Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Borzalmasat álmodtam

netti40
Létrehozva: 2010. július 5. 13:46
Ha valaki tudja, mit jelent a következő rettenetes álmom, megköszönöm, ha megírja, mert nagyon nyugtalanít. Sétáltunk valahol a férjemmel, amikor a kisebbik lányunkat elrabolták, és még rajta kívül egy felnőttet, és egy 15 éves, sérült gyermeket. Az emberrabló egy kolléganőm felnőtt lánya( akivel semmilyen kapcsolatom nincs, soha nem szoktunk találkozni). Azonnal telefonáltunk a rendőrségre, megindult a hajsza. Egyszercsak telefonáltak a rendőrségről, hogy menjünk be hozzájuk. Amíg beértünk egy szobába, mindenki részvéttel nézett ránk. Én már akkor éreztem, tudtam, hogy a kislányom már nem él... Borzalmas volt. A rendőrnyomozó (aki a valóságban egyik ovis társa a lányomnak, és egyébként nem rendőr) mély részvéttel a szemében közölte, hogy az emberrabló minden túszt megölt, kivéve a fogyatékos gyermeket, majd pedig magával is végzett.  A fogyatékos sérült gyermek és  családja a valóságban jó ismerősünk.Szerencsére felébredtem... Megtud ebből valaki valamit fejteni?
  1. 2017. május 19. 06:2639.

    Álmainkban előjönnek szorongásaink, fel nem dolgozott indulataink, melyeket akkor szőnyeg alásöpörtünk. Ezt a mostani álmodat úgy tekintsd , mint egy öngyógyító folyamat részét, ne keres  benne konkrét üzenetet. Valamilyen gyermekért való szorongás fejeződik ki, amely a mai életben gyakori bennünk . Ez a szorongás addig egészséges, ameddig óvatosságra int, felelősségre a kor veszélyeivel szemben . Ahogy ezt meghaladja , már gátja lesz az alkalmazkodásnak, túlzott óvatoskodás a saját felelősségvállalás kialakulásának gátja  lesz gyermeked életében . Öreülj a roszz álomnak ,és szeretettel éld tovább életedet családoddal .

  2. Torolt_felhasznalo_229041
    Torolt_felhasznalo_229041
    2017. május 19. 05:5138.

    Nem  ertem,  hogy ti  ott M-orszagon  nem  tanulta'tok a  suliban,  hogy az  ALMOK  az  agynak  az  urule'kei......  ?   Aki  nem  almodik,  az  megbolondul.


    Csak kakaljatok  (PARDON) szepen  es  nyugodtan  minden  e'jjel..........  utana,  masnap,    jobb  napotok  lesz!!!


     

  3. 2017. május 18. 22:3737.

    bocs ez egy tök régi hozzászólás volt, de nem vágtam le:)

    előzmény:
    frinzy (36)
    2017-05-18  22:35
  4. 2017. május 18. 22:3536.

    szia netti,


    szerintem maga az, hogy a veszély ember és az igazságszolgáltatás képviselője szintén az - ez egy szociális helyzettől való félelmet rejt magában. én úgy vettem észre, hogy a halál az álmokban nagyon ritkán jelent valóban halált, inkább visszafordíthatatlan tragédiát, helyzetet jelent.


    nekem így kívülről az jön le, hogy a lányoddal kapcsolatban vannak félelmeid, hogyan fogja megélni a szociális helyzeteket felnőttként, mi lesz belőle stb. azért gondolom ezt, mert a fogyatékos gyermek túlélte az esetet - neki nem kell ezekben részt vennie, egy fogyatékos ember adott szociális helyzettel indul és nagy valószínűséggel végződik, az ő helyzetük felfogóképességeik, fizikai hátrányaik miatt általában változatlan, míg dolgozóképes emberek sok küzdelmen mennek át életükben és sok akadályt kell átugraniuk.


    beszélgettél a lányáról mostanában a kolléganőddel? milyen érzéseket keltett a vele kapcsolatban kapott információ? mert mintha attól félnél a te lányod is hasonló sorsra jut. negatív jövőkép számodra amit képvisel?


    a rendőrnyomozó személye pedig egy ismerős, aki pozitív, biztonságot sugárzó érzést kelt benned, valószínű a viselkedésével, vagy a szülei stb.

  5. 2017. május 15. 13:1235.

    tudom, hogy ez hogy hangzik, úgyhogy kicsit félve írom ezt le, de nektek nem volt még olyan, hogy álmodtatok és mintha nem a ti álmotok lett volna? mintha csak "vendégszerepelnétek"?


    fél éve kétszer volt olyan rémálmom, mintha "rám küldték volna"


    ez is ugye egy érzés, megmagyarázni nem tudom szavakkal.

  6. 2016. március 10. 12:4234.

    Sziasztok! Aki ért ezekhez,kérem segítsen!!


    Arra riadtam fel ma 4:20 fele hogy le akarnak szurni,de leirom részletesen!


    Az egész álmom érdekes volt,valamiért egy gyertya volt a szoba közepe fele,egy nagy magas,aztán benyitott anya és mondott valamit majd becsukta az ajtót,feküdtem ugyanúgy az ágyon,mint való életben.Hirtelen egy árnyékot látok a gyertyafényben. Egy olyat,ami sétál,és nagyon megijedtem.Aztán oldalra nézek hogy mi az,és egy nőt láttam,mondhatni ronda és már úgymond öreg is volt,és közeledett felém miközben én feküdtem és valamiért harangszót is hallottam és hangosan kezdett el dobogni a szívem és nagyon gyorsan(nagyon élethű volt,azt hittem a valóság!!!) majd amint a nagy kés hozzá ért a szívemhez,felriadtam! Ez mit jelent?? Valaki tud segíteni??

  7. 2010. július 12. 16:1133.
    Köszönöm a választ.
    előzmény:
    indigókék (32)
    2010-07-08  18:43
  8. 2010. július 8. 18:4332.

    Kedves Neti !

     

    Először is tudd, hogy minden álmod rólad szól elsősorban. Az álomban elrabolt gyermeked a Te gyermeki éned eddigi megnyílvánulásának lett vége, hiszen eltünt az életedből,majd megölték. Az elrabolt felnőtt jelöli,hogy felnőtt gondolkodásod okozta ezt. A sérült gyermek marad meg, ami azt jelenti ,hogy gyermekséged meg kell gyógyitani új gondolkodással, új hit rendszerrel, hogy feltámadj, hogy élet képes legyél, az új világban ami 2012-vel veszi kezdetét

    A rendőrség mindig a törvényt jelenti az álomban, de az isteni törvényt, tehát ezt az üzenetet a szívedben élő Istentől kaptad aki figyelmeztet, hogy eljött a munka ideje.

    üdvözlettel

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  9. 2010. július 6. 11:2831.

    Szia!

     

    Mit tudsz az "emberrabló" lányról? Lehet életed azon aspektusád nem éled meg, amit ő képvisel, mindezt vetítve a saját lányodra (van valami olyan dolog, ami nem működik közöttetek, vagy problémaként jelentkezik, pl betegség, egyéb tulajdonságok tekintetében?).....

    Egyébként az álmainkat csak saját magunk tudjuk "megfejteni", mert a tudatunk üzen éjszakánként egy olyan szimbólumrendszerrel, ami csak nekünk hordoz információt.

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  10. 2010. július 6. 08:1230.

    Jó, hát felőlem elfelejtheti...Söpörjünk mindent a szőnyeg alá, lélek nincs is, a lélektan egy baromság...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807121 (26)
    2010-07-05  17:17
  11. 2010. július 5. 19:0929.
    Mindenkinek köszi a választ, igyekszem nem gondolni az álmomra.
    előzmény:
    genie (3)
    2010-07-05  13:56
  12. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2010. július 5. 18:3628.
    Úgy érzem nem csak Krúdyról írtam, de felszólításod parancs.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807121 (27)
    2010-07-05  17:19
  13. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2010. július 5. 17:1927.

    Krudit flejtsuk mar el , mint alomfejto szakirodalmat. maga irta valahol, hogy az Alomfejtes konyvet azert irta , mert penzhiannyal kuszkodott es annak semmi, de semmi koze a valosaghoz,

    Igaz ,mint irta, maga sem hitte, hogy akkora sikere lesz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (25)
    2010-07-05  17:01
  14. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2010. július 5. 17:1726.

     Hagyjuk mar ezt a Freud igy, Freud ugy az egy hermeneutikai vonal.

    Akkor posztstrukturalizmust Freud meg nem ismerte fel. Freud sem tudott valaszt adni a remalmokra. talan  a remalom szerinte egy   onbuntetes fajta.

    Jung meg azt mondta, hogy remalomban napkozbeni sikeresen legyozott szorongasainkkal  kuzdunk. /arnyekszemelyiseg/ Adler mar pozitiv tulajdonsaggal ruhazta fel a remalmot, es azt mondta, nem egyeb mint egyfajta pozitiv rahangolodasunk  a kovetkezo napra. Majd masok azt mondtak , hogy a remalmok eletbevagoan fontosak, amik egyfajta intejualanyaink. Masok meg azt mondtak, hogy nem egyeb mint egy „elektrosokk”, ami arra kell, hogy felebredjunk. Na es meg hol vannak az alom es  szimbolumterapia/szimbolunfejtesben hivok nagy hadanak konyvtarnyi irodalma.

    Aludjon ra egyet es felejtse el!

    előzmény:
    Whippy (24)
    2010-07-05  16:05
  15. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2010. július 5. 17:0125.

    Nahát, minden hangulatjel kék keretbe került. jééééé!!!!

    Na, azt akartam írni, hogy biztosan nagyon félted a gyerekedet, a többinek szerintem nincs jelentősége. Én egyszer azt álmodtam, hogy a kolleganőmmel a mexikói őserdő fölött lezuhantunk repülőgéppel, katonák kerestek kutyákkal, és ahogy lapultunk az aljnövényzetben, még a katonai bakancsokat is láttam elrohanni.

    Aztán jött egy fűszoknyás feketehajú benszülött lány, és  intett, menjünk vele. Egy faluba vezetett, ahol valami szertartás folyt, egy kör alakú kolosszeumhoz hasonlatos helyen. Leültünk a padra, lent egy varázslóféle pörgetett a feje fölött  a hajánál fogva egy  koponyát, aminek hosszú haja volt, és ezt hozzám vágta. Erre ébredtem. Most ebből mit lehet megfejteni? nem láttam ilyen filmet, nem olvastam ilyesmiről, de te minden pillanatban láthatsz, hallhatsz emberrablást, élőben , vagy filmen. Az álmok nagy hatással vannak a másnapunkra, mert nagyon valósnak tűnnek,ezért is próbáljuk mindig megfejteni. Egyébként múlt héten egy medvével álmodtam, Anyósom, és Krúdy szerint nyereményt jelent, jelentem nyeremény volt, de nem nekem. Igaz az nem volt az álmoskönyvben, hogy ki nyer, aki álmodja, vagy más.

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  16. 2010. július 5. 16:0524.

    Pl. íme egy számomra mérvadó vélemény:

     

    "Freud szerint az álom a tudattalanba vezető királyi út."

    előzmény:
    Wmelone (21)
    2010-07-05  15:26
  17. n_s
    n_s
    2010. július 5. 16:0123.
    Szerintem nincs jelentése. Én is szoktam régen ilyen borzalmasakat álmodni, de nem gondoltam, hogy van üzenete.
    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  18. 2010. július 5. 15:4022.
    Az a helyzet, hogy ez egyrész ugyan a saját véleményem, de azért biztos lehetsz benne, hogy nem én találtam ki. Nem hiszem, hogy találsz olyan pszichológust, pszichiátert, akinek a véleménye megegyezik az itteni nagy többség véleményével...
    előzmény:
    Wmelone (21)
    2010-07-05  15:26
  19. 2010. július 5. 15:2621.
    Jó, akkor légy biztos benne, de ne várd el, hogy a nagy többség egyetért veled..
    előzmény:
    Whippy (20)
    2010-07-05  14:50
  20. 2010. július 5. 14:5020.
    Abszolute nem értek veled egyet. Az álmokat értelmezni kell, nem elfelejteni...Főleg nem egy ilyen álmot. Biztos vagyok benne, hogy fontos üzenetet hordoz....
    előzmény:
    Wmelone (13)
    2010-07-05  14:16
  21. 2010. július 5. 14:4819.

      Látod, Télapó, álmod igazán jól értelmezhető.

      A halál az álomban mindössze változást jelent. A gyermek kiküzdötte - Veled karöltve - változásodat. Hogy elfogadd őt, és sikerült. Jó ilyen igazi sikertörténetekkel találkozni. Gratulálok. Biztosan sokat változott melletted a kapott gyermek is - jó irányba, szeretetteljes emberke lett belőle, kiheverte a szülők válása okozta traumát.

    előzmény:
    Télapó*** (14)
    2010-07-05  14:17
  22. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2010. július 5. 14:4218.
    "almomban kat macska voltam es jatszottam egymassal"
    előzmény:
    cendrillon (16)
    2010-07-05  14:29
  23. Torolt_felhasznalo_443625
    Torolt_felhasznalo_443625
    2010. július 5. 14:3817.

    Ha az álmod arról szól, hogy valakit, akit nagyon szeretsz -elvesztesz, az azt jelenti, hogy rettenetesen félted, hogy mindig magad mellett akarod tudni, hogy azt gondolod, csak melletted lehet biztonságban. Magyarul: nem tudsz töle elszakadni, nem bizol meg benne. Hogy ö is tud úgy dönteni, hogy az jó legyen.

     

    (Pl. sokan, akik szerelmesek, elöbb-utóbbilyesmit álmodnak, hogy a kedvessel történik valami. )

     

    Tudatosan kezdd el elengedni.

     

    Ezt nekem is pszichológus mondta.

     

     

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  24. 2010. július 5. 14:2916.

    A véleményem következik:

    Az álmainkban a szereplők is mi magunk vagyunk. A lányod tehát nem a lányod, hanem te magad vagy. Elrabolt gyerek - te magad vagy, aki nem tud védekezni valami rossz ellen. Nincs valami bajod amúgy? Nem nyomaszt valami? Reménytelenül szemét kolléga? Elmaradt hiteltörlesztés? Árvíz? A gyerek túl önálló, már nem vagy annyira benne az életében, mint régebben?

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  25. Torolt_felhasznalo_898390
    Torolt_felhasznalo_898390
    2010. július 5. 14:2015.

    Én igen.Azt, hogy túl sokat ettél vacsorára..

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  26. 2010. július 5. 14:1714.

    Vannak olyan álmok, amelyeknek van valóságtartalma, visszautalhatnak az emberben éppen játszódó lelki folyamatokra ... és vannak olyanok is, amelyek össze-vissza zagyvaságok, épp azért álmodik olyat az ember, mert pl.előtte nézett egy horrorfilmet.

     

    Amikor én összekerültem a jelenlegi párommal, nagyon tartottam attól, hogy milyen lesz majd a kapcsolatunk az előző házasságából született gyerekével, az elején nagyon nehezen jöttünk ki, sok idő kellett az összecsiszolódáshoz. Akkoriban rendszeres rémálmom volt, hogy egy gyerek meg akar ölni. Meséltem róla a páromnak, nem igazán foglalkozott vele elsőre, de mivel tudta, hogy épp milyen helyzetben vagyunk és azt is, hogy nem vagyok egy ilyen álmodós fajta, figyelni kezdett. Az utolsó ilyen álmomat épp elcsípte. Azt álmodtam, hogy egy gyerek settenkedik körülöttem és hátulról le akar szúrni. Kiabálni akartam, de alig jött ki hang a számon. Párom mondta, hogy félelmetesen suttogtam és tapogattam őt, hogy "itt a gyerek". Akkor felébresztett, biztonságot adott a közelsége ... és soha többet nem álmodtam ilyet.

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  27. 2010. július 5. 14:1613.
    Ha a múltról szól, akkor meg méginkább hagyni kellene..Ha valaki álmodik, akkor persze hogy a múltról tud egyébként is álmodni és nem a jövöröl.. A megtörtént, vagy olvasott , látott , tanult dolgokat ötvözzük az álmainkban és a bennünket foglalkoztató gondolatokat és teljesen irracionális dolognak ötvözzük össze. Az ilyen álmok napokig nyomaszthatnak bennünket, de elfelejtjük öket és így a jó. Nem kellene ezt szerintem kutatgatni, hanem legközelebb nyugodtabban aludni.. A lázálmaink is szörnyüek szoktak lenni..Pl. engem mindig körbebetonoztak és álltam középen..Kutatgatnom kellett volna miért? Ugyan..
    előzmény:
    Whippy (12)
    2010-07-05  14:09
  28. 2010. július 5. 14:0912.

    Nem értek egyet az elöttem szólókkal...

    Ha te jelentősnek érzed, ha benned ilyen erős érzelmeket keltett, akkor ez biztosan egy fontos álom.

    Hogy mit jelenthet, arról fogalmam nincs, de még olvasni is rettenetes volt.
    Azért annyit megjegyeznék, hogy az álmok legtöbbször nem a jövőről, hanem inkább a múltról szólnak...

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  29. Torolt_felhasznalo_321283
    Torolt_felhasznalo_321283
    2010. július 5. 14:0911.

    Nem hinném, h ennek az álomnak van rejtett üzenete.

    Mindenki álmodik ilyen dolgokat, nyomasztó tud lenni, de ne hagyd, h ez töltse ki a gondolataidat.... 

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  30. 2010. július 5. 14:0310.

      Azt gondolom, hogy semmi jelentősége sincs ennek az álomnak, Netti.

     Mindössze arról van szó, hogy a televízió teletömi a fejeket a rémesebbnél rémesebb filmekkel.  Mind hasonló, szinte kivétel nélkül mindegyikben a félelem és a kegyetlenkedés a főszereplő. Ettől aztán nappal is nyugtalanná válunk,  esetleg türelmetlenné, s fogalmunk sincs, mi okozza; éjjel pedig megálmodjuk a filmeket összesűrítve, újra átélve, sőt, jobban megszenvedve,mert álmunkban életünk összefonódik vele. 

      Elhiszem, mielőtt mondod, hogy keveset nézed a televíziót - mindenki keveset nézi, csak annyit, amennyi szabad ideje van -, de egyetlen ilyesféle műalkotás is becsusszanhat tudattalanunkba, ami aztán éjszaka visszaböfögi.

      Én, mostanában, elég sokat nézek tévét, mondom is magamnak, hogy vissza kellene szokni a könyvekre. Igaz, a két nag kereskedelmi csatorna rémmeséi helyett inkább romantikus filmeket keresek, de azért beugrik egy-egy túszdráma is. Kivonni magunkat a kor hatása alól, lehetetlen. A kereskedelem ontja a házmozikat, s hogy milyen számban  fogynak,  jelzi a tévés szokásokat.

      Rémes álmodat tudd be ennek a hatásnak, egészen biztos, hogy semmiféle jövendölő funkciója nem volt, és hogy életeteket legfeljebb a tévé szennyáradata veszélyezteti. 

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  31. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2010. július 5. 14:039.
    Nem is beszelve arrol, hogy az ember ilyen hosszualomra nem igen emlekezik= a visszamondasnak lehetnek ebredes utan kepzelt kepei is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898389 (7)
    2010-07-05  14:01
  32. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2010. július 5. 14:018.

    Milyen konyv, krimi,  hir befolyasolhatta az almodat? Mitol, felsz, vagy miert feltesz valamit, valakit?

     

    gyerekkorodban milyen volt az edesanyadhoz fuzodo kapcsolatod?

    Sok oka lehet az almoknak.

    Kar emiatt akar hypnozist kerni vagy un kokler alomfejtokhoz indulni.

    Tedd tul magad rajta!

    Termeszetesen, ha ez majd rogeszmesen gyotorni kezdene, valoban szakembert kell keresni.

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  33. Torolt_felhasznalo_898389
    Torolt_felhasznalo_898389
    2010. július 5. 14:017.

    Miért kéne minden álomnak jelentenie valamit? Honnan tudná egy vadidegen, hogy mit jelentenek az álmaid? A múltkor én is három ismerősöm haláláról is álmodtam, mégsem rohantam fűhöz-fához (nlc-hz, te jó ég!!) hogy mit jelenthet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  34. 2010. július 5. 14:006.
    ..mindent..elütöttem a szót
    előzmény:
    Wmelone (4)
    2010-07-05  13:58
  35. Torolt_felhasznalo_750339
    Torolt_felhasznalo_750339
    2010. július 5. 13:595.
    Szerintem ez az álom semmi különöset nem jelent: egy kiadós vacsora, egy túlhajszolt nap lehet az oka.
    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  36. 2010. július 5. 13:584.
    Mit jelent? Talán rosszul feküdtél, vagy sokat ettél vacsorára, az is lehet keveset..Sokminent álmodunk, rosszat és jót. Mixeljük azokat a dolgokat amelyeket már láttunk, hallottunk, vagy ami foglalkoztat bennünket. El kell felejteni, mert tapasztalatból tudom hogy nincs jelentöségük..Én is sokszor álmodtam már borzalmasat és örültem neki, hogy csak álom volt..
    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  37. 2010. július 5. 13:563.

    Kár foglalkoznod az álmoddal.

    Ne gondolj rá. Én a helyedbe lehet hogy le se írtam volna. Ezzel is rögzítetted!

    Az a legjobb ha elfelejted. Te mit gondolsz? Jó hogy most emészted magad?

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46
  38. 2010. július 5. 13:522.

    Mielött meg hosszutavu következteteseket vonnal/vonatnal masokkal, felejtsd el gyorsan az almodat!

    Rossz volt, elhiszem, de ne göngyöld tovabb es föleg ne hagyatkozz nlc-s spekulaciokra!!!

    Szervezze egy jo programot delutanra!

    Szep napot!

    előzmény:
    netti40 (1)
    2010-07-05  13:46

Címlap

top