Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Víztisztítő- Amway

ancsy19
Létrehozva: 2010. augusztus 4. 13:47

Sziasztok!

 

Érdeklődni szeretnék, hogy van-e valakinek tapasztalata az Amway víztisztító berendezésével kapcsolatban.

A szüleim rendeltek nekünk ilyet. Nem kérdeztek meg előtte, viszont nálunk van már vízszűrő (új építésű a házunk, és beépítettük) és vízlágyító is. Van értelme ezek mellé még egy ilyen készüléknek? 

Kérem, hogy olyanok írjanak, akiknek van tapasztalata. Aki azért fikázza, mert amway, de még nem is próbálta, az inkább válasszon másik topicot!

Várom a tapasztalatokat!

 

Köszi!

  1. 2010. augusztus 8. 19:2551.

     vízben lévő molekulákat gömbölyűvé alakítja

     

     

     

    És hány ilyen übermarhaságot lehetne még emlegetni az MLM-ügynökök kincstárából.

    előzmény:
    banyoc@ (49)
    2010-08-06  17:52
  2. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2010. augusztus 8. 16:5650.

    Nem vakpróba volt...

     

    Kiengedtünk egy pohár szűrt és szűretlen vizet, 10 perc múlva kottázni lehetett a külömbséget.....látvány ,szín, íz tekintetében egyaránt.

     

    Miért beszélsz placebo hatásról? Ha nem voltál ott, ja mert anti vagy, így érthető....

    előzmény:
    antironia (46)
    2010-08-06  13:44
  3. 2010. augusztus 6. 17:5249.

    Egyszer meghívtak egy Zepteres víztisztító bemutatójára, és ott akadtam ki kegyetlenül..

     

    szerencsétlen droidnak -mármint ügynöknek- akinek szemmel láthatóan első előadása volt, megtanították a következő mondatot: "a víztisztító szintén fontos funkciója, hogy a vízben lévő molekulákat gömbölyűvé alakítja, így kevésbé tapadnak egymáshoz, és még hatékonyabban kiszűrhatőek!"

     

    Na itt már úgy gondoltam, hogy nincs mit kérdezni.....

    előzmény:
    antironia (48)
    2010-08-06  14:07
  4. 2010. augusztus 6. 14:0748.

    A konkrét kérdéstől általában eléggé zavarba szoktak jönni... :-DDD

     

     

    előzmény:
    banyoc@ (18)
    2010-08-05  21:16
  5. 2010. augusztus 6. 13:4847.

    ez az ezüst-nitrát tkp. a mai szélesspektrumú antibiotikumok egyik előfutára volt.

     

    Már ma i s  jobb a célzott antibiotikumok használata, szélesspektrumút csak akkor használnak, ha nincs idő kitenyészteni a bacit, mert pl. 40 fokos lázas a beteg, vagy egyéb orvosi indok áll fenn.

     

    Ezt az egész ez-nitr. marhaságot is javarészt a neten terjesztik, magasan képzett (kékestetői MLM-tanfolyam) "szakértők".

     

    Grrr....

    előzmény:
    csutak51 (37)
    2010-08-05  23:14
  6. 2010. augusztus 6. 13:4446.

    Vajon kettős vakpróba esetén is ugyanígy meg tudnád különböztetni a szűrt és nem szűrt vizet?

     

    Tudod, működik ám a placebo hatás....

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (28)
    2010-08-05  22:34
  7. 2010. augusztus 6. 13:4245.

    No te is megetted a parasztvakítást! :-DDDD

     

    paraméterek nélküli puszta állítás, sehol egy tudományos alátámasztás. De olyan jóóóól hangzik. :-D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (22)
    2010-08-05  22:03
  8. 2010. augusztus 6. 11:4944.

    Talán én sem innám, ha olyan a víz ott.

     

    Mindenesetre nem ártana tanácsot kérned, olyantól, aki ért ehhez, -és nem víztisztító-forgalmazótól!- milyen víztisztítót érdemes használnod, az mit szűr ki a vízből, és mit kellene visszapótolnod, ami kellhet a szervezetednek.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (43)
    2010-08-06  11:36
  9. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2010. augusztus 6. 11:3643.

    Nálunk a víz piszokul klóros meg büdös és sárgás színe van neki.

    A tisztítókkal ez megszűnt, kellemes ízű tiszta és szagtalan vizet fogyasztunk, nem tudok mást mondani....

     

    Igyam az ásványi sókkal  a büdös, klóros sárga vizet?

     

    Köszi nem......

    előzmény:
    csutak51 (36)
    2010-08-05  23:05
  10. 2010. augusztus 5. 23:3542.
    Jóéjt! én is:)))
    előzmény:
    csutak51 (41)
    2010-08-05  23:32
  11. 2010. augusztus 5. 23:3241.

    Van pár ilyen infó, mint ez:

    http://www.akademiai.com/content/nt27822r17364u46/

     

    csak keresgélni kell!

     

    Jó éjt, inkább alszom!

     

     

    előzmény:
    banyoc@ (40)
    2010-08-05  23:23
  12. 2010. augusztus 5. 23:2340.

    Na ilyenre gondoltam, hogy füstölő, vagy külsőleg.. de hogy vízben nem , az biztos.

     

    Hát igen, régen a vízcsövek is ólomból voltak...... bele is haltak páran..

     

    Valóban elkeserítő, hogy MINDEN szart el lehet adni!!

    Az ember nem gondolkoznak józanul, mindennel meg lehet etetni őket.

     

    Hülye viccet csináltam egyszer. Szintén valam szar forgalmazására akartak rávenni, és el kellett mennem egy forgalmazóval egy bemutatóra, mint "segéd", mint ígéretes jövőbeli üzlettárs..... Valami csodatisztítószer ami szappan, lemosó, fémtisztító, megminden,-talán még hüvelygomba és terhesség ellen is jó volt:):))))Szóval ezen a bemutatón bedobtam egy hülye mondatot: valahol azt olvastam, hogy az amerikai elnök és a Fehér Ház is ezt a szert használja kézmosásra.... döbbenet, meg minden..... kb 1,5-2 hónap múlva Anyukám mondta, hogy valami szar szappant, vagy mit akartak rásózni azzal, hogy az amerikai elnök is ezt használja, de őt rohadtul nem érdekli ez, Ő marad a Babánál......

     

    Na basszus!!!!!!

    előzmény:
    csutak51 (38)
    2010-08-05  23:15
  13. 2010. augusztus 5. 23:1639.

    tudom, hogy nem nekem írtál, de annyira belemerült itt a dolgokba, hogy megint nem tudom befogni a szám....-kezem-

     

    Szerencsére van kimondottan nitrát mentesítő technológia, a nagy vízművektől az egyszemélyes háztartásig mindenféle méretben. Ennek köszönhetősen sok olyan helyen is lehet használni a kútvízet ahol magas a nitrát tartalom, de egyébként teljesen jó a vízminőség.

     

    csak ugye ez is egy olyan dolog, hogy oda kell rá figyelni.

     

    Nem azért kell nitrátmentesítőt venni mert azt mondja az ügynök/szomszéd/jóbarát/nagynéni stb,stb hogy: a nitrát van a vízben és az mérgező; hanem azért kell ha bizonyítottan magas a nitrát tartalom! bizonyítottan! és ez a kulcsszó.

    Ezer forint körüli összegbe kerül egy ammónia-nitrát-nitrit vizsgálat, és ha rossz az eredmény, akkor azzal együtt kell keresni céget aki nitrátmentesítőt árul. Fél évente érdemes kontrollt csináltatni.. Ennyi.

     

    Egyébként hálózati ivóvíznél nem áll fenn ilyen veszély, szigorúan ellenőrize van minden paraméter.

     

    előzmény:
    csutak51 (36)
    2010-08-05  23:05
  14. 2010. augusztus 5. 23:1538.
    Pestis ellen is használtak füstölőket!
    előzmény:
    banyoc@ (35)
    2010-08-05  22:51
  15. 2010. augusztus 5. 23:1437.

    Amit erről -régebbi topikok miatt- olvastam, az az, hogy az ezüstnitrátot tényleg használták az orvoslásban régen, de miután bebizonyosodott, hogy több a kára, mint a haszna, és jöttek helyette olyan baciölők, amik jobbak, és nem károsak, már idejétmúlt a használata.

     

    Nagy mennyiségben mérgezést okoz, illetve nem ajánlott belsőleg, így az orvosok csak a bőrgyógyászatban, külsőleg használják.

     

    De én is a neten olvasom az infókat.

     

    Azt találom szomorúnak, hogy nálunk bármit lehet állítani, és szinte minden "csodaszert" el lehet adni, mert akad rá vevő.

     

     

    előzmény:
    banyoc@ (35)
    2010-08-05  22:51
  16. 2010. augusztus 5. 23:0536.

    Számtalan helyen, hozzáértők írják le, hogy Magyarország legnagyobb részén nem káros a csapvíz.

    Ezt rendszeres mintavétellel ellenőrzik is.

     

    Ahol káros a víz, ott többnyire a nitrittartalma nagy, azt meg semmiféle víztisztító se szűri ki!

     

    Bár nem kétlem, akadhat olyan hely, ahol a víz élvezeti értéke miatt vesz valaki víztisztító/szűrő berendezést.

    De ha vesz, akkor legalább ajánlott elolvasni azt, amit a fogyasztóvédelem ajánl, vagyis, hogy a berendezés szűrőit cserélje rendszeresen, mert bacik is elszaporodhatnak a berendezésben.

    S jó tudni, hogy a víztisztítók nem csak -az egyébként ártalmatlan- lebegő szennyeződést szűrik ki a vízből, hanem a szervezetnek hasznos ásványi sókat is!

     

    A víztisztítókról volt itt is már jópár topik, infókkal. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (28)
    2010-08-05  22:34
  17. 2010. augusztus 5. 22:5135.

    hát igen, az ezüst-nitrát végülis salétrom savban oldott ezüst.

    Ennek bizonyos eljárással kivett sóit használják azthiszem baktérium ölésre, de vízben biztos, hogy nem, hanem egyéb tárgyakon....

    Bár talán a  háborúban is használtak valami ezüst-nitrát alapú fertőtlenítőt de nem vagyok benne biztos.... hülyeségeket nem akarok írni...

     

    oszt ki tudja, hogy miben hunyt el a szerencsétlen katona....

    előzmény:
    csutak51 (33)
    2010-08-05  22:44
  18. 2010. augusztus 5. 22:4834.

    értem.

     

    Nem tudom, hogy találsz-e olyan készüléket ami tipikusan csak klórszűrésre alkalmas......

    előfordúlt velem is hogy éreztem (talán háromszor az elmúlt 10 év alatt) de kicsit hagytam állni a vízet - kb 10-15 perc- és már nem volt érezhető..

    Hozzá tartozik, hogy nagyon kifinomult a szaglásom, főleg a vegyszerek, kémiai anyagok tekintetében....

    előzmény:
    sanyinak (32)
    2010-08-05  22:43
  19. 2010. augusztus 5. 22:4433.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (22)
    2010-08-05  22:03
  20. 2010. augusztus 5. 22:4332.
    Szerintem nem csak engem zavar néha a víz érezhető klórtartalma. Tudom, hogy az éppen a baktériumok ellen dolgozik (a vízszűrő forgalmazó arra akarta rágfogni a készülékem hibáját, hogy kevés a csapvízünkben a klór). Viszont mégsem kellemes érezni azt - ezért lenne jó közvetlen fogyasztás előtt azt kiszűrni.
    előzmény:
    banyoc@ (29)
    2010-08-05  22:34
  21. 2010. augusztus 5. 22:3831.

    Nem néztem be semmit.

    Azt hiszem nem ismered ezt a víztisztítót. (nem kell hozzá vízszerelő) :))

    előzmény:
    antironia (17)
    2010-08-05  19:52
  22. 2010. augusztus 5. 22:3730.
    Ha beírom a keresőbe az ezüst nitrátot, akkor az első oldalon rögtön a mérgezéssel kapcsolatban találok linkeket. De a wikipedia-n sincs semmi utalás arra, hogy baktériumölőnek használják ivóvízben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (22)
    2010-08-05  22:03
  23. 2010. augusztus 5. 22:3429.

    Mit értesz az alatt, hogy zavaró a klór?? Amikor kinyitod a csapot, fehéres a víz színe, és szemmel láthatólag kiszáll belőle??? merthogy az nem klór, hanem oxigén!!! Magas a víz oxigén telítettsége.

    Az ivóvízben/és az mesterséges fürdővízekben is!/ a klór mértéke 0,5 mg/l lehet. Ezt az értéket a fogyasztónál elenyésző esetben lépi túl. Akkor ha a rendszeren műszaki hiba, csőtörés, vagy karbantartás volt, és akkor muszáj eleve a több klórt tenni a vízbe. Értelen szerüen ez a behatási idő után kimosásra kerül, tehát szinte zéró az esélye annak, hogy a megengedettnél több klór kerüljön a fogyasztóhoz mint amennyi lehet, vagy kell. De ha esetleg megtörténik ez a többlett kevésbé káros, mintha baktérium szaporulat jönne létre a hálózatban. Márcsak azért sem veszélyes, mert a klór illékony és párolog. Tehát hidd el, hogy ez a normális klórmennyiség sokkal kevesebb kockázatot jelent, mint egy rossz vízkezelési rendszer.

     

    Igen, sajnos azt nem mondják el eladáskor, hogy milyen feltételek mellett, milyen gyakran kell szűrőt cserélni -merthogy minden típusnál ez más-más/...... és bizony ez komoly baj.

    előzmény:
    sanyinak (25)
    2010-08-05  22:18
  24. Torolt_felhasznalo_978881
    Torolt_felhasznalo_978881
    2010. augusztus 5. 22:3428.

    Kellemes íze van a víznek, meghát csak tisztul valamit a szűrőkben.....

     

    előzmény:
    csutak51 (26)
    2010-08-05  22:20
  25. 2010. augusztus 5. 22:3127.

    A víztisztítókról -vagyis a feleslegességükről- is van bőven infó a neten!

    Teszt is van például.

     

    Itt keresgélhetsz még infókat, van néhány topik

    a víztisztítókról!

    IS!

    előzmény:
    ancsy19 (1)
    2010-08-04  13:47

Címlap

top