Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rántott gomba sos

kivi39
Létrehozva: 2011. március 26. 22:48

Sziasztok!

 

Rántott gombát fogok holnap sütni, csak egy kicsit bajban vagyok. Eddig mindig egészen piciket vettem, hogy alaposan átsüljenek, ne legyen olyan nyersgomba íze. De most csak nagyobbakat, 4-5 cm átmérőjűeket kaptam. Mit csináljak velük, hogy alaposan átsüljenek? Nem marad ilyenkor sem nyers, csak valahogy az íze olyan nagyon gombás. Nem tudom, jobban elmagyarázni sajnos.

 

Köszi a tippeket, egyelőre jó éjszakát!

  1. 2011. március 27. 17:5332.

    Köszönöm mindenkinek az ötleteket!

    Tökéletesen sikerült a gomba. Igazából nem azzal volt a bajom, hogy gombaíze van, hanem, ahogy Csutak51 is mondta: a nagy gombában túl sok víz marad és én úgy nem szeretem. De így, kisebbre vágva tökéletes volt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  2. 2011. március 27. 15:0231.
    Mi mindig ekkora, 4-5 centis vagy nagyobb gombákat rántunk ki, és tökéletes az íze. Az agyonsütött-agyonpárolt gomba elveszti az ízét, legalábbis szerintem. Próbáld lassabban sütni, akkor jobban átsül.
    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-03-26  22:48
  3. 2011. március 27. 12:4330.

    Gombát pucolom,sózom,borssal is megszórom,hagyom kb. 1 órát állni.Annyi idő alatt kiereszti a levet magából,de nem lágyul meg,az fűszer beleivódik.Így forgatom,tojás+liszt+prézlibe,bő ,forró olajba sütöm,először a kalapjával fölfele,majd megfordítom,és a míg a kalap része sűl,beleteszek kis darab füstölt sajtkockát,vagy ha kész akkor pici parmezánnal megszórom.

     

    A gomba nem lehet karfiolízű,gombaíze kell legyen,nem ?

    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-03-26  22:48
  4. dri
    dri
    2011. március 27. 11:4129.
    én PONT a gombaíz miatt szeretem a gombát, rántva is, így segíteni sem tudok...
    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-03-26  22:48
  5. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. március 27. 11:3328.
    Bocsi az offokért, de hogy on legyek: nekem ízlik a gombaízűbb gomba, úgyhogy én egyben panírozok, kicsit-nagyot egyaránt. És jó forró olajban sütöm, hogy ne eresszen levet. 
    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-03-26  22:48
  6. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. március 27. 11:3127.
    Meg a La Manche csatorna. 
    előzmény:
    oneminute (25)
    2011-03-27  11:12
  7. 2011. március 27. 11:2326.
    S persze, a tanácsokat nem Neked szántam, tudom, hogy erdélyiként kiválóan tudsz mindent a gombákról!
    előzmény:
    PUSZKATA (18)
    2011-03-27  07:28
  8. 2011. március 27. 11:1225.
    Pont mint a békön szalonna :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620936 (23)
    2011-03-27  10:45
  9. 2011. március 27. 11:1124.
    Készíts egy kis fasirtalapot, töltsd bele a kalapokba és így panírozd a hagyományos módon. Isteni finom!
    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-03-26  22:48
  10. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. március 27. 10:4523.

    Leszámítva, hogy a champignon franciául csak gomba, úgy általában, úgyhogy a piacon gombagombát kérünk Mari nénitől. 

     

    Tényleg, vajon más nyelvekben is használják a csiperkére a sampiont, vagy csak nálunk?  

    előzmény:
    csutak51 (21)
    2011-03-27  10:28
  11. 2011. március 27. 10:3722.

    A legtöbben ezt értik "gomba" alatt, a termesztett csiperkét (sampiont).

     

    Még a termesztett laskagombától is idegenkednek, pedig nagyon finom, csak a tönkjét ki kell vágni, az nem ehető, szívós, de alig valami veszteség!

    Mindenkit biztatok, aki nem ismeri, próbálja ki!

     

    Én leginkább az erdei gombákat kedvelem, sokkal ízletesebbek, és piacon véve semmi veszély sincs, mert a gombaárusokat ellenőrzik!

     

    Ha valaki maga akarja szedni, mindenképp ismerjen meg pár gombafajtát, és mindenképp vizsgáltassa meg hivatalos gombavizsgálóval!

    A piacokon van ilyen képesítésű emberke.

     

    A neten rengeteg infó van, egyet közülük beteszek:

    http://www.piaconline.hu/new/hir.php?f=gombaism erteto

    előzmény:
    PUSZKATA (18)
    2011-03-27  07:28
  12. 2011. március 27. 10:2821.
    Mindkettő név jó rá, a sampion is, a csiperke is, ki így, ki úgy nevezi.
    előzmény:
    PUSZKATA (18)
    2011-03-27  07:28
  13. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. március 27. 10:0420.

    Van neked lelked, hogy beteszed ezt ide hajnali 10-kor, vasárnap, óracsavargatáskor? 

     

    Megyek is enni, miattad fogok elkárhozni.  

    előzmény:
    oldalas (19)
    2011-03-27  09:01
  14. 2011. március 27. 09:0119.

    Soha nem főzöm meg licsit sem.

    A vargányákat kb fél centisre kell szeletelni.

    A bolti csiperkétkb 1-1,5 centisekre szoktam szelni ha kirántom.

    Tehát,,,,,   Nem mindegy hogy milyen gomba. 

    Ha szép nagyok formásak a fejek, megtöltöm, pl: csirkemájas töltelékkel. Sütőben tepsiben tökéletesen átsül bármilyen vastag. 

     

    1, Rántott husi, vargánya,

     

    2,  pulykamell töltött gomba. 

     

    Én rengeteg gombát szedem.  

    3.  fotó, 1 nagytálca vargánya.

     

    4, Vegyeserdei gombák. Ez kb 15 kiló. 

    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-03-26  22:48
  15. 2011. március 27. 07:2818.
    Csiperke
    előzmény:
    csutak51 (14)
    2011-03-26  23:45
  16. 2011. március 26. 23:5617.

    Megmosni, megtisztítani és enyhén ecetes vízben az első forrásig(!) megfőzni. Aztán lecsöpögtetni és úgy panírozni. Gyönyörű világos színű marad a gomba húsa és garantáltan nem nyers ízű mert átfő, stb. Valahol olvastam ezt a tippet én is anno..., azóta mindig így csinálom és szuper! Rántani meg én is mindig ilyen méretűeket veszek.

    előzmény:
    csutak51 (11)
    2011-03-26  23:34
  17. 2011. március 26. 23:5516.
    összevagdaltam. Annyira felcsigáztad az érdeklődésemet, hogy holnap mindenképpen csinálok egy kis tejszínes gomba levest a tönkökből. Nagyon tetszik az ötlet, köszi.
    előzmény:
    csutak51 (14)
    2011-03-26  23:45
  18. 2011. március 26. 23:4915.
    Óvatosan vágd, és ha mégis karika kesz az alsó része, na, bumm! Úgy is finom!
    előzmény:
    kivi39 (8)
    2011-03-26  23:16
  19. 2011. március 26. 23:4514.

    A gomba nyersen is mélyhűthető, természetesen csak a tönkje is!

     

    A leves meg mégfinomabb, ha vegyes gombából csinálod, pl sampion+laskagomba, a laskagombából kevesebb, mert az aromásabb, mint a sampion.

     

    Jó éjt, aludjunk!

    előzmény:
    kivi39 (10)
    2011-03-26  23:32
  20. 2011. március 26. 23:4113.
    Nem fog szétesni, próbáld ki nyugodtan! Ugyanolyan lesz, mint egy kisebb darab. Én is vágtam már ketté, mert a kisebb jobban ízlik. A nagy levet ereszt.
    előzmény:
    kivi39 (8)
    2011-03-26  23:16
  21. 2011. március 26. 23:3912.

    Sebaj, edd meg Te!

     

    Így tejszínesen isteni, próbáld ki!

    Ha sajtgaluskával csinálod, tartalmas is. Néha, ha van, teszek sonkát is bele, apró kockákra vágva. Nagyon kevés elég, egy evőkanál reszelt sajt, sonkából meg egy kis szeletke is.

     

    De ha egyik sincs, csak a tojás+lisztből galuska is jó!

    előzmény:
    kivi39 (10)
    2011-03-26  23:32
  22. 2011. március 26. 23:3411.

    Kis borsot és szerecsendiót a levesbe is teszek, kihagytam!

     

    Azt hiszem, az a gondod a nagy gombával, hogy mivel minden gomba nagyon sok vizet tartalmaz, a nagyobban több van, és ha rántod, ezt kiengedi bundán belül.

    Gondolom, ezt akartad írni azzal, hogy "nagyon gombaízű" a nagy rántva.

     

    5-6 cm-s kalapú gombát nyugodtan kétfelé vághatsz, vízszintesen, hogy két kalap legyen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  23. 2011. március 26. 23:3210.
    KÖszi az ötletet. A tönköt általában ki szoktam rántani, de mivel most elég nagyok, lehet, hogy valóban leves lesz belőle. Csak az a baj, hogy a hülye családom nem szereti...
    előzmény:
    csutak51 (9)
    2011-03-26  23:24
  24. 2011. március 26. 23:249.

    A gomba tönkjét és levét se dobd ki! Darabold apróra, beleteheted pl zöldséglevesbe.

     

    De ha nem használod most fel, mélyhűtsd a lével együtt, és legközelebb veszel hozzá pár gombát, azzal együtt isteni gombalevest főzhetsz!

     

    Tejszínes gombaleves sajtgaluskával

     

    Pár szem gombát felszeletelsz, megfőzöd ételízesítős vízben.

    Ha megfőtt, behabarod (2-3 adaghoz kb 1 dl tejszín, 1 csapott ekanál liszttel.Tejföllel is lehet, de tejszínnel finomabb.)

     

    A habaráshoz, hogy ne legyen csomós, a levesbe öntés előtt keverj a forró leves levéből!

     

    Szórj a levesbe apróra vágott zöldpetrezselymet, és szaggass bele - mokkáskanállal- apró

     

    sajtgaluskákat

    Pár deka reszelt sajt (bármilyen, ami épp van), 1 kisebb tojás, és annyi liszt, hogy galuskatészta-állagú legyen. Víz nem kell bele!

    Pici töröttbors, őrölt szerecsendió, ételízesítő/vagy só.

     

    Csinálhatod úgy is, hogy a petrezselymet nem a levesbe, hanem a galuskába teszed.

    De tehetsz a levesbe sajtgaluska helyett bármilyen levesbetétet, amit szerettek.

    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-03-26  22:48

Címlap

top