Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ki hiszi, hogy normális?
Ma reggel, mert volt időm, néztem a Mokkát.Már-már unaloba fulladt a beszélgetés, mikoris Kárász Róbert kérdást intézett Boross Péterhez, a "gyermektelenségi adó" tervezet kapcsán. Az én agyam az elszállt, akinek van türelme, az nézze meg a riportot, a vége felé van a szóban forgó néhány mondat, és reagáljon ki-ki vérmérséklete szerint.
Nem vagy önző.
Pont az általad említett megélhetési szülőket kellene leállítani, nem pedig újakat létrehozni ezzel a gyerekcsinálós zsarolós törvénnyel. Eszem megáll.
Hogy az egyén önrendelkezési jogáról már ne is beszéljünk. Ronda dolog amit mondok, meg nem is idevág, de elmondom.Mikor azzal találnak meg, hogy adakozzak az ilyen vagy olyan gyerekszervezetnek, sosem adakozok.Éppen azért, mert van betömni való száj önerőből, inkább neki veszek azon a pénzen valamit, amit szeretne. Mert megtehettem, hogy megszülessen és nevelhessem. Tettem a kasszába eleget hozzá. Majd ha a sok kéregető és sültgalambot váró és megélhetési szülő is leteszi legalább a felét, lesz miről tárgyalni.De amíg alanyi jogon kapják a családi pótlékot és gyest, kelengyepénzt, iegymást addig nincs miről.
És lehet mondani, hogy szívtelen önző nő vagyok, aki csak a saját gyerekére gondol.Igen, az vagyok.NEKEM ő a fontos, mindenkinek a sajátja kellene hgoy az legyen.Akkor talán felelősen el lehetne dönteni, hogy valóban alkalmas-e az illető arra, hogy gyereket hozzon a világra és el tudja-e tartani önerőből is...
Aranyapám, gyakorolj még egy kicsit!
A hülyeséged az valami brutális. Ez a vénember arról povedál, hogy :
"ebben az esetben egy gyereknevelési hozzájárulást kellene fizettetni azokkal, akik úgy élik életüket, hogy nem költenek gyerekre"
Namármost: ha valakinek meghal a gyereke, az ugyebár nem nevel a továbbiakban gyereket. Tehát ezerszeresen büntetve van, mert el kellett temetnie azt, a ki minden másnál fontosabb volt az életében, és még fizethet is, mert ugyebár már nincs kit nevelnie.Csak a példa kedvéért, mert felhoztad.
Nem, nem vagyok meddő, HÁROM egészséges gyerekem van, ebből kettőt már felneveltem, felnőttek.A legkisebb hat éves. És nem véletlen nem született szorosan a báttyai után.
Amit a nyugdíjról írsz, az már régen nem igaz.MI MOST termeljük a MOSTANI nyugdíjasok nyugdíját, tekintve, hogy az ő produktív idejükben nem volt öngöndöskodás, ami viszont úgy tíz-tizenkét éve kötelező egy bizonyos korosztálytól fiatalabbaknak.Plusz még a sajátunkat is.És egyre inkább kihátrál az állam ebből a dologból.Kvázi ha nyugdíjat akarsz, akkor gondoskodj magadról. Azért meg senki nem szül és ne is szüljön, mert ki fogja eltartani? Honnan van garancia arra, hogy a gyereked majd segít, egyáltalán rád nyitja az ajtót?A legrosszabbról nem is akarok még gondolkodni sem.Senki nem mondta, hogy nincs szükség gyerekre a társadalomnak, de arra sincs szüksége, sőt kapacitása sem, hogy további, mondjuk úgy fedezet nélküli születéseket szponzoráljon. A támogatás meg nem egyenlő (nem kellene annak lennie) az eltartással.Miután ahol gyerek van, vannak olyan kiadások, amik ha tetszik, ha nem kifizetendőek.E célból adják a családi pótlékot, az iskolakezdési támogatást(már ahol).A beteg gyereket nem lehet magára hagyni, ezért rá 100% a táppénz is.De ezek a támogatások nem a család egyedüli bevételi forrása kellene hogy legyen.Megalapozott háttérbe szabadna csak gyereknek érkezni, ahol nem okoz gondot, hogy két napot késik a családi vagy a gyes(hány ilyen topik indult már, jó ég).Meg ne azért szülessenek a gyerekek, mert amíg gyesen van az anyuka, addig van munkaviszonya, hiszen beleszámít a szolgálati időbe még akkor is, ha egy napot nem dolgozott.Ha meg munkahelyről ment el szülni, akkor addig nem bocsátják el, míg otthon van.Ha kell akár 12 vagy még több évig is.Egyszerűen ezt nem engedheti meg magának az állam és kész.Ezt meg nem lehet leverni azokon az asszonyokon, akik valamilyen okból nem szültek gyereket.És az ok full mindegy.
Nézd meg újra, mit is mondott, mert nem nagyon érted.
Az én zsebemre ne szüljön gyereket senki! Ez a baja a társadalomnak, mindig mindenki azt várja, hogy majd az állam segít...
Ha szerinted ilyen megalázó módon gyermeknemzésre/szülésre lehet bírni embereket, akkor nagyon lenézed a társadalmat.
Aki pedig simán szaporítógépnek gondolja a nőket, az egy szar ember. Ha igazságos az élet, ha nem, egy semmirevaló érzéketlen senki.
Mélységesen felháborodtam ezen a topicon.
Már a gondolat is undorító, amit a mi "honatyáink" kitalálnak.
Kedves Premium fórumtársunk hozzáállása pedig kiverte nálam a biztosítékot. Miből gondolod, hogy a te meglátásod helyes?
Mi van azokkal a nőkkel, akik biológiai okokból nem szülhetnek, pedig nagyon szeretnének? Erre nem gondoltál? Én tartsam el a te gyereked? Meg a másik pár millióét? Mégis mi közöm hozzá? Semmi!
Két gyereket nevelek, nem az enyémek, a férjem első házasságából van mindkettő, de valamiért anyukának nem kellenek. Azonban már a másodikat várja a nyolcsszázadik pasijától. Akkor hogy is van ez??? Ő gyártja a kölköket rakásra, akiket odavág az apáknak, hogy neveljétek, nesze tied?
De én persze adózzak, mert nincs saját gyerekem??
Nincs, mert még nem adatott meg. A jó orvosokhoz pénz kell, de az jelenleg hiánycikk, mert itt ez a kettő, akit iskolázni, ruházni, etetni kell.
Az agyam eldobom, komolyan. Na, ezért nem nézek én tévét, híradót meg főleg. Csak jól felidegesítem magam.
Lentebb valahol egy wikipédia linkbe azt írják,hogy volt/van egy lánya,de nem törődött vele.
Most akkor melyik az igaz?Ezt nem tudom.De végül mindegy is,hogy volr vagy sem...az a nő se volt 100-as.
http://liraiszosszenetek.freeblog.hu/archives/2010/06/27/G yermektelensegi_ado/
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=265387
tényleg nyugi
ő egy elvtársnő, aki valószínű, hogy az írógépével és a telefonjával anno azt dolgozta, hogy titkos jelentéseket írt
most meg kihasználja, hogy 40 év munkaviszony után elmehet nyugdíjba 57 évesen
nem fogjuk tudni meggyőzni akkor sem, ha kitépjük a hajunkat vagy az övét
Mondjuk mondhatnám, hogy tojok rá, mert nem érint, tekintve, hogy mi nem csak reprodukáltunk, hanem "termeltunk" is, plusz egyet. És hogy ne csak egy neműek legyenek, a harmadik lány, tehát ezt is "teljesítettük" bár ez tőlünk tök független.
Mégsem mondom, hogy tojok rá, mert azon túlmenően, hogy én megtettem, ami tőlem tellett a népszaporulatért, nő is vagyok és nő társaim nevében tiltakozom ez ellen a rákosista-ratkóista megkülönböztetés ellen, sőt ha bevezetik, mozgalmat indítok, hogy forduljunk a nemzetközi bírósághoz.Mert ezek képesek a magyar Alkotmányba is belopni ezt az agyrémet, az fix. A helyedben meg marha mélyen hallgatnék és elbujdokolnék, hogy nő létemre pártolok egy efajta kezdeményezést. Tudod mit?! Önként és ünnepélyesen te legyél az első, aki adót fizet.Ugyanis nem arról huhogott a hóbagoly,hogy gyerektelen nők fizetnek, hanem gyereket NEM NEVELŐK.És mivel a te gyerekeid is felnőttek, te se nevelsz már gyereket, így nincs is rájuk kiadásod.Tehát amit eddig más valamire költöttél, sziveskedj mondjuk rögtön az én folyószámlámra utalni, tekintve, hogy én viszont még mindig nevelek gyereket.Téged úgyse ingathat meg, azt mondtad, semmi rendkívüli helyzet, hát akkor légy oly bátyám és fizess. előre is köszi! El ne felejtsd, mert számítok rá, úgy kalkulálom jövőre e gyerekre a kiadásokat, hogy te is beszállsz.Ja, és cserébe nem viheted el, mert nem a tiéd, láthatás sincs, elvégre nem gyerektartást fizetsz, csak hozzájárulsz a neveléséhez, saját akaratodból, elvégre te pártolod ezt az egész agylövést...
Aztán év végén számolunk és akkor mondom majd én neked, hogy nyugi....
ide most vedd úgy, hogy írtam egy csúnyát: beb@*na
remélem lesz valami civil szervezet, ami felkarolja a kérdést és aláírásgyűjtésbe kezd ... azonnal aláírom!
kivanok neked tovabbi sok-sok evet egeszsegben, bekeben, nyugalomban. de hamarabb fogsz te elpatkolni mint e marhasag bevezetese!:))
Kár felhúzni magatokat, hamarabb be lesz vezetve, mint gondolnátok.
Modjuk január 1.
Mindenkinek nyugi.
Azért az borzasztó, hogy egy idióta kivételt eltekintve senki nem támogatja ezt hülyeséget mégis egyesek már ott tartanak, hogy akinek van gyereke annak az állam kinyalja a seggét és egy léhütő aki helyett mások dolgoznak! Azért ez így nem igaz!
Én maximálisan megértem azt is ha valaki minden különösebb ok nélkül, egyszerűen csak nem akar gyereket, nem is kell ezt magyarázgatni, mindenkinek a saját döntése! És való igaz, hogy az ő adó forintjaik is hozzájárulnak pl. családi potlékhoz, az enyémek is hozzájárulnak pl. a nyugdíhoz, amit én sosem fogok kapni az államtól, mégsem utálom az összes nyugdíjast, a munkanélkül segélyekhez, pedig egy percig nem voltam munkanélkülin, mégis elhiszem, hogy van aki átmenetileg rászorul stb.
Magam részéről simán lemondanék a családi pótlékról, ha nem lenne államilag elfogadott a gyerekesek lehúzása! Mert minden gyerekkel kapcsolatos dolog a tápszertől elkezdve a normális, egészséges cipőn keresztül a tankönyvekig irreálisan drága!
Csak arra kérek mindekit, hogy ne sajnáljátok tölünk azt a 2 plusz szabadnapot és a többi eget rengető dolgot, mert viszont ha megöregszünk gyerekesek és gyerek nélküliek is a mostan gyerekek lesznek az orvosok, nővérek, pékek és még sorolhatnám, akik munkájára szükségünk lesz!
Nem gondolom, hogy bármi okunk is lenne egymás esni!
Ne vegyetek egy kalap azzal a réteggel akik valóban nem gyereket nevelnek, hanem csak szaporodnak megélhetési szempontból!
a hetvenes évek közepén születtem
szóval a szüleim a ratkó-gyerekek
én vagyok a ratkó-unoka
az én gyerekem lenne a ratkó-dédunoka
és ezt az ötvenes években hozott döntést még az én dédunokám is szívni fogja, mert nem lesz bölcsi, nehéz lesz bekerülni az oviba, az iskolákba, ahogy nekem is az volt és ahogy az ismerőseimtől is hallom
nem kellene ezt a korosztályt még egy boross-baromsággal is súlytani
Na jol, felidegesitettem magam mar kora reggel.
A ferjem es en mar evek ota probalkozunk es en mar evek ota probalkozunk es nem sikerul a baba. Hormonokkal tomom magam es megsem sikerul.
Az egyetlen vigaszom es oromom most hogy egy nagy nagyaralast tervezunk ami nem 2 forint lesz. Akkor most azt a penzt en adjam oda mert en nem szulok ??? Elmehetnek a busba ....
Meg jo hogy kulfoldon elek es itt nincsennek idiotak de ha otthon elnek most koltoznek kulfoldre, bar szerintem ezt nem vezethetik be mert serti a szemelyisegi jogokat es az EU csak rohog az egeszen egy nagyot. Nem diktaturaban elunk. Van szabad valasztas.
"Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség"
A Ratkó-korszak a Ratkó Anna 1949 és 1953 közötti népjóléti, majd egészségügyi miniszterségének a népesedéspolitikára utaló elnevezése volt. Ez alatt az idő alatt tiltott volt az abortusz, miközben nem volt elérhető semmiféle fogamzásgátló lehetőség, miközben kifejezetten bátorították az egyedülálló nőket a gyermekválallásra és adóval büntették azokat, akiknek termékeny korban lévén nem volt gyermekük. A terhességmegszakítás tilalmát csak 1956 nyarán oldották fel, a gyermektelenségi adót pedig csak az év őszén törölték el.
Anna néni értelmi képességeit jól tükrözte, hogy egészségügyi miniszteri kinevezésekor a professzorok tisztelgő látogatása alkalmával így osztotta azokat, akiknek a munkáját értenie és irányítania kellett volna: „Amit a professzor urak mondtak, abból én semmit sem értettem. Vegyék tudomásul, hogy én textil-technikus voltam, beszéljenek az én nyelvemen.”
Ennyit erről.
Kicsit késve olvastam a válaszodat, de látom, már meglett az info :)
(Én többre is emlékszem, de nem találok nyomokat, lehet, hogy törlésre került, szokás szerint elment abba az irányba a téma, hogy ki miért és hová takarodjon, meg ki szülhet és ki nem...)
nem tolem kerdezted, de remelem nem gond hogy en valaszolok!:)
itt van a topic:
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=262632