 2011. május 4. 17:1471.
    Akkor elmondom neked, milyen erzes, akit megbelyegeznek, mert egyhazi iskolaba jart. En voltam az osztaly egyik kituno tanuloja, es mar a 3-as tanulok is orsvezetok voltak, en meg mindig orsvezeto helyettes, mivel en vallas orara jartam. Ja es ezert kaptam mindig 4-es magatartast. Az osztalyfonokom mondta, hogy igazgato ur (akkor meg kommunista elvtars) igy dontott, menjek hozza, ha nem tetszik. Nem tetszett, de nem mentem, minek. o DONTOTT. A kozepiskolam volt egyhazi. Ott akkor meg nem volt ivas meg kabitozas. Felvettek allami foiskolara, ahonnan ki akartak rugni, mert egyhazi kozepiskolaba jartam. Akkoriban ha zullott gyerek volt az egyhazi iskolaban, az azert, mert a szulo az egyhaztol varta, hogy megjavitsa elrontott gyereket. Ma ha iskola utan iszik meg kabitozik a gyerek, mindegy, hogy hova jar, ugy mondjatok, elhiszem, es hazamegy a szuloi hazba, ott meg jo, akkor nem az iskola hibaja, egyike sem. Nem, kiskoru gyermek meg nem dont a sajat eleterol. A szuloe a felelosseg.
    előzmény:
    bbius (67)
    2011-05-04  16:46
  10. 2011. május 4. 16:5770.
    19 éves vagyok, és én is tanulok/tam memoritereket...
    előzmény:
    vorii (69)
    2011-05-04  16:55
  11. 2011. május 4. 16:5569.

    Khmmm ... az idézeted kedves Emőke...

     

    Vagy:

     

    "S a nép, az istenadta nép,
    Ha oly boldog-e rajt’
    Mint akarom, s mint a barom"

     

    vagy:

     

    "S a nép, az istenadta nép
    Oly boldog rajta, Sire!"

     

     

     

    Nem vagyok magyar tanár, csak olyan öreg hogy mi még tanultunk memoritereket

    előzmény:
    Emőke1 (29)
    2011-05-02  13:14
  12. 2011. május 4. 16:5068.
    Azt kell mondanom, hogy ahol ez megtörténik: "az egyik tanuló az ÓRA ALATT(!) pizzát rendelt. S, a pizzafutár meg is hozta. A következő órán ott a tanár orra előtt lakmározta. A tanár nem szólt semmit." az bizony utolsó gimnázium, vagy legalábbis nagyon afelé tart.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51)
    2011-05-02  15:20
  13. 2011. május 4. 16:4667.

    Ha visszaolvasol, láthatod, hogy nem. Georgina Bojana volt az, aki elkezdte ezt az egyházi sulis mizériát, azzal, hogy

    "Akik a piaristáknál vagy más egyházi iskolában végeztek, selyem szőnyegen sétáltak be az egyetemekre" illetve

    "De az oktatástól folyamatosan veszik el a pénzt. S, meg is van az eredménye! Dőlnek ki a képzetlen, no éppen írni-olvasni való setét emberek... S, mi a fő gondjuk, hogy bámulják a VV-t és tippelik, kinek milyen színű bugyija van, s az a téma, hogy éppeg ki csináltatja meg a melleit? Egyszerűen borzalom. Ez a fiatalság." valamint

    "Ezzel szemben az egyházi iskolákból magasan kvalifikáltan, nyitottan, véleményeiket jól elmondva, tiszta jövőképpel indulnak a gyerekek az ÉLETBE." 

     

    El nem tudom neked mondani, hogy milyen érzés az, hogy van valaki, aki megbélyegezne, csak azért mert nem egyházi iskolába jártam. Na meg a fiatalok kollektív lehülyézése. Egy másik topikban valaki azt írta: "a fiatalok buták és semmirekellők"

    Nem akarok pár példából általánosítani (ahogy ezt Georgina Bojana teszi), de azok az ismerőseim, akik egyházi iskolába jártak/járnak, sokkal italozósabbak, mint bármelyik osztálytársam. Aza szokásos programjuk, hogy iskola után beülnek kocsmázni... Ezzel nem azt mondom, hogy minden egyházi iskolába járó tanuló ezt teszi, hanem azt, hogy a "maradékot" sem kéne elhordani mindenfélének, mert mindenhol vannak jobbak és rosszabbak.

    előzmény:
    Selloke (65)
    2011-05-04  16:36
  14. 2011. május 4. 16:4366.
    Igen egyházi iskoláról volt szó de egy olyan hozzászolásra válaszul, hogy az egyházi iskolák jók ellenben az államiak rosszak... Csak azért lett rá ellenpélda írva mert a világ nem fekete és fehér. Minden iskolában vannak zülött gyerekek és olyanok akik sokra viszik az életbe. Számít az iskola és a szülő de végsősorban a gyereknek kell döntenie az életéről.
    előzmény:
    Selloke (65)
    2011-05-04  16:36
  15. 2011. május 4. 16:3665.
    Ez igy van, csak itt egyhazi suli hangzott el.
    előzmény:
    bbius (64)
    2011-05-04  16:32
  16. 2011. május 4. 16:3264.

    Nem egyházi suliban sem tanítják az alkoholfogyasztást vagy a drogozást...

    előzmény:
    Selloke (63)
    2011-05-04  15:48
  17. 2011. május 4. 15:4863.

    Hat igen, mielott masokat lehulyezunk, ne feledjuk, van sajat tukrunk. Valoban folosleges evszamokat tudni, de korba behelyezni, meg a legnagyobbak nevet tudni, meg egy-ket legfontosabb muvuket, hat megsem artana...kapasbol sem. Ki

    a legnagyobb kolto. Szubjektiv kerdes, kapasbol valaszolnek. Szerintem....

    Egyhazi iskolaban meg biztosan nem tanitjak sem az alkohol fogyasztast sem a drogozast. Ha a csaladnak megfelel, hogy a nebulo iskola utan iszik meg drogozik es ugy beallitva megy haza? Az iskola hibaja? Az iskola adja meg a penzt is ehhez?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2011-05-02  11:49
  18. 2011. május 3. 09:3562.

    Honnan tudod, hogy az egyházi iskolákban jobban keresnek a tanárok?

    Miért lennének "jobbak" az egyházi iskolába járó gyerekek? Miért ne csak "melegedni" járnának az iskolába?

    Szherinted a 6 éves elsős jól elhatározza, hogy ő az állmi iskolába csak melegedni jár, az egyháziba viszont tanulni?

     

    Az, hogy te láttál 4 darab olyan fiatalt, akiknek szerinted jót tett az egyházi iskola, egyáltalán semmit nem mond arról, hogy milyenek az egyházi iskolák általában.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (60)
    2011-05-03  09:28
  19. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2011. május 3. 09:3261.

    Nem, Kínában élek !

    Minden mást, köszönöm, hogy eszedbe jutott !

    előzmény:
    Dominik-anya (57)
    2011-05-02  19:08
  20. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2011. május 3. 09:2860.

    Én ezt soha nem állítottam, hogy aki egyházi iskolába jár, az könnyebben fizeti a diákhitelt.

    A diákhitel úgy ahogyan van, zsákutca. Pillanatnyilag könnyebbség, de amikor friss diplomával, családot szeretne a fiatal alapítani, kezdő fizetéssel, akkor hátránynak számít. Lakáshitelt már nem tud bevállalni, mert törlesztenie kell a diákhitelt, s egyáltalán nem biztos, hogy el is tud helyezkedni, stresszel kezdeni egy házasságot, párkapcsolatot, életpályát... rettenetesen nehéz, s ráadásnak/örömnek - s ilyenkor gondnak is számít a gyermekáldás. Igen, ezeket mind-mind tovább kell gondolni.

    *

    Kérlek, ne piszkálódj! Én csak azt állítom, hogy az egyházi iskolákban a tanároknak kevesebb a megélhetési gondjuk, ezért jobban beáldozzák magukat a tanításért, jobban tudják leadni az óráikat, mert olyan gyerekek járnak oda, akik nem melegedni, de valóban tanulni akarnak, ezért csendben maradnak, vagy igenis aktívak. De nem a rosszaságban. Ennyi.

    Nekem ezek a családi tapasztalataim. Ennyi. Kár ezt ragozni.

    előzmény:
    CsillagViki (55)
    2011-05-02  18:42
  21. Torolt_felhasznalo_620502
    Torolt_felhasznalo_620502
    2011. május 2. 22:4859.

    Erősen kétlem, hogy ismernéd az országban fellelhető összes állami, alapítványi, alternatív és egyházi iskolát, és ennek alapján írnád le itt a véleményed. Már pedig tapasztalatok híján mindez csak általánosítás. Mindegyik műfajban vannak kimondottan jó intézmények.

    Az, hogy ki hol tanul tovább, nemcsak iskola, de egyénfüggő is. A karrierépítés szintén, és sok esetben még diplomát sem igényel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51)
    2011-05-02  15:20
  22. Torolt_felhasznalo_620502
    Torolt_felhasznalo_620502
    2011. május 2. 22:4058.

    Ott a pont!!!

     

    (de az is lehet, hogy igazából a lábméret a döntő...)

    előzmény:
    kukacapja (33)
    2011-05-02  13:34
  23. 2011. május 2. 19:0857.

    Magyarországon élsz Te egyáltalán? 

    Én állami iskolába jártam mind az általános, mind a középiskolát. Azt hiszem maximális odafigyelést kaptunk, én is egyetemet végeztem, és nem 1 diplomát szereztem. Ezzel szemben volt olyan osztálytársam, akit középiskolába bedugtak valami egyházi iskolába, és teljesen dilis lett. Amíg egy osztályba jártunk, teljesen normális volt. Mikor érettségi után összefutottunk, hát nem szívesen ecsetelném. Kész szentfazék lett, és rá sem lehetett ismerni. Azóta egy hipermarket húspultjában eladó. Na?

     

    Én nem jártam egyházi piros szőnyeges középiskolába, mégis felvettek egyetemre. Ő járt, és mire ment vele?

     

    Nekem csak ennyi jutott eszembe.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51)
    2011-05-02  15:20
  24. 2011. május 2. 18:4756.

    Elárulom Neked, Petőfi Sándor 1822. 12. 31-én született, vagy 1823. 01. 01-én, ezt még az irodalmárok is vitatják, és valószínűleg 1849. Július 31-én tűnt el a segesvári csatában. 

     

    Ady Endre 1877. November 22-én született, és 1919. Január 27-én halt meg.

     

    Az, hogy ki a legnagyobb magyar költő, valóban szubjektív. Nekem Ady, vagy Radnóti. Másnak nyilván más.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_800048 (11)
    2011-05-02  12:13

Címlap

top