Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kedves tárgyaink...
Kedves Barátok, Ismerősök és Ismeretlenek!
Egy másik topicomban tette fülembe a bogarat egyik barátnénk - nevezetesen Liventa - hogy az általunk régóta őrizgetett, takargatott kedves tárgyainknak illetve az új szerzésű szép dolgoknak nyissak egy topicot.
Teszem ezt annál inkább is szívesen, mert sokszor mutattuk meg egymásnak büszkeségeinket (szép, régi könyveket, újságokat, falvédőket csipkéket, porcelánokat, stb.) "OFF"-olva ezzel az eredeti témát.
Ezzel a topic-kal most lehetőséget és teret szeretnék adni mindenkinek, akinek kedvenc tárgyai vannak - és kinek nincsenek??? - a megmutatásra.
Szeretettel várom a képeket...
Éva
Nyitásul egy régi családi képünk másolata:
Most látom - az előző hozzászólásom nem is érkezett meg
Szóval, Liventám és kedves többiek!
Sajnáom, hogy nem, vagy ritkán jártok erre - és szeretném, ha hoznátok a ti szépséges tárgaitokat is!!!
Várom szeretettel
Eredetileg akartam írni, hogy gyorsan hoznék "összefoglaló" dolgokat...
Ezek voltak az előző hsz-ban.
Nem tudom, hogy ezek voltak-e már!?
Az én "gyűjtögető életmód"- om eredményei...
Szia, Évám -- egyik "textilnemű" szebb, mint a másik!!!
Térjek kicsit magamhoz 2 lakásfestés között (a "fenti" lakásból már lábalok kifele, már ami a "mindent kimosva-lemosva-megmosva" és kissé másként helyrerakást illeti), előkapom nagybatár fotómasinámat és kedvenc textiljeimet + a remélhetőleg holnap beszerzendő újabb kedvenceimet lekapom és hozom ------ hátha még erre téved valaki rajtunk kívül is...
Magyar Nyelv - FB-os oldalának fotóztam - (Hagyományőrzés album)
I. rész
Örülök, hogy tetszik!
Lizám, várom a képeket!
Évám, ezek eszméletlenül gyönyörűek! Nagyon különlegesek, még hasonlót sem láttam soha. És a porcelánok is szépségesek -- valóban nagy kár, hogy a madár is ritkán téved erre.
Mostanában is látogatom a közeli bolhapiacot és persze, hogy nem térek haza üres kézzel. Szétnézek, mit érdemes lefotóznom és fölraknom -- nem annyira értékesek v. különlegesek, inkább jópofák az újabb szerzeményeim.
Szia, Éva!
Mindent visszanéztem áprilisig, nagyon gyönyörű és érdekes kedvenceket hoztatok Liventával. Nekem is vannak még kedvenceim a tavaly bemuatatottakon kívül, csak nem jutok el a fotózásig és felrakásig... Megpróbálom pótolni.
Szép vasárnapot!
Anka
Nézzétek!
Valami csoda, amit a barátnőm birtokol...
Ezekben ringatták őt 70 évvel ezelőtt..............>
Ugye, milyen szép és különleges?
Lányok!!!
Merre jártok?
Kedves Lányok!
Igazán-igazán sajnálom, hogy már nem jártok erre Tényleg szomorú vagyok.
Olyan szép dolgokat hoztatok, és úgy szerettem nézegetni, hogy másoknak milyen szépségei vannak...
No, hát gondoltam, még megmutatom - rég óta fájt rá a fogam, most anyukám nekem adta ezt a 3 kis sárközi mintás terítőt
Szeretettel várom, hogy ti is gyertek és hozzatok valami látnivalót
Üdv- a topicgazdi: Éva
... és még: mártásos csészék...
Az utolsó pedig a nagyszüleim "cukrosbögréje"
No - már ennyit
Hamarosan újra itt...
Mára néhány tányér:
1-2. örökség...
3-4. Sári lányom 2. és 4. osztályos vizsgamunkája -> csak kézzel festett...
Szió Lányok!
Ezt még Liddytől kaptam, amikor nála jártam......................>
Nem tudom, hogy anno mutattam-e, de most itt egy aranyos rámhagyott darab... /1.kép
... és nézzétek, mit találtam egy 2011. decemberi aukciós katalógusban /2.kép :
(sosem gondoltam volna, hogy ez valami "rendesebb" darab )
Helykihasználás végett még ...
Egy mai készítésű (márványporos-kerámia) kisveréb - én nagyon szeretem/ 3.kép
Abszolute mai - ajándékba kapott - mű (Págyi Zsóka alkotása) / 4.kép
Jaj, de gyönyörűségesek! Ismételj csak bátran, már elfelejtettük a korábban felrakottakat, pedig érdemes visszanézegetni.
Köszönöm szépen!
Hát - nekem könnyű volt összeszednem ezeket a hollandus porcelánokat, mert élt kinn rokonunk... (Sajnos azóta meghalt, de a szép tárgyakban őrzöm az emlékét.)
Ha lesz kicsit több időm, akkor átnézem, miket mutattam eddig, hogy ne ismételjek...
A kedvedért hoztam még "kéket" ...........>
(most direkt a gyümölcs motívumosakat)
Remélem, még ezek nem voltak!
A kék-fehér porcelánt és fajanszot még akkor is szeretem, ha a legegyszerűbb darab (mint az én hétköznapi tányérjaim), a hollandot meg különösen -- de ezek a tieid azon belül is extra-különleges darabok. El is határoztam, hogy gyakrabban fogom látogatni a közeli bolhapiacot és vadászok rájuk; egyelőre csak egy pár apró papucskám van a tányéron kívül (majd fotózom).
Jaj, imádom ezeket a meleg földszíneket -- ott mutatják is, hogy a poloska-szerű bogarakat hogyan paszírozzák szét és már festhetsz is élénk vöröset.
Nagyon gyér a mexokói felhozatalom; majd mutatok még 1 kis ezüstkupát, amit egy ezüstbányában nyertem... és néhány kisebb kerámiatárgyat -- nem igazán értékesek, piaci holmik.
Szőttest kellett volna beszereznem, de késő bánat -- tán egy bolhapiac rongyai között rálelek még egy darabra...
Csináltam egy pár képet néhány tárgyról még, majd szépen lekicsinyítem és "adagonként" hozom...
Itt a holland izelítő:
Erről jut eszembe: a csészegyűjteményemben is van egy dél-amerikai darab (Peru)... húgomék hozták.
Íme:
Hát ezek szuperek, Liza! - a mexikói cserepekre értem. Nagyon jó, hogy ilyen helyekre eljutottál( Öööö - talán kicsit sárgulok is )
Miilyen érdekeset hoztál még onnan? Nincs valami jó kis mutatni való még?
Mellesleg a tükrödnek is olyan indián kinézete van. Legalább is nekem annak tűnik.
Jogos a kérdés, Vorii.
Ez egy 29 x 24 cm méretű -- micsoda is? Mondjuk tükör, aminek a keretét ezek a kis kazetták képezik. Falra akasztva "viselem", a hátulján is látszik, hogy jó régi lehet, és biztosan nem Európában készült az autentikus kicsi festmények alapján. Majd próbálok róla ügyesebb fotót készíteni.
Mondtam? A közeli város bolhapiacán a földről szedtem föl és kemény 800 forintot adtam érte... Imádom!
A mellékelt cserépdarabkákat pedig Mexikóban szedtem össze piramisok tájékán a földről.
Liventám - bocsánat, ha tudatlan vagyok - mit ábrázol az első 2 kép?
A nagyságot nem nagyon érzem... az első tippem képkeret volt, a második meg tükörkeret... Mi ez valójában?
MInden esetre köszönöm szépen, hogy élesztgeted a topicot!!!
A delfti tányérod nagyon tetszik, ha lesz egy kis időm holnap, akkor előkeresgélek hollandus dolgokat én is.
Én pl. legalább hetente benézek, csak nem tudtam újabb fotókat hozni, annyi más problémám van.
Minden "kedves tárgyad" nagyon szép!!!
Évám, gondolod, hogy benéz még ide hozzánk valaki?
Pedig milyen csodás az a levesestál! És biztosan érdemesek az újabb szerzeményeink is a közszemlére és közös örvendezésre...
Minden kedves "Betévedőnek" áldott húsvétot kívánok!
Szeretettel a topic gazdája: Éva
Szia, Anna vagyok, nem Aranka.
Hétvégén megcsinálom a svéd bögréről a fotót, inkább csésze az...
Nagyon szép a táblád!
Szia Anka!
(Te nem Aranka vagy véletlenül?)
Minden Arankának boldog névnapot!!!
Hűűű - jó! Kérjük a bögrefotót!
... és MINDENKINEK - aki csak erre jár:
Hozzatok még szép tárgyakról képeket - biztosan akad a ház körül még jópár!!!
Ezt még karácsonyra kaptam, nagyon kedves tábla...
Vorii, látom, a lányokkal már tökéletesen összeraktátok a gyönyörű tálad származását. A feliratot látva én is svédre tippeltem rögtön. Érdekes, manapság a svédek a nem díszes, egyszerű formákat kedvelik. Párszor jártam kint (bár nem a királyi palotába nem léptünk be, gondolom, ott lehetnek iéyen tálak), s jut eszembe, van egy kortárs svéd zöld bögrém is, majd lefotózom.
Körülnézek még a lakásban is.
http://www.rorstrand.se/
Esetleg ez.
Nem tette be a linket a wikipédiából, de a gyár (manufaktúra), ahol készítették Rörstrand. 1726-ban alapították. Ma is működő gyár.
A tál maga nagyon régi egyébként.
... talán most???
Igen, helyes.
Itt még lehet egy kicsit nézegetni a munkáikból:
http://www.konsthantverkscentrum.se/medlem /Lena-Willhammar
Hmmm - jól feltettem a kérdést, aztán nem hagyott nyugodni.
(csak a fotók kedvéért néztem meg a talpát, aztán kezdte fúrni az oldalamat)
Próbáltam utána kapirgálni - és hát:
Szia! Rágugliztam és (szerintem) ez egy svéd kerámia, a Wanas-kastély és szoborpark képzőművészeti boltjából (??? ha van ilyen :D )
http://www.wanas.se/lang/en/ de pocsék az angolom (is), úgyhogy csak tipp :
Azért nagyon kíváncsi lennék, hol készülhetett...?
Ennyi támpontom van.............>
Esetleg nektek nincs ötletetek???
Komolyan mondom, szomorú vagyok, hogy ez a topic ilyen csöndes lett!!!
Szép dolgokat osztottunk meg egymással virtuálisan..
Sejtem, hogy még sok minden van itt-ott, ami érdekes lehet így a "köz" számára.
Gyertek újra és hozzatok még szép tárgyakat!
Most én is rájöttem, hogy ezt - bár már tavaly itt volt - nem mutattam meg nektek.
Régi, majolika levesestál...................................>