Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Adóbevallás-EP igazolás?

Ginga01
Létrehozva: 2010. május 17. 12:25

Sziasztok!

 

Segítséget szeretnék kérni adóbevallással kapcsolatban. Tavalyi év első felében TGYÁS-t, másodikban GYED-et kaptam. Az Egészségpénztártól kapott adatlapon a levont adóelőleg összegével megegyező összeg szerepel a következő sorban is:

1. A kifizető által, az adóelőleg levonásnál figyelembe vett kedvezmények:

- adóelőleg (számított adóelőleg).

 

Ez mit jelent? Nem kaptam semmiféle kedvezményt, még adójóváírást sem kértem. Felhívtam az illetékes EP-t, de nem igazán értettem a választ. Valami olyasmit mondtak hogy nem fizettem adót, mert nem érte el a minimális összeget. Ezt azért nem értem mert pl. a TGYÁS-nál nem az igazoláson bérjövedelemként feltüntett összeget kaptam havonta, hanem a bérjövedelem-levont adóelőleget utalták mindig. Akkor mégis csak levonták tőlem az adóelőleget, nem?

 

  1. 2010. május 17. 14:5115.
    Kösz a válaszokat!
    előzmény:
    Ginga01 (1)
    2010-05-17  12:25
  2. 2010. május 17. 14:5014.
    Igen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  3. 2010. május 17. 14:4313.

    Bocsi, a 35. sorba beírtad a 102. sorban szereplő összeget?

     

    előzmény:
    merizsu (8)
    2010-05-17  14:11
  4. 2010. május 17. 14:4312.
    Köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  5. 2010. május 17. 14:4211.
    Igen, csak az 5 ezret kapod meg.
    előzmény:
    merizsu (8)
    2010-05-17  14:11
  6. 2010. május 17. 14:3910.
    Igaz. Azt nem gondoltam, hogy meghaladod az 1250e Ft-ot.
    előzmény:
    Ginga01 (9)
    2010-05-17  14:33
  7. 2010. május 17. 14:339.

    A számolt adójóváírás jóval kevesebb mint Y, mert ugye az adójóváírás maximalizálva van. Ráadásul nem is a teljes összeget (136 080 Ft) igényelhetem vissza, mert 1250e Ft feletti az összjövedelem.  

    előzmény:
    Uborkata (6)
    2010-05-17  13:19
  8. 2010. május 17. 14:118.

    Bocs, de itt is megkérdezem, hátha van itt segítő!

    Sziasztok!

    Tudna valaki segíteni?

    Az adóbevallás 70.sorában a visszaigényelhető adónál 5 ezer ft van.

    A 102. sorban az összes adókedvezménynél viszont van 35 ezer ft, ugyanis van egy biztosításom.

    Tehát az a 35 ezer elúszik?

    Csak az 5 ezret kapom ami a 70.sorban van?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  9. 2010. május 17. 13:527.
    Szerintem is jó lesz így.
    előzmény:
    Ginga01 (1)
    2010-05-17  12:25
  10. 2010. május 17. 13:196.
    Szerintem így jó lesz. Az általad számolt adójóváírásnak "Y"-nak kell lennie. És azt visszaigényelheted.
    előzmény:
    Ginga01 (5)
    2010-05-17  13:14
  11. 2010. május 17. 13:145.

    Szia!

     

    Ez szerepel az igazolásokon:  

     

    Más bérjövedelem: X ( ez ugye a GYED és a TGYÁS is)

     

    Levont adóelőleg: Y

     

    A kifizető által, az adóelőleg levonásnál figyelembe vett kedvezmények:

    - adóelőleg (számított adóelőleg): ugyanez az "Y" összeg.

     

    Adójóváírást nem igényeltem, de most utólag megteszem. Úgy számoltam hogy csökkentett adójóváírást vehettek igénybe.

     

    Köszönöm a válaszod!

     

     

    előzmény:
    Uborkata (3)
    2010-05-17  12:55
  12. 2010. május 17. 13:084.
    Szia! TGYÁS-ból csak adóelőleget, GYED-ből pedig adóelőeget és nyugdíjjárulékot vonnak.
    előzmény:
    Évicili (2)
    2010-05-17  12:53
  13. 2010. május 17. 12:553.

    Szerintem ez azt jelenti, hogy a figyelembe veendő kedvezmény ugyanannyi, mint a levont adóelőleg. Ez pedig egyenlő azzal, hogy nem adóztál/nem kellett volna adóznod, ha igényled az adójóváírást. Vagyis most utólag visszaigényelheted.

    Nem vagyok adószakértő, csak magamnak csinálom a bevallást évek óta. Nincs az igazoláson feltüntetve, hogy a bevallás hanyadik sorába kell beírni az adatokat???

    előzmény:
    Ginga01 (1)
    2010-05-17  12:25
  14. 2010. május 17. 12:532.

    Szia!

     

    Kicsit kusza a történet. Ha nem vontak adót, akkor azért nem vontak, mert figyelembe vették az adójóváírást, te viszont azt mondod azt nem kérted. A kifizetett pénz nem csak a levont adó miatt lehet kevesebb a bruttónál, én úgy tudom, hogy járulékokat is vonnak a TGYÁS-ból. Szóval lehet, hogy nem vontak adót és azért nem szerepel az igazoláson.

    előzmény:
    Ginga01 (1)
    2010-05-17  12:25

Címlap

top