Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kólában főtt húsvéti sonka

Torolt_felhasznalo_770932
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2010. március 23. 17:02

"Kólában főzve: A meglepő ötlet Nigellától, az angolok konyhatündérétől ered, a kóla nem annyira a sonka ízvilágát befolyásolja, hanem sokkal inkább porhanyóssá puhítja a húst. Egy kisebb (kb. 1,5 kilós) sonkát főzz puhára 2 liter Coca-Colában. Úgy 2 órányi főzés után vedd ki a sonkát a főzőléből, kend meg a mustár és a méz egyenlő arányú keverékével, majd sütőben fél óra alatt süsd készre."

 

az nlc egyik húsvéti cikke,van aki már kipróbálta ezt areceptet?finom lesz,vagy rosz?

 

várom a tapasztalatokat!

  1. 2010. március 23. 20:1247.

    A csili lehet, hogy saját verzió.

    (Olyan fajta vagyok, hogy muszáj belevariálnom a receptekbe. Mindig átalakítom őket. A fiam nagy csilirajongó.)

    előzmény:
    *eper2* (46)
    2010-03-23  20:07
  2. 2010. március 23. 20:0746.
    Igen, ez már jó.
    Valószínűleg ez az, de a csili nem rémlik. De jó, hogy megtaláltad, nosztalgiázni fogok a hétvégén!
    előzmény:
    CsillagViki (45)
    2010-03-23  19:58
  3. 2010. március 23. 19:5845.
    Ez nálam működik. Remélem, mindenkinél.
    előzmény:
    CsillagViki (44)
    2010-03-23  19:58
  4. 2010. március 23. 19:5844.

    Megpróbálom újra: CSÍPŐS CSIRKE.

    Az eredetileg ebbe is kellett méz, de én sem rakok bele. Nekem az úgy már túlzás.

    előzmény:
    *eper2* (43)
    2010-03-23  19:49
  5. 2010. március 23. 19:4943.
    Nem jön be nekem az oldal, de ez nem volt csípős. Méz volt még talán a harmadik alkotórésze a kencének, amit én kihagytam.
    előzmény:
    CsillagViki (13)
    2010-03-23  18:02
  6. 2010. március 23. 19:4642.
    Most kicsit büszkélkedem: sokan és lelkesen járnak hozzám, mert híresen jól főzök és érdekes vendégségeket tartok. Többnyire.
    előzmény:
    pihe** (39)
    2010-03-23  19:43
  7. 2010. március 23. 19:4541.

    Egy külföldi receptes oldalon találtam ilyet, kecsöpös-kolában kellett a húst főzni. Azt hittem poén. Ezekszerint nem.

     

    Egyébként amióta  Nigella mars szeletből csinált csokitortát továbbkapcsolom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_236692 (1)
    2010-03-23  17:02
  8. 2010. március 23. 19:4440.
    ..  szerencsések vagytok mindketten :))
    előzmény:
    Démétér (38)
    2010-03-23  19:41
  9. 2010. március 23. 19:4339.
    egyáltalán nem tűnsz annak ;)) sose állnék neki egy ilyen menünek, de el lennék ragadtatva ha ilyet kapnék...  irigylem a vendégeidet nagyon 
    előzmény:
    Démétér (32)
    2010-03-23  19:28
  10. 2010. március 23. 19:4138.
    Olyankor én átmegyek Anyóshoz, aki zseniálisan főz, hagyományosan. Ő pedig hozzám jár - nagyon aranyosan, kiváncsian - kipróbálni a mindenfélét. 
    előzmény:
    pihe** (37)
    2010-03-23  19:39
  11. 2010. március 23. 19:3937.

    az utóbbi időkben nem volt szerencsém a füstölt sonkákkal.. olyan édeskés ízük volt hogy nem szerettem :((

    csülköt szoktam inkább, az jó.. :)

    egyébként meg sajnos mindig éhesen állok neki sütni-főzni, és a hagyományos, bevált ételekkel kápráztatom el magam :D

    a különlegességekhez se a türelmem nem elég, se a kiváncsiságom... ha már készen van végre, nem ízlelgetni szeretném hogy milyen-e és finom-e, hanem szeretek biztos lenni benne hogy az...

    a megszokott ízekre vagyok kiéhezve, sajna ez az igazság ... :(( :D

    előzmény:
    Démétér (29)
    2010-03-23  19:20
  12. 2010. március 23. 19:3836.
    Amúgy finom, érdekes, enyhén fűszeres, szerintem nagyon karácsonyi. Nálunk pedig adventkor a különböző ismerősi körök sorban vendégeskednek, mindegyik kap 4-5 fogást, így volt olyan csapat, ahol meg lehetett kockáztatni :) Imádták. De nem biztos, hogy mindenki így lenne vele :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_940001 (34)
    2010-03-23  19:36
  13. 2010. március 23. 19:3635.

    Köszi, akkor ezt majd én is kipróbálom.

    előzmény:
    Démétér (32)
    2010-03-23  19:28
  14. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2010. március 23. 19:3634.

    Na ezért engem halmazati büntetésként kivágna a család: (1) üdítőben főzni; (2) karfiol (3) brokkoli (4) párolt alma (5) szegfűszeg. Lehet, hogy ennyiért kilógattak volna karácsony éjszakáján az emeletről, reggelig :)

    Amúgy nem lehet rossz, vagy ki tudja...

     

    előzmény:
    Démétér (32)
    2010-03-23  19:28
  15. 2010. március 23. 19:3533.

    A kólás verzió nem izgatott fel, de ezt a gyömbéres csodát kipróbálom.

     

    előzmény:
    Démétér (32)
    2010-03-23  19:28
  16. 2010. március 23. 19:2832.

    Igen. (Most már biztos: én vagyok az ügyeletes elmebeteg :))) Karácsony előtti adventi vacsorán volt az egyik fogás: hidegen és melegen. Gyömbéres üdítőben megfőztem, és áfonyalekváros-mézes-fűszeres kéregben, szegfűszeggel megszúrkálva pirosra sütöttem.

     

    Póréhagymás karfiolpürével, brokkolival, barnakenyérből készült pirítóssal és fehérborban párolt almával tálaltam. 

    előzmény:
    kriszmanyi (31)
    2010-03-23  19:25
  17. 2010. március 23. 19:2531.
    Nigellától én egyszer olyat láttam, hogy gyömbéres üdítőben főzte meg a sonkát és nagyon puha, szaftos lett. Ezt próbálta már valaki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_236692 (1)
    2010-03-23  17:02
  18. 2010. március 23. 19:2430.

    Rengeteg olyan "élelmiszer" van, amiben semmi természetes anyag sincs.

    Másrészt: a kólában leginkább cukor van, az pedig természetes anyag. 

     

    Egyébiránt a kólában egy tényleg káros anyag van (ami más üdítőkben, a húskészítmények többségében és egyes sajtokban is megtalálható): a foszforsav. 

    Ez sem mérgező, de nagy mennyiségben fogyasztva káros, mivel nagyon nagy a kálciummegkötő képessége, ami nem tesz jót az ember csontjainak. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743602 (26)
    2010-03-23  19:06
  19. 2010. március 23. 19:2029.
    Na, ez egyébként érthető :) Én egy-két éve voltam így vele, aztán idén elegünk lett: vettünk egy pici darabot, és kipróbáltuk, olyan picikével, amit nem sajnáltunk. De kiderült, hogy finom, úgyhogy lehet, hogy egy újabb kis darabot csinálok húsvétra is :) Nyilván egy rendes, nagy, hagyományos sonka mellett - a családomat nem kényszerítem, hogy az én extrém hülyeségeimet egyék, csak ha kiváncsiak.
    előzmény:
    pihe** (28)
    2010-03-23  19:15
  20. 2010. március 23. 19:1528.

    nálam csülök lesz simán vízben megfőzöm, aztán sörrel locsolgatom amíg pirosra sül... 

    nem mondom hogy nem kóstolnám meg a kólássonkát, de azt inkább másnál..   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_743602
    Torolt_felhasznalo_743602
    2010. március 23. 19:1127.

    Itt most nem erről van szó!

    De colát valóban sosem iszom,mert utálom az ízét is. És igen,valóban megnézem,mit veszek meg és eszem,iszom meg.

    előzmény:
    CsillagViki (22)
    2010-03-23  18:57
  22. Torolt_felhasznalo_743602
    Torolt_felhasznalo_743602
    2010. március 23. 19:0626.

    Hát ez az! De a cola nem a savassága miatt rendkívül káros,hanem azért,mert SEMMI természetes anyag nincs benne és túlzottan szénsavas is. Kizárólag iparilag előállított cuccok,amelyeknek maró,rothasztó hatása van a szervezetben.

    Cola+gyomorsav!

    előzmény:
    vérmatska (20)
    2010-03-23  18:49
  23. 2010. március 23. 19:0225.

    Már -már bár nem kért rá  ,de meg akartam "védeni" Démétert,..pont evvel.

    Órákig főzzük a colában a sonkát,könyörgöm hol van már az a "sav"?

    előzmény:
    vérmatska (21)
    2010-03-23  18:51
  24. Torolt_felhasznalo_743602
    Torolt_felhasznalo_743602
    2010. március 23. 19:0124.

    Ez azért van,mert a gyomorsav normális esetben sosem kerül ki a gyomorból! Ezért nem "emészti meg a szervezet saját magát".

     

    De amint előbb is írtam,ha mégis,akkor szétmarja a nyelőcső és torok nyálkahártyáját is. Ezért fáj reggelente pl. a refluxos betegeknek a torka.Mert az éjszaka folyamán a gyomorból feljövő gyomorsav kimarja a gége és a torok nyálkahártyáját is.

    előzmény:
    anake (16)
    2010-03-23  18:40

Címlap

top