Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Talált, beteg kutyus

Oszmun
Létrehozva: 2010. március 31. 16:11

Ózdtól 10 km-re találtuk ezt a csöpp kutyust, az út szélén bandukolt egy elhagyatott részen.

Nagyon beteg, folyik az orra, köhög, csont és bőr. Ki tudja mióta lehetett már úton szegényke.

 

Elvittük az ügyeletes kórházba, ahol sajnos nem sok jóval biztattak. Lázas volt, ki volt száradva, nehezen kap levegőt. Naponta kell a kezelésekre hordani. Kap infúziót, Bisolvon-t (nyákoldó), kétféle antibiotikumot, Canglob-ot, (ellenanyag) vitaminokat, lázcsillapítót.

 

Csak reménykedünk, hogy tüdőgyulladása van és nem szopornyicás...

Nagyon kedves kutyus, vérvételnél kicsit felsírt, de továbbra is csóválta a farkát.

Csináltattunk szopornyica tesztet, holnap lesz meg az eredménye...

 

Speciális táppal, Recovery Diet-el és Calopet pasztával etetjük fecskendőből, mert nem akar enni. Bisolvont vénásan és porban is kap, mert nagyon nehezített a légzése.

 

Ha valaki tudna segíteni a kiskutya gyógyulásához szükséges költségek előteremtésében, azt nagyon megköszönném, bármilyen csekély hozzájárulással is.

 

Elérhetőséget privátban tudok adni.

Minden segítséget nagyon köszönök!

  1. 2010. augusztus 11. 18:08917.

    A kicsik és a nagyok sorsa is ideiglenesen megoldódott, mindenki jól van. A hét kicsi: Szende, Szundi, Hapci, Tudor, Vidor, Morgó és Kuka

     

     

    Lányok, gazdit keresek egy kóbor kutyusnak, itt a topik, amit indítottam. Hátha valaki beleszeret, mert egy imádnivaló kutya

     

    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=265602

    előzmény:
    Zsözibo (916)
    2010-07-21  16:20
  2. 2010. július 21. 16:20916.

    Drága picikék!

    Ezek szerint már ketten meghaltak volna?

    Borzasztó!

     

    Annyira kellene rájuk vigyázni, de így, hogy nincsenek állandó felügyelet mellett, ez nagyon nehéz.

    Még jó, hogy a bácsi eteti őket!

    előzmény:
    gikosi (915)
    2010-07-21  11:06
  3. 2010. július 21. 11:06915.

    Fejlemény az Árvácskától:

     

    "Ici-pici vitt egy zsák tápot a bácsinak, aki eteti őket, igy kaptak pótvacsit is. Elmondása szerint mind a két felnőtt kutya kedves és simogatható. Már csak 7 kiskutya van, a bácsi elmondása szerint 9 született, mára csak 7 volt. Az, hogy tulajdonképpen kié a két kutya, a bácsin kivül eteti-e valaki, nem lehet tudni. Ici-pici vesz egy hosszabb láncot a mamának, a bácsi mondta, hogy azért vannak megkötve, mert különben állandóan az utcán lennének, nincs kerítés. ....  "

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_321283 (914)
    2010-07-21  09:02
  4. Torolt_felhasznalo_321283
    Torolt_felhasznalo_321283
    2010. július 21. 09:02914.
    Szegény jószágok...milyen vastag lánccal vannak megkötve
    előzmény:
    liza2000 (908)
    2010-07-20  18:03
  5. Torolt_felhasznalo_321283
    Torolt_felhasznalo_321283
    2010. július 21. 09:01913.
    Remek hír
    előzmény:
    olivabogyó (911)
    2010-07-21  08:32
  6. 2010. július 21. 08:37912.

    Huuu, ez nagyon elszomorító.... :o((((( 

     

    Aki így magára hagyja a kutyáját láncra verve és  nem gondozza.....semmi könyörületet nem érdemel !   

     

    Ugyanígy kellene tartani pár évig...

    előzmény:
    liza2000 (908)
    2010-07-20  18:03
  7. 2010. július 21. 08:32911.

     

    Sziasztok !

     

    A múlt héten talált kutyusra jelentkezett valaki a  III. kerületből,  kertes családi házba befogadnák....

     

    Nagyon köszönöm Barátosnő, hogy feltetted több helyre a kutyus fényképét  !

     

    Szerintem jó helyre kerül, mert telefonon keresztül, nagyon szimpatikus volt a jeletkező hölgy..!! 

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  8. 2010. július 20. 20:35910.
    :(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  9. 2010. július 20. 20:29909.

    Szia, megelőztél, de jól tetted.

     

    Nekem is a sírás szorongatja a torkomat. Lehet, hogy csóró mama ott szülte őket a porban, láncon. Hogy dögölne meg az a szemét!!!!!!!!!!

    előzmény:
    liza2000 (908)
    2010-07-20  18:03
  10. 2010. július 20. 18:03908.

    Néhány kép a 8 pici kutyáról, az anyáról és az apakutyáról. Sírni tudnék, szörnyű

     

    Árvácska a netboardon:

    "Az anya cicijén látszik hogy alig van teje, meg az egyik kicsi a porban turkál-gondolom éhes. Ami kell adunk, száraztápot, konzervet ha kell és ha főz valaki (ez lenne a legjobb mert igy megindulna a tejtermelés és akkor még két hétig szopiznának, a kicsikre nem lenne gond) főznivalót is tudunk küldeni.
    Persze a legjobb az lenne ha be tudná vállalni valakiiiiiiiii " 

     

     

    előzmény:
    liza2000 (904)
    2010-07-20  06:35
  11. 2010. július 20. 12:59907.

    én gyakran mondom ismerőseimnek ugyanezeket a szavakat, és majdhogynem megköveznek érte!

    Pedig mennyire igazak!

    Hogy nem döglik meg de tényleg az az embernek nem nevezhető lény, aki ilyet meg tud csinálni!

     Csak jutna ugyanerre a sorsra!

     

    Köszönöm a drukkot!

    Tegnap hazafelé mentünk a párommal, egymásra néztünk és szinte egyszerre mondtuk: "annyira szorongok ettől a kutyától"!

     

    - Bonzó a hazaérkezésünkkor is szokott őrjöngeni!

     

    Ilyenkor rohanunk befelé  a kapun, mert le kell őt állítani.

     

    A többiektől is féltjük őt ilyenkor.

    (Zizi kutyám szintén sérült lelkileg, ő és Bonzó gyakran összekapnak, főleg, amikor Bonzó valami szokatlant, vagy a normálistól eltérőt csinál).

     

    Szóval állandó készenléti állapotban élünk.

    Reggeltől lefekvésig!

    előzmény:
    liza2000 (906)
    2010-07-20  11:46
  12. 2010. július 20. 11:46906.

    Igen, igen, tudom, hogy Te tudod És teljesen igazad van, egy állat nem hagyja el a kölykeit, ugyanakkor hány kukába dobott csecsemőről hallunk. Na ezért becsülöm én többre az állatokat az embernél.

     

    Zsözibo, úgy drukkolok, hogy ez a sok vizsgálat eredményes legyen, és Bonzóka miatt már ne legyenek álmatlan éjszakáid.

    előzmény:
    gikosi (905)
    2010-07-20  09:40
  13. 2010. július 20. 09:40905.

    Igen, sajnos tudom a szitut, de a kívül állók nem hiszik el,hogy nem fér be kutya a menhelyekre.

     

    Nem  mondjam  mit tudnék csinálni az ilyenekkel, akik ott hagynak egy komplett kutyacsaládot, ráadásul az anyukát láncon!!!! Hogy ne tudjon se senni, se inni menni????? A  kölykeit nem hagyta volna ott, nem ember, kutya ....

    előzmény:
    liza2000 (904)
    2010-07-20  06:35
  14. 2010. július 20. 06:35904.

    Kiderült, hogy a telefonszám nem jó, a bejelentő helyes telefonszáma:

     

    06 26 395 388

     

    A kicsi kutyáknak még nem nyílt ki a szemük.

     

    Annyira de annyira teltház van az Árvácskánál, hogy 10 kutyát egyszerűen képtelenség elhelyezni, de akár egyet is, mert most jópár kutya karanténozik és hamarosan jönnek ők is.

     

     

    előzmény:
    gikosi (903)
    2010-07-19  22:08
  15. 2010. július 19. 22:08903.

    Most érkezett ez a segítség kérés:

     

    ------------------------------------------------ --------------------------------
    Segítséget kérnek!!
    A Szentendrei szigeten egy anyakutya láncon ,mellette 8 kölyök és az apa.Tulaj elköltözött? !
    Pázsit utca 3 a tenisz pálya mellett
    a bejelentő:

    TEL:06 20 395 388
     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_321283
    Torolt_felhasznalo_321283
    2010. július 19. 17:11902.
    Jaj, de kis mákszem, egyem meg
    előzmény:
    Barátosnő (896)
    2010-07-17  19:03
  17. 2010. július 19. 15:43901.
    Gyógy a kis kócos buksikájára!
    előzmény:
    Barátosnő (896)
    2010-07-17  19:03
  18. 2010. július 19. 14:01900.

    köszönöm a drukkot, tényleg alig várom, hogy legalább azt megtudjuk, van-e valami szervi dolog a háttérben.

     

    Bár a tünetek alapján sajna inkább viselkedésprobléma van nála.

    Jó kis idegrendszeri gyengeséggel párosítva! 

     

    Mesélte a doktornénink, hogy van olyan betege, aki a falat rágja véresre! Még amikor bedeszkázták a falat, akkor is folytatta!

     

    Az OCD szindróma gyerekeknél, felnőtteknél is megtalálható.

    Pl. gyerek, aki feszültségoldásként  a fejét veri  a falba!

    Ilyenről is tudok. 

    előzmény:
    bogyómanó (899)
    2010-07-19  13:23
  19. 2010. július 19. 13:23899.

    Na, de jó lenne, ha történne némi előrelépés!

    Olyan édes feje van. Borzasztó egyébként, hogy állatoknál előfordulhat ilyen öncsonkításos dolog stb. Nagyon drukkolok, hogy akár némi gyógyszerezés árán, de tünetmentessé lehessen tenni!

    előzmény:
    Zsözibo (898)
    2010-07-19  13:17
  20. 2010. július 19. 13:17898.

     

    Bonzóka a héten megy EEG-re, és augusztusra kaptunk lehetőséget egy MRI vizsgálatra Kaposváron!

     

    Lehet, hogy a PET vizsgálat is  (ami Debrecenben van) szóba fog jönni nála.

    Meglátjuk.

    Reménykedem, hogy most talán elmozdulunk a holtpontról.

     

    A doktornénink szerint Bonzó ingerszegény környezetben élhetett azelőtt, de sajnos hibás mozgást és rossz technikát talált a benne lévő stressz és feszültség levezetéséhez (farokkergetés, öncsonkítás).

     

    A "nagy gazdi" egy szocializáció pótlási időszakot csinált végig vele, nagyon sikeresen!

    Ez még egészséges idegrendszerű kutyák esetében is nagy szó.

     

    Stabilitás, rend és szabályok kellenek a kutyának, na és egy domináns vezető ahhoz, hogy érzelmileg ne billenjen ki.

     

    Éppen fürdik "nagy gazdi" únszolására!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  21. 2010. július 19. 13:04897.

    gyönyörű kis manócska!

     

    Tudom, hogy MINDENT,

    sőt még annál is többet megteszel érte!

     

    Drukkolok, hogy rendbe jöjjön!

     

    előzmény:
    Barátosnő (896)
    2010-07-17  19:03
  22. 2010. július 17. 19:03896.
    Kis viharvert cicókám:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_321283 (893)
    2010-07-16  11:19
  23. 2010. július 16. 18:35895.
    Nagyon, nagyon köszönöm !!!!!!
    előzmény:
    Barátosnő (891)
    2010-07-16  10:09
  24. 2010. július 16. 18:34894.

    Sziasztok!

     

    A kutyus nem bántotta a cicákat,.... pedig az ideiglenes befogadónál három is van ,  vittem most kaját a kutyának és azt mesélte, hogy oda mentek hozzá , nem bántotta őket. 

     

    Tegnap este biztosan csak jelezte nekik, hogy jövök macsekok...   

     

    Még azt is mondta, hogy nagyon jámbor kutya és alig eszik.

     

    De megkötve tartják, mert nekik van 2 saját , szabadon.  

     

    Illetve, mintha látta volna egy hete egy fehér autóban a dunai úton, nő volt a sofőr ........de nem 100 %.   

     

     

    Nagyon "köszönünk" minden segítséget !!!! 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     

Címlap

top