Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Baba-Mama kuponok cseréje

Yetta
Létrehozva: 2010. május 30. 10:19

Sziasztok!

 

Ebbe a topicba lehet írni mindenféle Baba-Mama kupon cserét. Sok féle kupon van, ami specifikusan a kisbabásoknak szól, ezért gondoltam arra, hogy itt jobban megtaláljuk egymást.

Gyertek, cseréljünk!

  1. 2013. december 2. 11:56737.

    Sziasztok!

    Elevenpark játszóházba van ingyen gyerek belépőm, egy fizető felnőtt kíséretébenlehet felhasználni. Elcserélném szívesen, ajánlatokat priviben várok.

    Köszönöm!

  2. 2013. november 17. 21:26736.

    Az alábbi DM kuponokat elcserélném. Amit cserébe szeretnék Pampers popsitörlő kupon, Libero pelenka kupon (5-ös méret), Milumil Junior gyerekital kupon vagy válaszborítékért is odaadom.

    Beváltható: 2013.11.30-ig.

    Lenor öblitő 2 -féle 2 liter 1.099.- helyett 824.-

    Naturland Fekete nadálytő krém 2in1 100 ml 1.399.- helyett 1.049.-

    Soft C-vitamin tabletta 30 db 1.199.- helyett 899.-

    Dove pumpás testápoló 2 -féle 400 ml 1.499.- helyett 749.-

    Gillette Fusion Proglide borotvakészülék 1 betéttel többféle 5.899.- helyett 4.424.-


    Beváltható: 2013.12.31-ig.

    Eleuthero Ginseng zöld tea 20x2,3 g 899.- helyett 449.-

    Herbária filteres borsmentalevél 25x1,5 g 429.- helyett 214.-

    Béres ProBio 6 kapszula 10 db 999.- helyett 499.-

    Dr. Stomi comfort pezsgőtabletta 10 db 599.- helyett 299.-

    Biopont bio tejcsokoládés mazsola 80 g 439.- helyett 219.-

    Márka-Joker 15% minden Das gesunde Plus termékre

    Márka-Joker 25% minden BioCo termékre

    Márka-Joker 25% minden Actival termékre


    Beváltható: 2014.06.30-ig.
    Milupa Junior natúr gyerekital 1 ill. 2 éves kortól 600g -400.- kedvezmény
    Libero Baby Soft pelenka mini és midi méret -350.- kedvezmény

    Beváltható: 2014.08.31-ig.
    Milupa Junior gyerekital 12 hónapos kortól 600g -400.- kedvezmény
    Gabi babafürdető vagy sampon 400ml -150.- kedvezmény
    Babylove fürdető és sampon 2in1 500ml -100.- kedvezmény
    Dontodent fogkrém zselé gyerekeknek 100ml -70.- kedvezmény
    Nivea Aqua Effect arclemosó hab 150ml -400.- kedvezmény
    Playboy női Eau de Toilette 50ml -1.000.- kedvezmény
    Ecover öblítő 750ml -200.- kedvezmény
    Cewe vászonfotó 30x30cm -2.000.- kedvezmény

  3. 2013. november 17. 17:51735.

    Sziasztok!

     


    Van 2 db tescobaba kuponfüzet,melyeket felbélyegzett válaszborítékért odaadom.A kuponfüzetek 12-12 db 10%-os kupont tartalmaznak, nov.11-dec.31.-ig beválthatók.
    10%.os kedv.:
    -Super Fit prémium pelenkára
    -Easy Fit bugyipelenkára
    -Pelenka koraszülött babák részére
    -easy Fit bugyipelenkára
    -Pelenka újszülöttek részére
    -Ultra Dry pelenkára
    -Törlőkendőre
    -Törlőkendő újszülöttek részére
    -Habfürdőre
    -Babasamponra
    -Fültiszt.pálcika utántöltőre
    -Biztonságos fültiszt.pálcikára

    Személyesen, délelőttönként az Örsön is megoldható a találka. Éva 

  4. 2013. október 16. 11:25734.

    Cserélném:

    Scholl -20% végösszegi:okt.1-nov.31- ig

    kika -12% végösszegi 2 db okt.31ig 

    intersport -15% végösszegi:okt.1-nov.31- ig 

    baumax -10% végösszegi: :okt.1-nov.31- ig

    rossmann -10% 16db végösszegi: okt. 31-ig

     

    Dm-es:

    Pampers giant pack -500Ft

    Libero mega pack -500Ft

    babylove jumbo pack aktiv pluss -300Ft 

    Milumil junior 600Gr  -450Ft

    2014.08.31ig

     

    Libero márka joker -15%

    Pampers márka joker -15%

    Nov.30ig 3-3 db 

  5. 2013. október 16. 11:23733.

    Sziasztok!

     

    50%-os C&A -s kupont keresek!

    Budapesten a metró vonalon érte is megyek!

    Az enyémeket ajánlottan küldöm,ha valami érdekel!

    Több kupont is adok egy C&A-s kuponért!

     

  6. 2013. október 13. 15:06732.

    Az alábbi kuponjaim vannak cserére:

     

    - Milumil Junior gyerekital 1, ill. 2 éves kortól (600 gr) --- 450 Ft kedvezmény

    - Nivea Intimo mosakodógél (2 féle, 250 ml) --- 400 Ft kedv.

    - Milupa Junior natúr gyerekital 1, ill. 2 éves kortól (600 gr) --- 400 Ft kedv.

    - Denkmit Ultra Sensitive mosópor (1,215 kg) --- 200 Ft kedv.

    - Protexin Restore granulátum (15 tasak * 1 gr) --- 250 Ft kedv.

    - Persil mosószer koncentrátum duo-kapszula, 15*33,04 ml, vagy mosópor, 1,6 kg, vagy gél, 1,46 liter (többféle) --- 400 Ft kedv.

    - SauBar dobozos, nedves toalettpapír (többféle, 60 db) --- 150 Ft kedv.

    - Prinzessin vagy SauBar nedves toalettpapír (többféle, 4*60 db) --- 250 Ft kedv.

    - Alverde sampon (többféle, 200 ml) --- 100 Ft kedv.

    - Cewe fotókönyv XL (30*30 cm) méretű, digitális nyomtatású, kemény borítású fotókönyv --- 3.000 Ft kedvezmény

     

    Érvényes: 2014. június 30-ig.

     

  7. 2013. szeptember 9. 10:01731.

    Van : Dm 4000 Ft feletti 15%-os végösszegi kuponom

    Joker 25 %-os kupon, teljes kuponfüzet

    60 Activia kód

    6 Dörmi kód

    Tesco törpök: 1, 1, 3, 4, 7, 8, 8, 10, 10, 11, 12, 12, 20, 21, 22, 22, 23, 23, 25, 25, 26, 27-es 

    Libero kódok 


    Érdekel: Gyermelyi tészta pont !!!

  8. 2013. szeptember 8. 22:07730.

    Sziasztok!

     

    Van 4db Danone Activia kódom, cserébe érdekel Spar Magyarország matrica, Tesco Hupikék Törpikék dominó, DM végösszegi kupon vagy Libero kód. Akit érdekel írjon. 

  9. 2013. szeptember 8. 13:43729.

    Van : Dm Joker, és Dm 15%-os végösszegi kuponom

     

    Cserébe Gyermelyi tészta pontokat keresek 

  10. 2013. szeptember 4. 15:14728.

    6 db Rossmann kupon!

     

    "10% kedvezmény minden termékre! Az akciós termékekre is! A szelvény leadásával 10% kedvezményt adunk vásárlása teljes összegéből! Egy vásárlásnál egyszerre csak egy szelvény váltható be! Érvényes: 2013. 08. 01-től 2013. 10. 31-ig! Kivéve telefonkártya feltöltés. A 10%-os kedvezmény a babaprogram kedvezményével nem vonható össze. A kedvezményre jogosító szelvények beválthatók Budapesten, 31 üzletben."

  11. 2013. szeptember 2. 11:34727.
    Spar Knorr blokkokat keresek

    MIt kérnél cserébe?
  12. 2013. július 22. 08:06726.

    Az alábbi DM kuponokat elcserélném. Amit cserébe szeretnék Pampers pelenka kupon (5-ös méret) vagy Pampers popsitörlő kupon, Libero pelenka kupon (5-ös méret), Milumil Junior gyerekital kupon, Dzsungelmánia matrica (14,20,59,96.). Vagy válaszborítékért is odaadom.

     

    Beváltható: 2013.09.30-ig.

    Dove minden hajápolási termékre 25% kedvezmény

    Manhattan és Manhattan clearface minden termékre 25% kedvezmény

    Pierre Cardin minden termékre 50% kedvezmény

    Celine Dion minden termékre 50% kedvezmény

    Durex minden termékre 25% kedvezmény

    S-he stylezone Mineral Loose kőpuder 1.299.- helyett 649.-

    Miss Sporty Hollywood szájfény 1.299.- helyett 649.-

    Gerovital Plant bio havasi gyopár arckrém 50ml 1.599.- helyett 799.-

    Syoss Mixing Colors hajfesték 1.599.- helyett 799.-

    Clinomyn fogkrém 75ml 849.- helyett 424.-

    Colgate 360° fogkefe 1.099.- helyett 549.-

    Gillette BlueII eldobható borotva 8db 2.299.- helyett 1.149.-

    Playboy óvszer 3db 949.- helyett 474.-

    Wilkinson Intuition Sensitive Care női borotvabetét 3db 2.899.- helyett 1.449.-

    Carefree Plus Ultra Fresh tisztasági betét 20db 899.- helyett 449.-

    Alnatura bio kenyérfeltét 180g 699.- helyett 349.-

    Restart regeneráló üditőital 0,25l 369.- helyett 184.-

    Ginseng Slim Special filteres tea 20x3g 749.- helyett 374.-

    Somat mosógatógép-tabletta 78db ill. 114db 3.999.- helyett 1.999.-

    Pattex Total univerzális ragasztó 50g 1.199.- helyett 599.-

    Brise Marine fürdőszobai illatosító 999.- helyett 499.-

    Rimmel Scandaleyes szempillaspirál 1.999.- helyett 1.499.-

    Helia-D ránctalanító arckrém 50ml vagy szemránckrém 15ml 2.399.- helyett 1.799.-

    Syoss száraz sampon 200ml 1.299.- helyett 974.-

    Colgate Max White One fogkrém 75ml 849.- helyett 637.-

    Aquafresh Gel-Flex Standard Medium fogkefe 1.099.- helyett 824.-

    Listerine szájöblögető 250ml 1.149.- helyett 862.-

    Vademecum Junior fogkrém 75ml ill. 50ml 589.- helyett 442.-

    Rexona női és férfi deo spray 150ml vagy deo stift 50ml vagy roll-on 40ml 599.- helyett 449.-

    Axe deo spray 150ml vagy deo stift 50ml 769.- helyett 577.-

    Nivea folyékony szappan utántöltő 500ml 899.- helyett 674.-

    Gabi fürdető 400ml 799.- helyett 599.-

    Hawaiian Tropic vízálló naptej F30 200ml 2.699.- helyett 2.024.-

    B.U. Női Eau de Toilette 50ml 2.899.- helyett 2.174.-

    LifeStyles Skyn óvszer 3db 949.- helyett 712.-

    You&Me óvszer 12db 699.- helyett 524.-

    Libresse tisztasági betét 58db 699.- helyett 524.-

    Tena Lady inkontinencia betét 28,26,20,18,16,12 ill. 10db 899.- helyett 674.-

    Szűztea Diéta turmix italpor 455g 3.599.- helyett 2.699.-

    Biointimo menstruációs fájdalomcsillapító tapasz 3db 999.- helyett 749.-

    Iberia speciális folttisztító 200ml ill. 150ml 1.599.- helyett 1.199.-


    Beváltható: 2014.06.30-ig.

    Milupa Junior natúr gyerekital 1 ill. 2 éves kortól 600g -400.- kedvezmény


    Beváltható: 2014.08.31-ig.

    Milupa Junior gyerekital 12 hónapos kortól 600g -400.- kedvezmény

    Gabi babafürdető vagy sampon 400ml -150.- kedvezmény

    Babylove fürdető és sampon 2in1 500ml -100.- kedvezmény

    Dontodent fogkrém zselé gyerekeknek 100ml -70.- kedvezmény

    Nivea Aqua Effect arclemosó hab 150ml -400.- kedvezmény

    Playboy női Eau de Toilette 50ml -1.000.- kedvezmény

    Ecover öblítő 750ml -200.- kedvezmény

    Cewe vászonfotó 30x30cm -2.000.- kedvezmény

    Zalakaros Hotel Karos Spa-ba 25% kedvezmény 

  13. 2013. július 22. 08:05725.

    Az alábbi DM kuponokat elcserélném. Amit cserébe szeretnék Pampers pelenka kupon (5-ös méret) vagy Pampers popsitörlő kupon, Libero pelenka kupon (5-ös méret), Milumil Junior gyerekital kupon, Dzsungelmánia matrica (14,20,59,96.). Vagy válaszborítékért is odaadom.

     

    Beváltható: 2013.07.31-ig.

    L'Oréal Nutri-Gold Silk arckrém 50ml 2.399.- helyett 1.799.-

    Nivea női deo spray 150ml vagy deo stift 40ml vagy roll-on 50ml 749.- helyett 561.-

    Nivea sampon 250ml vagy balzsam 200ml 649.- helyett 486.-

    Pantene sampon 250ml vagy balzsam 200ml 699.- helyett 524.-

    Syoss sampon és balzsam 500ml 1.199.- helyett 899.-

    Colgate Total fogkrém 75ml 529.- helyett 396.-

    Nivea Sun naptej F50 200ml vagy Kids napozóspray F50+ 200ml 4.099.- helyett 3.074.-

    Nivea Sun Protect&Bronze napozóspray F20 ill. F30 200ml 3.899.- helyett 2.924.-

    Ambre Solaire Sensitive naptej F50 400ml 3.999.- helyett 2.999.-

    Nivea intim mosakodó 250ml 999.- helyett 749.-

    Libresse intim törlőkendő 20db 429.- helyett 321.-

    Always tisztasági betét 70db, 54db, 50db ill. 44db 779.- helyett 584.-

    Naturella tisztasági betét 60db ill. 50db 629.-helyett 471.-

    Masculan óvszer 10db 849.- helyett 636.-

    Szűztea keksz 120g 679.- helyett 509.-

    BioCo Omega 3-6-9 kapszula 60db 3.299.- helyett 2.474.-

    Zöldvér Colon Control étrend-kiegészítő 200g 2.999.- helyett 2.249.-

    Persil Duo mosókapszula 15x33,04ml vagy mosógél 1,46l vagy mosópor 1,6kg 1.799.- helyett 1.349.-

    Olvasószemüveg 7.kategória 3.999.- helyett 2.999.-

    Dr. Beckmann színvédő kendő 20db 1.299.- helyett 974.-

    Nestlé tejpépre és junior gyerekitalra 25% kedvezmény

    Olay minden termékre 25% kedvezmény

    Palette hajfestékre 25% kedvezmény

    Schwarzkopf Taft Styling termékre 25% kedvezmény

    Elmex minden termékre 25% kedvezmény

    Scholl minden termékre 25% kedvezmény

    Bruno Banani minden termékre 25% kedvezmény

    Esprit minden termékre 50% kedvezmény

    David Beckham minden termékre 50% kedvezmény

    Beyoncé minden termékre 50% kedvezmény

    Police minden termékre 50% kedvezmény

    S.he Stylezone Aqua Shine ajakrúzs 999.- helyett 499.-

    Manhattan High Shine szájfény 1.499.- helyett 749.-

    Nivea Visage Vital arckrém 50ml 3.299.- 1.649.-

    L'Oréal Triple Active arctisztító kendő 25db 1.399.- helyett 699.-

    Gillette Mach3 borotvakészülék 2db betéttel 3.199.- helyett 1.599.-

    Gerovital Sun naptej F30 200ml 2.499.- helyett 1.249.-

    X-epil intim mosakodógél 400ml 999.- helyett 499.-

    Cif minden termékre 25% kedvezmény

    Sheba minden termékre 50% kedvezmény

    Perwoll mosógél 3l 2.799.- helyett 1.399.-



    Beváltható: 2013.08.31-ig.

    Babylove 2-es anyatej-kiegészítő bio tápszer 6 hónapos kortól 600g -200.- kedvezmény

    Milupa anyatej-kiegészítő tápszer 6 ill. 9 hónapos kortól 600g -350.- kedvezmény

    Beba Pro 2 (6 hó) Pro 3 (10hó) anyatej-kiegészítő tápszer 600g -200.- kedvezmény

    Milumil anyatej-kiegészítő tápszer 2-es (6hó) 3-as (9hó) 600g ill. „Jó éjszakát” (6hó) 500g -400.- kedvezmény

    Libero babafürdető ill. babahabfürdő 200ml -150.- kedvezmény 

  14. 2013. július 19. 14:53724.

    Szia!

     

    Igen aktuális még a csere, tudom küldeni a két kupont. 

    előzmény:
    Dollhouse (722)
    2013-07-19  11:47
  15. 2013. július 19. 11:49723.

    szia,

     

    én ezt szeretném:

     

    Pampers Premium Care -550ft

     

    mit kérnél helyette?

     

    Üdv,

    Dollh.

    előzmény:
    cukorbogar2011 (718)
    2013-07-17  08:16
  16. 2013. július 19. 11:47722.

    szia,

     

    bocs, hogy csak most jelentkezem...

     

    ha még aktuális Neked is, akkor ezeket kérném cserébe:

     

    Baba testápoló 400ml -150.- kedvezmény

     

    Balea ajakápoló 4,8g -100.- kedvezmény

     

     

    Üdv,

    Dollh.

    előzmény:
    Lin_3 (717)
    2013-07-09  14:14
  17. 2013. július 18. 09:57721.
    Egyéb kuponok

    július 31-ig érvényesek:

    2db X-epil intim lemosó -50%
    -Duck joker
    - Cif joker
    stb


    szeptemberig érvényesek:

    -25% Dove termékekre 
    -25% Manhattan és Manhattan Clearface termékekre 
    -25% durex termékekre 
    -25% Energizer elemekre2 
    -25% Pedigree termékekre 
    -50% adidas férfi termékekre 
    -50% Pierre Cardin termékekre 
    -50% Celine Dion termékekre 

    50% kedvezmény: 
    s.he stylezone Mineral Loose kőpúder 
    Miss Sporty Hollywood szájfény1 
    Gerovital Plant 
    bio havasi gyopár arckrém3 
    syoss Mixing Colors hajfesték 
    Clinomyn fogkrém 
    Colgate 360° fogkefe 
    x-epil 3 pengés, eldobható női borotva 
    Playboy óvszer 
    Wilkinson Intuition Sensitive Care női borotvabetét 
    Carefree Plus Ultra Fresh tisztasági betét 
    Rauch citromos Ice Tea 
    Restart regeneráló üdítőital 
    Jana baby szénsavmentes, natúr ásványvíz 
    Ginseng Slim Special filteres tea 
    Somat mosogatógép-tabletta  2db
    Pattex Total univerzális ragaszdbtó 
    Domestos Attax WC-tisztító csík 3db

    50 pontos füzetem is van joker nélkül


  18. 2013. július 17. 18:35720.

    Szia!

    Mit kérsz cserébe?

    előzmény:
    cukorbogar2011 (719)
    2013-07-17  08:16
  19. 2013. július 17. 08:16719.

    Pampers törlőkendő utántöltő duopack 150Ft kedvezmény 

    Johnson’s baby lágy krém 100 ml  100 Ft kedvezmény 

    Jessa intim mosakodó 300 ml 150 Ft kedvezmény 

    Milumil junior gyerekital 1 éves kortól 2 féle 600 g 450 Ftkedvezmény 

    milupa junior natúr gyerekital 1 éves kortól 600 g 400 Ftkedvezmény 

    Hipp 3 BIO tejalapú anyatej-kiegészítő tápszer 10 hónaposkortól 600 g 300 Ft kedvezmény 

    Pampers active baby pelenka többféle méret 500 Ft kedvezmény 

    Libero megapack pelenka többféle méret 500 Ft kedvezmény 

    Libero Up&Go pelenka többféle méret 350 Ft kedvezmény 

    babylove aktiv plus Jumbo pack pelenka többféle méret 300 Ftkedvezmény

    Sanytol fertőtlenítő mosószeradalék 500 ml 250 Ft kedvezmény 

    Denkmit fertőtlenítő hatású textilöblítő koncentrátum 1liter 150 FT kedvezmény 

    Denkmit Ultra Sensitive folyékony mosószer 1 liter 100 Ftkedvezmény 

    Ariel Professional folteltávolító 1 liter  2 féle, ill. spray 500 ml 200 Ft kedvezmény 

    Gabi fürdető többféle 400 ml 150 Ft kedvezmény 

    Beba Pro Junior gyerekital 1 éves kortól 600 g 500 Ftkedvezmény 

    babylove bio bébiital 4 hónapos kortól 700 ml 100 Ftkedvezmény 

    babylove bio gyerekmenü 12 hónapos kortól többféle 250 g 60Ft kedvezmény 

    Humana Junior tápszer 12 hónapos kortól 500 g 150 Ftkedvezmény 

    Oxigén Hotel & Zen Spa Noszvaj speciális csomagja 

    CEWE FOTÓKÖNYV XL 3000 Ft kedvezmény 
    Pampers Giant Pack pelenka többféle méret 500 Ft kedvezmény 

    Libero Mega Pack pelenka többféle méret 500 Ft kedvezmény 

    babylove aktiv Jumbo Pack pelenka többféle méret 300 Ftkedvezmény 

    babylove bugyipelenka többféle méret 300 Ft kedvezmény 

    baba testápoló többféle 400 ml 150 Ft kedvezmény 

    Gabi babafürdető vagy sampon többféle 400 ml 150 Ftkedvezmény 

    babylove fürdető és sampon 2in1 500 ml 100 Ftkedvezmény 

    Milumil Junior gyerekital 12 hónapos kortól féle 600 g 450Ft kedvezmény 

    milupa Junior gyerekital 12 hónapos kortól 2 féle 600g 400Ft kedvezmény 

    Jana baby szénsavmentes ásványvíz 0,25 l 30 Ft kedvezmény 

    dontodent fogkrém zselé gyerekeknek 100 ml 70 Ft kedvezmény 

    Balea gyöngyházfényű ajakápoló 4,8 g 100 Ft kedvezmény 

    jimjams törlőkendő 10db többféle 50 Ft kedvezmény 

    Playboy női Eau de Toilette többféle 50 ml 1000 Ftkedvezmény 

    Nivea Aqua Effect arclemosó hab 2 féle 150 ml 400 Ftkedvezmény 

    Domestos higiénikus törlőkendő 2 féle 50 db 200 Ftkedvezmény 

    Ecover öblítő 2 féle 750 ml 200 Ft kedvezmény 

    Vanich folteltávolító folyadék 2 féle 1,5 liter vagy 1,4liter 300 Ft kedvezmény 

    Persil mosógél 1,46 liter többféle, vagy mosógélduo-kapszula 15*33,04 ml többféle, vagy mosópor 1,6  kg többféle 400 Ft kedvezmény 

    Alnatura bio rizsital kalciummal 1 lietr 150 FT kedvezmény 

    Cewe vászonfotó 30*30 cm 2000 Ft kedvezmény 

    Caillou könyvek 30% kedvezmény 

    Hotel Karos Spa 25 % kedvezmény
    Milumil junior gyerekital -450ft 
    Milumil junior gyerekital -400ft 
    Protexin granulátum -250ft 
    Denkmit mosópor -200ft 
    Domestos -100ft 
    Persil -400ft 
    Nivea -500ft 
    Biopont kölesgolyó -60ft 
    Sauber nedves wc papír -250 
    Sauber nedves wc papír -150ft 

    Sauber habfürdő -100 
    Alverde sampon -100ft 
    Fa kids tusfürdő -120ft 
    Mi micsoda mini könyvek 
    Cewe fotókönyv xl 3000ft 
  20. 2013. július 17. 08:16718.
    2014-es Dm kuponok

    Libero baby soft -350ft 
    Babylove pelus -300ft 
    Babylove aktiv plus -100ft 
    Babylove melltartó betét -100ft 
    Tommee tippee rágóka -250ft 
    Pampers törlőkendő -150ft 
    Hipp tápszer -300ft 
    Milumil tejépé -170ft 
    Nestle tejpép -100ft 
    Laktoherb -150ft 
    Mecsek tejszaporító -100ft 
    Jb top toe fürdető -100ft 
    Pmpers active baby -550ft 
    Pampers premium care -600ft 
    Libero mega pack -500ft 
    Humana tápszer -150ft 
    Babylove popstörlő -300ft 
    Babylove popsikenőcs -100ft 
    Nivea popsiápoló -300ft 
    Tomi baby -300ft 
    Mam cumi -75ft 
    Univer -50ft 
    Pampers Premium Care -550ft 
    Libero -500ft 
    Libero up&go -350ft 
    BABYLOVE PELENKA -300FT 
    Gabi popsitörlő 4-es csomag -300ft 
    Alnatura bio gyümölcsszelet -60ft 
    Milumil tápszer -450ft 
    Milupa tápszer -400ft 
    Milupa tejpép -180ft 
    Nestle tejpép -100ft 
    Hipp tejpép -150ft 
    Univer menü -60ft 
    Babylove hintőpor -50ft 
    Babylove bébiital -80ft 
    Tommee tippee itatópohár -300ft 
    Avent pohár -400ft 
    Mam tanulókanál -150ft 
    Oral B fogkefe -100ft 
    Corsodyl szájvíz -150ft 
    Koko kókusztej -100ft 
    BioCo hilureinsav+ kollagén kapszula -500ft 
    Ariel folteltávolító -250ft 
    Minivilág könyvek 30%
  21. 2013. július 9. 14:14717.

    Szia!

     

    Igen érdekel az első két kupon. Az Up&Go az nem.

    Mit kérsz cserébe?

    Üdv: Lin 

    előzmény:
    Dollhouse (716)
    2013-07-09  11:57
  22. 2013. július 9. 11:57716.

    szia,

     

    nekem van 3 Liberos kuponom:

     

    'Libero pelenka (többféle méret) 500 Ft kedvezmény' DM-es kuponon, érvényes 2013. júl. 31-ig,

     

    szintén DM-es kupon: 'Libero Mega Pack pelenka (többféle méret) 500 Ft kedvezmény', érvényes 2014. aug. 31.,

     

    szintén DM-es: 'Libero Up&Go pelenka (többféle méret) 350 Ft kedvezmény' érvényes 2014. aug. 31. 

     

    Érdekel valamelyik?

     

    Üdv,

    Dollh.

     

     

    előzmény:
    Lin_3 (715)
    2013-07-05  11:34
  23. 2013. július 5. 11:34715.

    Az alábbi DM kuponokat elcserélném. Amit cserébe szeretnék Pampers pelenka kupon (5-ös méret) vagy Pampers popsitörlő kupon, Libero pelenka kupon (5-ös méret), Milumil Junior gyerekital kupon, Dzsungelmánia matrica (14,20,59,96.). Vagy válaszborítékért is odaadom.

     

    Beváltható: 2013.09.30-ig.

    Dove minden hajápolási termékre 25% kedvezmény

    Manhattan és Manhattan clearface minden termékre 25% kedvezmény

    Pierre Cardin minden termékre 50% kedvezmény

    Celine Dion minden termékre 50% kedvezmény

    Durex minden termékre 25% kedvezmény

    S-he stylezone Mineral Loose kőpuder 1.299.- helyett 649.-

    Miss Sporty Hollywood szájfény 1.299.- helyett 649.-

    Gerovital Plant bio havasi gyopár arckrém 50ml 1.599.- helyett 799.-

    Syoss Mixing Colors hajfesték 1.599.- helyett 799.-

    Clinomyn fogkrém 75ml 849.- helyett 424.-

    Colgate 360° fogkefe 1.099.- helyett 549.-

    Gillette BlueII eldobható borotva 8db 2.299.- helyett 1.149.-

    Playboy óvszer 3db 949.- helyett 474.-

    Wilkinson Intuition Sensitive Care női borotvabetét 3db 2.899.- helyett 1.449.-

    Carefree Plus Ultra Fresh tisztasági betét 20db 899.- helyett 449.-

    Alnatura bio kenyérfeltét 180g 699.- helyett 349.-

    Restart regeneráló üditőital 0,25l 369.- helyett 184.-

    Ginseng Slim Special filteres tea 20x3g 749.- helyett 374.-

    Somat mosógatógép-tabletta 78db ill. 114db 3.999.- helyett 1.999.-

    Pattex Total univerzális ragasztó 50g 1.199.- helyett 599.-

    Brise Marine fürdőszobai illatosító 999.- helyett 499.-

    Rimmel Scandaleyes szempillaspirál 1.999.- helyett 1.499.-

    Helia-D ránctalanító arckrém 50ml vagy szemránckrém 15ml 2.399.- helyett 1.799.-

    Syoss száraz sampon 200ml 1.299.- helyett 974.-

    Colgate Max White One fogkrém 75ml 849.- helyett 637.-

    Aquafresh Gel-Flex Standard Medium fogkefe 1.099.- helyett 824.-

    Listerine szájöblögető 250ml 1.149.- helyett 862.-

    Vademecum Junior fogkrém 75ml ill. 50ml 589.- helyett 442.-

    Rexona női és férfi deo spray 150ml vagy deo stift 50ml vagy roll-on 40ml 599.- helyett 449.-

    Axe deo spray 150ml vagy deo stift 50ml 769.- helyett 577.-

    Nivea folyékony szappan utántöltő 500ml 899.- helyett 674.-

    Gabi fürdető 400ml 799.- helyett 599.-

    Hawaiian Tropic vízálló naptej F30 200ml 2.699.- helyett 2.024.-

    B.U. Női Eau de Toilette 50ml 2.899.- helyett 2.174.-

    LifeStyles Skyn óvszer 3db 949.- helyett 712.-

    You&Me óvszer 12db 699.- helyett 524.-

    Libresse tisztasági betét 58db 699.- helyett 524.-

    Tena Lady inkontinencia betét 28,26,20,18,16,12 ill. 10db 899.- helyett 674.-

    Szűztea Diéta turmix italpor 455g 3.599.- helyett 2.699.-

    Biointimo menstruációs fájdalomcsillapító tapasz 3db 999.- helyett 749.-

    Iberia speciális folttisztító 200ml ill. 150ml 1.599.- helyett 1.199.-


    Beváltható: 2014.08.31-ig.

    Milupa Junior gyerekital 12 hónapos kortól 600g -400.- kedvezmény

    Gabi babafürdető vagy sampon 400ml -150.- kedvezmény

    Babylove fürdető és sampon 2in1 500ml -100.- kedvezmény

    Dontodent fogkrém zselé gyerekeknek 100ml -70.- kedvezmény

    Baba testápoló 400ml -150.- kedvezmény

    Balea ajakápoló 4,8g -100.- kedvezmény

    Nivea Aqua Effect arclemosó hab 150ml -400.- kedvezmény

    Playboy női Eau de Toilette 50ml -1.000.- kedvezmény

    Ecover öblítő 750ml -200.- kedvezmény

    Cewe vászonfotó 30x30cm -2.000.- kedvezmény 

  24. 2013. július 5. 11:33714.

    Az alábbi DM kuponokat elcserélném. Amit cserébe szeretnék Pampers pelenka kupon (5-ös méret) vagy Pampers popsitörlő kupon, Libero pelenka kupon (5-ös méret), Milumil Junior gyerekital kupon, Dzsungelmánia matrica (14,20,59,96.). Vagy válaszborítékért is odaadom.

     

    Beváltható: 2013.07.31-ig.

    L\'Oréal Nutri-Gold Silk arckrém 50ml 2.399.- helyett 1.799.-

    Nivea női deo spray 150ml vagy deo stift 40ml vagy roll-on 50ml 749.- helyett 561.-

    Nivea sampon 250ml vagy balzsam 200ml 649.- helyett 486.-

    Pantene sampon 250ml vagy balzsam 200ml 699.- helyett 524.-

    Syoss sampon és balzsam 500ml 1.199.- helyett 899.-

    Colgate Total fogkrém 75ml 529.- helyett 396.-

    Nivea Sun naptej F50 200ml vagy Kids napozóspray F50+ 200ml 4.099.- helyett 3.074.-

    Nivea Sun Protect&Bronze napozóspray F20 ill. F30 200ml 3.899.- helyett 2.924.-

    Ambre Solaire Sensitive naptej F50 400ml 3.999.- helyett 2.999.-

    Nivea intim mosakodó 250ml 999.- helyett 749.-

    Libresse intim törlőkendő 20db 429.- helyett 321.-

    Always tisztasági betét 70db, 54db, 50db ill. 44db 779.- helyett 584.-

    Naturella tisztasági betét 60db ill. 50db 629.-helyett 471.-

    Masculan óvszer 10db 849.- helyett 636.-

    Szűztea keksz 120g 679.- helyett 509.-

    BioCo Omega 3-6-9 kapszula 60db 3.299.- helyett 2.474.-

    Zöldvér Colon Control étrend-kiegészítő 200g 2.999.- helyett 2.249.-

    Persil Duo mosókapszula 15x33,04ml vagy mosógél 1,46l vagy mosópor 1,6kg 1.799.- helyett 1.349.-

    Olvasószemüveg 7.kategória 3.999.- helyett 2.999.-

    Dr. Beckmann színvédő kendő 20db 1.299.- helyett 974.-

    Nestlé tejpépre és junior gyerekitalra 25% kedvezmény

    Olay minden termékre 25% kedvezmény

    Palette hajfestékre 25% kedvezmény

    Schwarzkopf Taft Styling termékre 25% kedvezmény

    Elmex minden termékre 25% kedvezmény

    Scholl minden termékre 25% kedvezmény

    Bruno Banani minden termékre 25% kedvezmény

    Esprit minden termékre 50% kedvezmény

    David Beckham minden termékre 50% kedvezmény

    Beyoncé minden termékre 50% kedvezmény

    Police minden termékre 50% kedvezmény

    S.he Stylezone Aqua Shine ajakrúzs 999.- helyett 499.-

    Manhattan High Shine szájfény 1.499.- helyett 749.-

    Nivea Visage Vital arckrém 50ml 3.299.- 1.649.-

    L\'Oréal Triple Active arctisztító kendő 25db 1.399.- helyett 699.-

    Gillette Mach3 borotvakészülék 2db betéttel 3.199.- helyett 1.599.-

    Gerovital Sun naptej F30 200ml 2.499.- helyett 1.249.-

    X-epil intim mosakodógél 400ml 999.- helyett 499.-

    Cif minden termékre 25% kedvezmény

    Sheba minden termékre 50% kedvezmény

    Perwoll mosógél 3l 2.799.- helyett 1.399.-

    Somat mosogatótabletta 95 vagy 52db ill. mosogatógél 2x650ml 2.999.- helyett 1.499.-

     

    Beváltható: 2013.08.31-ig.

    Babylove 2-es anyatej-kiegészítő bio tápszer 6 hónapos kortól 600g -200.- kedvezmény

    Milupa anyatej-kiegészítő tápszer 6 ill. 9 hónapos kortól 600g -350.- kedvezmény

    Beba Pro 2 (6 hó) Pro 3 (10hó) anyatej-kiegészítő tápszer 600g -200.- kedvezmény

    Milumil anyatej-kiegészítő tápszer 2-es (6hó) 3-as (9hó) 600g ill. „Jó éjszakát” (6hó) 500g -400.- kedvezmény

    Libero babafürdető ill. babahabfürdő 200ml -150.- kedvezmény

  25. 2013. július 2. 10:21713.

     

    aug 31-ig felhasználható dm-es kuponok:

     

    babylove ökopelenka (200 ft kedv)-több is van

    babylove aktiv pelus (100 ft kedv)-több is van

    huggies pelenka (300 ft )

    baba testápolo, jonson krém,

    gabi fürdető, libero fürdető,

    adidas tusfürdő nőknek (250 ft)

    dulgon kids kézmosohab( 70 ft)

    sanytol fertőtlenitő mososzeradalék ( 200 ft)

    milumil tápszer 1 éves kortól (400 ft)

    babylove tanulópohár (200 ft)

    ariel mososzer (300 ft)

    pampers pr care pelenka (500 ft)

     

    cserébe popsitörlő kupon kellene

    előzmény:
    Nyanya77 (712)
    2013-07-01  13:37
  26. 2013. július 1. 13:37712.

     

    babamérleg kölcsönzésre kupon-2 hó-a csodabent kft-nél 3600 ft értékben

    cserélném mam 1 ft-os cumikuponra vagy babylove popsitörlő kuponra 2 db,

     

    1000 ft-os ajándékutalvány kismama ruha vásárlásra a 2in1one nál. cserélném popsitörlő kuponra, mam 1 ft os cumikuponra vagy C A 50 % ra.

     

    vagy kisfiu ruhákra 92-es-őszi vagy egyéb ajánlat???

     

     

     

     

    előzmény:
    Yetta (1)
    2010-05-30  10:19
  27. 2013. június 28. 13:38711.

    Sziasztok!

     

    Babylove bio bébiital kuponkat keresek, lehetőleg egy helyről többet!

    Ami érdekelne még :

    - Pampers popsitörlő kupon ( 4 db-os csomagolású )

    - Nivea fürdető kupon

     

    Írj, és megegyezzünk!

  28. 2013. június 17. 13:14710.

    6 db Rossmann kupon!

     

    "10% kedvezmény minden termékre! Az akciós termékekre is! A szelvény leadásával 10% kedvezményt adunk vásárlása teljes összegéből! Egy vásárlásnál egyszerre csak egy szelvény váltható be! Érvényes: 2013. 05. 02-től 2013. 07. 31-ig! Kivéve cigarett, telefonkártya feltöltés. A 10%-os kedvezmény a babaprogram kedvezményével nem vonható össze. A kedvezményre jogosító szelvények beválthatók Budapesten, 32 üzletben."

     

  29. 2013. június 17. 13:12709.
    DM kuponok (2013. augusztus 31-ig érvényesek):

     

    - Babylove Aktiv Plus Jumbo Pack pelenka, többféle méretben --- 400 Ft kedv. 2 darab

    - Libero Up & Go pelenka, többféle méretben --- 350 Ft kedv.

    - MAM tanulópohár 6 hós kortól, 220 ml-es --- 100 Ft kedv.

    - Tomi Kristály Baby Color mosógél, 1,5 liter --- 400 Ft kedv.

    - Huggies Premium Mega Super Dry pelenka, többféle méretben --- 300 Ft kedv.

    - Babylove 2-es, tejalapú, anyatej-kiegészítő, bio tápszer 6 hós kortól, 600 gr --- 200 Ft kedv.

    - Pampers törlőkendő utántöltő duopack --- 150 Ft kedv. 6 darab

    - Johnson's baby lágy krém, 100 ml --- 100 Ft kedv.

    - Babylove bio tejpép, 4 ill. 6 hós kortól, 2 féle, 250 gr --- 150 Ft kedv.

    - Beba Pro 2 (6 hós kortól), vagy Pro 3 (10 hós kortól) tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer (3 féle), 600 gr --- 200 Ft kedv.

    - Libero Mega Pack pelenka, többféle méretben --- 500 Ft kedv.

    - Pampers törlőkendő utántöltő quattropack (2 féle) --- 250 Ft kedv.  2 darab

    - Gabi lanolinos krém, 100 ml --- 150 Ft kedv.

    - Nestlé tejpép 4 hós kortól, többféle, 250 gr --- 100 Ft kedv.

    - Hipp tejpép 4 hós kortól, többféle, 250 gr --- 50 Ft kedv.

    - Babylove nature ökopelenka, többféle méretben --- 200 Ft kedv.

    - Dettol szappan, 100 gr, 2 féle --- 50 Ft kedv.

    - Baba testápoló (többféle), 400 ml, vagy kézápoló, 150 ml, vagy bőrápoló krém, 250 ml --- 150 Ft kedv.

    - Dulgon Kids kézmosóhab, 2 féle, 250 ml --- 70 Ft kedv.

    - Ariel Color & Style előre kiadagolt folyékony mosószer, 16*35 ml --- 300 Ft kedv.

    - Dreft Baby & Sensitive finommosószer, 1 liter --- 200 Ft kedv.

    - Sanytol fertőtlenítő mosószeradalék, 500 ml --- 200 Ft kedv.

    - Pampers törlőkendő utántöltő quattropack, 2 féle --- 250 Ft kedv. 2 darab

    - Pampers Active Baby Economy +50% pelenka, többféle méretben --- 400 Ft kedv. 5 darab

    - Babylove babafürdető kamilla kivonattal, 1000 ml --- 300 Ft kedv.

    - Milumil Junior tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer 1 éves kortól (2 féle), vagy gyerekital 2 éves kortól (600 gr) --- 400 Ft kedv.

    - Milumil Junior tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer 1 éves kortól, vagy gyerekital 2 éves kortól (1,2 kg) --- 800 Ft kedv.

  30. 2013. június 17. 12:58708.

    DM kuponok (2013. június 30-ig érvényesek)

     

    - Babylove melltartóbetét, 30 db --- 100 Ft kedv.

    - Mecsek Baby filteres teakeverék, 20*1 gr  --- 100 Ft kedv.

    - Ariel Color & Style előre kiadagolt folyékony mosószer, 16*35 ml --- 300 Ft kedv. 2 darab

    - Libero Mega Pack pelenka, többféle méretben --- 500 Ft kedv. 2 darab

    - Libero Up & Go pelenka, többféle méretben --- 350 Ft kedv.

    - Jimjams törlőkendő, 10 db, többféle --- 50 Ft kedv. 2 darab

    - MAM tanulópohár 6 hós kortól, 220 ml-es --- 100 Ft kedv.

    - Babylove Ultra Sensitive pelenkakiütés elleni krém, 100 ml --- 100 Ft kedv.

    - Libresse Natural Care intim törlőkendő, 20 db --- 100 Ft kedv.

    - Babylove sampon és fürdető, 500 ml --- 100 Ft kedv.

    - Libero cink kenőcs, 60 ml vagy krém extra száraz bőrre, 100 ml --- 150 Ft kedv.

    - Huggies Premium Mega pelenka, többféle méretben --- 200 Ft kedv.

    - Ecover univerzális tisztítószer, 750 ml --- 200 Ft kedv. 2 darab

    - Babylove pelenkakiütés elleni krém, 150 ml --- 80 Ft kedv.

    - Babylove babaápoló olaj, 250 ml --- 50 Ft kedv.

    - Johnson's baby top-to-toe fürdető és sampon, 500 ml --- 100 Ft kedv.

    - Gabi lanolinos krém, 100 ml --- 150 Ft kedv.

    - Dreft Baby & Sensitive folyékony mosógél, 1 liter --- 200 Ft kedv. 2 darab

    - Szentkirályi bébiital 4 hós kortól, többféle, 200 ml --- 70 Ft kedv.

    - Pampers törlőkendő utántöltő quattropack (2 féle) --- 200 Ft kedv. 4 darab

    - Pampers Active Baby pelenka, többféle méretben --- 400 Ft kedv. 2 darab

    - Gabi fürdető, 400 ml, többféle --- 150 Ft kedv.

    - Babylove "Jó éjt!" fürdető, 500 ml --- 100 Ft kedv.

    - Nive Baby Nutri Sensitive fürdető, 500 ml --- 500 Ft kedv. 2 darab

     

  31. 2013. június 17. 10:18707.

    Szia!

    Köszi, de ezeket  a kuponokat nem tudnám használni, az én "babám" már 3 éves.

    Szia

    előzmény:
    aquita (704)
    2013-06-16  07:33
  32. 2013. június 17. 08:23706.

    Sziasztok!

     

    Még kiegészíteném az alábbi kuponokkal a kínálatot.

    Beváltható: 2013.07.31-ig. 
    L'Oréal Nutri-Gold Silk arckrém 50ml 2.399.- helyett 1.799.- 
    Nivea női deo spray 150ml vagy deo stift 40ml vagy roll-on 50ml 749.- helyett 561.- 
    Nivea sampon 250ml vagy balzsam 200ml 649.- helyett 486.- 
    Pantene sampon 250ml vagy balzsam 200ml 699.- helyett 524.- 
    Syoss sampon és balzsam 500ml 1.199.- helyett 899.- 
    Colgate Total fogkrém 75ml 529.- helyett 396.- 
    Nivea Sun naptej F50 200ml vagy Kids napozóspray F50+ 200ml 4.099.- helyett 3.074.- 
    Nivea Sun Protect&Bronze napozóspray F20 ill. F30 200ml 3.899.- helyett 2.924.- 
    Ambre Solaire Sensitive naptej F50 400ml 3.999.- helyett 2.999.- 
    Nivea intim mosakodó 250ml 999.- helyett 749.- 
    Libresse intim törlőkendő 20db 429.- helyett 321.- 
    Always tisztasági betét 70db, 54db, 50db ill. 44db 779.- helyett 584.- 
    Naturella tisztasági betét 60db ill. 50db 629.-helyett 471.- 
    Masculan óvszer 10db 849.- helyett 636.- 
    Szűztea keksz 120g 679.- helyett 509.- 
    BioCo Omega 3-6-9 kapszula 60db 3.299.- helyett 2.474.- 
    Zöldvér Colon Control étrend-kiegészítő 200g 2.999.- helyett 2.249.- 
    Persil Duo mosókapszula 15x33, 04ml vagy mosógél 1, 46l vagy mosópor 1, 6kg 1.799.- helyett 1.349.- 
    Olvasószemüveg 7.kategória 3.999.- helyett 2.999.- 
    Dr. Beckmann színvédő kendő 20db 1.299.- helyett 974.- 
    Nestlé tejpépre és junior gyerekitalra 25% kedvezmény 
    Olay minden termékre 25% kedvezmény 
    Palette hajfestékre 25% kedvezmény 
    Schwarzkopf Taft Styling termékre 25% kedvezmény 
    Elmex minden termékre 25% kedvezmény 
    Scholl minden termékre 25% kedvezmény 
    Bruno Banani minden termékre 25% kedvezmény 
    Esprit minden termékre 50% kedvezmény 
    David Beckham minden termékre 50% kedvezmény 
    Beyoncé minden termékre 50% kedvezmény 
    Police minden termékre 50% kedvezmény 
    S.he Stylezone Aqua Shine ajakrúzs 999.- helyett 499.- 
    Manhattan High Shine szájfény 1.499.- helyett 749.- 
    Nivea Visage Vital arckrém 50ml 3.299.- 1.649.- 
    L'Oréal Triple Active arctisztító kendő 25db 1.399.- helyett 699.- 
    Gillette Mach3 borotvakészülék 2db betéttel 3.199.- helyett 1.599.- 
    Gerovital Sun naptej F30 200ml 2.499.- helyett 1.249.- 
    X-epil intim mosakodógél 400ml 999.- helyett 499.- 
    Cif minden termékre 25% kedvezmény 
    Sheba minden termékre 50% kedvezmény 
    Perwoll mosógél 3l 2.799.- helyett 1.399.- 
    Somat mosogatótabletta 95 vagy 52db ill. mosogatógél 2x650ml 2.999.- helyett 1.499.- 
  33. 2013. június 16. 20:34705.

    Szia aquita!

     

    Megvannak még a kuponok úgyhogy tudunk cserélni.

    Akkor várom a jelentkezésedet.

    Köszi, Lin 

    előzmény:
    aquita (702)
    2013-06-16  07:18
  34. 2013. június 16. 07:33704.

    Szia!

     

    Esetleg érdekel 1 db végösszegi DM kupon (jövő héten kiderül, hogy tényleg-e). Amit cserébe tudnék adni (DM-es kuponok):

     

    NIVEA baby fürdető 500 Ft kedvezmény

    Johnson's baby fürdető 100 Ft kedv. - 3 db

    babylove sampon és fürdető 100 Ft kedv. - 2 db

    Libero cink kenőcs 150 Ft kedv. - 2 db

    Gabi lanolinos krém - 150 Ft kedv. 

     

    babylove aktív plusz pelenka 100 Ft kedv. - 3 db

    Huggies pelenka 200 Ft kedv. - 2 db., 300 Ft kedv. - 1 db

     

    babylove melltartóbetét 100 Ft kedv.

     

    Dreft folyékony mosógél 200 Ft kedv.

     

    HIPP 3 bio tápszer 300 Ft kedv.

    MIlumil Junior gyerekital 450 Ft kedv.

    Humana Junior tápszer 150 Ft kedv.

    Milupa Junior gyerkital 400 Ft kedv.

     

     

    Mind június 30-ai lejáratúak. 

     

    előzmény:
    bejcsi (699)
    2013-06-02  20:45
  35. 2013. június 16. 07:22703.

    Szia! A DM kuponjaid közül érdekel a végösszegi kupon. Cserébe küldök jó minőségű babaruhát, ha a méret és nem stimmel. Kérdezem, hogy mire lenne szükséged? Ági

     

    (Most keddig amúgy nem leszek itthon, de utána ultra gyorsan lerendezhetjük.) 

    előzmény:
    groszkriszti (701)
    2013-06-04  07:57
  36. 2013. június 16. 07:18702.

    Szia! Vannak Pampers és Libero pelenkakuponjaim, sőt, szerintem popsitörlők is. Van még kuponod cserére? Mert akkor egyeztessünk! Néhány dolog érdekel Tőled. Köszi! Ági

     

    (Annyit még, hogy keddig nem leszek itthon, de utána ultra gyorsan lerendezhetjük.) 

    előzmény:
    Lin_3 (700)
    2013-06-03  09:35
  37. 2013. június 4. 07:57701.

    Sziasztok!

     

    Nekünk is lenne pár kuponunk, ha valakit érdekel írjon!Cserébe babaruhát szívesen várnék.

    Júni 30-is felhasználható

    dm

    baby lova törlőkendő -200 kedvezmény kupon

    baby love  jumbo pack 300 ft kedvezmény

    babylove jó éjjt fürdető 100 ft kedvezmény

    végösszegi 15%-os kedvezmény kupon 8000 ft feletti vásárlás esetén

    johnson's baby -25% os kedvezmény (07.31. ig érvényes)

     

    Pampers 100 ft kedvezmény törlőkendőre (2db) /tescoban, intersparban, müllerben, rossmannban felhasználható

    Pamperspremium care mini 800 ft kedvezmény( 2-es méretű ) ugyanott felhasználható mint az előző

     

    Tesco (07.07-ig)

    300 ft kedvezmén pampers duo törlőkendőre

    15% kedvezmény johnson's baby fürdető és sampon (500 ml)

    15% kedvezmény Johnson's baby krém újszülötteknek (100 ml)

    200 ft kedvezmény avent eldobhato éjszakai melltartóbetét( 20 db-os kiszerelés)

    400 ft kedvezménx avent Natural cumisüveg (260 ml)

  38. 2013. június 3. 09:35700.

    Sziasztok!

     

    Az alábbi képeken a cserére szánt dm kuponok vannak.

    Amit cserébe szeretnék Pampers pelenka (4-es és 5-ös méret) vagy popsitörlő kupon, Libero pelenka (4-es és 5-ös méret) kupon, Dzsungelmánia matrica (4,14,20,23,25,34,38,40,46,49,59,66,71,96,

    100,113,116,117 ,130,139,141,159,168,172,176,191,192.),

    Star Wars kinder figura (Yoda, Clone Trooper).

    Várom a jelentkezéseket akivel tudok cserélni. Köszönöm. 

  39. 2013. június 2. 20:45699.
    2db Cerbona játszós csomagolás
    C&A kupon,
    MAM cumikupon,
    végösszegi -15% os kuponok,8 ezer felett 06-30-ig.
    teljes bababónusz kuponfüzet,
    Activia kódok.
    Elmű kuponok
    OMV kód
    Penny,Spar matricák.
    Mit adnál
  40. 2013. május 29. 12:19698.
    Dm Bababónuszos kezdőcsomag kuponokat cserélnék. Ami érdekel cserébe: 1Ft-os cumikupon, kódok (kubu, sport szelet, lego, actimel stb), gyermelyi pont...  Írj és megyegyezünk :)
  41. 2013. május 22. 13:15697.
    Van 3 csomag Milumil vaníliás Tejberizspép mintám (23g, egy adag), 4 hótól adható, 2013. 07.17 és 2013. 07.18. a szavatossága. Mi sajnos csak HA tejpépet ehetünk. Ki mit tudna érte adni?
  42. 2013. május 21. 08:47696.

    Auchan-on kuponjaim is gazdára várnak, sajnos már ezeket sem tudom felhasználni, 05.30-ig válthatóak be. Szintén válaszborítékért vihetőek.

     

    -3db Pampers törlőkendő 6-os pack: 1799.-

    -3db Libero Megapack Comfort fit pelu: 4499.-

    -3db Pampers Premium Care pelus: 4099.-

    -3db Pampers Sleep&Play pelus: 2199.-

    -3db Pampers Sleep&Play pelus: 3999.-

    -3db Milumil Junior gyermekitalok: 3799.-

    -3db Milumil 2, 3, tápszer Junior gyermekitalok: 1999.-

    -3db Kecskeméti desszertek: 195.-

    -1db Jana baby ásványvíz 1L: 99.-

  43. 2013. május 21. 08:36695.

    Még mindig vannak 05.31-ig beváltható 25%-os kuponjaim 50 pontos füzetből. Válaszborítékért már postázom is. Remélem valaki még fel tudja használni az utolsó napokon.

     

    -L'Oréal Triple Active ránctalanító arckrém kedv.ár: 1799Ft
    -Manhattam Volcano szempillaspirál kedv.ár: 1499Ft
    -Max Factor szempillaspirál kedv.ár: 2249Ft
    -Yardley parfüm 50ml kedv.ár: 3149Ft
    -Himalaya Herbals szemfestéklemosó 115ml kedv.ár: 899Ft
    -Kamill kézkrém kedv.ár: 396Ft
    -Palette Mousse Color hab állagú hajfesték kedv.ár: 1049Ft
    -Schauma sampon 400ml kedv.ár: 599Ft
    -Aquafresh fogkefe kedv.ár: 374Ft
    -Bionsen deo stick kedv.ár: 899Ft
    -Palmolive tusfürdő 250ml kedv.ár: 486Ft
    -Axe tusfürdő 250ml kedv.ár: 486Ft
    -Gilette Blue3 eldobható borotva kedv.ár: 974Ft
    -Tena Lady inkontinencia betét többféle kedv.ár: 674Ft
    -Cerbona Disney gabonapehely kedv.ár: 291Ft
    -Eccofood aszalt sárgabarack 200gr kedv.ár: 449Ft
    -1x1 Vitaday 120mg-os Kalcium tablettaa 30db kedv.ár: 344Ft
    -BioCo zöldkagyló kapszula 60db kedv.ár:4649Ft
    -Corny Big müzliszelet kedv.ár: 134Ft
    -Zewa Extra 4 rétegű toalettpapír 8 tekercs kedv.ár: 824Ft
    -Lenor öblítő 1 liter kedv.ár: 569Ft
    -Vix-B szőnyeg- és kárpittisztító aeroszol 500ml kedv.ár: 674Ft
    -Jar mosogatószer 1 liter vagy 750ml kedv.ár: 546Ft
    -Silan öblítő 1 liter vagy 900ml kedv.ár: 486Ft
    -Cif súrolószer 720g kedv.ár: 374Ft
    -Libresse tisztasági betét kedv.ár: 336Ft

  44. 2013. május 18. 11:14694.

    50 pontos kuponfüzetből május 31-ig beváltható 25%-os kuponjaim (mindből 1db):

    -L'Oréal Triple Active ránctalanító arckrém kedv.ár: 1799Ft

    -Manhattam Volcano szempillaspirál kedv.ár: 1499Ft

    -Max Factor szempillaspirál kedv.ár: 2249Ft

    -Yardley parfüm 50ml kedv.ár: 3149Ft

    -Himalaya Herbals szemfestéklemosó 115ml kedv.ár: 899Ft

    -Kamill kézkrém kedv.ár: 396Ft

    -Palette Mousse Color hab állagú hajfesték kedv.ár: 1049Ft

    -Schauma sampon 400ml kedv.ár: 599Ft

    -Aquafresh fogkefe kedv.ár: 374Ft

    -Bionsen deo stick kedv.ár: 899Ft

    -Palmolive tusfürdő 250ml kedv.ár: 486Ft

    -Axe tusfürdő 250ml kedv.ár: 486Ft

    -Gilette Blue3 eldobható borotva kedv.ár: 974Ft

    -Tena Lady inkontinencia betét többféle kedv.ár: 674Ft

    -Cerbona Disney gabonapehely kedv.ár: 291Ft

    -Eccofood aszalt sárgabarack 200gr kedv.ár: 449Ft

    -1x1 Vitaday 120mg-os Kalcium tablettaa 30db kedv.ár: 344Ft

    -BioCo zöldkagyló kapszula 60db kedv.ár:4649Ft

    -Corny Big müzliszelet kedv.ár: 134Ft

    -Zewa Extra 4 rétegű toalettpapír 8 tekercs kedv.ár: 824Ft

    -Lenor öblítő 1 liter kedv.ár: 569Ft

    -Vix-B szőnyeg- és kárpittisztító aeroszol 500ml kedv.ár: 674Ft

    -Jar mosogatószer 1 liter vagy 750ml kedv.ár: 546Ft

    -Silan öblítő 1 liter vagy 900ml kedv.ár: 486Ft

    -Cif súrolószer 720g kedv.ár: 374Ft

     

    Július 31-ig beváltható kuponok:

    -2db L'Oréal Nutri-Gold Silk arckrém kedv.ár:1799Ft

    -2db Fa női/férfi tusfürdő 250ml kedv.ár: 374Ft

    -2db Nivea női deo spray vagy deo stift vagy roll-on kedv.ár: 561Ft

    -2db Nivea sampon 250ml vagy balzsam 200ml kedv.ár 486Ft

    -2db Pantene sampon 250ml vagy balzsam 200ml kedv.ár: 524Ft

    -2db Syoss sampon és balzsam 500ml kedv ár:899Ft

    -2db Colgate Total fogkrém kedv ár: 396Ft

    -2 db Nivea Sun naptej F50 200ml vagy Kids napozóspray F50+ 200ml kedv.ár: 3074Ft

    -2db Nivea Sun Protect&Bronze napozospray F20 ill. F30 kedv.ár: 2924Ft

    -2db Ambre Solaire Sensitive naptej F50 400ml kedv.ár: 2999Ft

    -2db Wilkinson női eldobható borotva 5db-os kedv.ár: 546Ft

    -2dbJimJams nedves törlőkendő 10db-os kedv.ár: 149Ft

    -2db Nivea intim mosakodó 250ml kedv.ár: 749Ft

    -1db Libresse intim törlőkendő 20db kedv.ár: 321Ft

    -1db Libresse egészségügyi betét 20db vagy 16db kedv.ár: 524Ft

    -1db Always tisztasági betét többféle kedv.ár: 584Ft

    -1db Naturella tisztasági betét többféle kedv.ár: 471Ft

    -2db Vöslauer sport ásványvíz 750ml kedv.ár: 186Ft

    -2db Fitella light müzli 50g kedv.ár: 111Ft

    -2db Szűztea keksz kedv.ár: 509Ft

    -2db Biopont bio zabital 200ml kedv.ár: 216Ft

    -2db BioCo Omega 3-6-9 kapszula 60db kedv.ár: 2474Ft

    -2db Zöldvér Colon Control éternd-kiegészítő kedv.ár: 2249Ft

    -2db Zewa Jumbo papírtörlő 322 lap kedv.ár: 599Ft

    -2db Persil Duo mosókapszula vagy mosógél vagy mosópor kedv.ár: 1349Ft

    -2db Olvasószemüveg 7. kategória kedv.ár: 2999Ft

    -2db Dr. Beckmann színvédő kendő 20db-os kedv.ár: 974Ft

     

    És rengeteg babás kupon is gazdára vár.

     

    Mindegyik vihető válaszborítékért cserébe, de szívesen vennék olyan matricákat (Penny-s, Spar-os), amik nem részletből állnakegy matrica egy állat). Mi nem gyűjtjük őket, csak dekorálásra kellene. Penny-s matrica van, ha kell valakinek: 51, 57, 101, 167.

  45. 2013. május 16. 10:58693.

    Van rengeteg DM babás kuponom, pelenkás (Libero, Huggies, babylove, Pampers premium care), fürdetős, popsikenőcsös kupon, egyféléből több is.Júni 30-ig és aug. 31-ig érvényesek.

     

    Illetve több DM 15%-os végösszegi kuponom, 8000 Ft felett, júni 30-ig.

     

    Cserébe sok minden szóba jöhet, de leginkább játszós/gyűjthető pontok, kódok, blokkok (pl. Sport kód, Medve kód, Calgon blokk, Fa blokk, Johnsos's Baby termékről blokk, Theodora blokk, gyermelyi pont, actimel kód, kubu kód, koronás vonalkód, stb).

     

    Mid lenne?

     

    Légyszi privit írjatok!

    Köszi: Ági

  46. 2013. május 16. 07:46692.

    2013. június 30-ig érvényes:

     

    - Gabi fürdető, 400 ml, többféle --- 150 Ft kedv.

    - Babylove "Jó éjt!" fürdető, 500 ml --- 100 Ft kedv.

    - Nive Baby Nutri Sensitive fürdető, 500 ml --- 500 Ft kedv. 2 darab

     

     

     

     

    2013. augusztus 31-ig érvényes:

     

    - Sanytol fertőtlenítő mosószeradalék, 500 ml --- 200 Ft kedv.

    - Pampers törlőkendő utántöltő quattropack, 2 féle --- 250 Ft kedv. 2 darab

    - Pampers Active Baby Economy +50% pelenka, többféle méretben --- 400 Ft kedv. 5 darab

    - Babylove babafürdető kamilla kivonattal, 1000 ml --- 300 Ft kedv.

    - Libero babafürdető, ill. babahabfürdő, 200 ml --- 150 Ft kedv.

     

  47. 2013. május 15. 20:00691.

    Cserélném az alábbi kuponokat:

    C&A 50%-os babaruha kupon. Érv. 2013.06.30.
    Laktorherb 1 Ft-os kupon. Érv. 2013.06.30.
    Mam Ulti cumi 1 Ft-os kupon. Érv. 2013.06.30.

     

    Cserébe szívesen fogadok 98-104-es kisfiú pólót, nyári kalapot (54-es méret).

     

    De bármit szívesen megnézek!!!! 

  48. 2013. május 15. 17:40690.

    2013. augusztus 31-ig érvényes:

     

    - Babylove Aktiv Plus Jumbo Pack pelenka, többféle méretben --- 400 Ft kedv. 2 darab

    - Libero Up & Go pelenka, többféle méretben --- 350 Ft kedv.

    - MAM tanulópohár 6 hós kortól, 220 ml-es --- 100 Ft kedv.

    - Tomi Kristály Baby Color mosógél, 1,5 liter --- 400 Ft kedv.

    - Huggies Premium Mega Super Dry pelenka, többféle méretben --- 300 Ft kedv.

    - Babylove 2-es, tejalapú, anyatej-kiegészítő, bio tápszer 6 hós kortól, 600 gr --- 200 Ft kedv.

    - Pampers törlőkendő utántöltő duopack --- 150 Ft kedv. 6 darab

    - Johnson's baby lágy krém, 100 ml --- 100 Ft kedv.

    - Babylove bio tejpép, 4 ill. 6 hós kortól, 2 féle, 250 gr --- 150 Ft kedv.

    - Beba Pro 2 (6 hós kortól), vagy Pro 3 (10 hós kortól) tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer (3 féle), 600 gr --- 200 Ft kedv.

    - Libero Mega Pack pelenka, többféle méretben --- 500 Ft kedv.

    - Pampers törlőkendő utántöltő quattropack (2 féle) --- 250 Ft kedv.  2 darab

    - Gabi lanolinos krém, 100 ml --- 150 Ft kedv.

    - Nestlé tejpép 4 hós kortól, többféle, 250 gr --- 100 Ft kedv.

    - Hipp tejpép 4 hós kortól, többféle, 250 gr --- 50 Ft kedv.

    - Babylove nature ökopelenka, többféle méretben --- 200 Ft kedv.

    - Dettol szappan, 100 gr, 2 féle --- 50 Ft kedv.

    - Baba testápoló (többféle), 400 ml, vagy kézápoló, 150 ml, vagy bőrápoló krém, 250 ml --- 150 Ft kedv.

    - Dulgon Kids kézmosóhab, 2 féle, 250 ml --- 70 Ft kedv.

    - Ariel Color & Style előre kiadagolt folyékony mosószer, 16*35 ml --- 300 Ft kedv.

    - Dreft Baby & Sensitive finommosószer, 1 liter --- 200 Ft kedv.

  49. 2013. május 15. 17:30689.

    2013. június 30-ig érvényes:

     

    - Babylove melltartóbetét, 30 db --- 100 Ft kedv.

    - Mecsek Baby filteres teakeverék, 20*1 gr  --- 100 Ft kedv.

    - Ariel Color & Style előre kiadagolt folyékony mosószer, 16*35 ml --- 300 Ft kedv. 2 darab

    - Libero Mega Pack pelenka, többféle méretben --- 500 Ft kedv. 2 darab

    - Libero Up & Go pelenka, többféle méretben --- 350 Ft kedv.

    - Jimjams törlőkendő, 10 db, többféle --- 50 Ft kedv. 2 darab

    - MAM tanulópohár 6 hós kortól, 220 ml-es --- 100 Ft kedv.

    - Babylove Ultra Sensitive pelenkakiütés elleni krém, 100 ml --- 100 Ft kedv.

    - Libresse Natural Care intim törlőkendő, 20 db --- 100 Ft kedv.

    - Babylove sampon és fürdető, 500 ml --- 100 Ft kedv.

    - Libero cink kenőcs, 60 ml vagy krém extra száraz bőrre, 100 ml --- 150 Ft kedv.

    - Huggies Premium Mega pelenka, többféle méretben --- 200 Ft kedv.

    - Ecover univerzális tisztítószer, 750 ml --- 200 Ft kedv. 2 darab

    - Babylove pelenkakiütés elleni krém, 150 ml --- 80 Ft kedv.

    - Babylove babaápoló olaj, 250 ml --- 50 Ft kedv.

    - Johnson's baby top-to-toe fürdető és sampon, 500 ml --- 100 Ft kedv.

    - Gabi lanolinos krém, 100 ml --- 150 Ft kedv.

    - Dreft Baby & Sensitive folyékony mosógél, 1 liter --- 200 Ft kedv. 2 darab

    - Szentkirályi bébiital 4 hós kortól, többféle, 200 ml --- 70 Ft kedv.

    - Nestlé Junior Kakaó gabona alapú italpor 1-3 éves korig, 400 gr --- 200 Ft kedv.

    - Babylove törlőkendő utántöltő (4*80 db) --- 200 Ft kedv. 2 darab

    - Pampers törlőkendő utántöltő quattropack (2 féle) --- 200 Ft kedv. 4 darab

    - Pampers Active Baby pelenka, többféle méretben --- 400 Ft kedv. 2 darab

  50. 2013. május 9. 16:58688.
    + Libero kódokért ezeket az "értékesebb" kuponokat is adom :)


    Mostani 150 pontos füzet:   



    -15%Alnatura termékekre   
    -25%Nestlé tejpépekre és   
    Junior gyerekitalokra1
       
    -25%Olay termékekre   
    -25%taft styling termékekre   
    -25%elmex termékekre   
    -25%Listerine szájöblögetőkre   
    -25%Scholl termékekre   
    -25%bruno banani termékekre   
    -25%Jana termékekre2   
    -25%Duck termékekre   
    -25%Cif termékekre   
    -50%Esprit termékekre   
    -50%David Beckham termékekre   
    -50%Beyoncé termékekre   
    -50%Police termékekre   
    -50%Sheba termékekre   


    50%kedvezmény:   

    s.he stylezone Aqua Shine ajakrúzs   
    Manhattan High Shine szájfény   
    NIVEA Visage Vital arckrém   
    L\'Oréal Triple Active arctisztító kendő   
    Gillette Mach3 borotvakészülék   
    Gerovital Sun naptej F303   
    NIVEA Sun napozás utáni testápoló3   
    alpro szójaital, NA+CA   


    3db Perwoll mosógél  -50%
    Somat mosogatógép tabletta 50%
    2db finish mosogatógép-tisztító, öblítő vagymosogatógép-illatosító
  51. 2013. május 9. 16:58687.
    8 pontnyi Libero kódért egyben megválnék ezektől a Dm kuponoktól :)


    dm kuponok  06. 31 -ig :   


    25 %-os Libero babakozmetikum MárkaJoker    
    15 %-os Libero pelenka Márka Joker    
    25 %-os Pampers popsitörlő Márka Joker    
    25 %-os Univer bébiétel MárkaJoker    
    25 %-os Dove Men Márka Joker    
    25 %-os Avent  Márka Joker    

    15%végösszegi 100 pont ellenében.   

    Babás kuponok júniusi illetve augusztusilejárattal:   


    Végösszegi kuponok 8000ft-osak  5db 

    Ezekből akár 10-10db is van:
    Gabi fürdető -150   
    Adidas tusfürdő -250   
    Libero babafürdető -150ft   
    Babylove babafürdető kamilla kivonattal -300   
    Babylove sampon és fürdető -100   
    Babylove jó éjt fürdető -100   
    Babylove babaolaj -50   
    Nivea krémes fürdető -350ft   
    Johnson\'s top-toe fürdető -100ft   
    Gabi lanolinos krém -150ft   
    Babylove ultra sensitive pelenkakiütés elleni krém-100   
    Babylove pelenkakiütés elleni krém -80   
    Nivea baby nutri sensitive fürdető -500ft   
    Libero cink kenőcs -150ft   
    Johnson\'s lágy krém -100ft   
    Neutrogena testápoló -200   
    Baba testápoló -150ft   
    Babylove popsitörlő -300ft   
    Libero -500   
    Libero up&go -350   
    Pampers Premium care -500   
    Pampers active baby -400   
    Huggies -200   
    Huggies -300   
    Huggies -300 bugyis   
    Babylove aktiv plus -100ft   
    Babylove aktiv plus Jumbo Pack -300ft   
    Babylove aktiv plus Jumbo Pack -400ft   
    Babylove öko -200   
    Pampers törlő -250   
    Pampers -200   
    Pampers -150   
    Babylove 3-as tápszer -200ft   
    Babylove 3-as tápszer -300ft   
    Babylove 2-es tápszer -200ft   
    Milumil tejpép -160ft   
    Milumil tejpép -150ft   
    Milumil tápszer, vagy tejital -400ft   
    Milumil tápszer, vagy tejital -800ft   
    Milumil tápszer -400ft   
    Milumil tápszer -350ft   
    Babylove tejpép -150   
    Hipp víz -50   
    Nestle kakao -200   
    Hipp keksz -50   
    HIPP TEJPÉP -50   
    Nestle tejpép -100   
    Uiver bébiétel -65   
    Beba tápszer 2, 3 -200   
    Mam tanulópohár -100ft   
    Libressintim törlőkendő -100   
    Tomi baby -400   
    Dettol szappan -50   
    Jim jams -50   
    Mecsek baby tea -100   
    Oral b fogkefe -100   
    Babylove melltartóbetét -100   
    Ecover tisztítószer -200   
    Dreft baby -200   
    Sanytol fertőtlenítő mosószeradalék -200   
    Areil mosószer -300ft   
    Babylove pohár -200   
    Dulgon kids kézmosóhab -70   

     Május 31-ig érvényes 50 pontos füzetek joker nélkül   
    Mostani 2db 50 pontos füzet hipp és joker nélkül



       
  52. 2013. május 7. 06:42686.

     

    irtam

    előzmény:
    sammysammy (685)
    2013-05-06  22:31
  53. 2013. május 6. 22:31685.

    2013. aug. 31-ig érvényes DM C&A 50 %-os babaruha kupon gazdát keres.

     

    Csereajánlatokat várok (szóba jöhetnek pl. végösszegi vagy joker kuponok, de minden érdekel).

  54. 2013. május 6. 20:19684.

    Elcserélném az alábbi kuponokat:

    C&A 50%-os babaruha kupon. Érv. 2013.06.30.
    Laktorherb 1 Ft-os kupon. Érv. 2013.06.30.
    Mam Ulti cumi 1 Ft-os kupon. Érv. 2013.06.30.

     

    Cserébe szívesen fogadok 98-104-es kisfiú pólót, nyári kalapot (54-es méret).

     

     

  55. 2013. május 4. 14:42683.
    Sok-sok dm kuponom van, ha érdekel valami, írj.
  56. 2013. Április 29. 08:51682.
    DM 15% végösszeg kupon(8 ezer Ft vásárlás felett) 06.30-ig érvényes, cserélném Penny Mi földünk matricákra vagy esetleg Óceánmánia matricákra. Cserearányt írj!
  57. 2013. Április 27. 20:41681.

    Szia!

     

    Írtam privit.

    előzmény:
    Huncutka87 (679)
    2013-04-23  14:19
  58. 2013. Április 27. 07:19680.

     

    15% végösszegi kupon (májusban és juniusban beváltható) vár cserére

    mecsek baby tea, neutrogena testápolo, dettol szappan, babylove 3 tápszer, milupa táp, ariel kapszulás mosopor, ecover tisztito, nivea baby fürdető, libero kenőcs, juniior kakaopor, gabi krém, jonhson fürdető, huggies pelenka, 15% danubius hotelekben, dove tusfürdő, l oreal arckrém, 25% ambi pur termékekre

     

    cserébe mam cumi kupont, pelenka (libero, babylove) popsitörlő (babylove, CA s kupon érdekelne, de olyan ami aug 31 után jó.

     

    ha privben irtok hamarabb észreveszem.

    előzmény:
    Huncutka87 (679)
    2013-04-23  14:19
  59. 2013. Április 23. 14:19679.

    Szia!

    Engem érdekelnének az alábbi kuponok:

    - Babylove tanulópohár

    - Milumil/Milupa 4 hótól tejberizspép

    - Milupa tejalapú anyatej-kiegészítő tápszer 6 hótól 

    - Hipp tea 4 hótól

     

    Mit kérsz értük?

    előzmény:
    Picura (677)
    2013-04-16  14:56
  60. 2013. Április 19. 13:14678.

    +2 db kupon:

     

    - Mecsek Baby filteres teakeverék (20*1 gr) --- 100 Ft kedvezmény

     

    - Babylove melltartóbetét (30 db) --- 100 Ft kedvezmény

     

    Érvényesek: 2013. jún. 30-ig.

    előzmény:
    Picura (673)
    2013-04-16  14:49
  61. 2013. Április 16. 14:56677.

    DM kuponok (érvényesek 2013. augusztus 31-ig):

     

     

    - Milupa tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer 6 hónapos kortól, vagy gyerekital 1 éves kortól (natúr, 600 gr) --- 350 Ft kedvezmény

    - Milumil Junior tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer 1 éves kortól (2 féle), vagy gyerekital 2 éves kortól (600 gr) --- 400 Ft kedvezmény

    - Gabi lanolinos krém (100 ml) --- 150 Ft kedvezmény

    - Milumil Junior tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer 1 éves kortól, vagy gyerekital 2 éves kortól (1,2 kg) --- 800 Ft kedvezmény

    - Nestlé tejpép 4 hónapos kortól (többféle, 250 gr) --- 100 Ft kedvezmény

    - Hipp tejpép 4 hónapos kortól (többféle, 250 gr) --- 50 Ft kedvezmény

    - Babylove nature ökopelenka (többféle méretben: midi 46, maxi 42, ill. junior 36 db) --- 200 Ft kedvezmény

    - Babylove Aktiv Plus Jumbo Pack pelenka (többféle méretben: midi 100, maxi 84, maxi plus 76, ill. junior 72 db) --- 400 Ft kedvezmény

    - Dettol szappan (2 féle, 100 gr) --- 50 Ft kedvezmény

    - Baba testápoló (többféle, 400 ml), vagy kézápoló (150 ml), vagy bőrápoló krém (250 ml) --- 150 Ft kedvezmény

    - Dulgon Kid's kézmosóhab (2 féle, 250 ml) --- 70 Ft kedvezmény

    - Ariel Color & Style előre kiadagolt folyékony mosószer (16*35 ml) --- 300 Ft kedvezmény

    - Dreft Baby & Sensitive finommosószer (1 liter) --- 200 Ft kedvezmény

    - Babylove csöpögésmentes tanulópohár 6 hónapos kortól (240 ml-es) --- 200 Ft kedvezmény

  62. 2013. Április 16. 14:55676.

    2 db DM kupon:

     

    - Sanex roll-on (3 féle) 50 ml

    aktuális ár: 699 Ft

    kedvezményes ár: 524 Ft

    megtakarítás: 175 Ft

    A kupon 2013. április 30-ig érvényes!

     


    - Ecover univerzális tisztítószer 750 ml --- 200 Ft kedvezmény

    A kupon 2013. június 30-ig érvényes!

  63. 2013. Április 16. 14:54675.

    DM kuponok (érvényesek 2013. augusztus 31-ig):

     

    - Pampers 4*56 db-os és 4*64 db-os quattropack törlőkendő utántöltő --- 250 Ft kedvezmény [2 darab]

    - Pampers 2*56 db-os, ill. 2*64 db-os duopack törlőkendő utántöltő --- 150 Ft kedvezmény [5 darab]

     

  64. 2013. Április 16. 14:53674.

    DM kuponok (érvényesek 2013. augusztus 31-ig):

     

     

    Libero Up & Go pelenka (többféle méretben) --- 350 Ft kedvezmény

    MAM tanulópohár 6 hónapos kortól (220 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Huggies Premium Mega Super Dry pelenka (többféle méretben) --- 300 Ft kedvezmény

    Tomi Kristály Baby Color mosógél (1,5 liter) --- 400 Ft kedvezmény

    Babylove 2-es, tejalapú, anyatej-kiegészítő, bio tápszer 6 hónapos kortól (600 gr) --- 200 Ft kedvezmény

    Pampers törlőkendő utántöltő duopack --- 150 Ft kedvezmény

    Johnson's baby lágy krém (100 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Babylove bio tejpép 4 ill. 6 hónapos kortól (2 féle, 250 gr) --- 150 Ft kedvezmény

    Beba Pro 2 (6 hónapos kortól), vagy Pro 3 (10 hónapos kortól) tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer (3 féle, 600 gr) --- 200 Ft kedvezmény

    Milumil tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer (2-es 6 hónapos, 3-as 9 hónapos (600 gr), ill. "Jó éjszakát" 6 hónapos kortól (500 gr)) --- 400 Ft kedvezmény

    Milupa tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer 6, ill. 9 hónapos kortól (többféle, 600 gr) --- 350 Ft kedvezmény

    Babylove aktiv plus Jumbo Pack pelenka (többféle méretben) --- 400 Ft kedvezmény

    Libero Mega Pack pelenka (többféle méretben) --- 500 Ft kedvezmény

  65. 2013. Április 16. 14:49673.

    DM kuponok (érvényesek 2013. június 30-ig):

     

    Babylove "Jó éjt!" fürdető (500 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    MAM tanulópohár 6 hónapos kortól (220 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Babylove Ultra Sensitive pelenkakiütés elleni krém (100 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Nivea Baby krémes babafürdető (250 ml) --- 350 Ft kedvezmény

    Gabi fürdető (többféle, 400 ml) --- 150 Ft kedvezmény

    Libresse Natural Care intim törlőkendő (20 db) --- 100 Ft kedvezmény

    Babylove sampon és fürdető (500 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Libero cink kenőcs 60 ml VAGY krém extra száraz bőrre 100 ml --- 150 Ft kedvezmény

    Huggies Premium Mega pelenka (többféle méretben: mini 84, midi 90 db) --- 200 Ft kedvezmény

    Ecover univerzális tisztítószer (750 ml) --- 200 Ft kedvezmény

    Ariel Color&Style előre kiadagolt folyékony mosószer (16*35 ml) --- 300 Ft kedvezmény 2 DARAB

    Babylove pelenkakiütés elleni krém (150 ml) --- 80 Ft kedvezmény

    Babylove babaápoló olaj (250 ml) --- 50 Ft kedvezmény

    Johnson's baby top-to-toe fürdető és sampon (500 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Hipp tea 4 hónapos kortól (többféle, 200 gramm) --- 100 Ft kedvezmény 2 DARAB

    Milupa vagy Milumil tejbedarapép vagy tejberizspép 4 hónapos kortól (többféle, 250 gr vagy 225 gr) --- 160 Ft kedvezmény 2 darab

    Jimjams törlőkendő (10 db, többféle) --- 50 Ft kedvezmény

    Gabi lanolinos krém (100 ml) --- 150 Ft kedvezmény

    Dreft Baby & Sensitive folyékony mosógél (1 liter) --- 200 Ft kedvezmény 2 darab

    Szentkirályi bébiital 4 hónapos kortól (többféle, 200 ml) --- 70 Ft kedvezmény

    Libero Mega Pack pelenka (többféle méretben) --- 500 Ft kedvezmény

    Libero Up&Go pelenka (többféle méretben) --- 350 Ft kedvezmény

    Nestlé Junior Kakaó gabona alapú italpor 1-3 éves korig (400 gr) --- 200 Ft kedvezmény

  66. 2013. Április 16. 14:48672.
    DM kuponok (érvényesek 2013. június 31-ig):

     

    - Babylove quattropack 4*80 db-os Comfort Kamilla törlőkendő utántöltő --- 200 Ft kedvezmény [2 darab]
    - Pampers 4*56 db-os és 4*64 db-os törlőkendő utántöltő --- 200 Ft kedvezmény [4 darab]
    - Pampers Active Baby pelenka (többféle méretben: mini 108, midi 96, maxi 82, maxi+ 74, junior 68, XL 64 db-os) --- 400 Ft kedvezmény [2 darab]

  67. 2013. Április 10. 10:02671.

    C&A 50%-os kuponom lenne (2013. 08.31-ig érv.)

     

    Ki mit adna érte?

  68. 2013. Április 8. 16:56670.

    Elcserélném az alábbiakat (nem 100%-ban baba-mama, de mégis az: Erzs. utalványos boríték):

     

    - Kiss Nikolett 1 db

    - Domina Liza 1 db

    - Csány Karolina 1 db

    - Szűcs Liliána 1 db

    - Szoboszlai Petra 1 db

    - Stróbl Tamás 1 db

    - Horniák Júlia 4 db

     

     

  69. 2013. Április 8. 16:35669.
    c&ä kuponokért kubu kódot adok
  70. 2013. Április 5. 08:06668.
    Dm 15% végösszeg kedv. kupont cserélnék Penny-Mi földünk matricákra, érvényes: 06.30-ig. Cserearányt Írj!!!
  71. 2013. Április 5. 06:52667.

    Van:

     DM Bababónusz kedvezményfüzetből (2013. aug. 31-ig érv.):

     

     -babylove csöpögésmentes tanulópohár 6 hós kórtól, 240 ml   -200 Ft (2 db)

    - MAM tanulópohár 6 hóstól 220 ml  -100 Ft

    - Gabi lanolinos krém 100ml  -150 Ft (2db)

    - Milumil junior tejalapú anyatej kiegészítő tápszer 1 éves kortól (2 féle) v. gyerekital 2 éves kortól, 600 g  -400 Ft (2 db)

    - Milumil tejalapú anyatej-kieg.tápszer  -400 Ft

    - Milupa Milumil Junior tejalapú anyatej-kieg.tápszer 1 évestől v. gyerekital 2 évestől 1,2 kg  -800 Ft

    - Milupa tejalapú anyatej-kieg.tápszer 6 ill. 9 hós kortól 600g  -350 Ft

    - Milupa tejalapú anyatej-kieg.tápszer 1 évestől v. gyerekital 2 évestől natúr 600g  -350 Ft

    -Milupa v. Milumil tejpépek 4 hós kortól 250g v. 225g  -150 Ft

    - Beba Pro2 v. Pro3 tejalapú anyatej-kieg.tápszer 600g  -200 Ft

    - Babylove bio tejpép 4 ill. 6 hós kortól 250g  -150 Ft

    - Univer bébiétel 6 hós kortól 163g –65 Ft

    -Hipp bio babakeksz 6 hóstól ill. bio gyerek keksz 12 hóstól, almás 150g  -50 Ft

    -Baba testápoló (többféle) 400 ml v. kézápoló 150 ml v. bőrápoló krém 250 ml  -150 Ft (3 db)

    - Babylove babafürdető kamilla kivonattal 1000ml  -300 Ft (2 db)

    - Gabi fürdető 400ml  -150 Ft

    -Libero babfürdető 200ml  -150 Ft

    - Huggies little walk nadrágpelenka (többféle méretben)   -300 Ft (2 db)

    - Huggies Premium mega super dry (többféle méretben)  -300 Ft (3 db)

    - Libero Mega Pack pelenka (többféle méret) –500 Ft

    -Libero Up&Go pelus (többféle méretben) -350 Ft

    - Babylove nature ökopelenka (többféle méret) –200 Ft

    - Pampers active baby economy +50% (többféle méretben) -400 Ft (2 db)

    -Pampers premium care pelenka (többféle méretben)  -500 Ft

    -Pampers törlőkendő utántöltő quattropack -250 Ft (2 db)

    - Pampers törlőkendő utántöltő duopack -150 Ft

    - Dettol szappan 100 g (2 féle)   -50 Ft (4 db)

    - Dulgon kids kézmosóhab (2 féle) 250 ml    -70 Ft (2 db)

    -Sanytol fertőtlenítő mosószeradalék 500 ml     -200 Ft

    - Dreft baby&sensitive finommosószer 1 l   -200 Ft (2 db)

    - Ariel color&style előre kiadagolt folyékony mosószer 16x35 ml     -300 Ft (2 db)

      Szeretnék: Koronás cukor csomagolás, Pöttyös kód, Sport kód, Kubu kód, Medve kód, Óceánmánia, Mi Földünk matrica

     

    Légyszi privit írj!

     

  72. 2013. Április 5. 06:49666.

    Van:

     

    DM Bababónusz kedvezményfüzetből (2013. jún. 30-ig érv. Kuponok):

    -         Huggies premium mega pelenka (mini 84, midi 90) -200 Ft (5 db)

    -         Libero mega pack pelenka (többféle méretben)  -500 Ft (ebből 10 db van!!!)

    -         Libero Up&Go pelus (többféle méretben) -350 Ft (2 db)

    -         Pampers premium care pelenka (többféle méretben)  -500 Ft (ebből 8 db van!!!)

    -         Pampers törlőkendő utántöltő quattropack -200 Ft (3 db)

    -         Babylove aktiv plus pelenka (többféle méretben) -100 Ft (6 db)

    -         Babylove aktiv plus jumbo pack pelenka (többféle méretben) -300 Ft (ebből 10 db van!!!)

    -         Babylove törlőkendő utántöltő (4x80-as Comfort Kamilla)  -200 Ft

    -         Babylove melltartóbetét 30 db-os  -100 Ft  (ebből 8 db van!)

    -         Ariel Color&Style mosószer 16x35ml  -300 Ft

    -         Ecover tisztítószer 750ml  -200 Ft

    -         Neutrogena testápoló 400ml  -200 Ft

    Együtt a család! Kupon – 15% kedv. a Danubius Hotel szállodáiban (2 db) 

     

    Szeretnék: Koronás cukor csomagolás, Pöttyös kód, Sport kód, Kubu kód, Medve kód, Óceánmánia, Mi Földünk matrica

    Légyszi privit írj!

     

  73. 2013. Április 5. 06:48665.
    Van:

    DM Bababónusz kedvezményfüzetből (2013. jún. 30-ig érv. Kuponok):

    - Hipp bébivíz 1,5 l  -50 Ft (6 db)

    - Hipp tea 4 hós kortól 200g -100 Ft

    - Mecsek Baby filteres teakeverék 20x1g -100 Ft

    - Nestlé Junior kakaó 1-3 évesig 400g  -200 Ft

    - Milupa Milumil Junior tejalapú anyatej-kieg.tápszer 1 évestől v. gyerekital 2 évestől 600g  -400 Ft

    -  Milupa Milumil Junior tejalapú anyatej-kieg.tápszer 1 évestől v. gyerekital 2 évestől 1,2 kg  -800 Ft

    - Milupa tejalapú anyatej-kieg.tápszer 1 évestől v. gyerekital 2 évestől natúr 600g  -350 Ft (2 db)

    - Milupa v. Milumil tejbedarapép vagy tejberizspép 4 hós kortól 250g v. 225g  -160 Ft (4 db)

    -  Babylove bio bébiétel 12 hós kortól 250g  -100 Ft

    - MAM tanulópohár 6 hóstól 220 ml  -100 Ft (3 db)

    - Nivea Baby Nutri Sensitive fürdető 500 ml  -500 Ft (2 db)

    - Nivea baby krémes babafürdető 250ml  -350 Ft

    - Gabi fürdető 400ml  -150 Ft

    - Libresse Natural Care intim törlőkendő 20 db  -100 Ft (5 db)

    - Jimjams törlőkendő 10 db  -50 Ft (4 db)

    -Gabi lanolinos krém -150 Ft (3 db)

    - Libero cink kenőcs 60 ml v. krém extra száraz bőrre 100 ml  -150 Ft (5 db)

    - Babylove pelenkakiütés elleni krém Ultra Sensitive 100 ml  -100 Ft (4 db)

    - Babylove babaápoló olaj 250 ml  -50 Ft (4 db)

    - Babylove pelenkakiütés elleni krém 150 ml  -80Ft (4 db)

    - Johnson’s baby top-to-toe fürdető és sampon 500 ml  -100 Ft (5 db)

    - Babylove sampon és fürdető 500 ml  -100 Ft (4 db)

    -Babylove „Jó éjt” fürdető 500ml  -100 Ft (6 db)

    -Dreft baby & sensitive foly. Mosógél 1 l  -200 Ft (5 db)


     Szeretnék: Koronás cukor csomagolás, Pöttyös kód, Sport kód, Kubu kód, Medve kód, Óceánmánia, Mi Földünk matrica

    Légyszi privit írj!

  74. 2013. március 14. 08:05664.

    Sziasztok, igaz nem kupon, de nem találtam más babás helyet. 

    Keresek Bioderma koszmó elleni krémet, akinek már nem kell, vagy esetleg tudna adni a sajátjából! Cserélném vagy megvenném! 

  75. 2013. március 11. 22:26663.

    Sziasztok!

     

    Van egy C&A -50%-os kuponom, június 30-ig lehet beváltani, cserébe DM jokert szeretnék.

     

    Ezen kívül van

    -sok-sok DM kuponom (babás és 50 pontos kuponfüzetek),

    -Nivea mosakodógél 1 Ft-os kupon,

    -Baba Bónuszos fehér babazokni (74-80 méret)

    -Erzsébet utalványos boríték.

     

    Ha érdekel valamelyik a fentiek közül, kérlek írj privit. Köszönöm! 

  76. 2013. március 5. 20:08662.

    -       15 % Pampers Active Baby Economy pelenkára és Activepants bugyipelenkára

    -       25 % minden Milupa és Milumil Junior gyerekitalra

    -       25 % minden Gabi termékre

    -       25 % Ultra SZAVO Plus gél, 750 ml (eucaliptus)

    kuponok érdekelnének valakit? 

  77. 2013. február 19. 18:28661.
    mivel mi már sokszor cseréltünk, igy én is szavaztam. remélem, megnyeritek.
    előzmény:
    Csanád (658)
    2013-02-17  13:58
  78. 2013. február 18. 10:49660.
    Kubu kódokat, libero kódokat és activia kódokat keresek


    Lenne érte c&ä, joker, végösszegi, vagy mit szeretnél?
  79. 2013. február 17. 15:17659.
    Szavaztam
    előzmény:
    Csanád (658)
    2013-02-17  13:58
  80. 2013. február 17. 13:58658.

    Kedves Anyukák!

    Kérlek Titeket segítsetek!

    Nem kell regisztrálni, csak az alábbi linkre kell kattintanod.+szavazok gomb.


    http://www.pecsimami.hu/palyazat/mi-farsangunk-2013-aktualis/nyugati-varosreszi-ovoda-zold-csoport-pecs-mezoszel-utca-2-5450

    Gyermekeink így egy kirándulást nyerhetnek!

    Mindenkinek köszönöm szépen!

  81. 2013. február 17. 10:03657.

    Sziasztok!

    Van egy 800Ft értékű Pampers Premium care pelenka kuponom kizárólag 1-es méretre, (mi már kinőttük), Június 30-ig érvényes. Van még dm-es kuponfüzetem is. Cserébe érdekel Libero vagy Pampers pelenka kupon (kivéve Sleep & Play), vagy tejpépek, desszertek 4 hós kortól. 

  82. 2013. február 12. 10:32656.

    elcserélném a köv. kuponokat:

     

    15% kedv. Danubius Hotelekbe

    ariel mosopor-kapszulás,

    tanulópohár -mam

    huggies pelus

    gabi krém

    milupa tápszer

    fürdetők-gabi, babylove, jonson,

    nivea intim mosakodo- 1 ft

    babylove ökopelenka

    neutrogena testápolo

     

    cserébe babylove törlőkendő, pelenka, libero pelenkakupon érdekelne.

     

    privit irjatok lszi, ugy könnyebben észreveszem.

     

     

    előzmény:
    silverschein (655)
    2013-02-10  10:28
  83. 2013. február 10. 10:28655.
    2013. aug. 31-ig érv.:

    1 babylove csöpögésmentes tanulópohár 6 hós kórtól, 240 ml -200 Ft
    1 db Gabi lanolinos krém 100ml -150 Ft
    1 db Milumil junior tejalapú anyatej kiegészítő tápszer 1 éves kortól (2 féle) v. gyerekital 2 éves kortól, 600 g -400 Ft
    1 db Milupa tejalapú anyatej-kieg.tápszer 6 hós kortól, vagy gyerekital 1 éves kortól natúr, 600g -350 Ft
    1 db Milupa Milumil Junior tejalapú anyatej-kieg.tápszer 1 évestől v. gyerekital 2 évestől 1,2 kg -800 Ft
    1 db Babylove 3-as tejalapú, anyatejkiegészítő, bio tápszer 10 hós kórtól, 500 g -300 Ft
    1 db baba testápoló (többféle), 400 ml, vagy kézápoló, 150 ml vagy bőrápoló krém 250 ml, -150 Ft
    1 db Babylove aktiv plus jumbo pack pelenka (többféle méretben) -400 Ft
    1 db Babylove nature ökopelenka (többféle méret) –200 Ft
    1 db Pampers active baby economy +50% (többféle méretben) -400 Ft
    1 db Huggies Premium mega super dry (többféle méretben) -300 Ft
    1 db Huggies little walk nadrágpelenka (többféle méretben) -300 Ft
    1 db Pampers törlőkendő utántöltő quattropack -250 Ft
    1 db babylove törlőkendő utántöltő quattropack, 4x80 db, -300 Ft
    1 db Dettol szappan 100 g (2 féle) -50 Ft
    1 db Oral-B Stage fogkefe (4-24 hós, 2-4 éves, ill. 5-7 éves korig), -100 Ft
    2 db Dulgon kids kézmosóhab (2 féle) 250 ml -70 Ft
    1 db Sanytol fertőtlenítő mosószeradalék 500 ml -200 Ft
    1 db Dreft baby&sensitive finommosószer 1 l -200 Ft
    1 db Ariel color&style előre kiadagolt folyékony mosószer 16x35 ml -300 Ft
  84. 2013. február 10. 10:28654.

    Sziasztok! Dm kuponok valakinek?

     

    2013.06.30-ig:

    2 db Gabi lanolinos krém 100 ml -150 Ft 2013. 06.30-ig

    2 db Libero Cink kenőcs – 150 Ft 2013. 06.30-ig

    2 db Babylove Ultra Sensitive pelenkakiütés elleni krém 100 ml -100 Ft 2013. 06.30-ig

    2 db Babylove babaápoló olaj 250 ml -50 Ft 2013. 06.30-ig

    2 db Babylove pelenkakiütés elleni krém 150 ml -80 Ft 2013. 06.30-ig

    2 db Johnson’s baby top-to-toe fürdető és sampon 500 ml -100 Ft 2013. 06.30-ig

    2 db Babylove Aktív Plus Pelus – 100 Ft 2013. 06.30-ig

    3 db Babylove Sampon és fürdető 500 ml -100 Ft 2013. 06.30-ig

    3 db babylove aktív plus Jumbo Pack pelenka- 300 Ft 2013. 06.30-ig

    3 db Dreft Baby & Sensitive folyékony mosógél, 1 l -200 Ft 2013. 06.30-ig

     


    2013. jún. 30-ig érv. kuponok: 
    2 db Hipp tea 4 hós kortól 200g -100 Ft

    2 db MAM tanulópohár 6 hóstól 220 ml -100 Ft 
    1 db Milupa Milumil Junior tejalapú anyatej-kieg.tápszer 1 évestől v. gyerekital 2 évestől 600g -400 Ft 
    1 db Milupa Milumil Junior tejalapú anyatej-kieg.tápszer 1 évestől v. gyerekital 2 évestől 1,2 kg -800 Ft 
    2 db Milupa tejalapú anyatej-kieg.tápszer 1 évestől v. gyerekital 2 évestől natúr 600g -350 Ft

    1 db Pampers törlőkendő utántöltő quattropack -200 Ft

    1 db Nestlé Junior Kakaó gabona alapú italpor 1-3 éves korig, 400 g, -200 Ft

    2 db Nivea baby krémes babafürdető 250ml -350 Ft 
    1 db Mecsek Baby filteres teakeverék 20x1g -100 Ft 

    1 db Gabi fürdető 400ml -150 Ft 
    1 db Babylove törlőkendő utántöltő (4x80) -200 Ft 
    1 db Babylove 3-as tejalapú anyatejkieg.bio tápszer 10hós kortól 500g -200 Ft 
    4 db Babylove „Jó éjt” fürdető 500ml -100 Ft 
    2 db Libero Up&Go pelus (többféle méretben) -350 Ft 
    1 db Ariel Color&Style mosószer 16x35ml -300 Ft 
    2 db Ecover tisztítószer 750ml -200 Ft 
    2 db Neutrogena testápoló 400ml -200 Ft 
    4 db Babylove aktiv plus jumbo pack pelenka (többféle méretben) -300 Ft 
    2 db Együtt a család! Kupon – 15% kedv. a Danubius Hotel szállodáiban 

    2 db Gabi lanolinos krém -150 Ft

    2 db Libero cink kenőcs 60 ml v. krém extra száraz bőrre 100 ml -150 Ft

    2 db Babylove pelenkakiütés elleni krém Ultra Sensitive 100 ml -100 Ft 
    2 db Babylove babaápoló olaj 250 ml -50 Ft  
    2 db Babylove pelenkakiütés elleni krém 150 ml -80Ft
    2 db Johnson’s baby top-to-toe fürdető és sampon 500 ml -100 Ft 
    2 db Babylove aktiv plus pelenka (többféle méretben) -100 Ft  
    3 db Dreft baby & sensitive foly. Mosógél 1 l -200 Ft 

     

  85. 2013. január 28. 17:48653.

    Unilever bébiételre,nem gyümölcsösre.

    Nem cserélem semmire,nekem nem kell,Ha te feltudod használni örülök neki .

    előzmény:
    Picura (652)
    2013-01-28  17:40
  86. 2013. január 28. 17:40652.

    Szia!

    Univer bébiételre? Gyümölcsösre vagy főtt ételre?

    Mire szeretnéd cserélni?

    előzmény:
    mázlika (650)
    2013-01-28  13:32
  87. 2013. január 28. 13:34651.

    Szia!

    Nekem van Palmolive foly.szappan -50%,1 Ft-os Nivea intim mosakodó gél kupont,beba Pro junior ital -25%-os kupont!

    előzmény:
    bigigirl (642)
    2013-01-18  11:56
  88. 2013. január 28. 13:32650.

    Szia!

    Nekem van 3db univer kupon 25%

    Beba Pro junior gyerekital 25% szintén 3db.

    előzmény:
    Picura (645)
    2013-01-18  15:28
  89. 2013. január 27. 09:21649.
    12 univer bébiétel címkémet apróságért odadom postabélyeg, kutyás matrica stb, mivel január 31-én lejár a beküldési határidő.
  90. 2013. január 25. 14:13648.
    Szia Gabi! Kösz a tippet! :)
    előzmény:
    gattaca9 (635)
    2012-11-23  20:32
  91. 2013. január 22. 19:14647.

     Sziasztok!

     

    Dm-ben beváltható Pampers,Libero,Huggies,sajátmárkás kuponok keresik gazdájukat:)

    Mindegyik kuponból több darab van.

     

    előzmény:
    Yetta (1)
    2010-05-30  10:19
  92. 2013. január 20. 10:43646.
    Lenne pár db C&A -50%-os kuponom, amit szívesen elcserélnék kislány ruhára 68-92-ig. Esetleg pelus jöhetne még szóba :)

    Dm kuponok nem érdekelnek (joker sem)! :)

    Ajánlatokat privben várom 
  93. 2013. január 18. 15:28645.

    DM-kuponok:

     

    Libero Up & Go pelenka (többféle méretben) --- 350 Ft kedvezmény

    MAM tanulópohár 6 hónapos kortól (220 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Huggies Premium Mega Super Dry pelenka (többféle méretben) --- 300 Ft kedvezmény

    Tomi Kristály Baby Color mosógél (1,5 liter) --- 400 Ft kedvezmény

    Babylove 2-es, tejalapú, anyatej-kiegészítő, bio tápszer 6 hónapos kortól (600 gr) --- 200 Ft kedvezmény

    Pampers törlőkendő utántöltő duopack --- 150 Ft kedvezmény

    Johnson's baby lágy krém (100 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Babylove bio tejpép 4 ill. 6 hónapos kortól (2 féle, 250 gr) --- 150 Ft kedvezmény

    Beba Pro 2 (6 hónapos kortól), vagy Pro 3 (10 hónapos kortól) tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer (3 féle, 600 gr) --- 200 Ft kedvezmény

    Milumil tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer (2-es 6 hónapos, 3-as 9 hónapos (600 gr), ill. "Jó éjszakát" 6 hónapos kortól (500 gr)) --- 400 Ft kedvezmény

    Milupa tejalapú, anyatej-kiegészítő tápszer 6, ill. 9 hónapos kortól (többféle, 600 gr) --- 350 Ft kedvezmény

    Babylove aktiv plus Jumbo Pack pelenka (többféle méretben) --- 400 Ft kedvezmény

    Libero Mega Pack pelenka (többféle méretben) --- 500 Ft kedvezmény


    Érvényesek: 2013. augusztus 31-ig!

  94. 2013. január 18. 15:26644.

    lemaradt a lényeg:

     

    csere bébiételre érdekelne

    előzmény:
    Picura (643)
    2013-01-18  15:25
  95. 2013. január 18. 15:25643.

    DM-kuponok:

    Babylove "Jó éjt!" fürdető (500 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    MAM tanulópohár 6 hónapos kortól (220 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Babylove Ultra Sensitive pelenkakiütés elleni krém (100 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Nivea Baby krémes babafürdető (250 ml) --- 350 Ft kedvezmény

    Gabi fürdető (többféle, 400 ml) --- 150 Ft kedvezmény

    Libresse Natural Care intim törlőkendő (20 db) --- 100 Ft kedvezmény

    Babylove melltartóbetét (30 db) --- 100 Ft kedvezmény

    Babylove sampon és fürdető (500 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Libero cink kenőcs 60 ml VAGY krém extra száraz bőrre 100 ml --- 150 Ft kedvezmény

    Huggies Premium Mega pelenka (többféle méretben: mini 84, midi 90 db) --- 200 Ft kedvezmény

    Ecover univerzális tisztítószer (750 ml) --- 200 Ft kedvezmény

    Ariel Color&Style előre kiadagolt folyékony mosószer (16*35 ml) --- 300 Ft kedvezmény

    Babylove pelenkakiütés elleni krém (150 ml) --- 80 Ft kedvezmény

    Babylove babaápoló olaj (250 ml) --- 50 Ft kedvezmény

    Mecsek Baby filteres teakeverék (20*1 gramm) --- 100 Ft kedvezmény

    Johnson's baby top-to-toe fürdető és sampon (500 ml) --- 100 Ft kedvezmény

    Hipp tea 4 hónapos kortól (többféle, 200 gramm) --- 100 Ft kedvezmény

    Milupa vagy Milumil tejbedarapép vagy tejberizspép 4 hónapos kortól (többféle, 250 gr vagy 225 gr) --- 160 Ft kedvezmény 2 darab

    Jimjams törlőkendő (10 db, többféle) --- 50 Ft kedvezmény 2 darab

    Gabi lanolinos krém (100 ml) --- 150 Ft kedvezmény

    Dreft Baby & Sensitive folyékony mosógél (1 liter) --- 200 Ft kedvezmény 2 darab

    Szentkirályi bébiital 4 hónapos kortól (többféle, 200 ml) --- 70 Ft kedvezmény

    Nestlé Junior Kakaó gabona alapú italpor 1-3 éves korig (400 gr) --- 200 Ft kedvezmény

    Libero Mega Pack pelenka (többféle méretben) --- 500 Ft kedvezmény


    Érvényesek: 2013. június 30-ig!

    Esetleg csere is érdekel.

  96. 2013. január 18. 11:56642.

    Van sok babás kuponom,libero joker,pelus kedvezmények stb...

    Írj mit keresel...több dm kupon füzetem is van...

     

     Keresek :

    Univer bébiétel cimkéket,C&A kupont,Babylove popsitőrlő kupont Palmolive foly.szappan -50%,1 Ft-os Nivea intim mosakodó gél kupont,beba Pro junior ital -25%-os kupont!

     

  97. 2013. január 11. 12:51641.
    C&A kuponokat keresek!
  98. 2012. december 19. 19:19640.

    Sziasztok!

     

    Megmaradt 2012. december 31-ig levásárolható kuponom:

     

    - 1 darab Prinzessin Sternenzauber nedves toalettpapír 60 db-os utántöltő --- 50 Ft kedvezmény

    - 2 darab Pampers Economy pelenka +50% (többféle méretben) --- 400 Ft kedvezmény

    - 6 darab Babylove törlőkendő utántöltő (a Babylove duopack 2*80 db-os sensitive törlőkendő utántöltőre vonatkozik) --- 150 Ft kedvezmény

  99. 2012. december 6. 22:23639.

    Korábbi vásárlásból és ajándékba kapott pelusokból van megmaradt:
    Pampers actív baby multipack
    - 3-as 150 db-os
    - 4+-os 120 db-os
    Nagyon jó áron adjuk és bontatlanul a dobozában van.

    ... és adok hozzá 50 pontos kuponfüzeteket is!
    Személyes átvétel több helyen lehetséges.

    előzmény:
    szarkazne (633)
    2012-11-16  17:30

Címlap

top